Somogyi Néplap, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-08 / 288. szám
SOMOGY! NÉPLAP 4 Vasárnap, 1968. december & I DM MÁI OTTHO — Aki repetát kér, sorakozzon! Meglódul a tágas ebédlő, van, aki harmadszor lép a tálalóhoz üres bögréjével. Meglepő, hogy ezek a mai gyerekek mennyire szeretik a citromos teát. A kakaó nem különösebb nevezetesség a menzákon vagy otthon. (Pedig az volt!) Ez jutott eszembe először Kutason, az általános iskolai hétközi diákotthonban. Messzi Imris- kék és Katicák. Móra Fe-enc bájos gyermekhőseá, a tanyavilág nagy háraszkendos, csizmás, ködmömös kis magyarjai, akik generációkon át rótták úttalan útjaikat amúgy tarisz- nyásan, palatáblásan a népiskolákhoz, egészen közeli rokonai e diákotthonok mai kis lakóinak. Nemrégen ők is kilométereket gyalogoltak még az iskoláig és vissza, meleg étel nélkül, esőben-sárban. Külterületiek. A múlt év februárjában Kutason is elkészült a körzeti iskolához tartozó 64 személyes diákotthon. Tanulószoba, ebédlő, hálótermek, rádió, tévé, lemezjátszó, társasjátékok; 150 kötetes ifjúsági könyvtár, meleg szoba és — naponta ötszöri étkezés ... Kell-e itt kérdezni bármit is? Ha az emA mr ' Ai'lyán’.l is elkfl n kiblcMeflepA, mennyire szeretik a citromos teas. bér végignéz rajtuk, a gyerek szeme mindennél többet mond. Bolhás, Kutascser, Kutaskozma, Csákszeg kisiskolásai ők. Van összehasonlítási alapjuk... A többség helyzete így sem könnyű. A többség egy tanerős vagy részben osztott iskolába járt eddig. A bolhásiak például — harmincán — oroszt egyáltalán nem tanultak eddig. Számtanból gyakran az alapfogalmak tisztázásához kell visszanyúlniuk a nevelőknek, és ez egyelőre eléig sok gondot okoz a továbbhala- adásban. Mit tesznek ebben a helyzetben a pedagógusok? Kalauzunk, a körzeti Iskola igazgatója, Kiss József válaszolt érdeklődésemre: — Az egész nevelőtestület igyekszik a gyerekek hóna alá nyúlni. Itt a tanulási időoen két hivatásos nevelőtanár lög- lalkozik a diákotthonos gyerekekkel. Az órákon tapasztalt cs fölfedezett hiányosságokat részben külön csoportos foglalkozásokon, részben a szaktanárok rendszeres korrepetálásával próbáljuk mielőbb pótolni ... Körüljárjuk az épületet. Még tart a délutáni uzsonnaidő, a gyerekek felszabadultan játszanak. Igyekszenek kihasználni a hátralevő néhány percet. Nemsokára kezdődik a tanulási idő második fele: a korrepetálás, az ellenőrzés — vacsoráig. Nagyjából ez a menetrend Ismétlődik a hét minden napján, az ebéd és vacsora utáni szabadfoglalkozásra szánt idővel váltakozva. Hét végén azután nagy az izgalom. Ebód után megkapják az uzsonnát és mennek a vonathoz vagy a kinn pöfögő traktor vontatta járművekhez. Indulnak haza, a családhoz. A tanulóban egy kis csoport mesekártyával »veri a blattot-«. Szóba elegyedünk. Hirtelenóben körénk gyülekezik a többi kisdiák is. Laki Tibor Kutaskozmáról jött, ahoi egy- tanerős osztatlan iskolába járt eddig. Egy frufrus, olyan ötödikes forma leányka nagy dióbama szemekkel ijedten pislog a fényképezőgép villanófényére, ö Horváth Margit Bolhásról. Édesapja fejőcsírás, otthon hárman vannak testvérek. Elárulja: ha nagyon jó is Itt, ebben a szép. modern diákotthonban, lassan telik a hét, hiányzik az otthon, a család is Biz -ny nagy öröm itt a hétvége .. . Tréfára fordítjuk a szót. Arról kérdem, van-e olyan étel, amit nem szeret? — Hát, a borsóleves ... — De ma is megette mind egy csöppig— kotnyeleskedik egy másik apróság a bolyból, nagy kacagás közepette. Alighanem az a cserfes kis szőke osztálytársa, aki egy kis híján vukszemen ütötte az igazgató bácsit az ajtóval, mikor — a némiképpen felnagyított hírrel — berobbant a hálóterembe: — A Horváth benne lesz a tévében!... Messzi Imriskéék s Katicáék, Móra bájos gyermekhőseinek mai rokonai éppen munkához láttak, mikor elbúcsúztunk. Nekik és annak a mintegy háromszáz kispajtásnak ebben a megyében már jó. Walllnger Endre Hogy a magukra maradottak otthonra találjanak i Van három Otthon kedves, idős és család nyugdíjas nélkül ismerősöm. i ______ Állandóan e gyütt vannak, úgy ismetik egymást, akár a tenyerüket Amíg a nap nem fukarkodott melegével és a heves szél sem szántott végig percenként az utcákon, a park padján üldögéltek, beszélgettek. De amióta novembert, s különösen amióta decembert írunk, csak néha látom őket — álldogálnak a váróteremben. Itt meleg van. Igaz, hogy leülni a sok utas miatt nem nagyon tudnak, meg hát vétenek is a vasút szabályai ellen, de fél órát. egy órát azért csak eltöltenek itt. Hegy miért nem maradnak otthon? Számukra ez a két fogalom: otthon és család, nem létezik. Távoli rokonoknál lakik mind a három öregember, sem közeli hozzátartozójuk, sem jövedelmük nincs — a városi tanács havi segélyéből élnek. Százhúsz rendszeres segélyezettje van a városnak, százhúsz ember, akinek öreg napjait egy kis akarattal, egy kis együttérzéssel szebbé lehetne tenni. Ezek az idős emberek — s most ne csak a segélyezettekről beszéljünk, hanem a többi magára maradt öregről is — már nem állhatnak munkába, se erejük, sem egészségük nem futja rá. Élnek, a szerencsésebbek megismerkednek hasonló sorsú társukkal, barátságot kötnek. Egy darabig tart a beszéd, az emlékezés, aztán beleunnak, máshoz lenne kedvük. Olvasni, sakkozni, rádiót hallgatni: mindegy hogy mit, csak foglalkozni valamivel. Barátaikkal haza nemigen mehetnek, hiszen pontosan ők azok az emberek, akiket amúgy is csak szánalomból megtűrnek a háziak, nemhogy még több öi-eget is kerülgetnének. Presszóba, étterembe nem mennek, ugyan miből telne rá örökösen? Rövidesen itt a tél, az ablak mögül szótlanul néznek a fagyos udvarra, hova mehetnének most? Xjnnepi morzsa Az 1966. december 12-re hirdetett Hungária együttes beathon evemenye Fegyvesi Gabi közreműkiödiéaéw«! 1938. december 11-én, szerdán este fél 6 és fél 9 órakor kerül megrendezésre. EDOSZ Művelődési Ház (1062) Tegna-p ünnepeltünk. Valamennyien, akiknek közünk van az újságkészítéshez, a rádió és a televízió műsorainak szerkesztéséhez, szerte az országban. A sajtó munkásainak ünnepe volt ez, hivatalos megemlékezéseken, fehér asztalnál — furcsa-e, hogy ilyenkor eszébe jut az embernek soksok munkához kapcsolódó gondolat? Nekem például eszembe jutott a Somogyi Néplapnál eltöltött időm több érdekes epizódja. Most a nyolcadik sajtónapot ünnepeltem a szerkesztőségben — ez rövid idő. De ez alatt az idő alatt ki tudja hányszor, végigjártam a megyét, a Drávától a Balatonig. És sok emberrel beszélgettem, néha csak úgy. hogy nem is írtam róluk. Ok jutottak eszembe a mi ünnepünkön: azokra gondoltam, akik nap mint nap kézbe veszik lapunkat, s cikkünk olvasásakor találkoznak velünk: és akik őszintén Írtak segítő szándékukról a közvéleménykutatáskor. Szerintem ez az ünnep egy kicsit az övék is, az olvasóké ... A balatonszabadí termelőszövetkezet egyik idős alapító tagja úgy tárta föl előttem életét, hogy az maga egy darabka élő történelem volt. A kálmáncsai kertésztanuló, egy országos verseny győztese jobban zavarban volt a riportkészítésekor, mint a vizsgán. A kőkúti őrén szövetkezeti gazán arról beszélt az egyik forró nyáron, hogy kevesen maradtak a sok földhöz, amit meg kell művelni. A fiatalasszony a Balatonboglári Állami Gazdaság lengyeltóti kerületében sírt a meghatottságtól, amikor elmondta, hogyan segíti a családot a szocialista brigád, amelyben a férje dolgozik... Nem tudom felsorolni valamennyi ismerősömet, sem a találkozásunk történetét, és azt hiszem, ezzel minden kollégám így ran. De emlékszem rájuk: a mosolygós és szomorkás árcokra, az ujjongásokra és a panaszokra. A konyhában friss kenyér illata terjengett, s a szobában rozmaring illatozott; megkóstoltuk az új bort. Jóízű beszélgetések részvevői voltunk asztal mellett vagy « fórrá gabonatáblán, a kombájnon; szán repített a favágókhoz, és együtt sütöttük a szalonnát; a árával halászokkal nyárson sült halat ettünk. És beszélgettünk ök az életükről, a falu újdonságáról, és érdeklődtek, hogy mi hír a megye más részében ... Velük is koccintanék én most, valamennyi kedves olvasó ismerősömmel, iay kév'e- tesen. És ebből az alkalomból minden jót kívánok nekik, akik oly sokat segítenek nekünk a munkánkban. Hernesz Ferenc A választ Seeí telink ; er™. évekkel f . ezelőtt az líra] tűk . | letékesek már megtalálták, egymás után hozták létre az országban az öregek napközi otthonát. Majdnem minden megyeszékhelyen, Győrben, Pécsen, Nagykanizsán van már ilyen, megyénkben is akad, nem is egy. Az igazság az, hogy kisebb lélekszámú településeken sokkal könnyebb megszervezni ezeket, hiszen ott jobbára ismerik egymást az emberek, s ha arról van szó, segítenek is a tanácsnak a napközi otthonok létrehozásában. Tudják, hogy ez vagy az az Idős ember mennyire rászorul a segítségre, tudják, hány embernek tesznek jót A város azonban más, honnan is tudhatnánk, hogy a szomszéd utcában, utcákban nagyon egyedül van valaki. Ezen a gondon, mindnyájunk gondján akar segíteni a Kaposvári Városi Tanács azzal. hogy hozzáfogott az öregek napközi otthonának megszervezéséhez. Hosszú ideig nem volt megfelelő helyiség, most végre akadt egy három,szoba-összkomfortos lakás a Petőfi utcában. Egyelőre csak ötvenszemélyes, de ez is jelent valamit. A rendelet értelmében csak az üzemeltetését biztosíthatja a tanács, a létrehozását társadalmi erőforrásból kell fedezni. Ahogy dr. Varjú Iréntől, a városi tanács egészségügyi osztályának vezetőjétől megtudtuk. kilátás van arra, hogy a Petőfi utcai napközi otthon ajtaját rövidesen kitárják a legrászorultabbak előtt. S hogy ez minél előbb megtörténjen, az már nem a tanácson múlik, hanem Kaposvár üzemeinek. gyárainak, vállalatainak vezetőin. Hamarosan megkezdődnek az év végi selejtezések, amikor a vállalatoktól könyv jóvá írással át tudnának venni különféle fölszerelési tárgyakat, székeket, asztalokat, edényeket, szőnyegeket. Az IKV máris megígérte, hogy mindenféle térítés nélkül kifesti a szobákat, a SZOT balaton- földvári üdülési főigazgatósága az előírásszerű, igen csekély összegű térítés ellenében berendezési tárgyakat Ígért, a Baromfiipari Országos Vállalat Kaposvári Gyára pénzt Ez azonban még kevés, nagyon kevés. Szükség van rá, hogy minél több vállalat hozzájáruljon az otthon létrehozásához. A nagyobb ipari létesítmények pénzösszeget juttathatnának e nemes célra, amiből rádiót televíziót, társasjátékokat vásárolhatnának. De igen sokat segítene az is, ha például a TÜZÉP ingyen biztosítaná a téli tüzelőt, a KISZ-fiatalok társadalmi munkát ajánlanának föl, egyszóval mindenki tud — ha egy kicsit is akar — segíteni abban, hogy az öregek napközi otthona minél előbb megnyílhasson. S most is áll a közmondás — kétszer ad, ki gyorsan ad... Reméljük, valahol mélyen biztosak is vagyunk benne, hogy nagyon rövid idő múlva e hasábokon arról számolhatunk be, hogy a megye vállalatainak jóvoltából ötven magára maradt kaposvári idős ember boldogan birtokába vette az öregek napközi otthonát... Pintér Dezső Kétszer ad, ki gyorsan ad ..RANDEVÚ 99 Kezében a tálcával forgolódott Aztán kikerülve az üres asztalokat, megindult az ablak felé. — Megengedi, hogy... — állt meg egy ősz fej fölött — Meg ... — szólt az viszsza. Leült Fölemelte a kést és a villát, és elkezdett enni. Ettek. Szájukban lassan fordultak a falatok, fogak nélkül már nem olyan könnyű. — Te is nyugdíjas vagy? — nézett az ősz hajúra bizonytalanul. Villájával a pirított bur- ganyaszeleteket piszkálta. — Az. Szemüveges kék szem emelte rá a tekintetét, majd visszamélyedt a tányérjába. Ettek. A cigánypecsenyéből sercegve tépett le egy darabot a kés — Mert ilyenkor, három óra után már csak a magunkfajta ücsörög Itt a széken — folytatta. Az ősz hajú kiegyenesítette a derekát — Való... — s ingatni kezdte a fejét — Én odavagyok a szóért — bekapott egy krumplit A másik csak nézte. — Egyedül élsz? — szólalt meg végre. — A mamika — a feleségemet hívtam így — tavaly elköltözött. Nyugasztalja ... A fiam meg mérnök, Budapestre nősült. — Szóval egyedül? — ismételte a másik. — Ügy. — Én is — mormogta amaz Csönd lett. Ajkukat elbigygyesztve néztek el egymás vála fölött. — Már tíz éve — fejezte be az ősz az előbbi gondolatát. — Azelőtt még elnézegettem az embereket Megfordultam a csinos nők után, kortyolgattam a bort, ettem egy jó nagyot. Ma nincs olyan nő, amelyik megmozdítaná a fejemet. Az asztalomon is csak .szóda van ... öklére támaszkodott. — Te tésztáé vagy, ugye? — kérdezte mosolyogva. Látom, szereted a krumplis tésztát? — Tésztái. Az ősz hajú arcán elégedettség suhant át. Láttál volna négy-öt évvel ezelöt Egy kisebb fajta porcelán tállal is megettem. Most meg még ennek a műanyag bigyulának is hagyok az alján. Igen szerettem a főtt tésztát... — Én nem vagyok oda érte. Inkább olyan »betyár« fajta voltam mindig. Rablóhús. cigánypecsenye, vadas... Volt idő, amikor kilométereket is utaztam télvíz idején a komámékhoz. Nagy vadász. A szájam íze szerint főz a komámasszony is. Arcukat pirospozsgásra festették az élmények. — Hogy Is hívnak? — kérdi az ősz hajútól. — Józsi-, Szekeres József. — Engem meg Virágh Sándornak. Elhallgattak. — Rassz neked a cipőd, Józsi — mondta, miközben ismerőse lábát nézte. — Honnan tudod? — Hát látom. — Nem olyan rossz ez, kibír még egy telet. — Ki, de ha megcsinálom, még többet is. — Suszterkodsz? — Csak néhány év óta. Az apámtól lestem el. Mikor nyugdíjaztak, lehoztam a banklit, és csak magamnak meg a családnak elbíbelődöm ... Meg mióta az asz- szonykám elment... — Az enyémmel ne bajlódj! — Nem, nem bajlódom, dehogyis. Eljössz és meg is várhatod. Az idődből kitelik, nem? — Hát éppen ki. — No, ugye? Meglátod, milven jól elbeszélgetünk. Befűtök, egy kis vinkó is van még. Ez a bisztró nem az én zsánereim ... Fellazultak az izmai. Köny- nyed lett, és csillogtak a szemei. Szedelőzködött. — E1 kell menni. Van már egy-két kuncsaftom, és a kuncsaft mindenekelőtt, tudod — s buncutkásan elne- vetfce magát Megindult a székek között. — Te, Józsi! Akkor hozd el a talpadat! — fordult visz- sza. — De aztán eigyere. Várlak, no meg a vinkó ... A csapóajtó erőtlenül lendült vissza a helyére. Az ősz hajú beletúrt a maradók krumplis kockába. — Mindig hidegen adják ezek az ételt — dörmögte. Tekintetét kinn felejtette a siető embereken. Bán Zsuzsa
