Somogyi Néplap, 1969. október (25. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-10 / 235. szám
MAI KOMMENTÁRUNK Hsaitokéi tenyésztenek Öreglakon Tenyészsertésekkel lát majd el más gazdaságokat az öreglaki Kertészeti Tsz. Törzstenyészete Petráin fajta hússertésekből áll. Lassan érik a kukorica Indulásra készek a gépek a Kaposvári Állami Gazdaságban Az idei őszi időjárás eléggé elnyújtja az amúgy is változatos tenyészidejű kukoricák érését A Kaposvári Állami Gazdaságban évről évre jelentékeny területen termelnek silónak és abraknak való kukoricát, mert szarvasmarha és sertésállományuk sok takarmányt igényel. Arról érdeklődtünk a gazdaságban, hol tartanak most ezzel a munkával hogyan folyik a betakarítás? Folyamatosan végzik a silózást, hordják a lódús takarmányt a vontatók. Ami az abrakot illeti, mintegy 3000 hold kukorica szemtermését kell lehordaniuk a földekről. Egyelőre a kézi csőtöréssel indultak — a 3000 holdból ezer holdnyit kézzel és géppel csövesen takarítanak be, a többi morzsolva — Tátom, Cserepes és Nagy Soldi pusztán, és szerda reggelág csaknem százötven holdon végeztek. A gazdaság hosszú tenyészidejű, nagy hozamú hazai es külföldi hibrideket termel, mert a holdanként! 5—8 mázsás hozamtöbblet sokat jelent. _ A fajtákból és az idei őszi időjárásból következik, hogy elnyúlik az érés ideje. A cső ugyan sok helyütt már megérett a betakarításra, a szár azonban még zöld, nyers, és emiatt a gépekkel várniuk kell. Ügy tervezik, hogy a napokban — próbaképpen — munkába állítják az adaptereket a kaposvári kerületben, s elkezdik a gépi csőtörést. Ha az időjárás engedi, a jövő héten a gazdaság valamennyi kerületében elindulnak és részt vesznek a kukoricabetakarításban az SZK—4-es kombájnok, amelyeket alaposan fölkészítettek erre a nagy igénybevételre Évek, emlékek... és a szövetkezet A SOMOGYDÖRÖCSKEI— SZOROSADI egyesült November 7. Termelőszövetkezet irodájában beszélgetünk Schäfer Jakab tsz-elnökkeL Emlékek, elmúlt évek forognak szóban. A szövetkezet nemrég ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját. Schäfer Jakab annak idején igen nehéz körülmények között került a közös gazdaság élére. Ez a nagyüzem csaknem másfél évtizeden át élt a »kiskorúság« állapotában. S itt most neímcsupán azon van a hangsúly, hogy kiskorúságban élt — mert hiszen minden kezdet nehéz, a kisgyermek is csak nagyon félve, bátortalanul teszi meg az első lépéseket —, hanem azon, hogy túl sokáig, hosszú éveken át járt ez a tsz »gyermekcipőben«. Ez viszont már egyáltalán nem természetes. A sokféle helyről Somogydö- röcskére. települt emberek között nehezen alakult ki az igazi egyetértés, egyet akarás. Sokan elsősorban csak a saját érdekeiket tartották fontosnak, a közösség érdekeit elhanyagolták. A fejlődés csak lassan mutatkozott, bár a felsőbb szervek sokat segítettek, éveken át a tsz talpraállításán fáradoztak, anyagilag és erI kölcsileg igen jelentős támogatóst adtak. Mégis sokáig csak az utolsó helyek egyikét foglalta el a somogydöröcskei tsz a volt tabi járásban. Így ment ez egészen 1962-ig, amikor a tsz gyakran változó vezetésében változás következett be. Schäfer Jakab 1962. március 15-én vette át a közös gazdaság irányítását. Előzőleg mozigépész, italboltkezelő volt, majd a »Koppányvölgye« körzeti földművesszövetkezet ügyvezetője s később igazgatósági elnöke. Ebben a felelős beosztásban érte őt szülőfaluja termelőszövetkezetének hívása. Mégsem tudott habozás nélkül igent mondani, mert tisztában volt azokkal a nehézségekkel, amelyeket vállalnia kellett a szövetkezet vezetésével együtt Végül is engedett a kérésnek, a hazahívó szónak. De nem kevesebb, mint négymillió forint (!) adóssággal és 13 forintos munkaegységértékkel vette át a tsz vezetését! Ezekben az években mintegy negyven család vándorolt el a faluból, keresett magának jobb megélhetést Schäfer Jakab tehát az előtt a kérdés előtt állt: lehet-e és érdemes-e itt egyáltalán valami újat kezdeni? Hiszen az előző hét tsz-elnök sem tudott számottevő eredményt elérni! Aztán mégis megpróbálta. Elszánt akarattal, erélyes kézzel fogott hozzá mindenekelőtt a munkafegyelem megszilárdításához, a munkamorál megjavításához. így aztán már az első esztendő során megindult a szövetkezet a fejlődés útján. 1963 elején az előző évi 13 forinttal szemben a munkaegység és a prémium értéke elérte a 30 forintot. A JÓ EREDMÉNYEK LÁTTÁN egy másik gyengén gazdálkodó tsz, a szomszédos szorosad! termelőszövetkezet is csatlakozott 1964-ben a döröcs- keiekhez. A célkitűzés — két gyenge tsz-ből egy erős tsz-t létrehozni — sikerült. A munkafegyelem megszilárdult, az elvándorlók száma rohamosan csökkent — a »vándormadarak« fészket raktak —•, és az emberek hamarosan kezdték megtalálni számításukat ebben a közösségben. Kezdetben nagy problémát okozott a munkaerő-vándorlás, pár év óta azonban sokkal nehezebb belépni a tsz-be, mint kilépni. A gazdaság 1965-ben áttért a munkaegységről a készpénz- fizetésre Kezdetben 25 forint volt egy norma értéke, de a következő évben ez má« 54 forintra emelkedett, 1967-ben pedig 61 forintot fizettek egy norma után. Ez az egyre gyorsabban emelkedő graíikor beszédes bizonyítéka annak, hogy a szövetkezet végre kinőtt a »gyerekcipőből«. A közös gazdaság felvirágoztatásában nagy szerepet vállalt a szorgalmas tagság. Az elmúlt évek során gyökeresen megváltozott az emberek élet- szemlélete és felfogása. A szocialista brigád tagjai, a tsz számos kitüntetett kiváló dolgozója különösen sokat vállalt ezért a közösségért. így aztán már nincsen semmi rendkívüli abban, hogy a »régi örökséget«, a négymilliós adósságot az utolsó fillérig kifizették, sőt a gépparkot is növelték, és néhány ev alatt teherautót és mikrobuszt vásároltak. A BESZÉDES EREDMÉNYEK elismeréséül Schäfer Jakab tsz-elnök 1968. április 4-én a Népköztársaság Elnöki Tanácsától megkapta a Munka Érdemrend bronz fokozatát. De nyilvánvaló, hogy ez a magas kitüntetés nemcsak egyedül neki szólt, hanem az egész termelőszövetkezetnek. Mindazoknak, akik jó munkájukkal hozzájárultak, hogy egy kiskorú, gyenge, sokáig életképtelennek tartott közös gazdaságból erős, fejlett, egyre gazdagabb. nagykorú termelőszövetkezet született. Sz. P. A lelekspÉülácié alkonya Minisztertanácsunk augusztus végi határozata a telek- gazdálkodás egyes kérdéseinek rendezéséről felrázta a közvéleményt, szóra bírta az embereket. Megjetenése után jó pár hivatalban, üzemben hangosan is elmondták a kollégák azt, amit eddig csak suttogtak — de tudtak — egyik-másik munkatársukról. Társadalmunkban ritkán használt, úgy tűnt egy időben, hogy már elfelejtett fogalom volt az, amit emlegettek: telekspekuláció. Ennek talaját — bármilyen furcsán hangzik — a fejlődés teremtette meg. Amint javult az életszínvonal, úgy határozták el egyre többen, hogy nem várnak állami lakásra, bármilyen fáradság árán családi házat építenek maguknak. Ezek többnyire kisvárosi, falusi emberek. A városi lakosság körében vi szont a zaj, a füst, a vegyi anyagok használatának fokozódásával párhuzamosan nő a szabad levegő iránti igény. Kellene egy kis telek valami kellemes völgyben, fák között, vagy vízparton. Es akadtak emberek, akik ezt a leendő igényt jó előre meg szimatolták, felkészültek az itt előbukkanó üzleti lehetőségek kihasználására. Ezek a telekspekulánsok. Két fő fajtájuk van. Egyik típusuk ízig-vérig mai ember, kitűnő kapcsolatokkal. Beszélnek például valakiről, aki meghallotta, hogy a Duna-ka- nyarban hatvan négyszög- öles telkeket parcelláznak, négyszögölenként 30 forintos áron. Kapcsolatai révén megszerzett ebből az akcióból 25 parcellát, azaz csaknem egy katasztrális hold földet, öthat évvel ezelőtt, négyszögölenként 30 forintos áron, Amikor kezdett divatba jönni a Duna-kanyár, hallgatott és várt. Mikor a divat már magasra csapott, kezdte eladogatni a parcellákat. Négyszögölenként 200 forintos áron. Állítólag van neki még most is néhány darab, de ezt már csak jó barátoknak adja — 350 forintjával. A másik típus ízig-vérig régivágású ember. Volt valami családi birtoka, öröksége. Ennek egy részét elsodorták az idők, egy része azonban valami ravaszkodás eredményeként, sokszor merő véletlenségből megmaradt. Szántóföld volt a telek, a háború előtt még jelentektelen helyen. De közben, a hely divatba jött, közelében utat építettek, vízvezetéket húztak, villanyt kötöttek be. A mi régivágású emberünk pedig megérezvén a történelem parancsát, elkezdte szeletelni a földet. Erden, vagy a soroksári Duna- ág valamelyik szigetén, vagy a Velencei tó mellett, vagy a Balaton túlsó végén, ahol csak most indult meg a fejlődés. Az a két-három holdas terület 40 esztendeje mindenestől se ért meg ezer pengőt. Ma már van olyan darabja, amelyet négyszögölenként 3000 forintért kérnek. Eddig nem adta. A Minisztertanács határozatának célja éppen az, hogy adja és ne kapjon érte háromezer forintot ölenként. Hogyan akarjuk ezt elérni? Már most érvénybe lépett a határozatnak az a része, amely szerint egy családnak, illetve egy felnőtt állampolgárnak legföljebb egy lakótelke és egy víkendtelke lehelj Január 1-től pedig érvénybe lépnek a járulékos rendelkezések is. Ezek értelmében a telekhalmozók maximális esetben négyszögölenként 40 forint adót is fizethetnek évente. Ezenkívül, ha egy területen kommunális beruházásokat valósítanak meg. akkor a telektulajdonosoknak meg kell fizetniük a költségek méltányos részét. A jár-: da, a villany ugyanis az ő vagyonuk értékét növeli. A cél világos: ne legyen kifizetődő telkeket halmozni, akinek van, az bocsássa áruba, a kínálat pedig törje le az árakat. A telekügyek gazdája a tanács. A megoldás kulcsa is jórészt a tanács kezében van. Lakóházépítésre, levegőszippantásra alkalmas hely ugyanis több van még Magyarországon, mint gondolnánk. A Minisztertanács döntése határozott, de nem drákói. Nem beszél például kisajátításról, elkobzásról, vagy a telekár maximálásáról. Gazdasági eszközökkel igyekszik egy károssá, hovhtovább kórosság fajult jelenséget kiiktatni életünkből. Továbbá gazdasági eszközökre ran szükség, hogy ez a szándék valóban elérje célját. Őszi lehalászás Sok a hal a tavakban — Rekordfogás angolnából a Balatonon Folynak, sőt helyenként — ahol kicsi a tó — már be is fejeződték az őszi lehalászások a somogyi termelőszóvet kezetekben. Megyénkben negyven közös gazdaságnál tartozik 1 az őszi tennivalók sorába ez a munka, ebből huszonnyolc ■ helyen halastavakból, tizenkét helyen pedig két vagy több hasznosítású víztárolókból szedik ki a halakat. Milyen zsákmány várható az idén, zökkenőmentes-e az értékesítés — erről érdeklődtünk Giczi Frigyestől, a megyei tanács halászati felügyelőjétől. Mint a tájékoztatásból megtudtuk, a termelőszövetkezetek jó halfogással számolnak, négy mázsa fölött várnak holdanként A halgazdaságok ennél is többre, öt mázsa körüli hozamra számítanak. A tsz-ek használatában viszonylag Ids terü- tú tavak vannak, a kifogott halak értékesítése nem okoz különösebb gondot. Ott viszont, ahol nagyobb mennyiséget halásznak, már probléma jelentkezik. meri. nehéz a halat mind szabadon eladni. A biztos vevőnek számító HALÉRT azonban húzódozik az átvételtől, mert a termelőszövetkezetek nem kötöttek vele szerződést. Az andocsiak például mintegy 150 mázsát kínáltak föl eladás ra, s hogy elkeljen az áru, a Drávái Határőr Halászati Tszszel kooperálva igyekszenek értékesíteni. Jóval kevesebb a gond a halgazdaságoknál, ahol a tavak módszeres üzemeltetése, a magasabb technikai felkészül tség lehetővé teszi az egész éven át történő, folyamatos kiszedést és eladást — s az ilyen partner érthetően »kö- 'zelebb áll« a HALÉRT-hez, amely ugyancsak az ellátás folyamatosságára törekszik. A halastavak és tárolok halfajtái közül az idén is túlsúlyban van a ponty. Ebben az évben azonban az Alsó-somogyi Halgazdaság sok harcsa- ivadékot is nevelt, s ez nagyon kifizetődőnek bizonyult: köny- nyű értékesíteni a megyén kívül is, állandó kereslet van rá. Ugyanitt modem halkeltető építését tervezik, ahonnan elláthatják a megyét, sőt az egiész Dél-Dunántdlt növényevő halakkal. Rekordot ígér a Balaton. Az elmúlt három esztendő átlagában mintegy J0 mázsa angolnát halásztak ki a tóból évente, az idén már eddig jóval túlhaladták ezt a mennyiséget. Csupán a Sió zsilipjénél elhelyezett angolracsapdávaJ majdnem 200 mázsát fogtak ki a tavaszi vízeresztés idején, és legalább ennyire számítanak az ősz folyamán is. S ez még nem a teljes mennyiség, hiszen egyéb eszközökkel is szedtek ki a Balatonból angolnát. Ennek a halfaj tárnak a zömét exportálták. Ausztriába és az NSZK- ba szállítottak. „ifjakat kell nevelnünk magunk helyett...” dió, elgurul az avar alá. A tó felöl kelletsmetlenül csípős szél fúj; így legenyesen, kiskabát- ban ugyancsak összehúzzuk magunkat és még gyorsabbra fogjuk lépteinket. — Abban a varos épületben! Igen, ott találják meg az Aladár bácsit, ha ugyan otthon van — igazítottak útba bennünket Balatonlellén, amikor Kovács Aladár után érdeklődtünk. ben megjelenik egy kis fekete kutya. Nem barátságtalan szándékkal, dt az ember soha nem tudhatja, hogy a házőrző »milyen lábbal kelt fel.« Barátságosan körülszaglászott bennünket. Időközben élőkéről Kovács néni is, és sajnálattal közli, hogy a férje Szárszón van, minden percben meg kell jönnie, várjunk egy kicsit.--------.núlva nyílik is a k apu, a Trabant begurul a ház elé. —• Remélem, nem vártak sokáig — nyújt kezet az ő^z hajú parasztember —, de lassan végeztem a takarékszövetkezetben, nem tudtam korábban jönni. Kovács Aladár, a Hazafias Népfront községi bizottságának elnöke megyénket képviselte a VII. békekongresszuson. szágosan is elismerték, most a kongresszus alkalmából nyújtották át neki a Munka Érdemrend bronz fokozatát — Gratulálok a kitüntetéshez. — Köszönöm, de ez nemcsak az én személyemnek szóL — Hogyhogy? Tudtommal sem a községet, sem pedig a községi népfrontbazottságot nem tüntették még ki kormánykitüntetéssel. — Tudja maga azt jól, hogy mit akarok ezzel mondani Igaz, én vettem át, de ebben az elismerésben — én legalábbis így érzem — nemcsak Kovács Aladár részesült, hanem az egész község, az egész falu, mindazok az Bmbenek, akik becsületesen, tisztességgoi dolgoznak. A munkahelyükön és a népfrontban egyaránt. Lassan negyven éve lesz, hogy itt élek Lellén, ismerem a falubelieket, az itteni népet. Már amennyire kiismerhető egy közösség negyven év alatt. Osztottam nekik a földet a felszabadulás után, cselédekből »csináltunk« embert.. Két évvel ezelőtt a járás községei közül a mienkben volt a legmagasabb a társadalmi munka értéke. Aki csak egy kicsit is ismeri az ittenieket. I — Hallottam, hogy nem teljesen egészséges. — Tizedik éve bajlódom a lábammal, most már bottal kell mennem. De előbb-utóbb mindannyian megöregszünk. A faluban is sok a koros, akik már nem bírnak annyit, műit a fiatalok. Ki kell nevei ná egy új generációt, amely majd átveszi, s melynek nyugodt szívvel oda is adjuk a stafétabotot Nehéz, fáradságos munka ez, mert amit az ember hatvan év alatt megtanult, azt nem adhatja át egyik percről a másikra egy húszévesnek. Nem is igen fogadná meg. — A békemun káér t kapta a kitüntetést? — Kaptuk — vágja rá gyorsan —, maradjunk a többes számnál. Ebbe, ha név nélkül is, mindenki beletartozik. Nézze! Én egyszerű, hat elemit végzett parasztember vagyak, nem tudok olyan körülményesen beszélni és fogalmazni, mint maguk. Nekem a béke a munkát, a nyugodt életet, az otthonomat, a kis szőlőmet jelenti. S azt, hogy mindezt elvegyék tőlem és tőlünk csak azért, mert valahol a világon mérgeskednek egymásra, ezt nem szabad megengedni, s Bemegyünk az udvarra, topogunk az ajtó előtt, miközHat éve áll a községi népfront- mozgalom élén, munkáját oraz tudja, hogy ez milyen nagj eredmény. nem is fogjuk soha! Saly Géz» SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1969. október 10,
