Somogyi Néplap, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-03 / 283. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Kedd, 1968. fieeeuAer *­■^SSSs^x KBSiKEKAlüCWlUDBÓt Hétfőn délután Párizsban, a francia külügyminisztérium épületében megkezdte üléssza­kát a magyar—francia ipán és gazdasági együttműködési ve­gyes bizottság. A most meg­nyílt ülésszakon a két ország gazdasági, ipari és műszaki együttműködésének problé­máit vizsgálják. A* SZKP Központi Bizott­ságának meghívására hétfőn Moszkvába érkezett Ausztria Kommunista Pártjának kül­döttsége. élén Franz Muhrival. a párt elnökével. December 9-én Belgrádban megkezdődik a Jugoszláv Kom­munisták Szövetsége Központi Bizottságának 11. plenáris ülé­se. A plénum dönt a IX. or­szágos pártkongresszus össze­hívásáról.-Vasszer elnök vasárnap fo­gadta Georges Gorse volt fran­cia tájékoztatásügyi minisz­tert Az A1 Ahram hétfői szá­ma arról ír, hogy Franciaor­szág 90 ezer tonna gabonát küld ajándékba Egyiptomnak. Titográdban, Montenegro fővárosában, hétfőre virradó éjjel meglehetősen erős föld­rengés zavarta fel álmából a lakosságot. A helyi földrengés- jelző állomás jelentése szerint a földrengés 5-ös erősségű volt. epicentruma a Rumija-hegv- ség délkeleti részéiben lehetett. Jósé Bettencourt Rodrigues portugál hadseregügyi minisz­ter hétfőn Angolába utazott ahonnan a gerillatevékenység megélénküléséről érkezett hír. Izraeli rohamesapat tört be Jordániába Jordánia a Biztonsági Tanács összehívását kéri Jordániái jelentések szerin i az izraeli nehéztüzérség va­sárnap este újabb támadást in­tézett jordániai területek el­len. A tavaly júniusi közel- keleti háború idején elfoglalt szíriai magaslatokról izraeli ütegek a késő esti órákban tíz percen keresztül lőtték a jor­dániai Irbid térségét. Az izraeli tüzérség akcióját a légierő is támogatta. Az ágyúzás és bombázás követ­keztében négyen vesztetté életüket, heten pedig megse­besültek. Tel Avtv-i jelentések szerin. vasárnap az esti órákban eg - izraeli kommandó behatolt iordániai területre és a tűzszüneti vonaltól mintegy hatvan kilomé­ternyire felrobbantott két hidat és megrongálta a jordániai fővárosból dél­re vezető vasútvonalat. Az izraeli hadsereg szövivőj szerint ez a terrorakció meg toriás volt a jordániai gerida- tevékenységért. A jordániai hadsereg szóvi­vője úgy nyilatkozott, hogy az izraeli kommandó szabotázs­akcióját légierő segítségével és fedezete mellett hajtotta vég­re. Az izraeli légierő gépei — a szóvivő szerint — megvár­ták, majd az akció végrehajtá­sa után a helyszínről elszállí­tották az izraeli deszantot, még mielőtt a jordániai fegy­veres erők egységei a sivatagi területen harci érintkezésbe kerülhettek volna izraeli sza- botőrökkel. Az egyik felrob­bantott vasúti hídon keresztül húzódik egyébként Jordánia legfontosabb vasútvonala, amely a fővárost összeköti az ország egyetlen tengeri kikötő­jével, Akabával. A szóvivő közölte tovább^ hogy Jordániát hétfőn délelőtt is támadás érte. Az izraeli nehézgépfegyverek ez alkalommal nem okoz a.k lényegesebb károkat. Anmani .'orrásek szerint egyébként Jordánia úgy döntött, kérni fogja a Biztonsági Tanács összehívását a sorozatos izraeli provokációk kivizsgálására. (AFP, TASZSZ, Reuter) Ötvenötezer új tag az FkP-ban Csaknem 5 > ez_r új t. g 1 ■ pett be az idén a F a civ Kommunista Pártba — jelen­tette ki Georges Marchais, az FKP Központi Bizottság ,nak titkára vasárnap Ivryben, a oárt megyei titkára'” k élt - kelletén, amelyet Waldeck lochet főtitkár jel rüéléb n tartottak meg. Húsz év óta eb ben az esztendőben volt a le" magasabb a "ártba belépő új tagok száma A párttagság nö­vekedése a legnagyobb ará yú május—júniusban, a s/.tráj.- harcok idején volt. Különösen jelenős volt az új bel'p'k -zárna a fővárosban és környé­kén. valamint a nagy ipari központokban. A Renault ",utógyár bü!ancourt-i közpo.v i gyártelepén 558 új taggal eaporodott az FKP léts áma. (MTI) Ellenzéki győzelem Okinawán Nahában, Okinawa szigeté­nek legnagyobb városában va­sárnap az ellenzéki pártok kö­zös jelöltjét a szocialista Ryosho Tairát választották polgármesterré. Az ellenzéki pártok a vá iasztási küzdelemben követel­ték, hogy Okinawát csatolják vissza Japánhoz, távolítsák e1 a szigetről a B—52-es ameri­kai stratégiai bombázó repü­lőgépeket. v Az ellenzéki pártok három hét leforgása alatt már a má­sodik esetbein arattak sikert. Nemrég a Ryukyu szigetek kormányzójának megválasztá­sán győzött a haladó erők je­löltje. Az újabb sikert Japán­ban bizonyítéknak tekintik ar ra, hogy Okinawa lakossága továbbra sem hajlandó bele­törődni a sziget amerikai meg szállásába. (MTI) Jelentéstételre hazautazott Harriman nagykövet Harriman nagykövet, a pá­rizsi tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttség vezetője a hét első felében személyesen tesz jelentést Johnson elnök nek és Rusk külügyminiszter­nek a megbeszélések állásáról. Johnson előreláthatólag a nemzetbiztonsági tanács soron következő ülésén vitatja meg a tárgyalásokkal kapcsolation amerikai álláspontot Politikai körökben arra számítanak hogy az értékelés után a pá­rizsi megbeszélések a jövö hé­ten kezdődnek meg újra, ez­úttal már a felszabadítási front és a saigoni rezsim részvéte­lével. Addig Párizsban bizal­mas eszmecsere folyik az ügy­rendi és egyéb kérdések elő- -etes tisztázására. John tennis szenátor, az amerikai szenátus katonai bi­zottságának elnöke vasárnap egy tv-interjúban azt mon­dotta, hogy »1969-ben jó esé­lyek nyílhatnak meg az elfo­gadható megoldás előtt« a párizsi tárgyalásokon. Rusk külügyminiszter egy másik interjúban viszont arról be­szélt, hogy megítélése szerint a tárgyalások még hosszú ideig elhúzódhatnak és éles vita várható a delegációk kö­zölt. Mind a szenátor, mind a külügyminiszter utalt arra, hogy a tárgyalások befejeztéig még heves harcokra kell szá­mítani Dél-Vietnamban. Harriman egyébként New Yorkba érkezve utalt arra, hogy Nixon elnöksége idején aem kíván továbbra is az ame­rikai delegáció vezetője ma­radni Párizsban és arra szá­mit, hogy az új elnök saját megbízottját nevezi ki a kül­döttség élére. Lehetséges vi­szont, hogy a folyamatosság fenntartása érdekében Nixon továbbra is meghagyja tiszté­ben Cyrus Vance-t, Harriman helyettesét. Párizsi amerikai források iga­zolták azokat a korábbi híre­ket, miszerint Ha Van Lau ezredes, a VT>K párizsi tárgya­ló küldöttségének helyettes vezetője hé* főn találkozott Cyrus Vance-szal. az amerikai küldöttség helyettes vezetőjé­vel, hogy előzetes tárgyaláso­kat folytassanak a ’kibővített párizsi értekezlet ügyrendi kérdéseiről. Hivatalosan nőm adtak ki semmiféle köleményt. Fegyvercsempészési botrány Svájcban A svájci szövetségi hatóságok hétfőn bejelentették, hogy export­tilalmat rendeltek el Svájc legna­gyobb fegyvergyárára vonatko­zólag. Az igazságügy-minisztérium szóvivője szerint az Oerlikon, Buehrle and Co. cég fegyver-szál­lításait sújtó' intézkedés további döntésig marad érvényben. A bejelentést megelőzően a múlt A Szonda 6 felvételei holdközelből Az első képet a Szonda-6 a Holdtól 11 ezer kilomé­terre készítette a bolygó felszínéről. A Szonda-6 második fel­vétele a Holdtól alig több mint 3 ezer kilométerre készült. Ugyanakkor a Föld 388 ezer kilométer távolságban volt. A félig látható kis égitest a Föld. A nagy területet mutató képrészlet a Hold felszíne. (Tetetcéő — AP—MTI—KSj A KosoYo-Mebhija-i kilengések fejleményei A jugoszláviai Kosovo—Me­tohija áutonóm tartomány fő­városában, Pristinában és a zömében albánok lakta tarto­mány három másik városában november 27-én közvetlenül a jugoszláv nemzeti ünnep előtt kirobbant tüntetések ügyében kiadott újabb közlemények egyértelműen hangoztatják, hagy a lakosság azt követeli ->a kommunisták szövetsége és vele együtt az egész társada­lom számoljon le mindazokkal, aki-k részt vettek a tüntetés­ben és annak szervezésében-. A JKSZ tartományi bizottsá­gának titkársága szerint "Ko­sovo—Metohija párttagsága és lakossága szilárd egységről tét tanúbizonyságot, de itt-ot’ még mindig érezhető az ellen­séges elemek tevékenysége Ezek azon fáradoznak, hogy csökkentsék a kommunistád szövetségének nyújtott támo - gatás értékét. Ennek érdeké­ben a tartomány valamennyi népének és nemzetiségének nacionalistái, bürokratái és klasszikus reakciósad összefgg- tak«. A szocialista szövetség — a jugoszláviai népfront — tar­tományi elnöksége vasárnapi ülésén aláhúzta, hogy a külföl­di propaganda is közrejátszott a tüntetések kirobbantásában a pristinai helyi szkuosti.ia pedig leszögezte, hogy fel kell függeszteni a zavargásokba- részt vett tanítók és tanárok működését, s meg kell vonni a tüntető egyetemisták ösztön diját A tüntetések miatt eddig 1" személyt vettek őrizetbe. (MTI) héten letartóztattak a társaság két .gazgatojat és azzal vádolták okét, hogy hamis exportpapirekat mu­tattak be 5000 levego-levegö aku­tara, 3M légeliuu'itó agy ura cs mintegy negyedmillió uarab lő­szerre — ezek értcaet 10 mituó svájci frankra becsülik. Ezek a szállítmányok Izraelbe, Egyiplo—ba, Nigériába, a aui- Aráb.ába, Uéi-Atrikába és L,ba- nonba Irányultak annak ellenére, hogy a svájci kormány nem tnge- délyezte a háborúban álló vagy konfliktus által fenyegetett o. s a- gokba való fcgyverszallúásukau A vizsgálattal kapcsolatban Hans Wälder szövetségi ügyész megerő­sítette azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint a zürichi fegyver- gyár nem csupán ágyúkat s. áTi- tott a nigériai szövetségi kermánv- nak, hanem instruktorokat is kül­dött velük az afrikai orszé gba. A svájci televízióban Wa tér Renschler képviselő te erüen In mmentálta a botrányt: -Gyű­löletes dolog, hogy amikor egyfe­lől a Vöröskereszttel svájci á Iám- polgárok vesznek részt Nig r ában egy emberbaráti misszióban, m's- frlől egy magántársaság ugyan­csak svájci állampolgá okát küld ebbe az országba, hogy azok a gyilkos feg-verek kezelésére ok­tassanak-. (AP) Az év 17. géprablása Szombaton este, magyar icu szerint hajnali egy órakor újabb repülőgéprablás történ Miami fölött. Az Eastern Ari- lines amerikai repülőtársaság utasszállító gépét 38 utasával és héttagú legénységével rö­viddel a felszállás után egy fiatalember arra kényszerűéit hogy Dallas helyett Kubába repüljön. A Boeing 720-as tf- pusú óriás gép sértetlenül ki­szállt, az utasokat a kubai ha­tóságok -szí verősí tővel- kínál­ták meg, majd a városba kí­sérték őket, ahol megfelelő szállást biztosítottak számuk­A legénységnek megenged­ték, hogy a gépet viss a.jgyeit, és az már vissza Is tért Miami­ba. Az utasokért később kü- löngépet küldtek Ha- a^n ' bu. A géprabló fiatalemberről csu­pán annyit tudtak kö .’öl" i, hogy — mint leszálláskor kő­ül te — január óta le. ott New Yorkban, -de mér rém b" la tovább az amerikai életfor­mát-. A hírügynökségek stat: zti- kája szerint ez voU 196'' ban a 17. utasszállító g p am ly t útjáról e'téríive Favan ában kényszerítettek leszállásra, és a 3. a legutóbbi nyolc n p si- rán. (MTI) Dokumentum a chicagói rendőrterrorríl Chicagóban valóságos rend- őrlázadás volt a demokrata párt konvenciója idején. A városi rendőrség kegyetlen és indokolatlan, erőszakos terrort alkalmazott békés tüntetőkkel szemben. Ezek a fő következte­tései annak a több mint 300 oldalas dokumentumnak, ame­lyet egy különbizottság állított össze az emlékezetes augusz­tusi véres napokról. Mint is­meretes, a demokrata párt el- nökjelölő konvenciójának ide­jén a chicagói rendőrség a le­hető Ieghrutálisabb terror­ral akadályozta meg a városban a háborúellenes tüntetéseket. A véres rendőrakciók az egész világon nagy felháborodást keltettek és a tv-közvetítések során milliók voltak közvetlen szemtanúi a kegyetlenkedések­nek. A különbizottság a vizsgá­latot egy vezető chicagói üz­letember, David Walker irá­nyításával folytatta. Több mint 3000 tanút hallgattak ki. s a vizsgálat során - zúz óránál több filmet és tv-felvótelt néz­tek végig, tizenkéte~ fény- képfelvételt lapoztak át. A jelentés a-' mondja, hog\ a konvenció idején Chicagó­ban összesereglett tüntetőik között voltak olyanok is, akik erőszakos cselekményekre ké­szültek, de a többség békésen akarta kifejezni szembenállását a társadalommal, vagy a kormány vietnami hábo­rújával. A chicagói rendőrséget a tűn tetések során érték ugyan pro­vokációk, de a rendőrök indo­kolatlanul kegyetlenkedtek és vandál támadásaiknak sok­szor a békés járókelők, a?, egyszerű kíváncsiskodók is áldozatul estek. Jellemző, hogy a bizottság adatai szeri í több mint hatvan újságíró, tv, rá­dió-, film- és fotoriporter is a sérültek, illetve a súlyosa?* bántalmazottak között volt. A rendőrterror nyilván­tartott sebesültjeinek szá­ma meghaladja az ezret, Je sok száz sérülést nem mu­tatnak ki a számok. Ezrek és ezrek szenvedtek bán*almat a könnygázgránátoktól, illetve a Mace nevű vegyszer alkalma­zásától. Daley chicagói polgármes­ter, a rendőrterror értelmi I ’.zerzője, aki a chicagói gettó- izadások során már korábban • is olyan utasítást adott ki, áogy a rendőrök felszólítás nélkül tüzeljenek, nem volt hajlandó elismerni, hogy a je­lentés mindenben megfelel az igazságnak, továbbra is azt mondotta, hogv Chicagónak -büszkének keli lennie- a rendőrökre. (MTI) —

Next

/
Oldalképek
Tartalom