Somogyi Néplap, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-11 / 290. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 70 fillér Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXV. évfolyam, 290. szám Mit és — hogyan? Semmi meglepő a vasárnap közzétett 1969. évi tervben — állapi thatja meg, aki egy évi peformgazdálkodas után vala­milyen szenzációra számított. A fejlődést a legmutatósab- han mindenesetre a beruházá­sok jelzik, meg akkor is, ha az új körülmények közepette csupán egy részük tartozik ál­lami döntés körébe. A mű­trágyagyártás és az energia­szolgáltatás gyors növekedését szolgálják a legtekintélyesebb befektetések, a könnyű- és az élelmiszeripar körében pedig a papír- és a műbőrgyártás bővítését, valamint a már igen esedékes új sörgyár építésé­nek megkezdését Borsodban. Fontos és érdekes közlés több lakást készülünk tető alá hozni, mint az elmúlt eszten­dőkben, összesen 60—62 ezret, ezen belül állami erőből is többet az eddigieknél. Ebben már kifejeződik egyrészt a ház­gyárak megjelenésének kedve­ző hatása, a beépített, bútorokat gyártó üzem nagyarányú nö- növelése, másrészt a kerek tíz százalékkal megnövelt építő­anyag árufedezet, amely ugyan még mindig nem lesz teljes mértékben elegendő. Már az e&nli tettekből is ki ­világlik, és az ipari termelés egészének alakítása is erre vall: az alapanyaggyártás nagy részében gyorsul a fejlődés, míg a feldolgozás növekedésé­nek üteme valamelyest mér­séklődik! Jó lehetőség ez min­denfajta — kereskedelmi, be­ruházói és export — ellátás színvonalának emelésére. Mit jelent ez? Hogy az ipar, meg­alapozottabb háttérre támasz­kodva, messzebbmenöen tehet eleget a piac választékbeli és minőségi követelményeinek, ami a termelő és a fogyasztó szemszögéből vizsgálva egy­aránt igen fontos. Ha ezzel párhuzamosan az- ideinél ked­vezőbben alakul a termelé­kenység is— amit. a munkaerő- kínálat korlátozott volta sók helyütt siettet majd —. akkor a termelés sokat emlegetett hatékonysága is kielégítőbben fejlődhét, tovább. Ehhez azon­ban még sok egyéb is kelL A többi között a kiviteli és be­hozatali tervek sikeres megva­lósítása, különös tekintettel a tőkés piacokon mutatkozó el­helyezési nehézségeikre, ame­lyeken csak rendkívül alapos és céltudatos munkával és fő­leg a kooperációt bővítő el­més kezdeményezésekkel lehet úrrá lenni. A belső ellátás — a jövedel­mek 1969-ben is biztosított szerény növekedésével arány­ban — tovább javul. Főleg az élelmiszer-ellátás lesz még változatosabb, de színesedik a mházati cikkek, s némileg a tartós iparcikkek kínálata is. Ami pedig az árszínvonalat il­leti, lényeges változás — a tervelőirányzat szerint — nem lesz. Az viszont, hogy bizonyos — nehezen hozzáférhető, vagy ellenkezőleg, éppen nagy mennyiségben rendelkezésre álló — cikkek fogyasztói ára rugalmasabban alakulhasson, a vásárlóközönségnek is érdeke. A lényeges a »vásárlói kosár“ megtöltésének alapvető stabi­litása, amire az árhatóság to­vábbra is különös figyelemmel ügyel. Az életszínvonal-politikát szolgálják — a tervezett reál- jövedelem- és reálbérnövelés, s az említett lakásépítések mellett — a kommunális be­ruházások, az útépítési prog­ramnak és a közlekedés kor­szerűsítésének folytatása, az egészségügyi, a szociális és az oktatási beruházások. Mindez — szerencsére! — meglehetősen szokványos fel­sorolás, csupán az 1969-ben esedékes számokat helyettesít­jük be: 1500 új kórházi ágy, továbbá 5000 óvodai férőhely stb. stb. Hogy mindezt, az új lakásokat, kórházaikat, iskolá­kat, mindent, ami ehhez, ezek­hez vezet, még meg kell való­sítani, arra a tervet tanulmá­nyozva hirtelenébén talán nem is gondolunk. Mintha ez a »megvalósítás-“ nem is lehet­ne jobb, rosszabb, százféle. Pedig néhány hét csupán, és már erről lesz szó. b. j­Az emtieri jogokért 1968. december I I., szerda (* INTÉ&r' As ENSZ-hSsgyűlés ünnepi ülése Ünnepélyes külsőségek kö- nutcserian asszony, a Jogász­zött tartották meg hétfőn az ENSZ-közgyülés plenáris ülé­sét. Az ülés részvevői meg­emlékeztek a nemzetközi fó- rum történetének fontos mér­földkövéről, az emberi jogok egyetemes deklarációja elfo­gadásának húszéves évfordu­lójáról, és ünnepélyesen át­nyújtották Az emberi jo­gokért elnevezésű díjakat és aranyérmeket. Ezeket a di­jakat ebben az évben hatan kapták meg, ketten közülük haláluk után: Eleanor Roose- welt asszony, a néhai amerikai elnök 1962-ben elhunyt özve­gye, és a Nobel-díjas Albert Luthuli dél-afrikai néger ve­zető. A négy másik kitünte­tett: Manuel Bianchi, a pán­amerikai emberi jogok bizott­ságának chilei elnöke, a fran­cia René Cassin, az idei No- bel-békedíj kitüntetettje, az emberi jogok kiáltványának egyik megalkotója, Pjort Je- meljanovics Nyedbajlo szov­jet jogász és Mehranguiz Ma­nók Nemzetközi Szövetségé­nek iráni elnöke. Az évforduló alkalmából U Thant főtitkár külön nyi­latkozatban méltatta az em­beri jogok egyetemes dekla­rációjának jelentősegét. »El­érkezett az Ideje annak, hogy hatékony nemzetközi kam­pányt bontakoztassanak ki az emberi jogok teljes és átfogó megvalósítása érdekében“ — hangsúlyozta. * A közgyűlés különleges po­litikai bizottságában hétfőn Irán, Pakisztán, Szenegál és Törökország delegációja kö­zös határozattervezetet ter­jesztett a bizottság elé, amely­ben felszólítja az izraeli kor­mányt, hozzon haladéktala­nul hatékony intézkedéseket annak érdekében, hogy a szülőföldjükről kiűzött ara­bok számára lehetővé váljon visszatérésük azokra a he­lyekre, aihol a múlt évi júniu­si háború előtt éltek. Megnyílt a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka Kedden délelőtt a Kreml­ben az SZKP és a szovjet ál­lam vezetőinek jelenlétéljen megnyílt a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának üléssza­ka, amelynek során a képvi­selők megvitatják és jóvá­hagyják a jövő évi népgazda­sági tervet és költségvetést. A napirenden szerepel az új földjogi kerettörvény is. Az ülésszak első napjának délelőttjén a Legfelsőbb Ta­nács két háza — a Nemzeti­ségi Tanács és a Szövetségi Tanács — külön-külön ülést tartott. Ezeken elfogadták a napirendet és 31-31 tagú bi­zottságot alakítottak az ifjú­sági ügyek intézésére. Mint hangsúlyozták, e bizottságok készítik majd elő a Legfel­sőbb Tanács elé terjesztendő nevelésügyi és Oktatásügyi kérdéseket, valamint azokat a kérdéseket, amelyek az ifjú­ság szakmai-műszaki képzé­sével, munkájával és pihené­sével kapcsolatosak. A Szö­vetségi Tanács ifjúsági bi­zottságának elnökévé Jegor lÁgacsovot, az SZKP Tomszk területi Bizottságának első titkárát, ' a Nemzetiségi Ta­nács ifjúsági bizottságának el­nökévé Alekssandr Akszjono- vot, a Belorusz Kommunista Párt Vityebszk területi Bi­zottságának első titkárát vá­lasztották meg. Délután a két ház együttes ülésre ült össze. Megjelent L eonyid Brepsnyev, Alekszej Koszigin, Nyikolaj Podgornij és több más szovjet vezető. A küldöttek, megkezdték a Szov­jetunió 1969-es népgazdasági tervének és költségvetési ter­vezetének megvitatását. Az állami tervjavaslatot Nyiko­laj Bajbakov miniszterelnök- helyettes, az állami tervbi- zottság elnöke terjesztette elő. A Legfelsőbb Tanács üléíL szakát ;« szovjet parlament állandó bizottságainak hosz- szas előkészítő munkájp előz­temeg, Az 1969-es állami népgaz daságfejlesztési terv, valamint a jövő évi költség- vetés tervezetét megtárgyalta az SZKP KB-nak december 9-i plommvs is. (MTI) DNFF SAJTÓÉRTEKEZLET A huzavonáért az amerikai kormányt terheli a felelősség Szemtelennek éb nevetsé­gesnek minősítette Duong Dinh Tao, a DNFF párizsi küldöttségének tagja kedd délelőtti sajtóértekezletét) Cao Ky dél-vietnami alelnök- nek azt a párizsi kijelentését, hogy »nem kívánja a tárgyaló­asztal túlsó felén ülő embe­rek megadását«. A saigoni ha­tóságok — folytatta a DNFF képviselője — minden eszköz! igénybe vettek, hogy meghiúsít­sák a vietnami kérdés politikai rendezésére hí­vatott négyes értekezlet megtartását, végül is azonban arra kény­szerültek, hogy elküldjók kép­viselőiket. Ez a tény ismét bi ­zonyítja, hogy a saigoni rend­súlyos vereségek okét évik OXIGÉN GYÁR ÉPÜL 1 gyalások megtartását. szer nem szállhat szembe Washington parancsaival A DNFF képviselője a további­akban rámutatott, miközben az amerikaiak saigoni báb­jaik segítségével húzzák-ha- lasztják a tárgyalások meg­kezdését, Dél-Vietnamhan fokozzák agressziós háborújukat Csak novemberben több mint 500 »tisztogató hadműveletet« hajtottak végre és meghárom­szorozták a B—52-es stratégiai bombázókkal végrehajtott tá­madásaik számát, mind na­gyobb mértékben használnak a polgári lakossággal szemben ’ ^^7 Vartana, de^ezekrőT mérgező vegyi anyagokat es harci gázokat Ha az ameri­kaiak és bábjaik fokozzák agressziós háborújukat Dél- Vietnamban — jelentette ki Duong Dinh Tao — és húz- zák-halasztják a párizsi tár­A szocialista nőmozgalniak képviselőinek találkozója December 6—3-ig találko- tetttsk a tevékenységüket érin­tő kérdésekről, és tájékoztat­ták egymást a soron lévő leg­fontosabb feladataikról. A részvevők kifejezték kí­vánságukat, hogy bővítsék és erősítsék a szervezeteik kö­zött fennálló sokoldalú kap­csolatokat. A találkozó részvevői hang­súlyozták. hogy továbbra is támogatják a vietnami nép igazságé® harcát az amerikai agresszorok ellen, és erkölcsű miamin t anyagi segítséget nyújtanak a vietnami asszo­nyoknak. A találkozón részt vett képviselők végül kölcsönöse»» tájékoztatták egymást, a nők világkongresszusára • való elő­készületekről. fMTD zót rendeztek Moszkvában, (Bulgária, Csehszlovákia, Len­gyelország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjet unió nőmozgalmának vezetői. Az őszinte, baráti légkörű találkozón a szocialista or­szágok nőmozgalmainak, kép­viselői tapasztalatcserét foly­A DNFF képviselője ismétel­ten figyelmeztette az ameri­kai tárgyalófelet, ' hogy a DNFF jóakaratáról tett bi­zonyságot, amikor elfogadta részvételét a párizsi négyes találkozón. Az ennek megtar­tása körüli huzavonáért a tel­jes felelősség az amerikai k«r mányt és a saigoni hatóságo­kat terheli — mondotta. Kérdésekre válaszolva a DNFF képviselője kijelentet­te, hogy küldöttsége a legcél­szerűbbnek a négyzet alakú és más technikai kérdésekről folyamatban vannak a meg­beszélések. A tanácskozás el­járási kérdéseit viszont magán a négyes értekezleten fogják megvitatni. Sliriver Párizsban Sargent Shriver, az Egye­sült Államok franciaországi nagykövete Johnson elnök­kel és Nixon megválasztott elnökkel folytatott megbeszé­lései után kedden délelőtt visszaérkezett Párizsba. De Gaulle elnök kedden ebédet látta vendégül Shrivert és fe­leségét, alti a meggyilkolt Kennedy elnök nővéré. A nagykövet Johnson és Nixon De Gaulíe-hoz intézett üzenetével érkezett Párizsba. Shriver nem volt hajlandó kommentálni azokat a jelen­téseiket, amelyek szerint Ni­xon őt szándékozik kinevezni az Egyesült Államok HJNSZ- fődelegátusává. Mit mond a tudós? A !>’in;ií Vs-.n iib n s/ovjcf tervdokumentáció alapján új oxigéngyárat építenek. A tervek szerint az új dunaújvárosi üzem óránként 5000 köbméter 95 százalékos tiszta­ságú oxigén előállítására lesz alkalmas. Kenünk©»: lett a hatalmas mdgénitrtály, Visszatér-e hagyományos időbeosztásához a tél? gatója a következőket mond­Htre érkezett, hogy az északi-sarki jégtakaró egyre jobban terjeszkedik, határai mind délebbre nyomulnak. Egyesek már új jégkorszak közeledtétöl tartanak. Az el­múlt évtizedekben viszont éppen az ellenkező irányú folyamatot figyelték meg: a jéghatár mindkét féltekén fo­kozatosan húzódhatott vissza a sarkok felé. Akkoriban ezt a jelenséget sokan azzal ma­gyarázták, hogy Földünk légköre fokozatosan meleg­szik, mert például a roha­mos ütemű iparosodás foly­tán — a levegőben gyorsan szaporodik fel a széndioxid, s az mintegy ernyőt borítva fölénk, megakadályozza a Föld >*melegtermésének* el- Ulanását. Hogy most miért fordult ellenkezőjére ez a folyamat, arról dr. Kulin György, az Baémáa, CsRJagmzsgáló t&az­ta el: — A »felmelegedés« jelen­ségének a széndioxid elsza­porodására, alapozott magya­rázata csupán feltevés volt, amit semmiféle tudományos bizonyíték nem támasztott alá. Kizárólag feltevésekre lehet építeni a mostani, meg­változott helyzet okainak ke­resésekor is. Az emberiség aligha képes a Föld hőház­tartásának akár tudatos, akar véletlenszerű megvál­toztatására, hiszen ehhez is kizárólag földi erőforrások állnának rendelkezésére. Van azonban a Földön kí­vül olyan tényező, amely­nek változásai kétségkívül kihatnak a Föld hőmérsék­letének alakulására, ez pe­dig a napsugárzás' amely­nek erősségét, intenzitását, nagymértékben befolyásolja a naptepékeuy&ég. Jogosnak látszik a feltételezés, hogy az elmúlt évtizedek felmele­gedéséhez a rendkívül erős naptevékenység folytán a Földre záporozó szokatlanul bőséges sugárzás is hozzájá­rult. Ezzel szem,ben a mos­tani naptevékenység össze­hasonlíthatatlanul gyengébb az említetteknél, ezért a nap­sugárzás túlzott »hőszállítá­sa« megszűnt, és most tu­lajdonképpen csak az erede­ti állapotokhoz térünk visz- sza. Hogy ez a feltételezés mennyire állja meg a he­lyét, illetve, hogy a kérdés­re mi lesz a tudományosan is bizonyítható válasz, adl valószínűleg csak az űrlal 3 tatás eredményeiből tudhat" juk majd meg, amalyek megteremtik a lehetőséget a Föld hőháztartásándk rész­letes megismeréséire. (MTU ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom