Somogyi Néplap, 1969. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-05 / 3. szám
^Pos^ TILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 1 forint XXVI. évfolyam, 3. szám * 1969. január 5., vasárnap Az idén rekordfsszeget ér el a szovjet—KGST kereskedelem Szovjet szakértők véleménye szerint a Szovjetuniónak a KGST-tagarszágakkal folytatott kereskedelme 1969-bcm re kordösszeget — több mint 10 milliárd rubelt — ér majd el. A Szovjetunió már majdnem valamennyi KGST-tagor- szággal megkötötte az 1969. évre szóló árucsere-megállapodást. Legjelentősebb kereskedelmi partnere továbbra is az NDK. A szovjet—NDK kereskedelem összege 1969-ben eléri a 3 milliárd rubelt Az NDK-t sorrendben Csehszlovákia, Len gyelország és Bulgária követi. A jelek szerint a Szovjetunió külkereskedelmében az ötödik helyre Magyarország keiül. A Szovjetunió 1969-ben-is a legfontosabb energia- és nyers anyag-szállítója lesz a szocialista országoknak. Ugyanakkor a szocialista közösség országai jelentős szerepet játszanak a Szovjetunió1 ipari tpr mék -i mportj ában. A Szovjetunió gépekre és berendezésekre vonatkozó megrendeléseinek kétharmadát, juttatja ezeknek az országoknak (felként az NDK-nak és Csehszlovákiának). A nagy összegű szovjet megrendelések kedvező feltételeket biztosítanak a KGST-országokban a nagy volumenű soroz?'gyártás és a gépipar szakosításának megszervezéséhez. Nem kevésbé jelentősek lesznek a Szovjetuniónak a szocialista országokban eszközölt közszükségleti cikk vásárlásai. (MTI) A CSKP KB elnökségének nyilatkozata A CSKP KB elnöksége pénteken . ülést tartott, amelyen megvitatta a jelenlegi politikai helyzetet. Az elnökség felhívással fordult valamennyi csehszlovák állampolgárhoz, kommunistához, a forradalmi szakszervezeti mozgalom és a nemzeti front társadalmi szervezetednek tagjaihoz. A felhívás leszögezi, hogy a CSKP 1967. januári plénuma óta folytatott politikája a nép döntő többségének aktív támogatását élvezte, és a párt továbbra is céltudatosan folytatni akarja ezt a politikát, leküzdve a menetközben felmerült hiányosságokat. így elsősorban a szocialistaellenes tendenciákat. A legfontosabb feladat most minden társadalmi erőt mozgósítani a novemberi pártplénum határozatainak kö”etkeaetes végrehajtására. Az elnökség felhívása nyomatékosan rámutat, hogy e határozatoknak a végrehajtása csak a nyugodt, felelősségteljes munka légkörében lehetséges. Elénk diplomáciai tevékenység a Közel-Keleten a Közel-Keleten bármelyik pillanatban újabb robbanás történhet. Az LAK vezetői ezekben a napokban élénk diplomáciái tárgyalásokat folytatnak az arab országok és az el nem kötelezett országok vezetőivel. Mohamed FÁI Asavi Szíriái külügyminiszter Kairóba érkezett, hogy egyiptomi kormánytisztviselőkkel tárgyaljon és továbbítsa Atasszi szíriai elnök üzenetét Nasszer elnöknek. Kairóba érkezve újságíróknak kijelentette: kormányának meggyőződése szerint az araboknak -új módszereket kell találniuk a cionista agresszió és az imperialista kihívás visz- szaverésére“. Libanonban, ahol a közel- keleti térség egyik legforgalmasabb repülőtere, a bejrúti repülőtér ellen intézett izraeli rajtaütés pub tiKai válságot okozott, a diákság péntekén este úgy döntött, hogy mégha tározatlan ideig tartó sztrájkot kezd és így tiltakozik azok felelőtlen magatartása ellen, akiknek kötelessége lett volna' gondoskodni a bejrúti repülőtér megvédéséről. A diákok . követelték, vonja k bírósági felelősségre az e gondatlanságért hibáztatható polgári és katonai személyeket, rendeljenek el általános mozgósítást, vezessék be a kötelező katonai szolgálatot — egyebek között az egyetemi diákság számára is —, gondoskodjanak az ország kikötőinek és repülőtéréinek megvédéséről, az ország Izraellel szomszédos határainak megerősítéséről. Kormányrendelet az egyszerűbb mezőgazdasági szövetkezetekről A kormány új rendeletiben szabályozta az egyszerűbb mezőgazdasági szövetskeaetek szakszövetkezeteik, hegy- szakcsoport, falusi if- szövefckszet, mezőgazda- kertszövetkezieit) szervezetet, működését és gazdálkodását Hazánkban 220 000 taggal mintegy 2500 egyszerűbb mezőgazdasági szövetkezet működik. Gazdálkodási területük körülbelül hatszázezer holdat tesz ki és jelentőségükre utjai, hogy például a szerződéssel felvásárolt must és bor mintegy 20 százaléka, a gyümölcs 8 százaléka a szakszövetkezetekből származik. Néhány állattenyésztési ágazatban is (méhészet nyúltenyész- tés stb.) döntő súlyt képviselnek. E szövetkezetek a mezőgazdaság szocialista átszervezésének időszakában általában a különleges helyi adottságokkal rendelkező vidékeken — például gyenge termőképességű homokon vagy szőlőkkel, tanyákkal szétszabdalt területeken — a tsz-eknél lazább, egyszerűbb formákban alakultak meg. Éppen ezekre a körülményekre való tekintettel rugalmas szabályozással nyújt a rendelet széles körű lehetőséget a legmegfelelőbb szervezet kialakításához. Nem sietteti e szövetkezeteknek mezőgazda- sági tsz-ékké átalakulását, de ezt a lehetőséget sem zárja ki — amennyiben a megfelelő feltételek megvannak. Az eddigi típusok <5®zevoná- sét az utóbbi években tapasztalható azonos irányi) fejlődés lehetővé, sőt egyenesem szükségessé tette. Ezért működik a jövőben csak két típus, éspedig a mezőgaSdasági szakszövetkezet, illetve a mezőgazda- sági társulás- A mezőgazdasági szakszövetkezet önálló jogi személyként, a mezőgazdasági társulás pedig az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezet keretében tevékenykedik. A szakszövetkezet célja: egy vagy több termelési ágban, a vállalatszerű közös nagyüzemi tevékenység folytatása, A társulás oéljai között viszont ez nem szerepel. Mindkét típus alapvető célja: a tagok gazdálkodásának támogatása. Kimondja a rendelet azt is, hogy a szakszövetkezetekre — a megállapított eltérésekkel — a termelőszövetkezeti törvényt és annak végrehajtására kiadott kormányrendeleteket kell alkalmazná ; a társulással kapcsolatos kérdéseket viszont a rendelet önállóan szabályozza. A szakszövetkezet sajátosságaihoz igazodó, és ezért a termelőszövetkezeti szabályoktól többé-kevésbé eltérő rendelkezések találhatók például az alapszabály tartalmára, a tagfelvétel feltételeire, a tagok vagyoni hozzá j árulásának módjára és mértékére, a munkavégzési kötelezettség mértékére stb. vonatkozóan. Lényeges, hogy egyik típusnál sincs általános föld- és vagyonbevi- teli kötelezettség. A szakszövetkezeti tag csak a szakszövetkezet tevékenységének megfelelő művelési ágú földet (például a szőlőtermelő szakszövetkezeti tag a szőlőt) köteles közös használatba adni. Űj rendelkezés az is, hogy a szakszövetkezet közős munkáiban rendszeresen részt vevő tagot — a termelőszövetkezeti tagokra érvényes szabályok szerint — betegségi és szülési segély, fizetett szabadság és az összes föld használatba adása esetén kijelölt háztáji föld- használat stb. illeti meg Az egyszerűbb szövetkezeti tagok évenkénti vagyoni hozzájárulásuk alapján a felosztható jövedelemből vagyoni részesedésre tarthatnak igényt, ennek mértéke azonban nem. haladhatja meg a tagoknak járó ösz- szes részesedés 30 százalékát A rendelet szerint a társulás nem jogi személy, hanem az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezet önelszámoló egysége. Az új rendelkezés növeli a társulás gazdálkodási önállóságát, ennek megfelelően az áfész a társulásra termelési, beszerzési, értékesítési és jövedelem-felhasználási kötelezettséget nem írhat elő. A társulás elkülönítetten kezelt vagyonát csak saját oéljaira lehet felhasználni. A társulás önállóan dönthet az egyesülés, szakszövetkezetté, termel ószövetkezetté történő átalakulás, illetőleg a megszűnés kérdésében is. (MTI) 1969: A GYERMEKI JOGOK ÉVE Az idén lesz tíz éve ann'&k, hogy. az ENSZ közgyűlése elfogadta a világszervezet egyik jelentős alapokmányát, a gyermekek jogairól szóló nyilatkozatot. A 10. évforduló alkalmából a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség égisze alatt tevékenykedő gyermekmozgalmak nemzetközi vezető szerve — a CIMEA — az 1969-es esztendőt a gyermeki jogok évének nyilvánította A CIMEA ebben az évben megrendezi a gyermekek jogaival foglalkozó I. nemzetközi konferenciát, továbbá központi úttörőtábort szervez a vietnami nép iránti szolidaritás jegyében. Véget ért az úttörőrezetők országos konferenciája A Belügyminisztérium Központi Klubjában szombatom befejezte munkáját az úttörővezetők III. országos konferenciája A záróülósen részt vett és az elnökségben foglalt helyet Lugossy Jenő művelődés- ügyi miniszterhelyettes, Gál László, a Szakszervezetek Országos'Tanácsának titkára is. A tanácskozások befejező napján a külföldi vendégek — a szovjet, a bolgár, a lengyel és az NDK-beli pionírküldöttségek vezetői — üdvözölték a konferencia részvevőit. Az egyes szekciók vezetőinek beszámolói után Szabó Ferenc, a KISZ központi bizottsága úttörőosztályának vezetője vonta meg a konferencia mérlegét (MTI) Az egyiptomi, kormány ügy véiekédik, hogy azok a nemzetközi konzultációk, amelyek most folynak a közel-keleti válság rendezése érdekében, újabb kezdeményezést jelentenék a nagyhatalmak részéről, amellyel nyomást gyakorolhatnak Izraelre és arra késztethetik, hogy elfogadja a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatát — írja szombati számában a fél- hivatalos A1 Ahram című lap. Azok a megbeszélések, amelyeket a napokban a Szovjetunió képviselői folytattak, megkönnyíthetik Gunnar Jar- ringnak, az ENSZ-főtitkár közel-keleti megbízottjának misszióját A svéd diplomata január közepén érkezik visz- sza Kairóba, majd onnan tovább utazik Ammanba és Tel Avivba — folytatja az AJ Ahram. Az egyiptomi lap vezércikk- írója szerint Szovjet villamosenergia Magyarországnak Több éves nagyszabású munka befejezése után december 29-én érkezett meg Magyarországra a szovjet áram azon a 400 kilovoltos távvezetéken, amely hazánkat Munkácson keresztül összeköti a Szovjetunió vUlamosencr- gia-bálózatá- val. Képünkön: Utolsó ellenőrzések az új szovjet—magyar villamos- távvezeték üzembe helye-, *e*c előtt. Munkásőrök kitüntetése, búcsúztatása ja a kitüntetéseket Tóth Lajos. Szanyi János és Szalii László munkásőröknek. Ünnepélyes . egységgyűlési tartottak tegnap délelőtt a munkásőrség megyei parancs noksagán a törzsben tevékenykedő munkásőrök számára Zsák Ferenc megyei parancsnok értékelte az elmúlt kikép zési évet, ismertette az ide feladatokat. Beszámolt arról hogy decemberben a megyei párt-végrehajtóbizottság tárgyalta a munkásőrség tevékenységét, s azt jónak, fejlődőnek értékelte. Megállapította, hogy szilárdult a fegyelem es emelkedett a szolgálat ellátásával együtt a kiképzés j/invonala is. A megyei párt- b — mint azt ősók Ferenc 'cmdotta — jónak, értékelt* ind a megyei, mind a járási vezetést és a munkásőrségben folyó szocialista versenyt is. amelynek eredménye többek között, hogy ma már a munkásőrség 31 százaléka rendelkezik kiválójelvénnyel. Az idei feladatokról szólva arról beszélt, hogy a munkát ilyen szelleimban kell továbbra is folytatni, mindjobban megvalósítva a korszerű kiképzési el veket Ezután a munkásőrség or szagos parancsnokálnak nevében a Szolgálati Érdemérem kitüntetést nyújtotta át azoknak, akik több mint tíz éve látják el a fegyveres szolgálatot. Ezt a kitüntetést kapta többek között Decsi Józsefné, Tóth Lajos, Szanyi János, Sipos Sz. Béla. öten Kiváló parancsnok, tízen pedig Kiváló munkásőr kitüntetést, többen munkásör emlékérmet kaptak. Nehéz szívvel búcsúztak az ünnepélyes egységgyűlésein azoktól a munikásőröktől, akik hosszú szolgálatuk után most tartalékállományba kerültek. Dr. Zsila Géza, Ostoros István, Sipos Sz- Béla és a többiek azzal távoztak az aktív szolgálattól, hogy bármikor készen állnak és fegyvert fognak, ha a párt kéri, ha népi domokrá- ciámk védelme ezt megkívánja Lapunk munkatársét, Szálai Lászlót a munkásőrségben végzett tevékenységéért Papp Árpád, a munkásőrség országos parancsnoka Szolgálati Érdeméremmel, a munkásőrség megyei parancsnoka pedig Kivédő parancsnok jelvénnyel tüntette ki.