Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-28 / 198. szám
A reform és a helyi iparpolitika ^ * Raktárra termelni — Helyiipar. Ne tagadjuk: az elmúlt másfél-két évtizedben némi lebecsülő hangsúly vegyült a kifejezésbe. A gyakorlati következmény: erőteljes megkülönböztetések a bér- színvonalban, az anyagellátásban, az értékesítésben. S mégis: a hátrányos bánásmód ellenére a helyiipar dinamikusan fejlődő ágazatnak bizonyult. Ma 15 százalékkal részesedik a nemzeti jövedelem előállításában. Összességében nem „helyi" A helyi és sajátos igények, s nemkülönben a speciális foglalkoztatási gondok kielégítésében döntő szerepe van a helyiiparnak. Ha azonban ösz- szegezzük a helyiipari vállalatok tevékenységét, messze meghaladják azt, amit helyi, lokális szerepként értékelhetnénk. A tanácsi vállalatok száma megközelíti a háromszázat, a foglalkoztatottak pedig 130 ezres sereget alkotnak. A teljes termelés meghaladja a 19 milliárd forintot. A fa- és cipőiparban dolgozók fele helyiipari vállalatoknál tevékenykedik, az ország kenyérszükségletének kilencven százalékát helyiipari vállalatok elégítik ki, a lakáskarbantartások 80—85 százalékát a tanácsok építőipari vállalatai végzik... A kisipari szövetkezetek száma mintegy 780, a foglalkoztatottaké pedig kétszázezer fölött van, a termelési érték 17 milliárd forintra rúg... Minden negyedik ipari dolgozó helyiipari vállalatnál van. A példák beszédesek. S még inkább azok, ha hozzátesszük: a tanácsi vállalatok évente átlagosan 6—8 százalékkal növelték termelésüket, s a szövetkezeti ipar 1969 első félévében kilenc százalékkal termelt többet, mint 1968 hasonló időszakában, míg az egész ipar egy százalékkal növelte csak termelését. A minisztériumi iparét meghaladó fejlődési ütem, valamint az, hogy a helyiipari vállalatok jövedelmezősége viszonylag nagyobb, mint a nagyiparban, mert azo- nps termeléshez egynegyed, egyhatod állóeszközt vesznek csak igénybe — nem mélyben rejlő, nehezen kiásható okok következménye. A helyiipar — nagyon kevés kivételtől eltekintve, mint például a vízművek — vállalatai a régi mechanizmusban éppúgy, mint napjainkban — ahogy azt szellemesen valaki megfogalmazta — »-nyakukon a késsel« dolgoztak. Azaz: a piaci kereslet döntően hatott tevékenységükre, ritka esetben engedhették meg azt a luxust, hogy ne megrendelésre, hanem raktárra termeljenek, s ez az örökös készenlét pozitív gazdálkodási vonások kialakulását segítette — segíti napjainkban — elő. Nagyok és kicsik A nagyüzem—kisüzem párhuzam és összevetés mindkét fél számára tanulságos. Kétségtelen: a helyiipari vállalatok nem versenyezhetnek a nagyüzemek korszerűbb állóeszköz-állományával, megszilárdult termelési szervezetével, de versenytársak — mégpedig győztesek — olyasmiben, mint a kézzel előállított exkluzív termékek, a kis sorozatok, a piaci igények kielégítésére való gyors átállás. Vagy abban, hogy helyben termelnek valamit. Például kenyeret. Mert kiderült: elsietett volt a kisebb sütőüzemek felszámolása, a túlzott koncentrálás, s ezért késik a kenyér szállítása, ezért kevés a szállítójármű stb. Vagy abban, hogy elvégzik a »kis munkát« is — például az építőipari vállalatok —, azokat, amelyekre még a kijelölések idején sem akadt minisztériumi iparhoz tartozó megvalósító. Mindezek és sok más tényező egyik, nem lényegtelen következménye, hogy a legutolsó ilyen természetű számítások szerint — 1965-re értve — az egy forint lekötött eszközre jutó megtermelt nemzeti jövedelem a tanácsi iparban 0,87, míg a minisztériumi iparban 0,48 Ft volt Eltűnő távlatok? A gazdasági reformmal járó változások a helyiipart is hatásuk alatt tartják. A jelentős eredmények mellett néhány kedvezőtlen tapasztalat is akad. Így például a nagy bérhányad miatt a fejlesztési alap kisebb mértékű képződése, az ágazati irányítás bevezetése után a piackutató, távlati műszaki fejlesztői munka átmeneti megrekedése. Ezek néhány helyen olyan benyomást keltettek, mintha a helyiipar távlatai eltűnőben lennének. A reform — még ha szabályozói nem minden esetben igazolják is ezt — éppen az ellenkezőjét célozza. A helyi iparpolitika alakításában a tanácsoknak adott döntő szerep ékesen bizonyítja ezt. Tény az is, Közös és háztáji „ Szeretem a Jó termést Ígér a háztáji Dél van. Az udvaron kislány fogad, a szüleit várja, hogy jöjjenek haza ebédre. Nem telik bele öt perc, Harasztia György máris megérkezik. Izzadtén, csapzottan. Amikor elmondom, hogy riportot szeretnék készíteni róla, készségesen invitál a hűvös előszobába. A szövetkezetnél őt említették elsősorban, mint aki tekintélyes háztájival rendelkezik. tározzák meg. A ház körül nagyon sok dolog adódik. Nem büszkeségből, de elmondhatom, hogy a faluban kevesen érték el azt, amit én elértem. Igaz, amikor befejezem a munkát, mindjárt sietek haza, mert dolog itthon is bőven adódik. A háztáji sok időt igényel. — Ezek szerint alig marad szabad ideje. — Ne higgye. Jut időm a televízióra, aztán van lemezjátszóm is. Nagyon szeretem a magyar nótát. Könyveket már nincs erőm olvasni. Viszont naponta olvasom a Néplapot. Az építkezést nemrég fejeztük be. Mind a két szobába új bútort vettünk, a ruházkodással jól állunk. Két kisgyermekem van, Anikó a nagyobbik, most lesz ötödikes, de már sokat segít. Szorgalmas kislány. Szeretném, ha később ő is itt dolgozna a szövetkezetben. Nem vágyunk el innen, hiszen megtaláljuk a számításunkat. Érvekkel bizonyít. Meséli a változó falu új életkörülményeit, kultúrálódását, az emberek igényességét. Aztán a technikára terelődik a szó. Kapásból sorolja az űrhajók és az űrhajósok nevét. Meglep tájékozottsága. Felesége is megérkezik a munkából. Kevés ideje van beszélgetni, sietnie kell. A bol- hói tsz műanyagüzemében dolgozik, 1100 forint körül keres. Maradhatna itthon, de a család növekvő igényéhez szükséges az ő keresete is. Alighogy megebédel, máris búcsúzik. Ha viszajön, várják az állatok és a háztartási munka. A férje meséli, hogy majdnem minden idejét munkával tölti el. — Sokat segít ekkora háztáji a jövedelmező gazdálkodásban? — Nagyon sokat. Persze az is igaz. hogy még külön vettem húsz mázsa kukoricát a tizenkét süldőnek. A szövetkezeten keresztül az állatforgalminak adom majd el őket. Harasztia György és felesége jói gazdálkodik, helytáll a szövetkezetben és a háztájiban egyaránt. Ügy mondják, amíg erővel, egészséggel bírják, nem akarják abbahagyni ezt a tempót. Sok a munka, de amint az ő példájuk mutatja, a szorgalomnak megvan« a megérdemelt haszna. Mészáros István — Tessék, nézze meg a munkaegységnaplómat, ebből kitűnik, hogy miért van nagy háztájim — kezdi. — Tavalyelőtt 589 munkaegységre 26 500 forintot kaptam. A múlt évben már 680 munkaegységet teljesítettem, ez 37 400 forint évi jövedelmet jelentett. Igaz, meg kell fogni a munkát. Takar- mányosként dolgozom, s itt mindennap zsákolni, kaszálni kell. Dé szeretek dolgozni. Ha nem szeretném, nem választottam volna ezt a munkakört. A mi feladatainkat nem naponta, hanem hosszabb időre haSzépen fejlődnek a süldők. fl szakember-utánpótlásért luxus hogy a reform előtti évekhez képest a kétszeresére növekedett a helyiipar fejlesztésére nyújtott állami támogatás. Kétségtelen, hogy a helyiiparnak van mit tanulnia a nagyüzemi minisztériumi ipartól: munkaszervezeti fegyelmet, szervezettséget, az állóeszközök jobb kihasználását, az anyagelosztás és szállítás gazdaságosabb módszereit például. Bátran állíthatjuk azonban, hogy van mit tanulságként felhasználni azokból a felhalmozódott tapasztalatokból is, melyeket évek során a helyiipar vállalatai szereztek. A piaci hatások kényszerítő ereje, a »megrendelő az úr« szemlélet, a gyors termékváltás, a szükségletekhez való rugalmas igazodás megfelelő keretek között másutt is alkalmazható tapasztalatok. A helyiipar dinamikus fejlődése nemhogy halványítaná, hanem nagyon is erőteljessé teszi a távlatokat. Azt a holnapot, amelyben »nagy« és »helyi« ipar a jelenleginél nagyobb egymásra hatással, más és más eszközökkel, de ugyanazt a mainál tökéletesebben szolgálja. Az igények jobb kielégítését, a társadalom gazdasági céljainak elérését. Nyolcvanhármán kapnak ösztöndíjat az egyetemeken, főiskolákon és felsőfokú technikumokban tanuló diákok közül a somogyi vállalatoktól. A minisztériumok irányítása alá tartozó üzemek ötvenegy fiatalt, a tanácsi vállalatok pedig harminckettőt támogatnak anyagilag. A nyolcvanhárom diák öt évfolyamon oszlik meg, s ez azt jelenti, hogy ösztöndíjjal öt év alatt biztosítottak ennyi szakembert. A szám mellé ide kívánkozik egy másik is: a megye iparának — az építőipart nem számítva — a negyedik ötéves tervben hatvan mérnökre, tizenhárom közgazdászra és száznyolcvanhárom technikusra lenne még szüksége akkor is, ha most minden üres helyet sikerülne betölteni. . S ennél még többet mond egy szám: az építőiparnak ez alatt az idő alatt évente harminc új technikus kellene. Egy egész végzős osztály. Valójában azonban ennél is jóval nagyobb az igény, hiszen sok olyan — mérnökök, technikusok számára való — hely van a megyében, amelyet nem megfelelő képzettségű emberek töltenek be. A szakemberigény kielégítése még sürgetőbbé válik, ha figyelembe vesszük a fejlődés követelményeit: egyre inkább előtérbe kerül a termelékenység növelése, korszerűbb, bonyolultabb gépekre, közgazdaságilag az eddiginél sokkal átgondoltabb döntésekre, s az elhatározások megvalósításához jól képzett szakemberekre van szükség. Nem lehet csupán a véletlenre várni, hanem előre gondoskodni kell a szakemberek utánpótlásáról. A termelést irányító mérnökökre, közgazdászokra szükség van másutt is: a friss diplomas szakemberek után kapva kapnak a vállalatok. S a szakemberekért folyó versenyben nem nehéz alulmaradni, ha akkor kapkodnak értük, amikor már égetően szükség lenne' a munkájukra. Ezért kevés a nyolcvan- három ösztöndíjas. Az igények ennél sokkal nagyobbak, s kielégítésükről ma. most kell gondoskodni. Kezdődik az új tanév az egyetemeken, főiskolákon, kössenek úiabb ösztöndíjas szerződéseket a vállalatok, figyelembe v,éve azt is, hogy mennyi szakemberre lesz szükség a következő években, Az erre költött pénz bőven megtérül. Érdemes hát így is befektetni. Széljegyzet egy országos tanácskozáshoz Jó h írnév — nagy jövedelem A FEHÉR HŰSÜ BORJÜ- HIZLALÁS híre ma már messze túllép azoknak a nagyüzemeknek a körén, amelyek foglalkoznak vele. Ez több okból is érthető. Szakembereknek, mezőgazdasági irányítóknak fölkelti az érdeklődését egy olyan eddig nem alkalmazott hizlalás! eljárás, mely igen jelentős haszonnal jár. Még akkor is így van, ha saját üzemükben nincs lehetőség e módszer alkalmazására. »Izgalmas téma ez« — sokaktól hallottam a megjegyzést, és ez jutott eszembe, mikor legutóbb a Kaposvári Húskombinátnál ebben a témakörben rendeztek kétnapos országos tapasztalatcserét. Nem véletlen, hogy éppen Somogybán zajlott le ez az eseménysorozat. A mi megyénk adja az országosan értékesített fehér húsú borjuk tíz százalékát; az országba eddig behozott harminc francia automatikus szoptatógépből négy nálunk van; a kaposvári az egyik legkorszerűbb vágóhíd — és nem utolsó sorban országos híre lett annak a szakmai szeretetnek, igyekezetnek, amit az e témával foglalkozó szakembereink bizonyítottak. »Egyszóval Somogy volt erre a célra a leginkább megfelelő terület« — jegyezte meg dr. Galgóczy Lajos, az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt termelésfejlesztési főosztályvezető-helyettese. S nyomban hadd tegyek hozzá két elhangzott véleményt: — Az itt jelenlevő csaknem harminc termelésfejlesztési előadó igen nagy szakértelemről adott bizonyságot — mondta — dr, Vágvölgyi Ottó, a Húsipari Kutatóintézet tudományos munkatársa —, s bátran állíthatom, ez azok közé a tanácskozások közé tartozik, melyek a szó igazi értelmében szükségesek és igen hasznosak. Konkrét példákkal, saját tapasztalatokkal ezt a gondolatot egészítette ki Freund Antal, a Tolna megyei Állatforgalmi Vállalat termelésfejlesztési előadója. A fehér húsú borjúhizlalás először is újdonsága miatt izgalmas. Megyénkben is, országosan is körülbelül egy évvel ezelőtt kezdtek ezzel az ágazattal foglalkozni, de úgy, hogy mindenütt az eredeti francia technológiát alkalmazták. Bár az eredmények jók voltak — egy kiló súlygyarapodást 1,50—1,70 kiló tejporral értek el nagyüzemeink, s naponta 1,30—1,50 kilót híztak a borjuk —, mégis több probléma, tisztázatlan kérdés vetődött fel. Ahhoz v:szent, hogy hazai viszonyok között megfelelő tapasztalatokat szerezhessünk, bizonyos időnek kellett eltelnie. Ennek a kétnapos rendezvénynek a célja volt. hogy megvitatva a tapasztalatokat, a borjú hízóba állításától a vágás utáni minősítésig minden részterületet elemezve, egy olyan egységes szemléletet alakítsanak ki, amely biztosítja az eredmények további fokozását. Nem kis értékről, lehetőségről van szó, hiszen például Böhönyén, Vé- sén borjúnként már eddig is 1800 forint körüli tiszta hasznot ért el a szövetkezet. S ha az értékesítés oldaláról vizsgáljuk ezt a meghonosodó, új hizlalási módszert, akkor ismét csak azt mondhatjuk, izgalmas téma ez. Köztudott, hogy ezeknek a borjaknak túlnyomó többsége exportra kerül. Már a hizlalásnál figyelembe kell venni azokat a követelményeket, melyeket a piac támaszt, azoknak a formáknak az elérésére kell törekedni, melyeket a piaci partnerek igényelnek. A magyar állattenyésztőknek jó hírük van, és nem mindegy az, hogy jó hírünket ezzel a tetszetős — és hadd tegyük hozzá — értékes termékkel tovább növeljük-e. , NÉPGAZDASÁGI FELADAT a mezőgazdasági export további növelése. Lényeges ez egész gazdaságunk fejlesztése szempontjából, másrészt így biztosított még inkább külkereskedelmi mérlegünk javítása, bizonyos fontos importcikkek vásárlása. Ezzel az új termékkel lényegében ezt a fontos népgazdasági célkitűzést szolgáljuk. Vörös Márta A régi gyár jövője öregnek tűnik a szeszgyár Belcsapusztán. Sárga falát, a tetőrész faborítását kikezdte az idő. Kívülről szinte ipari műemléknek hat. ha az ember a modern nagyüzemek ívelő, lenyűgözően impozáns formáira gondol. Régies a hangulata, de belülről mégis más kép fogad. Az ódon falak hatalmas gépóriásokat, ragyogóan tiszta főzőüstöket rejtenek. Most éppen karbantartás folyik. A csigalépcsők, a magasban húzódó vahidacskák erekként kanyarognak végig a hatalmas üzemtestben. Fent a magasban a fokoló műszereket nézegetjük, néhány perc múlva pedig a merészen meredek lépcsőn leereszkedve már az alagsorban járunk. Az óriási tartályok között hűvös a csend. Gyors locsogással telik meg a kémcső... Finom, erős szesz csorog bele. Veszélyes dolog lenne megízlelni, hiszen 95 fokos. A tenyeremre dörzsölöm, hűsít és kellemesen bizsereg tőle a bőr. Az egész üzem csendes. A némaságot az üzemvezető. Pápai József szavai törik meg. — Már tizenegy éve vagyok itt a belcsapusztai szeszgyárban. Az Alföldről, Szabolcsból kerültem ide. Tulajdonképpen ez dinasztikus szakma már a családban. Az apám egy alföldi uradalomban kezdte, tőle tanultam a mesterséget ... — És hogyan folytatta a Dunántúlon? — Itt a termék lett más. Gabonafélékből készíti az üzem a szeszt. Körülbelül harmincán dolgoztunk itt, de az állandó gárda tizenöt fős. Szeretik ezt a munkát az emberek, habár a józanságot megkövetelem. — Szereti a rövid italt? — Nem túlságosan, de »hivatalból« muszáj kóstolni, hiszen itt ez a minőségi ellenőrzés. Persze a legerősebbet nem így vizsgáljuk. — Mit gyártanak ezután? — Próbagyártást folytattunk a tavasszal. Meglehetősen jók az eredmények, már kóstolható is. Próbálja csak! Ez a jövőnk. Erre állunk rá a következő termelési időszakban, és ha megy, akkor egy nagyobb létszámú gárda ková- csolódik össze itt... »A jövő« milyen? Hát először is erős, tiszta ízű és za- matú, kellemes aromájú. A neve CLUB 99. Skót whisky. Ezt a finom, de kissé drága italt három üzem készíti. A belcsapusztai gyárban a szesz alapanyagot, a termék 80 százalékát állítják elő. Nem ismerjük a receptet részletesen, de elárulhatjuk, hogy az aroma garantáltan skót. És az itteni alapanyag titkaiból csak annyit, hogy a szeszkivonat speciális, meghatározott arahyban tisztították meg az olajoktól, a kozmaanyagoktól. Erre a gyártásra készül fel most az öreg üzem, és a karbantartás befejezése után már kezdik a rozs feldolgozását. Készül a skót whisky Belcsapusztán — magyar módra. T. T. SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1969. augusztus 28.
