Somogyi Néplap, 1969. szeptember (25. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-28 / 225. szám

s / fegyveres erők napját köszöntötték Ötszázan a kereki vár alatt Megkapó volt a látvány: a meredek, színesedő lombú fákkal borított hegyoldalak övezte tisztáson ötszáz fiatal sorakozott fel. A megye negy­ven községének »delegált« úttörői, siófoki, tahi, ádándi közép’'skolások, ifjúgárdisták és honvédek álltak feszes vi- gyázzban, és hallgatták Mii­jei Jánosnak, a Siófoki Járási Pártbizottság munkatársának megemlékező szavait. A fegyveres erők napját ünnepelni gyűltek össze a fia­talok itt, a kereki vár tövé­ben. Százhuszonegy évvel ez­előtt, 1848. szeptember 29-én Pákozdon megszületett a ma­gyar forradalom első nagy ka­tonai győzelme: az ifjú hon­védsereg futásra kényszerítet­te Jellasics horvát bán ha­dait. Maroknyi népünk meg­mutatta erejét, mindennél hi­telesebb módon adott tanúbi­zonyságot szabadságvágyáról — tízezrével jelentkeztek az emberek a monarchia ellen. Hogyan is mondta Kossuth a híres szegedi beszédében? — — »■Oly hatalmasnak hiszem én a népet, hogy ha az fel­kel és összetart, a ropogva összerogyó égboltozatot is ké­pes fenntartani erős karjai­val . Népköztársaságunk szep­tember 29-ét a fegyveres erők napjává emelte. Miilei János beszédébe® hangsúlyozta: — A dicső tettek folytatói az 1919-es vöröskatonák vol­tak. Napjaink fegyveres erői fegyverrel a kézben védelme­zik hazánk függetlenségét, a szocializmus vívmányait, a haladást, a békét. Ezen a napon is szívből köszöntjük a Szovjetunió hadseregét, amely ötven éven át szilárd, megbízható őrzője volt a szovjet népnek, a szocializmus építésén munkálkodó orszá­goknak és minden nemzet­nek, amely a szabadságáért küzd. Miilei János szavalt zászló- felvonás követte, majd a honvédség fegyveres bemuta­tót tartott. A hegy oldalában bújkáló »ellenséget« kellett legyőzni, ami az érdeklődő tekintetek kereszttüzében meg is történt Ezután túraruhát öltöttek a fiatalok, és megkezdődött az összetett honvédelmi ver­seny. Fennakadás nélkül folyt a vetélkedő, ami a rendező szerveket — többek között a »Csak meg ne lássák a számomat!« siófoki városi—járási MHSZ-t és a KISZ-t — dicséri. A futáshoz hosszú a táv, a kúszás sem volt olyan könnyű — szóval sokan vár­ták már az ebédet Tekinté­lyes méretű kondérokban főtt a gulyás, és a gyerekek a füvön, a fák árnyékában ülve kanalazták az ételt Volt aki már a délutáni számháború esélyeit latolgat­ta. Nagy küzdelem ígérkezett a piros meg a kék számúak között Jelzőrakéta pukkaná­sára indult a »csata«,_ és pár perc múlva meg is lettek az »áldozatai«: akik ügyetlenül bújtak a fák között, számai­kat nem habozott kikiabálni az ellenfél. Akik nem vettek részt a nagy küzdelemben, fegyve­rekkel, haditechnikai beren­dezésekkel ismerkedtek, majd közösen megnézték a vegyi harci anyagok bemutatóját Amikor hazafelé jöttünk, fáradt, de jókedvű gyerekek­kel találkoztunk. Az egyik siófoki csapat tagjai megkér­dezték: mikor lesz a követ­kező »harci nap*... (Pintér) Megnövekedett az őszi forgalom seket követel a vasút dol­gozóitól. Kézdi László, az állomás kereskedelmi állomásfőnök- helyettese elmondta, hogy a növekvő, erősödő kaposvár’ ipar egyre nagyobb feladato­kat ró a teherszállításra, • mert ezt három tolatómoz­donnyal és 21 iparvágánnyal bonyolítják le. A szállításnál pedig ugyancsak elkerülhe­tetlen a menetrend betartása. Kaposváron mindezt rossz he­lyi feltételek között kell meg­oldani. A nehézségek tovább súlyosodnak az őszi időszak­ban, hiszen az eddigi előre­jelzések alapján a szeptem­beri-októberi forgalom lé­nyegesen meghaladja a tava­lyit. Csak maga a cukorgyár a múlt évi huszonnégyezer tormával szemben harmincez­ret szá’lít majd. Ezért várhatóan zökkenők adódnak építőipari anyagok szállításában, mert a válla­latok nem használták ki az előszállítás lehetőségeit. A MÁV nem tudja az őszi csúcsforgalom idejére biztosí­tani a megfelelő kocsimennyi­séget A torlódások elkerülésére már a nyár folyamán részle­tes munkatervet dolgoztak ki. Célprémiumot tűztek ki erre az időszakra, és naponként ellenőrzik, teljesítették-e a feltételeket. A három tolató­mozdony a korábbi két-há- rom forduló helyett most na­ponta négyszer érkezik a ra­kodó elé. Jelentősen csök­kent a kocsik fordulási ideje is. Ez annak köszönhető, hogy nagyon jó az állomás és a vállalatok kapcsolata. Ezek­kel a hasznos törekvésekkel azonban csak bizonyos hatá­rig képesek megoldani a problémákat. (Néhány adat: 1967-ben naponta huszonöt- ezer utas fordult meg a ka­posvári állomáson, ez a szám az idén átlagban eléri a har- nüncezret. A tehervagon-for­galom tavaly meghaladta a száztízezret, ez a szám az idén két-három százalékkal növekszik.) Az adatokat elég egy rövid gondolatban sum­mázni: a kaposvári állomást sürgősen bővíteni kell, hi­szen teherforgalmi adottságai körülbelül a barcsiéval egyez­nek meg. „Emberi tttodowi ••• Egy parasztasszony levelet írt. Nem sajnálta az időt, a fáradságot, leült és leírta gondolatait, egyszerű, nyílt ■véleményét. Látszólag nincs ebben semmi különös. Hiszen naponta hány és hány leve­let hoz a posta, hányán és hányán fordulnak szerkesz­tőségünkhöz a legkülönbö­zőbb gondokkal, észrevéte­lekkel. Jó és természetes ez. Ez a levél mégis más. Üjra és újra végigolvasom, és mindinkább kialakul bennem a vélemény: ilyen gondolato­kat tartalmazó boríték még nem került az asztalomra. S mivel többet mond el, mint ami a sorokban le van írva, úgy érzem, beszélni kell ró­la. A fő téma, amiről Bakos Jánosné ír, egy termelőszö­vetkezeti közgyűlés légköre, tartalma, hangulata. Talán nincs olyan szövetkezeti tag a megyében, aki ne vett volna részt immár jó néhányszor a szövetkezeti életformának ezen a legelső fórumán, ahol rendszerint az egész közösség sorsát befolyásoló határoza­tok születnek. Bőségesen van tehát személyes tapasztalat, kialakult vélemény, csak ar­ra nem került sor, hogy va­laki így megfogalmazva pa­pírra vesse. A mesztegnyői Bakosné is egy igen fontos esemény, há­rom szövetkezet egyesülését kimondó közgyűlés kapcsán mondja el gondolatait. Ügy érzem, nem véletlen, már maga az sem... hogy éppen most, ez alkalom indította er­re. Bár nem kívánok rang­sorolni, de az egyesülésben tanácsk' ó közösség csaknem (\lyan sorsdöntő kérdésben Vtatároz, mint annak idején, régen, a szövetkezetek meg­alakulását kimondó közgyű­lés. Minél nagyobb hordere­jű témában dönt egy testület, személy szerint annál na­gyobb mindenkinek a fele­lőssége. Ezt érezte Bakosné is, ez csendül ki a soraiból. És az aggodalom is. Hogy még nem mindenki van így, hogy még sok vonatkozásban kisért a múlt, az afféle »ne szólj szám, nem fáj fejem* elmélet. »Gyűlésekre azért kell menni — olvasom a levél­ben, — hogy észrevételeinket, javaslatainkat elmondjuk, nem pedig azért, hogy csak ott legyünk. Ha többen hoz­zászólnának emberi módon, könnyebb lenne a vezetőség­nek a tagsággal jól együtt­működni, a munka jó meg­szervezése, a tervék megva­lósítása ...« Igen, azt hiszem, ez a né­hány mondat az, amit érde­mes elolvasni többször — és valóban magukévá tenni. Mert legyünk őszinték. Hány olyan eset, hány olyan köz­gyűlés volt, amikor bátorta­lanságból indíttatva, vagy »hátha haragosokat szerzek« félelmet elaltatva ott a fóru­mon nem hangzott el véle­mény. De nem így az ajtón kívül! Ott rendszerint felol­dódnak a gátlások, és szinte mindenki »meri* mondani azt, aminek ott benn, a ta­nácskozás során kellett volna elhangzania. Beszéltem olyan parasztemberrel, aki azt mondta: »Engem egyszer ki­nevettek a társaim, mert hiába, nem tudok olyan szé­pen fogalmazni. Én többet nem szólok!...* Pedig talán aki nevetett, az sem tudta volna magát másképp kife­jezni. És tanúja voltam olyannak is, mikor a rossz hagyományokat levetve, asz­szony emelkedett szólásra, aztán »te csak maradj a fö- zőkanál mellett« közbekiáltá­sokkal megzavarták, elhall­gattatták. »Miért? — írja Ba­kosné is. — Az asszonyok­nak csak annyi a joguk, hogy szálmakazlat rakjanak, bálá­kat hordjanak össze, és nem­egyszer elvégezzék a szövet­kezetben a férfimunkát is?... A jelenben élünk!* Igen. És ez a jelen összehasonlíthatat­lanul többet ad az egyénnek, de viszont többet és mást kö­vetel tőle! Bakosné véleményében hosz- szú évek tapasztalata van benn. Amit elniondoll, leírt, az nemcsak ezen a döntően fontos, egyesülést kimondó közgyűlésen történt. Ahogy írta, a közösség igen rendes embereket választott vezetők­nek, olyanokat, akikben bíz­ni lehet, hogy eredményesen, odaadóan dolgoznak majd a szövetkezet szebb jövőjéért. De ehhez — most, hogy na­gyobb lett a szövetkezet —, még több segítséget kell ad­ni. Nem kívülálló emberek­nek, hanem elsősorban azok­nak, akik tagjai a nagy csa­ládnak. Ezekben a hetekben, hóna­pokban másutt is, sokfelé ül össze a termelőszövetkezet legfőbb testületi szerve, a közgyűlés, hogy a biztosabb jövő érdekében tanácskozzon, határozatot hozzon az egye­sülésről. Ügy érzem, Bakosné levelén érdemes elgondolkod­ni, és ha valaha igen, akkor mgst megszívlelni, amit ez az egyszerű parasztasszony felelősséggel és tiszta, őszin­te segítőszándékkal mondott: »... Ha többen hozzászólná­nak emberi módon, könnyebb lenne.. .* Vörös Márta »Ha majd én Is katona leszek...« 2—3 százalékkal nőtt a múlt évhez képest a teher­szállítási igény a kaposvári állomáson. Az ősz folya­mán betakarított termény mennyisége várhatóan to­vább növeli ezt, és emberi­leg is nagyobb erőfeszíté­E6YÖIT S KÉPPEL ÉS FE6YVERBfiRÁTatNKKQL T izennyolc esztendővel ezelőtt a minisztertanács ren­deleté szeptember 29-ét, az 1848-as honvédsereg és az őt támogató népfelkelők pákozdi győzelmének napját választotta a magyar néphadsereg napjának. E dön­tés kifejezte, hogy a születő munkás—paraszt hatalom had­serege a szabadságharcos hagyományok folytatójának, a forradalmi vívmányok védelmezőjének tekinti magát, és fel­adatait a nép érdekében, a néppel összeforrottan akarja megoldani. 1957-ben egy újabb rendelkezés szeptember 29-ét a Magyar Népköztársaság fegyveres erőinek napjává tette, Népköztársaságunk alapvető fegyveres ereje a néphad­sereg. Ez a legnagyobb létszámú, legjobban fölszerelt fegy­veres testület Feladata népünk szabadságának és hazánk függetlenségének a bennünket fenyegető fő veszéllyel, az imperialista háborús törekvésekkel, a külső ellenséggel szem­beni védelmezése. Közismert, hogy néphadseregünk szemé­lyi állománya, híven teljesítve kötelességét, különösen az utóbbi tíz esztendőben jelentős eredményeket ért el harc- készültsége, ütőképessége fokozásában. Ma már minden vo­natkozásban méltó fegyvertársa a Varsói Szerződésbe tö­mörült országok hadseregének. A munkás—paraszt hatalom születésével egyidejűleg jöttek létre a belügyi szervek. Sokirányú tevékenységük az állam és közrend védelmére és az erejét egyre inkább el­vesztő, de mindmáig létező, s a külföldi imperialista körök által támogatott belső ellenség elleni hacra irányul. Köz­ismert, hogy a párt marxista—leninista irányvonalának helyreállítása és a szilárd pártirányítás eredményeképpen az utóbbi évtizedben ennek a testületnek a munkája is na­gyot fejlődött. Népköztársaságunk legfiatalabb fegyveres testületé a munkásőrség, amely az ellenforradalmi erők elleni harcban született, és tevékenységével hasznosan egészíti ki a nép­hadsereg és a Belügyminisztérium fegyveres szervernek tevékenységét. A Népköztársaság fegyveres erői fejlődésének és sikeres munkájának legfőbb forrása a pártirányítás. Tevékenységük a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának határozatai alapján, a területi pártszervek irányításával, illetve támogatásával folyik. A néphadsereg és a Belügymi­nisztérium szerveiben és csapatainál erős és aktív pártszer­vezetek biztosítják munkájuk összhangját a párt- és állami tevékenység egészével. A pártirányitás képezi a nép és fegy­veres erői egységének legfőbb biztosítékát is. A párt irá­nyító és nevelő munkájának köszönhető fegyveres erőink mélységesen népi jellege. Ez kifejeződik személyi állomá­nyunk, parancsnoki karunk osztályösszetételében is. A Magyar Népköztársaság népének és fegyveres erőinek egységét szolgálja és állandóan erősíti az a felismerés is, hogy államrendünknek, népünk szabadságának és hazánk függetlenségének védelme minden dolgozó közös ügye és ér­deke. Fegyveres erőink feladataikat csak a nép támogatásá­val, esetenként pedig széles tömegeinek vagy egészének köz­vetlen részvételével oldhatják meg. K ülönösen cáfolhatatlan ez a külső ellenség és a te­vékenységéből fakadó háborús veszély elleni harc tekintetében. Közismert, hogy az imperialista ha­talmak, élükön az Amerikai Egyesült Államokkal, a II. Vi­lágháború óta szívós harcot folytatnak a világszerte és nagy arányokban előretörő haladó erőkkel szemben. Ezen tevékenységükben nem rettennek vissza a fegyverek alkal­mazásától sem. Újabb és újabb terveket alakítanak ki, nagy erejű katonai szövetségeket, állig fölfegyverzett had­seregeket tartanak fenn az emberi haladás nemzetközi bázi­sának, a szocialista tábornak a megsemmisítésére. A II. világháború befejezésétől napjainkig az imperia­lista hatalmak tíz olyan háborút folytattak, mely egy vagy több ország ellen irányult. Negyven fegyveres akciót haj­tottak végre. Nyolcvan katonai pucc sót szerveztek és támo­gattak. Csak az Amerikai Egyesült Államok Európában 20, Távol-Keleten 12, Délkelet-Ázsiában 16, Afrikában 1, nem­zeti határain belül 6 hadászati támaszpontot hozott létre. Sok kétoldalú és öt olyan katonai szövetségi rendszert épí­tett ki a szocializmus és a haladás erői ellen, mely 42 or­szágot foglal magába. Ezek közül a legveszélyesebb és a legjobban fölszerelt a NATO, Nem is nagyon rejtik véka alá, ismételt agresszív cse­lekedeteikkel pedig nyilvánvalóvá teszik, hogy ezek az erők nem védelmi, hanem ellenkezőleg: támadó célokat szolgál­nak. Az utóbbi időben pedig erősödnek a legszélsőségesebb felfogású imperialista politikusok és katonai vezetők köve­telései, hogy a kínai vezetőknek a szocializmus erőinek gyengítésére irányuló tevékenységét a katonai fenyegetés fokozására használják fel. Ha terveiket mindeddig nem tudták megvalósítani, és a földrajzi értelemben vett fő fronton, Európában béke és viszonylagos nyugalom uralkodik, annak döntő magyarázata, hogy az erővel erőt, méghozzá nagyobb erőt tudtunk és tudunk szembeállítani. Nyilván /aló, hogy ez nemcsak a katonák munkájának, hanem a szocialista országok mind­egyikében az egész nép erőfeszítéseinek eredménye. Nem kevésbé világos az, hogy az imperializmus nem­zetközileg szervezett háborús erőinek és törekvéseinek csak­is a szocializmus és haladás erőinek nemzetközileg egybe­hangolt tevékenysége tudott és fog a jövőben is gátat vetni. Ezen belül a legdöntőbb szerepet a Varsói Szerződés egye­sített fegyveres erői — a békének és a népek biztonságának nélkülözhetetlen és szilárd őrzői — töltik be. A fegyveres erők napját ezért testületeink személyi állománya két alapvető gondolat és törekvés jegyé­ben ünnepli. Az egyik: hűség a párthoz, hűség a néphez. A másik: hűség a szocialista internacionalizmus eszméihez és a szocialista hadseregek nemzetközi szerve­zetéhez, a Varsói Szerződéshez. Mi, a Kaposváron és So­mogy megyében szolgálatot teljesítő katonák, rendőrök, munkásőrök, MHSZ-aktívák, e feladatokat szűkebb pát­riánkban valósijuk meg. Köszönjük a megye dolgozó népé­nek a fegyveres testületek személyi állománya iránt tanú­sított és ezer formában megnyilvánuló szeretetét és támo­gatását. A magunk részéről továbbra is becsülettel teljesít­jük kötelességünket és megadunk mindent ahhoz, hogy vá­rosaink és falvaink lakossága is sikeresen dolgozhasson ál­lamrendünk erősítése és honvédelmünk fejlesztése érdeké­ben. Szoros baráti, elvtársi egységben tevékenykedünk a hazánk területén ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok személyi állományával. Igyekszünk megkönnyíteni számuk­ra a hazájuktól távol teljesített katonai szolgálat nehézsé­geit, és úgy működünk együtt velük, hogy egységünk a maga kisebb méreteiben is kifejezze a nemzetközi szociálist» fegyverbarátság eszméjének hatalmas erejét. Bogya Imre ezredes, helyőrségparancsnok SOMOGYI NÉPÁAP Vasárnap^ 1969. szeptember 28. 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom