Somogyi Néplap, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-29 / 73. szám
DÉL-VIETNAM Fokozódik a tavaszi offenzíva lendülete I nem kilenc órán át tartott, s 1120 ellenséges katona holttes- a küzdelemnek csak a sötét- tét számolták össze. Saját ség beállta vetett véget. Az veszteségeik mérlege 44 harcamerikaiak azt állítják, hogy I képtelenné vált katona. (MTI) Nixon Vietnamról tárgyalt ANGUILLA A dél-vietnami népi erők — a DNFF tavaszi offenzívá- jának 34. napján — rakétákkal, aknavetőkkel és ágyúkkal ismét 20 ellenséges katonai létesítményt vettek tűz alá. Az amerikai katonai szóvivő közlése szerint, amelyből ismét egyértelműen kiviláglott, hogy a hazafiak a hivatalos amerikai megnyilatkozásokkal szemben fenntartják, sőt fokozni tudják általános of- fenzívájuk lendületét, a DNFF tüzérei által kiszemelt célpontok között volt a 101. ameri- .kai ejtőernyős hadosztály főhadiszállása, a pleikui parancsnoki központ és légi , támaszpont, a Saigon közelében állomásozó 1. és 25. amerikai gyalogoshadosztály két tábora és a deltavidéken tevékenykedő 9. amerikai gyalogoshadosztály törzskarának szálláshelye. Ez utóbbit két nappal ezelőtt már súlyos tüzérségi támadás érte, s azóta a sajtó képviselőinek megtiltották, hogy a színhelyről tudósítsanak. Az amerikai parancsnokság sajtótisztje szerint a DNFF újabb támadást indított az úgynevezett északi fronton is, de ezt az akciót — mint az amerikai közlemény állítja — az 5. amerikai gépesített gyalogoshadosztály alegységei meghiúsították. A beszámoló szerint a »-tisztogatást végzőamerikai osztagokat váratlanul ismeretlen nagyságú »kommunista erők« támadták meg nehéz géppuskával és gránátvetőkkel. A csata majdNixon elnök pénteken délelőttre összehívta a nemzet- biztonsági tanács ülését, hogy Vietnam kérdéséről tárgyaljon. Az ülésen részt vett Ellsworth Bunker, az Egyesült Államok saigoni nagykövete és Andrew Goodpaster, A moszkvai Pravda pénteki számának vezércikke a kommunista és munkáspártok nemzetközi értekezletét előkészítő bizottság munkájának eredményeit méltatta. Megállapította, hogy a munkacsoport és az előkészítő bizottság ülésein a részvevők szabad elvtársi vitában vizsgálták meg a küszöbön álló tanácskozással összefüggő kérdéseket, s ez a tény már önmagában is azt bizonyítja, hogy a világ kommunistái a tanácskozás megtartását rendkívül fontos, a kommunista mozgalom céljainak és feladatainak teljes mértékben megfelelő célkitűzésnek tekintik. a Vietnamban levő amerikai csapatok helyettes főparancsnoka is. Az ülésen összefoglalták a vietnami háború most folyó felülvizsgálatának, valamint a párizsi tárgyalásoknak eddigi tapasztalatait hogy a nemzetközi kommu- nisa mozgalomban jelenleg vannak bizonyos nehézségek, az értekezletre való felkészülés menete mégis azt bizonyítja, hogy őszinte egységtörekvés és jóakarat esetén a legbonyolultabb kérdések is megoldhatók, mivel a kommunista pártok érdekeinek objektív egybeesése erősebb azoknál a tényezőknél, amelyek különbségeket és nézeteltéréseket okoztak közöttük. Pakisztáni intézkedések Pakisztán katonai vezetője, Jahja Khán rendeletet adott ki, amelynek értelmében a mohamedán hívőknek engedélyt kell kérniük a helyi katonai parancsnokságtól, ha vallási ünnepeken vagy esküvők alkalmából felvonulást akarnak rendezni az utcákon. Jahja Khán egy másik rendeletével megszüntette Pakisztán eddigi felosztását nyugati és keleti zónára. Ezzel egyidejűleg Nyugat-Pakisztán területét 24 körzetre osztotta és mindegyik élére katonai parancsnokot állított. A megfigyelők ' felhívták a figyelmet arra, hogy Jahja Khán, az ország teljhatalmú katonai ura, a várakozással ellentétben, nem oszlatta fel és nem tiltotta be a politikai pártokat és egész Pakisztán területén egyetlen politikai vezetőt sem tartóztattak le. KOZMOSZ—275 Pénteken a Szovjetunióban Föld körüli pályára juttatták a Kozmosz—275 jelzésű mesterséges holdat, hogy műszereinek segítségével folytassák a régebben bejelentett szovjet űrkutatási program megvalósítását. A szputnyik rátért pályájára. A berendezése kifogástalanul működik. 1958. január 3-áh a tíz nyugat-indiai brit gyarmatból megalakult brit Nyugat- Indda 1962-ben felbomlott. Ugyanebben az évben Trinidad és Tobago, valamint Jamaica önálló állaimmá vált. A megmaradt nyolc territórium, köztük St. Kitts—Nevis—Anguilla külön brit gyarmat státuszát kapta. 1965 végétől Dominica, Saint Lucia. Saint Vincent és Grenoda, valamint St. Kitts—Nevis— Anguilla Nagy-Britannia társállamai lettek. Ennek keretében teljes belső önkormányzattal rendelkeztek, mig a külügy és a hadügy a brit kormány kezében maradt. Az alkotmányban rögzítettek alapján bármely »társáilam« parlamentje kétharmados többséggel felbonthatja Nagy- Britanniához fűződő kapcsolatait. St. Kitts—Nevis—Anguilla szigetei együtt alkották Nagy- Britannia »társállamát-«. Területük együttesen 400 négyzetkilométer, lakosságuk 60 ezer fő, a főváros: Basseterre, St. Kitts szigetén. Az önállóságát meghirdető Anguilla a legkisebb a három sziget közül, 90 négyzetkilométer nagyságú. A kis korallzátony — 6000 főnyi lakosságának egyetértésével — kinyilvánította függetlenségét. Nagy-Britannia katonai erővel letörte az an- guillai lázadást, tehát megcsorbította az alkotmányban rögzített önrendelkezési jogot. A gyarmatosítás maradványainak felszámolásával foglalkozó ENSZ-bizottság meghallgatta Jerimiah Gumbsot, Anguilla küldöttét, aki emlékeztetett arra, hogy két népszavazás erősítette meg a sziget függetlenségét. Bejelentette. hogy Anguilla hajlandó ENSZ-megfigyelöket fogadni az idén áprilisra kitűzött általános választásokra. Eisenhower meghalt MARINER-7 A PRAVDA a tanácskozás előkészítéséről Nem titok — írja a lap —, A felvétel az ítélet kihirdetésekor készült. Oláh (jobb oldalt) hallgatja az ítéletet. ; (AP — Képtávírón érkezett) Elítélték Olahot A bécsi esküdtszék pénteken délelőtt egyévi súlyosbított börtönre ítélte Franz Oláh volt belügyminisztert, a szak- szervezeti szövetség egykori elnökét. Oláh. akit 1964-ben a Szocialista Párt visszahívott a kormányból, majd ki is zárt soraiból, sikkasztásért és csalásért állt több hétig tartó, szenzációs perében a bíróság előtt. A vád szerint önhatalmúlag használta fel a szak- szervezetek millióit. A perben kiderült az is, hogy Oláh — az amerikai titkosszolgálattól kapott ugyancsak milliós ösz- szegekből — az ötvenes években titkos, földalatti antikom- munista fegyveres szervezetet hozott létre, amely néhány évvel ezelőtt még fennállott. E kérdésben, bár az illegális szervezkedés természetesen Ausztriában is tilos, kommunista képviselők feljelentése ellenére nem vonták felelősségre Olahot és társait. Oláh két vádlott-társát felmentették, a harmadik — ugyancsak csalásért — négyhónapi felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az Olah-per sok kérdőjelet hagyott nyitva. Szinte elképzelhetetlen, hogy a Szocialista Párt más vezetői semmit ne tudtak volna — amint állítják — arról, hogy Oláh a szakszervezeti pénzekből újságokat vásárolt meg a pártnak, hogy pénzelte a szélsőjobboldali Szabadság Pártot. A bíróság »tapintata« következtében teljes homályban marad az amerikaiak pénzelte kommunistaellenes fegyverkezés kérdése is Az ítéletek az Olahék okozta sok milliós nagyságrendű kárhoz viszonyítva rendkívül enyhék. Sírban testvérét Négyhetes kihallgatás-sorozat után befejeződött a védelem tanárnak felsorakoztatása Sirhan E. Sirhan gyilkosság; perében. A védelem 29 tanú* köztük nyolc pszichológust és ideggyógyászt hallgatott ki. Azt kívánta bizonyítani, hogy Sirhan szellemi fogyatékossága miatt képtelen volt Robert elütötte egy autó Kennedy meggyilkolását módszeresen előkészíteni. A kaliforniai Pasad enából érkezett hír szerint a 36 éves Saidallah Sirhant, a vádlott legidősebb bátyját, csütörtökön este elütötte egy autó; súlyos sérüléssel szállították kórházba, állapota válságos. (MTI) A nyugaü hírügynökségek jelentették, hogy pénteken délután a Walter Reed katonai kórházban elhunyt Dwight Eisenhower volt amerikai elnök. A 78 éves tábornok-politikust sorozatos szívrohamok érték az utóbbi években. Állapota ez év februárja óta folyamatosan romlott. A Walter Reed katonai kórházat 11 hónapja nem hagyta el. A közlemények az elmúlt napokban már nem hagytak kétséget afelől, hogy Eisenhower órái meg vannak számlálva. (MTI) Magyar idő szerint csütörtökön 23.22 órakor a Kenne- dy-fokról fellőtték a Mariner —7. Mars-rakétát A Mariner —7-nek, ugyanúgy, mint az egy hónappal ezelőtt fellőtt Mariner—6-nak az a feladata, hogy felvételeket készítsen a Mars felszínéről és felvilágosításokat szolgáltasson arról, hogy van-e élet a bolygón. A csaknem egyórás késéssel kilőtt amerikai Mars-rakétán technikai nehézségek mutatkoztak, ANDORRAI JEGYZETEK (IV,) Azt mondják, Andorrában mezkalapban a fején, a helymindenből kettő van: két színen megkezdte az ősi szo- társherceg, két határ, két kás szerinti jogi szertartást, pénz (spanyol és francia, amelyet így rögzítettek írás- merthogy önálló pénze nincs), ban: kétfajta postahivatal (spanyol A bíró feltette az első kérés francia), ennek megfele- dést lően kétfajta bélyeg, két te- — Te halott, halott vagy? lefonhálózat, két rádió, pa- Az elgázolt persze nem várókiánként két rendőr stb., laszolt, így a bíró újabb kér- stb. dést intézett hozzá. E kettősség jegyében bű- — Te halott, ki ölt meg? csúzóul elmesélek két esete', De a megboldogult tovább amelyek forrását és hiteles- hallgatott, ségét rendőri jegyzőkönyvek — Aki nem felel, az haés hivatalos leírások adják. lőtt — állapította meg a haAz első esetre Escaldesben, gyományoknak megfelelően a fővárossal egybeépült elő- a bíró és ezzel be is fejezte városban a szállodatulajdo- a hivatalos eljárást, nos hívta fel a figyelmet. Azóta persze az elszaporoKözel a szállodához, ahol a dott hasonló balesetek kőhegyi ösvény az országúira vetkeztében felhagytak az ér, 1962-ben egy autó halál- »ősi vallatással« és teljesen ra gázolt egy andorrai hegyi korszerűen folytatják le nemA főváros egyik hangulatos, de drága étterme. lakót 0 volt az első andorrai állampolgár, aki országúti baleset következtében ilyen körülmények között halálo- zolt el. A kocsi a baleset után elrobogott. A helyszínre érkező rendőr tanácstalanságában elment a bíróért aki teljes díszben, háromszögletű necsak a halál megállapítását, de a tettes előkeritését is. Mindinkább a korszerű bíráskodást alkalmazzák az ősi jogok — pl. a legel Letési jog más falu határában — megsértői ellen, vagy az ezekből eredő gyakori verekedések ügyében, amelyek nyomán ma is, mint évszázadok óta, szinte naponta vér folyik Andorrában. A törvénykezés különös világáról szól a másik történet is, amelyről az andorraiak, vendégszeretetük jó hírnevét védve, nem szívesen beszélnek. Négy évvel ezelőtt egy szép nyári nap reggelén megrázó hírre ébredt Andorra népe: a főváros egyetlen börtönének egyetlen rabja, egy 35 éves német, akit rabláson értek tetten — megszökött! Az esetről percek alatt tudomást szerzett a hivatalos Andorra minden szerve, a két társhercegi helytartó és hivataluk, azaz a kormány a Völgyek Tanácsa, azaz a parlament, és a legfelsőbb bíróság. Ez technikailag persze nem volt nagy csoda, mert valamennyi azonos épületben, a Völgyek Házában székel, ahol a börtön is helyet kapott. Az alagsorban a börtön, a földszinten a bíróság, az első emeleten a kormány, a másodikon a parlament. A rend- trség épületének bejárata pedig öt méterre és hét lépcsőfokkal feljebb van. mint a börtön ajtaja. A drámai esemény talán abból eredt, hogy a bíróság nem határozta meg a rabló rabságának időtartamát, merthogy rabtartásra egyetlen peseta se volt beállítva a költségvetésbe. A parlamentnek kellett volna ösz- szeülnie döntést hozni a tab ellátásának és őriztetésének költségeiről. A nyári szabadságok miatt a dolog elhúzódott vagy tudatosan el is húzták, hiszen senki nem akart erre pénzt áldozni. Szerencsére akadt egy vállalkozó szellemű polgár az ideiglenes börtönőri tisztségre, aki még a rab ellátásáról is gondoskodott. A gondoskodás, mint kiderült, túlzott is A Völgyek Házának főkapuja. volt. Az őr egész nap etette, este pedig fürdőbe kísérte foglyát. A rab erélyesen hízni kezdett és -mindjobban unta a dédelgetést, amit közölt is »őrangyalával«. Attól félve, hogy jóléte és tétlensége halálát fogja okozni. elhatározta, megszökik. Mivel éjszaka mindig magára hagyták, bőven volt ideje előkészíteni a menekülést. Jószívű őrzője egyik reggel hiába vitte neki a zsíros kenyeret és a friss kecsketejet, nem volt, aki átvegye. A cella üresen tátongott. Szökésének tulajdonképpen minden hivatalos fórum örült — titokban! —, mert sem a bíróságak, sem a parlamentnek nem kellett súlyos döntésre szánnia magát. Csak a börtönőr volt megtörve és könnyező szemmel, értetlenül kérdezgette önmagától; — Mit vétettem ellene, hogy e nyugodt és biztonságos cella helyett a bizonytalan és veszélyekkel teli szabadságot választotta. Guy Lóridon / SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1969. március 29.