Somogyi Néplap, 1969. szeptember (25. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-27 / 224. szám

\ t XXV. évfolyam, 324. szám. Szombat, 1969. szeptember 27. LABORATÓRIUM ÉS GÉPSZÍN A Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumból kikerülő agrár- szakemberek a korszerű állattenyésztés követelményeinek megfelelő képzést kapnak. Ezekben a napokban a labora­tóriumok, szertárak, előadók megtelnek hallgatókkal, kísér­leteznek, szemléltető eszközöket forgatnak, ismerkednek a technikával. Képünkön: Gelényi János és Velki Pál anali­tikai vizsgálat közben, míg a gépszínben Varga Árpád tanár, Nehéz Tamás és Herman András géptani felkészült­ségét vizsgáztatja. Megjelent a Delta szeptemberi száma Egy hónapig tartott a huza­vona, s három nap alatt be­fejeződik a Kossuth Lajos ut­ca előkészítése a gázvezeték fektetésére. Csütörtökön reg­gel álltak neki a katonák, s — ígéretük szerint — ma estére befejezik, ök — a városi párt- bizottság útján — már az év eleje óta ajánlkoztak munká­ra a Közép-dunántúli Gáz- szolgáltató és Szerelő Vállalat- náL A vállalat — hosszas ké résre — megígérte azt is, hogy kihasználják a jó időt, s — így tájékoztatták a városi ta­nácsot — szombaton és vasár­nap is dolgoznak a hegesztők. Először ebben az évben. Ezt tárgyalások egész sora előzte meg. Szeptember 2-án a városi párt-vb foglalkozott az üggyel, s úgy határozott, hogy a négyszáz előszerelt lakásba a fűtési idényrfe be kell vezet­ni a gázt. A vállalat szeptem­ber 11-én azt ígérte, hogy a lakások zömében október 31-ig elvégzi a munkát, kivéve a Kossuth Lajos utcában meg­épült tízemeletes, kilencven lakásos házat és a környéken levő lakásokat, illetve a tűz­oltólaktanya mögötti épülete­ket. A város számára elfogad­hatatlanok ezek a határidők. P’űteni attól kezdve kell, ami­kor a lakásokba tíz fok alá süllyed a hőmérséklet, s ez szeptember 13-a óta reggelen­ként így van. A vállalat azon­ban — korábbi ígéretei ellené­re — semmit sem tett azért, hogy meggyorsítsa a munkát. Nem szervezte meg — pedig a városi pártbizottságon ezt megígérte — a nyújtott mű­szakot, a szombat—vasárnapi munkát. Nem törekedett arra, hogy a fűtési idénytől függet­lenül előbb adjon gázt. A leg­nagyobb gondot a Kossuth La­jos utca és a Damjanich utca. eleje okozta. Ide a vállalat csak novemberre és december­re ígért gázt. A munka csü­törtök óta jelentősen meggyor­sult, s ez bizonyítja, ha a vál­lalat egyet akar a várossal, akkor lehet jól és gyorsan is dolgozni. Hétfőtől — mondta tegnap délután Bencze József, a városi tanács vb-elnökhe- lyettese — már. lesz gáz a Be­loiannisz utca, a Kovács Se­bestyén Gyula .utca, a Gábor Andor tér és a Hunyadi János utcai szakaszon, október else­Százéves a somogyi tanítóképzés Jubileumi ünnepségre készülnek Kaposváron és Csurgón A jóga élettana több nem­zetközi kongresszuson is sze­repelt az utóbbi időben. A ta­nulságokat, az ősi hindu test- és szellemnevelő módszer kor­szerű alkalmazási lehetőségeit látványos, színes képekkel illusztrálva teszi közkinccsé a Delt' Magazin új száma. Meghökkentőek az új elvek alapján megszerkesztett nagy látószögű -halszemobjektí vek­kel- készült képei, és érdeke­sek az ismertető cikkei a la- kásklimatizálás, az ipari te­levízió, a nagyüzemi tengeri halászat és az anyagátalakí­tás újdonságairól. Bemutatja a lap a cipzár új vetélytársát, a horgos-bolyhos szalagpárból álló Velcro szalagot, az ak- varellfestészet utánzására al­kalmas, plastarell nevű mű­anyagot, a teherautón szállít­ható, rögtönzött repülőterek, kifutópályák gyors felépítését, és az oktatást szolgáló új komputereket. Beszámol a sugárbetegek megmentését szolgáló csontvelőátültetésben elért új eredményekről, és elektronmikroszkóp alatt ké­szült térhatású felvételeket közöl az élő szövőgyárakról, a selyemhernyók tevékenysé­géről. Új magyar találmá­nyok, számos tudományos hír, érdekesség, humor egészítik ki a Delta új számát. 1869-ben Csurgón alapítot­ták az első tanítóképzőt So­mogybán. A centenárium al­kalmából október 18-án egész napos ünnepséget rendeznek Kaposváron és Csurgón. Or­szágszerte tíz évvel ezelőtt hozták létre a felsőfokú taní­tóképző intézeteket. Egyúttal erről is megemlékeznek So­mogybán. Miklósvári Sándor, a Műve­lődésügyi Minisztérium peda­gógusképző osztályának veze­tője mond bevezetőt az októ­ber 18-i tanítóképzőbeli ün­nepség délelőtti programjának kezdetén. Ezután két előadás hangzik el a tanítóképzés múltjáról, illetve a felszaba­dulás utáni tanítóképzés tör­ténetéről. Ezt követően kiállí­táson mutatják be a százéves tanítóképzés dokumentumait: a közoktatás tárgyi emlékeit, régen használt tanítói, tanári eszközöket stb. Délután Csurgón folytatódik az ünnepség. A Kaposvár kör­nyékén élő volt csurgói kép­zős diákok és a tanítóképző intézet hallgatói autóbuszon együtt utaznak el az ünnepség másik színhelyére. A vendé­gek, az öregdiákok megtekin­tik a régi diákotthont, ahol ezelőtt száz évvel megszüle tett az első somogyi tanító­képző. Útjuk a gimnáziumba, majd az I. számú általános is­kolába vezet, ahová később át költözött a képző. Este hat órakor kezdődik a jubileumra összeállított ünnepi műsor, amelynek szereplői: a csurgói gimnázium és a helyi X. szá­mú általános iskola tanulói, a kaposvári tanítóképző hall­gatói. A műsorban a csurgói képző volt növedékei nevében is megemlékezést tartanák az egykori Alma Mater 100. é fordulója alkalmából. jén pedig az Ezredév utcában. Itt már elkezdhetik a laká­sok fűtőberendezéseinek sza­bályozását Október 10—15-re az Április 4. köz 127 lakása is gázt kap, s október végére a Kossuth Lajos utcában is ki­gyullad a gáz. Életveszélyes zsúfoltság Tegnap reggel fél 8 körül szinte egyszerre érkezett be a negyedik és az ötödik vá­gányra a gyékényesi és a dombóvári személyvonat. A harmadik vágányon már állt egy szerelvény. A hatalmas utastömeg izgatottan, egymást taposva, tülekedve rohant egyik vonatról át a másikra, és a felszállók is ott kapasz­kodtak már a lépcsőn. A va­gonok közti szűk közben pil­lanatokon belül százak zsúfo­lódtak össze. Azt hiszem, fö­lösleges dolog elemezni azt, hogy az ilyen csúcsforgalom milyen veszélyeket rejt ma­gában, és nem kell nekünk felhívni erre a figyelmet, mert láthatták az állomás vezetői is. Arra viszont kíváncsiak lennénk, hogy ez miért for­dulhat elő? Már sokszor foglalkoztunk ■üosszáinkban a kaposvári vasútállomás szervezési prob­lémáival, ám semmi jel nem mutat arra, hogy az állapotok valamelyest javultak volna. T. T. Csecsemők vá Tanácsadás a magánépítkezöknek Újfajta szolgáltatást veze­tett be az Országos Takarék- pénztár. A magánlakást épít­tetők — társas- vagy családi — építkezéseinek elősegítésé­re ingyenes tanácsadó szolgá latot hoztak létre. Az érdek lődök választ kaphatnak a: építés megindításának előfel tételeiről (hogyan történjen i tervezés, hol lehet típusterve igényelni, milyen módon le hét az építési engedélyt be szerezni stb.) Az építési köl csont igénybe vevők számán szakszerű felvilágosítást ad nak a kölcsönnyújtásról, 5 kölcsön visszafizetésének for­máiról, a kamatokról, tehá az építkezéssel összefüggő va­lamennyi fizetési feltételről. „Házasodnak“ a Balaton-part világhírű borszötö-fajtái Dr. Bakonyi Károly, a Keszthelyi Agrártudományi Főiskola kertészeti tanszéké­nek munkatársa másfél évti­zede azon fáradozik, mikép­pen lenét az olasznzlingnek, a Balaton-part hagyományos szőlőfajtájának kiváló tulaj­donságait új variánsokban hasznosítani. A már termő hibrideket vizsgálva a szüreti eredmények azt bizonyítják, hogy a jó tulajdonságok leg­inkább három hibridnél öt­vöződtek kedvezően. Az olasz- rizling és tramini »házassá­ga-« nagy fürtű, bőven termő utódot hozott, kellemes trami­ni illattal, zamattal. Az olasz- rizling és a szürkebarát ke­resztezése előrehozta az olasz- rizling érési idejét. Az olasz- rizling és az ezerjó utóda erős növekedésű korai fajtajelöltet adott. Mindhárom hibrid kö­zös tulajdonsága, hogy megta­lálhatók bennük az olaszriz- ling kiváló tulajdonságai. Ezek a szőlők már alkalmasak a magasművelésre, amelyre az olaszrizling a kísérletek sze­rint nem felel meg. TAKkA <0R0k Eg/ kis tévedés A fiatalasszony zokogva fölkeresi mamáját. — Mi történt veled? — Megvert a Pali! — A férjed? De hiszen elutazott! — Én is azt hittem! Figyelmesség Egy híres filmcsillag föl­keresi az orvost és meg­kérdezi tőle: — Levetkőzzem, doktor úr? — Ne fárassza magát, művésznő — válaszolja az orvos. — Tegnap moziban voltam és láttam önt a vásznon! Ilyesmi is megtörténik Két férfi beszélget egy­mással, s az egyik meg­kérdi : — Mondd, léteznek egy­általában olyan nők, akik jót is mondanak a férjük­ről? — Bizonyára. Azok a nők, akik első férjükről mesélnek a másodiknak. Precíz válasz A tisztviselő megkérdezi egy fiatalasszonytól: — Hány gyermekük van? — Hét. — S milyen idősek? . — 12, 11, 10. 9, 8, 7 és 6 évesek. Később aztán már vettünk egy televí­ziót. Csodapirula — autósoknak Dr. Wolfram Kuhnal wiesbadeni professzor ál­lítása szerint az autósok rövidesen fogyaszthatnak alkoholt anélkül, hogy ez­zel a forgalmi szabályokat megszegnék. Svájci kuta­tók közreműködésével olyan tablettát készít, amely gyorsan és jelentősen csökkenti a vérben levő alkoholt. Az orvos szerint »az autóspirulát-« már sok emberen kipróbálták: a pirula 30 perc alatt egy- harmadával csökkentette a vér alkoholtartalmát. A preparátum tökéletesítése után, svájci vegyészek vé­leménye szerint, az alko­hol fogyasztásával járó mellékhatások, mint pl. a hányás, meg fognak szűn­ni. Vajon a tabletta hatá­sára az ittasság okozta fe­lelőtlen autóvezetés is megszűnik? Politikai anekdota Az 1938. április 10-i »népszavazást« követően Kari Valentin müncheni komikus találkozik egyik ismerősével. — Mit szólsz hozzá? — kérdezi tőle az ismerőse — az emberek 98 százalé­ka Hitlerre szavazott! — Érdekes — jegyzi meg Valentin—, én mind­untalan azzal a két száza­lékkal találkozom ... Somogyi Néplap Az MS7MP Somosa megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: / JÁVORI BÉLA Szerkesztőségj Kaposvár* Latinka Sándor u. 2. Telefon? U-510. 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megye! Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. a. 2. Telefons 11-51«. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Be,wl!dött kéziratot nem őrzünft meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál é9 postáskézbesftőknél. Előfizetési dij egy hőnapra 20 Ft. Index: 2306’> Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvári Latinka S. u. 6. Felelős vezetői Mautner József. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom