Somogyi Néplap, 1969. október (25. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-14 / 238. szám

Nem tudtak győzni az NB I éllovasai A labdarúgó NB I 24. fordu­lójában valamelyest tömörült az élmezőny. Elsősorban azért, mert a két listavezető, az Új­pesti Dózsa és a Bp. Honvéd kénytelen volt beérni egy dön­tetlennel. Az újpestiek így is három ponttal vezetnek a Hon­véd, s négy ponttal a Ferenc­város előtt. Az Ű. Dózsa vá­logatott csatársora ez alkalom­mal nem bírt a kitűnő tatabá­nyai védelemmel. A Bo. Honvéd Szombathe­lyen szerepelt. Sokáig úgy tűnt, hogy a Haladás nyeri a meccset. A hazaiak vezető gól­jára azonban a befejezés előtt még tudtak válaszolni a Hon­véd csatárai, így döntetlenül végződött a találkozó. A másik négy vasárnapi mérkőzésen biztos győzelem született. A Pécsi Dózsa maga­biztosan játszva fektette két- vállra a kiesés ellen küzdő Du­naújvárost. Ennél is meglepőbb volt, hogy a diósgyőrieké lett a két pont a Csepel ellenében. A Salgótarjáni Kohász lelépte a Komlói Bányászt, amely szü­net után összeroppant. A Piába ETO Egerben szerezte meg a két pontot. Az egriek játékán úgy látszott, mintha a csapat már beletörődött volna a sor­sába. Szombathely—Bp. Honvéd 1:1 (0:0) Szombathely, 13 000 néző. V.: Bír• csak. G.: Rátkai, ül. Pusztai. Tatabánya—Újpesti Dózsa 0:0 Tatabánya, 12 000 néző. V.: Radc Pécs—Dunaújváros 2:0 (2:0) Pécs, 3000 néző. V.: Wottawa. G.: Ráöi, Móricz dr. Salgótarján—Komló 1:0 (1:0) Salgótarján, 4000 néző. V7.: Kato­na. G.: Kriskó (2), Jeck, Kmetty. Rába ETO—Eger 2:0 (0:0) Eger, 6000 néző. ti.: Zsolt. G. • Nagy, Kiss. Diósgyőr—Csepel 2:0 (2:0) Diósgyőr, 8000 néző. V.: e . /uczky. G.: Molnár (öngól), Fekete. A labdarúgó NB I állása: 1. Ú. Dózsa 24 18 4 2 71:22 4G 2. Bp. Honvéd 24 15 7 2 56:20 37 3. FTC 24 15 6 3 50 :22 36 4. Vasas 24 14 2 8 60:36 30 5. Rába ETO 24 11 6 7 47 :32 28. 6. Pécsi Dózsa 24 42 4 8 33:25 2. 7. Csepel 24 ÍJ. 5 8 31:26 27 8. MTK 24 8 5 11 36:44 T. 9. Tatabánya 24 8 4 12 25:37 20 10. Diósgyőr 24 7 6 11 25:39 20 11. Salgótarján 24 8 3 13 22:32 19 12. Szombathely 24 5 8 11 20:40 18 13. Komló 24 4 9 11 16:33 17 14. Dunaújváros 24 6 4 14 19:44 16 15. Egri Dózsa 24 4 6 14 19:51 14 16. Egyetértés 24 4 5 15 21:47 1? Ml III Délnyugati csoport Mint arról már beszámol­tunk, szombaton kettős v eresé­get szenvedtek a somogyi NB III-as csapatok. Pécsen kika­pott a Barcsi SC, és igen fon­tos mérkőzésen maradt alul a Kaposvári Vasas. Vasárnap valamit javított a somogyi mérlegen a Lábodi MEDOSZ. A Bábod győzieime a Sárbo- gárd ellenében azt jelenti, hogy a Vasas még mindig re­ménykedhet. Lá bőd—Sárbogárd 3:2 (1:1) Lábod, 200 néző. V.: Kiss R Lábod: Mohácsi—Németh, Filiszár, Nagy—Hadi, Takács— Borzas, Novak, Lebár, Fülöp II., Fülöp I. Edző: András Jó­zsef. Sárbogárd: Hernádi- Asztalos, Devecseri, Bodó (Marton) — Szentandrási, Jász­teleki—Herold, Jakab, Oros- vári, Hodai, Dorka (Tatár). 4. perc: Borzas kapáslövésé­vel szerzett vezetést a hazai együttes. 1:0. 8. perc: Dorka szaladt el, beadását Bodai ér­tékesítette. 1:1. 68. perc: Fülöp I. labdája má-már a kapu jobb sarkába jutott, amikor Bodó belevetette magát a lö­vésbe, rajta változtatott irányt a labda, amely akadálytalanul jutott a bal sarokba. 2:1 la­péra: Bodi—Herold ossz játék után az alábbi csavart lövése meghozta a kiegyenlítést. 2:2. 74 perc: Borzas a bal oldalra sodródott át, hárcxm cselt csi­nált, aztán beállította a vég­eredményt. 3:2 A vártnál lényegesebben ne­hezebben szerezte meg a két pontot a Lábodi MEDOSZ, mert ellenfele lelkesedés és gyorsaság dolnában felülmúl­ta. A támadósorok és a vé­delmek közli különbség azon­ban végül is tükröződik az eredményen. Jók. Filiszár, Ta­kács, Borzas, ill. Orosvári, De­vecseri, Dorka. További eredmények a Dél­nyugati csoportban: N agvmányotk—Dombóvári Szövetkezet 2:0. Pécsi Volán— Dunaújváros 2:1, Pécsi BTC— Baja 1.0. Dombóvári VSE— Mohács 2:0, P. Steinmetz— Bonyhád 1:2. A bajnokság állása 1. Pécsi BTC 24 17 5 2 46:21 39 2. P. Volán 24 13 3 8 35:27 29 3. Barcs 24 12 5 7 38:34 2« 4. Baja 24 13 2 9 32:25 5. Nagymányok 2-4 2 9 35:31 : 6. Lábod 2' 10 44:37 27 7. Bonyhád 24 C 8 30:31 26 8. Dunaújváros 24 9 7 8 25:25 25 9. DVSE 24 10 5 9 28:28 25 10. Mohács 24 9 5 10 32:37 23 11. P. Steinmetz 24 7 6 11 35:36 20 12. PEAC 24 6 7 11 35:39 19 13. Sárbogárd 24 4 9 11 14:27 17 14. P. Porcelán 24 6 5 13 26:34 17 15. D. Szövetk. 24 5 6 13 19:31 16 16 K. Vasas 24 5 6 13 22:37 16 Nyugati csoport Ügy fest, hogy a Marcali Vörös Meteor még valóban nem adta fel, A marcali együt­tes Szombathelyen tudott győzni a »kiesési rangadón«. Minthogy azonban az ellenlá­basok is szorgalmasan gyűjtö­getik pontjaikat, a Vörös Me­teornak, a további mérkőzése­ken is úgy kell játszania, hogy- idegenben is 3zerzezz.cn egy- egy pontot. Marcali VM—Sz. Vasas 2:1 (1:1) Szombathely, 50 néző. V.. Ódor. Marcali: Bácsi—Hosszú Szűcs, Polgár—Dunkler, Kosi —Bene, Molnár, Szántó II., Lá­zár (Virágh), Rigó. Edző: Abo- nyi Károly. Szombathely: Pé- tervári—Molnár, Németh, Hor­váth— Lengyel, Baráth—Huj- ber, Bárdosi, Tóth, Balaton II., Zakics. Edző: Kolesánszki Zoltán. 7. perc: Bene beadásából Lá zár szerezte meg a marcaliak vezető gólját 1:0. 20. perc: Hujber átkígyózott a marcali védők között és kiegyenlített 1:1. 65. perc: Hosszút felese­lésért a játékvezető kiállította. 10. perc: Molnár egyéni játék után berúgta a győztes gólt. 2:1. A salakos, poros pályán kez­detben nehezen találta fel ma­gát a marcali csapat. Gyors vezető gólja azonban megad­ta az önbizalmat. Szünet után is jobban játszott a marcali együttes, amely tíz főre olvad­va is ki tudta harcolni a min­den tekintetben megérdemelt győzelmét. Jók: Polgár, Dunk­len, Bene, Rigó, ül. Lengyel, Hujber, Balaton 11. További eredmények a Nyu­gati csoportban: Celldömölk—N agykanizsai Dózsa 1:2. Tapolca—Nagyka­nizsai Sáska félbeszakadt, men félidőben a levonuláskor in- zultálták a játékvezetőt. Kő­szeg—Körmend 2:0. Keszthely —Szombathelyi Dózsa 4:0. Za- laszer.tgrót—Ságvár 3:2. Nagy- kanizsai ZTÉ—Mereszjev 2:0. Szombathelyi SE—Zalaeger­szegi Katona SE 2:3. Egy telitalálat a totón A heti totófordulóban sok ' 77eremény. Tizenketten 13-as találatot — orintot kapnak —, a áiata csak egy fogadó­nak. volt jó. össznyereménye: 226 850 forint. Az 575 darab 12 találatért 580, a 6816 darab 11 találatért 49 és a 38 988 da- ráb 10 találatért 16 forintot fizetnek. . x2 1(llljxlljxx2x+x Kedd, 1969. október 14, 'NB II Nyugati csoport í fi MÍV OHC nyerte az NB1! Nyugati csoportiának rangadéját Javítottak helyzetükön a somogyi csapatok Ami a somogyi NB 11-eseket illeti, a héten a mieink valamit javítottak helyzetükön. Két győzelem, egy döntetlen az e heti mérleg. A K. Kinizsi 4:0-ja valamelyest enyhítette az élel­mezésiek gondjait. A Táncsics is reménytelje­sebbnek láthatja a jövőt, mert Fűzfőn nyern, tudott. A siófokiak elszalasztották a hazai győzelmet, pedig erre az elvesztett egy pont­ra a végén nagj' szükségük lehet még. Csapa­tainktól várjuk a hasonló folytatást K. Kinizsi—Máza-Szászvár 4:0 (3:0) Kaposvár, 1600 néző. V.: Nagy E. K. Kinizsi: Kovács — Ba­logh, Báli, Németh — Savanya, Horváth (Bőzsöny) — Márton, Szöllősi, Segesdi, Göncz, Lacz- kovics. Edző: Zag József. Má­za-Szászvár: Amau — Nagy I., Róth, Bocz — Bakó, Nagy II. (Jónás) — Oglizán, Németh, Wéber, Kerkai (Kővári), Szabó. Edző: Bodony János. Az első tíz percben alig tör­tént esemény a pályán. A 12. percben Laczkovics indult biz­tatóan, de csak egy szöglet lett a támadásból, és ennek a be­ívelése sem sikerült. A 13. percben Szöllősi a jobb oldalra kisodródva tört remekül kapu­ra. már a kapust is kicselezte, a labda azonban nem jutott túl a gólvonalon. így sem szaba­dult fel a vendégek kapuja. Ott pattogott a labda a 16-oson belül,, végül Segesdi megtalálta a rést a bal sarokba. 1:0. Most már belelendült a Kinizsi. Egy­mást követték a kaposvári tá­madások, a befejezés azonban nem akart sikerülni. A 24. percben Márton középre ívelt, Göncz pergetett labdáját még mentették a védők, Horváth azonban védhetetlenül lőtt a hálóba. 2:0. Még ugyanebben a percben újból a szászvári kapuban táncolt a labda. Most is a jobb oldalon futott a ka­posvári támadás, ismét Hor­váth volt az, aki megcélozta a kaput, a labdába Nagy 1. be­levetette magát, s a hátvéd válláról pattant a hálóba a labda. 3:0. Ezt követően Wéber cselezett ki két kaposvári vé­K. Táncsics SE Fűzfő, 700 néző. V.: Csapu- cha. K. Táncsics: Bakonyi — Káhlesz, Holzhäuser, Nagy — Lahó (Selenka), Ágfalvi — Iva- nics, Kincsei, Jankó, Letenyei, Kovács. Edző: Várad) Lajos. Fűzfő: Marcsik (Horváth) — Kiss, László 1., Balatoni — Búza (Fehér), Őri — Zaharo- vics, Nyeste, Saller, Megyeri, László II. Edző: Boros József. Remek labdarúgóidőben, ki­tűnő talajú pályán kaposvári támadások vezették be a mér­kőzést. Az 5. és a S. percben Jankó kitörései jelentették az eseményt, aztán a 20. perc tá­dőt, Kovács azonban a helyén volt. ,A második félidő egy sza­bálytalan kaposvári góllal kez­dődött. Göncz talpalt, s úgy küldte a hálóba a labdát. A játékvezető nem gólt, hanem szabadrúgást ítélt. A 15. perc­ben aztán újabb érvényes gól született. Márton—Göncz— Laczkovics volt a labda útja, a balszélső a középcsatár helyé­ről lőtt a hálóba. 4:0. Ezt kö­vetően a Kinizsi engedett az iramból, Kovácsnak három esetben is alkalma volt bizo­nyítani, hogy olykor még bra­vúrokra is képes. Kezdetben nem mozgott kü­lönösebben magas szinten a bajnoki táblázat alsó felében tanyázó két csapat összecsapá­sa-. Fokozatosan felülkerekedett a Kinizsi, amelynek gyors gól­jai hamarosan megpecsételték a vendégcsapat sorsát. Helyenként nem játszott rosszul az élelmezésiek csa­pata, amelynek győzelme akár nagyobb arányú is lehetett volna. A K. Kinizsi csapatából Ko­vács időnként nagyon szépen védett. A védelem oszlopa Ba­logh volt. Feltűnt Savanyó nagy munkabírása, s helyen­ként remek játéka. A fiatal já­tékos olykor a mezőny fölé nőtt. Kitűnő társa volt a kö­zéppályás Horváth, aki olykor veszélyes csatár is tudott lenni. A támadósorban még Márton megmozdulásai voltak a leg­többet éroek. A vendégcsapat­ból Nagy és Bocz, valamint Wéber játéka emelhető ki. Fűzfő 1:0 (1:0) ján Ivanics próbálkozott a gól­lövéssel — sikertelenül. Húsz perc elteltével kiegyensúlyo­zottabb lett a játék. A 30. percben László II. tört kapura, de Bakonyiba vágta a labdát. Egy perc múlva Nyeste ugrott ki, s már csak a Táncsics ka­pusával állt szemben, Bakonyi azonban remek vetődéssel mentett. A 35. percben kapos­vári támadás gördült a pályán, ennek végén Marcsik kapus megkaparintotta a labdát, de durván becsmérelte egyik vé­dőtársát, amiért a játékvezető három méterre a fűzfői kapu­Elsöprő győzelmet arattak a Táncsics kosarasai K. Táncsics - Bp. HSC 147:86 (78:40) Vasárnap dél­előtt mintegy öt­száz néző előtt lé­pett pályára a K. Táncsics kosár­labdacsapata. A kaposvári együt­tes őszi sikerso­rozata, meg az a tény, hogy a Tán­csicsnak még esé­lye van a bajnok­ság megnyerésé­re. felfokozta az érdeklődést a ko­sár! abda-mérkő- zések iránt. A Táncsics változat­lanul tartja jó formáját. 147 pontot értek el a kaposvári fiúk. s ez idei bajnoki csúcs. A kaposvári csapat az alábbi összeállításban szerepelt: Hegedűs (18), Tahi (21) — Ba­konyi (7) — Ma­jor (20), Kovács (8). Csere: Üjvá- ri (20), Korepta (42), Vázsonyi (6), Pánczéi (2), GUI (2), Domonkos (1). A kosárlabda NB n-ben a Cső­szerelő vezet. 1 ponttal megelőz­ve a K. Táncsics és a Szeged csa­patát. ­Közőnségrekord és pontrekord született va­sárnap délelőt Kaposváron a Táncsics SE —HSC kosárlabda-mérkőzésen. A Táncsics bedobó ja most sem hibázott, A középpályás szerepkört ellátó Horváth mint góllövő csa­tár is bemutatkozott vasárnap a Kinizsiben a Máza-Szász­vár ellen. Gönczöt még el tudták választani a labdától a vendégcsapat védői, Horváth azonban jó ütemben érke­zett, s a lövésére már nem volt ellenszer. tói közvetett szabadrúgást ítélt a fűzfőiek ellen. Mind a tizen­egy hazai játékos felsorako­zott a gólvonalon, de ott volt az ötösnél kilenc kaposvári labdarúgó is. A helyzetet Iva­nics ismerte föl. Először csak színlelte, hogy elvégzi a sza­badrúgást, s amikor a sorfal szélugrott, majd újra rende­ződni próbált, odapöccinlette a labdát Letenyeinek, aki két lé­pésről a hálóba kotorta azt. 1:0. Elég nehezen csitultak el a hazai kedélyek. Szünet után — mint az vár­ható volt — hatalmas lendü­lettel kezdett a fűzfői csapat. Beszorult a Táncsics. Csak úgy záporoztak a lövések Bakonyi kapujára. A közvetlen védelem azonban jól zárt, távolról pedig nem lehetett Bakonyi kapuját bevenni. Olykor egy-egy ka­posvári támadásra is futotta a Táncsics erejéből. Ivanics, Kin­csei, majd Kovács próbálko­zott, de az egyéni kísérletek nem vezettek sikerre. A 80. percben a kitörő Nyestét Holz­häuser végső kétségbeesésében a 16-oson belül felvágta. Vi­tathatatlan 11-es. Saller állt a büntetőnek, bal sarokba helye­zett nem túl erős labdáját a bal oldalra vetődő Bakonyi el­csípte. A hazaiak még ekkor sem adták feL Az utolsó két percben szinte mindenki a Táncsics kapujának előterében tanyázott. Száz másodperc ala tt öt szögletet rúgtak a hazaiak, az eredmény azonban nem változott. Közepes szinten mozgott a fűzfői találkozó, amelyen kez­detben a kaposvári együttes diktálta a tempót, aztán tartós fölényt harcolt ki a hazai együttes. Szerencsés gól dön­tötte el a mérkőzés sorsát a kaposváriak javára. A szeren­cse a későbbiek során sem pártolt el a Táncsicstól. A ka­posvári csapatban Bakonyi re­mekül védett, a védekező együttesben Jankó és Letenyei játékát lehet külön kiemelni, Ivanicsot pedig a gól előkészí­tése dicséri. A hazaiaknál csak Horváth és László 1. játékát lehet kiemelni. Siófok -Veszprém 1:1 (1:0) Siófok, 800 néző. V.: Köő. Siófok: Iszak — Szilágyi, Fehér, Farkas — Babán, Csu­por — Szép, Erdei, Meggyes (Szabó), Takács, Pusztai (He­rényi). Edző: Gábor Sándor. — Veszprém: Hadrik — Havasi, Mészöly, Kiss, Egyházi, Né­meth, Csatlós, Bazsó (Almás), Kováts, Nemes, Donáth. Edző: Győri Pál. Mindjárt a Siófok lendült bele. Az első percben Meggyes labdáját Pusztai kapta, de jó helyzetben elcsúszott. Aztán Takács—Erdei összjáték után szöglethez jutottak a siófokiak, a védők azonban felszabadítot­tak. A másik oldalon az kel­tett izgalmat, amikor Fehér el­csúszott, Egyházi labdáját azonban Iszak kivédte. Az 5. percben egy siófoki szabadrú­gást a sorfal hárított szögletre. A 10. percben Pusztai az ol­dalhálót találta el. A 13. perc­ben egy cseles siófoki szabad­rúgás után Szép labdája a ka­pufa éléről vágódott ki. A tar­tós hazai fölény a 27. percben érett góllá. Erdei viharzott el, még a ráfutó kapust is kicse­lezte, aztán a jobb sarokba to­vábbított. 1:0. Tíz perc múlva ismét a vendégek hálójában táncolt a labda. Meggyest a veszprémi kapus elkaszálta, ő még estében a mögötte futó Takácshoz játszott, aki a háló­ba lőtt. A játékvezető azonban les címén (!?) nem ítélte meg a gólt. Szünet után a várt folytatás elmaradt. Az első félidőben öt­letesen és helyenként jól játszó Siófok lendülete alábbhagyott. Feljöttek a vendégek, akik a 15. percben ki is egyenlítettek. Egyházi—Kováts volt a labda útja, s ez utóbbi a kimozduló l iszak mellett lőtt a hálóba 1:1. Egyre keményebbé vált a já­ték, mind több lett a szabály­talanság. A 23. percben Donáth megütötte Csuport, aki elégté­telt vett, ezért a játékvezető mindkét játékost kiállította. A hajrában ismét szoronga­tott a Siófok, de az olykor túl keményen játszó védelemmel most már nem bírt az S. Bá­nyász támadósora. Az első negyvenöt perc azt sejtette, hogy a Siófoki Bá­nyász megnyeri ezt a fontos mérkőzést. Egy félidőn át jól is játszott a Siófok, szünet után viszont mintha kicserél­ték volna a csapatokat. Ekkor inkább a vendégek irányítot­tak, ezért a látottak alapján a döntetlen igazságosnak is mondható. Az S. Bányász csapatában el­sősorban Babán, Szilágyi és Takács játékát lehet kiemelni. A vendégeknél Hadrik, Mé­szöly, Egyházi és Kováts játé­ka dicsérhető. • » • További eredmények a Nyu­gati csoportban: P. Ércbányász—Almásfüzitő 2:1, Győri MÁV DAC—Sava- ria Cipőgyár 1:0, Dorogi Bá­nyász-Olajbányász 6:2, Szek­szárdi Dózsa—PVSK 2:0, Pá­pai Textiles—Bauxitbányász 2:0. Az NB U Nyugati csoportjának állása: 1. MÁV DAC 24 13 7 4 39:17 33 2 Savaria 24 15 3 6 49:23 33 3. Dorog 24 11 8 5 42:24 30 4. P. Ércbányász 84 13 4 7 39:26 30 5. Pápa 24 9 9 6 38:27 27 6. Sz. Dózsa 24 7 9 8 35:27 23 7. Fűzfő 24 6 11 7 22:27 23 8. PVSK 2 í 8 6 10 31:38 22 9. K. Kinizsi 24 7 8 9 22:28 22 10. Veszprém 24 7 7 10 34:37 21 11. K. Táncsics 24 6 9 9 25:30 21 12. Bauxitb. 24 8 5 11 30:38 21 13. Siófok 24 7 7 10 23:42 21 14. Almásfüzitő 24 8 4 12 39:42 20 15. Máza-Szászv. 24 7 5 12 29:54 19 16. Olajbányász 24 5 8 11 23:40 lt

Next

/
Oldalképek
Tartalom