Somogyi Néplap, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-01 / 75. szám
XXV. évfolyam, 75. szám. Kedd, 1969. április 1. II 133 dicső nap emléke Kihirdették a városi könyvtár pályázatának eredményeit Találkozás Kőszegi Imre íróval Műsoros író—olvasó találkozót rendeztek szombaton délután a Kilián György Üttörő- és Ifjúsági Házban. A városi könyvtár irodalmi pályázatot hirdetett meg a kaposvári felső tagozatos tanulóknak a Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulója tiszteletére, A 133 dicső nap emléke címmel. A pályadíjak átadására meghívták Kőszegi Imre írót is, többek között az Ágyúdörgés Budaörsnél, A diákszázad becsülete, a Szabadság, szerelem című könyvek népszerű szerzőjét, aki elbeszélgetett a szép számban összegyűlt tanulókkal. A városi könyvtár pályázatára huszonnyolc felső tagozatos tanuló küldte be munkáját a zsűrinek, ebből bat pályázatot díjaztak. Az első díjat Gelencsér Erzsébet, a Gárdonyi Géza Általános Iskola VIII. osztályosi tanulója kapta meg. Suri Károly, Boch Tamás, a Berzsenyi iskola tanulói osztoztak a második díjon, további helyezettek: Török Zoltán, a Gárdonyi Géza iskola tanulója, Sovány Zoltán, a Vöröshadsereg iskolából, Szűcs S. Pál a Petőfiből és Horváth Ernő, a Bartók Béla iskola tanulója. A zsűri ezeken kívül négy különdijat adott át a pályamunkákért. H. B. Több ezer könyv féláron Hétfőn reggel a szokottnál többen keresték fel a kaposvári József Attila Könyvesboltot, ahol időleges könyvárleszállítás kezdődött. Március 31-től április 19-ig több ezer könyvet féláron árusítanák a könyvesboltok. Milyen könyvekhez juthatunk most olcsóbban? Az 1967. január 1. előtt megjelent szépirodalmi alkotásokra, . az 1966. január 1. előtt megjelent alap-, közép- és felsőfokú szakkönyvekre és az 1965. január 1. előtt kiadott képzőművészeti könyvekre, továbbá a fenti év előtt megjelent idegen nyelvű könyvekre vonatkozik a háromhetes árleszállítás. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat ajánlójegyzéket készített az említett kategóriákba sorolható könyvekből, de az ebben felsorolt műveken kívül olcsóbban kaphatók azok is, amelyek a boltokban egy-egy példányban évek óta »elfekszenek". Többek között: a Pozsonyban élő Egri Viktor néhány regénye, Füst Milán drámái, Flaubert Érzelmek iskolája, Goda Gábor A planétás ember, Stanislaw Dygat: Az utazás. Szenzációs újítások Budapest legújabb érdekessége a Lánchíd pilléreinek tetején megnyitott tetőterasz eszpresszó. 1 Beat-koncert az Ifjúsági Házban A nagykörúti autóbuszok sikeres példáján felbuzdulva az idén már csuklós vízibuszok közlekednek a Dunán. Az ifjúsági Ház nagytermében pénteken este tartotta első nyilvános koncertjét a FELÉBREDT A BALATON Aki csak figyelte, nem érezte szívdobogását. Aki látta, aludni látta. Legfeljebb ébredezni. így vagyunk vele már ki tudja, mióta. — Nem vettük észre, mikor ébredi fel! Pedig fenn van már, mozog, lélegzik. Nyerszöld hullámokat küld a partra. Rácsodálkozunk minden tavasszal. Itt csobog a lábamnál, összehúzódik egészen kicsirh, így szeretteti magát. Majd ismét kitárul és felhőket fürdet. Nagy csend feszült rajta hónapokig. (Vagy ö fogta béklyóba a csendet, mert pihenni vágyott?) Újszülött hullámkölykök csattannak akkorát, hogy Tihany is visszazengi. Karámból szabadult csikóként kergetőzik velük a tó-mezőn a duhaj szélsuhanc. Élesztgeti, suhogtatja a part menti nádast, füveket. Kimerészkedik az első csónak, s rácsattan a fenékdeszka a tótükörre, az első vitorla nekifeszül a szélnek, forr most az egész vidék. A tó azt üzeni: Jön már, készül valahol a nyár, bizakodjatok! Tavasz ez már. Mámorosán ébrednek a part menti hégyek, mezők, öltözni fognak, hogy méltón fogadhassák majd .a nyarat, a vendégeket. A Balaton tükröt tart nekik, és a parton mélázó szerelmeseknek. M. L Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum beat-együttese. A mintegy kétórás műsorban főleg külföldi számok: Rolling Stones, Shadows, Spencer Davis, Beatles szerepeltek. A kezdeti megilletődöttség leküzdése után különösen a műsor második felében uralkodott valódi beat-hangulat. Ekkor hallhattuk Schmidh Tündét, az együttes énekesét, aki három Zalatnay-számot adott elő. A zenekarnak ez a kissé merész vállalkozása feltétlen figyelemre méltó. Főként azért is, hogy megismerjék és megkedveljék őket a bcat-zenét szerető fiatalok. Ezt a sikeres fellépést bizonyára több is fogja követni. Az ügetőverseny szenzációja! Juinbő elefánt benevezeti a nagy díj versenyére cs ormányhosszal nyerte a versenyt. (MTI fotó — Fényes Tamás felv.) Hetvenöt éves a bányászköszöntés A bányászok szerte az országban így köszöntik egymást: Jó szerencsét! Nemrég- óta a somogyi tájakon is hallható ez, mert az olaj és a gáz után kutató bányászok is így köszönnek. Amikor ez a köszöntés megszületett, hazánkban még nyoma sem volt az A MADRIDI DALFESZTIVÁL GYŐZTESEI Szombaton rendezték meg a madridi Király Színházban az Eurovízió idei, tizennegyedik dalfesztiválját, amelyet a magyar televízió is közvetített. A képen (balról jobbra) a győztesek; a holland Lennie Kuhr, a francia Frida Boccara, a spanyol Massiel és az angol Lulu. Lulu mellett balról a tavalyi győztes, a spanyol Salome. (Telefotó; AP—MTI-KS) olajbányászatnak, ellenben már virágzó múltra tekinthetett vissza a fémek és a szén bányászata. Hogyan született a nehéz munkát végző emberek, a bányászok köszöntése? Talán kevesen ismerik Péch Antal nevét, aki a múlt század legnevesebb geológusai, illetve bányamérnökei közé tartozott. Ö alapította a Bányászati és Kohászati Lapokat és kiadta az első magyar—német bányászati szakszótárt. Ez utóbbi kapcsán az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület 1894. évi ülésén Selmecbányán javasolta a magyartalan Szerencse fel köszöntés helyett azt, hogy jó szerencsét! Azóta hazánkban kizárólag ez a bányászok köszöntése. Péch Antalról nevezték el egyébként a pécsi bányaipari technikumot. Munkálkodása során számos nagyszerűen bevált gépet — légnyomásos fúrót, bányaszivattyút, szállító- berendezést — szerkesztett', •illetve talált fel, amivel ezt az akkor még embertelen körülmények között folyó, gyötrő munkát alaposan megkönnyítette. V. L. Föllélegsett as ország VT asárnap tizennyolc óra ötven perckor föllélegzett az ’ ország. Mindenki hátradőlt a karosszékében és ringatózott a happy and nyújtotta kellemes ernyedtségben, mert a kis Sebastien győzött, megoldott minden problémát, amit a makacs felnőttek állítottak elé. És jó érzés volt föllélegezni, mint már annyiszor a Tenkes, a Robin Hood, a Teli Vilmos és a Monte Cristo után. Mert a tévé folytatásosai, azok igen, azok néhány rész után közüggyé válnak, olyanannyira, hogy néha a hongkongiról vagy a már évezredek óta megszokott vasárnap esti vacsoráról is elfeledkeztünk miattuk. I Az egyik vidéki színházban történt, hogy az operett menekülő szerelmeseit nem volt, aki üldözze, mert a zord atya a klubban nézte a Belphegort. Ám a Sebastien talán még szélesebb tömegeket mozgatott meg. Egy brigádvezető mondta, hogy a fejők hamarabb készek voltak fél órával a fejéssel, mert jött a tv-ben a kutyás fiú. Egy plébános pedig arról panaszkodott, hogy hívei arra kérték, hogy a vasárnap esti litániát valamivel később tartsa. Nem viccelek, ez komolyan így volt Én — bevallom — izgulok egy kicsit. A tüdőm érdekében. És szorgalmasan légzésgyakorlatokat folytatok. Sose lehet tudni, mikor kezdődik a tévében egy újabb folytatásos »közügy", és ki tudja, mikor szívhatom a levegőt olyan hatalmasan és nyugodtan, mini vasárnap. T*T. A szőke drágább, mint a barna A The Woman (A nő) című angol szaklap beható vizsgálat után megállapította, hogy a szőke nők sokkal többe kerülnek, mint a barnák. Három szőke nő közül egynek festett a haja. Ezek a hölgyek természetesen sűrűbben járnak, fodrászhoz és így — »dágábbak« a barnáknál! Kutyaszán Párizsban Párizs központjában, az Eiffel-torony lábánál télen nagy feltűnést és mulatságot keltett egy szán, amelyet hatalmas kutyák húztak. A szán tulajdonosa felháborodva tiltakozott az ellen, hogy a rendőr álljt parancsolt. Kijelentette: semmiféle rendelet nem tiltja, hogy kutya vontatta járművel közlekedjenek Párizs utKülföldi apróságok — Bocsánatot kérek, harap-e a kutyája — lépett egy jól öltözött ember A. Power milwakee-i lakoshoz. — Nem, kérem — felelte a kérdezett. — Igen jól nevelt kutyus. Az elegáns ismeretlen még aznap ellopta Power kutyáját. A világ talán legbolondabb rekordját állította föl Mike Elliot 19 éves egyesült államokbeli egyetemi hallgató: 156 darab rágógumit tömött a szájába. ötven percbe tellett, mire sikerült összerágnia. Elődje mindössze 106 rágógumit bírt a szájába gyömöszölni. , * * * Egy varsói asszony magándetektív-irodát alapított. Száz zloty ellenében minden asszony megtudhatja, mennyit keres valójában a férje, azaz mennyit tagad otthon le belőle. * * # Mint egyik tojás a másikra, úgy hasonlít egymásra egy chalfont-i söröző két pincérlánya. . A szép ikrek miatt gyakran megtörtént, hogy a vendégek két pohár után abbahagyták az iszogatást, mert megijedtek, hogy máris duplán látnak. A vendéglős ezért a következő szövegű táblát függesztette ki: »A pincérlányok ikrek. Igyon tehát nyugodtan, még nem rúgott be!« A New York-i Players színházban műsorra tűzték a Libák című darabot, amelyben minden szereplő meztelenül jelenik meg. A darab rendezője, Phil Oesterman kijelentette, hogy következő darabjában a súgók, sőt a közönség is meztelenül fog megjelenSomogyi NW® A2 MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Megbízott főszerkesztői JAVOBI BÉLA Szerkesztőség» Kaposvár, Latinka Sándor a. 2. Telefoni 11-510, 11-511, 11-512. RiaJJa a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár. Latinka S. u. 2. Telefon: tl-518. Felelős kiadó: Szabó Gábor, Beküldött kéziratot nem Örsünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index? 250B7 Készült s Somogv megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinka S. u. S. Felelős vezetőd Mautner József. ) i