Somogyi Néplap, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-30 / 97. szám
Rövidfilmbemutatók Elröppent négy évtized... Számos új magyar rövid- címmel ismerkedhetünk meg májusban filmszínházainkban. Juhász Ferenc azonos című költeménye ihlette Reisen- büchler Sándor A Nap és a Hold elrablása című filmjét, amely a magyar folklór elemeinek, klasszikus és modem zeneművek részleteinek fel- használásával kelti életre a természet erejét példázó mesét Egy szocialista brigádot követ nyomon Surányi Lili riportfilmje. az Útközben. Kecskemét nevezetességeivel, nagy szülötteivel ismerkedünk meg A homok városa című rövidfilmben. A jelek, Radevszki Teodor alkotása a pantomim eszközeivel tárja fel a bürokrácia jellegzetességeit. G. Szabó Lőrinc filmje, a Valami szép az alkotó, dolgozó ember himnusza. Két képzőművészeti tárgyú magyar rövidfilm szerepel a műsorban: az anyag mesterét örökíti meg Kollányi Ágoston Szintézis — gondolatok Gábor István művészetéről című filmje, míg Kovásznay György Egy festő naplója című alkotása Komiss Dezső arcképso- rozatáit mutatja be. A Gusztáv sorozat barátai három új filmet láthatnak ebben a hónapban: Gusztáv és a siker, Gusztáv örökzöld, Gusztáv életre nevel. A májusi műsorban szerepel Az olmsó népért című ismeretterjesztő film is. Színes román film Az argesi székesegyház. Döbbenetes emlékeztető a koncentrációs táborokra az Archeológia című lengyel rörvidfilm. A tíz perc a, Szovjetunióban című sorozatban mutatják be: _ Kijev és Petrodvorec szökőkútjai. A műsorban szerepel a 34. számú világhíradó is, címe: Utazás a időben. — Ugye tudja, hogy nagyon sokan tisztelik »nagybátyjukként«, főleg akkor, ha valamit vásárolni szeretnének, nincs elég készpénzük, s ezért kölcsönre van szükségük... Nevetve int, úgy válaszol: — Igen, gyakran hallom ezt a tréfás megjegyzést, de nem haragszom érte, sőt jólesik. Ebben is látom azt a változást, ahogyan ma az emberek, a bankok, a pénzintézetek dolgozóira gondolnak. Bizony régen csöppet se volt kedvező, ahogyan rólunk beszéltek ... Valamennyiünket szőrös szívű uzsorásoknak tartottak, elfelejtve azt, hogy mi nem tulajdonosai, hanem csak egyszerű és kispénzű alkalmazottai voltunk azoknak a bankoknak ... Negyven évvel ezelőtt. 1929 elején alkalmazták könyvelőnek Nádor Gézát, • a Somogy megyei _ Takarékpénztárban. Nem sokáig örülhetett nagyon irigyelt munkahelyének, mert az egyre erősödő válság következményeként a takarék hamarosan csődöt jelentett be, kényszerfelszámolást hajtott végre. Ezután váltókezelő, szervező a Dunántúli Bank és Takarékpénztárnál, foglalkozott betétgyűjtéssel, volt pénztáros és dolgozott szinte minden olyan területen, ami egy ilyen pénzintézetnél megtalálható ... S közben találkozott egyre gyarapodó vállalkozókkal, nagykereskedőkkel meg síró kisemberekkel, parasztokkal, akik néhány hold föld vásárlására vettek fel kölcsönt, s a kamat, a részletek törlesztésébe családjukkal együtt bele- bétegedtek. Amíg végül is megperdült a dob házuk, vagyonuk fölött. S mennyien voltak ilyenek, meg olyanok is, akik az1 adósság terhe elől a halálba menekültek. Tucatjával sorolja a ma megdöbbentőnek ható eseteket, s aztán arról beszél, mennyivel más a mi államunk hitelés kölcsönpolitikája. — Az udvariasságot, a tiszteletet belénk nevelték — nem is tűrtek volna meg bennünket a bankok, takarékok gazdái, tulajdonosai. Ez a figyelem azonban nem az embernek, hanem pénzének szólt. Ma viszont minden, a mi munkánk is az emberért van. Rendeletek szabályozzák, hogy mennyi kölcsönt igényelhet valaki, hogy az esetleges nagyobb tehervállalás ne boríthassa fel családi életét. Elsősorban családi házak építését, a lakások berendezését támogatjuk kölcsönökkel. Nádor Géza tizedik éve igazgatója az Országos TakaS$et§tz@§ié$z — Pitéid, hajjal! Mán jó félórája beszélgetünk, s még mindig nem tudom őt beépíteni ebbe a környezetbe. Sehogy sem illik a már-már kínosain precíz rendben sorakozó vaságyak, a rothamsisa- kok, gázálarcok, gyalogsági ásók közé. Tétova mozdulatai, halksza- vúsága — nem beszélve »súlyos egyéniségéről« — más világot idéznek. — Nem lehetsz örömkatona — próbálom kizökkenteni szűkszavúságából. — Hát nem egészen. Az ember megkapja a behívót, pillanatnyilag kizökken megszokott életéből, aztán megszokja. Született néhány dalom itt is. A múlt évben például két polbeat számommal sikeresen szerepeltünk a Ki mit tud? elődöntőin, s csak a balsze rencse no meg egy katonaze- nekar ütött el minket a székesfehérvári döntőn való részvéteitől. — Bemutatkozás? — Dancsák Gyula őrvezető vagyok. Civilben Nádas Gábor együttesének szólógitárosa voltam, most a laktanya zenekarát vezetem. — Hogy megy a fiúknak? — Hát... az az igazság, még nincsenek »tegező viszonyban« a hangszereikkel, dr ez csupán gyakorlás kérdése. — A hosszú haj a jelek szerint nem föltétien kelléke a beatzenének? — Sokszor az az érzésem, hogv iobba'« 1’ ^sednének értem, ha a vállamat verdesné a hajam, és fehér ing helyett valami virágmintás selyemben játszanék. Most megpendíti a gitárt, a fiúk körénk gyűlnek, megérzik, hogy valami készül. — Naponta többször is előveszem a hangszert. Megsímo- gatom húrjait, s ez érzéseket kelt bennem. A körülményektől, a pillanatnyi idegállapottól függően más-mást, de valamit mindig. Ilyenkor rövi- debb-hosszabb ideig beszélgetünk egymással, s az ilyen párbeszédekből születnek a dalaim. — Eddig hány? — Nyolc számot fogadott el tőlem a sláger- és sanzonbizottság. Az idén a táncdalfesztiválra is pályáztam. A műit évben a Két fekete szem című számomat az Omega együttes mutatta be a televízió Halló fiúk ... műsorában. — Munka-e a zenélés? — Feltétlenül. Kellemes munka. Főleg ma, a show- műsorok idején, amikor a feltűnést kedvelő gitárosok háI tukra kötik a »szerszámot«, mások foggal-körömmel tépik az érzékeny húrokat. Egyébként vannak, akiknek a zene hallgatása is munka. — Példaképe? — A Beatles-együttes. Művészei a modem zenének, ki- meríthetetlennek látszik a dallamgazdagságuk. Nagy érdemük, hogy játékukkal nemcsak a teenager korosztályt nyerték meg, hanem az idősebb nemzedékkel is sikerült megszerettetniük ezt a műfajt. Milyen öröm lehet lecsitult közönségnek játszani, akik nem sikongatnak egy-egy szám végén, hanem, ha tetszik, legföljebb tapsolnak ... Seres Attila tp ézna kölyök volt, fúry csa, tojás alakú fejjel. A szemei mélyről villogtak elő, mint valami kis állaté. Elsőnek a csapos vette észre. — Te fiú! — mondta neki reszelő hangján. — Kotródj inenn! Ide csak tizenhat éven felüliek jöhetnek be! — Hagyd, ne törődj vele — szólt oda a szélső asztaltól valaki. Az arca olyan rendezetlen volt, mint egy ebéd utáni asztál: kusza, szétdobált vonások, borostás arc, álmosságtól bedagadt szemek. A fiú állt az ajtókeretben, kezei tétován csüngtek maga mellett, alig mert körülpillantani. látszott, hogy az első hirtelen mozdulatra »fölveszi a nyúlcipőket«. — Mi kéne? — kérdezte a csapos unottan. — Nincs jobb dolgod, mint idejárni? — A fiú nem felelt, hátát védekezve púposította fel, mint a macska. — Biztosan az apját keresi — mormogta a lúdtalpas könyvárus. A fiú még mindig nem felelt, szeme fürgén tapogatta a légypiszkos falakat, a cigarettafüsttől sárga függönyöket. Csak éppen a kérdezőkre nem nézett. — Kuka ez a gyerek, én mondom! — bökte ki végül a kialvatlan szemű. Erre rékpénztár megyei fiókjának. Alig van megyénkben olyan ember, aki ne lenne közvetlenül vagy közvetve valamilyen formában ügyfele. Mert ha nem rendelkezik is betéttel vagy gépkocsinyeremény- könyvvel, akkor a hétvégi totó-lottójátékokon kerül az OTP tevékenységével kapcsolatba. Vagy lehet, hogy tv, rádió, valamilyen háztartási cikk vásárlására, szövetkezeti, esetleg társasház építésére igényel kölcsönt, s már fizeti is a részleteket. Évenként mintegy ezer családi ház építéséhez nyújtanak segítséget. S hogy mennyire másként, megváltozott körülmények között élnek ma az emberek, azt fényesen bizonyítja az OTP betétállománya. Amikor a megyei fiók élére került, száztizennyolcmillió forint volt a lakosság takarék- betétje. jelenleg nyolcszázhat- vanmillió (!) forint. Csak ebben az évben kilencvenhárom- millló forinttal emelkedett a betétállomány. Hamarosan milliárdos takarékpénztárnak lesz igazgatója Nádor Géza. S ilyen megyei takarék már több is van az országban. Az is sokat elárul, hogy hetvenötmillió forint értékű gépkocsinyere- mény-betétkönyvert tartanak nyilván megyénk területén. Elröppent négy évtized. Száz- és százmillió forint kiutalását írta már alá, de ő soha nem lett rabja a pénznek. Az ő szívét nem tudta megkérge- síteni az a tudat, hogy szavától, aláírásától függ százak kívánságának teljesítése. Ezren és ezren ismerik személyesen. Ha a szabályok nem mindig teszik lehetővé a kiutalást, a kérelmezők az igazgatót keresik föl. S bizony nagyon nehéz még akkor is nemet mondani, ha erre rendelet kötelezi őt. Szakmájának szerelmese, ismeri annak minden apró részletét Az államosításkor a Kaposvári Hitelszövetkezet, ezt követően a Magyar Nemzeti Bank Járási fiókja élén állt, ott tüntették ki a Munka Érdeméremmel és Kiváló pénzügyi dolgozó kitüntetéssel. Az OTP húszéves fenállása alkalmából is kiváló jelvényt kapott. Ezzel jutalmazták a ME- SZÖV-nél is, ahol a felügyelőbizottság elnöki tisztségét látja el. — Az OTP a lakosságért van, erről soha nem feledkezzetek meg — beszélget gyakran munkatársaival és ennek eredményéről a megyei és a járási fiókok ügyfelei naponta meggyőződhetnek. Hangos, türelmetlen, durva beszédet soha nem hallanak, csak udvarias, figyelmes szavakat. Ez az udvariasság, figyelem régen a .pénznek szólt, ma az embernek... Szalai László mindenki bólintott, csak így lehet, ha egyszer semmire sem válaszol. Még a könyvárus is elismerte a másik igazát, pedig ez már jelentett valamit ebben az italboltban. A lúdtalpas világlátott ember volt. A véreres szemű odaintette magához a fiút. Habozva indult meg, de mielőtt odaért volna, valaki a kezébe nyomott egy kupicát: — Igyál! Jót tesz az ilyen hidegben! Délelőtt volt, metszőén fagyos. A kuka csuklóit egyet, elvörösödött, szeme könnybe lábadt. — ízlik neki — vélte a csapos. Valaki újabb poharat nyomott a kezébe. — Sok lesz neki — mondta a könyvárus, de a többiek leintették. Az ötödik pohár után már- már arra is rávették a fiút, hogy énekeljen. Apró, viny- nyogó hangok hagyták el a torkát, kezei szögletes mozdulatokat írtak a levegőbe. A vigyor továbbra is ott ült az arcán, eluralkodott egész lényén. Egy hirtelen mozdulatnál a földre esett, magáA windsori víg nők a Csiky Gergely Színház előadásában Állítólag Erzsébet királynő rendelte meg Falstaff windso- ri kalandjait. Szerelmi bonyodalmakba' kívánta viszontlátni az uralkodónő a korábban — a IV. Henrikben — már megismert pocakos lovagot. A mű elkészült. Fő cselekménye, a lovag háromszori felsülése, egyúttal ürügye is Shakespeare-nek. valami társadalmi fontosságú mondandóra. Kettő kivételével jómódú polgárok a mű főszereplői, akik egy nemesi címer előtt már nem hajbókolnak. Náluk a tekintély fokmérője az, hogy mennyi van a »bukszában«. Falstaffnak nem sok... Innen a komédia alaphelyzete, a főhősnek az a vágya és törekvése, hogy rangja »varázsával« a két erényes asszony szerelmér, át férjük pénzeszsákjaihoz jusson. Nincsenek gátlásai, naív bár- gyúsága határtalan. Ezért erkölcsi kudarcsorozata egyben a potrohos szerencselovag, a lecsúszott nemes fiaskója is, amelyben az önteltség »fenn az ernyő«-logikája is nevetségessé válik. A cselekmény mellékszálai: polgárok torzsalkodása, szellemes kópéságai, cselszövései. E hősöket feltehetően strat- fordi modellek után gyúrta Shakespeare — rokonszenvből és iróniából — egy-egy ízes, jellegzetes, néhol karikatu-' risztikus alakká (Keszeg, Evans, Caius). Felsülnek ők is rendre. Ám az egész farsangi hangulatú tréfasorozat happy- endben oldódik, ahol a jó mulatság reményében • szívesen kacagnak együtt, egymáson, s főleg a pórul járt lovagon. Zsámbéki Gábor rendezése a központi cselekményt, a vidám asszonyok Sir John elleni cselvetéseit eredményesen szintézisbe hozta a darab mellékeseményeivel. Igényes mértéktartással komponálja meg a produkciót, amelyben elevenek, frissek a mű bohó- zati elemei. (Például a lelkész rögtönzött »nyelvtanleckéje«; a párbaj jelenet; a zárókép erdei kalandj- ) Súlya van a figurákban a jellemkomikum tartalmi elemeinek, s ebből született is a produkcióban néhány igen jó epizódalakítás. Egy kifogásunk elsősorban szerepértelmezésből adódik. Falstaff alakja belsőleg robusztusabb annál, ahogyan Csorba István megformálta. Alakításában ez a kulcsfigura partnereihez képest nem eléggé eiőteljes. Általában jól és hatásosan jellemzi hősét a kecskeméti vendégszínész — figurálisán és groteszk mozgással. Ezek viszont csupán alkati, külső eszközök. Sir John egyénisége, mentalitása azonban a szövegben — Shakespeare szavaiban — csak itt-ott csillan meg a gondolati újrateremtés ihletettségével Csorba István a’akítása nyomán. Jobbára erőtlen, nem forrósít ja át maga körül a szituáció levegőjét. Különösen érezhető ez a fő cselekmény egy másik jelentős, de nála kevésbé hangsúlyos figurája, Ford mellett. Simon György a féltékeny férj szerepében — különösen a második részben — kitűnő mimikával és jellemábrázoló készséggel kifejező erőben . gazdag figurát teremt. A liét vidám asz- szony Demeter Hedvig és Mészáros Joli játszotta elhitető erővel, de kevés egyéni színnel. Radics Gyula Keszeg- je délceg termetű, .mint egy testőrtiszt; a figura belső lényegéhez azonban csupán külső eszközökkel közelít. Szabó Ildikó Surge asszonya átgondolt és eleven, emlékezetes figura. Csíkos Gábor kitűnően egyéníti a francia orvos emberi vonásait. Említésre érdemes karakteralakítást nyújtott Garay József (Bárgyú), Koltai Róbert (Evans), Lengyel János (Page), Papp István (Fogadós), a szolgák között pedig Tóth Béla (Rugby) és Somogyi Géza (Bardolph). Langmár András szép, ar- tisztikus díszleteket, Poós Éva pompás, pazar kiállítású kosztümöket tervezett; Eötvös Péter szellemes, hangulatfestő zenét komponált az előadáshoz. W. E. „Csak a halakat tudnám feledni“ »Hátravan még két évem az ötvenhez. Ugye nem nézné ki belőlem, hogy ilyen idős vagyok? Én is csak csodálkozom, amikor a személyimet olvasom: — Borbély György, szül. 1921. Harminc éve halászom a Balatonon, de ne higgye, hogy halásznak születtem, hogy más vágyam se volt a halászatnál. Szüleim szegények voltak, szolgagyereknek adtak. Nekem az nem tetszett. Volt egy ismerősöm, az vitt be a halászathoz. Adódott azután val rántotta a pecsétes asztalterítőt is. A könyvárus ugrott oda hozzá, felnyalá- bolta és egy padra fektette. — Hülyék maguk, kérem, agyalágyult hülyék — mondta és kopasz fejebúbja enyhén lila színben kezdett játszani. • — öt kis pohár volt csak békitette valaki. A könyves odapattant eléje, apró ökleivel hadonászott az orra előtt. — Maga! Maga kezdte az egészet! Szégyellje magát, kérem! — Lassan a testtel, könyvkukac úr — mondta halkan a rossz nézésű. A könyvárus egészen elvesztette a mértéket. Neki akart menni a másiknak, de erős kezek ragadták meg és végigvonszolva az olajos padlón, az ajtón kívülre lökték. A fiú nyugtalanul mocorgott a pádon. A többiek a könyvárust figyelték. Egy ideig ült a kásássá taposott hóban, aztán feltápászkodva, kacsázó léptekkel indult. Egyszer még visszapillantott, az öklét rázta. Nézték, ahogy befordul a sarkon. — Visszajön — mondta a csapos. — Majd meglátjátok: egy félóra és újra itt van. Ismerlek benneteket mind. Bólintottak. Leskő László nagyon sok más lehetőség is, de akkor már én nem tudtam elhagyni a vizet. Ma sem tudnék más munkát elvégezni olyan szívesen, mint ezt. Talán azért, mert soká tartott, amíg a Balatont úgy-ahogy megismertem. Mert a halászatot könyvből nem lehet megtanulni. Sok-sok év munkája kellett hozzá, hogy megtanuljam a hálókötést, a haljárást és azt a sok apró fogást, ami nélkül semmire sem megy a halász. Sok emberrel találkoztam már a harminc év alatt. Amikor kicsit megmozdult a víz, beijedtek. Sosem lett belőlük halász. Más ám nyaralni a tó mellett, és megint más állni a szelet, a hideget. <\míg be nem fagy a víz, rajta vagyunk. Tavasszal is alig várjuk, hogy eltűnjön a jég. Csak azért fáj a szívem, hogy egyre kevesebb lesz a hal. Ma már fészkeket kell leraknunk, mert a betonpart mellett nem tud ívni szegény jószág. Bizony sokat ront a beton. Eddig a nádas volt a halak pólyája. Most nincs más, mesterségesen telepítünk. Tudja miért szeretem a halászatot? Nem a változatosságáért. Rossz helyen kutat, aki nálunk azt keres. A szenvedély szeretteti meg velem. Hogy holnap majd többet fogunk. Ez kísért. Ezért nem horgászom. Az nekem kevés. Talán majd kiülök a partra én is, ha nyugdíjba megyek. Majd elfelejtem megkérdezni. Tudja, mi kell a halászathoz? Szerencse. Bizony, sokszor becsaptak má engem a halak. Meg a víz íe volt valami előzékeny hozzám. Reumával ajándéké- 't meg. Már tíz éve nem fürödtem, pedig ^tt lakom a parton. De a legnagyobb baj, hogy el sem tudom képzelni, hogyan megyek én nyugdíjba. Csak a halakat tudnám feledni.« Lejegyezte: Mészáros Istvá» SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1969. április 39.
