Somogyi Néplap, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-13 / 160. szám

A képzőművészetek hatósugara A képzőművészetek társa­dalmibbá tételéről esik szó a Kartárs legújabb, júliusi szá­mában. A Somogy megyei Ta­nács kiadványa, a tizenhá­rom somogyi képzőművészt bemutató műhely-antológia indította el azt a nagyon fon­tos gondolatot; hogy az irodal­mi élet példáját hasznosítva a képzőművészet is éljen a tár­sadalmasítás formáival. Pon­tosabban : élhessen azokkal. A reprezentatív kiadvány célja: a gazdasági és más in­tézmények vezetői ismerjék meg az itt élő képzőművésze­ket, s a kiadvány hívja fel a figyelmüket az alkotók támo­gatására. Mint tudjuk, kö­vetni fogja ezt a kezdemé­nyezést majd a népművésze­ket bemutató műhely-antoló­gia is. A tizenhárom somogyi képzőművészt bemutató kiad­vány hibájául azt tárja föl a Kortárs-cikk szerzője Palkó István, hogy hiányzik belőle az elemző méltatás. Ebből ki­indulva megállapítja, hogy az országban másutt is ugyanez a helyzet, és baj van a kép­zőművészetek társadalmasítá­sával. Jó, hogy fölveti ezt a crikk írója, mert olyan általá­nosításhoz jut el, ami orszá­gosan is megállná a helyét: az összes művészeteken belül a képzőművészet a legkisebb ha­tósugarú művészeti ág, a kép­zőművészeteket társadalmibbá kell tenni. A mai képzőművészetek tár­sadalmasítása már abban is hátrányos helyzetben van, hogy nincsenek — igen, töb­bes számban mondom! — megfelelő képzőművészeti fo­lyóirataink. A Művészet ön­magában nem tölthetné be a feladatot akkor sem, ha szín­vonala emelkedne, és ha több aktuális anyagot adna. És ho­vá jut el ez a képzőművészeti folyóirat? Nem látom sosem úgy lapozni, mint mond­juk az Üj írást, amely a »köz- tudatban« van, közkedvelt, népszerű. A képzőművészet mellett nem állnak megfele­lően hangolt és irányított szó­csövek, ami elhangzik is, sok­sor pusztába kiáltott szó. Marad a régi, a bevált mód. a kiállítás. Itt is különbséget kell tenni a múzeumi és más kiállító helyi bemutatók kö­zött Kaposváron a múzeumi kiállításokon mindig az or­romban érzem a konzerváló szerek szagát... A közönségre is elég odapillanitani a meg­nyitó közben — az átlagélet­kor negyvenen feilül van. (Azt nem kétlem, hogy az érdeldő- dő fiatalok később megtekin­tik itt is a kiállítást.) A Kép­csarnok Vállalatnál rendezett kamarakiállításokat többnyire közéleti személyiségek nyitják meg. Itt a megnyitó személye a »vonzó«. így van ez az or­szágban másutt is. Lehet, hogy ezáltal a tárlat társadal­mi tekintélye nő, de a képző­művészet társadalmasításának nem ez az útja, hanem a tár­latvezetés, az értő mübírálat. Azt mondtuk, hogy az összes művészeteken belül a képző­művészeteknek a legkisebb a hatósugaruk. Igen, és még azt is hozzá kell tenni, hogy a képzőművészeti ízlés a legfej­letlenebb, a legkorszerűtle­IPAROSODÓ SOMOGY A kamaszkorú vállalat Lent, a fcsrtékillatú műhely­ben éppen úgy jelentkeznek a lányok, mint az iskolapad­ban. A feladatuk sem kisebb. A fehér köpenyes munkásje­löltek bonyolult elektroncsö­vek alkatrészeivel, működésé­vel ismerkednek. Pontosan száznyolcvanán \annak, s a KISZ-titkár, aki idekísért, be­mutatás helyett ennyit mond: ezek a lányok már másként ismerik majd a munkájukat, mint az elődeik. Később még hozzátette: »-Amikor én hat évvel ezelőtt idejöttem, a mos­tani irodaépület bútorraktár volt, s csupán két műhely állt. Most pedig úgy nő a vál­lalat, mint a »gomba«. Ezzel tulajdonképpen mindent el­mondott a kaposvári Híradás- technikai Vállalatról, amit fontosnak tartott. A műhe­lyekben — ahova elkísér — egyedül ő, Kása Rózsa nem hord fehér köpenyt. Amikor az igazgatóval a fehér köpe­nyes vállalatról beszélgettünk, azt mondta: íratlan szabály, hogy a csarnokokban nagyobb tisztaságnak kell lennie, mint a vállalatnál. A rádiócső — amelyet a ti­zenhat évnél fiatalabb lányok most tanulnak összeszerelni — a jövőt jelenti. A megvalósu­lóban levő százmilliós beru­házás ennek a jövőnek az alapja lesz. Nem itt a csalá­di házakkal körülbástyázott telepen készül az új gyár, ha­nem kint a város szélén, a dombtetőn, s betonváza mesz- sziiről látszik. A következő öt­éves terv végére teljesen kész lesz. Azt mondom az igazgató­nak, sok itt a fiatal, s a hat­órás munkaidőben dolgozó ta­nulólányokra gondolok. Nagy Lajos másként fogalmaz: a vállalatnál csak fiatalok van­nak. Az átlagéletkor tizen­nyolc és húsz év között mo­zog. Pedig ezernégyszáz mun­kása van a vállalatnak. S — hallom az igazgató vélemé­nyét — jó dolog volt ezt a fiatal gárdát összeszedni. A gyár is egészen kamasz­korú. Éppen másfél esztende­je, hogy megalakult. S több szempontból Is különös: ez az első somogyi üzem, amelyik 26 millió forintos iparfejlesz­tési hitelt kapott. Ebből, banik- Eitelből és az Egyesült Izzó hozzájárulásából épül a száz­milliót érő új gyár. A hitelek mellett egy — nem éppen nagy — különös könyvelési tétel Is szerepel: a pénzt hang­lemezekre költötték, s mun­ka közben kívánsághangver­senyt hallgatnak a lányok. Mert, ha nem szól a zene, ünnepi csönd van a termek­ben. A gépek zajtalanul dol­goznak, s nem az erőnek, ha­nem az ügyességnek van nagy szerepe. Azt mondják, egy munkásnőnek kevesebb erőt kell kifejtenie nyolc óra alatt, mint egy gépírónőnek. »Még­sem mondhatom azt, hogy könnyű ez a szakma — szól az igazgató. — Három hónapig tanulják a lányok, de keve­sen értik akkor is.« S mégis jönnek, mert sze­retik a vállalatot, szeretik ezt a munkát. Sűrűn érkezik le­vél Zalából is, mert a híre oda is eljutott. A munkások azonban Kaposvárról és a já­rásból jönnek. Sok a bejáró — harminc százalék körül mo­zog a számuk —, s körülbe­lül ugyanennyi az albérlet­ben, élő is. A KISZ-titkár pa­naszkodik: nehéz összeszedni őket egy-egy rendezvényre. Az is baj, hogy nincs klub, s kicsi az ebédlő. A gondot mindenki ismeri, s tudják, egyszer ez is meg­oldódik. Ennél a vállalatnál a ma feladatait mindig úgy oldják meg, hogy közben a jö­vőt nézik. Egyetlen gyár ez Somogybán, ahol két főmér­nök dolgozik: egyik a terme­lést, másik a fejlesztést irá­nyítja. Jegyzem a fejlődést mutató számokat: az idén minden ter­méküket 3—5 százalékkal ol­csóbban adják, mint a múlt évben, s ugyanakkor négyszá­zalékos bérfejlesztést tervez­tek. A félévi adatok szerint mégis javultak a vállalat eredményei. Mégis? Vagy ta­lán éppen ezért. A múlt évben 86, az idén pedig 130 •millió forint körül mozog a terme­lési értékük. Jövőre megköze­líti a kétszázmilliót. S ezt nem lehet csak létszámnöveléssel elérni. A műszaki fejlesztés­nek hihetetlenül nagy szere­pe van. Ehhez pedig a gondo­kat ismerő, a szakmát értő emberekre van szükség. Vala­ha egy mérnökük és néhány technikusuk volt. Ma húsz mérnök és száznál több tech­nikus irányítja a termelést. A fejlődést ez is mutatja. A ka­maszkorú gyár, többségében kamaszkarú munkásaival nagy feladatokra vállalkozott S ez a vállalkozás — eredményes. Kcrcza Imre nebb. A hatósugár és az izléc között nem nehéz fölfedezni az összefüggést. Mivel vidékről van szó, Ka­posvárról — és a Kortárs cikkírója ismer hozzá hason lókat is —, a szakemberhiányt is megemlítem, ha arról be szélünk, hogy nincs megfelelő hatósugaruk a képzőművésze­teknek. A múzeumi kiállítás megnyitóit rendszeresen neves művészettörténészek tartják, felkészülten, de kapcsolatuk nincs a hallgatósággal, a kiál­lítás nézőivel. Ahhoz többször kellene találkozniuk, hogy egy nyelven értsenek. Étre nincs lehetőség. Tárlatvezetésre is csak ez az egyszeri alkalom adódik, a megnyitó,' de tudjuk jól, hogy ekikor éppen az a közönség van távol, amelyikre leginkább számithatnánk: azok a fiatalok, akik az iro­dalomban és még a zenében is keresve kutatnak tartalmat, újat, igazat, formában is vál­tozatosat, korszerűt. Egy mű­vészettörténész alkalmazása Kaposváron úgy látszik még korai, de a közeli Pécsen töb­ben is élnek. A képzőművé­szek dél-dunántúli szervezete a tanácsokkal közösen talán tehetne valamit annak érde­kében, hogy a »szomszéd vár« se szenvedjen hiányt, elvégre közös feladat a képzőművészet hatósugarának növelése. A somogyi műhely-antológia kapcsán is érdemes volt föl­vetni és ennek hiányaként megemlíteni a kritikai tolmá­csolás szerepét, de úgy hiszem, ez ebben az esetben egy má­sik kiadvány feladata lenne. A helyi kiadványok csakis ott érhetik el a rangos színvo­nalat, ahol erre minden föl­tétel megvan, biztosított Kép­zőművészeink munkássága jó biztosíték erre, s ha ez így van, akkor meg kell találni a lehetőséget arra, hogy ér­tő, kritikai tolmácsolóik is le­gyenek. Országosan pedig már régóta szükséges volna, hogy a Művészet mellett még néhány képzőművészeti folyó­irat, ismeretterjesztő kiad­vány -is napvilágot lásson. Iiorányi Barna A bizalom kovácsa Tizenhárom elődje volt Ahogy ő szá­molta, még át­lagosan két év sem jutott egy- re-egyre. Neki éppen kedden lesz a jubileu­ma, hetedik éve első titkára a Csurgói Járási Pártbizottság­nak. Több mint két órája be­beszélgethet­tünk a világos bútorral beren­dezett irodájá­ban, amikor megkérdeztem, mit tart a bét év legnagyobb eredményének. — A bizal­mat, amely megnyivánul a párt politikája iránt a csur­gói járásban. Ez a legnagyobb örömöm. Ez a járás nagyon mélyről indult el az ellenforradalom után. S még akkor is mesz- sze elmaradt a megyei átlag­tól, amikor Bertalan József Csurgóra került. Rossz volt a légkör, feszítő az elmaradott­ság, s a halársáv is visszave­tette a járást a fejlődésben. — Általában mindenkinek elmondom, hogy jobban meg­értse a helyzetet, ötvenhat előtt kitelepítették a járásból a középparasztok felét. Ez az egyik oka, hogy a hajdani nagy hírű szarvasmarha­tenyésztés még mindig nem lendült fel igazán. A fiatalok elmentek, az öregek pedig be­vonultak a háztájiba. Az öt­venes évek végéig ebben a járásban nem építkeztek, csak a hatvanas évek második fe­lében kezdődött meg a csa­ládi ház-építkezés. A termelő- szövetkezetekben a helyi em­berek nem nagyon vállaltak elnöki tisztséget, a közös gaz­Jubileumi kóruspályázat Kóruspályázatot hirdet a Szak- szervezetek Országos Tanácsa és a Művelődésügyi Minisztérium fel- szabadulásunk 25. évfordulójának tiszteletére. A pályázatfa olyan műveket várnak, amelyek hazánk felszabadulásának élményvilágából merítik témájukat, eszmeiségükben a dolgozók alkotó tevékenységét hirdetik. A műveket két kategóri­ában bírálják majd el. Külön ér­tékelik a felnőtt vegyes- és fér­fikari műveket, míg a másik kate­góriában az ifjúsági vegyes-, egy­nemű karok és gyermekkórusok részére beküldött alkotások kerül­nek elbírálásra. Mindkét kategóri­ában egy-egy 15 000 forintos első díjat, 10 000 forintos második és 8000 forintos harmadik díjat oszta­nak ki. A zsűri ezenkívül javasla­tot tehet különdíjak adományozá­sára. A zeneműveket névvel és címmel, vagy jeligével ellátva 1969. szeptember 20-ig a SZOT kulturá­lis, agitációs propaganda- és sport­osztályára kell eljuttatni. A díja­zott alkotásokból hanglemezfelvé­tel készül és ünnepi hangverse­nyen mutatják be a nagyközön­ségnek. daságok nyolcvan százalékában k; emelt káderek irányítottak, s nagyon sok közülük csupán egyet akart — kihasználni a lehetőségeket, meggazdagodni. Hallatlanul sokat kellett küz­deni az intrika ellen azért, hogy eloszlassuk az előítélete­ket. A járásban élő emberek bizalma nehezen tért vissza ... S hogy mégis megszűnt az elzárkózottság, a bizalmatlan­ság, annak köszönhető, hogy a járási pártbizottság ösztön­zésére mindenhol megnyerték az embereket a párt politiká­jának okos szóval, meggyőző érvekkel, s nem utolsósorban a »Tegyünk többet Somogy- ért!« mozgalom kibontakozta­tásával a járásban. A jó légkör megteremtésének egyik állomása volt, hogy az elvég­zett munka lett az emberek megítélésének mércéje a já­rásban is. Az eredmények forrása a helyi vezetők kineve­lése volt. Azelőtt mindig adni kellett vezetőket ebbe a já­rásba. Négy-öt év óta innen is kiemelhettek megyei és más járási tisztségekbe csurgói vezetőket. — A gyakorlat egy-két ku­darc ellenére is azt bizonyítot­ta, hogy megállják a helyüket azok a tsz-elnökök, ipari ve­zetők, akik helybeliek voltak. A járási első titkár azt vall­ja, hogy számokkal nem mér­hető az a hatalmas változás, amely az emberek gondolko­dásában bekövetkezett. Ponto­san jelzi azonban egy tény: soha ennyi párttag nem volt még a csurgói járásban. Az utóbbi öt évben háromszázan léptek a párt soraiba. — Az a fontos, hogy az em­berek ugyanolyan jónak tart­Egy felhívás margójára Együtt a korszerű műveltségért A z előző évekhez hasonló- -t*- an 1969-ben ismét or­szágos pályázatot hirdettek a Kiváló ifjúsági klub cím el­nyeréséért. Annak idején, amikor elő­ször szólították versenyre a klubokat, a pályázat elérte célját. Azután félő volt, hogy ez a verseny egyfajta hagyo­mány lesz, amely önmagát is­métli majd, pusztán azért, hogy ne szakadjon meg a lánc. Átlapozva a mostani fel­hívást örömmel nyugtáztam, hogy ezúttal nem fenyeget a sablonosság veszélye. A pályá­zat formája minden évben csiszolódik, tartalmi mércé­jét évről évre magasabbra ál­lítják. Már nemcsak a közös­ségi élet megteremtésére mozgósít, hanem célul tűz­ték ki a korszerű műveltség megszerzését, a tudományos és közéleti érdeklődés felkel­tését is. Ügy hiszem, a há­rom év — amióta mozgalom­má lett a klubalakítás, a ver­sengés — elég volt ahhoz, hogy elmélyültebb munkához lássa­nak, hogy a klubok is telje­sítsék fontos társadalmi fel­adatukat. Az, hogy ma már az olvasást, az ismeretterjesz­tő előadások megszervezését, a tánckultúra színvonalának emelését alapkövetelménynek tekintik, érthető. Így helyes. 1969-ben ennél többet kíván­nak: fölfedezni, megérteni az összefüggéseket, a társadalom és az egyén viszonyát. Termé­szetes igénnyé fejleszteni a szakmai tudás gyarapítását, üendkívül pozitív voná- -*-*• sa a versenyfelhívás­nak az, hogy a kluboknak szorosan együtt kell működ­niük a községekkel, az üze­mekkel és vállalatokkal. A klub a KISZ akcióprogram­jával, a község népművelési tervével, az üzemi, vál­lalati művelődési terv­vel összhangban állítja össze és valósítja meg munkatervét A KISZ-álapszervezettel és a fenntartó intézménnyel közö­sen társadalmi vezetőséget ál­lít a klubmunka irányítására, ellenőrzésére. Ezenkívül tá­mogatni kell ‘a szocialista brigádmozgalom kulturális követelményeinek teljesítését ls Miért fontos mindez? Az utóbbi hónapokban számos kerekasztal-beszélgetésen vet­tem részt, ahol többek között a helyi tanácsi és vállalati vezetők is ott voltak. Csak­nem valamennyin elhangzott a vállalatok vezetői részéről, hogy nem sokat tudnak a klu­bokról, a fiatalok nem min­dig segítik a vállalatok célki­tűzéseit. A község vezetői is pa­naszkodtak arra, hogy nem a község arculatának megfelelő­en szervezi a klub vezetősége a programokat. Ilyen kifogá­sokból fakadt aztán a tyúk­tojás vitához hasonló torzsal­kodás; kinek kell előbb az asztalra tenni valamit, a klubnak-e vagy a gazdasági vezetésnek? Az eredmény a legtöbb esetben az lett, hagy feloszlott a klub, vagy meg sem alakult. Köztudott az is, hogy sok helyen nincs egy terem a fiatalok számára, nem kapnak kellő anyagi támoga­tást olyan indoklás alapján hogy »semmi hasznát nem látják a klubnak«. A baj azonban elsősorban ott volt, hogy egyik fél sem tett ellene semmit. Ügy hiszem, az idei felhí­vás szerkesztői figyelembe vették ezeket a sürgősen or­voslásra váró hibákat. Vastag betűvel szedve figyelmeztetik a versenyre jelentkezőket, és különös tekintettel lesznek a felhívás ezen pontjainak meg­tartására az értékelésnél. A versenyben való rész- Jr*~ vétel sok mindenre kötelezi a klubokait, de a vállalati, az üzemi és a köz­ségi vezetőket is. Bán Zsuzsa iák a helyi politikát, mint a központit. Ehhez sajátos mód­szerekre van szükség a falusi femberek, a munkások és az értelmiségiek körében. A já­rási pártbizottság megszabja a fő tennivalókat, a fejlődés irá- nv'ít a határozatok megvaló- s’Hsában. a feladatok elvég­zésében azonban önállóságot ad. mert ennél nincs jobb lendítő erő. ez az alapja, hogy mindenhol kibontakozhasson az alkotó tevékenység. A párt- szervezetek hatékonyabb mun­kája is az önállóságnak kö­szönhető. A hosszú évek elmaradottsá­sát viszonvlag gvors ütemű fejlődés követte. Ennek a je­leit az iparban, a mezőgazda­ságban. a kereskedelemben egvaránt meg lehet találni. Háromezer embert foglalkoz­tatnak az iparban. Aki be­csületesen dolgozik, megtalál­ja a termelőszövetkezetben is a számítását, egy munkanap hatvanhét forintot ér. S ami­re igencsak büszkék a járás­ban: tavaly elérték az orszá­gos szintet a gabona átlag­termésében. — Nincsenek földrengető eredményeink, a viszonylagos elmaradottság felszámolásáért azonban sokat tettünk ... Sok tennivaló áll előttünk: például a gyümölcstermesztésben, az állattenyésztésben még ko­ránt sem használjuk ki az adottságainkat. Annak azon­ban nagyon örülünk, hogy az egyenletes fejlődéshez minden területen leraktuk az alapo­kat. Bertalan József negyvenhá­rom éves. Abba a nemzedékbe tartozik, amelyik a felszaba­dulást legényként érte meg, s erős hittel rögtön bekapcsoló­dott az új élet formálásába. Uradalmi cseléd volt az édes­apja, éppen ezért, nem volt nehéz döntenie, hogy hol a he­lye. Fonó egyébként is amo­lyan ipari központja volt hu­szonnégy uradalomnak, s a gőzekéstől a kovácsig, a laka­tostól a szíjgyártóig, mindenféle mesterember dolgozott itt a magyar kegyes tanítórend cse­lédjeként. A felszabadulás után a szovjet parancsnokság gyorsan megnyitotta az olaj­malmot. s ő ott dolgozott égy* évig. Két idős munkatársa valamikor a cukorgyárban szolgált, s nagyon sokat be­szélt a mozgalmi munkáról, a pártról. Az egyik tudott oro­szul, s nagyon szívesen hall­gatta, amikor arról kérdez­gette a szovjet katonákat, ho­gyan élnek ők, mi van a hazá­jukban. — Ösztönösen láttam, mi­lyen súlyos ellentétek vannak a társadalomban, s a felszaba­dulás utáni légkör, a földosz­tás, a földművesszövetkezet szervezése természetes volt a számomra. 1945-ben beléptem a pártba. Négy évvel később, a párt- szervezet ajánlására megvá­lasztották községi bírónak. Ná­la fiatalabb nem volt a me­gyében ilyen poszton. Az ifjú­sági munkában, felvásárlásban kitűnő fiatalembert hamamsan kiemelték. Először a ME5ZÖV- höz került, aztán a megyei pártbizottságra, onnan pedig a Kaposvári Járási Pártbizott­ságra instruktornak, majd me­zőgazdasági osztályvezetőnek. A múlt rendszerben nem fe­jezhette be tanulmányait, ezért először leérettségizett, később pedig elvégezte a pártfőisko­lát. Amióta Csurgón van, ta­nít is az esti egyetemen, még­pedig politikai gazdaságtant Két éve a járás megyei tanács­tagja. 1947-ben megnősült, a fele­sége a járási tanács pénzügyi osztályán dolgozik, s csaknem két évtizede tagja a pártnak. A fia most katona, a lánya pedig másodikos gimnazista. Nem horgászik, nem vadászik, nem is kártyázik, csak egy szenvedélye van — sokat ki­rándul a családjával. Eddig végzett munkája elismerése­ként a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki. Amikor búcsúztunk, még annyit kérdeztem, hogy csur­góinak tartja-e magát. Moso­lyogva válaszolt. — Most már annak ... Meg- gyöikeresedtünk, megszerettem az itt élő embereket, a vezető társaimat. Lajos Géza SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1969. július 13.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom