Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-08 / 182. szám

NEVELÉS Az iharosi erdészetnél Pszichológiai megjegyzések fiataljaink házasságához, válásákoz A z országos statisztikai .kimutatások szerint a legutóbbi években a harminc éven aluli házasok közül a férfiak egyharmada, a nők ötven százaléka kezde­ményezte a válást. A kérdés­nek kétségkívül több bonyo­lult ösztöni, nevelési, gazdasá­gi és szociális összetevője van. Az ifjúság nemi—szerelmi életével kapcsolatos ismert megnyilatkozások megkövete­lik, hogy a szexuális nevelés az iskola oktató—nevelő mun­kájában az eddiginél sokka! nagyobb szerephez jusson. Hogy ebben a kérdésben ke­vés pedagógiai eredménnyel dicsekedhetünk, abban annak is része van, hogy sok nevelő igen kényesnek találta ezt a számára szokatlan kérdést, húzódozott tőle, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ilyesmi inkább a szülők feladata. Ez viszont már azért sem helytálló, mert a szülők legtöbbje magával a kérdés mibenlétével sincs tisztában, pedagógiai módszereivel csak­úgy, és nem is szívesen be­szél gyermekével a szexuális kérdésekről. Az eredményes változás feltétlenül megkíván­ja, hogy pedagógus, iskolaor­vos, pszichológus, szülő egye­temlegesen fogjon össze a nemi felvilágosítás feladatai­nak teljesítésében. Az iskola munkája két irá­nyú: a szexuál-higiénés, vala­mint a szexuál-etikai nevelés. Mindkettőnek már az általá­nos ''skolában meg kell kez­dődnie. Mind a nemi fejlő­déssel, a nemi élettel kapcso­latos betegségek megelőzése céljából, mind a szerelmi élettel kapcsolatos erkölcsi, esztétikai, kulturális nevelő munkánál igen fontos az élet­kori sajátosságok figyelembe vétele Végső fokon az egész ilyen irányú nevelésnek azt kell elérnie, hogy az életbe kilépő fiatal átlássa, hogy a szerelem és a házasság ko­moly felelősségvállalást je­lent, annak a kölcsönös biza- mon és megbecsülésen kell S ez az a terület, ahol a legtöbb visszássággal találkozunk. Hol vannak a bajok? Fiataljaink meggondolatlan párválasztásá­ban és az azt rendszerint kö­vető válásban. A tapasztalat szerint ifjaink, leányaink nagy része legelsősorban külső be­nyomások hatására köt há­zasságot. Ismerkedés, egy-két találkozás, együttlét: egybe­kelnek, és néhány hónap múlva már esetleg el is vál­nak. Nem gondolnak arra, hogy a válás rendszerint — akár csak később is bekövet­kező — megrázkódtatást okoz­hat mindkét félnek, és a há­zasságból született gyermek minden körülmények között megsínyli azt A lélektani vizsgálatok szinte tömegével mutatnak föl eseteket, amikor a felnőttkori idegösszeroppa­násnak, idegéleti zavarnak el­sődleges mozgatója egy válás körüli gyermek-ifjúkori lelki serülés volt. A házasság be­szélgetésen alapszik — mon­dotta egy nagy filozófus. És valóban igaz, hogy olyan há­zasságban érezheti legjobban magát az ember, ahol élet­társának, partnerének a maga testi-lelki emberi valóját, gon­dolat- és érzésvilágát, és em­beri gyengeségeit is feltárhat­ja, az élettárs részéről pedig szeretetre, megértésre, gyön­gédségre, méltánylásra talál. A szeretet vágya minden em­berben él. A z őszinteség és a közvetlenség a jó házasság szempont­jából már az ismeretség kezdetétől nagyon fontos. Nem jó zsákbamacskát vinni a há­zasságba. Ott úgyis lehull minden lepel, és a lelki el­lentétek hamar kiütköznek. Az otthon azért kell az em­bernek, hogy abban fizikailag kényelemben, nyűgöd tnak, lel­kileg felszabadultnak érezze magát. A házasságot belső tartalommal kell megtölteni. A közösségi életben is erre van szükség, a házastársi vi­szonyban pedig fokozott mér­tékben. Ezért kell, kellene mindenkinek törekednie a személyének, lelki világának megfelelő élettárs kiválasztá­sára. Sajnos, ez az, amivel fiataljaink — a jelek szerint — a legkevésbé gondolnak. Több évtizedes gyakorlati, lélektani tapasztalatom van, fiatalok tömegével folytattam pszichológiai beszélgetéseket, s egyáltalában nem tudom el­fogadni azt a felfogást, hogy például egy 22—24 év körüli fiatal ne ismerné magát any- nyira, hogy ne érezné, ne tudná: kihez vonzódik lelki­leg, kihez nem, hogy belső énjének ki felel meg kevés­bé, és ki jobban? Ennek hát­térbe szorítása okozza a prob­lémákat a párválasztásban. A baj ott keletkezik, ahol az ösztön kiélésének fékezetlen- sége elhomályosítja a fiatal egyén józanabb, helyesebb lá­tását, és az előbbinek korlá­tozatlan utat enged. A bioló­giai ösztönnek mindig össze kell fonódnia a magasabb rendő vágyódással, szeretettel, barátsággal. A kölcsönös meg­becsülés, a szeretet, a szere­lem érzése — mint a művé­szetekből, az irodaiamból és láthatjuk — átalakít, fölemel és bensőséges, tartalmas em­beri kapcsolatot terem. En­gels nyomatékosan kifejezi, hogy a szocializmus társadal­mában »a szerelemből a ne­mi kapcsolatok megítélésének új erkölcsi mértéke jön létre. Most már nemcsak azt kér­dik, vajon a kapcsolat házas­ságon belüli vagy házasságon kívüli-e, hanem azt is: szere­lem és viszontszerelem hoz­ta-e létre.« Engels szerint ez csak akkor valósul meg, »mi­kor felnőtt egy új nemzedék, olyan férfiak nemzedéke, akik életük folyamán soha­sem vásárolták meg a nők odaadását sem pénzért, sem más társadalmi eszközök kel — és olyan nők nemzedéke, akik sohasem kénytelenek magukat más okból odaadni, mint igaz szerelemből; sem pedig a gazdasági következ­ményektől való félelmük miatt visszautasítani azt, akit szeretnek.« A szocializmus a nemek közötti nemesebb kapcsolatra való törekvést hirdeti. Ter­melési viszonyai férfinak, nő­nek egyaránt megélhetést ad­nak. Leányainknak tehát ma semmilyen körülmények kö­zött nem kell sietniük a há­zassággal, a párválasztással, mint a múltban. D felnőtt társadalomnak sok megértéssel, se­gítő készséggel és a reális tényekét, változásokat — mint például a nemi érés folyamatának meggyorsulását is — figyelembe véve szük­séges közelednie fiatalsá­gunkhoz. Gyenes Zoltán A Négy évszakot hallgat­tuk, igen, emlékszem, Anna. Azt a részt, ahol az első napsugarak tüzéiöl csepegni kezdenek a jégcsapok. Patta­nó pizzicatok: kipp-kopp ... Megyek az utcán: kipp- kopp ... Fák, aszfaltba gyö­keret eresztő fák lépegetnek hátrafelé: kipp-kopp... Em­lékszel még arra az utazás­ra, Anna? Hazafelé a falu­ba, ahol sült tojás illata várt bennünket és meleg emberi szó. Megyek az utcán: kipp- kopp... A gyerekkoromra nem emlékszem. Csak annyi­ra: ha valamit kaptam, ha­zavittem. Most a kölyökrókát juttatja ez eszembe, aki az első elejtett zsákmányt bol­dogan cibálja anyja elé. Ilyen, toliakkal teleragadt pofájú, kis szörnyetegnek látom ma­gamat húsz-huszonöt év táv­latából. Nem. Igazságtalan vagyok a gyerekkoromhoz. Minden kieseti belőlem. En csak akkor kezdtem élni, amikor te meg én... Ami­kor Én... Mert te az En vagyok. A falak fehérek voltak, igen. A fehér mindig ellen­kezést váltott ki belőlem. Csak a ho fehérjét szeretem. A hói.. Fehér hóludak jég- tollakat hullatnak az abla­kokra. Az emberek a kemény télről beszélnek. Szánnivaló apró levelek nyújtóznak a fényben. Az emberek azt mondják: gyönyörű tavasz van. Felhők könnyei csorog­nak az ablakláb Ián. Az em­berek szerint esős nyár van. Rozsdavörös levelekre vá­runk, hogy eltemessenek bennünket. Az emberek így szólnak: itt az ősz. VfValdi... Pattanó pizzicatok. Az évsza­koknak egybemosódó arcuk volt számunkra. Mert te az én, és én az te. Ki mondta ezt? En, a te száddal? Von­tatott, késleltetett dallam. Méltóságteljes, minta folyók vizének járása. A folyók na­gyok, lomhák, járásukban mégis méltóság van. Vizük tiszta, átlátszó, mint az ajtó üvege. Az ajtóé, amely be­csukódott mögötted. Még visszanéztél. Talán mosolyog­tál is. Mosolyogtál? Nem tu­dom felidézni a mosolyod. Mindegyik arcodra emlék­szem, csak a mosolygóra nem. Megyek az időnélküli­ségben, az érzékelhetetlen térben. Szeretném, ha kézzel­foghatóan szilárddá válnának a házfalak, de szürkeségük ma cseppfolyósra változott. Valahol, egy elérhetetlen messzeségben lévő kirakat­ban girhes manökenek képei úszkálnak. »Egyedül szomor- kodom itt a pádon« — mond­ta az öregember. Vagy nem is ült mellettem senki? Az öregemberek mindig elmen­nek. Azt kérdeztem: »Ugye, nem lehet, hogy ...?•< Szem­üveges, fehér főkötös asszony felelte: »Uram! Az orvostu­domány ma már...« Sárga és zöld plakátok. Végig kel­lene simogatni mindegyiket. Emlékszel. - Anna? Odajött egy rendőr, és kis távolság­ból figyelt bennünket, hogy nem szaggatjuk-e sárgás­zöldjüket apró csíkokra. Fu­tottunk akkor egy darabon. Lábunk puhán fogta a ta­lajt, lassan, pihekönnyűén érkeztünk a földre. Emlék­szel? Sohasem tudtam ne­ked azt mondani: Anna. Pe­dig szerettem volna. Alkalmi neveid voltak. Voltak? Őrült­ség, ugye? Nevess rajtam! »Jaj, szerelmem: Elektra, Elektra és Oresztész,' Oresz- lész, most már mindörökre.« Együtt olvastuk, emlékszel? Sírtál akkor. Szerettem, ha sírsz. Olyankor éreztem, hogy szükséged van rám, mert gyenge voltál és védelemre szoruló, mint egy ázott kis­macska. »Elektra az Oresz­tész mindörökre« — mond­tad később dacosan, és letet­ted a könyvet. »Anna az Lá­zár mindörökre« — fordítot­tam mondatodat. »Az orvos- tudomány ma már ... « — oktatott a főkötös asszony. »Anna az Lázár mindörökre.« Es ha mégsem? Milliónyi vo­natszikra hull és hamvad el fehérhideg arcodon. Nem akarok a halálra gondolni! Miért éppen te? Hiszen any- nyian átestek már ezen. De hátha te vagy a fél százalék a százból? »Az orvostudo­mány ma már ...« Együttlé- tünk, ahonnan az én életem kezdődött, utazásra emlékez­tet. Ha kitekintettem, piros egyenruhás pipacsgardistákat latiam, amint milliónyi fű­szálat őriztek. Tél, tavasz, nyár, ősz. Végtelen utazáson, csak mi ketten. Csak En. hi­szen »Elektra az Oresztész mindörökre.« Holt folyók vak medreiben járok. Mintha ide­gen bolygón lennénk. A me­sékre emlékszel, Anna? Zir- zurról, a hegyi emberről meg KÖZELÍTÉSBEN Az erdő életét ismerők tud­ják, a közelítés jelentését: a kitermelt fát közel hozzák a járható úthoz, hogy könnyeb­bé tegyék a szállítást. A Dél­somogyi Erdőgazdaság iharosi erdészeténél egyre több lesz az ilyen közelítések száma. Mielőtt elindulnánk erdei kőr­útunkra, Böröcz József mű­szaki vezető és Bek Gyula er­dészetvezető előzetes tájékoz­tatást ad. — Tízezer holdas erdőterü­letünk gazdálkodását szigorú üzemtervek szabják meg. Eb­ben az évben elég nagy fel­adat vár ránk, de a féléves eredmények szerint nincs okunk panaszra Négy évvel ezelőtt még huszonkétezret kellett, most harminchatezer köbméter fát kell kitermel­nünk. Ekkora ugrást csak gé­pesítéssel tudunk elérni. A létszámnövekedés csekély. Je­lenleg száz fizikai dolgozónk van. Ezenkívül négy-öt hektá­ron erdősítést végzünk. Ilyen tekintetben munkánk legna­gyobb részét a pótlás teszi ki. Tölgy-, bükk-, gyertyán- és cserfából van itt a legtöbb. Hatalmas faóriások között kanyarog az út. Egyetlen gö­dör, zökkenő nincs rajta. Jól karbantartja az útőr. Mielőtt még az első közelítéshez ér­nénk, följegyzek néhány szám­adatot: exportra kétezerkét- száz köbméter tűzifát és öt­ezer köbméter papírfát külde­nek ki még ebben az évben Iharosból. Rönktermelésük ti- zenkétezer-hatszáz köbméter, ennek majd a fele bükk, ame­lyik fülledékeny, tehát időhöz van kötve a szállítása. Köz­ben megérkezünk a kitermelés egyik központjához. Nyolcvan méteres fák élik itt utolsó pil­lanataikat. »Haldokló élet ez« — mondja valamelyik mun­kás. Mennyire igaza van. A fák valóban haldokolnál:, ugyanakkor munkát, értéket jelentenek. A keresetre terelődik a szó. Kétezertől háromezerig terjed a munkától függően. Problé­maként említik a fa elszállítá­sát. Kicsi a rakodójuk Csur­gón, ennek ellenére naponta hat-hét vagont meg kell rak­ni. Az állomásfőnök mindent elkövet, hogy segítsen. Számí­tanak a rossz időre is, amikor nehezebb a kiterriielés. Már ilyenkor gondoskodnak tarta­lék munkáról. Papkalapról, a bánydlóról. Ritka pillanatok voltak ezek. Ilyenkor tisztának és ártat­lannak éreztem magam. Em­lékszel a mesékre? Es a cso- bánokra, akik egy követ re- pesziő hideg estén állítottak be, és megkérdezték: sza­bad-e betlehemezni? A síró asszonyra emlékszel-e, aki Föld-anyától kérte számon bányászfia halálát?... Az üveges ajtó fehér volt, ami mögött eltűntél. Akkor egy­szerre, mintha a zenészek le­telték volna a vonót. Nem hallottam többé Vivaldit. A főkötös asszony bátorítóan mondta: »Az orvostudomány m,a már ...« Kezem újra a fehér, üveges ajtó kilincsén. Valahol nyü­szít bennem valami: »Ugye, itt vagy az ajtó mögött? Ugye, mosolyogsz, ha belé­pek?« Az arcod fehér, de mo­solyogsz. Mozdulnék feléd: nem tudom. Űjra hallom Vi­valdit. Koppannak a jégcsa­pok könnyei. »Kislánya van« — jut el a tudatomig na­gyon messziről. — »Nem is örül?«... Apró, ráncos birs­alma-arc a szabályosan meg­kötött pólyában. A szemöldö­két mintha összehúzná. Ettől gyanakvó, bizalmatlan a te­kintete. Sok bajod lesz még ebből a nézésből — gondo­lom. — Az emberek majd azt hiszik, hogy nem szereted őketMint rólam is hiszik. A főkötös asszony fagja a karom, vezet ki a szobából. Még nem érzek semmit. Örö­met sem, hogy Anna él, és apa lettem. Csak kint, a hatá­rozott vonalakat öltött há­zaknak mondom el a tilkot: Anna az Lázár mindörökre. Leskó László Motoros jön vissza, vizet hoz. Izzadnak valamennyien az árnyékban is. Tovább me­gyünk. A motorfűrész hangja messzire elkísér. Néha egy-egy tompa dörgés szakítja meg Megadja magát az erdő. Körülbelül húsz kilométer­rel tovább megállunk. Gyö­nyörű a környék. Mintha nem is erdőben, parkban járnánk. Gondos kezek készítik elő a terepet a közelgő megyei fa­ld lenn elő versenyre. Ismét a jövő kerül szóba. — Már most összeírtuk a jövő évi szükségleteinket. Ké­rünk egy Dutrát, két dobos csőrlővel. Jó lenne szálfa szál­lítására alkalmas pótkocsit is kapnunk. Így a szálfát elszál­líthatnánk egészen a munka- padokig, s ott dolgoznánk fel. Melegedőbódék is kellenek majd, hogy a távolabbi mun­kahelyeken se fázzanak télen az emberek. Iharosban mindenütt min­denki bizakodik. Tegyük hoz­zá, jogosan. A félévi tervtelje­sítés őket igazolja. Jó munka- szervezéssel, nyugodtan, terv­szerűen dolgoznak az itteniek. A »közelítést« én egy kicsit jelképnek fogom fel. Közelítés, kapcsolatkialakítás a budapes­ti Falemez Művekkel, a bar­csi fűrészüzemmel, különböző bányákkal, külfölddel. S köz­ben a munka során egymás­hoz is közelítenek itt az em­berek. Mészáros István öreg ház, idős emberek. A kicsi udvar ezerszínű virággal van tele. A két kis öreg a konyhában közösen végzi a házimunkát. A neheze mégis Vízi György bácsira vár, mert a felesége beteg asszony, s pihenésre van szüksége. Vizi bácsi hetvenegy éves. Életében sok megpróbáltatá­son ment át, sokat betegeske­dett. Magas, sovány ember, arca is megnyúlt. Tizenegy éve nyugdíjas, azóta a ház körüli munkát látja el. Üjabban vas­gyűjtéssel foglalkozik. A ma­ga szerkesztette kocsin járja a környéket, és összeszedi az eldobált vasdarabokat. — Mindig megy. Olyan vér van benne, hogy nem tud pi­henni — mondja a felesége. — Mikor kezdte el a vas- gyűjtést? — Áprilisban. Azóta három­ezer kilót szedtem össze. Jó időtöltés, meg arra gondoltam, hogy kapok érte egy kis pénzt, és talán nyerek a sorsjegyek­kel. Minden tíz kiló vasért kaptam egyet. Július 20-án volt a sorsolás, és szerencsé­re a mi számunkat is kihúz­ták. Tízezer forintos vásárlási utalványt kapunk. Toronypince Pécsen elkészült az ország első toronypincéje, amelyet csütörtökön avattak fel és adtak át rendeltetésének. Az építményben körülbelül két­millió liter bort lehet tárolni. Az új bortárolót a Somogy megyei Tervező Vállalat szak­emberei tervezték és a Duna­újvárosi Építőipari Vállalat munkásai építették, tulajdono­sa és használója pedig a Me- csekvidéki Pincegazdaság. A — Az uram már érdeklő­dött, nem lehetne-e megkapni a pénzt, mert mit vegyünk mi öregek az utalványon? A pénzt meg lassan elosztanánk min­den hónapra. Jól jönne min­dig egy kicsi a nyugdíjhoz. Egymást felváltva, kiegészít­ve válaszolnak a kérdésekre. Szerény, csendes ember-. Csak akkor hallatszik zsivaj ebből a házból, ha megjön­nek a gyerekek, unokák, déd­unokák. Gyuri bácsit jól ismerik már a MÉH-nél. Szívesen beszél erről. — Általában minden máso­dik nap viszek vasat a te­lepre. Volt olyan nap, amikor harminc-negyven kilót is ösz- szegyűjtöttem. Sok az isme­rősöm. Amikor a vasárnapi újságból megtudtam, hogy nyertünk, és elmondtam az embereknek, mindenki velem örült. Nagyon kedvesek, még egy dekával sem csapnának be. Többségben fiatalok. Fiatalos léptekkel megy a konyhába és egy műanyagko­sarat hoz ki. — Ilyeneket is csinálok ösz­szeszedett anyagból. . ­toronyból látják el borral a mellette levő palackozóüzemet, ahol évente 12—13 millió pa­lackot töltenek meg Dél-Du- nántúl legjobb boraival. Va­lóságos óriástermosz ez, ame­lyet különleges módon szige­teltek és külső falát csillogó alumíniumlemezekkel borítot­ták, hogy visszaverjék a Nap sugarait Ily módon a téli- nyári hőingadozás csupán 5—3 fok. SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1969. anguszta* 8. 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom