Somogyi Néplap, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-02 / 27. szám
SOMOGY) NÉPLAP 8 Tasárnan. 9 Borsos Miklós alkotásaiból Szakonyi Károly: FŐIDŐBEN T A Rippl-Rónai Múzeumban megrendezett kiállítás anyagából bemutatjuk Borsos Miklós szobrai közül a közelmúltban elhunyt Kassák Lajos portréját, valamint két illusztrációt a napokban megjelent és a kiállításon bemutatott Ady: Léda, Csinszka versek című kötetből. N a, már itt vagyok, csak kihúztam a kávéfőző dugóját Halló! Halló, Ancsa! — Jó, hallom! Azt nézem, hogy most mit fog mondani, hol tölti a szilvesztert? — Csak kihúztam a kávéfőző dugóját Megkínálnálak egy csészével... — Nevetett — Hallod? — Jó, azt nézem, hogy most nit fog hazudni. — Ja, nem is figyeltem. Ez most a felesége? Egészen csinos. — Nem tudom a nevét de mintha már láttam volna valamelyik filmben. Talán azt is Pietro Germi rendezte. — Ezeket mind ő rendezi, tili? Ért ez::. In c a d ágakhoz. Ancsa belebúgott a készü- 'ékbe: — Állati! — Micsoda? — Hát nem nézed a képet? — Ja, igen, igen, csak elhelyezkedtem ... — Kati magsa alá gyűrködte a diszpámákat a heverőn. Behúzódott a sarokba, összegömbölyödött, ügyeskedve szürcsölt a feketéből. Bal kezének hosszú ujjaival átfonfca a zöld telefonkagylót. Saétbomlott vörös hajának lugasából nézett ki a televízióra, a kék fényű szobában. — Ancsa? öntök egy kis kaffét a kagylóba, jó? Elég erősre sikeredett, hogy aztán megint ne tudjak aludni... — Rosszkedvűen felnevetett, igazgatta a fenekét a puha párnák között. — Klassz pasi, nem? — Ez az Ugo micsoda? — Tognazzi. Hát nem? — Kicsit töpszli. — Töpszli a fejed! — Jaj, bocsáss meg, drágám, nem tudtam, hogy beleestél. Bizonytalan diinmyögés a vonal másik végén. Kati szürcsölt a kávéból. — Na jó, nézzük! Tognazzi a szalon óráját nézi. A terített: asztal. Chianti meg pezsgő. Tognazzi fehér ingben, szmokingnadrágban. A- felesége kis köténykébe sü- rög-forog. Eteti az urát. A gyerekek. Tognazzi az órát nézi, mennie kell. »Majd a televízióban, éjfélkor ... majd integetek ... ■« Ancsát mintha csiklandoznák: — Fogadjunk, hogy átveri őket! — Naná! A rohadt dög! — Csak arra vagyok kiváncsi, melyik nőhöz megy? — A rohadt dög! — hajtogatja Kati. T ognazzi érzékeny búcsút vesz a családjától. Rohan. Snitt. Hát persze, annál a nöcskénél! Aki az Elcsábítva és elhagyatva című filmben is játszott Kis fekete nő, olyan, mint egy fiatal párduc. Ülnek a tévé előtt, éjfélkor. És Tognazzi, a stúdiózenész a képernyőn pezsgő» poharat emel, kacsint... — Nézd, micsoda rohadt dög! Látod? Ancsa hangja: — A fene egye meg, ugrál a kép. Valahol A Központi Sajtószolgálat ISSS-aa pályázatán harmadik díjat nyert elbeszélés. bekapcsolhattak egy mosógépet. Mosógépet, főidőben! — Hát nem látod? — Karti felháborodva magyarázta: — Ül a nőjénél! Persze, a haverokkal jó előre felvetette ezt a szilveszteri képet. Látod? Halló! Csend Csak a tévéből hallatszott a lehalkított szöveg. Meg az olasz muzsika. Kati letette a csészét, végighasalt a heverőn. arca elborult. Két- szer-háromszor belefújt a kagylóba. — Halló! Halló! — Na, megigazítottam. A fene egye meg őket! Mosógépet kapcsolnak be főidőben! ... És mi lesz a harmadik nővel? Mert még ahhoz is el fog menni, fogadjunk! Halló! Kati? — Itt vagyok. — Mondom, még ahhoz is el fog menni. — Jó, hallom . . — Mi bajod? — Semmi. •— Á, te hülye, hát ez csak egy film. — Tudom. Tudom, hogy ez csak egy film. Van ott a kezed- ügyében óra? Hány óra lehet? — Nem, sajnos az óra a másik szobában van. Talán negyed tizenegy. Halló! Kati hanyatt dőlt. Aztán oldalt fordult, a falnak. Ancsa hangja utána kúszott a zöld készülékből: — Na, mit mondtam? Már ettől is búcsúzik! Állattan bírom! Kati ráugrott a zöld kagylóra. Térdepelt. — Mi a fenét bírsz ezen? Bediliztél? Csend. Olasz filmmuzsika. Harmonika vagy verkli, ahogy szokták. Kati hátat fordított a kék derengésnek. Kaparászó hímzők a membránon. — v-»ti! Sírsz? A férfiszínész torok- hangja, női nevetés, római utcazaj, pedig a hang egészen halkra van állítva, hogy közben lehessen csevegni a telefonba. —7 Sírsz? Vagy,mi van? — Most monnd meg!,.. —: Kati.gyerekesen szipogott. — Most mondd meg! ötkor végez a hivatalban, ötkor! És mindennap éjfélkor . .. Azért vette ezt a rohadt televíziót, hogy ő nyugodtan mindennap éjfélig... — De mit mond? Mégis, mi mond? Valamit csali mond? — Vigyorog. — Mit csinál? — Vi-gyo-rog! — Hogy? Egyszerűen csak vigyorog? Részeg? — Nem részeg. Megáll az ajtóban és vi-gyo-rog! — Nézd! Ennek is gyereke lesz! — Ancsa hangja az igaz- filméi vezők hangja. — Te, én azt hiszem, leteszem a kagylót. — Jaj, ne, ne! Ne haragudj! Csak közben néztem a képet és ennek a fekete párducnak is . Bocsáss meg! Szóval, csak vigyorog? És te hagyod? — Mit? — Hát amit mondasz! Hogy nem jár haza. — Tehetetlen vagyok. — Meg se kérdezed, hogy hol járt? — Nem merem. — De hátha valami fontos dől 3a van valóban. — Mindennap? Ugyan már! — Hát persze, mindennap, az sok. Hát persze .. . — Te, én tényleg leteszem. Nem untatlak ezzel. Most hirtelen rám jött. Nézd csak a filmet, Én leteszem. Kikapcsolom, és ... — Kati! — Csend. — Kati! Halló!!... — Itt vagyok. — Ne marháskodj! Ha közel laknánk, odamennék most hozzád. Jó lenne? Ez a telefon semmit sem ér! — Te'... Tudod, az is lehet, hogy nincs nője. Hogy nincs senkije Csak az a gyanús, hogy vigyorog. — Hát ez rém dühítő lehet. — Már arra is gondoltam, hogy egyszerűen csak nincs kedve hazajönni. — De akkor meg mit csinál estig? — Táj, ebbe beleőrülök! csúszkált térden a heverő sarkába, a falig a párnák közé Mái- összevissza gubancolódtak a párnák. Két kézzel szorongatta a zöld kagylót: — És az a vigyorgás, tudod!... — Ez nem fér a fejembe. — Ancsa mintha csak véletlenül beszélne a telefonba. Hirtelen felkiáltott: — Jaj, nézted a képet? Ne haragudj, de szegény... — Nem néztem a képet! Nem nézek semmit! Semmit! — Csak azért, mert szegény., nézd! Meghalt! — Mit csinált? — Tognazzi. Meghalt. Jaj, nézd gyorsan! Ül a postán egy fotelban, holtan. Nem bírta . .. Költögetik, de hiába ... Ó. de sajnálom... — Meghalt?! — Konyec! Isten büntetése, mi? Láttad? Kati lassan a tévé felé fordult, szétbomblott vörös haja B mögül nézte az elsötétülő képet. Ancsa hangja reménykedővé vált, szeretett volna visz- szatérni Tognazzira. — Láttad? Halló, Kati! — Legalább erre gondolna. — Kati bámulta a homályos képernyőt. — Erre. Hogy izgulok érte, nem történt-e valami baja, — ‘"h, ilyesmire ne gondolj: — De hátha! Hátha éppen ma jött volna időben! Csak valahol, valami... Ilyenkor mér mindig az jár a fejemben, l'.o3" felhívom a mentőket, a rendőrséget a kórházakat. . . — Hülyeség! — Tudod, ha megtartottuk volna. — Mit? — A gye-re-ket! Ha a gyerekei. megtartottuk Volna, talán akkor... De éppen attól fel - tem. hogy majd idegesíti. — Kati felnevetett, kurtán, bele a kagylóba. — Hogy akkor majd nem jár haza . .. — Mert az ember spekulál. — Mit mondasz? — Mondom: mert az ember mindig ki akarta '’■’ámítani, hogy hogyan jobb Megette a fene. Nézed a híradót? — Nem. — ',Térj, én is kikapcsolom. K ati nem mozdult A sarkán guggolt zsibbadt a lába, de nem helyezkedett kényelembe. A képernyőn egymást váltogatták a városok, utcák, tankok, gyárak. gépek. Tarkóra szorított kézzel fehér, inges fiatalok futottak a fal mellett. Repülő zuhant a fák közé. Egy néger miniszter arca. Az ENSZ tárgyalóterme. A bemondó öblös, tárgyilagos hangja. — Itt vagyak — hallott« Ancsát a vonalból. — Kati? — Mondd csak.-r- Mit? — Nem tudom. Zenei oktatásunk jövőjéről GONDOLATOK EGY UTASÍTÁSRÓL Arató Károly: TÉL A fák pamacsai éjjel beszappanozták a tájat fehérre. Vére serken — úgy borotválja most a fagy kék villámokat szóró kése. Elnyúlt, csikasz testtel a szél horhosokon, lejtőkön átvág. Búboskemence a fagy — a fázó január nekidől: melegíti hátát. Verebek rebbennek föl borzasán s mert nem találnak más magot, rajokban röpdösik körfii: csipegetik éhesen a napot. E mélyhűtött világban senki se jár csak a kristályszívű szerelmesek dülöngnek kint a télben, mint vándorló hóemberek. ösvényeket, utakat gomolyítva lépkednek lassan háztól házig arcukat sújtó hóviharban talán elérkeznek egyszer hazáig. Nevelők és szülők egyaránt örömmel köszöntöttük a művelődésügyi miniszter 1968. december 16-i utasítását, amely a szakosított tantervű osztályok számának növeléséről intézkedik. Tettük ezt azért, mert a matematika, a kémia, az idegen nyelvi stb. tagozatokon tanuló középiskolások — mind a jegyek, mind az egyetemi felvétli statisztikák tanúsága szerint — többségükben őszinte érdeklődéssel, elmélyültebben foglalkoznak választott szaktárgyaikkal. A tagozatos rendszer kialakulását és további fejlesztését össztársadalmi igény tette szükségessé. Mégis ez a miniszteri utasítás késztetett arra, hogy csatlakozzak az Élet és Irodalom látszólag keveseknek, valójában mindannyiunknak fontos írásához. Kell-e még a zenei műveltség? — ez Kárpáti János cikkének címe. Büszkén és szeretettel ápoljuk Bartók Béla és Kodály Zoltán szellemi hagytékát Műveiket ismeri az egész világ; tömegek ismerik és szeretik itthon is. Kodály Zoltán átfogó zenei nevelési programja — bölcsőtől a sírig — egész életünket behálózza. Zenei nevelésünk eredményeinek az egész világ őszinte csodálattal adózik. Ének-zene tanításunk módszereit nemcsak Európában, hanem Japánban és Kanadában is boldogan követik. Büszkén fogadjuk a világ legnagyobb élő művészei — Yehudi Menuhin, Sosztako- vics, Benjamin Britten és a többiek meleg gratulációit Közben olyan döntéseink születnek — minisztériumi szinten —, amelyek a magyar zenei nevelés ellen hatnak. Közelebbről: a tanító- és óvónőképző-intézetekben megszűnt a kötelező hangszer oktatása. A (felvételi vizsgán nem szerepel a zenei képes- I ségvizsgálat (Az új tanterv az óraszámot is csökkenteni kívánja.) A várható következmények: a legkisebbek ének-zenei tanítása hozzá nem értő, legjobb esetben bizonytalan kezekbe kerül. , Meri-e vitatni bárki is, hogy közügy ez, a javából? Az idézett miniszteri rendelet intézkedik arról is. hogy 1969 szeptemberétől a középiskolák tagozatos osztályaiban (az összes gimnáziumi osztályok hetvenöt százalékában) élt " ... az _nek-zene tanítását. Az első osztályban heti két. a másod ban heti egy órában foglalkoztak eddig a zenei műveltség elemeinek elmélyítésével. Eddig. Ezután már ez sem lesz. A diákok túlterhelésén nem az oktatás módszereinek reformjával kívántunk segíteni, hanem a tantárgy eltörlésével. Kodálv- nak a zenét érteni és szeretni egyaránt tudó, éneklő népet álmodó — és a felszabadulás óta eltelt években csodálatosan megvalósuló — programja megtorpant. A cikkírót részrehajlással nem vádolhatják. Ezt a »nekrológot« (bár lenne inkább egy társadalmi vita bevezetője is) ;rodalom szakos tanár írja V-;i éppen az új társadalom valóságos igényeit felismerve tűzte ki célul, hogy az ember világképét valamennyi művészeti ág segítségével alakítsa. Képzőművészetek, színház, irodalom, zene, film eddig is közösen óvták a föld gyémánttengelyét a meggörbüléstől. Nem évszázados humánműveltségi eszményeket, hanem a tudományos forradalomra épülő, műr őszetekkel megszépített jövő érdekeit védem. Tanító, novelőmun- kánk társadalmi ügy. Nem lehet közömbös számunkra, hogyan határozzák meg a jövő zenei műveltségének lehetőségeit a hivatalos döntések. Szijjártú István
