Somogyi Néplap, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-09 / 33. szám

^asájimp, 1969. február 9. $ SOMOGTfNÉPLAP Harcolt Budapest felszabadításáért... • •. magyarok voltak, akik for­rón szerelték hazájukat. Ha­zafiak voltaik, akik gyűlölték az elnyomókat, a fasizmust, s harcoltak azért, hogy megrö­vidüljön az ország szenvedése és roilőbb vége legyen a há­borúnak ... A virradattal együtt a pokol köszöntött a Don előtt beásott magyar katonákra. Ágyúk szá­zai ontották tüzüket, újabb és újabb hullámban repülőgépek érekeztek föléjük, hogy leszór­ják gyilkos terhüket. Bár a hadijelentések tervszerű elsza­kadásáról írtak, összeroppant és menekülni kezdett a magyar, s vele együtt a német hadse­reg is. Az életüket kétségbe- e5etten mentők között ott igye­kezett Tüttő János, a kaposvá­ri 6/IX. zászlóalj géppuskása is. . . — 1943 január eleje volt... A Dontól a brjanszki erdőig vonultunk vissza, ott szemlélt meg bennüket vitéz Jány busztáv vezérezredes. Felol­vasták a parancsát, amelyben kutyáknak, hazaárulóknak bé­lyegzett meg mindenkit, mert szerinte gyáván megfutamod- t.mk ahelyett, hogy életünket áldozva próbáltuk volna a szovjet csapatok előnyomulá­sát megállítani... »Jutal­munk« a rabkosztra való kár- hoztatás lett, húszán kaphat­unk csak egy kenyeret... Történelmi emlékeket idéz •Tüttő János, majd arról beszél, hogyan gyűlölte meg egyre jobban a háborút, a német fa­sisztákat, s azokat a parancs­nokait, akik embereiket nem kímélve szolgálták ki a náci­kat, hajtották vágóhídra a magyar katonákat. — Brjanszknál történt... Üjból védelemre rendezked­tünk be, parancsnokaink nagy hangon arról szónokoltak ne­künk, hogy innen aztán egy tapodtat sem tágítunk. Alig kezdte meg azonban a szovjet tüzérség a támadás előkészí­tését, a kocsiba ugrottak, s bőrüket mentve sorsunkra hagytak bennünket... Így erősödött benne egyre jobban az esztelen háború el­leni tiltakozás, és amikor 1943 nyarán sebesülten, Ka­Tütlő János katonakorában. posvárra érkezett, mindent el­követett, hogy elkerülje a frontra küldését. 1944 őszén azonban már nem térhetett ki — noha köz­ben leszerelték — a behívás elől. Előbb Dunapentelén, majd Isaszegen vetették be, onnan került 1944 utolsó napjaiban Budapestre. Ekkor azonban már egyre nagyobb számban jelentkeztek azok a hazafiak, akik nemcsak elle­nezték a háborút, hanem ar­ra is készek voltak, hogy fegyverrel küzdjenek a né­met fasiszták és magyar cin­kosaik ellen a háború mi­előbbi befejezéséért A két régi harcostárs meghatott találkozása (jobb oldalon Tüttő János). Budán ismerkedett meg vi­téz Variházy Oszkár alezre­des néhány' katonájával, s hí­vásukra csatlakozott a Budai önkéntes Ezredhez. Tevéke­nyen részt vett az ezred har­caiban. A Déli pályaudvar, a Vár, a Gellérthegy környé­kén házról házra űzték a né­meteket, s amikor a nácik megkísérelték a Várból való kitörést Tüttő János is meg­sebesült az ellenük vívott küzdelemben... Budapest felszabadítása, 1945. február 13-a után ha­marosan Jászberénybe vonul­tak. Itt ismerkedett meg Szalvai Mihállyal, s lépett ön­ként a »vitéz Kiss János I. honvéd gyalogezred« katonái közé, amely alapja mai nép­hadseregünknek. Itt jelentke­zett arra is, hogy részt vesz a német fasiszták végleges meg­semmisítésében. De már csak Bécsújhelyig mentek. Közreműködtek az SS-katonák összefogásában, majd hamarosan Zalaszent- grótra tért vissza egységük. A katonai pálya soha nem vonzotta, a Budai önkéntes Ezredbe csak azért jelentke­zett, hogy’ részt vállalhasson az ország felszabadításából. 1945. november 16-án lesze­révén előnyhöz jutni. Azt is nagyon kevesen tudják, hogy az elsők között kapta meg a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének kitüntetését, a »Budapest felszabadításáért« emlékérmet. A kitüntetés átvételekor ta­lálkozott utoljára Variházy ezredessel és egykori harcos­társaival. Azóta nem tudott róluk. Balatonfenyvesi ottho­nában azonban gyakran föl­idézte a majd negyedszázaddal ezelőtti emlékeket. Ez adta az ihletet arra, hogy indulót írjon Szabad a magyar föld címmel. A dalt Borgulya András zenésí tette meg, s a Magyar Rádió és Televízió énekkara mutatta be. Arról sem tudott, hogy a Budai önkéntes Ezred egyik tisztje, a ma már nyugdíjas Kertész Gyula százados a kö­zelében, Marcaliban él... Kö­zösen mentünk el a találko­zóra. Nehéz visszaadni a meg­hatott perceket, ahogyan a két régi harcostárs köszöntöt­te egymást. Történelmi kö­rülmények parancsa, a ha­zánk iránti szeretet, az or­szágért érzett felelősség tette őket, a tisztet és a szakaszve­VAOCTQ14t-Pl.mil.. > ■ > \<: ; o un ,is> ‘Vn *.) • >.v jíijfí-í« ■ y* >///'• . , __ < >/,- ‘ V*A3Ú* mHDJIAHVMA «W*xr>WtÖfO com.i a cccp «o 9 ♦*»<* «a* UAJVAÄAE# fti-AA-Udo /UHUHTV afPXOftHoro I.vu A kitüntetés viselését engedélyező Igazolvány. relt, parancsnoka, Variházy Oszkár ezredes emléklapot nyújtott át, amely azt tartal­mazza, hogy Tüttő. János őr­mester »önként harcolt a né­met elnyomók és a fasizmus ellen az ország felszabadításá­ra szervezett új magyar had­seregben«. Tüttő János azok közé tar­tozik, akik tetteikről szeré­nyen hallgatnak. A balaton- máriai szövetkezet kereske­delmi osztályvezetője munka­helyén soha nem akart ennek zetőt fegyvertárssá 1945-ben. S mennyi mondanivalójuk volt az elmúlt negyedszázad­ról... Szavaik nyomán újból föl­elevenedtek az ezred harcai, a Vár ostroma, az első de­mokratikus ezred megalaku­lása. Mindketten féltve őrzik a »Budapest felszabadítá­sáért« kitüntetést. Nehéz hely­zetben igaz hazafiakhoz mél­tón, becsülettel szolgáltak meg érte...! S zalai László Lengyelországi útijegyzetek Barátság> találkozások nyos lengyel—magyar barátsá­got Lengyelországban járt ma- g5»ar turisták gyakran beszél­tnek róla, de megtalálhatjuk ezt riportokban, tévétudósí tások - bam is. Ilyenkor, akinek mondják vagy rándít egyet a vállán, vagy örömmel nyugtázza. Ma­gam úgy voltam: természetes- rák is találtam, hogy két sok- 1 an hasonló múltai, egyazon törekvésű ország népe szimpa­tizál egymással. De amit ta­pasztaltam, jóval meghaladja a barátságról előre elképzelte- ket. Kis csoportunk bármerre járt az országban, nem múlt el ra anélkül, hogy ne találkoz­tunk volna a lengyel emberek megkülönböztetett barátságá­nak valamilyen megnyilvánu­lásával. Állunk a varsói Királyi út egyik épülete előtt, az idegen- vezető arról beszél, hogy a fa­siszták a második világháború idején ezt a palotát is a föld­del tették egyenlővé. Hátunk mögött pár pillanatra megáli néhány járókelő, hallgatják, ahogy a tolmács magyarra for­dít. Amikor arról esik szó, hogy öt év sem telt bele, s az épület a varsóiak megfeszített munkája nyomán már a régi formájában pompázott, hoz- *zám lép egy középkorú férfi és megszorítja a kezem. Tör' oroszsággal mindössze ennyit mond: »Tudjuk, hogy maguk­nak is sikerült...'« Aznap este a szilvesztert a monumentális Kultúra Palotá­jában töltöttük. Egy életre fe­lejthetetlen élmény marad, ahogy akkor este lengyel bará­taink osztoztak velünk jóked­vükben, az elkövetkező év re­ményeiben. Pohárköszöntök, asztalvégi halk beszélgetések, lengyel és magyar dalok ének­lése, s természetesen a tánc váltogatta egymást Röviddel éjfél előtt pukkanni kezditek a pezsgőspalackok, csillogó szem­mel vártuk, hogy az óra muta­tója elérje a tizenkettőt. Pont­ban éjfélkor a népes magyar vendégsereg felállt, hagy el­énekelje a Himnuszt. Nem énekeltük egyedül, a magyar Himnusz dallamát velünk tíú- lolták vendéglátóink is. Nehéz leírni, milyen jó érzés volt hallani... Hajnali hat óra tájban »ki­csit« fáradtan hazafelé készü­lődtünk. Elengedni semmikép­pen sem akartait bennünket majdesaknem úgy kellett »meglógnunk«. Egy közeli ta­xiállomáshoz igyekeztünk, hogy mielőbb a szállodába ér­jünk. Taxi sehol, rajtunk kí­vül egy házaspár is várakozik. Barátom megszólal, hogy talár induljunk el gyalog. A magyar szó hallatára odalep hozzánk a házaspár. Magyarok? — kér­di a férfi. Bólintok. Mindket­tőjük arcára mosoly ülj — Taxi nem jön, kár is vár­ni rá. Ellenben mi itt lakunk a közelben, szeretnénk maguk­kal koccintani az új évre. Tu­dom, hogy nem utasítanak vissza! Barátomra nézek, tekinteté­ben azt olvasom, amit magam is mondani akartam. Tiltako­zás, keretes itt fölösleges. — Nagyon köszönjük, dehogy akarjuk a meghívást visszauta­sítani! Jófajta vodkával koccintot­tunk, aztán elkezdődött a be­szélgetés. Délelőtt tizenegy ára­kor mentünk el, igaz, hogy közben egyikünk sem igen ké­szülődött. Hányszor megesett, hogy Varsó utcáján kérdezősködve valamelyik járókelő mellénk szegődött és elkísért bennün­ket gyaikran kilométerekre is! Ütközben aztán minden szóba került; a magyar emberek élete, munkája, a kultúra, a sport, akadt olyan is, akivel a pulitenyésztésről váltottam »•magas szintű« eszmecserét. Nem titkolom, nagyon meg­lepett, hogy milyen sokait tud­nak a lengyel emberek Ma­gyarországról. Többet, mint mi az ő hazájukról... Krakkóban jártam egy ifjú­sági klubban. Ez egy földszinti és egy alagsori helyiség-labi­rintusból áll, roppant érdekes megoldásban. Az alagsorba »titkos« lejárók vezetnek, a fa­lakban egy-egy asztalnak ele­gendő bemélyedésekkel, sejtel­mes világítással. Az asztalok mellett jólápolt fiatalok, diva­tos öltözékben, kellemes meg­jelenéssel. A’ klubban beatze­ne és dzsessz szól, lengyel, nyugati, de magyar szeTzöktő’ is. Egyszerre ellhallgat a wur­litzer, egy magas fiú a sarok­ban elhelyezett zongoráihoz ül. Beethovent, Chopint és Bartó­kot játszik. A táncban az imént még oly heves fiatalok állukat a kézfejükre támasztva hall­gatják a zenét, még pohárcsör- renést sem hallani. Amikor a fiú befejezi, megtapsolják, az­tán mindjárt indul is a zene­gép. Szőke kislány ül az aszta­lunkhoz — itt mindenki ott foglal helyet, ahol akar —, s áriról beszél, hogy a nyáron Budapesten járt és az idén is­mét Magyarországra készül. Elismerem, Ideát fura volt, de megkérdeztem: minek kö­szönhetjük ezt az érdeklődést? Egy pillanatig hallgatott, az­tán csöndesen ezt mondta: — Magyarországra utazom, még több fiatalt akarok meg­ismerni. Hogy meghívjam ókét hozzánk, Lengyelországba ... Pintér Dezső NYOLC OLDAL - NAPONTA Olvasóink ezreinek kezeirását böngésztem hetekig a múlt év végeielé, s most ugyanolyan érzés kerít hatalmába, mint akkor. Jólesett a figyelem, a közvetlenség, a Somogyi Néplap iránti szeretet sok-sok megnyilvánulása. Ügy éreztem — s mi mindannyian —, hogy együtt vagyunk, hogy értelme, célja, hatása van erőfeszítéseinknek, s egy óriási tábor, a közvéle­mény áll oldalú ikon együtt érezve gondjainkkal, támogatva törekvéseinket. Az olvasók javaslatözönét azóta feldolgozták már, s a javaslatok egy része — a kisebbik — folyamatosan megvalósult. De hogy milyen hallatlan ereje van a közvéle­ménynek, azt talán magunk sem tudtuk fölmérni igazán. Ag­gódtunk. Lesz-e erőnk, lehetőségünk kielégíteni az igényeiket és úgy, ahogy azt az olvasó el varja tőlünk? Három hónap telt el, vagy négy? A legfőbb vagy, a leg­nagyobb igény teljesült! Szeretnem elkerülni az ünnepelyes- séget, a femnkölt szavakat, de nahez, mert higgyék el, megin­dító az az erő, amellyel a Somogyi Néplap olvasói támogat­ták fejlődésünket. Hányán és hányán vetették papírra kérges kezek kusza saraival és iskolázottabbak fjppm, kezévonásával, hogy »kinőttük < már a lapot, hogy kevés á napi hat oldal, hogy ha másként nem, hál áremeléssel, de mindenképpen növelni kell a Somogyi Néplap terjedelmét. Egyetértettünk. Döntögettük a kapukat már hosszú évek óta. De ezt az egy­séges támogatást még sohasem éreztük, a tömegek véleménye még sohasem tárult elénk ilyen meggyőzően, mint a közvéle­ménykutatás kapcsán. Figyelni kellett rá, s figyelt is min­denki, aki segíthetett, párt- és állami, megyei és országos szerveink, hisz a közvélemény szava parancs . .. Nos hát bejelenthetjük olvasóinknak a közös harc első, igazán nagy sikeréi: március elsejétől naponta nyolc oldalon jelenik meg a Somogy Néplap! Lehetőségeink nőttek, s nem titkoljuk: gondjaink is. Mi már régebb óta örülünk a hímek, hetek óta folynak az elő­készületek. Sok szervezési, technikai gondunk akad ezekben a napokban — és mégis könnyű szívvel tervezgetünk. Mert nem kell kutatni már, hogy mát kér az olvasó, sok ezer ja­vaslat, vélemény birtokában csak rendezni kell dolgainkat és felkészülni március elsejére. Készülünk. Az átmenet nehéz, mindig is az volt. Botlado- aásainkat. bizonyára megérti majd az olvasó, hisz látja, tudja már törekvéseink irányát. Hadd szóljak most ezekről, hadd mondjam el terveinket a közvéleménykutatás összegezésére építve. Bővíteni fogjuk mindenekelőtt a kül- és belpolitikai in­formációk körét. Nemrég harangoztuk be új büszkeségünket, a képtávírót. Segítségével frissen, képekkel is informálni tud­juk olvasóinkat a világ eseményeiről. Több kül- és belpoli­tikai kommentárt közlünk, s vasárnapi lapunkban összefog­laljuk a hét legfontosabb külpolitikai eseményeit. A lap nyol­cadik oldalát információs jelleggel szerkesztjük majd, ahol az eddiginél jóval több országos, más megyei és »hazai«, azaz somogyi esemény kap helyet. Javítjuk kritikai tevékenysé­günket. Nem volt lehetőségünk ahhoz, hogy egy-egy értéke­sebb tv-músorról, filmről, könyvről, képzőművészeti alko­tásról ismertetést, kritikát adjunk, vagy éppen megjegyzé­seket fűzzünk hozzá. Ezután művészeti kérdésekben is az eddiginél jobban kívánjuk tájékoztatni olvasóinkat. Egyik fő törekvésünk az, hogy mindig a szocializmusért munkálkodó ember áüjon Írásaink középpontjában. Riport­jainkban ezért fordulunk gyakran az üzemek munkásaihoz, a termelőszövetkezetek parasztjaihoz, akiknek gondjait, tö­rekvéseit és áldozatvállalását tükrözni magunk választatta kötelesség. Rendkívül széles körű igényt igyekszünk kielégíteni azzal, hegy ezután rendszeresen közlünk folytatásos regényt, s olva­sóink kérésére készül már megyénk történelmének összefog­lalása is, amit ugyancsak folytatásokban ködünk a lapban. Mindennap különböző tárcákat, karcoltokat, krokikat köz­lünk, ezek az olvasó szórakozását hivatottak kielégíteni. Es a háziasszonyok kívánságára bővítjük Otthon-rovatunkat is: március 1-től heten kint kétszer, szerdán és vasárnap közlünk Otthon-rovatot, különböző jelleggel. Változás várható nádio- és tv-músarunkban is. Szombaton — változatlanul — egy oldal terjedelemben liozzuk a következő hót műsorát, de na­ponta is közlünk rádióműsort. Bemutatjuk majd színes, érdekes leírásokban megyénk tájegységeit, a természetjárásra, Somogy megismerésére ösz­tönözve ezzel, képes faluriportokat közlünk rendszeresen, el­juttatjuk olvasóinkat a megye félreeső, ritkán »szereplő« fal­vaiba is, hogy láthassák az ott élő emberek erőfeszítéseit, életét Közéleti emberekre, azokra irányítunk reflektorfényt, akik mindennapi kötelességükön, munkájukon túl is adnak képességeikből, energiájukból társadalmunknak. Beszélgetünk pedagógusokkal, az ő tollúkból szeretnénk nevelésről szóló írásokkal hozzájárulni az ifjúság problémáinak megoldásá­hoz, szocialista emberré válásuk megkönnyítéséhez. A falu­kutatók és általában a honismereti szakemberek bevonásával megyénk értékeit tárjuk föl, s az olvasók igényednek megfe­lelően időnként elküldjük munkatársainkat a szomszédos me­gyékbe, hogy összehasonlítási alapunk legyen. Közlünk sze­melvényeket testvérlapjaink híreiből, és bővítjük spartrova­tunkat is. Több képet, színes riportot írunk majd, s alkal­munk lesz a divatos sportágak mellett nagyobb figyelmet szentelni a falusi tömegsportnak. Rendszeresen foglalkozunk a közlekedés problémáival, és írásokat közlünk a horgászok, a vadászok, a halászok, az autó-motor szerelmesei, a bélyeg- gyűjtők, a barkácsolók igényeinek, érdeklődésének kielégí­tésére. De amit elmondtam eddig, azok voltaképpen csak részle­tek elképzeléseinkből. Azon fáradozunk, hogy a Somogyi Nép­lap megyénk szellemi erőinek fórumává váljék, hogy mérnö­kök és közgazdászok, pedagógusok és orvosok, mezőgazdászok és közéleti emberek lapunk köré csoportosulva mondják el véleményüket közös dolgainkról; vitatkozzanak, érveljenek és hasznosítható tapasztalatokat nyújtsanak más üzem, ter­melőszövetkezet, intézmény dolgozóinak. Ankétok, összejöve­telek, viták sorozata zajlott le már eddig is szerkesztőségünk klubjában, s a sor még nem zárult le. Ígéreteket, terveket és elképzeléseket kaptunk leendő külső munkatársainktól, akiknek írásai — meggyőződésünk — változatosabbá, gazda­gabbá teszik lapunkat. És végül, újra csak kérünk olvasóinktól. Figyeljék la­punkat kritikai szemmel, segítő szándékkal. Ezután is véle­ményükre, javaslataikra akarunk támaszkodni és folyama­tossá tenni a közvélemény kutatást. Írjanak közéleti gondjaik­ról, a közvéleményt foglalkoztató észrevételeikről, hisz közre­működésük nélkül aligha juthatunk előbbre. Az első közös győzelem után szeretnénk mindig együtt maradni gondjainkban, örömeinkben. Biztatást várunk és azért munkálkodunk, hogy a Somogyi Néplap a lehető legjob­ban elégítse ki egyre gyarapodó olvasótáborunk igényeit... Jávori Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom