Somogyi Néplap, 1969. október (25. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-19 / 243. szám

Csendes nap a lakáshivatalban Életveszélyes lakások — Harc egy válaszfalért „Dőljön magukra az épület! — “ — CIGARETTÁT, ANDA­XINT és nagy adag türelmet hozzon magával, ha írni akar egy félfogadásról — közölték velem a minap a városi ta­nács igazgatási osztályán. Szenzációra ne nagyon számít­son — mondotta cír. Sándo\ Gyula osztályvezető, s meghí­zott pénteken reggel nyolc órára abba az első emeleti, folyosó végi kis szobába, ahol a lakásügyeket intézi Gelen­csér Zoltán csoportja. Nyolc óra tíz perckor kopog­tat be az első ügyfél, Kiss Mária. Az Ady Endre utca 4. szám alatt lakik tizenhat éves fiával, romos lakásban, áldat­lan állapotok között. Nagy hévvel magyarázza, hogy mennyire szüksége volna egy másikra. — Van még pár nap szabad­ságom, nem is akarom kiven­ni, hátha megkapom a kiuta­lót, s ha költözni kell, akkor majd jó lesz. Kaposváron körülbelül har­mincán laknak romos, életve­szélyes lakásban. Elsősorban az ő körülményeiket kell meg­változtatni, főleg lépcsőzetes cserével, mert új lakás kiuta­lása az építkezések függvénye. A következő történet, ame­lyet elmondtak, szintén nem áll közel a szenzációhoz, nem is szalagcímes téma, de tanul­sága megérdemel néhány sort. Márton János, Beloiannisz ut­ca 5. szám alatti lakos lakás­kérvényét elfogadta az igazga­tási osztály, s mérlegelve hely­zetüket, másfél szobás, össz­komfortos lakás kiutalását he­lyezte kilátásba. Közben kide­rült — az építési, közlekedési osztály értesítése alapján —, hogy Mártonok háromszobás, összkomfortos családi házat építenek Kaposváron. Lakás­igényükről azonban nem mondtak le, hátha megkapják ezt is a családi ház mellé. Ar­ra viszont nyilván nem számí­tottak, hogy miután egy épü­letben dolgozik a két osztály, előbb-utóbb kiderül a tur­pisság, hiszen figyelemmel kí­sérik egymás munkáját. Jó példa arra, hogy milyen fon­dorlatos módon akarják néme­lyek kijátszani a tanácsot, még akkor is, ha nincsenek rászorulva. Fél tíz felé az osztályvezető behív magához, s bemutat Piacsek Lászlónak és feleségé­nek. A Latinka Sándor utca 5. alatt laknak, társbérletben. Jelenleg tatarozzák az épüle­tet, s Piacsekék egy füst alatt szerették volna laválasztani lakásukat Mihályi Dezső társ­bérletétől, Ehhez a hatóság hozzá is járult, csak a társ­bérlő nem. Egymás életét megkeserítve, közös fürdőszo­ba- és WC-használattal élnek tíz éve, míg a tervezett vá­laszfal mindkét családnak füg­getlenséget adna. — A főbérlő nem tudja megindokolni, hogy miért nem egyezik bele a leválasztásba. Egyre csak azt hajtogatja, hogy nem, nem, visszaélve az­zal a jogával, hogy figyelembe veszik, amit mond — panasz­kodik Piacsek László. Az igaz­gatási osztály után a bíróságot keresik fel, hogy ott kötelez­zék a társbérlőt — akit ezzel semmiféle sérelem, károsodás nem ér —, adja hozzájárulá­sát a leválasztáshoz. VISSZAMEGYEK A LA- KASHIVATALBA, ahol pilla­natnyilag nincs ügyfél. Gelen­csér Zoltán csoportvezető ügy­iratokat rendez, dr. Incze Bé­la előadó dr. Sitkéri Judittal egyeztet valamilyen ügyet, Molnár Lajos pedig az írógé­pet »gyötri«. — Ügy jár a keze, mint a villám — ugratjuk —, hol ide csap, hol oda ... Orkán kabátos fiatalasszony lép be, határozottan »támadja le« Gelencsér Zoltánt. — Gelencsér úr, már har­madszor ígéri, hogy majd a héten, és még mindig sehol semmi. Maga nem tud mást, csak ígérgetni... Ügy látom, maga hülyének nézi az ügy­feleket ... — Ne idegesítse fel magát — próbál nyugodt hangon be­szélni a csoportvezető. — Ide­jében megkapja a határozatot. Ezt már közöltem háromszor- négyszer magával, újat nem tudok mondani. De amikor a múltkor elment, úgy bevágta maga után az ajtót, hogy majd bedőlt a fal. — Bár dőlne magukra az egész épület — közölte Vígh Tibomé, azzal sarkon fordult, és ismét bevágta maga mö­gött az ajtót. Nagyon rosszat kívánt — de magának. Ha rájuk dőlne az épület, akkor senki nem in­tézné el az ügyét, így pedig rövidesen sor kerül rá. De hát sajnos vannak, akik nem tud­nak uralkodni magukon. Tizenegy óra felé csendese­dik az ügyfélforgalom, csupán tanácsért, nyomtatványokért jönnek, és egy asszonyka, Kovács Pálné, aki szintén ro­mos lakásban lakik. Ha szo­morúan is, de zokszó nélkül veszi tudomásul, hogy egyelő­re nem tudnak másikat adni, legyen türelemmel. EGY LAKÁSCSERE KÖRÜ­LI VESZEKEDÉS borzolja né­hány percig az idegeket, sőt az egyik ügyfél »felsőbb szer­vekkel« fenyegetőzik. Meg­magyarázzák néki, hogy ha bejelenti is panaszát, ott sem fognak törvénysértést elkövet­ni csak azért, hogy neki ad­janak igazat. Ebben sikerül is megállapodniuk. Tizenkét óra, a folyosón már nincs senki, vége a félfogadás­nak. Harmincán fordultak meg ezen a délelőttön a lakás­hivatalban, az ügyintézés va­lóban nem hozott szenzációt... Saly Géza Százéves a somogyi tanítóképzés A jubileumi ünnepségek kaposvári eseményei Pályakezdők Szakmaszeretettel és lendülettel Kék köpeny­ben olyan, mintha csak a rajzasztala mellől állt vol­na föl az egye­temen. Az egyetemisták általában egy köpenyben ta­nulják, rajzol- ák át az öt kemény eszten­dőt. — Minek ér­zi magát? egyetemistának, »tanuló mér­nöknek« vagy kész szakem­bernek? — Keveredik ez a három — mondja Varga László. Két év nem nagy idő. Sokszor eszem­be jut, amit az egyetemen ta­nultunk, hallot­tunk. Azután visszazökken ek a nem is olyan rossz valóság­ba, és gyakor­lati tapasztala­taimhoz igazí­tom az elméle­tet. — Van a kettő között kü­lönbség? — Van, De éz így van rend­jén. Az elmélet mindig előbb születik meg. S ha nem tudná az ember, mi felé kell töreked­nie, mit érhet el valamikor, kedve sem lenne a »ma« teen­dőihez. — Milyen teendői vannak egy fiatal mezőgazdasági mér­nöknek itt, a nagybajomi Zöld­mező Termelőszövetkezetben? — Műhelyvezető vagyok. Munkám sokoldalú. Nemcsak termelőszövetkezet géppark- jának a javítását, karbantar­tását végezzük el, hanem új gyártmányok készítésére is vállalkozunk. »Gyártunk« pél­dául fűrészeket, gázégőket megrendelésre. A műszaki el­lenőrzést irányítom. — S az újítások? — Újítással nem nagyon foglalkozunk. Illetve nem hív­juk újításnak, mert az termé­szetes, hogy itt valamennyi fiatal mérnök állandóan a leg­jobb és leghasznosabb megol­dáson töri a fejét. Ha valaki­nek jó ötlete támad, azt meg­valósíthatja. — Ez természetes? Maga szerint minden fiatal mérnök ilyen szakmaszeretettel és len­dülettel indul? — A nagy százaléka Aki mezőgazdasági mérnöknek megy, az szerintem tudja, hogy falun, termelőszövetke­zetben fog dolgozni, és szereti a szakmáját. Minél előbb bi­zonyítani akarja hát magának az ötévi tanulás értelmét. — S mit gondol, * kfVaéM érdeklődésük is ilyen nagyT — Nem. Sajnos, az már ne». Emlékszem az egyetemen Is milyen langyos volt a hangul** az összejöveteleken, milyen kevesen vitatkoztak. Ott kultúrfelelősloént tevé­kenykedtem. — Ott És itt, Nagybajom­ban? — Az ifjúsági klub vezetősé­gébe választottak. őrülten* neki nagyon. Pest után, a víg­színházi esték, meg a kiállítá­sok után hiányzott is valami. A tsz rendezvényeiből, szerve­ző munkáiból is oroszlánrészt vállalok. Az nehezíti az egé­szet, hogy én somogysárdi va­gyok, és Nagybajomban csak ágybérletben élek az öcsém­mel. Egy szakklub hiányzik nekünk nagyon. — Szólt mér valanvt a klubért? — 'Bevallom, nem;.. — KISZ tag? — Voltam. Sokéig KISZ- vezető is De most nem foly­tatom már. Pedig hívtak.. • — Miért nem folytatja? — Miért? Mert nem látok különbséget sok esetben a KISZ-tag és a nem KISZ-tag között Attól, hogy bélyeget vesz valaki, meg hogy eljár erre vagy arra a rendezvény­re, attól még nem lesz KISZ- tag. Jobban meg kellene szűr­ni a felvételt Szerintem egy KISZ-tagnak sosem lehet kö­zömbös az arca, s mindig len­nie kell viszonylag reális vé­leményének. S ez még nincs. A pártba szeretnék majd be­lépni. .. — A munkám csaknem minden percemet kitölti. Nem jár le soha a munkaidőm, mert nem bírom kikapcsolni a gon­dokat A múltkor is elmen­tem szabadságra, de már a második héten azon töpreng­tem, ma lehet beim, hogyan I mennek vajon a dolgok a mű­helyben. Szerelek dolgozni, szeretnék itt letelepedni és családot alapítani... Bán Zsuzsa Taúár egyéniség Doktorrá fogadom Somogy ünnepel. Olyan év­fordulót köszönt, amilyent az elmúlt negyedszázad alatt, ha­zánk felszabadulásának 25. évfordulójáig egyszer sem ün­nepelt. A 75. születésnapon 1944-et írtak, háború dúlt a világban. Most, hazánk felsza­badulása 25. évfordulójának előestéjén éhezett el az a pil­lanat, amikor a százéves so­mogyi tanítóképzést ünnepel­hetjük. A csurgói tanítóképző jubileumával együtt most már a szocialista társadalmunk szülöttének, a Kaposvári Fel­sőfokú Tanítóképző Intézet tízéves évfordulóját is. Tegnap délelőtt a kaposvári tanítóképzőben a Himnusz hangjai után a százéves so­mogyi tanítóképzés ünnepsé­gét Miklósvári Sándornak, s Művelődésügyi Minisztérium pedagógusképző osztálya veze­tőjének emlékbeszéde vezette be. Történelmi parabolát felvá­zolva emelte ki az ünnepség jelentőségét. A kiegyezés utá­ni Magyarország és a szocia­lizmust építő hazánk történe­tében a nép érdekében szerve­zett ügy, a tanítóképzés nagy jelentőségű — mondotta. Eöt­vös József és a csurgói ala­pítók a kor társadalmi igé­nyeinek igyekeztek eleget ten­ni. Ma a szocialista társada­lom igényeihez igazítva fej­lesztjük, tesszük korszerűbbé a tanítóképzést. Nemes példa áll előttünk — mondta a szó­nok —, a somogyi tanítókép­zés múltja az volt, hogy sok­sok jó tanítót adjon a nemzet­nek, s ez a jövője a mai ka­posvári tanítóképzőnek is. A megnyitó után a somogyi tanítóképzés történetéről há­rom előadás hangzott el. A csurgói tanítóképző megalaku­lásától a felszabadulásig Ke­lemen Elemér, a pedagógus- képző kabinet vezetője foglal­kozott a tanítóképzés múltjá­val, a jelent Merő László, a tanítóképző intézet igazgatója elemezte. Megható eseménye volt a kaposvári ünnepségnek Do­bost/ Eleknek, a volt csurgói tanítóképző utolsó igazgató­jának a visszaemlékezése. A tegnap délelőtti kaposvá­ri ünnepségéle talán legkiemel­kedőbb eseménye a Százéve* a somogyi tanítóképzés című kiállítás megnyitása volt Itt Horváth Lajos, a megyei ta­nács művelődésügyi osztályá­nak vezetője mondott beszé­det Három részben ad szá­mot a kiállítás az elmúlt száz esztendőről. Láthatjuk a csur­gói tanítóképző alapító okmá­nyait, korabeli tantervek, könyvek, tanulói munkák tu­dósítanak az akkori tanítókép­zésről, tanítók munkájáról. A jubileumi ünnepségek dél­után Csurgón folytatódtak. A díszünnepség lapzártakor még folyt. A csurgói eseményekről lapunk keddi számában szá­molunk be. H. B. Nem tudom, szokása-e: ami­kor beszél, többször is be­hunyja a szemét, olyankor a szavát is lassabbra fogja. Ügy tűnik, ilyepkor mélyebbről beszél, emlékei közt kutatva, így elevenedik meg előttem a minapi esemény is, amely Bu­dapesten az Akadémián zaj­lott le. Doktorrá avatásának örökké emlékezetes pillanatát idézi elém Miklós Endre, a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium történelem szakos tanára, megyei szakfelügyelő. Heti. tíz órában tanít és há­rom napon a megye gimnáziu­mait járja; a történelemórák­ra kopogtat be. A Táncsics Mihály Gimnázium tanári szo- szájában, a magas ablak alatt beszélgettünk. A tanár mindig a nyilvá­nosság előtt áll, nemcsak a katedrán, ha onnan lelép, máshol is. Ezt felelősséggel átérezve nő túl a pedagógus az iskola falán. Miklós Endre tizenöt éves tanári pályája erre is példa. — Mi valóban mindig a nyilvánosság előtt szerepe­lünk, és többszörösen meg­mérnek bennünket. A gyer­mek az órán, rajta keresztül a szülő, a társadalom, és a ta­nítási órán kívül is van még bőven feladatunk. Szakkörve­zető is vagyok, a TIT történel­mi szakosztályának vezetője, ez az egész tevékenység je­lenti számomra a tanári pá­lyát. A fiatalos akarás vitte vi­szonylag gyorsan végig azon a pályán, amely az óraadó ta­nári pozíciótól a doktorrá ava­tásig tartott. 1954-ben a Táncsics Mihály Gimnáziumban tartotta az el­ső óráját, 1963-ban már me­gyei szakfelügyelője a tan­tárgynak. — Mindig az volt a szándé­kom, hogy tanár leszek. Az egyetem elvégzése uláu ma­radhattam volna Budapesten is, de én vidékre' vágytam, igaz, n€m Kaposvárra, hanem Szombathelyre. Vas megyei vagyok. Az évek azonban úgy szálltak el fölöttem, hogy tős­gyökeres somogyinak érzem magam. Nehéz volt a kezdet. Ha anyagi gondjaim voltak is. kárpótolt a tanítás szeretete. A fölemelkedés útján ez veze­tett: »Dolgozz, a fölemzlkeiéz útja előtted áll.-« Ezt mondom a fiatal, most induló tanár- kollégáimnak is. A megismerési vágy vitt előre. Nem tudtam Somogyról semmit se, amikor ide kerültem. Elmentem a le­véltárba, s kutatni kezdtem a megye történelmét. A 33-as gazdasági válság somogyi vo­natkozásai között aztán úgy elkalandoztam, hogy ez lett a témája a doktori disszertá­ciómnak is. A doktorrá ava­tás különös varázsa kárpótolt sok álmatlan, munkával eltöl­tött éjszakáért. — Vissza tud-e emlékezni arra az elhatározásra, amikor úgy döntött, történelemtanár lesz? Mi indította el ezt a gon­dolatot az akkori kisdiákban? A volt történelemtanárom példáján indultam el ezen az úton. Azt hiszem, sok tekin­tetben még most is őt köve­tem. A kirándulások szeretete is innen fakad bennem. Volt történelemtanárom minden óráján »történelmi, levegő« szállt az osztály fölött... Ma sem szeretem a »csöndes« órát, jó, ha hallani a tanulás »munka zaját«. — A történelemtanításról az elmúlt években sok szó esett a közéletünkben is. Ezek ismeretében mi a véleménye, hogyan alakult az akkori kép? — Jó érzés tölt el már eb­ben az évben, sok eredményes tanítási órát láttam a megyé­ben. Túl vagyunk azokon a problémákon, amelyekre utalt. A reformlanterv megvalósult. Nemcsak az anyagot sajátítot- iák el a tanárok, hanem az új módszereket is. A tanulók szinte partnerei már az órán a történelemtanárnak. A tör­ténelemtanítás jó úton halad ■j megyében. — Ügy hallottam, diákpárti. — Valóban így van. — A történelem tanár hogy ítéli meg a »mai« fiatalokat? — A mai fiptaio.. — csaa azokról beszélhetek, aki ;et is­merek — »kérdezd« fiatalok. — Mi a tanár úr vél; ; ínye? — teszik föl a kérdést, és ne­künk ezekre kielégítő, egyenes válaszokat kell adnunk. De mintha nemcsak a fiataljaink lennének kérdezők, a felnőt­tekben is sok a kérdés. Az esti oktatáson ezt tapasztalom. Azt mondják a történelem sza­kos tanárok egymás között, hogy mi vagyunk a tanári kar­ból az első lövészárokban. Mi \ sütjük el elsőnek a puskákat,/ és minket érhet az első lövési is... Neon lehet kibújni eb­ből az árokból. Ha mégis ezt teszi valaki, akkor elfordul­nak tőle a fiatalok, s ők in­kább magukba, befelé tekin­tenek. Ha válságba jut a »mai« ifjúság, mi felnőttek juttatjuk oda őket... A tanárnak jó időérzéke is van többnyire, az órájára néz, s nvomban megszólal a csengő. Még egy percre ma­radok. És megkérdezem: — A tanáregyéniség ma is mutat-e oly színes képet, mint ezelőtt évtizedekkel? — Ma is vannak rögeszmés tanárok. A szélsőséges típusok vagy a gyerekek kedvencei, vagy ők azok, akik »pikkel­nek« ... A jó tanáregyéniség: a lelkes ember. Aki lelkesedni tud és lelkesíteni. ' Hórányi Barna SOMOGYI HÍRLAP * Márna* IMS. október 1% 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom