Somogyi Néplap, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-10 / 289. szám
"XXV. évfolyam, 289. szám. Kedd, 1968. december 10. A kaposvári fogyasztási szövetkezet áruellátásának jauitüsáért Nyolc éve, a kisebb falusi szövetkezetekkel való egyesülés óta huszonnégy községet lát el élelmiszerrel és iparcikkel a megye, sőt az ország egyik legnagyobb fogyasztási szövetkezete, a kaposvári. Emellett jelentős felvásárlási és ipari tevékenységed is folytat. Korábban a szigorú területelhatárolás megnehezítette, hogy a szövetkezet a megyeszékhelyen is bővítse kereskedelmi hálózatát. '.Jó forgalmú áruházukat az Iparcikk -kiskereskedelmi Vállalat, több italboltjukat pedig a Vendéglátó Vállalat vette át. Városrendezési tervek alapján lebontották a vasútállomással szemben levő gombát, amelynek a helyén öt év múlva nem a szövetkezet, hanem a Somogy megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat nyithatott pavilont A szövetkezőt ebben az időben nagyon sokat tett a környező falvak áruellátásának megjavításáért. A korábbi szigorú területelhatárolás két éve szűnt meg, és azóta a Kaposvár és Vidéke Általános Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet korszerű, a miaá követelményeknek megfelelő boltokkal, vendéglátóhelyekkel gazdagította a várost. A Kilián György Ifjúsági Házban berendezett presszójuk a kaposvári fiatalok kedvelt szórakozóhelye lett, és nem kisebb népszerűségnek örvend a reprezentatív Badacsony borozó sem. A mezőgazdasági szaküzlet, a Szökola-bereki vasraktár és a MÁVAÜT helyén, az idén megnyílt szakbolt havonta hárommillió forintos forgalmat bonyolít le. A kaposvári fogyasztási szövetkezet építi meg a cseri áruházat, a hamarosan átadásra kerülő eszpresszót, éttermet, ez utóbbi a környéken levő vállalatok dolgozóinak üzemi étkeztetési gond-, ját is megoldja, ötven boltjuk közül tizenkettő, a tizenkét ipari tevékenységet végző üzemegységükből pedig tizenegy van a városban. Különösen a városperem kereskedelmi ellátottságának javításában szerzett érdemeket a szövetkezet. Mivel a kis forgalmú vidéki boltokat csak ráfizetés árán tudják fenntartani. ez is indokolja, hogy a város kereskedelmi hálózatának bővítéséből nem szabad kizárni a kaposvári szövetkezetét. Az állami kereskedelemmel folytatott verseny a kisebb anyagi lehetőségű szövetkezettől bizonyos szakosodást követel meg. Ahogy Pápa János. a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője javasolta: törekedniük kell a külvárosi területek élelmiszerellátásának további javítására. A kaposvári szövetkezet az idén már tizennyolc tanulót foglalkoztat, hogy fokozatosan kialakíthassa saját keres- kedőgárdá.iát. Ezzel a kiszolgálás színvonalának emelésére törekszik. Az emberi kitartás rekordja A legnagyobb távolság amelyet emóP.r egyfolytában valaha is lefutott: 250 kilométer. W. H. Hayward dél-afrikai futó tette meg 24 óra alatt. 1953. november 20-án 11 órakor indult útnak, s november 21-én 11 órakor állt meg. Ez alatt, az idő alatt két kiló kockacukrot. és 26 keménytojást fogyasztott el. A városi tanács végrehajtó bizottsága a napokban foglalkozott a Kaposvár és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet tevékenységével. A vb megállapította, hogy a szövetkezet kereskedelmi hálózata sokat fejlődött. Az új és a felújított boltok, vendéglátóhelyek rangot szereztek a szövetkezetnek a városban. Ezek pótolják is részben a falusi kis boltok gyengébb bevételét Ezeket a kis forgalmú boltokat ugyanis a lakosság, a szövetkezeti tagság érdekében áldozatok árán is ferm kell tartaniuk. N. J. Házasság - nein szicíliai mádra France Viola 20 éves szicílai lány az évszázados hagyományoknak fittyet hányva, nem volt hajlandó elrablójához hozzamen- ni, hanem megszökött tőle és a bírósághoz fordult. Végül. is szíve választottjával kötött házasságot. (Telefotö — YP—MTI—KS) A télre késsülnek a berzencei Jobb Élet Tsz-ben Több e*er kéve vesszőt értékesítenek Mivel közeleg a tél, egyre kevesebb munkaalkalmat találnak a termelőszövetkezeti tagok. Márpedig a munkateljesítés több kedvezménynek, jogosultságnak is az alapfeltétele: ha nem sikerül megszerezni. az.előírt évi munkaórát, hátrányos helyzetbe kerül a szőve ikezeti gazda. A berzencei Jobb Élet Termelőszövetkezetben arról érdeklődtünk Kránicz János elnök- helyettestől, milyen munkaalkalmat biztosítanak a télen azoknak az embereknek, akik tavasztól őszig a mezőgazdaságban dolgoztak. • Súlyos jégverés érte a dohányukat, így az asszonyoknak kevés simítani való maradt, a raktárakban, magtárakban azonban úgyszólván minidig akadt tennivaló. A férfiak fő munkája az idea télen is a trágyahordás és a favágás lesz. Mintegy 1300 köbméter fát termelnek ki a hideg napokban. A szövetkezet víz- rendező brigádja addig, amíg az idő engedi, vízlevezető árkokat készít, belvízrendezést végez a berkes határréseken. Ha megjön az igazi tél, közülük sokan erdei favágókká válnak vagy beállnak vesszővágásra. Második éve termeli ki módszeresen saját füzeséből, rekettvóséből a vesszőt a Jobb Élet Tsz. A múlt télen mintegy 25 000 kéve vesszőt készítettek el árvízvédő rőzsekö- tegnek és hófogónak. Az ÉRDÉRT Vállalat rendre fölkeresi ilyen igényével a gazdaságot. Húsz—huszonöt embernek ad ez elfoglaltságot és ,munkát. Munkaegységért dolgoznak, s ezt, átszámítjuk pénzre, akár száz forintot is megkereshetnek' egy-egy téli napon. A -vtsszővágás tavaszig, a mezei tennivalók kezdetéig tart, s hosszú évekre biztos kereseti lehetőséghez juttatja a tagokat. Más szempontból is hasznos ez a tevékenység: a vesszővágásból és -feldolgozásból 210 000 forint bevételre számít a szövetkezet. Gagarin-cmlékplaketf A Nemzetközi Repülőszövetség 61. közgyűlése Londonban úgy döntött, hogy a képen látható Gagarin-emlékplakettel tüntetik ki a kozmosz meghódításában élenjáró űrhajósokat és kutatókat. D-vitaminból is megárt a sok Angol kutatók megfigyelték, hogy a túlzott D-vitaminfogyasztás káros mészkőlképző- dést okoz a magzat szervezetében. A csontok, különösen a koponyaalap állaga tömörebbé válik, a főütöérben pedig mászlerakódások keletkeznek. A vas terek is annyira elrneszesedhotpek, hogy a szerv yérellátáiát veszélyeztetik. E veszély akkor állhat elő, ha a leendő anyák túl sok kenyeret, tejet és liszttermékeket fogyasztanak, s e mellé még külön D-vdtamin és kalciumtablettákat is szednek. Síkosak az utak — több a baleset A hét végére síkossá váltak az utak, így a szokásosnál több baleset volt a megyében. Figyelmesebb vezetéssel azonban meg lehetett -volna előzni ezeknek a baleseteknek jó részét Figyelmetlenül és a megengedettnél gyorsabban vezette Fiait személygépkocsiját a 67- es úton a balatonienyves Garat József, a síkos úton megcsúszott és összeütközött a dr. Gogel Czani Dimitrov pécsi orvos vezette személygépkocsival. A Garai kocsijában helyet foglaló Bödör Vendel súlyos sérüléseket szenvedett, a kár meghaladja a húszezer forintot. Á vizsgálat tart A síkos úton megcsúszott és Moszkvics személygépkocsijával az árokba borult Mester József kaposvári kiskereskedő. Mester súlyosan megsérült, felesége és két gyermeke könnyebb sérüléseket szenvedett. A kár az első becslések szerint nyolcezer forint. Ittasan vezette motorkerékpárját Taszár és Bate között Mihály Sándor kaposkereszt- úri gépkocsivezető, és felborult a síkos úton. Könnyebb sérüléseket szenvedett. A vizsgálat megindult. A megengedettnél gyorsabban hajtott Bárdibükk és Kadarkút között Trabant személygépkocsijával Fűzi László bárdibükki erdész; a síkos úttesten megcsúszott, majd felborult. Fűzi felesége és kislánya könnyebb sérüléseket szenvedett, a kár körülbelül kétezer forint. Síléc-, korcsolya-, ródlivásár Nagy választék téli sporteszközökből A nagykereskedelem felkészült a kereslet kielégítésére, tíz százalékkal több teli sportfelszerelés van a rektáÁ KÉTLÁBON ÁLLÓ TIGRIS 'N.'l A világ legnagyobb vándorcirkusza legutóbb Hamburgban vendégszerepeit. Az előadás fénypontja, az állatidomitás csodája Cupial Edig domptőr mutatványa volt. »partnere«, egy több méter bosszú király tigris, két hátsó lábán sétált az áraul»duett-« egyedülálló a cirkusz történetében: ez ideig még senkinek sem sikerült a veszélyes ragadozót ilyen gyakorlatok végrehajtására idomítani. A cirkusz 13 elefántját rendőrök kísérték az állomástól fellépésük színhelyére. Talán fáradságának akart kifejezést adat & képen lá^hkíé elefánt borjú, amikor minden felszólítás» és noszogatás ellenére egy autóknak szánt parkolóhelyeit kényelembe helyezte mar gát. Az idomító Jaunita nevű kislánya, ezek láttán egy tíz- Pfenniges! dobott az automata parkórába, nehogy a közlekedési kihágásból Jogi kellemet- Lenség szármaüák» rákiban, mint tavaly. Nagyon »jó» télnek kell lenni ahhoz, hogy valamennyi el is fogyjon. A legnagyobb kereslet a sílécek-, kötések-, botok iránt várható. A kereskedelem 6500 magyar gyártmányú fölszerelt falécet hoz forgalomba, 575—750 forintos áron. A tavalyról visszamaradt készletekkel együtt mintegy tízezer léc várja a vásárlókat. Gyer- meíksflécből 4500 újat rendeltek, de a meglévő készlet ebből is tízezerre tehető. Síbotban is nagy lesz a választék, 8000 maradt vissza tavalyról, ezt újabb négyezerrel egészítik ki. Felnőtt síkötésből 194 forintos áron 3000 már raktáron van, s további kétezret rendeltek az NDK- ból. Korcsolyából várhatóan mintegy 35 000 pár kerül az üzletekbe. Csehszlovákiából 5000. Ausztriából 1500 műkorcsolyát hoztak be, Csehszlovákiából pedig 4000 hoki korcsolyát vásárólt a Sportszer Nagykereskedelmi Vállalat. Olcsó áron, 48,20 forintért hokibotot is árusítanak majd a sportszerboltok. Mintegy 40 ezer egy-, két- és háromszemélyes ródli várja a vevőket, 18 ezret ugyanis Lengyelországból importálunk. Árusítanak majd mintegy 4000 összecsukható fémszánkót is. A téli sportok hívei számára kétezer sinadrág, kétezer NDK import, sícipő és mintegy 130 000 par sízokni kerül a polcokra. tmuA aeon A moziban — Igazán megborotválkozhatnál, Péter, ilyen szőrzettel ne gyere velem moziba. — Ugyan, kérlek, hiszen a moziban sötét van, senki sem lát. — Hát éppen ezért. Tengerészfeleség A kikapós asszonyka csábítóját fogadja, és miközben a szobában társalognak, idegesen nézeget az ajtó felé, majd megszólal: — Én úgy félek, Béla. A férjem tengerész és bármelyik hónapban betoppanhat. Egy kis különbség Ericji Kästner német író szerint a tudást ke.- mény munkával lehet megszerezni, csupán a butaságot kapja ingyen az ember. Biztosítás Hetvenötödik születésnapján a zambiai Margarethe Mitchell asszony kérelmezte életbiztosítási járadékának kifizetését, mert a kötvény pontosan ezen a napon lejárt. Az asszonyság a biztosítóintézettől udvarias, de nagyon is egyértelmű választ kapott. Arra kérték, hogy a biztosítási összeg kifizetése érdekében szíveskedjék minél előbb elküldeni nekik — ‘ a halotti bizonyítványát. Ne aggódj, apuka Falura mentünk látogatóba. Alattam még meg sem melegedett a szék, de a fiam már kámforrá vált. A szomszédgyerekek mar várták. Órákba telt, amíg újból szemem elé került. Mondom neki, hogy vigyázzon ám magára meg a ruhájára is, különben jobb lesz ha nem megyünk haza. Anyu ilyen tekintetben nem eléggé megértő. Erre a srác így próbál megnyugtatni. — Ne légy begyulladva, apuka, csak a háztetőn mászkálunk. A leghosszabb orr Pármában nemrég újszerű pályázatot írtak ki: Ki a gazdája Olaszország leghosszabb orrának? A polgárok jámboran álltak a zsűri elé, és végül Livino Tencatti nyerte el Olaszország főormányosa címét és az oklevelet, amelyben igazolják, hogy »■magasztos orrának hosz- sza tövétől hegyéig 7,5 centiméter, és az arcából 5 centiméternyi magasságban ugrik elő.« Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megvet Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: 11-510, 11-511. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 11-51«, Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrsünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 18 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemeben, Kaposvár, Latinka S. u. 6. Felelős vezető: Mautner Józseí.