Somogyi Néplap, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-30 / 97. szám

Nemrégiben kisebb szünet volt a labdarúgó NB I-es baj­nokságban, most pedig non­stop műsor következik. Mos­tantól május 15-ig szinte ál­landóan mozgásban lesz a labdarúgás gépezete. A mai futballszerdán is valamennyi élvonalbeli csapatunk pályára lép. A legnagyobb figyelem az Ű. Dózsa—Göztepe Izmir WK elődöntőt kíséri. Az újpesti legénység fél lábbal már a döntőben érezheti- magát, hisz háromgólos előnnyel tért haza Törökországból. De hogy mi­lyen fáradt az újpesti csapat, azt éppen a Pécsi Dózsa elleni mérkőzés bizonyítja. Míg az Ű. Dózsa vasárnap bajnokit játszott, addig a Göztepe — engedéllyel — pihenőnapot tartott. Ez is mutatja, hogy az izmiri együttes nagyon készül a Megyeri úti visszavá­góra. Nem kétséges, az izmiri sportvezetők jól tudják, hogy csapatuknak nagyon kevés esélye van arra, hogy ledol­gozza az Üjpest elleni hát­rányt. De talán titokban még­iscsak reménykednek a törö­kök. Az Ü. Dózsa viszont ab­ban bízik, hogy sérültjei fel­épülnek, « a csapat »török- verő« formában játszik ma es­te, hogy végképp megváltsa a belépőjegyet a VVK-döntőbe. A labdarúgó NB I-ben ma délután hat mérkőzésre kerül sor. Jávor Pál, a Somogy FC egykori legendás hírű közép­csatára a Népsportban ismer­tette tippjeit a mai mérkőzé­sekre. Szerinte a Ferencváros le fogja győzni az Egert, a Bp. Honvéd Soroksáron nyer­het az Egyetértés ellenében. A forduló meglepetését a Hungária körúton várja a volt válogatott csatár. Ügy véli, hogy a Salgótarján esetleg pontot rabol az MTK-tól. Bé­kés döntetlent remél a Kom­ló—Pécs találkozótól, Komlón. A Dunaújváros—Szombathely meccs esélye is x, míg a Rába ETO Győrben legyőzheti a Tatabányát. Mindez persze azért mégis elsősorban papírforma. Bizo­nyos, hogy egy-egy tévedés azért bécsúszik ebbe a jóslat­ba is, mert nincs NB I-es baj­noki forduló az idén megle­petés nélkül. Jugoszláv csapatot fogad a Barcsi SC május 1-én A munka ünnepén MNK- mérkőzést kellett volna ját­szania a Barcsi SC-nek. A szövetség hozzájárulásával azonban a Nagyatádi Konzerv —Baros mérkőzést egy későb­bi időpontban bonyolítják le, mert a Barcsi SC nemzetközi mérkőzést játszik. Május 1-én már nyitva lesz a ma­gyar—jugoszláv határon, Barcsnál az új Dráva-híd. Az első sportcsapat, amely átha­lad az új vámsorompónál, ju­goszláv együttes lesz. A szom­szédos Virovitica (Verőce) lab­darúgói látogatnak Barcsra. A hagyományos Barcs—Verőce mérkőzések folytatása ez, s nem is az utolsó állomás, hisz az új híd megnyitásával iga­zán szomszédi közelségbe ke­rült egymással a jugoszláv városka és a Dráva menti já­rási székhely már korábban is barátságot kötött két sport­köre. „ Százas sorozatban “ vannak a Táncsics-kosarasok Közepes eredmények az atlétikai évadnyitón Ügy fest, a K. Táncsics kosár­labda-csapata hazai mérkőzésen nem adja száz pont alatt. Vasár­nap a Dunaújvárosi Haladás el­len ért el ismét száznál több pontot a kaposvári együttes. A mérkőzés kezdetén nem úgy tűnt, hogy nagy különbség lesz a vé­gén az eredményt jelző táblákon. Fej fej mellett haladt a két csa­pat, de a szünetben már 40 pont volt az előny, ami a szünet után még tovább nőtt. Talán még több pontot ért volna el a Táncsics, ha a dunaújvárosiak nem jut­nak a kipontozás sorsára. TÁNCSICS SE—DUNAÜJVAROS 116 ^38 (63:23). K. Táncsics: Major (36), Pán- czél (10) — Kovács (3) — Domon­kos, Tahi (10). Csere: Korepta (21), Hegedűs (15), Üjvári (14), — Fennállásának 75. éves jubi­leumát ünnepli a Magyar Kerék­páros Szövetség. 1894. május 3-án Budapesten megalakult MK.SZ mű­ködése az elmúlt háromnegyed évszázad alatt nagyjából három részre tagolható. Az 1919-ig lezaj­lott első 25 évre az volt a jellem­ző, hogy a sportág egyre inkább tért hódított Magyarországon. 1919- től 1944-ig, a második 25 eszten­dőre a nagy világégés nyomta rá bélyegét, mégis mind az ország­úton, mind a páyán olyan neves versenyzőket sikerült fönevelni, akik nemcsak itthon, hanem kül­földön is sikerrel képviselték a magyar színeket. A harmadik, de egyben legjelentősebb időszaka a magyar kerékpárpsortnak a fel­szabadulástól napjainkig eltelt 25 esztendő. Ez alatt minden tekin­tetben megtalálta a helyét a sport­társadalomban, kialakult az új versenyrendszer és többé kevésbé biztosított volt a sportszerrel va­ló ellátás is. Sokszor ismétlődött ez a kép. A Táncsics-játékosok kezéből mate­matikai pontossággal hullt a ko­sárba a labda. A dunaújvárosiak képtelenek voltak fogni az ele­mében levő kaposvári csatárokat. Vázsonyi (26), Gill (2), Csilics (3). A kaposvári csapatból és a me­zőnyből elsősorban Major játéka emelkedett ki. Rajta kívül Ko­repta, Hegedűs és Pánczél nyúj tott ugyancsak kiválót. í MA Csiky Gergely Színház. Regöly községben u órakor: A öZEKliNCSF. SZÉLHÁMOSA. MOZIK Kezdődik az atlétikai idény. A 100 m-es síkfutás női versenyzői a célban, a kaposvári idénynyitón. A Kaposvári Városi Atléti­kai Szövetség évadnyitó ver­senyén az jelentett új szín­foltot, hogy a hazai ■ verseny­zők mellett a Balatonboglári MEDOSZ és a Siófoki Bá­nyász versenyzői is rajthoz álltak. A formák ugyan még idény elejiek, de az eredmé­nyek azért biztatók. A serdülőknél Széles Kati, (K. Dózsa) 11,4. 800 m: Vá- radi (Siófok) 2:13*2. 2000 m: Halász <K. Dózsa) 5:59,8. Tá­vol: Paal (K. Gazdász) 558. Súly: Németh (K. Dózsa) 13,62. Diszkosz: Földi (K. Dózsa) 43.26. Gerely: Horváth F. (K. Dózsa) 50.98. Nők: Gerely: Mirios (K. Gazdász) 24,59. WK-elődöntő és NB l-es forduló a labdarúgóknál Bombaformában van a K. Volán és a K. Spartacus tekecsapata Bánó Zsuzsa, Boros Judit, Ma-- jor Tamás, Terlaki József, az ifjúságiaknál Bánhegyi, Pa­jor. Krajnyák, Peresa, a fel­nőtteknél Korona eredménye érdemel figyelmet. A kapos­vári középtávfutók ezen a versenyen még nem álltak rajthoz. Az idénynyitó verseny győz­tesei: Serdülök: 100 m: Major (K. Dózsa) 12.3. 600 m: Imre (K. Dózsa) 1:38,2. 100 m gát: Terlaki (K. Dózsa) 15,1. Magas: Nagy (K. Dózsa) 150. Távol: Terlaki (K. Dózsa) 531. Súly: Vermes (Balatonboglár) 710. Lányok. 100 ro: Széles (Sportiskola) 13,8. 300 m: Bo­ros (Balatonboglár) 48,6. Ma­gas: Bánó (K. Dózsa) 145. Tá­vol: Bánó (K. Dózsa) A67. Súly: Halászi (K. Dózsa) 787. Disz­kosz: Halászi (K. Dózsa) 22,78. Gerely: Meződi (K. Dózsa) 20,44. Ifjúságiak: 100 m: Tlhanvi (K. Gazdász) 12.6. 800 m: Pajor (Siófok) 2:13.2. 2000 m: Pajor (Siófok) 6:00,2. Magas: Laczkó (Bala­tonboglár) 155. Távol: Faludi (K. Dózsa) 572. Súly: Vörös (K. Gazdász) 12,19. Diszkosz: Papp (K. Dózsa) 40,05. Ge­rely: Papp (K. Dózsa) 38,32. Nők: 100 m: Szabó (Bala­tonboglár) 15,1. 800 mi Bán­hegyi (Siófok) 2:37,1. Magas: Peresa (K. Dózsa) 145. Tá­vol: Peresa (K. Dózsa) 439. Súly: Kraínyák (Balatonbog­lár) 869 D'szkosz: Krajnyák (Balatonboglár) 23 82. Felnőttek: 100 m: Korona A kilencedik bajnoki forduló mérkőzéseit játszották a megyei tekebajnokságban. Ez alkalommal mind az esélyesek győztek. A megyei bajnokság két éllovasa, a K. Volán és a K. Spartacus bom­baformában van. A Volán idei legjobb teljesítményét nyújtotta, s új pályacsúccsal nyert. A for­duló válogatottjában is öt Volán­játékost találunk. A hét» legjobb­jai Í712 lát ütöttek. A K. Közüt-pálya a héten a K. Fáklya csapatát Is megtréfálta. Elég nehezen de megérdemelten győzött a pedagógus együttes. Izgaffhakban bővelkedő for- dúló volt a megyeieké. Az Északi csoportban amolyan rangadó jellegű találkozón döntetlenül végződött a Táska —Ordacsehi mérkőzés. Vízi­labda eredmény született a karádiak új füves pályáján (a megy*e egyik legszebb pályá­ja), ahol a hazai csatársor mellett a hazai védelem is »gólképesnek« bizonyult. Rangadó jellege volt a Közép­csoport egyik mérkőzésének is. Igaz, hogy a K. Gazdász három gólt rúgott a toponá- riak hálójába, de a Toponár erre hattal válaszolt. így vál­tozatlanul a pontveszteség nélküli Toponár vezet a baj­nokságban. A Déli csoportban is általában az esélyesek győz­tek. Továbbra is jó formában Eredmények: K. Volán—K. Vasas 7:1 (2688:2423) K. Spartacus—K. Helyiipar 7 :l (2548:2295) K. Fáklya—K. Lendület 5:3 (2287 :2204) K. Közút—K. Vasutas 6:2 (2248:2241) A hét legjobbjai: Horváth L. (Volán) 464, dr. Németh (Volán) 461, Ládonyi Cs. (Volán) 455, Kiss L. (Spartacus) 448, Ládonyi A. (Volán) 446, Szemes (Volán) 438. A bajnokság élén a következő a sorrend: 1. K. Volán 9 23 052 58 2. K. Spartacus 9 22 391 58 3. K. Fáklya 9 21 896 48 4. K. Közút 9 20 365 31 van a Babócsa. A forduló leg­izgalmasabb mérkőzése Felső- bogáton volt, ahol a hazaiak végül is legyőzték a tavaly még I. osztályú Taszárt. Eredmények: Északi csoport Szöllősgyrök—Siófoki MEDOSZ 2:0. Somogyzsitfa—Siófoki Bányász 1:10, Karád—Somogyszentpál 5:4, Táska—Ordacsehi 0:0, Balaton ­fény vés—Balatonszemes 4:1. Középcsoport Szentbalázs—K. Építők 1:0, Tán­csics II.—Gölle 5:0, Kutas—Nagy­berki 6:2, íC. Gazdász—Toponár 3:6, Tapsony—Somogyjád 1:3, Bö- hönye—Kaposmérő 3:1. Déli csoport Porrog—Babócsa 1:5, Barcs— Csokonyavisonta 1:2, Berzence— Görgeteg 2:0, Kastélyosdombó— Gyékényes 1:0. Felsőbogát—Taszár 3:2, Iharosberény—Somogyudvar- hely 6:0. Vörös Csillag Filmszínház. ANNA KARENINA. I—U. Tolsz­toj világhírű regénye színes szov­jet filmen. Az előadások kezdete: 5 és fél 8 órakor. Szabad Ifjúság Filmszínház . UNGERN BÁRÓ VÉGSŐ TÉ­VEDÉSE. Magyarul beszélő, színes szovjet—mongol film. Az előadá­sok kezdete: 4, 6 és 8 órakor. Latinka Filmszínház. A KISASSZONYOK KÉSŐBB JÖNNÉK. Csehszlovák bűnügyi film. Csak 16 éven felülieknek. Az előadás kezdete fél 6 órakor. TELEVÍZIÓ BUDAPEST 17.58: Hírek. — 18.05: Májuskö­szöntő. — 18.25: Napilapok, hetila­pok. — 18.45: Zempléni Kornél zongorázik. — 19.20: Esti mese. — 19.30: Notaszó. — 19.50: Rajzfilm. — 20.00: Tv-híradó. 20.20: Kortár­saink. Szovjet film. I—H. rész. — Kb. 21.15: Tv-híradó 2. kiadás. ZÁGRÁB 17.15: Magyar nyelvű tv-szemle. — 17.45: Gyere, nőjünk. — 18.30: Tu­dományos ismeretterjesztő film. — 19.00: Enciklopédia. 19.30: Az ünnep köszöntése — hang verseny közvetí­tés. — 20.25: Labdarúgás. Spanyol- ország—Jugoszlávia. — 22.15: Bo- rongós ősz. — 23.20: Sakk-kom­mentár» OSZTRÁK 16.30: Gyermekműsor 6 éves kor­tól. — 17.10: Lassie. Egy kutya tör­ténete. — 18.00: Francia nyelvlecke. — 18.20: Jó éjszakát,gyerekek. — 18.25: Osztrák képek. — 18.50: Tv- konyha. — 19.30: Tv-híradó. — 20.06: Sporthírek. — 20.15: Sült krumpli. Tv-játék. — 22.00: Tv-hí­radó. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek. 4.33: Hajnaltól reggelig. 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Adriana Lecouvreur. Részletek Cilea operájából. 9.04: Kozmosz. (Ism.) 9.29: Könnyűzenei híradó. (Ism.) 10.00: Hírek. 10.05: Zenekari muzsika. 11.00: Iskolarádió. 11.30: A Szabó család. (Ism.) 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Verbunko­sok, népdalok. 13.40: Vita a kor­A megyei II. osztályból jelentjük ÁPRILIS 30 SZERDA Katalin Milyen lesz az időjárás ? Várható időjárás ma estig: Nyugat felől továbM felhőzet, többfejé esővel, zivatarral. Elénk, he­lyenként erős szél. A nappali fölmelegedés első­sorban nyugaton csökken. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma nyugaton 20, keleten 25 fok körül lesz. — Értesítem a halászati szerveket és a horgászokat, hogy a Balatonon és víz­rendszerén u ikősüllő fajla­gos halászati tilalmát május 15-ig meghosszabbítottam. Tóth Lajos, a megyei mező- gazdasági és élelmezési osz­tály vezetője. — ünnepélyes tanfolyam- záró Gőllében. Huszonnyolc fiatal végezte el a község­ben az MHSZ háromhónapos általános honvédelmi elő­képző tanfolyamát A me­gyében első ízben megszer­vezett tanfolyamot ünnepé­lyes keretek között zárták vasárnap. — Űj orvosi és fogorvosi rendelőt kap Iharosberény. Így négy község: Iharos, Inke, Porrogszentkirály és Iharosberény orvosellátását oldják meg. — Letették az esküt a MEDOSZ, a HVDSZ és az Építők Szakszervezetének te­rületein dolgozó munkaügyi döntőbizottságok elnökei és elnökhelyettesei. A megyei tanács nagytermében meg­tartott eskütételt dr. Gro- betz Ferenc, a Baranya me­gyei Területi Egyeztető Bi­zottság elnöke vezette. Az ünnepségen a három megyei bizottság kétszáz tisztségvi­selője tette le az esküt. — Múzeumi ünnepi nyit- vatartás. Két héttel meg­hosszabbították a Rippl-Ró- nai Múzeumban és a me­gyei könyvtárban a második kaposvári tavaszi tárlatot. A múzeum május 1-én 10 órá­tól 14 óráig tart nyitva, 2- án szünnapot tart. 3-án 14 órától 18 óráig ismét kinyit, 4-én 10 órától 14 óráig tart nyitva, 5-én szünnap lesz. A munkásmozgalom-történeti kiállítás a Rippl-Rónai Mú­zeum nyitvatartási napjain 8—16 óráig tekinthető meg. szerű mezőgazdaságról. 14.0#: Mai témák — mai dalok. 14.09: Két szvit. 14.45: Válaszolunk hallgató­inknak. 15.00: Hírek. 15.10: Fred Astaire Berlin: Klakkban-frakk- ban c. filmzenéjéből énekel. 15.20: Zenés album. Az iskolarádió mű­sora. gimnáziumok számára. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Pity­pang. Karinthy Frigyes verse. 16.08: Leonyid Kogan és Liza Gilelsz he­gedül. 16.38: Szent Péter esernyője. XII. rész. 16.58: Hallgatóink figyel- rflébe. 17.00: Hírek. 17.05: Külpoli­tikai figyelő. 17.20: Színes népi mu­zsika. 17.50: Előzetes BNV-röl. 18.00: Hírek. 18.05: Életem, találkozásaim. A mikrofon előtt: Szigeti József. 13.28: A hónap slágerei. 19.00: Esti Krónika. 19.25: Gondolat. 20.00: Közvetítés az Ü. Dózsa — Göztepe Izmir VVK visszavágó mérkőzés II. félidejéről. 20.50: Csárdások. 21.00: Közvetítés a Fővárosi Operettszín­házból. Knock aut. Musical-krimi három felvonásban. Közben: 22.00: Hírek. Kb. 22.15: Sporthírek. 23.20: Táncoljunk! 24.00: Hírek. 0.10: Me­lódiakoktél. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—3.05: Azonos a Kossuth-műsorral. 8.05: A mikro­fon előtt: a Balaton idegenforgal­mi »gazdái«. (Ism.) 8.24: Bund­schuh István citerázik, Wuchinger Gáspár hárfázik. 8.45: Tallózás a világsajtóban. (Ism.) 8.00—10.00: Ezeregy délelőtt. . . 10.00: A zene hullámhosszán. 11.54: Néhány perc tudomány. 11.59: Prokofjev: Három narancs szerelmese. Négyfelvoná- sos opera. III—IV. felvonás. 13.00: Hírek. 13.05: Üj felvételeinkből. 13.17: Lemezmúzeum. 13.40: Orvo­sok a mikrofon előtt. (Ism.) 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig. . . 13 20: Burka Sán­dor tárogatózik. 13.35: Atlasz. 18.50: Jó estét, gyerekek! 18.55: Kapcsol­juk a 22-es stúdiót. Beethoven ösz- szes vonósnégyesei IV. rész. Köz­ben: Kb 20.00: Esti Krónika II. Kb. 21.00: Hírek. Kb. 21.03: Történelmi oortrék. Kb. 21.23: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik, Ur- bán Katalin és Marczis Demeter énekel. 22.06: tJj könyvek. 22.09: Bemutatjuk a Magyar Hanglemez- evártó Vállalat új lemezeit. 23.00: Hírek. 23.10: Oralia Dominguez és Gottlob Frick énekel. 23.44: Zongo­ramüvek. 24.00: Hírek. URH 18.00: Hírek. 18.05: Tánczenei kok­tél. (Ism.) 18.50: Orosz nyelvtan- folyam felnőtteknek. 56. lecke. 19.05: Debussy-művek. 20.04: Dzsessz Brüsszelből. 20.20: Hírek. 20.23: Be­széljünk az operáról! 21.13: Mo- zart-est. 2-2.25: A bűvös szekrény. Részletek Farkas Ferenc operájá­ból. 23.00: Hírek. MA 200 ÉVE, 1769-ben szerkesztette meg a 24 éves JOSEPH-NICOLAS CUGNOT francia tüzértiszt had­mérnök az első gőzerővel moz­gó kocsit, amelyet ágyúk vonta­tására szánt. Cugnot az osztrák hadseregben szolgált Mária Te­rézia idején. 1763-ban hazatérve haditapasztalatai közben felme­rült ötleteinek megvalósításához fogott. Elsőként jött rá az egye­nes vonalú kölcsönös oda-visz- sza mozgásnak folyamatos for­gatómozgássá történő átalakí­tására, végeredményben a du­gattyús meghajtás elvére. Gőz­kocsija, egy nehézkesen kor­mányozható, háromkerekű jár­mű 4500 kilogramm terhelésnek 4 kilométeres óránkénti szállí­tására volt alkalmas. Egyfolytá­ban 12—15 percet tudott előre­haladni, s csak miután ismét gőzt fejlesztettek, folytathatta tovább útját. A gőzkocsi Cug­not által épített eredeti példá­nya a párizsi ipartörténeti mú­zeum egyik látványossága. — Véradó-ünnepséget tar­tottak Mesztcgnyön. Csalá­dias ha gúla tű ünnepség színhelye volt vasárnap dél- utän a mesztegnyői művelő­dési ház. Mintegy kétszáz véradó foglalt helyet a szé­pen berendezett teremben, hogy megemlékezzen a vér­adás jelentőségéről, meghall­gassa nemes, emberbaráti cselekedetei értékelését Meiszterics Józsefné, a Vö­röskereszt helyi titkára kö­szöntötte a megjelenteket, majd dr. Cöndöcs László körzeti orvos és Tóth Ist­vánná, a Vöröskereszt járá­si titkára méltatta a vér­adómozgalom eredményeit, anyagi és erkölcsi hatását. Ezután több véradót megju­talmaztak. A baráti összejö­vetelt filmvetítés és az ál­talános iskolások kedves műsora tette teljessé — Dr. Pálffy György, kór­házunk ideg- és elmeosztá­lyának főorvosa ma védi meg »Adatok a disseminált encephalomyelitisek kór- származásához« című kandi­dátusi értekezését Budapes­ten. — Tegnap adták át az 1968. évi munkaverseny eredményeinek alapján az első helyezettnek járó ván­dorzászlót és oklevelet a Kaposvári Asztalosipari Ktsz-ben. A szövetkezet most harmadszor szerezte meg az első helyet. Az OKISZ tíz­ezer forinttal jutalmazta a szövetkezetek közötti ver­senyben elért eredményéért. — Bővül és korszerűsíti a kaposvári utcák közvilá­gítását a DÉDÁSZ. Egysége­sítik a belv'rosi utcák és terek világítóberendezéseit, és emellett két-három kilo­méter hosszúságban új veze­tékeket fektetnek le a kül­területeken, ezzel javítják a városperem közvilágítását. — Gyomirtó szerek és rendrearató gépek érkeztek a megyei AGROKER-hez. A Trrflán nevű paradicsom és paprika gyomirtó szerből nyoluszáz liter ’ll a gazda­ságok rendelkezésére. — Támadás ok nélkül! Tavaly novemberben egy példásan élő, cigány szárma­zású férfira támadt minden ok nélkül Szirmai Iván és Garami János — mindkettő büntetett előéletű barcsi la­kos. Garami a férfit arcul ütötte, s Szirmai pedig dur­ván megsértette. A Barcsi Járásbíróság Garamit há­romhónapi börtönre ítélte és egyben elrendelte egy ko­rábban felfüggesztett sza­badságvesztésének végrehaj­tását is. Szirmai büntetése: kéthónapi felfüggesztett sza­badságvesztés. A vádlott-''’’ ,ny’ .tésért föllebbeztek. SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1969. április 30.

Next

/
Oldalképek
Tartalom