Somogyi Néplap, 1969. június (25. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-03 / 125. szám

Csak a Táncsics győzött a somogyi H ii-esek közül A szombati nap vereséggel kez­dődött. A Siófoki Bányász erejé­ből nem futotta bravúrra Pécsen az Ércbányász ellenében. Mint ar­ról már beszámoltunk, súlyos ve­reséget szenvedett a siófoki csa­pat Üj-Mecsekalján. Vasárnap a K, Kinizsi Győrben viszont közel állt ahhoz, hogy meglepetést okoz­Színpompás kép a honvédelmi napról. A Táncsics — Bauxit- lányász mérkőzés szünetében magyar és szovjet katonák együttesen mutatták be az erőt és ügyességet kívánó látvá­nyos gyakorlatukat. A két nép és a két hadsereg barátságát hirdeti a magasba emelt magyar és szovjet nemzeti zászló. NB I B Pontelőnyre tett szert a Videoton Idegenben nyert a héten a székesfehérvári Videoton, a Szegedi Olajbányász és az Oroszlányi Bányász. A fehér­váriak ezzel megerősítették vezető helyüket a bajnoki táb­lázat élén. Igaz, hogy a volt NB I-es csapatot mindössze két pont választja el a hete­dik helyen tanyázó Pécsi Bá­nyásztól. Alul a Nagybátony és a Győri Dózsa egyre inkább leszakad. A forduló eredményei: Bé­késcsaba—Szolnok 7:1, Nagy­bátony— Miskolc 0:0, Orosz­lány—Várpalota 1:0, Pécsi Bá­nyász—Bp. Spartacus 2:1, Zalaegerszegi TE—Ganz­MÁVAG 1:0, SzálUtók—Kecs­kemét 2:1, Szeged—Ózd 2:1, Videoton—BKV Előre 2:0, Székesfehérvári MÁV—Győri Dózsa 2:0 Az NB I B áUása: 1. Videoton 14 9 1 4 37:17 19 2. ZTE 14 8 2 4 30:14 18 3. Oroszlány 14 7 4 3 26:16 18 4. Békéscsaba 14 8 2 4 25:16 18 5. Kecskemét 14 7 3 4 19:13 17 6. SZEOL 14 '7 3 4 22:18 17 7. P. Bányász 14 7 3 4 12:15 17 8. Várpalota 14 7 2 5 18:14 16 9. MA VÁG 14 5 5 4 14:10 15 10. Szállítók 14 5 5 4 23:21 15 11. Szolnok Í4 4 6 4 16:21 14 12. Bp. Spartacus 14 3 6 5 18:19 12 13. BKV Előre 14 3 6 5 8:12 12 14. Ózd 14 4 3 7 14:18 11 15. Szfv. MÁV 14 4 3 7 11:18 11 16. Miskolc 14 3 4 7 14:29 10 17. Nagybátony 14 2 3 9 5:23 7 18. Győri Dózsa 14 1 3 10 5:23 5 NB III... NB III... A Láb a harmadik helyen Mérsékelt sikerrel szerepel­tek a somogyi csapatok. Szom­baton egy döntetlen, vasárnap egyetlen somogyi győzelem, ez az NB III megyénkre vonat­kozó mérlege. A somogyi »-rangadóról«, a Barcs—K. Vasas mérkőzésről — amely gól nélküli döntet­lennel ért véget — már koráb­ban beszámoltunk. A vasárna­pi folytatás sem nagyon sike­rült. Azaz a Lábodi MEDOSZ- nak igen. A Lábod csapata újabb győzelmet aratott és ez­zel a bajnoki táblázat 3. he­lyére tört fel, helyet cserélve a Barcsi SC-vel. A Délnyu­gati NB Ill-ban egyébként a Pécsi BTC — megnyerve a rangadót — már öt pont előnnyel vezet. A harmadik somogyi csapat, a K. Vasas, eléggé vigasztalan helyzetben van, a tizenötödik. Sokat kel­lene a Vasasnak javulnia, hogy elrugaszkodjék még a ta­vaszi idényben a kiesőhelyről. Az NB III Nyugati csoport­jában jelentős változás állt be a bajnoki táblázaton. A gyen­gén rajtoló MÁV NTE a ne­gyedik helyről egyszeriben az első helyre került. A Marcali VM ez alkalommal is gyen­gén szerepelt és súlyos vere­séget szenvedett az eddig nem különösebben jeleskedő Cell- dömölktől. DÉLNYUGATI CSOPORT Lábod -Mohács 1:0 (0:0) Lábod, 400 néző. V.: Gabi. Lábod: Mohácsi — Németh, Filiszár, Wirth, Luczek, Ta­kács, Borzas, Hadi, Leb ár, Novák, Fülöp I. Edző: András József. Mohács: Perjési — Molnár, Vellér, Koósz, Kerti, Oláh, Völgyesi, Petrányi, Bán­fai, Borsó, Alföldi. 75. perc: Luczek szöglete át­szálltfa védők fölött, s Lebár fejelt kapura, Koósz kézzel ütötte le a gólba tartó labdát. A játékvezető habozás nélkül 11-est ítélt A vendégek ért­hetetlenül reklamálni kezdtek, s már-már úgy tűnt. hogy fél­beszakad a mérkőzés. Három­perces huzavona után azonban Filiszár mégiscsak letehette a labdát a- büntetőpontra, aztán védhetetlenül lőtt a hálóba. 1.0. Sportszerű játék vezette be a találkozót. A vendégek szer­vezetten védekeztek, s emiatt hosszú időn át nem is sikerült gólt elérnie a hazai csapat­nak. Szünet után a mohácsiak védekező játéka olykor dur­vasággá, sportszerűtlenséggé fajult. Feltűnő módon húzták az időt a vendégek. A 11-es körüli huzavonájuk egysze­rűen érthetetlen volt. Nem lehetett vita az esetnél. Jók: Luczek, Takács, Hadi, Fülöp, ill. Molnár, Oláh, Völgyesi. * • * További eredmények: Sárbogárd—Bonyhád 0:0, Pécsi Porcelán—Dombóvári Szövetkezeti SK 0:0, PEAC— Baja 5:1, Nagymányok—Duna­újvárosi Papír 3:1, Dombóvári VSE—P. Steinmetz 2:1, Pécsi BTC—Pécsi Volán 2:0. A délnyugati NB 111 állása: 1. PBTC 12 Í1 1 — 20: 2 23 2. P. Volán 12 9 — 3 25:10 18 3. Lábod 12 7 1 4 24:14 15 4. Barcs 12 6 3 3 16:17 15 5. Dunaújváros 12 6 1 5 14:14 13 6. P. Porcelán 12 5 2 5 19:12 12 7. Nagymányok 12 5 2 5 19:19 12 BVSE 12 6 — 6 16:16 12 9. Bonyhád 12 4 4 4 11:13 12 10. D. Szövetk. 12 4 3 5 10:10 11 H. Mohács 12 3 4 5 11:16 10 12. Baja 2 4 2 6 10:18 10 13. Pécsi EAC 12 4 1 7 22:21 9 14. P. Steinmetz 12 1 5 6 12:21 7 15. K. Vasas 12 2 3 7 10:20 7 16. Sárbogárd 12 1 5 6 4:15 7 A labdarúgás programja A következő két hétben is­mét a nemzetközi események kerülnek előtérbe a magyar labdarúgásban. Hétfőn hosz- szabb szünet után ismét meg­tartották a ligaülést, s ezen a klubok képviselői már egyeztették a bajnokság tava­szi hajrájának programját, s ezenkívül szó volt a Magyar Népköztársasági Kupa talál­kozóiról is A bajnoki menetrend: 14. forduló: Június 21, szombat: Ferenc 'áros—Csepel, Népstadion, 20 óra. MTK—Ü. Dózsa, Hungária út, 17.30 óra. Június 22, vasárnap: Vasas—Eger, Fáy utca. 1/.30 ó. Pécs—Szombathely. Pécs, 17.30 ó. Tatabánya—Dunaújváros Tata­bár' 17.30 óra. Rába ETO—Komló, Győr, 17.30 ó. Salgótarján—Egyetértés, Salgó­tarján, 17.30 ó. Diósgyőr—Bp. Honvéd, Diósgyőr, 17.30 óra. 15. forduló: Június 28, szombat : Vasas—Pécs, Fáy utca, 17.30 óra. Június 29, vasárnap: Csepel—Rába ETO, Csepel, 17.30 óra. Bp. Honvéd—Salgótarján, Kis­pest, 17.30 óra. Egyetértés—Tatabánya, Soroksár. 17.30 óra. Komló-MTK, Komló, 17.30 óra. Eger—Ü. Dózsa, Eger, 17 30 óra. Szombathely—Diósgyőr, Szom­bathely, 17.30 óra. A Dunaújváros—Ferencváros mérkőzésnek még nincs időpontja. A 13. fordulóból elhalasztott Ü. Dózsa—Rába ETO találkozót jú­nius 25-én, szerdán, villanyfény melleit 20 órakor játsszák le a Megyeri úti pályán. NYUGATI CSOPORT Celldömölk — Marcali 6:1 (4:0) Celldömölk, 600 néző. V.: Csordás. Celldömölk: Mojer — Ko­máromi, Katona, Kovács, Sza­bó I., Poór, Somogy, Németh, Horváth 1., Kertész, Elek. Ed­ző: Lábas György. Marcali: Szántó 1. (Bácsi 11.) — Hosszú (Fújsz), Rigó, Bácsi I., Szűcs, Kosi, Proszenyák, Lőrincz, Szántó II., Lázár, Polgár. Teljesen egyoldalú mérkőzés volt. A gyenge napot kifogó Marcalival szemben hamaro­san bebiztosította győzelmét a celldömölki vasutascsapat. Csak 6:0 után sikerült a Vö­rös Meteornak szépítenie. G.: Horváth I. (3), Németh, Elek, Kertész, ill. Proszenyák. Jók: Horváth I., Kertes, Elek, a marcali csapatból Bácsi II. és Bácsi I., valamint Szűcs já­téka érdemel említést. További eredmények a Nyu­gati csoportban: MÁV MTE—Katona J. SE 1:0, Zalaszentgrót— Mereszjev SE 1:2, Keszthely—Sárvár 1:1, Kőszeg—Szombathelyi Dózsa 1:2, Tapolca—Körmend 4:1, Szombathelyi Vasas—Nagyka­nizsai Sáska 0:2, Zalaegersze­gi Dózsa—Nagykanizsai Dózsa 3:2. Az NB ni Nyugati csoportjá­ban a 13. forduló után a követ­SPORTHÍREK Hétfőn délután elutaztak a válogatott birkózók Modená­ba. Dobogós helyezést várha­tunk Gáltól, Alkertől, Vargá­tól, Kisstől és Kozmától. Ala­posan megfiatalított gárdával utaztunk el, hiszen a 10 ver­senyző közül Szabó, Németh, Hornyák, Pércsi és Gál még nem szerepelt Európa-bajnok- ságon. • * « A Poitiersben rendezett nemzetközi párbajtőrvívó ver­senyen nagy mezőny indult, a részvevők között ott voltak az olimpiai bajnok magyar spor­tolók is, de sajnos a viadal rosszul végződött számukra: mind az egyépd, mind a esa- patküzdelmridben alulmarad­tak. A csapatversenyben Ma­gyarország 3. lett. * * * Az MHSZ lövészklubja dr. Műnnich Ferenc emlékére lö­vészversenyt rendez és a via­dalt minden évben lebonyo­lítják. Az idei küzdelmek jú­nius 6-án, 7-én, 8-án, 14-én és 15-én lesznek a Marcibányi téri lőtéren, a Margitszigeten, Szentendrén és Nagytétényben. Az 57 számra 27 klub 1198 nevezést adott le. * * * A francia bajnokságban a vasárnapi forduló után 1. St. Etienne 52 pont, 2. Bordeaux 49 pont, 3. Rouen 40 pont. Az osztrák bajnokságban 1. Austria Wien 40 pont, 2. WSC 34 pont, 3. Rapid 31 pont. A görög labdarúgó-bajnok­ság élcsoportjának állása: 1. Panathinaikos 87 pont, 2. Olympiakos 82 pont, 3. Panio- nios 71 pont. A csehszlovák bajnokságban az élcsoport: 1. Sparta Trna- va 36, 2. Slovan Bratislava 29. 3. Sparta Praga 26 pont. A lengyel bajnokságban 1. Légia Varsó 34 pont, . Gornik 33 pont, 3. Sosnoviec 26 pont. zon. A játékvezető azonban közbe­szólt, a végén egy vitatható 11-es- sel kikapott az élelmezésiek csa­pata. A forduló egyetlen NB II-es somogyi győzelmét a Kaposvári Táncsics SE aratta. A csapat ez alkalommal nemcsak tetszetősen, hanem eredményesen is játszott. A kaposvári győzelem teljesen megérdemelt, s akár nagyobb ará­nyú is lehetett volna. Egyébként a forduló legnagyobb meglepetése Dorogon született, abol a Savaria Cipőgyár legyőzt* a Dorogi Bányászt, amely ezzel kiesett a tavaszi elsőségért folyó versen3'ből. Az NB II Nyugati cso­portjának élén a Győri MÁV DAC áll most már 2 pont előnnyel, s a gólaránya is «megér« egy pon­tot. A somogyi csapatok közül a Táncsics áll legjobban: 7. A K* Kinizsi és a Siófoki Bányász ott van a kiesési zónában. A kaposvá­riak a 13., a siófokiak a 14. he­lyen tanyáznak. K. Táncsics — Bauxitbányász 3:1 (3:1) kezd a sorrend: 1. MÁV MTE 13 2. Z. Dózsa 12 Ül Kőszeg 12 4. Sárvár 12 5. Keszthely 12 6. N. Dózsa 13 7. Sz. Dózsa 12 8. Körmend 12 9. Tapolca 12 10. Katona J. SE 12 11. Sz. SE 12 12. N. Sáska 13 13. Mereszjev SE 12 14. Celldömölk 12 15. Z.-szentgrót 13 16. Marcali 13 17. Sz. Vasas 12 3 17: 9 16 2 21:13 16 2 13: 8 15 2 17:14 15 2 12:10 15 4 20:22 15 3 23:14 14 3 17:16 14 5 21:23 12 5 16:13 11 3 20:13 11 5 13:15 10 6 11:19 10 4 24:25 9 7 15:25 9 8 14:32 8 8 10:23 6 Kaposvár, 1000 néző. V.: Kristóf. Kaposvár: Dohány — Káh- lesz, Holzhäuser (Solti), Far­kas, Nagy, Selenka, Letenyei, Nádasdi (Kincsei), Jankó, lva- nics, Kovács. Edző'- Váradi La­jos. Bauxitbányász: Boros — Tóth, Dálnoki, Tulok II., Szűcs, Kojsza (Gombás), Borbély, He­gedűs, Tulok I., Szarvas, Pálfi. Edző: Kun Vilmos. Jól kezdett a Táncsics. Még csak a 2. percben járt az óra mutatója, amikor Letenyei— Selenka—Ivanics volt a labda útja, s Ivanics ballábas lövé­se nyomán a labda védhetetle­nül vágódott a jobb felső sa­rokban, 1:0. A várt kaposvári folytatás azonban elmaradt, sőt az 5. percben egyenlítettek a vendégek. Ártatlannak látszott a támadás, amikor a 16-os tá­jékán a labda Tulok I. elé ke­rült. A Kaposváron is jól is­mert csatár bizonyította, hogy még mindig veszélyesek távoli bombái, fordulásból, kapásból lőtt a bal felső sarokba, 1:1. Mindkét csapatot idegessé tet­te a két gyors gól. Aztán fo­kozatosan a Táncsics lendült bele, előbb Letenyei mí'jd Jankó lövése adott gondot Bo­ros kapusnak. A 20. percben Ivanicsot kapuratörés közben buktatták a vendégcsapat vé­dői. Vitathatatlan 11-es, Far­kas állt a büntetőnek, s véd­hetetlenül lőtt a hálóba, 2:1. Két perc múlva Boros csak nehezen tisztázta Nádasdi be­adásszerű lövését. Aztán Tu­lok I. veszélyeztetett két íz­ben is, Dohány áronban lát­ványosan védett. A 42. perc­ben harmadszor rezdült meg a vendégek hálója. Selenka a 16-oson belülre ívelte a labdát Kovács elé, aki megvárta, amíg a kapus kimozdul, aztán mellette az üres kapu közepé­be lőtt. 3'-l. A közönség nagy tapsa mellett vonult az öltö­zőbe a Táncsics. Szünet után a vendégek ve­szélyes támadásaival folyta­tódott a játék. Az első tizenöt percben sok dolga akadt Do­hánynak. Aztán Ivanics elől mentett Boros. Egy ízben Ná­dasdi a kapufát találta el. Még egy Nádasdi-lövés, majd egy Selenka-bomba jelentette az eseményt. Az előbbinél a lab­da fölé szállt, Selenka lövését védte Boros. Bár szünet után nem esett gól, a hálás közönség most is tapssal köszöntötte a levonuló Táncsicsát, no meg a vendég- csapatot is, mert végre Kapos­váron az NB 11-höz méltó nagy iramú, helyenként színvonalas mérkőzés szemtanúi lehettek. Ez alkalommal mindkét csa­pat a szervezett védekezés mellett a támadásra is gondot fordított. A látottak alapján a Táncsics győzelme teljesen megérdemelt, sőt akár nagyobb arányú is lehetett volna. Á Bauxitbányász sportszerűen, tiszta eszközökkel küzdött. Jó képességű csapat az NB 11 újonca, amely bizonyára még szolgáltat maid meglepetést is az idei bajnokságban. Jók: Káhlesz, Farkas, Ivanics, ill. Tóth, Dálnoki, Tulok I. Győri MÁV DAC—K. Kinizsi 2:1 (1:1) Győr, 2000 néző. V.: Szlávik. Győr: Tóth L. —1 Dőld, Ko­vács, Nagy, Tóth S. (Szekeres), Egyed, Glaser, Révai, Pálos, Germán (Nyers), Gyomoréi. Edző: Fehérvári Alfréd. Ka­posvár '■ Kovács (Bodnár) — Balogh (Segesdi), Báli, Né­meth, Hajdú, Savanyú, Farkas, Szöllösi I., Göncz, Téglás, Laczkovics. Edéö: Zag József. Heves győri támadások ve­zették be a találkozót. A 9. percben már a negyedik szög­letet rúgta a hazai csapat. A Kinizsi-védelem azonban Ko­váccsal az élen remekül állta a rohamokat, sőt olykor még egy-egy támadásra is futotta a kaposváriak erejéből. A 43. percben góllá érett a győriek fölénye. Sarokrúgás szállt be. Révai meglökte a felugró Bálit, így a labda Ré­vai elé került. Nem kis megle­petésre a játékvezető nem lá­tott szabálytalanságot, s ami­kor Révai lövése nyomán a labda a hálóban kötött ki, gólt ítélt, 1:0. Újrakezdés után egyenlített a kaposvári együt­tes. Göncz—Laczkovics táma­dás gördült a bal oldalon. A szélső egy csel után visszaját­szott Gönczhöz, aki senkitől sem zavarva közelről a hálóba küldte a labdát. 1:1. Szünet után ismét fergete­ges győri rohamok vezették be a játékot. Egyre-másra zúdul­tak a lövések a kaposvári ka­pura, de Kovács is, és a ké­sőbb beállt Bodnár úgyszintén rendre hárítani tudott Már- már úgy látszott, hogy marad a döntetlen, amikor a 78. perc­ben egy győri támadásnál Ba­li a 16-oson kívül estében kéz­zel érintette a labdát. Szlávik játékvezető érthetetlenül a 11-es pontra mutatott. Az élel­mezésiek reklamáltak, ered­ménytelenül. A büntetőnek Tóth L. állt neki, s nem hibá­zott, 2:1. Még két Kinizsi-ro­ham következett, de a győri védők sikeresen tartóztatták fel a kaposvári támadókat, az­tán véget ért a találkozó. A mérkőzés nem tükrözte azt, hogy az NB II Nyugati csoportjának éllovasa és a bajnoki táblázat alján tanyá­zó csapat játszik a pályán. Igaz ugyan, hogy a kaposvári együttes elsősorban védekezés­re rendezkedett be, de azért korszerű ellentámadásokra is futotta erejéből. A látottak alapján a Kinizsi az egyik pontra feltétlenül rászolgált volna. Mindkét győri gól előtt a játékvezető a kaposvári csa­patot sújtotta ítéletével. Jók: Dőld, Kovács, Egyed, ill. Ko­vács, Báli, Balogh, Szöllösi. * * * További eredmények az NB II Nyugati csoportjában'■ Olaj­bányász—Máza-Szászvár 0:0. Fűzfő—Pécsi VSK 4:2, Szek­szárdi Dózsa—Veszprémi Ve­gyész 1:1, Pácai Textiles—Al­másfüzitő 3:0. Savaria Cipő­gyár—Dorogi Bányász 1:0. Ar NB II Nyugati csoportjának Pompás gól volt. Alig kezdődött meg a K. Táncsics — Bauxitbányász mérkőzés, amikor Ivanics labdája védhe- n lviaía al tétlenül vágódott a felső sarokba. A kapus hiába mozdult. Bauxitbányász állása: 1. MÁV DAC 12 7 4 1 19:6 18 2. Pápa 12 6 4 2 21:8 16 o. P. Ércbányász 12 6 3 3 20:10 15 4. Fűzfő 12 5 5 2 16:11 15 5. Dorog 12 4 6 2 17:9 14 6. Savaria 12 6 2 4 19:15 14 7. K. Táncsics 12 3 7 2 14:8 13 8. Almásfüzitő 12 5 1 6 16:17 11 9. Veszprém 12 4 2 6 13:15 10 10. Szekszárd 12 1 8 3 12:16 10 11. Nagykanizsa 12 2 6 4 8 :12 10 12. PVSK 12 3 4 5 14:22 10 ’3. K. Kinizsi 12 3 4 5 8:14 10 14. Siófok 12 3 3 6 11P22 9 15. Máza-Szász\'ár 12 3 3 6 10:22 9 16. Bauxitbányász 12 2 4 6 9:19 • El SOMOGfi NÉPLAP

Next

/
Oldalképek
Tartalom