Somogyi Néplap, 1969. június (25. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-29 / 148. szám
KÉT TÁRLAT Két kiállításról adunk ízelítőt olvasóinknak. Első és második képünk a Mai csehszlovák képzőművészet című tárlaton készült, harmadik pedig a Szépművészeti Múzeum modem szoborosztályára viszi el 0 nézőt. Kulturális interjú (Fotó: Sebneczi Tóth János) NEVELÉS L. Mari badacsonyi lapja Egy hete volt az évzáró és máris megérkezett az első üdvözlőlap. Igaz, elég csúnya írással, sőt egy áthúzás is éktelenkedik a címzésben, de L. Marj mégis jelét adta annak, hogy osztályfőnökére gondolt Badacsonyban, ahol tavaszi kirándulásunk alkalmával az osztállyal is eltöltöttünk egy kis időt Vajon kivéd járja az ismerős utakat? Nagy lány, tizenhét éves, talán egy fiúval, talán valamelyik barátnőjével, de az is lehet, hogy csak egyedül. »Nagy volt a hajtás« — mondta Mari egyik osztálytársa, amikor annak az örvendetes ténynek kerestük az okát, hogy a III. a. év végi átlaga 3,6 lett Mari »hajtott« a legjobban. Hót tizedet javított. Folytan letye-fetyélő, hirte- lenkedő gyerekből lett a szemem előtt már-már igazi nővé Apa nélkül nevelkedett, súlyos anyagi gondok között A szánalom — amit iránta éreztem — azonban igen kevés. A gyerekek megérzik, ha valaki a környezetükből többet aJkar adni. Mari is érezte. Egyszer, a tanulószobán ártatlan kis dologban félrevezetett Figyeltem, hagytam, hadd kínlódjék. Nem mondta ki, de láttam a szeméből, mennyire hálás volt, amikor segítettem néki, felszabadítottam a nyomasztó érzés súlya alóL Aztán a tihanyi kirándulás! Mari azok között volt, akik a jelenlétemben szívták el cigarettájukat. Ja, örök pedagógus kíváncsiság! Vajon csak ők hárman kóstolták meg az új zamatú füstszűröst? Nem hiszem. De ők nyíltan, őszinte, bár még bizonyos gyerekes bátorsággal tették. Lányaim jövőre érettségiznek. 1970 nyarán ki tudja, hol lesznek már. Addig van még egy röpke szünidőnk, és egy gyorsan elillanó tanévünk. Sikerek, melyek lelkesíthetik, kudarcok, melyek elkeseríthetik őket. Mögöttük azonban meg kell érezniük az értük felelős felnőtt jóindulatát, segítő szándékát S ha megérzik, és esztendők múltán csak egy gondolattal vagy néhány üdvözlő szóval viszonozzák, megéri a gondoskodást Még akkor is, ha olyan kusza betűk mögé rejtőzik ez az érzés, mint L. Mari badacsonyi lapján. Szoliva Jánosné PARDI ANNA: ANYAM Anyám, anyám juharfa lombja lehúz téged a föld magasa lehúz szádon a gyökérnyi sóhaj fehér térítők szépen kivasalva zöld tengeriszár térdeld fölött rég holtak s születendők éjszakái között tudsz engem úgy betakarni hogy ne hallgatódzon semmiféle csönd. TAMÁS MENYHÉRT! Eső után Részeg a föld zöld mosollyal ujjong s míg jegenye-borostás arcát a szivárvány tündökléséhez dörzsöli egyre többet gondol feszülő-vajúdó magvaira Mélyén ilyenkor énekelnek legszebben a gyökerek. MŰSOR, MOZI ÉS D MOKÉP »Rossz a műsor.« »Jó a műsor.« »Nincs propaganda.« »Csúnya a mozi.« »Persze, a filmek...« — ilyen és ezekhez hasonló megjegyzések, viták után még szakmabéliek — filmújságírók, rendezők stb. — körében is teljes a bizonytalanság, hogy kit szidtak vagy ritkábban, kit dicsértek. Melyik filmvállalatra mi tartozik. A leggyakrabban a MOKÉP-et — teljes nevén: Mozgóképforgalmazási Vállalatot — emlegetik. — Okkal vagy ok nélkül? Mi erről a veleménye Bors Ferencnek, a MOKÉP igazgatójának? — Valóban, húsz év után is előfordul, hogy sokan nem tudják, mi tartozik ránk és mi nem. A MOKÉP a belföldi filmforgalmazás vállalata, minden magyar moziban megjelenő film a MOKÉP Vállalat tulajdona. Ez a vállalat a Művelődésügyi Minisztérium Filmművészeti Főosztálya közvetlen irányítása alá tartozik. A tizenki-v lene megyében és a fővárosban a megyei, illetve a budapesti tanács irányítása mellett működnek a moziüzemi Í vállalatok. Az ő tulajdonuk a mozi és a MOKÉP rendelkezésére álló teljes filmanyagból ők válogatják ki havonta a műsorhoz szükséges produkciókat. A MOKÉP, mint országos forgalmazó, felelősséggel tartozik azért, hogy a húsz moziüzemi vállalatot az országos kultúrpolitikai irányelveknek megfelelően lássa el filmekkel. Ezenkívül meghatározó szerepük van abban, hogy a nemzetközi filmpiac terméséből mi kerüljön átvételre, mi nem. Kötelességünk a szinkronizálásról, a feliratozásról, I a kópia-előállításról gondoskodni, továbbá propaganda- anyagokat készíteni. illetékes vállalattal. Ha nem tudunk megegyezésre jutni — bár erre ritkán kerül sor — a megyei tanácshoz és a Minisztérium Filmművészeti Főosztályához fordulhatunk döntésért. — Ennél fontosabb azonban, hogy az új gazdaságirányítási rendszer alapján fokozottabban használunk mi és a minisztérium gazdasági ösztönzőket. Az állam jelentős dotációt ad a filmforgalmazáshoz. Erre a _ látogatásszám csökkenése és az alacsony mazih e 1 y árak miatt van szükség. A dotáció éppen arra szolgál, hogy a moziknak ne kelljen gazdasági kényszerből a silányabb szórakoztatás irányába, eltolni műsorarányaikat. Ezek a gazdasági ösztönzők most olyanok, hogy a mozi üzemi vállalatokat és az egyes személyeket is érdekeltté teszik az igényes filmek forgalmazásában. Vannak megyék, ahol nagyon jól élnek ezekkel az ösztönzőkkel. — Mi a helyzet a látó- gatásszám-ccökkenéssel ? — Nagyon érdekes jelenségnek lehettünk tanúi a múlt esztendőben. Amíg Budapesten és a falvakban továbbra is csökkent 'a látogatási arány, addig a vidéki városokban jelentősen lelassult ez a folyamat. A jelenség magyarázata talán az, hogy most szűnt meg a falvakban is a mozi az egyedüli szórakozási lehetőség lenni; ma már csaknem mindenütt találunk zenés eszpresszókat, nagyon sok helyen jól működnek a művelődési otthonok, ás ami a leglényegesebb; most kezd tömegessé válni a televízió falun is. Márpedig a televízió nemcsak azzal von el — városon és falun egyaránt — nézőket, hogy ott is' bemutatnak filmeket, hanem sokkal inkább azzal, hogy a nézők minden szabad idejét «=• Ez tehát a jogi helyleköti. zet. Gyakorlatilag hogyan — Ügy tudjuk, a látogadolgoznak együtt a metószám csökkenésében közgyei vállalatokkal? Mirejátszott az is, hogy nalyen mértékben szól bele gyón lecsökkent az előadáa műsorügyekba a MOsok száma? KÉP? — Éves keretszerződésünk alapján válogathatnak nálunk filmeket a mozi üzemi vállalatok. Ez a készlet természetesen kötött, tehát csak azt tudjuk nyújtaná, amit mi beszereztünk, de ezen belül a helyi szükségleteknek megfelelően állíthatják össze programjukat a megyék. Ha egy filmet, például egy művészileg igen rangos, értékes, és igen fontos filmet véleményünk szerint nem forgalmaznak kellőképpen egy megyében, akkor vitatkozunk az Fütyülök az ízlésére — Minden valamirevaló embernek van már hobbyja — formed rám a feleségem —, csak neked nincs. Mert téged minden untat, mert neked semmi sem elég eredeti. Találj ki végre valami újat, ami még senki másnak nem jutott az eszébe! Kitaláltam! Megmintáztam juhtúróból az Eiff el-tornyot, az Empire State Buildinget, a pisai ferdetornyot és a csődéi pálinkafőző kunyhót, hogy csak a jelentősebb alkotásaimat említsem. Odahaza helyreállt a családi béke, feleségem lábujjhegyen járva, lélegzet visszafojtva figyelte művészi tevékenységemet Vitathatatlanul újszerű hobbym- nak csakhamar híre ment a faluban, és a kultúrház igazgatója felszólított: itt az ideje, hogy megrendezzem első gyűjteményes kiállításomat. Szerény ellenkezésemet azzal szerelte le, hogy a kiállítás már szerepel az első félévi munkatervben, s a felügyeleti szervek szigorúan számon kérik a tervteljesítést A kiállítást maga a járási főesztéta nyitotta meg. Sajátos hobbymat úttörő kezdeményezésnek minősítette, s arra biztatott, hogy forduljak bátrabban a mai és a hazai témák felé. Később módját ejtettem, hogy négyszemközt kérjem ki a véleményét spontán kísérletezésem gyarló következményeiről. — A világért sem szeretném befolyásolni művészi elképzeléseiben és alkotói módszereiben — tért ki a véleménynyilvánítás előL — Csak gyúrja tovább nyugodtan a túrót, ne zavartassa magát. Tovább ostromoltam: — A magamfajta kezdőnek úgy kell az értő kritika, mint a kiszáradt földnek a jótékony eső... — Nem, kedves barátom, szó sem lehet róla. Nagy okom van rá, hogy ne mondjak véleményt a műveiről... — Attól tart, hogy megsértődnék? Hogy nem bírnám elviselni a kendőzetlen igazságot? — Ugyan! Sző sincs róla! Sajnos, az évek során megtanultam, hogy az én beosztásomban csínján kell bánni a dicsérettel és a kritikával. Hadd említsek néhány példát. Egy cukrászati kiállításon csak úgy mellesleg megjegyeztem, hogy a magam részéről ki nem állhatom a marcipánt, édeskés úri rafinériának tartom. Es pár nap múlva azzal jött haza a feleségem a cukrászdából, hogy állítólag felsőbb utasításra indexre került a marcipán... De ez még semmi. A kísérleti lakótelep átadásakor nosztalgikusan felsóhajtottam•• »-Hol vannak már a kívül-belül fehér házikók? Hol vannak a kicsi fehér meszelt szobák? És hol vannak a búboskemencék?« S az egyik fővárosi lap gúnyos cikkéből tudtam meg, hogy attól fogva az újonnan épült házakat mkívül-belül fehérre me- szeltették, s a lakásokból sem hiányzik a búboskemence... A múlt nyáron új szállodát és éttermet avattunk. Az igazgató kitartóan agitált, hogy rendeljek valami ritka ételkülönlegességet. Hosszan kutattam az emlékezetemben, s végül tej- begrizt kértem dagadóval. Nos, azóta állandóan kint lóg a tábla a bejáratnál: »Mai ajánlatunk: tejbegríz dagadóval. Remélem, sikerült meg- gj/őznöm arról, hogy tartózkodnom kell a véleménynyilvánítástól. Ha nem akarom kötelezővé tenni a saját ízlésemet, amely természetesen olyan, amilyen ... — Ha szabad megjegyeznem, ezúttal indokolatlan az óvatosság. — Hát jó, ha megígéri, hogy fütyül az ízlésemre, akkor esetleg... — Már hogyne fütyülnék! — Szóval az az érzésem, hogy ebben a műfajban nem szerencsés anyag a juhtúró. Ez a stilus és ez a mondanivaló, úgy érzem, inkább kmmplipü- rét kíván... — Ez az! Kezdettől fogva éreztem, hogy valami nem stimmel. Hát persze! A fenébe a juhtúróval! Jöjjön a krumplipüré! Böcz Sándor — Valóban, a múlt esztendőben 81 ezerrel kevesebb előadást tartottak a mozikban, mint 1967-ben. Az okok között elsősorban azt találjuk, hogy még nem voltak megfelelőek a gazdasági ösztönzők, illetve azok ilyen, helytelen irányba hatottak. Márpedig az előadásszám csökeknése egyszerűen a lehetőségeket veszi el a lakosság elől, hogy szabad idejében a moziba is élmehessen. Ha egy faluban korábban három előadás volt, s most elhagyjuk az első kettőt, akkor az elmaradt nézők nem mennek este 8-kor moziba. — Végül is a legtöbb probléma a műsorral van. Nagyon sokan úgy vélekednek: nem elég szórakoztató a mozik műsora. Megint mások, talán valamivel kevesebben, úgy vélekednek, hogy túl igénytelen a műsor. Mi erről a véleménye? — Filmbeszerzési lehetőségeink korlátozottak. Abból tudunk válogatni, amit a világ filmgyártása produkál. Megvizsgáltuk azonban, hogy milyen a látogatottsági aránya a silányabb, gyengébb szórakoztató műveknek és az igényesebb drámáknak. Arra a meglepő eredményre jutottunk, hogy a kifejezetten olcsóbb szórakozást nyújtó produkciók — néhány kivételtől eltekintve — nem aratnak nagyobb sikert, mint az igényesebb művészi alkotások. Általában olyan törzs- közönsége marad a moziknak, akik elsősorban a filmé t. művészi élményért oda. B. L. SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1969. június 29
