Somogyi Néplap, 1969. október (25. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-10 / 235. szám
0 r FILMJEGYZET Ingmar Bergman: Szégyen |A Katyusát énekeltük Erzsiké, hol vagy? Nem menekülhetünk & emberiség kollektív sorsa elől, ha a jövő háborút hoz, az egyes ember nem találhat menedéket az elhagyott szigeteken sem. A háború utána megy, testét-lelkét megnyomorítja, s az eredendően gyenge ember (mert aki szembenézés helyett menekül, arra többnyire érvényes ez a jelző) a külvilágban és a saját lelkében felinduló viharokkal szemben vértezetlennek bizonyul A háború a megrettent állathoz teszi hasonlatossá a film entéllektüel főhőseit, hogy aztán a borzalmak fokozódásával a rettent állatból vérszomjas vadállat legyen, áld ösztöneire hallgatva öl, hogy menekülhessen. Nincs hova mennetek, elveszett emberségetek helyett pénzért nem vásárolhattok másikat. A csónakukkal új, emberibb világba menekülők élelem és Ivóvíz nélkül hánykódnak, még van erejük, hogy csák- lyalökésékkel megszabaduljanak a hadosztálynyi vízbe fúlt katona falától: de már ők is tudják, hogy mindennek vége, sorsuk, képletesen az emberiség sorsa megpecsételődött. Miért tartom mégis a Szégyent a harcos humanizmus csodálatos himnuszának? Azért, mert Bergman filmjének minden kockájával azt sugallja, hogy a borzalmas végpusztulás igenis elkerülhető. Elkerülhető, de csak akkor, ha félreállás helyett szembefordulunk az embertelenség vak erőivel. A hegedű- művész számára az áfonyater- mesztés ideig-óráig tűnhet végső menedéknek, mert gyorsan kiderül, hogy ez csak önáltatás. Az emberhez egyedül méltó létfoglalatot, a szabadságot meneküléssel nem szerezhetjük meg. Bergman 1968-ban készült, s ma már az egész világon ismert és méltán nagyra értékelt remekművében azt mondja el, amit minden érettségi előtt álló magyar diák tud Babits Mihály Jónás könyvéből: hogy a felelősség elől nem menekülhetnek azok, akik a teljes életet óhajtják. »... Rejteztem én is eliiled, hiába! Utánam jöttél tenger viharába. Engedetlen szolgádat meggyötörted, magányos gőgöm szavait letörted. De mennél csúfabb mélybe hull le szolgád, annál világosabb előtte orcád. Most már tudom, hogy nincs mód futni tőled S ki nem akar szenvedni, kétszer szenved.« A Szégyen főhősei nem hallottak soha Babitsról, a háborúval nemzedékek óta először találkozó Svédország nagy művészének tudatában korunk helyi háborúi, egy esetleges atomháború víziója égeti azt, ami nálunk minden család minden egyedének ösztöneibe belemaródott már. A Szégyen a tengeren hányódó, agonizáló hősei tudják, hogy valamit eltévesztettek. Elfelejtettek egy nagyon fontos üzenetet: az emberiség szavát. Vészekkel terhes nemzeti történelmünk — melyben nagy emelkedéseket oly rémítő zuhanások kísértek — olyan nemzeti kultúrát teremtett, amelyben a himnusz az emberhez századok óta a legfontosabb üzenetévé vált a művészeknek. Bergman filmjének női főszereplője legszebb monVezetők a művelődésért Fölmérés, fölismerés, sikerek A különböző tanácskozások napirendjén egyre gyakrabban szerepel a megyénkben, illetve városunkban levő gyárak kulturális tevékenysége. Sok helyen ugyanis a gyárak vezetői még nem ismerték fel a kulturális élet föllendítésének szükségességét. Nem becsülik kellően a kultúrfelelősök munkáját, s nem támogatják erőfeszítéseiket Kaposváron eddig egyedül a Pamutfonó-ipa- ri Vállalat eredményeivel büszkélkedhettünk, másutt csak papíron végeztek kulturális munkát. A városi népművelési tanács legutóbbi ülésén azonban, amelyen a Villamossági Gyár kultúrfele- lőse is beszámolt, úgy éreztük: a Pamutfonó-ipari Vállalat mellé fölzárkózik a Villamossági Gyár is. A Villamossági Gyárban egy éve indult meg a szervező munka Lengyel Miklós kul- túrfelelős vezetésével. Fölmérést készítetek: milyen jellegű politikai, gazdasági és népszerű tudományos előadásokat szeretnének hallgatni a dolgozók, milyen szakkörökbe járnának el szívesen, hányán érdeklődnek a színház és a mozi előadásai iránt, s hányán olvasói az üzemi könyvtárnak. A fölmérések összegezése után rájöttek, hogy fokozható az érdeklődés a «" árban, csak gondosabban és -ebben kell tájékoztatni az embereket. Néhány perces beszélgetéssel bármilyen programot vonzóvá lehet tenni. A fölismerés nagy lendületét adott a kilenctagú kulturális bizottságnak. Az eredmények sem maradtak el. A legszembetűnőbb a könyvtárolvasók számának a növekedése. 1967-ben csak hatvan tagj'a volt a könyvtárnak, 1968-ban már 196-an kölcsönöztek könyveket, 1969 őszén pedig mintegy 335-re emelkedett a könyvtárlátogatók száma. Korábban nem nagyon érdeklődtek a műszaki könyvvek iránt, 1968-ban viszont kilencvenhatan beiratkoztak a műszaki könyvtárba. A mozgó könyvárusnál csaknem harmincötezer forint értékű könyv kelt el. 1968-ban kilencvenhárom hallgató részvételével tartották meg a szakszervezeti politikai oktatást társadalmunk !dőszerű kérdéseiről. Az új oktatási évben még többen jelentkeztek: nyolc csoportban kétszázharmincan hallgatják majd a gazdaságosságról és a jövedelmezőségről szóló első előadást. A gyárban sok a fiatal. Részűre ifjúsági akadémiát szerveztek egyebek között a dzsessz és a beatzene történetéről, a vallásról és a tudomány fontosabb kérdéseiről. Három alkalommal pedig vetítéssel -y bekötött ismeretterjesztő .lőadásra gyülekeztek a dolgozók. Sikerrel zárták tavaly a német nyelvtanfolyamot, húsz hallgatója az idén a haladó tagozaton folytatja tanulmányait. Eredményesen működtek a szakkörök is. A gyár irodalmi színpadának tagjai tehetséges fiatal szakmunkások és értelmiségiek. A fotószakkör a napról napra fellendülő gyár életének fontosabb mozzanatait örökíti meg. Ugyancsak jó szolgálatot tesz a gyár fiataljaiból alakult ifjúsági zenekar is. Az elmúlt színházi évadban kétszáz bérlet tulaj dőli os volt és ötszáz dolgozó nézett meg egy-egy színházi előadást. Rendszeres mozilátqgaíó mintegy kétszáz van a gyárban. A gyár gazdasági, párt- és szakszervezeti, valamint KISZ- vezetői nagy segítséget adnak a kultúrfelelősnek. Együttes erővel dolgoznak a »-művelt munkásságot« jelszó gyakorlati megvalósításáért. Néhány hete egy reprezentatív klubterem felavatására jöttek össze a gyár idősebb és fiatalabb dolgozó4. B. Zs. dalaiban arról beszél, amit így tanultunk meg Radnóti Miklóstól: »Mert egyszer béke lesz. 0, tarts ki addig lélek, védekezz!« Én ezekre gondoltam a Szégyen vetítése után, s arra, hogy milliók, kik soha nem hallották Ady, Babits vagy Radnóti nevét, történelmi leckeként tanulták csak a világháborúkat, most egy svéd filmművésznek kell elhiggyék: addig kell tiltakoznunk, amíg nem késő. A már zajló háború összetör és meggyalázhat bennünket, a gyengéket ki vetkeztetheti maradék emberségükből is. De akik jól megtanulták, hogy »vétkesek közt cinkos aki néma«, akik tudatosan keresik helyüket alaposan változó világunkban, akik a békét és a nyugalmat nemcsak maguk és családjuk, hanem az egész emberiség számára akarják, azok e filmmel is azt látják igazolva, hogy a politika (vagy nevezzük egyszerűen a világ dolgaival való fokozott törődésnek) az értelmes emberi élet része. Szijártó István »Kaposváron vannak eltemetve a harcostársaim. Amikor ott voltunk, gyakran találkoe- tam egy kislánnyal. Féltő gonddal ápolta az orosz katonák sírjait. — Hogy hí vnak? — kérdeztem tőle. — Erzsiké. Kovács Erzsiké. Ezután már úgy találkoztunk, mint régi ismerősök. Mindig úgy köszönt nekem, hogy csókolom. A szüleivel is megismerkedtem. Az édesapja kommunista volt, többször járt a Szovjetuni óban a háború előtt, s jól tudott oroszul. Az édesanyját Lujzának hív ták, nagyon kedves és jó asszony volt Erzsiké tizedik születésnapjára meghívtak vendégségbe. A kislány nagyon szépen zongorázott. A Katyusát énekeltük. Én oroszul, Erzsiké magyarul. A tv képernyője előtt A televízió műsorai iránt változatlanul nagy érdeklődés nyilvánul meg nemcsak a nézők, hanem a statisztikusok i észéről is. Mint ismeretes, a televízió a legtöbb időráfordítást igénylő művelődési és szórakozási eszköz, s nem véletlen — a felmérések adatai is ezt bizonyítják —, hogy a televíziótulajdonosoknak csak kis hányada — mindössze 4,3 százaléka — néz meg minden műsort. Igaz, a budapestiek és általában a városiak közül lényegesen többen vannak, akik . zinte a teljes műsoridőt a televízió előtt töltik — 9 százalékuk —, sőt a saját televízióval rendelkező, kevéssé iskolázottak körében még a 20— 22 százalékot is eléri ez az arány. A televíziónézőknek mintegy a fele heti 3—15 órát tölt a képernyő előtt. Budapesten és a négy megyei jogú városban a televíziónézők csaknem harmadrésze általában heti 3—9 órán át figyeli a műsort, míg a kisebb városokban és községekben a készüléktulajdonosok többsége alig 3 órát fordíthat hetenként erre a szórakozásra. A statisztikusok a tv-műso- rok kedveltségét is megvizsgálták. Érdekes tapasztalat, hogy a színházi közvetítés a 39 százalékos »népszerűségi aránnyal« megelőzi a sport- közvetítéseket, amelyeket a Ivészüléktulajdonosok 30 százaléka néz meg rendszeresen. Az ifjúsági témákat a nézők alig 10 százaléka jelölte meg kedvenc műsoraként. Igen tanulságos a televízió- nézők érdeklődési körének lakhely, valamint iskolai végzettség szerinti vizsgálata. A budapestiek, bár mozival a legjobban el vannak látva, a játékfilmek vetítését igénylik leginkább, utána a színházi és a sportközvetítések, valamint a tv-híradók állnak előtérben. A vidéki városok lakossága a színházi közvetítéseket és a játékfilmeket kedveli jobban, s a falusi nézők is főlek ezeket nézik meg. Iskolázottság szerint: a legalacsonyabb végzettségűek igénye szinte minden műsorfajtánál alatta marad vagy éppen csak eléri az országos átlagot; az érettségizettek főleg a színházi és a sportközvetítéseket, továbbá a vetélkedőket nézik szívesen, az egyetemi végzettségűeknél k!emelkedik a tájékoztatás, az ismeretterjesztés, az irodalom és a komoly zenei műsorok iránt érdeklődők aránya. Nagyon szeretném tudni, hogy mi van Erzsikével. Hogy alakult a sorsa? Erzsiké, hol vagy most?« Ezek a megható sorok a Juzsnij Kazahsztán című napilap szeptember 21-i számában jelentek meg. Jelizaveta Kali- tova írta őket, aki részt vett a Nagy Honvédő Háborúban, gárda lövészhadoszlályával ott volt a Balaton-partért, Budapestért és Székesfehérvárért vívott harcokban. Kaposvárra ma is úgy emlékszik, mint virágos városra. Jelizaveta Kalitova Kazahsztánban. a Szovjetunió területileg második legnagyobb tagállamában, Csirnkent városában él. A csaknem kétszázezer lakosú területi székhely elsősorban ólomkombmátjáról, vegyiparáról, gép-, pamut- és dohányiparáról ismert. A közelmúltban magyar küldöttség járt Kazahsztánban. A Juzsnij (Déli) Kazahsztán című lap piros betűkkel nyomott magyar, ka- zah és orosz nyelvű jelmondattal köszöntötte a magyar kultúra napjaira érkezett küldöttséget, s cikkek, visszaemlékezések, fényképek és reprodukciók mutatták be Magyarországot. Petőfi versétől Zalka Máté novellájáig, a Szabadságszobortól a hazánkról valló költeményekig mindent megtalálhatunk. S ebben a gazdag összeállításban olvashattuk Jelizaveta Kalitova levelét is »Erzsiké, hol vagy?« címmel A Kazahsztánban járt magyar küldöttek elhozták magukkal ezt a csimkenti újságot, s azt a fényképet is, amelyet Kovács Erzsikének küldött a Kaposvárról olyan szép emlékeket őrző másik Erzsébet, a Jelizaveta ugyanis ezt jelenti magyarul. A tízéves kislány ma már harmincnégy év körüli asszony lehet. De ki ő és hol lehet? Emlékszik-e a katona nénire, akivel a Katyusát énekelték? A negyedszázad hosszú idő, talán már nem is lakik Kaposváron. Sok a bizonytalan pont, csak egy biztos: Jelizaveta Ka- litova nagyon-nagyon várja a választ Ősimként városában — Erzsikétől. Keressük hát együtt Erzsikét, akinek azonnal átadjuk az emlékbe küldött fénvk í-et, ha jelentkezik. Lajos Géza Ahol a párhuzamosok találkozuak A mikor a vonat apró gőzpamacsokat fújva behúzott a pályaudvarra, a fiú kikerüli a fülke bocimelegéből, minden bizonytalan lett. Sárgás, összefolyó arcokat látott, közönyöseket. Az úszni nem■ tudók jeges rémülete bénította meg, amíg rá nem dudált egy villogó fogú targoncái, akkor elindult, hogy megkeresse a kollégiumot. Tarisznya volt a vállán, a bal sarkában SJ monogram. Sokat találgatta, kié lehetett, egész legendákat agyait ki, melyekben a tarisznya Sobri Jóskának, a hires betyárnak vállán fityegett. A második emeleten kapott szobát. A többiek — mind li —16 évesek — körülszimatolták, mint falka az idegen kutyát. A levegőben ott vibrált az elfojtott röhögés. Végül a legnyurgább fiú lépett hozzá, megtapogatta, körüljárta, orrát föl-le húzogatta, mint a nyulak evés közben. — Atyó! — mondta. — Hamuban sült pogácsa van-e ebben a muzeális értékben? Kirobbant a nyihogás, teljes erővel, bugyborékoló, zavaros hangkáosz verte az ablakokat. Ideges, érzékeny ftj- jak túrtak a tarisznyába. Fésű, szappan, huszárfej nyelű borotvapamacs. A nevetés felújult, mint mikor friss levegő éri a szunnyadó parazsat. — Tarisznyás! Csak nem borotválkozol már? — vigyorgott Létra, a hosszú kamasz. Mit mondott volna? Hogy ezt még az apja íaragta ilyenre birkaőrzés közben? Rajtamaradt a Tarisznyás név. Később is, ha eszébe jutott ez az emlék, forróság öntötte el, és szükölni szeretett volna megvert ebként. Konok elszántsággal tanult, nagy vörös ökleire támasztotta homlokát. Sokszor eszébe jutottak az otthoni ábrándozások az emeletes épületről, amilyent építeni szeretett volna, Abba mindenki belefér: az Édes, Juli húga, az egész falu Ilyenkor elfeledte az ostorozó tréfákat, amelyeket a nyurga Létra eszelt ki bosz- szantására. A lapok engedelmesen simultak izzadt tenyere alá, s mintha boldog ájulásba hullott volna, mikor végre megértette a feladatok lényegét. Még félig szédülten állított be a hálóba. Levetkőzött, majd kínos pontossággal rendbe rakta ruháit, ahogy otthon az Édestől tanulta. A többiek már feküdtek, csak a szemek világítottak. Amikor az ágyba vetette magát, nagyot loccsant a mosdótálban odacsempészctt víz. Kiöntött ürgeként állt a szoba közepén,, szánalmas volt, ahogy csapkodta magát kezével, mintha port verne le magáról. Csak Létra vihogott fel nyerítve, tele szájjal. Szép, egészséges fogai voltak. Tarisznyás ökle majdnem indulat nélkül zuhant oda. Nyár volt, technikumi gyakorlatukat egy állami gazdaságban töltöiték, ahol terményraktári építettek. Szerette ezeket a napokat. Tüzes ujjú meleg hámozta le róluk a fölösleges ruhát. Néha úgy érezte, bele tudna vetődni a piros téglahalomba, megmártózni bennük. Biztos volt abban, hogy puhán, lazán maijukba fogadnák, mint megannyi szivacs. Furcsa, melegítő érzés fogta el, amikor látta, hogyan rendeződnek az előbb még laza halmot alkotó téglák szabályoz mértani alakzattá, egyre növekvő falként. Köze volt az épülethez, s ez állandó vibráló, elektromos feszültségben tartotta. Egyik nap, munka után kint vihancolt a többiekkel a halastó partján. Aztán kifeküdt a fond homokba. Az esze otthon járt a Nagy Gátnál, az öreg diófánál, az Édesnél. Sárga fogú füvek acsarogtak esőt kérve az éghez. Látta, hogy harapásba készülő, fehér felhők közelednek egymás felé. Szinte megnyugtató volt az első csattanás, melyet monoton kopogással követtek az első cseppek. A többiek már régen elmentek a falu felé, a kis Somogyi még hívta is, de ő maradt. Kényelmesen felállt, érezte, mint hűsítik bőrét a hideg, józan cseppek. Már szaladni akart a biztonságot jelentő szögletes épületek felé, amikor a bugyborékoló, hörgő hang megütötte a fülét. Még látta a fejet és a kinyújtott kezet, mely fehéren világított a víz felett. Aztán semmit, csak a tó fortyogó felületét. Abban az egy villanásban, amíg a fuldoklót látta, felismerte Létrát. Ref- lexszerűen vágódott a vízbe, fejét konokul fúrta az idegen közegbe. Még nem tudta, ki lesz a győztes, a tó vagy ő. Agyában dallamos mondatfoszlány dobta fel magát: »az ember legyőzi a természet erőit.« Vicsorgott, csak most értette meg igazán ezt a mondatot, amikor hitelességét bizonyítani kellett. Nyakán kidagadtak az erek, úgy érezte, hogy izzad. »Micsoda marhaság’ Vízben vagyok és izzadok'-•< Éppen ezt gondolta, amikor eimerevedő ujjal kitapogatták Létra fejét. Iszapos, ólmos fáradtság húzta lefelé, de lábai és bal keze gépiesen dagasztották a vizet. Képek villanlak fel benne gyermekkori nagy átszadozá- sok. Mezítlábas Bori arca, akit 16 éves korában temettek el. Az orvosok csak a fejüket csóválták; daganat van az agyában, nem lehel segíteni. A vízfodrok Bon halotti ruhájának csipkéire emlékeztették. Mit tettem én tizenhat év alatt, hogy emlékezzenek rám, ha ... ? —döbbent belé. A téglafal! »Igen, ebben én is ott vagyok, mint Déva falában a kőműves felesége.-« Ez megnyugtatta. A parton percekig csak feküdni tudott. Első tudatos mozdulata Létrát kereste. A téli szünetben ketten utaztak Tarisznyás falujába. Létra mohó szemmel figyelte az elmaradozó, fehér falú tanyákat. Az utolsó kocsiban álltak, úgy érezték, mintha lábuk alól futnának ki a párhuzamosan csillogó sínek. Ezek a sínek valahol a végtelen perspektívájában egymás felé tartottak. Csaknem bizonyos volt, hogy az utazás végén az Édes vár rájuk: — Hát megjöttetek, kedves fiaim ? l.esfco László BOMOGII SÉPtAP Pfetek, IMS. október 10.
