Somogyi Néplap, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-15 / 109. szám
%■ ^AP =í> VILÁG PROLETÁRJAI E G Y E S U L J E T E KI Ára: 8Q fillér AZ MSZMP SOMOGY H EG Y E1 B I Z O TTSAcAnAK LAPJA XXV. évfolyam, 109. szám 1969. május 15., csütörtök ISMERKEDÉS SOMOGGYAL Belpolitikai újságírók Kaposváron Kétnapos somogyi körútra megyénkbe érkezett a Magyar Újságíró Szövetség belpolitikai szakosztálya a megyei pártbizottság és a megyei tanács meghívására. A Magyar Rádió és Televízió munkatársainak, a Népszabadságot, a Magyar Hírlapot, a Népszavát, a Magyar Nemzetet, a Nők Lapját, a Tanácsok Lapját és a Szövetkezetét képviselő belpolitikai újságíróknak Böhm József, a megyei tanács vb-elnöké adott tájékoztatást Somogy múltjáról, felszabadulás utáni fejlődéséről, a Tegyünk többet Somogyért! mozgalom eddigi eredményeiről és távlatairól. A sajtó, a rádió és a televízió meg Somogy kapcsolatát is elemezte. Hangsúlyozta, hogy a megye vezetői nagyra értékelik a sajtótól és a hírközlő szervektől kapott segítséget. A Népszava szerkesztőségétől azt kérte, hogy sokkal nagyobb figyelmet fordítson a megyére. A fővárosi újságírókat Rajcsá- nyi Károly, a belpolitikai szakosztály elnöke és Mészáros Ferenc titkár mutatta be a megye vezetőinek. A tájékoztató után a fővárosi újságírók több kérdést tettek föl. Elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy milyen szakmákban várna Somogy bevándorlókat, van-e terv a főváros és Kaposvár korszerű úttal való összekötésére, milyen távlatai vannak a mezőgazdaság belterjessé tételére, a mezőgazdasában dolgozók életszínvonalának emelésére. Mivel a megyei tanács vb-elnöke a balatoni ellátás jelenlegi nehézségeivel is foglalkozott, arra a kérdésre is választ vártak a belpolitikai szakosztály jelen levő tagjai, hogy a veszprémi és a somogyi tanács együttesen tett-e lépéseket a minél gyorsabb megoldás ügyében. A megyei tanácsról a Kapos Szállóba sétáltak át a fővárosi újságírók. Itt Nagy Lajos, a Híradástechnikai Vállalat igazgatója tájékoztatta a vendégeket a vállalat helyzetéről és a most folyó fejlesztésről és beruházásról. Ebéd után mikrobuszon városnézésre indultak a belpolitikai szakosztály tagjai. Htjukra elkísérte őket Böhm József vb-elnök, Illés Dezső, a megyei pártbizottság titkára, Kocsis László, a megyei párt- bizottság osztályvezetője, Sugár Imre, a megyei tanács vbelnökhelyettese és Rostás Károly, a városi tanács vb-elnöke. Az üzemlátogatás és a városnézés közben föltett kérdésekre ők válaszoltak az újságíróknak. A Híradástechnikai Vállalat, a Szakmunkás- képző Intézet, a Kalinyin lakótelep megtekintése után a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtárba látogatott a MUOSZ belpolitikai szakosztálya. Kellner Bernát igazgató ismertette a somogyi könyvtárügy múltját és jelenét, érdekes történetekkel fűszerezve a tájékoztatót Különösen nagy érdeklődéssel hallgatták, amikor arról beszélt, mely újságokat, hetilapokat és folyóiratokat olvasnak legszívesebben és leggyakrabban a kaposváriak. S a hírlapolvasóban minden újságíró a saját szemével győződhetett meg róla, melyik lap van éppen kéz- bem A kaposvári látogatás a termálfürdőben fejeződött be. A belpolitikai szakosztály tagjai ma Nagyatáddal ismerkednek. Nyers Rezső Szó nők megyében Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, szerdán Szolnok megyébe látogatott A vendéget a megyei pártbizottság székházában Vá- czi Sándor és Tóth János, a megyei pártbizottság titkárai, Fodor Mihály, a megyei tanács vb-elnöke és Sípos Károly, a városi pártbizottság első titkára fogadták. Ezután felkereste a Tiszamenti Vegyiműveket, megtekintette a szolnoki vasút rekonstrukcióját A megyei pártbizottság székházában találkozott a megye vezetőivel, a párt-vb tagjaival és tájékoztatót adott az időszerű politikai, gazdasági kérdésekről. (MTI) Sajtótájékoztatók a BNY-n Szerdán a Budapesti Nemzetközi Vásáron megkezdődtek a pavilonokban a helyszíni sa j tótá j ékoztatók. Elsőként a francia pavilonban Georges Noreau kereskedelmi tanácsos tájékoztatta az újságírókat Franciaország BNV-r észvételéről. A Budapesti Nemzetközi Vásáron ezúttal hivatalosan jelentkezik a francia kereskedelem és ipar; 62 cég mutatja be árukínálatának egy részét A fogyasztási cikkek, közöttük a parfőmök, italáruk mellett fő helyet kapnak az elektronika, az elektromos ipar és a vegyipar gyártmányai. Három autógyár — a Renault, a Simca és a Peugeot — is bemutatja új autótípusait. A kiállítással is fő törekvésünk — mondotta a kereskedelmi tanácsos — a gazdasági ipari együttműködés fokozása, az erőteljesebb gyártási és értékesítési kooperáció. Ez a legjobb módja annak, hogy eredményesen tovább fejlődjenek a magyar—francia gazdasági kapcsolatok. A bolgár BNV-pavilon sajtótájékoztatóján Hriszto Gri- gorov pavilonigazgató ismertette a magyar—bolgár gazdasági kapcsolatokat és bemutatta a pavilon gazdag anyagát A Bolgár Népköztársaság kiállítása, amely új pavilonban, a tavalyinál kétszer nagyobb területet vesz igénybe, tükrözni kívánja a bolgár népgazdaság eredményeit. Több mint 80 ipari üzem mutatja be termékeit. A lengyel pavilonban Ta- deusz Grzybowski, a budapesti lengyel nagykövetség kereskedelmi tanácsosa tartott tájékoztatót, majd Jan Fulars- ki pavilonigazgató mutatta be a kiállítás anyagát. A kiállítást bizonyos mértékben szakosították, külön kis pavilonrészt foglalnak el a külföldi piacokra egyre jobban betöltő lengyel könnyűipari termékek, tartós fogyasztási cikkek. A központi pavilonban főként szerszámgépek és más ipari berendezések, a szabad térségben pedig mező- gazdasági, építőipari gépek és járművek kaptak helyet. A vásáron részt vevő 21 lengyel vállalat termékei csaknem háromezer négyzetméternyi területet foglalnak el. Megtalálhatók a kiállításon más országok licence alapján készült termékek is. Ilyen például a Polski Fiat személygépkocsi, amelyből ebben az évben 1400-at, a jövő évben pedig 3000-et szállítanak Magyarországra. Az idei BNV-n az Egyesült Államok pavilonjában a csomagolástechnika legújabb eredményeit mutatják be a magyar közönségnek. A szerdán délután tartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a vásár idején az amerikai pavilonban május 19-től 23-ig előadássorozaton ismertetik a csomagolástechnika új módszereit. (MTI) Olcsóbb a Csepel 450 típusú teberkocsi Szerdán az AUTOKER székházában Cséry László, a Csepel Autógyár kereskedelmi igazgatója sajtótájékoztatón elmondotta; az utóbbi 20 év alatt a Csepel Autógyár a belföldi forgalomnak 38 400 gépjárművet adott, s négy világrész 39 országába 34100 teherautót exportált. Ezen túlmenően 213 600 Diesel-motort is gyártott. A vállalat most fejleszeni kívánja piaci tevékenységét, szolgáltatásait, ezért a 450-es típusú teherautókat csaknem 40 000 forinttal olcsóbban adja. A garanciális szolgáltatásait a korábbinak kétszeresére emelte, 12 hónapra, illetve 50 000 kilométerre. Az Autófenntartó Ipari Tröszt 26 javítóüzeme — mint szerződéses szerviz — az ország bármelyik részén gyorsan javítja a Csepel autókat, s a Csepel Autógyár s az AUTO- KER együttműködésének eredményeként lényegesen javult a tartalékalkatrész-ellátás. A Csepel Autógyár felvonultatja új termékeit a BNV-n. A többi közt bemutatja a nagy tehergépkocsik és autóbuszok kormányzását megkönnyítő szervokormányok több típusát, továbbá az új 7 tonnás tehergépkocsiját és az ebből kialakított nyerges vontatót. Ugyancsak a vásáron mutatja be a 10 és 20 tonnás konténer szállító nyergesvontatót is. A gyár kereskedelmi áruterítés gyorsítására — a 450-es alaptípus változataként — kialakította a palackozott italt szállító járművet, amely kisebb módosításokkal kenyér, péksütemény korszerű szállítására is alkalmas. A vásár látogatói megtekinthetik a főleg a vidék higiéniáját szolgáló iszapszippantó tehergépkocsit és a magyar—osztrák kooperációban készült, 10 köbméteres tömörítős rendszerű szemétgyűjtőt. (MTI) LAPSZEMLE H béke és a szocializmus őrhelyén A szerdán megjelent szovjet lapok központi témája a Varsói Szerződés létrejöttének 14. évfordulója. A Jaku- bovszkij marsall, a Varsói Szerződés országai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka A béke és a szocializmus őrhelyén címmel a Pravdában cikket szentel a jubileumnak. Mint hangsúlyozza; a Varsói Szerződés tagállamai mindent, megtesznek, hogy megóvják a világot a háborútól. Jakub'ovsz- kij marsall aláhúzza; szocialista országok 1955 tavaszán kénytelenek voltak az agresszió növekvő erőivel szembeállítani saját egyesített katonai—politikai erejüket. A történelem még nem ismert ilyen szövetséget, amelynek céljai és feladatai ennyire magasztosak lettek volna — hangsúlyozza Jaku- bovszkij marsall. Stemenko hadseregtábomok, a Varsói Szerződés tagállamai egresit' ,t fegyveres erőinek vezérkari főnöke a Krasznaja Zvezda hasábjain rámutat arra, hogy a Varsói Szerződés országainak hadseregei el vannak látva a legkorszerűbb harci eszközökkel. A Varsói Szerződés tagországainak népei és fegyveres erői mindig készen állnak arra, hogy méltóképpen visszaverjék bármilyen ellenségnek a béke és a szocialista építőmunka ellen intézett merényleteit. A szerdai nyugatnémet la- ok foglalkoznak a gazdasági minisztertanács keddi döntéseivel. A Frankfurter Allgemeine Zeitung megállapítja, hogy a gazdasági kabinet ülésén feszültség uralkodott ugyan, de a légkör mégis tárgyilagos volt. Az egyéb témák közül figyelmet érdemel a bonni General Anzeiger elsőoldalas jelentése, amely szerint »további NDK-elismerések fenyegetnek« ... A lap a bonni külügyminisztériumból származó információkra hivatkozva azt írja; Bonnban azt hiszik, hogy az arab államok sorra el fogják ismerni az NDK-t, s utána helyreállítják diplomáciai kapcsolataikat az NSZK-val. Ezáltal Bonn »abba a kellemetlen helyzetbe« kerülne, hogy döntenie kellene: a kapcsolatok megjavítását helyezze-e előtérbe az arab államokkal, vagy az NDK elismerése folytán szenvedett vereséget tartsa fontosabbnak. Nagyobb gondot okoz azonban Bonn-nak az a Belgrádból érkezett jelentés, amely szerint Finnország, Svédország, sőt Dánia is foglalkozik az NDK elismerésének gondolatával. A lap szerint India és néhány közép-afrikai állam nem so- aáig fog habozni és el fogja ismerni a másik német államot Országos közlekedésgazdasági konferencia Szerdán Pécsen, a Tanárképző Főiskolán négyszáz szakember részvételével megnyílt a II. országos közlekedésgazdasági konferencia. A tanácskozás alapvető célja az új gazdaságirányítási rendszer és az országgyűlés által jóváhagyott közlekedéspolitikai koncepció megvalósításával kapcsolatos eddigi tapasztalatok, tanulságok, tudományos elemzése és hasznosítása, továbbá az új közlekedésgazdasági tudományos módszerek ismertetése. A konferenciát dr. Mészáros Károly közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes nyitotta meg Az új gazdaságirányítási rendszer tapasztalatai és feladatai a közlekedésben és távközlésben című előadásával. A közlekedés minden területét átfogó témához a tárca ; vazatait képviselő vezető szakemberek, a posta, a MÁV és az AKÖV vezérigazgató-helyettesei, a MAHART és a MALÉV vezér- igazgatói szóltak hozzá. (MTI) Rogers Saigonban Különleges biztonsági intézkedésekkel fogadták Saigonban az amerikai külügyminisztert. A repülőtéren őt és Tran Chanh Thanh dél-vietnami külügyminisztert katonai rendőrök vették körül. (AP — Képtávírón érkezett) William Rogers amerikai külügyminiszter szerdán négynapos látogatásra Dél- Vietnamba érkezett. Megérkezése után nyilatkozott a:, újságíróknak. Kijelentette: látogatásának az a célja hogy a saigoni kormányt tá jékoztassa a Nixon-kormán politikájáról, és ő n°d megismerkedjék a saigoni kormány vezetőinek nézeteivel. A külügyminiszter szerint Washington és Saigon »egységesen és őszintén a háború békés rendezésére törekszik«. Rogers kitért a DNFF által nemrég előterjesztett tízpontos javaslatra. Hangoztatta, hogy jóllehet a -rogram több kitétele elfogadhatatlan az Egyesült Államok számára, néhány pontja vitaalapként szolgálhat. (MTI)