Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-28 / 198. szám
Bírósági jegyzetlapok Nagyarányú rekonstrukciók előtt az Épületasztalos-ipari és Faipari Vállalat gyárai Itt vagyok, fiam Hat különféle foglalkozású fiú ül a vádlottak padján. Mindegyikük másként viselkedik. Van, aki magába ros- kodtan hallgatja a vádbeszédet, a másik szemében a düh fénye vibrál. A fekete hajú. apró termetű fiú szinte elveszik a többi között. Tanácstalan, idegesen markolássza maga alatt a pad szélét. Időnként hátrakapja a fejét, mintha az ajtóra nézne, várna valakit. Az ajtó mellett ül egy negyven év körüli asszony. Minden alkalommal igyekszik elkapni a fiú pillantását. Az édesanyja. A fiú nem néz rá, csak feléje tartja az arcát. Régen találkoztak, hetekkel ezelőtt. A fiú nem követett el súlyos bűncselekményt, töb,bá- kevésbé szemlélője volt a többiek gazságának. Szabadlábon várhatta a tárgyalást, v Amikor lebuktak, természetesen a családja is. tudomást szerzett viselt dolgairól. Nyil- •» ánvaló, hogy nem hagyták szó nélkül. Ezért a fiú összepakolta legszükségesebb holmijait, és szó nélkül a barátjához költözött. Az édesanyja idegenektől tudta meg, hogy mikor lesi a tárgyalás. Találkoztak a folyosón, de a fiú nem köszönt. Nagyon szégyel l te magát. Pedig az édesanyja beszélni akart vele, biztatni, hogy a család megbocsátja a botlást, csak ígérje meg, hogy becsületesen dolgozik és beszámol a napjairól. A vádlottak, a tanúk, a/ érdeklődők a folyosón várják, hogy a bíróság meghozza az ítéletet. A fiú az egyik ablaknál, az asszony a másiknál áll. Tekintetük a szabályosan illeszkedő mozaiklapokat követi, majd egyazon pádon megállapodik. Aztán lassan, már korántsem tétován, egymás szemébe néznek. Erősen, engesztelőn, szemrehányón és biztatón. Egy percig tart: a bíróság a következő pillanatban beszélitja a» vádlottakat. ítéletet hirdet. A fiú áll a legegyenesebben a bíróság előtt. És nem azért mert megúszta egy figyelmeztetéssel. Kötelék Érzem, az elkeseredett harc- utolsó percei ezek. Az asz- szony is, a férfi is kimerült már, minden elmondhatót kiöntötték, csak ismételgetik magukat. A férfi körömszakadtáig küzd: szerette a feleségét, a gyerekét,' nem akar válni. Az asszonynak van valakije, á gyerekkel egy üt hozzá akar költözni. Látn: sem akarja a férjét, elege volt, unalmas ember, nincs jövője, márpedig neki igényei vannak.. A férfi mindent megígér szerez pénzt, autót, új lakást, ha belehal is, csak ne váljanak el. Utolsó »ütőkártyája« a gyerek. — Senkim sincs, se szüleim, se rokonaim. A barátaim elkerülnek, mert a feleségem lenézi őket. Csak ő van egyedül, a kisfiam. Kétségbeesetten kinyújtja a karját, mintha meg akarna kapaszkodni valamiben. Tekintetével ' végigfürkészi az arcokat, aztán mélyről, nagyon mélyről feltör belőle a zokogás. Az asszony megvetően nézi, s szinte hivalkodóan mondja: — Mit akarsz, hiszen nem is te vagy az apja ... Pintér Dezső A negyedik ötéves tervben 400 ezer lakásnak kell az országban felépülnie. Egy óriási lakásépítő program megvalósításának lehetünk tanúi. A budapesti 1-es, 2-es, a nemsokára üzembe lépő megyeri, miskolci, győri, debreceni, szolnoki házgyárak ontják a paneleket, az előregyártott falakkal rakott trailerek egymás után vonulnak a kapukon kifelé ... Ehhez a nagy mennyiségű lakáshoz még magyobb meny- nyiségű ajtó, ablak, parketta, beépítésre váró szekrény és konyhabútor kell. Ezeket gyártja az ÉM Épületasztalosipari és Faipari Vállalat. A vállalat budapesti központjában a jövő fejlesztési kérdéseivel is sokat foglalkoznak. Új gyár és a régiek bővítése Mint Szendrei István termelési igazgató mondotta: az 1960-ban még évi 400 milliós termelési értékkel dolgozó vállalat 1969-ben már jóval az 1 milliárd forint fölé emelkedik. Mind a hét budapesti és az öt vidéki gyár teljes kapacitással munkálkodik az építőipar igényeinek kielégítésén, de még így sem tudnak elég nyílásszáró szerkezetet készíteni. A gyárak évente nem kevesebb, mint 120—130 köbméter — főleg a Szovjetunióból importált — faanyagot dolgoznak fel, és 2—2,5 millió négyzetméter nyílászáró szerkezetet adnak át megrendelőiknek A házgyárak minden feldolgozott faanyagot elnyelnek. Népgazdaságunk importra szorul. Ezért is tűzte a kormányzat napirendre — és a Gazdasági Bizottság erre elvi döntést is hozott — az úgynevezett ipari háttér biztosítását, fejlesztését. Ez gyakorlatilag annyit jelentene, hogy az Épületasztalos-ipari és Faipari Vállalat gyárai rekonstrukción mennének keresztül, sőt új gyár is létesülne. Az új gyár Szabolcs-Szat- már megyében, Mátészalkán épülne fel, míg a főleg a nyugati országrészekben elhelyezkedő (Bajától Sopronig húzódó) gyárakban új technológiákat vezetnének be, új gépek, automatikák, berendezések tennék termelékenyebbé a munkát. A rekonstrukciók után természetesen minőségileg jobb, sőt fejletteb termékeket is gyárthatnának. A negyedik ötéves terv időszakára eső fejlesztés előreláthatólag mintegy 7—800 millió forint befektetést igényel, de ez az összeg gyorsan megté.ülne. A gyárak kapacitásbővüléseinek első, kedvező hatása 1972—73- ban lesz érezhető. Addigra már megfelelő mennyiségű ajtó, ablak, egyéb nyílászáró szerkezet áll majd az építők ren del kezesére. Milyen újdonságok] várhatók ? A vállalat műszakfejlesztési csoportja — figyelembe véve a szocialista országok, de más fejlett országok tapasztalatait — jó ütemű gyártmány- fejlesztést dolgozott ki. Részben végrehajtásra került a profiltisztítás, amelynek értelmében egyes termékeket az adottságaiknak legjobban megfelelő üzemekben gyártanak. Például egy-egy üzemben tömegméretben készülnek majd az ablak- vagy ajtótokok, máshol a keretek, ajtólapok. Koncentrálják a gépesítést, tömegtermelésre térnek át. Egyre nő az igény a fejlett termékek iránt. Ilyenek az utólag szerelhető ablaktokok, ajtók, amelyeket festés, mázolás után szállítanak le, és azokat csak »helyre kell tenni« az épületben. Üj terméknek számítanak a nagy panorámaablakok. Beépítésük kellemesen emeli az épület esztétikai képét, szebbé teszi külsejét. Az alumínium vízvezető alkalmazása praktikusabb a fánál. Az úgynevezett panel- parketta 3—4 méteres darabokból áll, beépítése gyorsabb, Csak egy megjegyzés könnyebb, mint a hagyományosé. Mi lesz a kaposvári üzemmel? Az Épületasztalos-ipari és Faipari Vállalat vezetői már hosszabb ideje tárgyalást folytatnak a helyi párt- és áliami vezetőkkel egy új gyár telephelyének kijelölése céljából. A jelenlegi gyárban évente mintegy 100—120 ezer négyzetméter normál parkettát készítenek, de ezzel a mennyiséggel elégedetlenek. A gyár telephelye azonban, részben a Kapós folyó, részben a szomszédos Tejipari Vállalat üzemépületei miatt már nem fejleszthető. Üj gyárat szeretnének építtetni Kaposváron vagy Somogy megye más részén, ahol például fel lehetne már szerelni a korszerű gépsorokat. Jó lenne Kaposváron is panelparkettát gyártani, a termelést állandóan bővíteni. A program szerint — ha az elképzelés találkozik a helyi szervek kívánságaival — 10 millió forintos költséggel fejlesztenék a somogyi üzemet A vállalat vidéki gyárainak fejlesztése azonban még függ az őszi »csúcstalálkozótól«, a GB konkrét döntésétől. Több lakás — több alkatrész A negyedik ötéves terv lakásépítő programja nagy erőfeszítéseket kíván az Asztalos- ipari és Faipari Vállalattól is. Általános kívánság, hogy a lakások szerelése gyorsuljon, és a nyílászáró szerkezetek gyárgyártása is a legfejlettebb technológiák alapján történjék. Minden igény — mint mondani szokás — megteremti kielégítésének szükségességét. Nos, a vállalat fejlesztésének igénye Is meghallgatásra kell találjon. Ez pedig a következő évek gyárfejlesztési programjának elfogadását jelzi. Sz. I. D. Tízezer palack a tarrali bormúzeumban Tarcalon, a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet pincéjében újabb ötszáz palackot helyeztek el. Ezek a most beérett, 1963-as termésből való borminták. így a korábbi évjáratú borokkal együtt-' a gyűjtemény meghaladja a tízezer palackot. Később, az üvegek felbontásakor kiderül majd, milyen! kémiai változások történnek a borban a hosszú évek alatt, és igaz-e a toltaji borok legendás időálló volta. A. VEINER - G. VEINER: NYOMOZÁS 33. CSÜTÖRTÖK ■'»A fegyverszakértői vizsga lat megállapítása szerint a fiatalkorú Gafirovnál talált töltények teljesen megegyeznek azzpl a tölténnyel, amelyet február 23-án operáltak ki a jegyzőkönyvben feltüntetett juharfa ágából, de keménységüket és vegyi összetételüket tekintve különböznek a T. Sz. Akszojova holttestében talált golyótól...« Tylhonov félretolta a fegyverszakértő jelentését. »Minden világos. A fiúk ártatlanok. Nevetséges, de egyelőre ártatlanokat hajszoltunk: Pankovát, Kazancevet, Murta- zát...« Tyihonov az asztalnál ült, öklére hajtotta a fejét, és maga elé bámult. »A nyomozás zsákutcába került« — gondolta. — Az utolsó remény: a puska. Ha megtalálják a tulajdonost, új nyomra bukkannak. A régi feltevések elavultak: Popov doktor, Lagunov, Kizak, Murtaza — valamennyien ártatlanok. De hiszen lehetetlen elitépzelni, hogy a gyilkos semmiféle nyomot ne hagyott volna maga után! Ha beszélhetne Tányaval! Biztosan tisztában volt a reá leselkedő veszéllyel. Tudta, hogy meg akarják ölni. De az is lehet, hogy nem. Ha sejti, bizonyára elővigyázatosabb. Váratlanul érte a halál. Most már halott, nem lehet belelátni a gondolataiba. Hát persze, Kozákot könnyű elkápráztatni ( afféle Sherlock Holrrltes-i trük- ! kökkel. Rövidesen fel kell ke- j resni Tánya édesanyját a szomorú közleménnyel: »A nyomozás megakadt...« Mit fog felelni? »Hiába élsz a földön.« j Tyihonov áttelepült az ablakpárkányra, a hideg üveg jótékonyan lehűtötte forró homlokát. »Tételeztük fel, hogy a tettes vagy valamiféle nyom elkerülte a figyelmemet! Meg kellene végre tanulni, hogy semmit se tekiátsünk egyszer és mindenkorra adott, befejezett ténynek. Hiszen mindenfajta ténynek végtelenül sok árnyalata lehet. Hétfő este Tánya beszélt valakivel telefonon. Nyilvánvalóan odacsalták Vladikinóba. De kicsoda? Es mivel? S legfőképpen: miért? Álljunk csak meg!... Kezdjük élőiről. Tánya szombaton érkezett meg a kiküldetésből ... Úgy van. És most ugorjunk újra előre! A tényeket ki kell tapogatni. A kiküldetés. Erről kell valamit megtudnom.« Beljakot ezúttal melegebben, szinte együttérzően fogadta Sztaszt. »Jól nézek ki« — gondolta Tyihonov. Tánya asztalát gondosan letörölgették, elrámolták róla a papírokat, feljegyzéseket. Beíjakov elfogta Sztasz pillantását, és bocsánatkérő hangon sóhajtotta: — Mit tegyünk? Az élet folytatódik... — Igen, folytatódik — bólintott Sztasz. — De egy pillanatra megállt. És nekünk ehhez a pillanathoz kell visz- szatérnünk. A múltkor említette, hogy Tánya szombaton, tizenkettedikén jött be dolgozni, holott a kiküldetése eredetileg tizedikéig szólt. Mivel magyarázható ez az eltérés? — Ezt mondtam? — csodálkozott Beíjakov. — Őszintén szólva, már nem emlékszem. Talán így beszéltük meg. Nem tudok rá visszaemlékezni. — Próbáljon meg! Ez nagyon fontos. — Lehet, hogy csúsztatott. Nem emlékszem rá, hogy említette volna... — .Feszítse meg az emlékezőtehetségét! — Nem emlékszem. — Tárta szét a karját Beíjakov. — Rendben van — mondta Tyihonov. — A múltkor együtt nézegettük Akszjonova noteszát. Megvan még? — Igen, eltettem emlékül. — Kölcsönadná néhány napra? Beíjakov látható rosszkedvvel húzta elő asztalfiókjából a zsebnoteszt. — De feltétlenül kérem vissza. — Rendben — felete Tyihonov, miközben a noteszt lapozgatta. Az ismerős mondat- töredékek, érthetetlen megjegyzések után a név: »A. F. Hizsnyak«. — Nem tudja ki lehet ez a Hizsnyak? — mutatta a nevet Sztasz Beljakovnak, aki rövidlátóan hunyorgott, hosz- szasan, figyelmesen tanulmányozta a feljegyzéseket, átlapozta a noteszt, s végül megvonta a vállát: — Nem ez az egyetlen név itt. Tánya sok emberrel találkozott. Nézze csak: Kondra- tyenko, Szemjonov, satöbbi. »De Hizsnyak a legutolsó név — gondolta Sztasz. — A legutolsó azelőtt, hogy Tá- nyát megölték. Persze lehet véletlen is«. A könyvelésben Sztasz sokáig forgatta Tánya kiküldetési papírjait. Repülőjegy a Moszkva—Rovno-i járatra, hatnapos szállodai számla, vasúti jegy. Tánya február harmadikén érkezett Rovnóba, ezen a napon foglalta el szállodai szobáját. Itt lakott kilencedikéig, f azaz hét napig. Ezek szerint? harmadikén csak délután kői-■ tözött be, kilencedikén pedig ? délelőt utazott el — hiszen aj számla hat napra szól. Rov-J nőtől Moszkváig körülbelül ’ huszonnégyórás az út. Ha dél' körül utazott el, tizedikén [ délben Moszkvában kellett lennie. A húga, Gálja azonban határozottan állítja, hogy csak tizenegyedikén, pénteken ] reggel érkezett meg. Hol le-\ hetett egy teljes napig? Tyiho-? nov a világosság felé emeltei a vonatjegyet. J A jegy a 16. sz. gyorsvonatra szól, a rovnói vasútállomás pénztárában váltották. A gyorsvonat február tizenegyedikén 16 óra 20 perckor ért Moszkvába. Az utas azonban — amint a pecsétből lát-? ható — tizedikén megszakí-? tóttá útját Brjanszkban, és t a 20 óra 45 perces vonattal í folytatta útját, amely tizen- ? egjedikén reggel 8-kor ért? Moszkvába. — A pénztáros ? Tyihonovra pillantott és hoz-? zá tette: — Ellenőrizheti menetrendből is. — És a gyorsvonat mikor* ért Brjanszkba? — kérdezte? Sztasz. ? — Rögtön megnézem. — A? pénztáros végigfuttatta ceru-> záját a menetrenden. — Feb-? ruár tizedikén, reggel 9.15-kor.f — Köszönöm. i A pályaudvar előtti téren? négyet kongott a toronyóra.? Hideg, nedves szél fújt ai Moszkva folyó felől. Tyihonov £ felsétált a Borogyinód-hídra.? A folyó nem fagyott be, szét-] töredezett, sárgára piszkoló-] dott jégtáblák úsztak a vizen. Tyihonov megállt a korlátnál.! Mit keresett Tánya Brjanszk-] ban? Honnan kerül ide^ Brjanszk? A folyó nem vá-< laszolt. (Folytatjuk.) Még egyszer az oxigénpalack-ügyről hoz-? ti a? Július 16-án jelent meg lapunkban egy újságcikk, amelyben a szabási Béke Termelőszövetkezet problémáját tettük szóvá. Azóta immár több mint egy hónap telt el, és változatlanul érkeznek a levelek, a személyes panaszok, bizonyítva azt, hogy a mai napig sem sikerült az ügyet megnyugtatóan rendezni, sót ha leiiet mondani, még tovább rosszabbodott a helyzet. Bár ennek az ügynek már meglehetősen nagy »irodalma« van, röviden a következőkről van szó: a szabási Béke Tsz az Oxigén és Dissous Gázgyárral megállapodást kötött hegesztéshez használatos oxigénpalack , kölcsönzésére. Ebben a megállapodásban benne van többek között az is, ha a meghatározott időn belül nem szolgáltatja vissza, illetve nem cseréli ki a szövetkezet a palackot, akkor egy kidolgozott kulcsszám szerint állásdíjat kell fizetnie. Nos, ekörül az állásdíj körül alakult ki a vita a két fél között. A vállalat szerint jogosan, a szövetkezet szerint jogtalanul szabták ki ezt az összeget. Mindkét félnek megvannak a maga indoka5, ál láspontjának megvédésére — s ezúttal nem kívánjuk ezeket felsorolni. Lényegében arról van te hát szó, hogy egy — nevezhetjük így is — kötbér ügyében jogvita merült fel. Tegyük mindjárt hozzá: a gyakorlatban, mindennapjainkban nem ez az első eset, és feltehetően nem is az utolsó. Ilyen körülmények között a bíróság hivatott eldönteni, melyik félnek van igaza. Természetesen a jogvita nem jelentheti azt, hogy a két fél között a kapcsolat megszakad. Súlyos következményei lennének például, ha egy termelő és felvásárló vállalat között kötbérvita miatt egyszerűen nem termelnének vagy neúr vennék át az árukat. Miért említjük ezt a példát? Miért hangsúlyozzuk ezt a gondolatot? Azért, mert nem lehet egyetérteni azzal az állásponttal, hogy a bírói út helyett a vállalat egyszerűen megtagadja az oxigén kiadását, mondván: addig nincs palack, amíg a szövetkezet' ki nem fizeti a kért összeget, vagy alá nem ír egy azonnali inkasszónyilatkozatot — ami lényegében ugyanazt jelenti. Megítélésünk szerint a jogvitának és a szolgáltatásnak egy egészen furcsa és korántsem helyeselhető, összekapcsolása ez. Érthető és egy pillanatig sem vitás, hogy a vállalat a palackok megfelelő forgása, jó kihasználása érdekében hozta a korábban említett rendelkezést. Népgazdasági érdek ez. Ám hadd tegyük mindjárt hozzá, az is népgazdasági érdek, hogy a nagy nyári és őszi munkákat a lehető legjobban végezze el a szövetkezet, hogy a kisebb- nagyobb meghibásodások miatt ne essenek ki a munkából a gépek. Szabáson viszont napok óta nincs oxigén a hegesztéshez. Nem kívánjuk részletezni* hogy mennyi fölösleges fuvart, mennyi utat és utánajárást tett eddig a szövetkezet. Levél levelet vált — ám egyelőre nincs megoldás. Illetve egy volna: válasszák szét a szolgáltatástól a jogvitát. És tekintettel az őszi nagy munkákra, ne holnap, hanem még ma hozzanak döntést ebben az ügyben. V. M, B somogti néplap Csütörtök, 1969. augusztus Z».
