Somogyi Néplap, 1969. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-04 / 2. szám
Vevő a kirakat előtt HAJLAMOSAK VAGYUNK RÄ, hogy a boltok árukínálata alapján ítéljük meg az új gazdaságirányítási rendszert, a reformot. És bár a reform ennél sokkal átfogóbban, így következményeiben is szélesebb körűen érinti az egész gazdálkodást, helytelen volna ezért a »szűk, kirakati« szemléletért bárkit is elmarasztalni. A reformnak ugyanis elsőrendű célja felfrissítem és gazdagítani a kirateatok tartalmát — és persze az üzletekét is — éppen mert nem holmi »kirakatpolitika-« szülötte, hanem a szocialista gazdaság összefüggő egészének megújítására törekvő politikáé. A kérdés, amelyet a vevőközönség egy szuszra a kirakatoknak szegez, nyilván így hangzik: MIT? MENNYIÉRT? HOGYAN? A válasz pedig, bár lényegesen hosszadalmasabb, végeredményben éppen ilyen egyértelmű. Lássuk csak! A legszigorúbb szem is felfedezheti a választék lényeges gazdagodását. Az új, ösztönző irányítási rendszer érdekévé teszi az iparnak is, a kereskedelemnek is a messzemenő alkalmazkodást a piaci kívánalmakhoz, és" ez az érdek- kapcsolat kezd érvényesülni. Egyébként nem csupán a hazai cikkek vonatkozásában, mert mind szélesebb körben találhatunk már importárukat, ez pedig a fejlett ipari országok áruválasztékának általános jellemzője, a nemzetközi munkamegosztás velejárója és a versenynek is serkentője. A versenynek ugyanis, ha már szóba hoztuk, kereskedelmi és ipari vonatkozásban egyaránt igen fontos szerepe van nem csupán a sokrétű, hanem a tartalmas, tehát a jó minőséget előnybe helyező választéknak a megteremtésében. Hogy bizonyos cikkek hiányát egy ideig még nem sikerült megszüntetni, az nem a reformnak, hanem a pillanatnyi adottságainknak a következménye. Az alig egyéves, új irányítási rendszer ugyanis egyrészt nem változtathatta meg az ipar szerkezetét, amely — kevés kis- és középüzemmel rendelkezvén — nem nyújt máról hónapra alkalmas gyártókapacitást mindenfajta szükséglet kielégítésére. Más esetekben bizonyos nagy beruházások horribilis költségei, vagy a szükségszerű import nagy devizaigénye hátráltatja ideig-óráig a kielégítő megoldást. Nem véletlen, hogy a döntően hazai fedezetű élelmiszerpiacon — a mostoha időjárási viszonyok ellenére — az átlagosnál is élénkebb a javulás, a választék bővülése ami az Arakat illeti, maga a központi tervezés is némileg nagyobb átlagos emelkedésre számított, nem is szólva a közönségről, amelyben ennél is erősebb »félsziek« éltek az új árrendszer bevezetésével kapcsolatban. A szabad árak bővülő köre természetesen több meglepetést is tartogatott, és ilyenekre a jövőben is számíthatunk. Tény, hogy a kezdetben csekélyebb mennyiségben rendelkezésre álló újdonságoknak, a -különlegességeknek, bizonyos importcikkeknek jól megkérik az árát. A bőségesen rendelkezésre álló cikkek viszont — Kp árak mozgását vizsgálva — fokozatosan hozzáférhetőbbé válnak, és egyre gyakoribbak, minthogy csak a vállalatoktól függnék a szűkebb vagy szélesebb körű árleszállítások, -kedvezmény«« kiárusítások, reklámárak as így tovább. De ami még ennél is fonto eabb, a növekvő árukínálat közepette, a közönség 'korántsem agresszív szereplője az áralakulásnak. Mind több és több áruval kapcsolatban jut ugyanis választási, illetőleg döntési lehetőséghez, és elhatározása — melyiket vegye meg, vagy egyáltalán vegyen-e? — mint a piac ítélete, már ma is, holnap méginkább visszahat az árakra. A vásárlás körülményei is kedvezően változnak. A kereskedelmi vállalatok most már ugyanpsaik maguk fejlesztenek, bővítenék, alakítgatnak, és látnivaló, hogy ugyancsak mozgékonyak. A tisztességes reklám, a hasznos felvilágosítás -is mind gyakoribb, szélesednek a hitellehetőségek, a szerviz- és más szolgáltatások, a csereakciók. A SOK ŰJ REZDEMÉNYFZES közös jellegzetesssége . a vállalatok üzletszerzési igyej kezete, amely végül is a vevő javára szolgál. Mert ha nem, akkor a vállalat aligha számíthat sikerre a növekvő versenyben. Ez a verseny pedig mind érzékelhetőbbé válik, s 'központi alakja a vevő, A vevő, aki a kirakatot nézvén, mind szívesebben lép be az üzletbe. Rle tegyék tünkre az utat az építők! Az embert mindig ' az bosszantja leginkább, amikor olyan . személyek okoznak kárt, rongálnak meg valamit, akiknek valamilyen módon összefügg a foglalkozásukkal. Ha az utcaseprő szemetel, az építő rombol, s még sorolhatnám, de fölösleges, hiszen ebben a rövid Írásban a legutóbbi példánál maradnék. Ugyanis a kaposvári Arany János utcában fölépült tavaly két panelház, majd később elkészült a két ház között a gépkocsi-parkolóhely és út. A taxi, a szemeteskocsi ide fordulhat be az Arany utca felől. Sajnos az Építőipari Vállalat gépkocsijai naponta rongálják és piszkítjáJc ezt a rendezett területet. A két ház között belül tevő kötőtelepről ezen keresztül hordják a betont az építkezésekre. A teherautók már tönkretették az út szegélyét, amelyet a saját vállalatuk munkásai építettek.- Amikor még enyhébb volt az idő, ráhordták a betonra a sarat, most pedig a havat hordják ide. Nagyon sok gyerek játszik itt a nap minden órájában, az ö testi épségüket is veszélyeztetik a sofőrök. Ezt az utat nem átjáró forgalomra tervezték és építették, semmi keresnivalójuk nincs itt az építők tehergépkocsijainak. A kötőtelepet az ABC-áruház mellett bevezető földúton ugyanígy megközelíthetik, járjanak tehát azon, s ne rongálják továbbá azt, amit a munkatársaik építettek. L. G. 120 somogyi műkedvelő Kapuváron j (Tudósítónktól.) Mint már hírül adtuk, a SZÖVCSZ és a Magyar Rádió népzenéd rádiós vetélkedőjén Somogy is a döntőbe jutott. Január 5-én a Magyar Rádió és Televízió is fölveszi a Győr sort, amelyen a somogyi együttesek Győr és Pest mie- megyei műkedvelő művészeti csoportokkal mérik össze tudásukat A vetélkedő somogyi szereplőd — a fonyódi és a ladi kórus, a Siófoki Balaton TáncA HANG TENGERALATTI megyei Kapuváron azt a műt együttes, a buzsáki, a siófoki-------------------------------------------------karádd és mesztegnyöd népi együttes; a marcali népi zenekar és a lakócsal délszláv zenekar; továbbá énekesek és hangszeres szólisták — január 4-én utaznak el Kapuvárra. A nyilvános műsort január 5-én délután veszik fel. A rádió a kapuvári műsort január 7-én 17.20-tól 18.20-ig közvetíti. A televízió későbbi időpontban sugározza ezt a műsort A döntőbe jutott másik három alföldi megye nyilvános felvétele Salgótarjániban lesz január 17-én. Ennek, meghallgatása után dönt a zsűri a három nagydíj odaítéléséről. A zsűri elnöke Adóm Jenő zeneszerző; tagjai között van dr. Vikár László karnagy, Rábai Miklós Kassuth-dijas koreográfus, Grabócz Miklós zeneszerző és Lengyel}i Mik lés, a Tv rovatvezetője. A híradástechnikai műholdak térhódítása ellenére sem szűnik meg a világrészeket összekötő tengeralatti kábelek jelentősége, sőt tökéletesítésükre egyre nagyobb gondot fordítanak., A több ezer kilométer hosszú kábelbe meghatározott távolságokban olyan erősítőket építenek be, amelyek a kábelen végighaladó jeleket újra és újra életre keltik. Az erősítőket úgy kell megtervezni, gyártani és beépíteni, hogy karbantartás nélkül legalább 25—30 évig üzemképesek maradjanak a tenger fenekén, hiszen a kiemelésük és megjavításuk rendkívül költséges lenne. Ezenkívül azt is figyelembe kell venni, hogy meghibásodás esetén a kábelek használhatatlansága pótolhatatlan kimaradásokat okozna a hírközlésben. A képen látható, angol laboratóriumokban készülő erősítők minden kis alkatrészét arannyal vonják be, s a kábelba való beépítésük után a kiszorított levegő helyét nemesgázzal töltik ki, hogy a korróziót tökéletes biztonsággal távoltartsák. Miről ír a Természet Világa ? A folyóiratban épülő fővárosunk közeli építési terveiről ir dr. Reischl Antal. A hormonszabályozás titkaiba vezet be. dr. Czeizel Endrt cikke, amíg az élet keletkezésével kapcsolatos kísérletek legújabb eredményeiről dr. Gánti Tibor számol be. A Tudósklub vitájának témája: Ember és gép. (A beérkezett és meg nem válaszolt kérdésekre a Természet Világa ad választ). A tranzisztor húszéves »történetéről« ír Takács Sándor. További cikkek a folyóirat gazdag tartalmából: »Állatok hidegben, melegben-«; »Mi újság a Piszkéstetőn?« — nagy csillagászati megfigyelő állomásunkon. »A fonokardjográ- fia«, »Arany, ezüst, platina«, »Az agrokémia magyar úttörője Pethe Ferenc«, »Üj város a Rába völgyében«, »Kis fizikusok, kis kibernetikusok«. Sok hír, könyvismertetés külföldi Eolyéiratszemie tesz' még érdekesebbé a Természet Világa legújabb «Bfcmát. # Üttörőparlament Marcaliban Dallal kezdődött és, fejeződött be a marcali járás úttörő- parlameintje, amelyet Marcaliban, a Fegyveres Erők Klubjában rendeztek meg. Az úttörőcsapatokat képviselő pajtásokat Pelőcz Miklós járási úttörőtitkár tájékoztatta arról, mi a szerepe a gyermekönkor- mányzatmak az úttörőszerve- zetekben. Ezután a csapatok képviselői számoltak be a munkájukról, eredményeikről. A marcali, kéthelyi, táp- sonyi, nemesvidi, böhönyei, mesztegnyöd, vései, ni kiad, pusztako'vácsi és sávolyi úttörők elmondták, hogy az év második felében milyen munkát végeztek a Forradalom lángja mozgalom keretében. Irodalmi műsorral, dalokkal készültek a fegyveres erők napjára, az októberi forradalom ötven- egyedik évfordulójára, a Kommunisták Magyarországi Pártja és a KIMSZ félsaázados évfordulójára. A megemlékezéseken veteránokkal találkoztak, s az ünnepélyéket kirándulások, vetélkedők, sportversenyek tették még színesebbé és emlékezetesebbé. A legtöbb iskolában maguk a tanulók vigyáznak a rendre és a tisztaságra. A marcali iskolában minden osztály versenyez, hogy megkapja a legrendesebb osztály címet és a vándorzászlót, s főképpen a legnagyobb jutalmat — az év végi kirándulást Van olyan úttörőcsapat, amely a. falu történetét kutatja, föl jegyzi a veteránok harcait. Máshol múzeumot pártolnak a pajtások. A kicsiknek játék- , és mesedélutámokat rendeznek, ajándékokat készítenek. A marcali járás úttörőparlamentje az eredmények számbavétele után meghatározta az 1969, évi tennivalókat isAionjri Agnes Hluakásfiatalok szavalóversenyc Szavalóvérsenyen emlékeztek meg munkásfiatalok a KIMSZ megalakulásának 50. évfordulójáról. A versenyt a KISZ Somogy megyei bizottsága, a KISZÖV és a HVDSZ megyei bizottsága által hirdette meg. Harminc fiatal tolmácsolta a verseket, amelyek a munkásmozgalom nagy eseményeiről, munkások, ifjúkoanmunis- ták életéről, bátor tetteiről szóltak és azok emlékét kelteitek életre,, akik meghaltak a mozgalomért, az eszméért, a hazaért. A bíráló bizottság értékelése szerint a verseny győztese Mucsi Sándor, a Kaposvári Finommechanikai Vállala' dolgozója. A második helyezett Gondolovics József ipari tanuló, a harmadik Rózsa Agnes, a Szövetkezetek Somogy megyei Értékesítő Központjának dolgozója, a negyedik Varga Péter, a Kaposvári Építőipari Ktsz műszaki vezetője. Az első helyezett kéthetes üdülési utalványt, a többi vásárlási utalványt kapott versenydíjként. Több az atomreaktor A" Nemzetközi Atomenergia Ügynökséghez tartozó 43 országban jelenleg 455 atomreaktor működik; közülük 361 tudományos-kutató központokban, 94 pedig- erőművekben. 1974-ben az atomerőművek száma eléri a 242-t, összteljesítményük pedig 14 OOP megawattról 100 000 megawattra emelkedik. TA1UCA (om Dali és a nők Salvador Dali, az ismert szürrealista spanyol festő nem bírja elviselni, ha a nők nadrágot hordanak. Amikor a felesége hosszú estélyi nadrágot akart felvenni, kategorikusan kijelentette: »Ha te nadrágot veszel föl, én estélyi ruhában jelenek meg a vendéglátóinknál«. Barátnők — Tudod, hogy én már kétszer titkos menyasz- asszony voltam? — mondja Ella barátnőjének. — Az semmi, én már háromszor titokban nászútan is voltam. Hogy jól érezzék magukat-=* Ma este jól fogjuk érezni magunkat,- drágám — mondja a fiatalember a kedvesnek, .amikor a szülői ház ajtajában üdvözli öt. Három jegyem van a színházban. — De minek nekünk három? — jegyzi meg a leány. — Mi sem egyszerűbb — egy a mamádé, egy a papádé, egy pedig a bátyádé. Zongoraóra előtt Vili zongora órára indul. — Megmostad a kezed? — kérdezi a mamája. * — Igen, mama. — És az arcodat is? — Azt is. — És a füled mögött is megmostad? — Csak a jobb fülem mögött. — Hogyhogy? — Mert a tanár a jobb oldalamon ül. Lopási világcsúcsot állítottak fel a napokban ismeretlen San-Fran- táscó-i tolvajok. A város egy polgára csak fél órára hagyta el gépkocsiját az egyik forgalmas utcán, mégis, mire dolga végeztével visszatért, mér csak a karosszériát találta ott Az alváznak, motornak és üléseknek hűlt helyük völt A tolvajok fényes nappal, rekordidő alatt széfszerelték a drága gépkocsit Fésületlen gondolatok Ha mindig el akarod érni célod, tanulj meg visszafordulni is. Hasra esni valaki előtt — nem a szabadesés törvénye diktálja. A tisztesség halárát útlevél nélkül is át lehet lépni. Akkof mondj rosszat a távollevőkről, amikor jelen vannak. Nem is olyan könnyű megfogalmazni az olyan igazságot, amely másoknak ezerszer is az eszébe jut. Somogyi Néplap Az MSZMP 3oiuviíy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: 11-510, 11-511. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem örzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesitőknél. Előfizetési díj egy hónapra 18 Ft Index: 25067. .Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka S. u. 6. Felelős vezető* Mautner József.