Somogyi Néplap, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-30 / 74. szám
Eszmeiség és filmvita O Jancsó Miklós filmjeinek nemzetközi sikere hallatán elgondolkodtam azon, hogy alkotásaiban mi az egyértelmű egyetemesség, mennyire ragad meg olyan problémákat, melyek túlmutatnak a nemzeti kereteken a kozmopolita mondanivaló felé. £s az egyetemesség problémájánál önkéntelenül is azon tűnődtem, hány mű bukott meg a honi meg nem értésen, hány a kortársak meg nem értésén, és hányat tett méltó helyére az utókor. Ezeket a gondolatokat természetesen csak igen óvatosan és módjával lehet a Fényes szelekre kizárólagosan vonatkoztatni, hiszen korántsem arról van szó, hogy a film megbukott volna. Mégis, a kritikát nézve — ha kicsiben is—, úgy vélem, megismétlődött vagy megismétlődni látszott az »Hemani szituáció«... Azért kicsiben, mert véleményem szerint a film körüli nézet- konfliktusok súlypontja nem az alapvető ideológiai ellentét, hanem egy ideológiának különböző vetületei — jelesen a művészetfelfogás terén — csaptak össze. A Fényes szeleik körül felmerült problémák jóval túlmutatnak az alkotás körén, egészen a műkritika történelem- és társadalomszemléletéig. • BeTIyei László Közérthetőség és filmvita című cikkében azt állítja, hogy a filmet legföljebb a »vájtfülü« öregek érthették... Ismétlem: legföljebb... Néhány vitának magam is tanúja voltam munkahelyemen baráti társaságban és egyetemisták között is. Kár lenne azonban itt valamiféle »egzisztenciabeli'« statisztikákra hivatkozni, hiszen valamely igazság bizonyításában nem a számszerűség kritériuma a döntő, ezt már a dialektikával kapcsolatos alapismeretek alsó fokán oktatjuk. Elhibázott dolog közeledni tehát úgy az alkotáshoz, hogy hányán értik, hányán nem... vagy hány évesek érthetik, hány évesek nem. © Abban igaza van az említett cikk szerzőjének, hogy Jancső filmjei között kapcsolat van. Sőt, filmjei mind mondanivaló, mind téma tekintetében ciklikus, szerves egységet képeznek. (Nyilván nem a »változatok egy témára« motívumra akarok ezzel utalni.) Már Kant »ballépése« óta tudjuk, a lehető leg- elhibázottabb dolog (valamit úgy szemlélni, hogy azt rendszeréből kiszakítjuk, nem nézzük előzményeit, ha úgy tetszik történetét, illetve azon csomópontjait, melyek a továbbhaladás csíráit rejtik magukban. Hogy a kérdés világos legyen, egyszerűsítsük le any- nyira, hogy Jancső témája a hatalom problematikája. Nem elég tóiát csak a Szegénylegényeket és a Fényes szeleket, összehasonlítani. Így ugyanis nem az alkotás, hanem a kritika eshet a hamis absztrakció hibájába. Olyan kor bemutatására töreked -t* a Szegénylegények, mély történetileg általában tisztázottnak fogható fel. (Azért általában, mert a negyvennyolcas és későbbi események feldolgozása még elég sok feladatot tartogat a jövő történészei számára.) Tisztában vagyunk tehát azzal, kik gyakorolják a hatalmat, kiket szimbolizálnak, miért ilyenek a módszereik, milyen fokú az absztrakció és a ma társadalmának milyen kérdéseire utal. Ezt már sokszor, sok helyütt nagyon jól megfogalmazták annak idején. Azzal is tisztában vagyunk, kik voltak az elnyomottak és milyen vonásokkal jelenítették meg megalázottságukat A Csillagosok katonák — és a sokkal, talán túlzottan is elvontabb Csend és kiáltás után — azonban már kipattant a viták szikrája, sőt lángolt is. Ennek igen egyszerű a magyarázata, hiszen ezek az alkotások nemcsak az alap- probléma (ti. a hatalom kérdése) vagy inkább alaptéma és az absztrakció szintjén, hanem a konkrétság szintjén is sokkal többet mondtak a ma társadalmának. Ügy vélem, a kettő között nem volt valamiféle fontossági hierarchia, hanem Inkább egyensúly a kritikák átlagában. Nyilvánvalóan a történetiség itt korántsem olyan egyértelmű, hiszen jól tudjuk, hogy akár forrásfeltárás tekintetében is mennyi kutatnivaló áll még előttünk. És akadtak melléfogások a filmben; például: attól még senki sem lesz anarchista (Csillagosok...), hogy erőszakkal megcsókol valakit Mégis a Csillagosok, katonák Jó film. Tiszta és következetes az alkotó filozófiája a megjelenítésben. Hiszen a hatalom gyakorlása nem öröktől fogva adott és nem ugyanúgy. Ha úgy tetszik ez is dialektikus, és az összetettség, a bonyolultság, esetleg az ellentmondással telítettség felé halad. És ezt érezte is alkotó, néző egyaránt Sok vitán úgy fogalmazták meg, hogy »nehéz volt igazságot tenni«... így érkeztünk él a Fényes szelekhez. Az alkotó nemigen vállalkozhatott történetírói feladatra — nem mintha az alapkérdések e korra vonatkozóan tisztázatlanok lennének. De itt hadd hivatkozzunk a marxista történeti iskolák különbségeire. Aki ún. »történeti hűséget«, krónikási etikát kér számon Jancsótól, az óhatatlanul a Zeitgesich hibájába esik... Vagyis abba, hogy a kortárs saját koráról nem tud teljes, objektív realitású képet adni. Ezen lehet vitatkozni, de az alkotó jogát, hogy bemutasson keretként egy mozgalmat (NÉKOSZ) elvitatni semmiképp sem lehet, még akkor sem, ha a tényleges mozgalom tényleges szereplői még élnek. Ne legyünk olyan kisszerűek az utókor előtt, hogy bármikor elmondhassa: a kortársak beleragadtak »kortársi mivoltukba«. O Sokkal bonyolultabb m^g'a a hatalom problematikája is a Fényes szelekben, mint a Szegénylegényekben. Jancsó dialekt!kája — ha művészi tükrözés fokán is — következetes. Itt a hatalom gyakorlói a pozitív hősök. (Bármennyire szeretné is némely kritikus ezt a szerepet a »szegény, megalázott egyházi kollégistákra« ruházni.) Pozitívak, miként — elnézést a túl merész hasonlatért — egykor a jakobinusok voltak —, most itt is látjuk Dantont és Robespierre-1. De szimbólumok is. Hogy mennyire nem pozitív hősök, de mennyire szimbólumok az egyházi kollégisták, azt összetettségük mutatja. Az összeesküvőktől kezdve magukba foglalják azokat is, akik véletlenül kerültek közéjük, pkik jók, de tenni nem elég bátrak, akik csak természet- tudományos műveltséget kaptak, de elriadtak a marxizmustól, mert annak vulgáris {példázatát látták (a zsidó fiú). De magába foglalja azokat is, akik, néhányszor árnyékként, de hajlandók a vitára. Emlékszünk a torna jelenetre? Nem ártana, mert sok kritikusunk tekintetét tragikus módon elkerülte... Átlag, passzív tömeg, melyben a pozitív és negatív pólus eggyé vált, egy alaktalan szürke masszává, amelyből a terelőmódszerrel még citera- szóra sem sikerült kiválasztani azokat, akik onnan más módszerekkel később kiválasztódtak. A kritika szemszögéből ítéltünk, azonban egy nézőtől sem várhatjuk.el azt, hogy a Jancsó-filmek rendszerét ismerje. És így sok hiányossága van a Fényes szeleknek. Olyan hiányosságok, amelyek a filozófiai gondolatmenetben vákumot képeznek, vagy éppen visszáját az eddigi következetes gondolatmenetnek. Nagy eredmény az, hogy a tömeg Jancsó szerint nem egyszerűen — »irányítható«, és világosan rámutat — ha nem konkrétan is — azokra a tényezőkre amelyek a későbbi jó irányítási módszereket ígérik, melyek képesek voltak a pozitív pólus kiválasztására. Kritika és jogos kritika illeti a filmben a hatalom gyakorlását, de kritika illeti ennek megjelenítését is. Itt tört meg elsősorban a filozófiai következetesség. Ugyanis a filmben a véletlen nyert hege- . móniát a szükségszerűséggel I szemben. Pedig a valóságban ez fordított, és ennyiben hűnek kell maradni a valósághoz minden alkotásnak. Az a néhány fiatal, aki az új hatalmat szimbolizálja hiányával van minden társadalmi, történeti Genetikának. Nem tudjuk honnan kerültek ide, kitől tanulták a marxizmust, és szinte teljesen véletlennek látszik, hogy ők itt vannak és nem a kollégisták között, mintha véletlenül felejtették volna őket az utcán, véletlenül bízták volna rájuk a hatalmat a fehér nadrágo- sok, akikről még ennyit sem tudunk. Nem mentségül, hanem inkább figyelmeztetőül zárhatjuk le az értékelést azzal, hogy először került ilyen közelségbe az alkotó a »konkrét mával«, de ez semmiképp sem mentesíti a vád alól, hogy öncélú és hibás absztrakcióhoz folyamodott ebben a megjelenítésben. Tröszt Tibor Kései lapok az ifjúságról „Az elveszett személyiség életfolyamata“ A kaposvári Csiky Gergely Színház 1969. április 6-án és 7-én, a húsvéti ünnepeken két előadásban ismét műsorra tűzi KACSÖH PONGRÁk János 1VITÉ2E című daljátékát. (8232) »Itt, a kollégiumban is vannak hasonló ügyek...« Elutaztam a járási székhelyre, megismerkedtem a levélíróval is. A kollégium igazgatója így kezdte a beszélgetést: »Csak nem akar botrányt csinálni?« Már minden «lrendeződött A lányoknak, akikről kitudódott, hogy egy-egy szünetben nem haza utaztak, hanem Budapestre, Szombathelyre többször is, galerijük volt Amikor pedig nem várhattak a szünetig, otthonról jött táviratra — beteg a mama — hivatkozva tették meg ezeket az utakat és ezen buktak le most A kollégiumi diáktanács titkára szúrópróbaként utánanézett a hazautazásnak, s az derült ki, hogy a mama semmiről sem tud... Amikor a lányok visszaérkeztek a kollégiumba, behívatták az édesanyákat is, akikkel együtt távoztak útilapuval a talpuk alatt.. — Ki volt B. I., G. M., B. M., és N. 1.7 Legtöbbet talán a diáktanács titkára tud róluk. — B. I. fantasztikus történeteket mesélt a hálóban. Diszi- dálás, lőttek, nyolcán megsérültek, egyedül B. I. úszta meg. szombathelyi galeri — a lányok, a hálótársak nem hitték el a meséket B. I. és N. I. engedélyt kapott a rendkívüli hazautazásra, tekintettel az említett táviratra. Hazatérésükkor — miután kiderült hogy nem otthon voltak —. összeült a diáktaná"S, erről magnetofonfelvételt is készítettek. Egymás után két tekercset forgattak le nekem. A kérdés visszatérő: — Mit csináltatok Budapesten? Miért utaztatok fői? Gondoltam, szép történet kerekedik a két lány vallomásából. Tévedtem. A dolgok időrendi sorrendjét önkényesen összeállítva csupán ezeket jegyezhettem le a hangszalagról: az első éjszakát egy Ba- laton-parti községben töltötték egyikük rokonánál, ahonnan hajnalban továbbutaztak Budapestre. Egész nap szendvicset ettek. Egy zenekar hívta fel őket bemutató hangversenyükre. Későn érkezt k, nem találták meg a fiúkat, végül is egy szállodában kötöttek ki — ott aludtak. Egyiküknek volt egy focista ismerőse is, aki a másik lány véleménye szerint — a csudát volt ismerőse barátnőjének, csak szerette volna. Másnap délelőtt N. I. azt mondta B. I.-nek, hogy kísérje el a Rádióhoz, jelentkezni akar bemondónak. B. I. nem kísérte el, azt válaszolta, hogy inkább megvárja egy presszóban, fl. I. visszaérkezve azt mondta, hogy felvételizett, s javasolták neki, hogy tanuljon meg legalább két nyelvet. — Az igazat mondjátok el. — hallok néhányszor közbeszólni egy lányt — Most elmondom, hogy történt Másként színezve ugyanazt mondják. — Ki volt B. I., N. I.? — Nem volt baj egyébként velük. A megesett lány »leplezett személyisegével« szemben most olyan lányokkal találkozunk, akiknek jellemzésére hadd idézzem Bacsó Pétert a Fejlövés című film rendezőjét: »Valódi társadalmi mozgásokhoz fűződő kapcsolataifk) nagyon lazák, hamis tudattal élnek a világban __« A film krit ikusa, Sándor Iván így jellemzi Bacsó hőseit: »Nekik is van történetük, de ez már az elveszett személyiség életfolyamata.« A Fej lövés három szereplője közösségen kívül él, sőt társadalmon kívül. B. I. és N. I. két évig volt egy középiskolában és annak diákkollégiumában, ahol min denütt törvények szerint élnek, megszabott kollégiumi rendben, formáló erkölcsi nézetek hatása alatt. A különbség a körülményeket tekintv óriási. S mégis: egyikük eljutott odáig, ameddig az említett film hősei, azt mondta: ő társadalmon kívül is meg tud élni. Nincs szüksége társadalomra. Bacsó úgy készítette el filmjét, hogy egy rendőrségi hír nyomán indult el annak szereplőihez, miután az ügy már véget ért. Hasonlóképp magam is, egy levél nyomán, amikor már az ügynek vége van... Kicsaptak három lányt a kollégiumból. Ha már említettem a »tétova« pedagógiát, mondok »pesz- számista« pedagógiát is: »Any- nyi hatás éri a gyerekeket, hogy mindazokat rendezni...« — idézem a kollégium vezetőjét, s bárcsak ide rajzolhatnám kilátástalanságról tanúskodó arcát is. A három kicsapott lány portréja mellé ez is odakívánkozik. Nem az ügy lezárásaként, de elgondolkodtatásul és biztatásul: »... nagyon fáj a szívem ezekért a gyerekekért, akik okosabban és boldogabban élhetnének, ha mi, felnőttek valamivel értelmesebben bánnánk velük.« (Bacsó Péter.) Horányi Barna Az őszinte légkör száműzetése a dunántúli színházak III. találkozóján O rszágos visszhangéi táji kezdeményeziésnek indult a dunántúli színházak találkozója. A sajtó és a színházi szakma ujjongva köszöntötte, mint a mai magyar dráma új fórumát. A szakemberele egész sora érezte, hogy ott a helye Kaposváron, e táji kezdeményezés bemutatóin és vitáin. Művészeti díjakat adtunk át a legjobb alakításokért és rendezésért. Egy éve hasonló érdeklődésről, pezsgő, szenvedélyes vitákról — s a színházaknak átadott egy összegű jutalmakról — számolhattunk be. Igaz, a szókimondó esztétikai véleménycsere közepette ketten- hárman (köztük egy mai magyar drámaíró is) megorroltak. A szakma, a részvevők többsége azonban felvillanyozva konstatálta: végre! Ez kell, erre az egyenes, őszinte kritikai légkörre van szükség. Ez legyen a kaposvári találkozó sajátos profilja. Igaz, vállalni kell — mert érdemes vállalni — az ódiumát is, hiszen csak így van értelmük a hasonló szákmai összejöveteleknek. Ne csak a fehér asztal mellett nyilatkozzunk őszintén a művészkolléga munkájáról, törekvésedről (Mialatt ő éppen a másik asztalnál nyilatkozik őszintén a mienkről...) Visz- .szalapozva a tavalyi találkozó záró szavaihoz, idézzük a Színházművészeti Szövetség képviselőjének egy gondolatát: »Sok mindent el kell sajátítanunk még. Meg kell tanulnunk emberségesen és nagyon őszintén bírálni; * az egyenes, őszinte bírálat elfogadását is meg kell tanulnunk színházi— írói berkekben.« E szellem folytatását vártuk. Csalódtunk. De talán sorjában. áram új magyar és egy francia dráma bemutatóját láttuk a négy estén. Az arány megegyező a korábbiakkal. Négy különböző stílusú, értékrendű színpadi mű és négy különböző színvonalú produkció. (Pécsi Nemzeti Színház — Dévényi Róbert: Páros merülés; győri Kisfaludy Színház — Anouilh: Pacsirta; veszprémi Petőfi Színház — Thurzó: Ürügy; kaposvári Csiky Gergely Színház — Csontos: Legyőzőnek diadala.) Megérdemelné valamennyi, hogy szóljunk, véleményt cseréljünk e művekről és színpadra állításukról. Különösen a kimagasló művészi és közönségsikert aratott győri előadásra gondolunk itt. De nemkevésbé a ha- ■ai termés három új bemutatómra is: munka, írói, rend"- mi koncepció, művészi törekvés — meg a rizikó vállalás.« á'l mögöttük. Beszélnünk kel- ’ 'tt volna róluk. Hallgattunk. Sole hasznos- fontos, olykor égetően fontos "zínházpolitikai, gazdasági és más ismert vagv kevésbé ismert problémáról beszéltünk a délelőtti úgynevezett »sajtótájékoztatókon«. Tudniillik a korábbi viták helyett ezt a keretet kapta a délelőttönként] szakmai tanácskozás. Hogy miért? A rendezők nyilvánvalóan nem merték vállalni a bemutatókkal kapcsolatos szókimondó véleménycsere esetlegles ódiumát. így az éppen »soros« bemutató színház képviselője ismertette otthon: gondjaikat, művészi törekvéseiket, problémáikat. (Amelyek sok tekintetben azonosak és — legalábbis színházi berkekben — köztudottak.) Utána néhány kényszeredett hozzászólás kelt szárnyra. Kínos óvatossággal ügyelve arra, H; nehogy a gondolat megközelítse az este látott előadást; nehogy esetleges véleménykülönbség látszatkavicsa is fölkavarja a találkozó egyébként oly meghitten langyce, mozdulatlan vizeit. A harmadik dél- előttön, a veszprémi színház tájékoztatója után mintha oldottabb légkör bontakozott volna. Konkrétabb műhelyproblémákat fogalmaztak a (érdesek és válaszok. Különösen megragadó volt Molnár G. Péter felszólalása. A Népszabadság kritikusa a vidéki színházak kulturális centrumfei- adatait hangsúlyozta. Ebben a -szerepkörben« fontos, hogy a különböző igényeket tápláló színházak ne általában játszanak mindent, hanem a sokfélét egy vezérgondolattá ötvözzék, figyelembe véve a megye életét, a. színházjárók társadalmi rétegeit. M i okozza tehát csalódottságunkat a találkozó egészét Illetően? A következetesség és az őszinteség hiánya. Következetlenek voltunk, mert az úton, amelyen egy szép és nemes gondolattal megindultunk — sőt amelyen egyszer már tovább is léptünk: formálgatva ennek a kaposvári találkozónak a sajátos, egyéni arculatát —, most megtorpantunk. »Sajtótájékoztatót« rendeztünk, amelyen udvariasan hallgattunk mindarról, ami igazában valameny- nyiünket feszít és amiről jólesett volna nyilvánosan % véleményt cserélni, megismerkedve közben a műveik színpadra állításának műhelygondjaival. Ügy éreztük magunkat négy nap alatt, mint egy közös társasági asztalnál, ahol mindenki ott van, akiről éppen beszélni akarunk, de bizonyos dolgokat, úgy látszik, kínos szemtől-szembe mondani... Legalábbis a rendező '.zervek így irányították kezdettől a tanácskozást. Ezt hallgatólagosan mindenki tudomásul vette, amivel teljes mértékben sikerült negligálnunk a kaposvári színházi találkozó korábbi őszinte, konstruktív légkörét. Ennek a felelőssége viszont nem annyira a részvevőkre, inkább a rendezőkre hárul. Jóllehet nincs okunk kételkedni a Művelődésügyi Minisztérium, a Színházművészeti Szövetség és a Csiky Gergely Színház jó szándékában, amellyel az idei találkozót — korábbi vitafórum-jellegének burkolt, de igen határozott kiiktatása mellett — lebonyolította. Kérdés azonban: kinek használunk ezzel, miért jó így? A dunántúli színházak III. kaposvári találkozója — a győri olóadás kivételével — mind a bemutatott művek értékét, művészi rangját, mind a szakmai tanácskozások problémafölvetését és a találkozó egész légkörét illetően visszalépés volt a korábbiakhoz viszonyítva. RÓZSAK oyönyörü újdonságok, orgonák, díszcserjék, virághagymák. Óriási választék, méltányos árak. Kérje díjmentes, színes, nagy ismertető árujegyzékünket. Szálkái dísznövény-kertészete, Budapest, VI,. kér.. Népköztársaság útja 8. __________________________(8075) H úgéira OPERA és CAM EA illa tszerkészí tmér. gazdag választéka vásároljon Somogy megyei Iparcikk • iskcreskedelmi V. kaposvári, barcsi, nagyatádi és Balaton- parti szaküzleteiben (824(5) SOMOGYI NÉPLAP 1*09. Kéretne JA 9
