Somogyi Néplap, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-29 / 173. szám

Tóth Mihály kétszeres Kapoli-díjas faragásai. Balatonlellén. A pályázat ez­úttal is országos volt. A beér­kezett anyagból választotta ki a bizottság, hogy melyik mun­kákat érdemesíti a tekintélyes összegű fő díjra, a három el­ső, a négy-négy második és harmadik díjra, illetve a munkajutalmakra. S mivel ki­emelkedő somogyi eredmé­nyeik születtek, hadd számol­junk be először róluk. A Kapoli-vándordijat — a díszes faragást! szarukürtöt és az ötezer forintot — Tóth Mi­hály, A népművészet mestere, felsősegesd — lászlómajori fa- ragóművészrünk nyerte el az idei évben, ezúttal már máso­dik alkalommal. Az egyik el­ső díjat Kovács József, A népművészet mestere, felső- mocsoládi faragóművész kap­ta meg. Ezenkívül a bizottság még kilenc II. és III. díjat ítélt oda Somogybán dolgozó faragóművészeknek. A másik nagy örömünk: a kiállított anyag. A korábbiak­kok, botok, fokosok, kulacsok, mellettük egy-egy díszes ka­rikásnyél, sulyok, mángorló fa. (Mindez a népélet min­dennapos használati eszköze volt nem is olyan régen.) Mo­dern tárgyak (pl. sakk, író,- illetve dohányzókészlet) csak elvétve, mutatóban akadnak. Az alapgondolat a kiállítá­son a népművészet eredeti szépsége, a népi ornamentika értékei. És Kapoli emlékének méltóbban nem áldozhatunk a pásztorfaragás hazájában. Erre utalt a kiállítás meg­nyitójában Horváth Lajos, a megyei tanács vb művelődés- ügyi osztályának vezetője és dr. Pillis Pálné, a NIT elnöke is, amikor köszönetét mondott a Somogy megyei Tanácsnak. Kezdeményezésükre 13 éve or­szágosan először itt született meg a faragóművészeti sereg­szemle gondolata. A kiállítást augusztus 16-ig tartják nyitva. W. E. Finom falatok—kissé drágán! Fagylaltból csak a megszokott — Tízféle üdítő ital Elismerés helyett figyelmeztetés Találomra nyitottunk be Keczell Lajossal, az Állami Kereskedelmi Felügyelőség munkatársával néhány kapos­vári üzletbe, illetve eszpresszóba, cukrászdába. Arra vol­tunk kíváncsiak, hogy mit kínálnak a vevőnek, a vendég­nek. A MÉK Ady Endre utcai Finom falatok boltjában so­kan várnak kiszolgálásra. A nyitástól eltelt csaknem két hónap alatt rengetegen meg­kedvelték ezt az üzletet, és be-betémek egy darab frissen sült kolbászra, hurkára vagy pecsenyére. Igen kevés embernek tűnt fel, hogy a készséges kiszol­gálók a néhány forintos pa­pírtálcát is belemerik a 80 fo­rintos kolbász súlyába, s így fizettetnek. — Véletlenül mértük bele, azért, mert a vásárlóknak majd a fele elviszi, amit kér — magyarázkodnak a kiszol­gálók. Csak egy fél deka a tálca, de néhány száz vagy ezer adagot számítva szép summa az az összeg, amely­hez a bolt jogtalanul jut. Az ÁKF haladéktalanul intézke­dett ... A megszokottnál jóval ki­sebb a választék az Állami Gazdaságok Mintabo’tjában. — Remélhetőleg ez csak át­meneti állapot, ugyanis a Lá- bodi Állami Gazdaság egy­előre nem tud árut szállítani. Most máshonnan szerzett hús- készítményekkel igyekszünk az ellátást a korábbi szinten tartani — mondta "Varga La­jos üzlevezető. A Sütőipari Vállalat min­taüzletében (Tanácsház utca) tizenhét féle süteményből vá­logathatnak a vevők. A ke­nyér súlya is pontos. Viszont az eladótérben felhalmozott ládák miatt alig férnek el a vevők, s az áruszállítók mun­kája is igen nehéz, ha sokan vannak a boltban. A MEK megszüntette a buszmegállónál levő üzletét Szerencsére az EKV 349-es üz­letében több mint tízféle jó minőségű gyümölcsből és hat­nyolc féle főzeléknek valóból kérhetnek a háziasszonyok. Az üzlet vezetőjét. Kovács Feren­cet illeti elsősorban elisme­rés, mert nemcsak a környe­ző termelőszövetkezetektől de még Siófokról is szerez be árut a bolt részére. Havonta csak zöldségből és gyümölcs­től 200 000 forint forgalmat érnek el. két fajtát, a Kedves cukrász­dában ugyancsak ennyit kí­nálnak. Jónak mondható a Rákóczi téri bisztró ajánlata, ahol négy-, a Corsó presszóé, ahol öt- és a Mézes Mackóé is, ahol szintén négyféle fagy­laltot kínálnak. Kár viszont, hogy gyü­mölcsfagylalt mindössze egy­féle volt, s ennek a cseme­gének a kedvelői évről évre szinte semmi újdonsággal nem ismerkedhetnek meg. Talán csak a Corsó diplomata fa­gyija számítható különleges­ségnek. ’ Rengetegen térnek be a ven­déglőkbe, presszókba ezekben a meleg napokban, hűtött ital­ra vágyva. Az Ipar vendég­lőben málna, jaffa, Coca-Cola, kétfajta sör kapható, s jegelik a bort, és a rövid italokat is. Nincs mód, főleg hét végén, a hűtésre a Kedvesben, s na­gyobb lehetne a választék a Rákóczi téri bisztróban. A tervezőket nem dicséri a Ka­pos bisztró hűtési rendszere, mert a léghűtéses berendezés nem a legjobban működik. Itt a napi szükségletnek csak a felét tudják megfelelően hű­teni A leggazdagabb választékot — több mint tizféle üdítő­hűsítő italt a Corsóban és, a Mackóban kínáltak. Mindkét helyen kevés a hűtőpult, vit­rin és hűtőszekrény, de jeges ládák beállításával segítenek a bajon. Ezt másutt is megte­hetnék. Kevés élelmiszerüzletben kaphatnak a vevők hűtött, üdí­tő italt vagy sört. A 310-es üzlet vezetője, Cser Béla segí­teni kívánt ezen, s a mély­hűtőpultot használta fel erre a célra. Elismerés helyett jegyzőkönyvi figyelmeztetést kapott, mert ez szabálytalan. De mit tegyenek azok az üz­letek, ahol nincs hűtőkamra, elegendő hűtőszekrény, és mégis szeretnének hideg italt adni a vásárlóknak? Szalai László TIZENEGY SOMOGYI DÍJAZOTT FARAGÓ A tizenkettedik Könyvtár és — Milyen fagylalt kapható? , Kérdésünkre a szövetkezet Petőfi téri fagylaltozójában Az épület Nagyberkiben van, mindjárt az állomás mellett. Kilencszázezer fo­rintért építették föl, és nincs két hónapja, hogy átadták rendeltetésének. A faluban úgy mondják, »kultúrkombi- nát«. Mondják... Az épületben van a közsé­gi szabadpolcos könyvtár, mel­lette a bisztró és a takarék- szövetkezet helyisége. A taka­rékszövetkezetben rendezett körülmények között folyik a munka. Nem úgy a könyvtár­ban. Június elseje óta mind-' össze két alkalommal tartot­tak kölcsönzést. Nincs könyv­táros. A járási könyvtár tá­jékoztatása szerint néhány napja átadták a kulcsát Me­rényi Endréné pedagógusnak. Augusztus 15-ig, amíg az új könyvtáros megérkezik, ő kölcsönöz heti három alka­lommal a tágas, korszerűen ’■erendezett hely'ségben, ahol bizony elszomorító kép foga­dott. A könyveken, a polco­kon vastagon a por. Nagyon szomorű ez, annál is inkább, mert Nagyberkiben körzeti könyvtárat akarnak létrehozni a megyében első­ként, és öt községet litnának el innen olvasnivalóval. De ha végre kinyitják is a művelődéshez vezető ajtókat, működése vajon zavartalan lesz-e? Sajnos ez sem várható a szomszédságban üzemelő bisztró miatt. A község peda­gógusai, pártvezetői az első pillanattól idegenkedtek ettől a megoldástól. Aggodalmuk nem volt alaptalan, hiszen már az ünnepélyes átadáson alig lehetett lecsitítani a szom­széd helyiségben dorbézoló vendégeket arra a néhány percre, amíg elmondták a megnyitót. Érthető, hogy a jobb érzésű emberek felhábo- ródva emelnek szót a bisztró ellen. Igazuk van. Mert m, történik? Az, hogy az állo­más melletti egykori italbódé közönsége betódul a bisztró­ba, és itt folytatja . megszo­kott »-talponálló életét.« A könyvtárnak közös folyosója van a hisztróval, a mellékhe­lyiségek is közösek. A könyvbarátház eredeti terveiben nem bisztró, hanem libresszó szerepelt. Most tal­ponálló üzemel itt. Az ÁFÉSZ vezetői azt mondják, üzemi étkeztetés céljából nyitottak bisztrót. Erre ez a helyiség azonban kicsi, nem üzemi konyhának készült Ugyanakkor a befek­tetett pénz nemcsak szeszfé­lével térülhet vissza. Példa­ként említeném az öreglak' könyvbarátházat, amelynek a presszója a környék legna­gyobb forgalmát bonyolítja le, kulturált körülmények kö­zött. Az ÁFÉSZ-nak is van­nak kulturális célkitűzései, és azzal, hogy társult a ház föl­építéséhez, vállalta az ilyen kötelezettségeket is. Különös módon még nem rendezte be a kultúrcikkeket (hangle­mezt, könyveket, íróeszközö­ket) árusító helyiséget sem. A művelődéshez csend kell, figyelem és kulturált környe­zet. Ott, ahol a község veze­tői tesznek is azért valamit, ahol szívügyüknek tekintik a közösség kulturális színvona­lának emelését, ott nem is hiányoznak ezek a feltételek. Az intézmény, amelyet élet­re hívtak Nagyberkiben, nem tölti be küldetését. És sem a tanács, sem az ÁFÉSZ veze­tőitől nem kaptunk megnyug­tató választ a könyvtár jövő­jével kapcsolatos kérdéseink­re. Bán Zsuzsa ötvennyolc kiállító 220 fa­ragott népművészeti pálya­munkája a vitrinekben és a falakon. Számokban ennyi a leilei faragókiállítás. Tartal­mában. koncepciózus elrende­zésében jóval több. Lebilin­cselő élmény, nehéz megválni tőle. Látni kell... A hagyományok szerint XTI. alkalommal rendezte meg id. Kapoli Antal emlékére meg­hirdetett országos kiállítását a HISZÖV és a Népi Iparmű­vészeti Tanács itt, a balaton- leilei művelődési háziban. Hogy id. Kapoli Antal ki volt, ezt Somogybán talán fölösle­ges hangsúlyoznunk. A du­nántúli pásztorművészet leg­nagyobb alakjának faragásai a világban sokfelé hirdetik emlékét és a népművészeti ág értékeit, rangját. Emlékkiállí­tása pedig a népi forma és motívumkincs halhatatlansá­gát szemlélteti minden évben kai egybevetve ügy érzem, motivumanyagaban és az egy­szerű népi forrnák művészi ragyogásaiban e jelenlegi ki­emelkedik, felülmúlja vala­mennyi eddigi leilei kiállítá­sunkat. A népi használati tár­gyak mai alkotásainak túlsú­lya és az, hogy az originális díszítőelemek és pásztoranű- vészeti irányzatok (»karcolo- zás«, csontfaragás) dominál­nak, hangsúlyos művészi koncepciója ennek a kiállí­tásnak. Nem tagadom, ez ra­gadott meg a leginkább. Ez­előtt néhány év távlatában a hangsúlyt elsősorban a népi iparművészeti munkákra he­lyezték. A modem vonalak és a népi formák — jobbára cél­szerű használati tárgyakon — főleg belsőlaliás díszítési, ma­gyarán üzleti célokat propa­gáltak. Most a többségében világos és nyersszfnű faragá­sok tárgyai: tükrösök, csana­ISEBB FIÚ A LÉC »Egyszer volt, hol nem volt, ott, ahol az ég a földet éri, élt egyszer egy szegény ember. De az olyan szegény volt, mint a templom egere. Magához hívta a fiait, és azt mondta nekik: — Most már éljetek meg a magatok lábául Azzal feltarisznyálta és vi­lágnak engedte őket.« Szerette ezt a mesét. Csak ő tudta, hogy a legkisebbik fiú tarisznyájába már hamu­ban sült pogácsa sem jutott. Beletörődött abba, hogy a régi napok jó ízei megkese­redtek, de azért sokat gon­dolt azokra a napokra. Ki- fosztottnak érezte magát, mintha kihúzták volna alóla a gyerekkort. Vasabroncsok szorították. Az ég üveggömb­je levegőtlenül nehezedett a langymeleg, bágyadt tömés­házakra. A falu közepén ál­román templom nyomódott súlyosan a talajba. Az ég vásznát lyukasztó gótikus tornyokat szerette, de vala­hogy úgy alakult egy idő óta: az ég olyan közel került a poros, lógó kontyú akácok­hoz, hogy egyre kevesebbet álmodott égbe szökkenő, csontfehér toronycsodákról. Legjobban a kisebbik báty­ja viselkedése égette. Amikor találkoztak, a bátyja nem nézett a szemébe, csak néha kapta rajta, hogy alattomo­san, macskapillantással kö­veti minden mozdulatát. Néha »naccságos úrnak« ne­vezte, máskor tudomást sem vett öccse jelenlétéről. Meg­unta ezt a kutya—macska játékot, nyíltan megkérdezte bátyját: mi a baj. — Elfelejtetted, hogy te is olyan koszos csóró voltál, mint mii — nézett végre a szeme közé keserűen a báty­ja. — De ne feledd: azok kö­zött te mindig megmaradsz, ami voltál — romának! Nem tudott mit felelni, másnap visszautazott a falu­ba, ahol tanított. Ésszerű ha­zugságok, emberarcú pózok töltötték ki az egymásba szinte észrevétlenül áttűnő napokat. Félig végigélt, lep­keéletű szerelmek, ártatlan­nak álcázott hempergőzések rothadó illatú fűben, titok­ban, utólagos keserű ízt hagyva szájában. Ez volt minden. A falubeli lányok nappal nem merték volna vállalni. Aztán végre: Jutka. Fahéjillatát még most is orrában érzi. A szakítás nem okozott keserűséget. Pont volt a mondat végén. Tovább nem lehetett, nem kellett folytatni. Jutka okos lány volt, ő pedig csak ideig— óráig tudott okos szerelmes lenni. Gyűlölt mindent, ami praktikus. Szélnyargalós tavaszi es­tén, amikor apró csillagok telepedtek a fák ágaira: sza­kítottak. Jutka szomorú volt: — Én nem tudlak téged követni. Csak gátolnálak, tudom. Nem mondott ellent a lánynak: Jutka nagy áldoza­tot hozott eddig is, kihívta maga ellen a falu közvéle­ményét. Egy reménytelenségbe fúló tanári összejövetel vége felé Koszinusz, a nagy darab, zsíros számtantanár félré­szegen lecigányozta. A töb- ffbiek nem védték meg. Torz vigyor ült tompán fénylő ar­cukon. A kevés beszédű paraszt­asszonyok pillantásából is rosszul palástolt megvetést vélt kiolvasni minden szülői értekezleten. Nem gyűlölte őket, csak kívül maradt, mintha hatalmas fái zárta volna el tőlük. Megpróbálta a kocsmát is: talán az ital hatására magukba fogadják, mint cseppet a tenger. A kocsma nyitását váró hiéna­arcú férfiak azonban az első próbálkozásnál bezárkóztak előle. Görcsösen próbálta kife­jezni magát. Mindig és min­denütt, de csak féligazságok pattantak ki a száján. Leg­inkább az osztályban érezte jól magát, de irodalomórán az egyik tűzeszű, szőke fiú­tól cédulát vett el. »Cigány­báró.,« Ez volt ráírva tintá­val. Aztán tegnap a házfa­lon is ezt látta. Leült egy halom téglarakásra, kezei té­tován csüngtek. Az ujjait nézte. Különálló felkiáltójelként ültek a kö­zös tőn. öt különböző ujj, de a tő közös. Akkor jutott eszébe a mese, melyet annyi­ra szeretett gyerekkorában: a legkisebb fiú végül tár­sakra lel, akikkel legyőzi a hétfejű sárkányt. — Fanyűvő, Hegygörgető, hol vagytok? Szeretett volna felkiáltani, felállt, és lassan, minden si­etség nélkül indult el. El­maradoztak a falu házai, a tér egyszerre kitágult. Aztán megállt az egyik ki­lométerkőnél, leült rá, öklé­vel megtámasztotta állát. Sokáig ült így. Már esteledett, amikor egy szekér fölvette. Falubeliek voltak. Hátul a saroglyábán vackoltak neki helyet. — Kirándulás? Kirándu­lás? — kérdezgették. Bólintott, aztán minden át­menet nélkül azt mondta: — Nekem itt kell megta­lálnom Fanyűvőt és Hegy- göraetőt. Azok nem értették, mo­solyogtak. ö is velük mo­solygott, széles fehér fogai kivillantak. Leskó László SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1969. Július ».

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom