Somogyi Néplap, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-25 / 118. szám

A türelmetlen Tóth a Hóimul Forró szél fodrozza a bá­nyató vizét. A gyomos földtú­rások között fáradt vagonok sorakoznak a végtelenbe sfefő síneken. Lábunk alatt mono­ton egyhangúsággal ropog a kavics, mintha még az árnyék is gyorsabban iramodna utá­nunk a forró kavicsmezőben. — Egy lemerüléssel ennyit hoz fel a hatköbméteres mar­koló — magyarázza Tóth György kotrómester. A markoló most hatalmas gerendákon pihen. Kisebb ví- kendház is elférne benne, la­kókkal együtt. — Ez a másik kezem — hőséggel dacol, télen feltöri a bányató jegét, hogy indulhas­son. Az életemmé vált ez a munka. Nem is dolgoztam még másutt, csak itj, a gyékényesi kavicsbányában. Magamnak sem tudom megmondani, mi hajtja jobban az embert. Az igyekezet valahogy beleszületik az emberbe. — A fizetés? — Kétezemyolc-kilencszázig is elmegy. Most egy kicsit töb­bet dolgozunk, kihasználjuk a jó időt A természet úgy is sokszor megtréfál bennünket. Egyszer a szélvihar vízbe for­dította a szállítószalagot Azt hittük, még a Móhrt is elso­dorja, de mi voltunk az erő­sebbek. Nagy József Apró ügyek A MEGYEI TANÁCS vég­rehajtó bizottságának legutób­bi ülésén sok szó esett a »kis« ügyek intézéséről. Az állam­polgárok ügyes-bajos dolgaira nem lekicsinylőén ragasztották ezt a jelzőt. Olyan panaszok­ról, valóban csak egyes embe­reket, esetleg családokat érin­tő aktákról van itt szó, ame­lyek mindennaposak és saj­nos, ma még az élet elképzel­hetetlen nélkülük. A szabály­sértési kódex életbe lépése és az ezzel kapcsolatos intézke­dések igyekeztek gátat vetni a hosszadalmas, évekig tartó ügyintézéseknek — több-keve­sebb sikerrel. A múltkoriban Siófokon mondta el egy ismerősöm, hogy három éve tanácsi ha­tározat és bírósági ítélet bir­tokában sem tudnak elintézni egy ügyet A lakásukkal szem­ben levő épületben üzemel egy húsbolt, két kijárattal az egy­irányú utcára. Az udvari be­járat olyan keskeny, hogy a hússzállító teherautó hosszas manőverezés után a két faltól tizenöt-húsz centiméterrel ép­pen csak elfér. Ilyenkor még gyalogosan sem lehet bejutni az udvarba — ahol körülbelül negyvenen laknak —, nemhogy gépkocsival. Tehát a teher­autó reggel beáll és a hátsó ajtónál rakodik fél órákig, órákig. Nem az utcáról, mert onnan már három-öt métert Távolról ide látszik a Móhr 2-es úszókotró víz fölé hajló nyelve, a 120 méteres szállító­szalag Szembe süt á déli nap, ké­vést szólunk egymáshoz. And- ristyák Jánossal rójuk az út- talan utakat, s mindketten megkönnyebbülten sóhajtunk, amikorra elérjük a hatalmas vízi óriást Barnára égett ar­cú ember nyújtja a kezét. Ebéd közben érkeztünk és Tóth György félretolva a tás­káját készségesen kalauzól bennünket az óriás vasalkot­mány egymást szorító traver­zei között. Fejünk fölött a 22 tonnát játszi könnyedséggel emelő csörlő, feszülő drótkö­telekkel. — Tótii Gyuri erős ember — súgja valaki mellettem. — Hu­szonkét tonnát emel fel fél­kézzel. A Móhr bagger vezérlőtáb­lája előtt állunk. jegyzi meg tréfásan a kotró­mester —, ez az erősebb — szögezi le határozottan. . Szeretette] beszél a Móhrról. amelyik 1967 ója társa, a munkatársa lett. — Tizenhárom éve dolgo­zom különböző kotrókon, de ehhez hasonló alig akad Kö- zép-Európában. Olyan az ere­je, mint égy igazi óriásé. Minden héten egy nap a ja­vításé, hogy aztán hat napon át éjjel, nappal dolgozhassa­nak. Tizenkét óránként vált­ják egymást a gép kotrómes­terei, hogy a hosszú vagonok a parton, a szalag végén ne várjanak hiába. — Még akkor sem várhat­tak, amikor lapáttal raktuk a kavicsot. Napi húsz-huszonkét köbméter volt a teljesítmé­nyünk — mondja Tóth György és a régi bányató felé néz. — .Tudja, a kavicsbányász türelmetlen ember. Nyáron a Mem lesz ‘ \ ' Cserénfán A múlt évben a nagy szá­razság miatt Cserénfán is ko­moly gondot okozott a takar­mányellátás. Sikerült ugyan silóval segíteni a téli etetést, de tavasszal már nyolcvan mázsa szénát és hatvan má­zsa abraktakarmányt kellett vásárolni. Most más a helyzet. Rész­ben a kedvező időjárás, rész­ben a vezetőség előrelátása ‘jobb körülményeket terem­tett. A cserénfai határban gyorsan fejlődik a silókuko­rica, a takarmánykeverék, és a 80 hold pillangós is szép THIEKT ARPAP termést ígér. A lucerna nagy részét már az eső előtt össze­gyűjtötték. A napokban pedig hozzáláttak a szarvasikerep kaszálásához. A cserénfai mező jó takar­mánytermő terület Ez a ház­tájiban is látszik, ahol a szarvasmarha-állomány évről évre szaporodik. Éppen ezért a vezetőség úgy határozott, hogy a pillangósok és a kö­zel 180 hold rét nyolcvan szá­zalékát a tagok kaszálják le részért. így a háztáji állo­mány takarmányellátása is megoldódik. KÉT ÉVTIZED A BÖRTÖNBEN Hasba szúrta élettársát 3. — Csakis ezt tehetjük — helyeselt Bencze. — König! König a hívásra gyorsan előrejött az ismétlő pisztoly- lyal és szomorú, kun baju­szával. Lehúzódott Wolf mel­lé a ponyva szélére. — Huszonötén vagyunk — mondta neki Wolf. — Ebből huszonhármán visszamentek egészen a vasúti átjáróig. Te leszel a parancsnokuk. Az őrháznál bevágtok az erdőbe, és nagy zajjal haladtok be­felé. Egy idő múlva balra fordultok, és az erdőn ke­resztül megpróbáltok az er­dészház közelébe jutnL Amennyire csak lehet, maga­tokra vonjátok az őrség fi­gyelmét. — Azt rebesgetik, hogy az erdő tele van szerbekkel. — Hát, vigyázzatok! Ha vannak ott szerbek, ne ro­hanjatok a karjaikba, mert tőletek függ az egész akció. Mi .gyanis két en, húsz-húsz kézigránáttal ellenkező irány­ba indulunk el a töltés aljá­ban. Átbújunk a viadukt alatt, Ás a patak mentén jö­vünk vissza. A zúgónál meg­E SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1969. májas 23. várjuk, amíg ti működésbe lépték. Akkor a szurdokban, a sziklák védelme alatt meg­közelítjük az erdészházat, és elvégezzük a dolgot — Mi legyen velünk, ha az erdőben mi is elvégeztük a dolgunkat? — Visszajöttök ide, és meg­vártok bennünket. Itt talál­kozunk, és együtt vonulunk vissza a majorba. — • Ki lesz az, aki veled megy? — kérdezte König. Wolf körülpillantott mint­ha eddig halogatta volna a döntést magában, és csak most akart volna választani. Valójában ezt már az első percben eldöntötte. — Benczét viszem magam­mal. Fölálltak, és komolyan tisztelegtek egymásnak. — Az őrházig mentek — mondta Wolf még egyszer. — Nem tovább és nem előbb. Amikor ti az őrháznál - vagy­tok, mi elindulunk. A csoport, Kőniggel az élen, megmozdult a töltés al­jában. A fegyvereket lefor­dítva, földre néző csővel akasztották a vállukra. A ci­vil ruhás, csaknem rendet­lennek látszó sor ide-oda csúszkált az esőben. Amikor Fele életét börtönben töltöt­te. Még nem volt tizenkilenc, amikor 1946-ban rablás miatt tizenöt évi börtönre ítélték. Mondhatnánk, a legszebb évei vesztek oda. De nem akarta igazán, hogy valaha mégis tisztességes életet éljen; meg­szökött a börtönből s újabb bűncselekményeket követett el. Összbüntetésként plusz két év- valamint tízévi eltiltás a köz­ügy ektőL Nem változott 1963-ban szabadult. ígéretet tett, többször nem kerül visz- sza. Fecsegés volt csupán, rö­vid idő múlva ismét a vád­lottak padjára ült. Újabb há­romévi szabadságvesztést ka­pott és öt évre eltiltották a közügy ektőL Büntetésének letöltése után a Szigetvári Konzervgyárban helyezkedett eL Az ember azt gondolná; nem igaz, hogy a hosszú évek a börtönben nem alakították át, vagy ha nem változott is meg, hát legalább megtört ' * Erről azonban szó sem volt. Senkivel sem jött ki, munka­társai kerülték. Magatartása miatt rendőri felügyelet alá helyezték. Horváth Istvánnak még ek­kor is lehetősége lett volna — bár negyven már elmúlott — becsületes életet élni. De vala­mi megcsontosodott konokság, erőszakosság lett úrrá rajta — s ezek leküzdésében csak ma­messzebb értek, Wolf távcső­vel követte őket. Kőnigék húsz perc múlva elérték az őrházat. Wolf ekkor intett Benczének, és a két tarisz­nyaszerű zsákot amelyben a kézigránátok voltak, a hátuk­ra vették. Mielőtt elindultak, Bencze megfogta Wolf karját és megszorította. — Köszönöm —- mondta hálásan. Wolf nem válaszolt Nem akarta elrontani azt, amire Bencze gondolt Wolf ment elől, mögötte Bencze, aki szí­vesen cioelte volna a másik zsákot is, de Wolf hallgatása egyenesen megbénította a gondolatait, és így nem szólt. Időnként szívesen mondott volna valamit, de csupa olyan dolgok jutottak az eszébe, amiről már beszéltek az idők folyamán. Azt gondolta: Pe­dig jó volna egy ilyen dolog előtt mondani valamit egy­másnak, ahol ott is hagyhat­juk a fogunkat. Dehát kevés l eszédű emberek vagyunk, és erről egyikünk se tehet..!. Hatalmas, kissé hízásra haj­lamos alakja ide-oda billegett az ösvényen. A viaduktnál megálltak egy percre A vas- szerkézet rácsozata árnyékot vetett az arcukra. Wolf még egyszer átgondolta a táma­dást. Eszükbe se jutott, hogy ez parancsmegtagadás. De ar­ra se gondoltak, hogy úgy ismerik a hegyvidéket, mint a tenyerüket, és ha most be­vennék magukat az erdőség­gé ra számíthatott. Az akarat­erőt azonban sohasem ismerte. „Akkor meg fogsz dögleni i" Megismerkedett a húszéves Horváth Máriával. (Csak név­rokona.) Felajánlotta, elveszi feleségül, de csupán élettársi közösségre léptek. Ettől kezd­ve nem vállalt munkát, élet­társával együtt alkalmi mun­kából tartotta el magát. Kezdetben még úgy-ahogy megvoltak, később azonban egyre jobban elmérgesedett kettőjük kapcsolata. A férfi durva volt, iszákos, a lánynak alaposan kijutott az erőszakos­ságból. Nem csoda, hogy meg­unta, s szüleihez költözött. Tavaly karácsony másnap­ján Horváth taxival Visnyén lakó élettársához ment. Ellen­szegülést nem tűrő hangon fel­szólította a lányt, költözzék vissza hozzá. A lány a fejét rázta. — Akkor meg fogsz dögleni! Senki sem tulajdonított kü­lönösebb jelentőséget Horváth kijelentésének, megszokták a beszédét. Pedig a férfi komo­lyan gondolta. Másnap a lánynak édesany­jával Szigetvárra kellett utaz­ni. Horváth mindenütt a nyo­mukban volt, még rokonaik lakásába is követte őket. A lányra támadt, ököllel az ar­cába ütött, letépte a kabátját meg a csizmáját, s a lábbelit tehetetlen dühében összevag­dalta. A bűnügyben a közelmúlt­ban ítélkezett a Megyei Bíró­ság dr. Márton Géza tanácsa. Horváth Istvánt emberölés kí­sérlete miatt négyévi szigorí­tott börtönre ítélték, ' s to­vábbi négy évre eltiltották a ,, közügyek gyakorlásától. A J lány apja, Horváth György is be, reggelre otthon lehetné- ^ vádlottok_padjára került, a nek. A lány annyira félt tőle, hogy a rendőrség védelmét kérte, amíg elutazik Sziget­várról. „Bánom, hogy nem öltem meg" December 28-án este kopog­tattak Horváth Mária lakásán. Horváth István és két ismerő­se lépett be. A férfi odaállt a lány elé. — Hazajössz? Vár az autó. — Nem megyek sehova. Horváth előrántotta tőrkését és markolatig a lány hasába szúrta. A lány édesanyjának kétségbeesett kiáltozására be­szaladt a házba az apa, Hor­váth György is. Elkeseredésé­ben fejszét fogott, s azzal tá­madt az elvetemült férfira. Komoly sérüléseket okozott a fejsze, úgyhogy nemcsak a lányt, de volt élettársát is mentők vitték a kórházba. Jellemző Horváth Istvánra, hogy amikor megtudta a kór­házban, hogy a lány életben maradt, megjegyezte: »Bánom, hogy nem ölteni meg.« Az igazságügyi szakértő megállapította, hogy a lány életét csak a gyors orvosi be­avatkozás mentette meg, a szúrás életveszélyes volt A kis zúgónál — amelynek barnult, moszatos lépcsőin fehéren csörgött le a patak vize, s lent a tölcsérben pisztrángok fényes háta vil­logott — a kövek közé hú­zódtak, és előszedték a kézi­gránátokat. Fölöttük, körül­belül három méter magasság­ban volt az erdészház, de a magas parttól és a bozóttól nem láthatták. Amíg a kézi­gránátokat ötösével összesze­relték, Wolf különösnek ta­lálta, hogy állandóan az any­ját látja maga előtt, ahogy épp a tűzhely fölé hajol. Az arca díszes blondelkeretben tündökölt, mint egy szent­kép, hogy szinte fohászkodni lehetett volna hozzá. Távoli rikoltozás verte föl a környék vizes csöndjét. Wolf fölegyenesedett, a fülét a hangok irányába fordította. Egy ideig hallgatózott, majd az összeszerelt kézigránátokat egymás után az övébe dug- dosta. Bencze is hasonlóan cselekedett. — Mehetünk — mondta Wolf. Felkapaszkodtak a magas ^ partra. Egymás kezét fogva ? hasra vágódtak a bozótban. J A túloldalról visszhangozva f közeledett a zaj, amelyet (j Kőnigék csaptak az erdőben, y törvény nem tűri a bosszút vagy az elkeseredettség szülte meggondolatlanságot —, nyolc­hónapi felfüggesztett szabad­ságvesztésre ítélték. Pintér Dezső kellene cipelni a félsertése­ket, alumíniumtepsiket. Ismerősöm kérése és a többi lakóé csak annyi volt, hogy rakodjanak az utcáról, ne te­gyék lehetetlenné az udvaron keresztüli közlekedést Az üz­letvezetőt birtokháborítás cí­mén kétszáz forint pénzbírság­ra ítélte a tanács. Ez a sza­bálysértési maximum. A fel­lebbezés után a bíróság is úgy határozott, hogy ne torlaszol­ják el az' utat. De még most sincs vége az ügynek. Közle­kedni ugyanúgy nem lehet, mint eddig TAVALY egymillió-százezer beadvánnyal fordultak me­gyénk lakói az alsóbb és ma­gasabb szintű tanácsokhoz. Azt már nem mutatja ki a sta­tisztika, hogy ebből az óriási papírtömegből mennyi volt a »kis ügy«, de hogy több mint a fele, az biztos. Az ügyinté­zőkön és az állampolgárokon kívül más szervek is érdekel­tek abtwn, hogy a hatóságok­ról kialakult vélemények va­lóban a valóságot tükrözzék. A párt- és a szakszervezetek ugyanúgy figyelemmel kísérik ezt a folyamatot, mint az, aki hét hónapja vár döntésre. Amikor a szocialista demok­ráciáról beszélünk, arról, hogy ma már nincsenek kényes kér­dések, őszintén és nyíltan vi­tathatunk meg mindent, akkor elszomorító a döntések halo­gatása, a packázás, az aprócska ügyek csűrése-csavarása. Nyil­ván sokan szem- vagy fülta­núi voltak már, hogy a fél­fogadásokon túlfűtött légkör­ben tárgyalt a panaszos és az ügyintéző, egyszóval vesze­kedtek, mivel nagyon nehéz úgy dönteni, hogy az mindkét félnek tessen. Az azonban egyáltalán nem elhanyagolha­tó, hogy amíg a döntés meg­születik, milyen kapcsolat ala­kul ki az emberek és a ható­ságok között, s munkájukról milyen véleményt alkotnak. Ezeken a döntéseken keresztül érzi igazán az állampolgár, hogy mennyire megbecsült, teljes jogú tagja társadal­munknak. Nyilván sok kis ügyet sikerült már gyorsan és pontosan elintézni. Ha nem, akkor ezekből születnek a nagy ügyek. Kétszáz forintos szabálysér­tésből indultam ki, aprócska ügyből, amely még ma sincs lezárva, az akták sokasodnak, levelek, átiratok jönnek-men- nek vég nélkül. Kinek jó ez? az Államhatalom he­lyi SZERVEI, a tanácsok egyre nagyobb önállóságot kapnak, feladataik nőnek, s ennek megfelelően a velük szemben támasztott követel­mény is nagyobb. S elsősor­ban az az ügyfelek igénye, hogy ne legyenek nagy ügyek a kicsikből. Saly Géza AGROKEREK! ÁLLAMI GAZDASÁGOK! TERMELŐSZÖVETKEZETEK! Azonnal tudunk szállítani a raktárunkon lévő 44 db SE-3 tip• sertésönetetőhől Ar: 1802,80 Ft/db Rendelésükkel szíveskedjenek szövetkezetünket megkeresni. Cím: (Folytatjuk) Óbudai Gépipari Ktsz 1. sz. üzemegysége. Marcali, Széchenyi u. 11. sz. (8710) 0031014831

Next

/
Oldalképek
Tartalom