Somogyi Néplap, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-03 / 151. szám
Tudomány és fejlődés Talán túlságosan is közhely lett a tudományos-technikai forradalomra hivatkozni napjainkban. Legalábbis annyira, hogy sokan úgy gondolják, a tudomány halad a maga, bizonyára rögös, de meredeken fölfelé ívelő útján, a lakosság, a termelés, egyszóval a társadalom pedig — ha áttételesen és kisebb-nagyobb zökkenőkkel is, de — gyümöl- csözteti a hol áldozatosnak, hol éppen kényelmesnek hitt kutatómunka eredményeit. Tény, hogy a fejlettség bizonyos fokán álló, modern államokban az utóbbi évtizedekben a tudományos kutatás olyan hálózata jött létre, amely — a múlhatatlanul szükséges anyagi eszközök birtokában — látszólag spontán módon működik, fejlődik. A valóságban azonban semmilyen mai társadalomban nem esetleges, véletlenszerű ez a fejlődés, és különösen nem lehet az szocialista körülmények között, ahol párt- és állami program rögzíti és foglalja rendszerbe a legfőbb nemzeti célkitűzéseket, köztük elsőrendűen a tudományos munka fő irányait, módszereit. Ezek újbóli napirendre tűzése időszerűvé vált nálunk is, egyrészt, mert a reformmal a gazdaság, az egész társadalom újfajta követelményeket támaszt a tudományos munkával szemben, másrészt, mert az előttünk álló távlati tervek mintegy légüres térben mozognának a megfelelő tudományos háttér és megalapozottság nélkül. Egyebek mellett ezért is volt nagy jelentőségű az MSZMP Központi Bizottságának legutóbbi ülése, amelyen határozatot hoztak a párt tudománypolitikai irányelveiről. A Központi Bizottság állásfoglalása legfőképpen azon a megállapításon alapul, hogy a tudomány gyors fejlődése és társadalmi szerepének növekedése korunk egyik általánosan jellemző vonása, amely szocialista körülmények között különös erővel hat. A magyar tudomány közelmúlt eredményei is figyelmet érdemelnek, jelentékeny tudományos bázisunk épült ki, ennek ellenére, vagy éppen ezért — ez különösen megszívlelendő figyelmeztetés — ne építsünk légvárakat: kutatóhálózatunk, a nemzetközi együttműködés lehetőségeit is kihasználva, alkalmas hazai igényeink kielégítésére, de világszínvonalú, új tudományos eredményeket csak néhány, körülhatárolt területen hozhat létre! Nos, ezeknek a területeknek — a hazai hagyományok és tudományos örökség, anyagi és személyi adottságaink és nem utolsósorban a tényleges szükségletek, a konkrét tudományos »kereslet« alapján való — meghatározása valóban sürgető feladat. A kutatási befektetések tervezett növelése, a kilátásba helyezett tekintélyes összegek bölcs megfontoltsággal történő felhasználása, lehetőleg kevesebb, de annál kecsegtetőbb, nagy feladatokra való összpontosítása a cél, amelyet a tudománypolitikai irányelvek megjelölnek. Ami a kilátásba helyezett szervezeti reformokat illeti, bizonyára nagy figyelmet kelt az egyetemi tanszékek javasolt nagyobb szerepe a kutatásban. Annál is inkább, mert ez nemcsak a tudomány, hanem — Eötvös Loránd immár klasszikus érvelését igazolva — az egyetemi oktatás, a tudősképzés színvonalát is emelné. Mert »tudományos az oktatás ott, ahol tudósok tanítanak«. Szólni kell a kutatás és a gyakorlat szorosabb kapcsolatát szorgalmazó megállapításokról is. Ilyen kívánság természetesen korábban is elhangzott. Ám a tervbe vett szervezeti reformok, valamint a kutatás-finanszrrozás kor- szezűsítése feltehetően megteremtik a tényleges, tehát célszerűen ösztönzött együttműködés lehetőségeit. Figyelmet érdemlő, amit a Központi Bizottság a kutatások kívánatos módszerével, szellemével összefüggésben hangsúlyoz. A tudományos kutatás szabadsága, a vitaszellem bátorítása, a tudományos élet további demokratizálása elengedhetetlen kívánalom. Hasonlóképpen elengedhetetlen az is, hogy a tudósok — akiknek kiválasztására, képzésére igen nagy figyelmet kell fordítani — a szocialista társadalom javára gyümölcsöztessék mindazt a támogatást, amelyet kapnak. És nemcsak általában: a társadalomtudományi kutatásra például igen nagy feladat hárul a szocializmus építése mind hatékonyabb módszereinek kidolgozásában. A tudományos munka, ahogy sehol a világon, nálunk sem képzelhető el szélesedő nemzetközi együttműködés nélkül. A szocialista országok sokoldalúbb kooperációja, a Szovjetunió óriási tudományos arzenáljának behatóbb megismerése, á tervezett szocialista integráció kilátásai a hazai tudományos fejlődés elsőrendű tartalékai. Ez azonban nem feltételez elzárkózást a nem szocialista országok tudományos életétől. Egy szocialista ország tudományos gyarapodása, a kezdeményezőbb szabadalmi forgalom és az élénkülő tudományos kapcsolatok, tapasztalatcsere révén az eg'ész szocialista társadalmi fejlődés javára válik. Halászati küldöttség Nagy Dánielnek, az Állami Gazdaságok Országos Központja vezérigazgató-helyettesének vezetésével négytagú halászati küldöttség utazott a Német Demokratikus Köztársaságba. A küldöttség a haltenyésztési módszereket és a tavi pecsenyekacsa-tenyésztést tanulmányozza és tapasztalatcserét folytatnak a hálás baromfikereskedelmi rendszerről. Kerékpárral a dűlőúton Megkeresni a közömbösség ellenszerét Kenyér hászlónét, a látrá- nyi nőtanács elnökét Bala- tonlellén a MÉK zöldségesboltjában találtuk meg. Reggel korán kiutazik, s csak késő este tér haza. — Hogyan látja el az otthoni teendőket? — Nehezebben, mintha otthon dolgoznék, sokszor az alvásból lopom el az időt, de elvégzek mindent. A családom is segít. A kicsi fiam hiányzik, vele többet kellene foglalkoznom, de a pénzre is szükség van nagyon. — A községi nőtanács elnöke. Az asszonyokkal mikor találkozik? — Hát, látja ez sokkal nehezebb, mint a családom ügye. Bevallom őszintén, tavasszal, illetve nyáron a nőtanácsi összejövetelek egyre ritkulnak. Lehetetlen összeszedni az asszonyokat. Nem érnek rá, a nehéz fizikai munka után fáradtan térnek haza vacsorát főzni, a gyerekek, szóval úgy néz ki, reménytelen ilyenkor. — És máskor? — Nem akarom szépíteni a látrányi nőtanács tevékenységét. Télen is gond az asszonyok mozgósítása. Ősszel például kézimunka-tanfolyamot akartunk indítani, lett volna szakkörvezető Buzsákról, de egyszerűen nem jöttek, ötven díszes meghívót írtunk, hogy érezzék, személy szerint X-et és Y-t is elvárjuk. Ügy bántott, hogy mindössze kilencen jelentek meg. Tudja, a szülői munkaközösségben lelkesebben dolgoznak, mert a gyermekeiket szeretik, nem akarnak szégyenben maradni. Arra sem panaszkodhatok, hogy nem szeretnek olvasni. De a közéleti érdeklődés, a családon kívül a faluért, a társadalomért tenni valamit — ezzel még nem barátkoztak meg. Látrányban százhúsz-százöt- ven olyan asszony él, aki tagja lehetne a nőtanácsnak, mégis mindössze negyvenen tagjai. Az értelmiségi nők, pedagógusnők és akik a tsz- irodán dolgoznak, sem igen mutatnak példát, nem járnak élen ötleteikkel, lelkes munkájukkal, nem kapcsolódnak be a nőmozgalomba. Bizonyára az is oka a passzivitásnak, hogy a községben nincs nagy tekintélyük a nőknek. A tsz-ben, ahol zömmel nők dolgoznak, egyetlen vezetőségi tag sincs, még női brigádvezető sem. Télen egyáltalán nem tud munkát biztosítani az asszonyoknak a termelőszövetkezet. Nincs bölcsőde, óvoda, üzemi konyha a faluban. Ügy érzik, a családban a helyük, s néha az iskolában, de azonkívül nincs rájuk szükség Látrányban. — Sokat töprengtem ezeken. Már arra is gondoltam, talán az én személyem ellen van kifogásuk, meg is kérdeztem őket, de azt mondták, nem. Így viszont nem jutunk ötről a hatra. Nincs egy árva fülére a nőtanácsnak, amivel gazdálkodhatna, nem kapunk egy helyiséget, ahol összejövetelt tarthatnánk. A vietnami takaró-akcióban is az iskola, a KISZ és a szülői munkaközösség segítségét kértük. Végül heten megkötöttünk egy takarót. — Nem lehet, hogy a férjek fogják vissza az asszonyokat a munkától? — Nem, nem hiszem. A többség engedné. Inkább az asszonyok szemléletében van a hiba. Mert igaz, hogy a téli politikai oktatásokra eljárnak, körülbelül húszán, de nagyon lassan teszik magukévá az ott hallottakat Kenyér Lászlóné négy éve vezeti a községi nőtanácsot. Járási és községi tanácstag, tevékenykedik a Vöröskeresztben. Személye ellen valóban nem lehet kifogásuk a nőtanács tagjainak, hiszen ők választották meg, s ha úgy érzik, méltatlan bizalmukra, vissza is hívhatják erről a posztról. Inkább az lehet hogy, bátortalanok és közömbösek az asszonyok a közügyek iránt. Hogy miből fakad ez, azon nem érdemes tovább töprengeni. Változtatni kell a dolgokon. Meg kell mutatni, nem mindegy, hogy százötven asszony csendben' él, vagy hallatja hangját, fáradozik, dolgozik faluja jövőjéért, szépítéséért. Elsősorban Kenyér Lászlónénak kell még többet találkoznia, "beszélgetnie a látrányi asszonyokkal. Meg kell nyernie tíz-tizenöt tagot, s velük együtt fokozatosan fölébreszteni az asszonyokban az igényt a közösségi élet után. S ne csak keressék, hanem végre találják is meg a közömbösség ellenszerét. Bán Zsuzsa A termelőszövetkezetben a fiatalabbak között emlegetik, bár lassan a férfikor deléhez közeledik. Nyugodt, halk beszédű. Barnára sült, cserzett arca a szabadban töltött napokról árulkodik. Nem köny- nyű a munkája. Télen, nyáron, ha esik, ha fúj, már reggel ötkor kerékpárra ül, nyakába veszi a falut, s minden házhoz bekopog, ahol csak munkáskézre számíthat. Miklós János brigádvezetőhöz kilenc- száz hold tartozik a kaposfü- redi termelőszövetkezet csaknem kétezer holdas szántójából. Jegyzetfüzettel és ceruzával a kezében találkozom vele, amint éppen egy házhelyet mér. Beszélgetni is alig ér rá, sürgeti a munka. Amikor aztán szabaddá teszi magát és elindulunk a határba, készségesen és felszabadultan beszél mindenről. — Télen és kora tavasszal jobban ráérünk, de aztán nincs megállás. Sok a munka és kevés a munkaerő — mondja gondterhelten. — Különösen a férfiak hiányoznak, a brigádomban mindössze ti- zenketten vannak. Nem is csoda, legalább ötszázan járnak be dolgozni Kaposvárra. Azért a munka készül. A szemek súlyától bólingató búzakalászok és a fejlett kuko- ricalövek szép termést ígérnek. A páskúti határban, el- szóródva a hosszú táblán, asz- szonyok hajladoznak a répaföldön. Egyelnek, kapálnak. — Az eső miatt egy kicsit kicsúsztunk az időből. De azért néhány nap múlva ezen is túlleszünk — mondja, miközben egy másik táblát mutat, ahol a tiszta földből haragoszölden tör a magasba az erős kukoricaszár. — A kukorica nagy részét vegyszerrel gyomtalanitjuk. Az asszonyokra csak a ritkítás vár. Sajnos, nyáron így sem tudunk minden munkához megfelelő létszámot adni. Évközben nagyon változó a munkaerőigény. Előfordul az is, hogy egyáltalán nincs munka, máskor meg nagyon összejön. Tekintetével végigjárja a sorokat, ellenőriz. — A férfiakat magam irányítom, de az asszonyoknál három csoportvezető van. Velük beszélem meg a teendőket. — Mikor tartanak munkaelosztást? — Délben, ha végigjártuk a határt, az irodában jövünk össze. Legtöbbször már itt felmérjük, hogy másnapra hány dolgozóra számíthatunk. — Előfordul, hogy reggel, amikor indulni kell, nincs meg a szükséges létszám? — Volt már ilyen. Általában azt nézzük, melyik munka a fontosabb és oda irányítjuk az erőt. De ha így is kevés, akkor a másik brigádból kérek embert. Ebéd után új feladat vár a brigádvezetöre. Vállára akasztja a négyszögölezöt és irány a határ, hogy felmérje a napi teljesítményeket. Első útja a borsóföldre visz, ahol a suhogó kaszák alatt gyorsan szaporodnak a rendek. Végigjárja a táblát és megnézi, nem marad-e sok borsó a penge alatt. — Olyanok is dolgoznak itt — jegyzi meg —, akik nem tsz-tagok, mert az asszonyoknak is kimérjük a rájuk eső részt. Helyettük aztán a férjek kaszálják le. De nem mindig ... A férfiak között, a tábla szélén egy erőteljes fiatalasszony akkorákat suhint kaszájával, hogy az egy férfinak is becsületére válna. A brigádvezető mosolyog, majd kezébe veszi a mérőlécet, s elindul, hogy fölmérje az aznapi teljesítményeket K. Varga József A továbbfejlődés érdekében Fokozza a munkák gépesítését az egyesült lengyeltóti Somogy Népe Tsz Három évvel ezelőtt még tizennégy forintot ért egy munkaegység a lengyeltóti Táncsics Tsz-ben. Tavaly negyvenöt forintot fizettek. Erről beszélgettünk most a lengyeltóti Somogy Népe Termelőszövetkezet vezetőivel. Január óta 5340 holdon gazdálkodnak, egyesültek Háccsal és Kisbe- rénnyel. Helyzeténél fogva, gazdasági eredményeit alapul véve Lengyeltóti lett az egyesült, meg- nóvekedett gazdaság központja. A vezetőknek a féladatok meghatározásánál messzemenően figyelembe kellett venÉpül a tsz bekötő útja Darányban. Az 1 km hosszúságú bctonutat a szövetkezet saját építóbrigádja készíti. niük azt, hogy a gazdaság munkaerő-ellátottsága gyenge. Ilyen körülmények között szigorúan szem flőtt tartották, melyek azok a növényi kultúrák, ahol a munkák a vetéstől a betakarításig gépesíthetek. Mivel a terület, mindhárom falu ^határa jó gabonatermő, erre különös gondot fordítottak. Egyelőre a 3000 hold szántó egynarmadán termelnek gabonát Fokozott hangsúlyt kap a gazdálkodás profiljának kialakításában az állattenyésztés, miivel ez is egyre inkább gépesíthető, és kevesebb munkaerőt igényel. Ezt az elképzelést szolgálják a sorban átadásra kerülő gazdasági épületek. A nemrég átadott szarvasmarha-istálló után most egy korszerű sertéstelep építésére kerül sor. Jövőre már ehhez igazítják a vetés- területet is. Több pillangóst és takarmányogabonát termelnek. A jelenlegihez hasonló mértékű rét- és legelőjavítás korábban nem volt a három község határában. Most jelent"’® állami támogatást is kapt~ A szakszerű használat'érdé ben bevezetik a villanypás'’ ros, szakaszos legeltetést i:, Év elején 16-an kérték felvételüket a szövetkezetbe. Az év eleji belépők többsége fiatal. A faluból az utóbbi években sokan kerestek munkát maguknak a járáson, a megyén kívül, őket várják visz- sza a szövetkezetbe, ahol egyre jobb élet- és munkakörülményeket biztosítanak pj. SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1969. július 3. 3
