Somogyi Néplap, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-13 / 36. szám
SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1969. íebrofe SS, Nyers Rezső felszólalása az OKP kongresszusán Közös ügyünk sikere döntően függ a szocialista világrendszer és a kommunista világmozgalom erejétől Az Olasz Kommunista Párt XII. kongresszusának eddigi tanácskozása alapján egy do log teljes egészében nyilván valóra párt befolyásos vezető és küldöttei csaiknam telje; egészében egyetértenek latig Longo főtitkár helyzetértékeié sével. Nemcsak formális ér meddő egyetértésről van szó. hanem konkrét állásfoglalá sokról és kezdeményezési javaslatokról is a Longo által vázolt bel- és nemzetközi problémák megoldása érdeké ben. Egyetlen megfigyelő előtl sem lehet kétséges, hogy az OKP meg akarja oldani az előtte álló feladatokat A fel- jzólalásokból kiderült, hogy a OKP felelősségének tudatában izándékozik közreműködni a: olasz politikai élet megoldásra váró problémáinak rendezésé ben, s igyekszik elkerülni a veszélyes robbanásokat és ősz- szecKapásokat az olasz munkásmozgalmon belül. A kongresszuson az utóbb napokban szót kaptak a testvérpártok képviselői is. Teg nap mondta el üdvözlő beszé dét Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tasjp a KB titkára. Harcban as imperialismusaal Kedves elvtársnők! Kedves elytarsak! — kezdte beszédé. Nyers Rezső. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Köz ponti Bizottsága nevében kö szőnöm, hogy meghívták kül döttségünket az Olasz Kom munisfa Párt XII. kangresszu Sára. Hatszázezemyi magya; kommunista üdvözletét tolmácsoljuk önöknek, és kifejezzük a magyar munkásosztály a magyar dolgozók szolidaritását az önök harcával, amely a monopolista tőkés rendsze; felszámolásáért, egy új demok ratikus alternatíva érvényesítéséért, a szocialista társadalom megteremtéséért folyik. Kedves elvtársak! Nagy érdeklődéssel tanulmányoztuk e kongresszusi téziseket, figyelemmel hallgattuk a központ' bizottság referátumát és az eddigi vitát. Belpolitikai céljaik érthetőek számunkra, és mé- lyen egyetértünk azzal, hog> kommunista kezdeményezésse' kívánják egyesíteni a szocializmust igenlő erőket. A kongresszusi referátumnak a nemzetközi helyzetről, r nemzetközi kommunista ér munkásmozgalom soron következő feladatairól szóló mezá' lapításait hallgatva üdvözöl jük olasz testvérpártunk fellépését a békéért, a nemzetköz enyhülésért, a népek gyarmati elnyomásának felszámolásáért. Nagyra értékeljük a párt harcát az imperializmus ellen és részvételét a nemzetköz munkásmozgalom egységéér" folyó küzdelemben. Pártunk álláspontja a cseh- zlovákiad események megíté lésében eltér az önökétől, d nézeteink megegyeznek abban hogy erősödjék a munkáshata- lcxm és fejlődjék a szocializ rmis a Csehszlovák Szociálist. Köztársaságban. Napjainkban az imperializmus elleni harc a kommunist és munkáspártok egységes erőfeszítését követeli. A Magyat Szocialista Munkáspárt Köz ponti Bizottsága szerint a mos tani időszakban az amerika' imperialisták agresszív politi Icája következtében feszültebb a nemzetközi helyzet, nemzetközi síkon éleződik a monopol tőke és á dolgozó osztályok harca. Az' imperializmus erő mindent elkövetnek, hogy megakadályozzák a történél m haladást. Ahol már elvesztet ‘ék pozíciójukat, ott —* első sorban a szocialista világban — megpróbálják visszafordítani a történelem kerekét. Céljukat vagy katonai ereiük fi- togtatásával vagy az ellent or radalom exportiát célzó politikai aknamunkával próbáljál elérni. kultúránk és közoktatásunk a dolgozók életét gazdagítja, a haladást szolgálja. A közöse, .érméit javak elosztásában a; agyén és a társadalom érdek1 egyaránt érvényesül. Orszá gunkban az élet minden területén fejlődést érzünk. Eredményeink jelentősek, de tudjuk, hogy nem érik még el lehetőségeink szintjét Mindig többre és jobbra törek szünk. Nem látjuk hibátlanná, gyakorlatunkat, ismerjük a nehézségeket. Pártunk politika jának alapja, hogy nyílta szembenézzünk a reális hely zettel. Megállapíthatjuk, pár tunk 1957 óta folytatott politi Icája bevált, ezen — népünk egyetemes kívánságának megfelelően — a jövőben sem fogunk változtatni. Ragaszkodunk politikai irányvonalunkhoz, de nem ragaszkodunk a korábbi módszerekhez, amelyeket szükség esetén újakkal váltunk fel. Űj módszerrel fejlesztjük népgazdaságunkat Az előre haladás követelményeit is számba véve és a múlt tapasz talatait felhasználva gazdasági reformot hajtunk végre. Lényege; a szocialista vállalatok önállóságának és a személyi felelősség rendszerének fokozottabb érvényesítése, valamint a dolgozó emberek anyagi érdekeltségének összekapcsolása a központi tervezés rendszerével. Fejlesztjük a asocialiata demokráciát Fejlesztjük hazánkban a szocialista demokráciát, amely nek új lehetőségeit kutatjuk Azt akarjuk, hogy a tömege: még szélesebb körben ellen őrizzék a gazdasági munká* az államéletet, az állam szerveket, továbbá a hely igazgatás apparátusát. Enne! érdekében egyre több dolgoz^' vesz részt aktívan a vállalata! ellenőrzésében. Szélesítjük z helyi tanácsok önkormányza tát és továbbfejlesztjük a parlamenti demokráciát is. Az z véleményünk, a szocialista tár sadalom képes a légmagasabt rendű demokráciát biztosi tan' a dolgozóknak, de csak akkor ha md kommunisták megke ressük és megtaláljuk, azoka a módszereket, amelyek meg felelnek a szocialista eívekne’ ís érthetőek dolgozó tömegein! számára. Kedves elvtársak! A szórna lizmus felénítéséig még sok erőfeszítésre és kitartó munkára van szükség. Pártunk és népünk együttes elhatározása .rogy céljainkat maradéktalanul megvalósítjuk. Erőt ad nekünk az a tudat, hogy a szocializmus építésével nemcsak a magyar nép, hanem' a haladó világ, az egész szocialista közösség és a kommunista vi- ' ágmozgalom javát szolgáljuk Engedjék meg, hogy befejezésül a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bízott >ága, a magyar kommunisták nevében újabb sikereket ki vánjak a kongresszusnak, a demokráciáért, a szocializmusért harcoló erőknek. Ha önök tyőznek, akkor mi is a gyóz- esek között érezzük magunkat. Ez a győzelem nem késhet soká. naoja megállíthatat- ’anul közeleg! Éljen a proletár nemzetköziség! (MTT) ^ Tiltakoznak a Sorbonne tanárai A francia egyetemisták tavaly májusi »nagy lázadása« óta először, kedden este ismét megszállták a radikális diákok és tanárok a Sorbonne nagy gyűléstermét A teminlsztérium épületéhez kö-' zeledve szembetalálták magukat a rohamrendőrség kivezényelt osztagaival, akik visszaszorították őket. A tüntetők visszavonultak és béremben mintegy négyszázan gyűltek össze, hogy tiltakozzanak 34 diáknak az egyetemről történt ideiglenes kizárása miatt. Ezeket a diákokat a párizsi egyetem rektori hivatalának korábbi megszállása miatt tiltották el tanulmányaik folytatásától erre a tanévre. Hasonló sors vár a vincennes-i egyetem 181 hallgatójára. A gyűlés részvevőinek mintegy fele az egyetem oktatóinak soraiból került ki. A tüntetők először az egyetem udvarán gyülekeztek, s arra készültek, hogy az oktatásügyi minisztérium épülete elé vonuljanak. Edgár Főttre francia oktatásügyi miniszter a gyűléssel egyidejűleg megjelent a televízió képernyőjén figyelmeztetve az egyetemi hallgatókat és oktatókat; hogy a kormány nem fogja tűrni »a közrend megbontását«. A felvonulók az oktatásügyi (Telefotö: AP—MTl—KS) vették magukat a Sorbonne gyűléstermébe. A gyűlés részvevői a reggeli órákban elhagyták a Sorbonne épületét, az utcán azonban szembetalálták magukat a rendőrökkel és kisebb összecsapás után szétoszlott a tömeg. Képünkön: Az egyetemi tanárok szakszervezetének vezetői, köztük Bemard Helz- berg főtitkár (középen) és Alain Geismar, a korábbi főtitkár (balrá) a májusi párizsi diáklázadás egyik vezetője szemközt egy rohamrendőrrel a Sorbonne előtt. As akcióegység megteremtéséért Jól tudjuk, hogy a haladás erői vég§ő soron legyőzhetetle- nek, de jelenleg az agresszív imperialista erők megpróbálnak hasznot húzni abból, hogy fontos politikai kérdésekben még nem alakult ki a nemzetközi kommunista és munkás- mozgalom antiimperialiste egysége. Ezért napjainkban nincs sürgősebb és fontosabb feladatunk, mint a kommunista és munkáspártok imperialistaellenes akcióegységéinek haladéktalan megteremtése Ügy véljük, közös ügyünk sikere döntő mértékben fü.yg s szocialista világrendszer és B kommunista világmozgalorr erejétől, további fejlődésétől Vállvetve akarunk haladn- önökkel és minden orszáp kommunistáival. Éppen ezér' a. Magvar Szocialista . Munkás párt nagy jelentőséget tulajdo nít a kommunista és munkáspártok 1969 máiusára Moszkvába összehívott nemzetköz tanácskozásának. E találkozó előkészítésében pártjaink képviselői közösen munkálkodnál, és ez az együttműködés szorosabbra fűzte a Magyar Szóda lista Munkáspárt és az Olasi Kommunista Párt közötti testvéri kapcsolatokat. Őszintén reméljük, hogy s moszkvai tanácskozás eredmé nyekónt erősödik a kommunista és munkáspártok amtiimpe riaiista akcióegysége, énnél, nyomán kiszélesedik minder demokratikus, békeszerető erf nemzetközi összefogása. Kedves elvtársak! A magya nép csaknem negyedszázad; új, szocialista társadalmat épí‘ Népünk sziodalista építőmun Icájához felbecsülhetetlen érté 'cű segítséget kapott az SZKP ‘ól, a Szovjetunió népeitől. A szovjet és a magyar nép barátsága erős, elválaszthatatlan jelenünktől és jövőnktől. Erősítjük népgasdaságunkat Népünk szorgalmas munkája, a testvéri oszágok támogatása eredményeként Magyar- ország korábbi elmaradottságából kikerülve modern termelőerőkkel rendelkező, iparosodott, dinamikusan fejlődő szocialista országgá vált Leraktuk a szodalista társada lom alapjait és most a szocializmus teljes felépítésén dolgozunk. Iparunk, mezőgazda ságunk többet nyújt a népnek mint korábban. Tudományunk Fokozódik a junta idegessége Kudarcot vallott dél-vietnami tervek A Pravda hanoi tudósítója a lap szerdai számában a dél-vietnami helyzetet úgy jellemzi, hogy a hatóságok körében félelem és bizonytalanság uralkodik. A junta Idegességét csak fokozza az a tény, . hogy teljes kudarcot vallottak az intervenciósoknak azok a katonai akciói, amelyeknek feladata lett volna a sok dél-vietnami városban és faluban már működő forradalmi hatalom ■ szétzúzása. A saigoni »-szilárd kormányzat« megteremtésére irányuló amerikai terv — állapítja meg a szovjet tudósító — megbukott. Dél-Vietnam- ban tovább folytatódik a saigoni adminisztráció felbomlása. Á folyamat mindenekelőtt a dél-vietnami hadseregben ölt viharos jelleget. Hatalmas arányú a dezertálás. Sok dél-vietnami egység fellázadt és fegyveresen átállt a DNFF oldalára. Ilyen fellépésekre került sor Loteben, Bencseben, Saigon közelében és számos más körzetben. A dél-vietnami városokban mind nagyobb arányokat ölt a bábhatoságok elleni , mozgalom. Ebben a harcban a munkások, diákok, értelmiségiek, a lakosság legkülönbözőbb rétegei kapcsolódnak be. Fontos állomásai ennek a küzdelemnek: a saigoni dokkmunkások sikeres sztrájkja, a gumiültetvények munkásainak kiállása jogaik mellett, a saigoni újságírók konferenciája, amely állást foglalt a háború folytatásával szemj ben és a hatóságok korrup- ; cióját leleplező újságírók üldözése ellen, továbbá a diákság tüntetései, válaszul vezetőinek letartóztatására. (MTI) APN-Ó8| Ammei fényképkiállítás nyílt Moszkvában. Az APN (No- vosztyi) sajtóügynökség fotóriportereinek évi 40—50 ezres »képterméséből« válogatták ki azt a 300 felvételt, amely a kiállításon szerepel. A bemutatott művészi értékű fotók tematikája rendkívül tág: felölei a Tajmir hómezőit, a Fekete-tenger mélységeit, a kazahsztáni szűzföldeket, a szovjet emberek gigászi épitőmunkájá- nak legfőbb mozzanatait, valamint a világ sok országának számos jellegzetességét. Bonnban egyre magasabbra csapnak a volt lisszaboni nagykövet, Müller-Rosehach névével kapcsolatos botrány hullámai. Olyan tényék váltak ismeretessé, amelyek szerint Mtiller-Roscíiach, 'aki 1941—42-ben magas tisztséget töltött be a hitlerista külügyminisztériumban, közvetlenül részt vett »az árja faj tisztaságának védelmében« Náci botrány elkövetett tümeggyilkosságok terveinek kidolgozásában. A bonni ügyészség kénytelen volt vizsgálatot indítani a náci diplomata ügyében. Sajtójelentések szerint az ügyet most átadták a náci bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó kölni hivatalnak. A mind erőteljesebben gyűrűző botrány ellenére a bonni külügyminisztérium vezetői nem szándékoznak lemondani Müller-Roschach szolgálatai - ról. A Die Welt szerint különleges megbízatású nagykövetté akarják kineveznL (MTI) BEHAVAZOTT REPÜLŐTÉR Mint maga Ne-v York, a világ legnagyobb repülőtere, a Kennedy repülőtér is kísértetiesen kihalt. A tomboló hóvihar miatt gépek tucatjai és utasok ezrei várakoznak a kedvezőbb időre. Képünkön: Az egyik légi'ársaság gépének merész személyzete. Ök leereszkedtek az ítéletidő ellenére — de szinte teljesen utas k nélkül. (AP — Képtávíróo érkP7ftt|