Somogyi Néplap, 1969. június (25. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-12 / 133. szám

Aranjérem — Az irodalmat és a törté­nelmet már az általános isko­lában megszerettem. Szívesen gondolok vissza Dér Dóra ta­nár nénire, mert e tantár­gyak kulcsát ő adta a kezem­be — mondja Jáger Márta, aki a marcali gimnáziumba jár, illetve járt. Most készül az érettségire. Néhány szó Mártiról és a történelemről.. . Az általános iskolát Mész­a mesztegnyői nagyon boldog.. . néhány napja megkapta az értesítést, hogy a »Nem boszorkányság — mesztegnyői babonák-« cí­mű pályázatával aranyérmet nyert. Amint nézem a pályamun­kát, meglep Márti alapossága és önállósága. Az anyagot minden segítség nélkül írta, csak a kész pályázatot ol­vasta él a szakkörvezető ta,- nára. — Az iskolában nagy ön­állóságra neveltek bennün­ket, s azt hiszem, hogy en­nek eredményét az életben fogjuk igazán kamatoztatni — mosolyog Márti. — Mit gondol — kérdez­zem —, ezek az idős embe­rek még valóban hisznek a babonákban és a rontások­ban? —■ Azt hiszem, már csak a szokás uralkodik legtöbbjük­nél. Néhányan viszont még ma is ráolvasnak beteg uno­kájukra, s attól várják a gyógyulást. Orvost csak ti­tokban lehet hívni a beteg gyerekhez... Nem bíznak a~ újban, mert azt tartják va­rázslatnak. Például félnek a mozitól... Egy mondat Márti pályáza­tából: babonákért »Az új idegen nekik, de ha a régiről kérdezzük őket, csak úgy tódulnak ki száju­kon az emlékek, az elfojtott keserű bánatok, a tréfás mondókák és a régi babo­nák ...« Jáger Márta pedagógus szeretne lenni. Fölvételi ké­relmét Pécsre, a tanítóképző főiskolára adta be. Azt mond­ja, sokan kérdezik tőle, miért akar tanárnő lenni. Válasza csupán ennyi: »Más hi vatást el sem tudok kép­zelni. Magamra találnék.« — A későbbiekben is sze­retne foglalkozni a babonák­kal? — Amikor hozzáfogtam az anyag gyűjtéséhez, azt hit­tem, hogy soha nem tudok ebből kerek egészet írni. De evés köztien jön meg az ét­vágy — emefli rám fénylő kék szemiét Márti, majd ne­vetve folytatja: — Ha babonás lennék, most nem »kiabálnám el« legfőbb vágyamat, de aizt hi­szem, bátran mondhatom, be­hatóan szeretnék foglalkozni a babonával, s az ebben hí­vő emberekkel.- Meg szeret­ném értetni velük, hogy a babona csak rossz betegség! Horváth Mária IAz embert fényképezem... — Nyolcadik osztályos vol­tam, amikor a szüleim kerék­párt ígértek, ha jeles bizonyít­ványt hozok. Én fényképező­gépet kértem. Talán mert ke­csesebbnek, barátságosabbna': találtam. — Mások is kapnak gyerek­fejjel fényképezőgépet, még­sem lesznek fotósok. — Valóban nem. A gépet egy gyerek is el tudja kattin­tani, de ez még nem művészet Apám. Horváth Péter most katona, s egységünk fotósa. Jómagam is figyelem eredményeit. 1963- ban szerepelt először kiállítá­son egy fotóklub kollekciójá­ban. Több újságban, így a Fü­lesben, az Ifjúsági Magazin­ban. a Fotóban, a Fotóművé­szetben találkoztam képeivel, önálló kiállítása nyílt Bajám, ezt később bemutatták Debre­cenben és Kaposváron is. 1967-ben »Gondolatok a hábo­A témaválasztás, a kellő pilla natban való exponálás, a mű termi munka mind fontos kel­léke a jó fotónak. Hogy miér lettem fotós? Talán, mer rossz a szemem. Ez csak lát­szatra ellentmondás. Képzel­jen el egy kis 'srácot, akit a szemüvege miatt állandóan ki- rekesztenek a játékból. Mi' tehettem? Kénytelen voltairr beérni azzal, hogy figyelte - társaim hancúrozásait. Későb elmei a. hétköznapok értéké ­re. Nem szeretem az ünnepe- set. Lustálkodásra csábítanak, oecsapják az embert... — Mit fényképez a legszíve­sebben? — Az embert A gondolkodó embert. Nem vagyok a testré­szek szerelmese. Legtöbbször a szem vagy a kéz, de—■ mint például apám esetében — a homlok lehet a legkifejezőbb. Képeimen már-már misztifi­kálom a gondolkodást, a töp­rengést. Még a teenagert is szemüvegesen, befelé forduló­nál? ábrázolom, pedig tudom, hogy ma még nem ilyen. Sze­retem a montázsokat. Ezekkel tudok legtöbbet elmondani. Olyan dolgokat »látok« egy­más mellé, amelyek a valóság­ban sohasem fordulnak elő együtt. Megdöbbenteni, felvi­dítani. g-ylrlkodtat-’i cl árok. Lokálpatriotizmus és tájékoztatás tegnyőm végezte, majd a mar­cali gimnáziumba iratkozott. Első osztályos korától a tör­ténelmi szakkörben tevékeny­kedett Nagyon sok történelmi előadást tartott Munkájáért nemegyszer megdicsérték, s könyvjutalmat kapott Márti negyedikes volt, ami­kor a gimnáziumban megala­kították a honismereti szak­kört. Ö is tagja lett — Mivel foglalkozott leg­szívesebben a szakkörben? — A babonákkal. Tudtam, hogy Mesztegnyőn az idősek körében még most is dívik a labana. Elkezdtem gyűjteni az anyagot, nagymamámmal együtt jártuk a községet ö jobban ismeri a lakókat Az iskolától kaptam egy mag­nót, ezzel könnyebb lett az anyagfölvétel. Persze előfor­dult olyan is, hogy a magnó megnehezítette a munkámat. Egyszer egy idős nénihez mentem. Gyorsan megoldódott a nyelve. A tömény babona csak úgy dőlt belőle. Csak az a magnó ne lett volna... mert amikor bekapcsoltam, elkezdett jajgatni, s azt mondta, hogy ezzel a »va­cakkal« akarom őt megránta­ni. Utána egy szót sem tud­tam kihúzni belőle. Márti az összegyűjtött ba­bonákat csoportosította — ka rácson jó, lucanapi, temeté­si babonák, rontások, gyere­kekkel, férjhez menéssel kap­csolatos babonák —, s pályá­zatát márciusban postára adta, hogy határidőre beér­kezzen a Helikonra. Márti A SOK KÉRDÉS KÖZÖTT látszatra szerényen húzódott meg Bakos Gyula iskolaigaz­gatóé. Arra volt kíváncsi, van-e terve az építési, közle­kedési és vízügyi osztályá­nak a lakosság tájékoztatá­sára. Thurzó László osztály- vezető formális választ adott rá, elsősorban azt mondta el, hogy a terveket az osztály irodáiban közszemlére (?) te­sz* k ki, s azt, hogy a nyárra tervezett városrendezési kiál­lítást különféle nehézségek miatt csak a jövő év nyarán, rendezhetik meg. Rostás Ká­roly, a városi tanács vb-elnö- ke rögtön felismerte, hogy a kérdés forrása egy rohamosan fejlődő megyeszékhely lakos­ságának érdeklődése, informá­ció-igénye, s minden szokást és formát félretéve azonnal közbeszólt. A közelmúltban Szombathelyen járt, s ott na­gyon hasznos módszert ta­pasztalt Az áruház két kira­katában maketteken, fényké­peken, tervrajzokon ismertetik a városiakkal, mi épül és hol. Ilyen kiállítóhelyet Kaposvá­ron is találhat magának a vá­rosi tanács, s az eddiginél korszerűbben, gyorsabban tá­jékoztathatja a választópolgá­I rókát az elfogadott tervekről, a megkezdett és a hamarosan megkezdődő építkezésekrőL Bakos Gyula egyetértőén bó­logatott a vb-elnök közbeszó­lása alatt, s későbbi felszóla­lásában megerősítette egyetér­tését. Ahogy mondta, így csak­is így képzelhető el a tájé­koztatás. Mert lehet látványos kiállítást rendezni, de nem bi­zonyos, hogy egyenes arány­ban áll 'majd a költsége a lá­togatottságával. Találó példá­val világította meg, hogy a legolcsóbb szemléltető eszköz­zel mennyi embert föl lehet világosítani egy városrész jö­vőjéről. Egyszer fotókópiát kért a tanácstól a Petőfi is­kola környékének elfogadott fejlesztési és rendezési tervé­ről. Annyi pedagógus, szülő és tanuló kezében megfordult, hogy teljesen elrongyolódott. EZ ÉS SOK MAS JEL, meg példa bizonyítja, hogy a ka­posváriak szélesebb körű tá­jékoztatása nagyon fontos po­litikai kérdés. A tanácstagi beszámolók a tapasztalatok szerint már nem megfelelő fó­rumok a kevés részvevő miatt, éppen ezért minden alkalmát föl kell használni — a szülői értekezlettől a körzeti nép­frontgyűlésekig — a tájékoz­tatásra. Például a társadalmi munka- szervezésében nagyobb eredményt hozhat, ha meg­magyarázzák, mi épül, milyen tervek megvalósítása áll előt­tünk. így minden kaposvári úgy nyugtázhatja a felkérést: igen, valóban szükség van az én segítségemre. A jó tájé­koztatással mindenkiben föl lehet ébreszteni az egészséges lokálpatriotizmust. Azt hiszem, hogy akkor lesz valóban jó a tájékoztatás Ka­posváron, ha minél több fotó­kópia, fénykép, térkép rongyo- lódik el az iskolákban és a gyárakban, ha megvalósul a javasolt vitafórum és vándor- kiállítás, s ha a szombathelyi tapasztalat alapián minél gyorsabban megnyílik a váro­si tanács állandó kiállítása valamelyik forgalmas utcában. A VAROS FEJLESZTÉSÉ­NEK, szépítésének és gyara­pításának forrása az egészsé­ges lokálpatriotizmus. Ez pe­dig megsokszorozható a jobb tájékoztatással. Fordítsunk hát rá nagyobb gondot és figyel­met a jövőben. Lajos Géza M intha nem tanultál vol­na gondolatközlést, se -társítást, állsz vagy ülsz az opálos tó előtt és né­ma vagy. Szavak tódulnak már ezren is elő, de valahol mélyen sejted: ez se, az se illik hozzád, akkor inkább maradjon egyszerűen Bala­ton. És jelzőket is keresel fő­nevedhez: szőke, selymes, mo­solygós, smaragdzöld, mély- kék. Vagy amilyen a legtöbb­ször — opálos. Most is az. És sima, nyár eleji, akár egy ha­talmas tükör. Opáltükör. Karcsapások, csónakok, vi­torlások karcolják simaságát. Keletkeznek hullámsebhelyek, lágy vonalúnk, gyorsan be­gyógyulok. Kitisztult metsze­tek. A meleg, mindig más színű pára, párna a víz fö­lött, s az álló idejű ember­zajban, madárfüttyben, béka- ummogásban libeg. Ezek a hangok befúrják magukat a. párába, igyekeznek a tókö­zép felé, de néhány száz mé­ter után felszívódnak erőtle­nül. Az opálhangulathoz nem illik a nyers zörej, hát ki­szűri, elszenderíti magának a zajokat. Ezért lesz súlytalan a sok *ehér vitorla, ezért válik meleg zenévé a vizet szó'*'- * ’ -n acélcsövet mun­káló szerszámok találkozása a fémmel. Más itt, a tó szélén az izmok feszülése. A beideg- zett mozdulatok lágyabbak, finomabbak, frissebbek. A szerelők arcára a figyelés fe­szültségén kívül az ünnepi opálhangulat-érzés is rátelep­szik. A látvány többet ad önma­gánál. Kibővül a szélrózsa minden irányába, anélkül, hogy harsogóan többet láttat­na, mint amennyi. Mégis hoz­zátartozik az északi parton túli, redőzött erdőrengeteg, a közeli kúpos vagy gömbölyű csúcsok látványa, a mértani- ságba dermedt Badacsony na­gyítón meglesett, szőlőlevet ígérő szabályos hegyoldal­szerkezete. És a pincék be­csapás, józanul-hűvös kínál- kozása, a szobrászok, festők tájszerelme, életre szóló gyö- kerezése íróknak, mind-mind ott lapul. De az utóbbi már á déli dombok képét is hoz­za, hiszen a táj itt még szebb, talán rejtettebben, és a híre nincs borok nagyon zamatosak. A föld zsíros, jól termő, vadban gazdag. Körös-körül vasútvonal, műút és az egyre messzebb­re nyúló M—7-es. Kinyitott országkapuk. ■ Európa vándo­rol ide, meg Böhönyéről a munkában megfáradt föld­műves. Szépre éhes humánum merenghet és esztétikát csú­foló galerik nyüzsögnek majd a parton. Fásultak jönnek és táborokba igyekvő fiatalok. Az opál mindenkit kiszűr. Beolvadnak az. egyszerűek és rikítóan kiütköznek a hival- kodók. Mindezt nem azért mon­dom, mert így van, de azért mert így volt és így lesz ezen a nyáron is. A nyarat idéző, első szezonvasámap mondat­ja velem. Üjságcikkek so­kasága a balesetekről, a gyü­mölcs-, tejellátásról, arról, hogy mindenre felkészülünk. Cikkek nyár végén, beszá­moló jelentések az idegenfor­galom növekedéséről. Jól van ez így? Nézzzük csak. A külföldi megtalálja számítását, a böhönyei pa­raszt is élvezi a vizet. Mind­ez persze ideiglenes. Külön kis ország ez, fejlődő válto­zással, pihenéssel és az itt lakóknak munkával. Csak az opálhangulat marad ugyanaz. Maradjon. Emiatt keressük föl, nem tudunk betelni vele, azért nyüzsög az egész kör­nyék. Mert az opál munkát is ad, verejtékkel jár erre is az élet. Akinek szeme van, még a vízből is meglátja a munka nyomát. A negatívu­mokat pedig egyre jobban kiszűrjük. És nem feledhetem az el­ső »napimádót«. Minden ta­vasszal, amikor már erőseb­ben tűz a nap, akad valaki, aki elkezdi az önsanyarga­tást. Figyelem. Fekszik két percet a mólón mozdulatlan- mereven, a teste kazánforró- ra tüzesedik, akkor elismerés­re méltó akarattal belehup­pan a vízbe, megmártózik és visszafekszik a tűzzuhany alá, hogy két perc múlva újra kezdje az egészet. Mindezt a majdani hazatérő barnaságá­nak dicsérésért-irigylésért te­szik. Elvisz majd valamit az opálhangulatból. Hófehér komp, japánok barna bőre, tónusérték. Kü­lönbözők, egymást kiegészí­tők. Akár a partvonal sza­bályosságára felelő szabályta­lan, pusztulásra ítélt nádasok: A nyaranta gyarapodó szál­lodák ugyanúgy, mint a fa­bódé nyaralók, megférnek itt. Fáradtak isis-szentélve ez a hely. Erőt adó, mindig fiatal, ünnepi. Vasárnap a hétköz­ben is. Mészáros István Opálhangulat már azt is észrevettem, ami a többiek figyelmét elkerülte. A hang- vagy a színingerek e korántsem voltam olyan fogé­kony, mint a vizuális ingerek­re. — Mit jelent »látni« a fotó­ás ban? — Fölfedezni a látszólag ki dolgokat, az apróságokat is. A rész néha többet jelent, mir az egész. Ha olyan epizódo* eseményt mutatok be, amelye más nem venne észre, úgy ér- ~em, már megtettem a köt'- ’"sséstom. Ezzel egyébként a a célom, hogy felhívjam a fi­Anette világa. rúról« című képével első díjat nyert a forradalmi ifjúsági na- ">ok pályázatán. Legnagyobb 'ikeréként emlegeti, hogy 1969-ban az angliai Chamber- toy szalonban tizenegy magyar totó közül három az övé volt. — Tervei? — A közeljövőben űiabb ön­álló kiállítást tervezek. Ezen bizonyítani szeretnék egy ki- •’rit öramaeamnak is. Az VI- múlt esztendők az útkeresés -'•vei voltak. Ismerem a töb­bieket, keresem önre r» sm. NAha még sötét van. de úgy ‘■nem, itt-ott má- Hrkpó Seres Attila Kényszerű „távgyafoglás” a Koppányvöigyében Váratlan és bosszantó pre­mier tanúi lehettünk a na­pokban a Koppányvöigyében. Nem színházi együttes tartott premiert, hanem — a MÁV- AUT 2570-es_ számú járata. Az a járat, amely a külvilágtól •nemrégen szinte teljesen el­zárt, isten háta mögötti Kop- pányvölgyét hivatott összeköt­ni a távoli vasútállomással és a megyeszékhellyel. Illetve csak volt hivatva erre — egé­szen május 31-ig. Ugyanis 1969. június 1-től kezdve — érthetetlen okból — változ­tattak az évek óta jól bevált menetrenden. A Miklósi—Ka­posvár közötti járat például többé nem érinti sem Bonv- nyát, sem a bonnyai vasútál­lomást, amikor hajnalban Ka­posvárra megy. Az esti járat pedig kimegy az állomásra ugyan, de visszaútban nem iár be sem Bonnyára, sem Somog.vacsára, sem Somogy döröcskére. Ez az intézkedés rendkívül hátrányosan érinti az egész I Koppányvölgye lakosságát. A hajnali járattal sokan utaz­nak, illetve június 1-től csak utaznának a bonnyai vasútál­lomásig, hogy onnan vonattal mehessenek Karádra. Tabra, Siófokra vagy ellenkező irány­ba Kisbárapáti, Felsömocso- lád, Memye felé. Ez a kora reggeli járat eddig jó csatla­kozást biztosított az utasoknak mindkét irányba. Most a ka­posvári 13. sz. AKÖV váratlan és népszerűtlen intézkedése egy csapásra megszüntette a MÁV és a MA VAUT közötti hosszú évek óta jól bevált >• kooperációt«. . Most az utazni szándékozók százai kénytelenek gyalogolni. Reggel Bonnyapusztáról mint­egy három kilométert az állo­másig, este pedig másfél-két kilométert az elágazástól, be a falvakba. A Koppányvölgye lakói jo­gosan kérik, hogy a MA VAUT sürgő'.en vizsgálja f“'”) ezt az intézi edését. Sz. P. SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1969. június 12.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom