Somogyi Néplap, 1969. június (25. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-12 / 133. szám

Csapataink kiestek az MNK-ból Bizakodással vártuk a tegnapi labdarúgó MNK-fordulót. Abban reménykedtünk, hogy két csapa­tunk közül valamelyik csak to­vábbjut. Nem sikerült. A barcsiak erejéből a végén nera futotta bra­vúrra. Az első félidőben ugyan annyi helyzete volt a Barcsnak, hogy akár nyerhetett volna. Szü­net után viszont a rutinos Gál és társai gyorsan eldöntötték a mér­kőzés sorsát. Kapolyon ugyan döntetlen lett a meccs, de teg­nap, araikor a vendégcsapat meg­érkezett, kiderült* hogy nem az NJB III-as Ajkai Bányász az ellen­fél, hanem a szintén megyei baj­nokságban szereplő Ajkai Alumi­nium. Így a döntetlen a vendégek továbbjutását jelentette. r Ajkai Aluminium— Kapoly 1:1 (1:0) Kapoly, 700 néző. V.: Köő. Kapoly: Piros — Fandák, Üjvá- ri, Hamar, Kecskés, Karsai, Szé­kely, Illés, Kétszeri, Váncsa, Nagy. Edző: Kálmán Ferenc. Ajka: Ze- lenik — Mlzseri, Heidl, Győré, Csóka I., Molnár, Király, Pri- zsánszki, Zsoldos, Nyári, Kiss. Ed­ző: Kiss János. 43. perc: A vendégek súlyos vé­delmi hibából Nyári révén veze­tést szereztek. 1:0 az Ajka javára. 57. perc: A kitörő Váncsát a 16-oson belül szabálytalanul sze­relték. A megítélt büntetőt Üjvári értékesítette, 1 :i. Végig kiegyensúlyozott, nagy- iramú mérkőzés volt, melyet a ha­zai csapat két ízben is megnyer­hetett volna. A nagy helyzetek azonban kimaradtak. Jók* Heidl, Nyári, Molnár, Király ill. Fandák, Karsai, Székely, Kétszeri. Savaria Cipő Barcs 3:0 (0:0) Barcs, 500 néző. V.: Szilvési. Savaria: Szandi — Virágh, Nav- fcatií, Geitschnek (Sziklai), Kecs­kés, Varga, Németh, Bíró, Gál, Márkus (Molnár), Nagy. Edző: Végvári István. Barcs: András — Pálmai, Szokol, Börcsök, Bátorfi, Nagy, Kimpf, Mohácsi (Berda), Marton, Horváth, Petries. Edző: Mayer György. 57. perc: Gál kitört s a bal sa­rokba gurított, 1:0. 60. perc: Is­mét Gál játszotta át a barcsi vé­delmet és most sem hibázott, 2:0. 70. perc; Navratil—Bíró volt a labda útja, az utóbbi szerezte a 8. gólt. 3:0. Jó iramú, küzdelmes mérkőzést vívott a két csapat. Az első 45 percben a barcsi együttes egyenlő ellenfele volt az NB n-es együt­tesnek, sőt ebben az időszakban a hazaiaknak volt több helyzetük. Ezek azonban kimaradtak. Szünet után feljöttek a vendégek, s Gál irányításával többször zavarba hozták a barcsi védelmet. A tá* madósorok közötti különbség volt a döntő. Jók: Szandi, Biró, Gál, Geitsnek, illetve Szokol, Nagy, Horváth. Az álomból valóság lesz Fonyódon VVK-döntő Newcastle United— Újpesti Dózsa 3:2 (0:2) Befejeződött Varsóban a NOB kongresszus Varsóban befejeződött a Nem­zetközi Olimpiai Bizottság 68. ülés­szaka. A tanácskozásokról Csanádi Árpád a MOB főtitkára, a NOB tagja a következőket mondta az MTI varsói tudósítójának: — A 68. közgyűlés néhány igen fontos döntést hozott. Közülük a legjelentősebb az, hogy a szocia­lista országok küldötteinek a kü­lönböző haladó / gondolkodású sportvezetők támogatásával több­ségi szavazással sikerült elfogad­tatniuk azt a határozatot, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság sportolói a jövőben az or­szág tejes elnevezése, zászlója és címere alatt induljanak az olim­piákon. — Az ülésszakon több ország — köztük az afrikai országok — nemzeti olimpiai bizottsága java­solta, hogy a Dél-afrikai Köztár­saságot zárják ki a NOB-ból faj­gyűlölő politikája miatt. Ennek az országnak a sportolói már a me­xikói olimpián sem vehettek részt. Ez az elv érvényben van. — A NOB-ba összesen 6 új ta­got választott a közgyűlés. Felke­rült az olimpiai műsorra a kenu slalom, a női kosárlabda, a ÍOO méteres női gátfutás, az 1500 m-es női síkfutás és a 4x400 m-es női váltó, valamint megcseréltek egy iaeht verseny számot is. Ezenkívül további néhány új olimpiái ver­senyszám műsorra tűzésének kér­dését a nemzeti olimpiai bizottsá­gokkal, valamint a nemzetközi sportszervezetekkel meg kell ta­nácskozni. így ezekben a kérdé­sekben psak jövőre döntenek vég­legesen. — A 68. kongresszus elhatároz­ta, hogy a müncheni 1972. évi nyá­ri olimpia 16 napig, a sapporói téli olimpia pedig 11 napig tart majd. Elvben elfogadták azt az indítványt is, hogy a saDporói té­li olimpiái) a jégkorongbajnokság mezőnyét 16 együttes alkossa. A részletekről később határoznak. Nem Bukarest, kauen Berlin Első pillanatra sokan talán úgy vélik, hogy a most lezaj­lott ökölvívó Európa-bajnokság egyik pillanatképét örökí­tettük meg. Azonban nem Bukarestben készült ez a fotó, hanem egy másik európai fővárosban, Berlinben. Az NDK sportéletének dolgos hétköznapjaiból rögzített egy pillana­tot. A sportéletben igen népszerű ágazat az ökölvívás. Berlinben éppúgy, mint a köztársaság többi városában és községében a központi tereken az ünnepek és ünnepélyek szoros tartozéka egy-egy nagyobb sportrendezvény. íme, így fest egy ökölvívó-viadal, amelynek sok ezer szemlélője bizonyítja, hogy egyre nő az érdeklődés az ilyenfajta sportesemények iránt a Német Demokratikus Köztársaság­ban. Lassan csaknem húszeszten­dős lesz már egy fonyódi terv. Néhány lelkes sportbarát an­nak idején merész terveket szőtt e járási székhelyen. A megye kétségkívül legszebb fekvésű sporttelepét még szebbnek álmodta meg, s pos­tai levelezőlapok hátlapján az ország minden részébe elérke­zett a hír, hogy ilyen lesz majd a fonyódi sportstadion. A nagy nekibuzdulás mögött azonban nem volt megfelelő anyagi alap arra, hogy meg­épüljön a sportszálló, az öl­töző, hogy eltűnjön a labdarú­gópálya mögötti hatalmas gö­dör, hogy az ódon lelátó át­adja helyét egy korszerűbb nézőtérnek, hogy a játéktér ne csak a labdarúgó számára biztosítson sportolási lehető­séget. Eltelt néhány esztendő, ami­kor a porosodó terveket újból elővették Fonyódon. Annak idején munkatársunk is ott jártt, amikor Hajba József testnevelő tanár és vagy száz fonyódi diákgyerek talicskák­kal, kiskocsikkal szállította a földet a hegyoldalból. A meg­mozgatott mintegy ezer köb­méternyi föld azonban csak csepp volt a tengerben. Idő­közben eltűnt a lelátó, amely már életveszélyes volt. A ké­zilabdázók is »szorítottak-“ maguknak egy talpalatnyi he­lyet a megnagyobbodott já­téktéren. De aztán — amikor a fonyódi labdarúgó-csapat ki­esett az első . osztályból és az alacsonyabb osztálybeliek kö­zött szerepelt — bizony el­aludt a pályaépítkezés ügye. Egészen 1968-ig, A múlt év őszén a szó szo­ros értelmében »megmozdult a föld-« Fonyódon. Zákányi Kálmán, a Fonyódi Petőfi SK »mindenese«, így beszél a tör­téntekről: — &9V gondolta a sportkör elnöksége, hogy valamit most már végképp tenni kell. Tart­hatatlannak bizonyult az, hogy a hazai csapatnak meg a ven­dégegyüttesnek nem volt öltö­zője. Az egyik közeli villá­ban szorítottak öltözködési he­lyiséget a sportolóknak. Az­tán a játéktér is minden volt mér, csak nem sporttelep. Ügy érezzük, hogy sportéletünk minden vonatkozásban most fölfelé halad. Labdarúgó-csa­patunk újra az első osztály­ban szerepel, s ha az utóbbi időben szenvedett is néhány váratlan vereséget, azért ősz- szességében a tavaszi idényt jobban zárjuk, mint ahogy terveztük. A kézilabdázók és a többi szakosztály is hallat­nak magukról. Megérdemlik a törődést. Azt szeretnénk, mi vezetők, hogy a sport méltó keretet kapjon Fonyódon. Ezért lát­tunk munkához. Nehéz évet zártunk, s még nehezebbet kezdtünk meg. Most látjuk csak, hogy tulajdonképpen mire is vállalkoztunk. Ügy érezzük, a nehezén azért már túl vagyunk. A kép már ki­bontakozóban van. Most már a sportolók is elhiszik, hogy valami lesz. Áll már a kor­szerű öltöző. Nap mint nap hat dömper hordja a földet. Igaz, hogy ez súlyos tízezrek­be kerül, de ekkora munkát csupán társadalmi összefogás­sal és diákgyerekekkel nem lehet elvégezni. Sportkörünk most minden anyagi erőt a pályaépitk,ezésre irányzott elő. Segített a tanács meg a me­gyei sportföhatóság is. Még egy kis türelem, s ,az első ré­sze a nagy . munkának már meglesz. Elkészül az öltöző, amely minden igényt kielégít, s méltó lesz a megálmodott sporttelephez is. A labdarúgó- pálya zöld gyepét vörös salak fogja övezni, tehát végre lesz atlétikai pályánk is. Otthonuk lesz a kézilabdázóknak és a röplabdásoknak. De ezt az évet még ki kell böjtölni — mondta a lelkes fonyódi sport­vezető. Manapság Fonyódon nincse­nek labdarúgó-mérkőzések, mert a csapat a szomszédos Balatonbogláron játssza mécs­eséit. Ilyen körülmények kö­zött nehézségekbe ütközik az edzés is. Bizonyára ezért esett vissza az utóbbi időben a ki­tűnően rajtoló labdarúgó-csa­pat. De fonyódon nem hiány­zik a türelem, a megértés, és a jelekből ítélve az áldozat- készség sem. Mindez együtte­sen meghozza a kívánt ered­ményt. Az egykori szép tervet a Fonyódi Petőfi SK vezető­sége nagymértékben valóra váltja, amikor a mai igények­nek megfelelő, korszerű sport­telepet létesít. A mun Ica gyors ütemben halad. Most már el­érhető közelségbe került az, hogy az álomból valóság le­gyen. Kovács Sándor JÚNIUS 12 CSÜTÖRTÖK Villő Milyen lesz az időjárás j Várható Időjárás ma estig: Kevés felhó eső nélkül. A helyenként élénk északi, északnyu­gati szél fokozatosan mérséklődik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 23—26 fok között lesz. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál tegnap 11 órakor 18 fok volt. — Műszaki ankét Csurgón. A korszerű munkahelyek ki­alakításáról műszaki ankétot tartanak hétfőn Csurgón a vegyesipari ktsz-nél Somogy, Zala, Tolna megyei ktsz-eik textilkonfékciós részlegveze­tőinek. — Szövetkezeti természet- járó szakosztály alakult Sió­fokon a szolgáltató ktsz-nél. Az alakuló gyűlésen tizen­nyolcán jelentkeztek a szak­osztályba. — Június 26—27-én ren­dezik meg Miskolcon az Avas Kupa rókavadász ver­seny országos döntőjét, me­lyen megyénket kilenc ver­senyző képviseli. — Nyit a Dózsa; jön A halál ötven órája. A Bala- ton-parti kertmozik sorra ki­nyitják kapuikat; 15-én a siófoki, a szemesi, a fonyódi és a fenyvesi is várja már a nézőket. Ugyancsak 15-én nyit a kaposvári Dózsa kert­mozi. A lellei Park kertmo­zi július 1-én kezdi meg a műsorát, A halál ötven órá­ja című amerikai produkciót vetítik elsőnek. Június vé­gére befejeződik a tervek szerint a csurgói filmszín­ház teljes átalakítása is. — Iskola a gyárban. A Pamutfonó-ipari Vállalat Ka­posvári Gyárában ma tesz­nek szóbeli vizsgát az álta­lános iskola 7., 8. osztályos tanulói. 17-en készültek föl, hogy megszerezzék az év vé­gi bizonyítványt. — A Kaposvári Városi Ta­nács fúvószenékara vasár­nap délelőtt térzenét ad a Kossuth téren. Műsorukban Sosztakovics-, Suppé-, Strauss-, Kodály-művek szerepelnek többek között Ma délután: K. Kinizsi— Zalaegerszegi TE Eredetileg szerda délutánra tervezték a K. Kinizsi—ZTE barátságos mérkőzést Kapos­váron. Az utolsó pillanatban változott az időpont, s szerda helyett ma, csütörtökön dél­után 5 órakor a K. Kinizsi sporttelepén csap össze az NB I B-s ZTE az NB Il-es Kapos­vári Kinizsivel. Bár a zala­egerszegi csapat e pillanatban egy osztállyal feljebb küzd, mint a kaposvári, a két sport­kör jóbaráti kapcsolata nem szakadt meg, sőt értesülésünk szerint a jövőben még inkább elmélyül. BARCSON TÖRTÉNT A Magyar Honvédelmi Szövetség ejső ízben rendezte meg a Noszlo- py Gáspár Kupa lövészversenyt. A járás lövészei mellett Nagyatád, Csurgó és Barcs öt-öt legjobb versenyzője adott egymásnak ta­lálkozót. A legeredményesebben a csurgóiak szerepeltek, akik nagy­szerű eredménnyel nyerték el az 1969. évi Noszlopy Gáspár Kupát. 1. Csurgó 1192 kör 2 Barcsi Fűrészüzem 1122 kör 3. Nagyatád Ilii kör Nagy gondot fordítanak a barcsi járásban a fiatal sakkozók nevelé­sére. A sakksport utánpótlása szé­pen növekszik. Ezt mutatja a Bar­csi Általános Iskola úttöröszakkö- rének sakkversenye, amelyen az ifjabb nemzedék, az «-igazi-« ver­senyszabályok szerint vívta küz­delmét. Tehát a játszmákat írni kellett, s az órahasználat is köte­lező volt. A döntő mérkőzések be­fejeztével a következő sorrend alakult ki: 1. Kárpáti Róbert, 2. Varga László, 3. Leutz László, 4. Jámbor János. A kig Varga Laci még negyedik általános iskolai ta­nuló. MA CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: Kiskora érőm ban 20 órakor: BA­JADÉR. MOZIK VÖRÖS CSILLAG: 5 és 7 órakor: AZ OROSZLÁN UGRANI KÉSZÜL. Magyar film. (VL 18-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4 órakor: VAN, AKI FORRÓN SZERETI. 6 és 8 órakor: A NO HÉTSZER. Színes, amerikai fimvigjáték. Csak 16 éven felülieknek. (VI. 13-ig.) TELEVÍZIÓ Budapest 18.00: Hírek. — 18.05: 10o kérdés — 100 felelet. — 18.25: Matemati­ka a gazdasági életben. — 18.50: Reklámműsor. — 18.55: Esti mese. — 19.05: Idegenvezető kerestetik... — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Rend­kívüli diáknap. Vidám, zenés diák­történelem. — 21.05: Idegenvezető kerestetik... — 21.55: A rendha­gyó mester. (Portréfilm Tersánsz- ky Józsi Jenőről.) — 22.15: Tv-hír- adó, 2. kiadás. Zágráb 17.45: Távcső — 18.15: Népi mu­zsika. — 18.45: Mit akar Siófia. — 19.06: Hajsza. — 19.35: Rajzfilmek. — 20.35: Látóhatár. — 21.40: A Se- nandoa nevű ember es kis szín­ház — soro?atfilmek. Osztrák tv 18.00: Olasz nyelvlecke. — 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! — 18.25: Spoftmozaik. — 18.50; Rendőrségi jelentés. — 19.30: Tv-híradó. — 20.06: Sporthírek. — 20.15: Maffia. Dokumentum játék. — 22.25: Tv- híradó. KOSSUTH RADIO 4.30: Hírek. 4.33; Hajnaltól reg­gelig . . . 8.00: Hírek. 8.05: Műsor­ismertetés. 8.15: Könnyűzenei hír­adó. (Ism.) 8.45: Elisabeth Reth- berg énekel. 9.10: Krimi és való­ság. I. (Ism.) 9.35: Sybill. Részle­tek Jacobi—Martos operettjéből. 10.00: Hírek. 10.05: Ifj. Sántha Fe­renc népi zenekara játszik. 10.20: Haydn- és Beethoven-művek. 12.00; Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Melódiakoktél. 13.33: Vita a korszerű .mezőgazdaságról. 13.58: Rádiószínház. Ármány és szerelem. Schiller drámájának rá­dióváltozata. 16.34: Könnyűzene Spanyolországból. 16.58: Hallga­tóink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: Időszerű nemzetközi kérdé­sek. 17.15: Vass Lajos; Monopar- tita concertante — bemutató.. 17.29: Nyitott stúdió. 17.54: Hangfelvételi érdekességek. 18.20: Paul Schöffler énekel. 18.40: Könnyűzene. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.25; Szólistaparádé. 20.05: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. Közben 20.40: Leg­kedvesebb verseim. Kb. 22.02: Hí­rek. Kb. 22.17: A. szellemi elit bal­ra néz . . . önody György török- országi útijegyzete. IV. Kb. 22.25: Zenés játékokból. 23.15: A közö­nyös szépfiú. Cocteau jelenete. 23.33: Könnyűzene. 24.00: Hírek. PETŐFI RÁDIÓ 6.20; Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth-műsorral. 8.05: Rahmani- nov: I. zongoraverseny. 8.30: Kül­politikai figyelő. (Ism.) 3.45: Ver­bunkosok, csárdások. 9.30: Va­karcs vakációja. Rádiójáték gyer­mekeknek. 9.50: Dusán Skovran: Dubrovniki kontra táncok. 10.00: A zene hullámhosszán ... 11.50: .Ma­gánvélemény — közügyekben. 12.00: Kamarazene. 13.00: Hírek. 13.05: Nyíregyházi stúdiónk jelent­kezik. 13.20: Moldován Stefánia és Maleczky Oszkár énekel. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig .. . 18.00: Hírek. 18.10: A XX. század nagy írói. Aranygyümölcsök földje. Rádiójá­ték Jorge Amado regényéből. 19.10; Walter Barylli és Paul Badu- ra-Skoda Mozart hegedű-zongora­szonátákat játszik. 19.51: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti Krónika II. 20 25: tJj könyvek. 20.28: Az Ifjú­sági Rádiószfnpad bemutatója. Az elveszett alkotmány. Arany János vigeposzának rádióváltozata, n. rész. 21.23: Oláh Kálmán népi ze­nekara. játszik. Józsa Ibolya és Merán Lajos énekel. 22.&0: Haydn: D-dúr vonósnégyes. 22.20; Miről ír a Társadalmi Szemle legújabb száma? 22.30; Mefistofele. Részle­tek Boiti operájából. 23.00: Hírek. 23.10: Zenekari muzsika. 24.00: Hí­rek. URH 18.00: Hírek. 18.10: Hanglemezpa­rádé. 19.01: Ribáry Antal; Concer­tino. 19.12: A dzsessz kedvelőinek. 19.37: Brahms: D-dűr szerenád. 20.30: Hírek. 20.33: A Bartók vo­nósnégyes Mozart-ciklusa a Zene- akadémia kistermében. TT. rész. 21.45: Legkedvesebb hőseim. 23.00: Hírek. Sport. MA 50 ÉVE, 1319. június 12—13-án ült ősz- sze a két munkáspárt egyesü­léséből március 2l-én létrejött Magyar országi Szocialista Párt kongresszusa, A kommunisták várakozással készültek a ta­nácskozásra, a jobboldali szo­ciáldemokraták viszont úgy érezték, hogy sok pozíciót ad­tak fel, ellentámadásra ké­szültek. Követelték a diktatúra enyhe alkalmazását, megnj il- vánulásaikkal a proletárhala- lom aláásására, tekintélyének csorbítására, az intézkedések szabotálására törekedtek. A Kun Béla által előterjesztett pártprogramot, amely kimond­ta a csatlakozást a III. Inter- nacionáléhoz, elfogadták és el­határozták a párt nevének megváltoztatását Szocialista- Kommunista Munkások Ma­gyarországi Pártjára. Ezzel a pártprogram a kommunista eszmék győzelmét kívánta ki­fejezésre juttatni és megtenni az első lépéseket a párt sorai­nak rendezésére, megtisztításá­ra», Az addig kulisszák mögött folyó küzdelmet a szociálde­mokrata jobboldal képviselői­nek támadásával a nyűt ösz- szecsapás váltotta feL Az or­szágot körülvevő imperialisták pedig értették a módját, hogy kihasználják a tanácshatalom vezető szerveiben mutatkozó ingadozásokat és ellentéteket. — Meghalt Tersánszky Jó­zsi Jenő. Életének 81. évé­ben, szerdára virradó éjjel elhunyt Tersánszky Józsi Jenő Kossuth-díjas író. A Magyar írók Szövetsége Tersánszky Józsi Jenőt saját halottjának tekinti. A teme­tésről később intézkednek. — Utolsó élmény az óvo­dából. A kaposvári Petőfi óvoda 42 nagycsoportos la­kója tizenkét napig Szárszón nyaral. Ez az első alkalom, hogy a Balaton partján óvo­dások is nyaralnak. — Felújított kerthelyiség várja szombattól a megye- székhely lakóit a Latinka Sándor Megyei Művelődési Ház udvarában. Űj boxokat készítettek és felújították a világítóberendezést is. — Kedd este néma za­rándoklattal emlékezett meg a francia társadalom Oradour francia község elpusztításá­nak évfordulójáról. — Lyonban szerdára vir­radó éjjel robbanás rázta meg egy lakóház épületét — feltehetően gázszivárgás kö­vetkeztében. Az épület negye­dik és ötödik emelete telje­sen elpusztult, négy személyt maga alá temetve. Az ötödik áldozat a robbanást követő tűz elől menekülve kiugrott az ablakon és halálra zúzta magát — A 63 éves fokvárosi William Killops, aki két hó­nappal ezelőtt kapott új szí­vet, tüdőgyulladást kapott és kedden este sieghalt. — Michigan állam bírósága felmentette a szándékos gyil­kosság vádja alól Ronald Au­gust rendőrt, aki 1967. július 26-án a detroiti néger meg­mozdulások alkalmával a vá­ros egyik szállodájában agyon­lőtt egy fiatal néger leányt. — Bomba robbant szerdán dél­ben Athén központjában egy hivatali épület bejáratánál. A robbanás következtében lehul­ló ablaküvegcserepek két já­rókelőt könnyebben megsebe­sítettek. Egy ismeretlen tele­fonáló felhívta a külföldi tu­dósítók figyelmét, hogy a rob­bantás célja: rávenni az Egye­sült Államokat, szüntesse be a katonai junta támogatását SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1969. június 12.

Next

/
Oldalképek
Tartalom