Somogyi Néplap, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-13 / 160. szám

M intha egy teremben valamennyi lámpát, az összes csillárt meggyújtották volna! Nem, hamis a kép. A Mecsek oldalán, a szerpentinen felgyújtják a csillárokat?! Micsoda ötlet! Inkább egy elsötétített szobá­ból kilépek a napsugaras er­kélyre! Valahogy így. Akár­hogy is, abban a pillanatban, amikor megláttam, fényt lát­tam felvillanni, vagy bennem sugárzott szét? Máskor így figyelmeztette magát: “-Semmi érzelmesség, semmi vágyódás a kék madár után", most meghökkenve, majdnem megbabonázva bá­mult a jelenségre. Majd: »Te, szamár-babonázva? — nem boszorkány ez, egyszerűen egy nó, igaz, rendkívül csi­nos, arányos a termete, dús a haja, elragadó testéinek íve, alig sejthető keblének gyen­géd rajza és a formás kar, amint a korlátra könyököl." Ám ez nem használt Máskori fölényessége, hányavetisége elenyészett, és csak bámultá az alig tíz méterre álló, a táj szemléletébe merült leányt. Ügy nézte, hogy a lánynak meg kellett éreznie pillantá­sát Fejét feléje fordította, kö­rülnézett, azt hitte, az isme­retlen valamit felfedezett a tájban, a fák között, de ami­kor semmit se látott, kissé ingerülten megkérdezte »Van itt valami? Mit néz?« Jóked­vű volt a válasz: »Maga, ma­gát nézem!« Egészen a lány mellé lé­pett. Az visszahőkölt, felvon­ta dús szemöldökét és szemé­ben vidám csillogással riposz­tozott: »Ejha, nyilván a holdról Jön, először lát nőt!« »Ügy, ahogy mondja, most veszem észre, hogy nő is van a vilá­gon!« »Nem tudom, megkö­szönjem-e, vagy gratuláljak önnek, úgy látszik, sikeres szemoperáción esett át!« A fiú komolyabban: »Ne tréfáljon! Nem ismer engem és nem tudja azt, amit én magam sem tudok magam­nak megmagyarázni, hogy ab­ban a pillanatban, amikor megláttam...« A lány közbevágott: — Minek ez a sablonos udvarlás? — Az égre emelte a kezét, patétikusan: ön az első nő életemben, kegyed, nassám, előtt soha még... A fiú rákiáltott: »Ne foly­tassa! Hát nincs egy szikrá- nyi emberismerete... Kü­lönben, bocsásson meg, meg­értem, igaza van. Egy vadide­gen férfi leszóllítja az utcán és szokványos frázisokkal ud­varol. Most, hogy mondjam meg magának, mennyire fon­tos lenne nekem... — hiva­talos hangon folytatta: Kar­dács László vagyok, huszon­két éves, az itteni egyetem harmadéves hallgatója. Apát­ián, anyátlan árva, természe­tesen nőtlen... A lány félbeszakította: »Miért természetesen?" — Egyrészt anyagi helyze­tem miatt, a sovány ösztöndíj mellett óraadásból élek, meg abból az olykori cikkhonorá­riumból, karcolat, könyvkri­tika ami csöppen ... ezek csak morzsák ... Egymás mellett sétáltak a szerpentinen, olykor megáll­tak, lepillantottak a városra, megint továbbmentek. Ké­sőbb a lány is beszélt magá­ról, ő a gyárban dolgozik, kis öngúnnyal mondta, hogy könyvelő, ilyen prózai foglal­kozás, ugye, de már megszok­ta három év óta csinálja, pe­dig még csak húszesztendős, ö is egyedül él, Jolán néni­nél, anyja özvegy húgánál la­kik szép külön szobája van, nem is nagyon drága. Húsz perc alatt le lehet bal­lagni a szerpentinen a város- ba. A kis Esztinek, meg a Lacinak másfél óra is kevés volt. A fiú mondta: »Jó es­tét, Kedves, a viszontlátásra", a lány így válaszolt: »A vi­szontlátásra« és tűrte, hogy a fiú megcsókolja. Eszti aznap vacsoránál szórakozott vála­szokat adott a néninek, és utána mennyit forgolódott az ágyban, részletezzem, hogy mire gondolt? És minek szó­val kimondani, hogy a fiú szobájában ott járt, mosoly­gott. csendes szóval beszélt is valaki, akit aznap látott elő­ször. A fiú nem hitte volna el, hogy nőügyeket másként, mint cinikusan csak egy szempontot maga elé tűzve szabad és lehet lebonyolítani. Ügy van: lebonyolítani, bo­nyodalom nélkül. Mi történt vele, hogy ilyen gyötrelmes és gyönyörűséges állapotba került? Mit csodálkozol? Szép a lány, csöndes, jólelkű és ér­telmes is. Hót akkor mire vársz? Nagy tanácskozások után elhatározták, hogy megkezdik az ostromot Jolán néni meg­hódítására. Eszti meglepve, - büszkén figyelte, hogy Laci milyen ügyes volt már az el­ső látogatásnál, hogyan nyer­te meg az öregasszony szívét, NÁDASS JÓZSEF: REMÉNYKE »majdnem olyan gyorsan, mint az enyémet". A néni a következő vasárnap ebédre hívta meg a fiút és nem tar­tott bele három hét, már ki­rukkoltak a nagy tervvel, Jo­lán néni jóváhagyását, bele­egyezését és áldását kérve: ők összeházasodnak. A néni mor- gott, dohogott, tagadóan csó­válta őszkontyos fejét, egyre szelídebben, holott hát vilá­gos volt: az ifjú pár nála akar lakni. Sző se lehet róla »én egy személynek adtam ki a szobát, nem pedig kettőnek, te könyvelő vagy, kitűnően tudsz számolni, nagyon jól tudod, hogy kettő az nem egy«. »Laci meg én egy va­gyunk«, »természetesen töb­bet fizetünk«, »a néninek nem lesz több munkája, sőt keve­sebb, Laci fát vág, a kerítést megjavítja, férfi lesz a ház­nál«, »hát csak nem akarja megakadályozni a boldogsá­gunkat«. »A néni az egyetlen rokonom, mindig oly jó volt hozzám, tudom, hogy áldott szíve van ...« J úlius huszonhatodikén csodálatos nap köszön­tött áz emberiségre. Jo­lán néni igent mondott De kikötései voltak. A második ágyat (immár huszonkét éve, amikor szere­tett férje, Csomós Bálint el­halálozott, üresen áll az övé mellett) átköltöztetik Eszti szobájába. »Ennek így kell len­nie, mi az, hogy egy ágy elég kettőtöknek, az én házamban ilyesmit nem tűrök«. »Jól je­gyezd meg magadnak és mondd meg leendő uradnak is, akivel restellnék ilyesmi­ről beszélni, hogy az egy után most jött a kettő, isten neki, levettetek a lábamról. De azt, hogy három jöjjön, azt nem tűröm. A nyugalmamat aka­rom és nem gyereksírást,i és pelenkamosást. Nagyon ko­molyan modom neked, abban a pillanatban, mikor megtu­dom, hogy... nem vigyázta­tok, máris nézhettek más la­kás után«. Minden feltételbe bele­egyeztek, Jolán néni volt az egyik tanú, Laci barátja a másik, és aztán kiderült, hogy a boldogságot még fokozni is lehet. Egy heti beutalást kap­tak. Az üdülő szobájából, az ágyban fekve, a nyitott er­kélyajtón át kiláttak a dús erdőkre, a magas égre, a sze­líd felhőkre, a cikkázó mada­rakra, ki hiszi el, hogy szo­morúság is van a világon? Miután beköltöztek Jolán nénihez, még hónapokig tar­tott az idill. Igaz, a néni túl gyakran nyitott be hozzájuk, például akkor is, amikor La­ci olvasni, tanulni, dolgozni szeretett volna. És megin­dult a vízfolyás, a gáttalan locsogás. Az asszonyka, ami­kor egy félóránál tovább tar­tott már ez a nem kívánt vizit, feláldozta magát, meg­kérte Jolán nénit, jöjjön ve­le a konyhába és mutassa meg, hogyan kell elkészíteni ezt, meg azt az ételt, senki­nek a világon nincs olyan receptje, mint a néninek! Laci mindig mondta Eszti­nek, te vagy az én Remény­kém, te egyedül, később már csak Reménykének nevezte, nemcsak azért, hogy így ki- vonszolta magával a főző­kanalára büszke Jolán nénit. Annyi pénzt kuporgattak össze, hogy egy lemezjátszót vettek tíz lemezzel, meg La­cinak egy ócska íróasztalt, tavaszi kosztümöt az asz- szonykának és még három­ezer forintjuk volt a taka­rókban. A tanácsnál felirat­koztak lakásért, de sokkal sürgősebb, régibb esetek áll­tak előttük a listán. Aztán a következő év áp­rilisában, amikor a Mecse­ken fehér és rózsaszín szok­nyákban iliegették magukat a gyümölcsfák ezrei, a hir­telen támadt tavaszban el­sötétedett az ég. A fiú az első pillanatban, ahogy nyi­totta az ajtót, tudta, hogy baj van. Egy széken gub­basztott Eszti. — Ügy vagy, Lacikám, úgy — mondta. — Biztos? — Második hónapja. Még reménykedtem, mert te azt mondod, én vagyok a Re­ménybe, nem akartam a rossz hírt.. Az átvirrasztott éjszaka után, Eszti elkérezkedebt a hivatalból és elment az isme­rős orvoshoz. — Letörten érkezett haza, Lacinak nem kellett semmit se kérdeznie. Akárhogy töprengtek, nincs más kiút Esztinek el kell mennie a bizottsághoz. Csak Jolán néni ne vegye észre! Megkérni őt hogyha egy után a kettőt engedte, engedje a hármat is... ez kilátástalan, meg aztán Eszti nem is mer­né. El kell vétetni. Azon a reggelen azzal bú­csúzott el, hogy már beje­lentette magát ma délelőtt odamegy. Odakint sütött a nap. Egy játszótér mellett ment el, látta a kis ember­kéket hallotta hangjukat. Elfordult Alig tett néhány lépést egy vidám csengetyű hang kiáltott utánna: »anyu.,.« — És hátulról kis kezek átkarolták a térdét. Hátranézett a kisgyerek is felnézett, elengedte és meg- zavarodottan futott vissza a térre, játszótársaihoz. Gépiesen vitték lábai a kli­nika felé, benyitott a váró­szobába, megkapta a számot Sokan vártak. Ült a keserű­ség markolta a szívét Egy­másután hívták be a várako­zókat Végre az ő nevét kiál­tották. Felállt, ránézett a nő­vérre. aki egykedvűen intett neki. Hirtelen megfordult és sietett kifelé. — Na mi az.,, hová megy... Feltartja itt a .. A többit nem hallotta. Most már nem volt olyan gyenge, gyors léptekkel ment haza. Lefeküdt Amikor a férje megjött, csak ennyit mondott neki: — Nem tudom megtenni, Laci, hiába... — Jól van Reményke, iga­zad van, most már kétszere­sen vagy az én Reménykém. A „MARINA" TETEJÉRŐL Kilátás a közelmúltban átadott balatonfüredi »Marina« Szálloda tetőteraszáról. (MTI fotó — Benkő Péter felvétele) Könyvtörpék és könyvóriások A legkisebb és a legna- nek, a könyvnyomtatásnak Sággal rendelkezett. A main- gyobb elérése az írásban és igen nagy fejlődésen kellett zi Gutenberg Múzeumban a könyvnyomtatásban korán keresztülmennie ahhoz, hogy őrzött biblia 5X5 mm nagy- jelerutkezett, annak ellenére, az első liliputi könyvek meg- ságú. Bukarestben, az 1961- hogy a törpe könyvek csak jelenhessenek. A törekvések ben kiadott Eminescu: Ver- nagyítóval olvashatók, a nemcsak arra irányultak, suri c. kötete 32X24 mm hogy a lapméret és a sze- lapnagyságú és 25X10 mm-es déstükör minél kisebb le- szedéstükrű. E könyvecske gyen, hanem arra is, hogy e mindössze 50 példányban lá- kis területen minél több sző- tott napvilágot, átlátszó mű- veg férjen el Ez pedig a anyag dobozban, amelynek könyvóriások pedig csaknem kezelhetetlenek. A legkisebb könyvek miniatűr, mikrosz­kopikus, törpe, kolibri vagy liliputi könyvek csupán a nyomdászat szempontjából szokványos betűtípusok leg- érdekesek és értékesek, mert kisebbikével, a négy tipográ- csak nagyítóval olvasható fiai pont nagyságú »gyémánt« szövegük legtöbbször rendes betűtípussal sem volt lehet- kiadásban is rendelkezésre séges. (Egy tipográfiai pont álL A legnagyobb könyveket 0,376 mm.., tehát a gyémánt lehúzható fedele nagyító gya­nánt is szolgál. A világ ma ismert legkisebb könyvét a japánok állították elő 1965- ben. E könyvecske .24 oldalon __ __ __a____________^___r_ _ ____ _ _________ száz ősi japán verset tar­p edig legtöbbször a szükség betűk nagysága 1,5 mm.) talmaz, 2,8X4 mm nagyságú hozza létre. A harc azonban nem annyira a könyvek nagy­ságának a növeléséért, mint inkább a miniatürizálásáért folyik. J. Salamon, a miniatűr köny- 1 mm vastag és súlya nem vek legnagyobb gyűjtője a éri el az egy grammot, liliputi könyvek méreteinek Wút Az írás területén a mik- rokalligráfia, a minél több szövegnek minél kisebb te­felső határát 50X40 mm-ben határozta meg. Jean Jannin sedani nyomdász 1615 körül egy új betűtípust öntött, a »petite sedaniose«-t, amelyet egy 1625-ben megjelent Ver- gilius-kiadásban használtak rületen való elhelyezése, ré- fed először. 1656-ban pedig gi múltra tekint vissza. Már Richelieu parancsára egy Plinius latín író is feljegyezte, bibliát is kinyomtattak ezzel hogy az Iliászról készült egy a betűtípussal, olyan kisméretű másolat, mi amely egy dióhéjban elfért A mdkrokalliráfiának ez az első nyoma az Irodalomban. A rézmetszés feltalálása to­vábbi lehetőségeket bizto­sított e törekvéseknek. New- Yorkban egy M. Toppan nevű metsző 12 000 betűt vésett egy negyed négyzetcoll (1,74 négyzetmilliméter) nagyságú lemezre. 1896-ban Páduában Salmin nyomtatta ki a világ akkori »legkisebb« könyvét amely Gaíiíei-nek egy 1615-ben írt levelét tartalmazta és 16X11 A legelső magyar liliputi könyvet Kardeván Károly fedezte fél és írta le a Li- teratura 1926-os évfolyamá­ban. A lőcsei Brewer Sámuel által 1676-ban nyomtatott Schöne (andähtliche) Gebe­ten c. kötetecske 48X40 lap­méretű. Valószínűleg a 19. század végén jelent meg egy általam is látott de az Or­szágos Széchenyi Könyvtár­ból hiányzó kis Petőfi-kötet, amelynek kiadóját és kiadási évét a címlap hiánya miatt nem lehetett megállapítani. 25,8X20,2 mm lapmérettel és 18,5X14 mm-es tükörméret­mm lapnagyságú, valamint tel rendelkezik. Nagy hibája, 10X7 mm tükömagyságú hogy egy-egy lapon kevés a A könyvnyomtatás világá­ban a miniatürizálás már nem ment ilyen könnyen. A volt. A 19. század nem a leg­kisebb, de a leghíresebb li­liputi könyve a Noopli ál­tal kiadott, 500 oldal terje­delmű Donfe-kiadás, az úgy­nevezett »Dantino«, amely 54X34,5 mm lapnagysággal betűmetszésnek a betűöntés- és 38,5X23 mm tükömagy­Az egyik tikkasztóan meleg munkanapom után, szomjaz­va egy kis friss levegőre, ki­sétáltam szépen ápolt Szabad­ság parkunkba. Mivel estére rádióműsoromban előjegyeztem Mozart Haffner szimfóniájá­nak meghallgatását, magam­hoz vettem táskarádiómat, KETES GYŐZELEM tő dervisek egyik zenekarára, felerősítették kellő hangerőre a brutális üvölést, és ritmus­ban rázták hozzá egész test.ü két Kénytelen-kelletlen kissé erősítettem csendes Mozarto- , ,, , . mat, aztán én is kihúztam ké­e! arról, hogy magam is S2£jékem antennáját. Szom­melyben közvetlenül az árren- mennyit bosszankodtam pihenő szédaim ritmuszavarba jöttek, dezés után, éppen friss elemek Perceimben a imnden csendet reszketQ testük megtorpant üzemeltek. Kényelmesen elhe- elborító taskaradios hangzavar egy pnianatr(lt rosszalló pil- lyezkedtem egy üres pádon a mt“íí’ ezert egesz csendesen iantásuk szállt felém, Erősi- cápaformájú szökőkút közeié- szólaltattam, meg rádiómat. tettek_ gn js. Hirtelen felug- ben. Felhangzottak a finom, lelket TOttak és r^häny paddal Iá­Idegnyugtató, egyhangú frissítő Mozart melódiák az voiabb helyezkedtek eL Dü- zsongással csobogott a szökő- Amsterdam-i Concertgebouw hősen morogtak felém, nem kút vízsugara. (Milyen okosak parádés tolmácsolásában. értettem mit, mert a Concert­a horgászok, akik naphosszat Ekkor ringó léptekkel meg- gebouw ekkor már fortissimo ilyen zene mellett úsztatják a jelent két vidáman fütyörészö muzsikált. horogra tűzött gilisztákat!) A fiatalember. Egyikük hóna Ismét illendően csendesre Kalinyin városrész felől fúj- alatt szorongatott egy pepita halkitottam rádiómat. Elégül- dogáló szellő felkapta a ma- fiakarádiAt meivet két rára- ten agyakat szippantottam a gasban elporladt vizet, és fi- ‘**^Mtót, meli/et (cet ram hűvöse%bre jordult tUzta esti nőm párával hűtötte a pado- Q^tott aktkeppel modcr i ievegföői és teljes szívemmel kon pihenőket. ^ált. Leültek mellem alpodra örültem a győzelemnek. Ez Nem akartam megzavarni és hangos sípolás közepette egyszer győzött Mozart! pihenő szomszédaim csendre keresgélni kezdtek az éterben. Vagy csak a hangerő? vágyását, nem feledkeztem Hamar rábukkantak az üvöl- Kellner Béla szöveg; a 13. lapon pl. A jó öreg kocsmáros című vers­nek mindössze három és fél sora szerepel, tíz sorba tör­delve. magyar miniatűr köny­vek bibliofil szempontból is értékes terméke a könyv- nyomtatás 500 éves jubileu­mára a Nyomdai Művészt Barátainak kiadásában 1940- ben megjelent Fitz József: A nyomdászat dicsérete cí­mű munkája. A felszabadulás után a pálmát Székely Artur nyomdász ötven éves szakmai jubileumára a Zrínyi Nyom­dában előállított 84 oldalas, 10X13 mm nagyságú liliputi könyve viszi el. miniatűr könyvekkel el­lentétben a nagyméretű köny­vek már nem örvendenek ilyen nagy népszerűségnek. A világ legnagyobb méretű könyvének a bécsi domini­kánus templom főoltára mö­gött álló 4X3 láb (130X97,5 cm) nagyságú könyvet tart­ják, amely 1424 óta a rend­tagok adatait tartalmazza. Az egyes lapok pergamen­nel bevont vékony fatáblák, amelyeket különleges kap­csok tartanak össze. Galambos Ferenc SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1969. jfihu 13. B

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom