Somogyi Néplap, 1968. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-10 / 238. szám
c 3To • ’ \ \ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 70 fillér A Z M S Z M P M EGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXV. évfolyam, 238. szám * 1968. október 10., csütörtök Aas ENSZ közgyűlésén Iban ismét elvetette a BT határozatát Az ENSZ-fcőzgyűlés kedd esü plenáris ülésén elsőnek Ga.rc.ia uruguayi külügyminiszter-helyettes szólalt fel. Üdvözölte az atomsorompó- saerződést, ugyanakkor sajnálkozva beszéli arról, hogy túlságosan lassú az előrehaladás a teljes leszerelés felé vezető ttom. Brewah sierra leones külügyminiszter beszédét elsősorban a gyarmatosítás elleni harc kérdéseinek szentelte. Ezután Abba Eban izraeli külügyminiszter szólalt fel. Beszédében kísérletet tett arra, hogy a világközvélemény előtt mentegesse Izrael agresszív hódító politikáját. Ismertetett egy kilenc pontból álló programot »a közel-keleti válság rendezésére«. Ez Tel Aviv ismert propagandaszóla- maiból indul ki, s arra az állításra épül, amely szerint állítólag az arab államoknak, nem pedig az izraeli szolda- teszkának kell viselni a felelősséget a közel-keleti feszültség kiéleződéséért. Eban megismételte Izrael követeléseit, hogy közvetlen tárgyalásokat folytasson arab szomszédaival. Ugyanakkor kijelentette, országa kész folytatni a megbeszéléseket Gunnar Jarring közvetítésével is. A palesztinai menekültek problémáiról szólva egy öt évre szóló tervezet kidolgozását sürgette. Eban ismét rnegtaA Hazafias Népfront gazdaságpolitikai tevékenysége Szerda délelőtti ülésén a Hazafias Népfront megyei elnöksége megtárgyalta a nagyatádi járás népfront-bizottsa- gainak tevékenységét, valamint a megyei bizottság gazdaságpolitikai munkáját. Az ülésen részt vett Fábri István, a megyei pártbizottság osztályvezetője és dr. Tóth Sándor, a megyei tanács vb-tit- kára. szinten, mint a korábbi években. A Hazafias Népfrontnak éppen az a feladata, hogy tisztázza az elveket és a helyes gazdasági koncepciókat ismertesse meg a vezetőkkel. A Hazafias Népfront megyei elnöksége a beszámolókat a kiegészítésekkel együtt elfogadta. gadta minden kívülről jövő megállapodás elfogadását a Közel-Kelet országaira vonatkozóan, s ezzel közvetve megerősítette, hogy Tel Aviv továbbra sem hajlandó alávetni magát a Biztonsági Tanács határozatának, amely előírja csapatainak feltétel nélküli kivonását az agresszió révén elfoglalt arab területekről. Csupán annyit jegyzett meg, hogy Izrael »(kész a tűzszüneti vonalakat állandó, biztonságos és elismert határokkal felcserélni Izrael és mindegyik szomszédos arab állam között, és hajlandó úgy elhelyezni csapatait, hogy az megfeleljen a végleges bókeegyez- ményben foglalt feltételeknek«. * * * Az A3 Ahram keddi számában arról ír, hogy Gunnar Jarring, az ENSZ közel-keleti megbízottja kérte U Thant ENSZ-főtitkárt: november 8- val mentse fel megbízatása alóL A lap szerint a svéd diplomata úgy érzi, nem folytathatja eredmény nélküli tárgyalásait. A lap értesülése szerint Jarring ismét elfoglalja korábbi pozícióját és visz- szatér Moszkvába országa nagyköveteként. Ugyancsak az A1 Ahram szerint Nagy-Bri- tannia ENSZ-küldöttsége mindent elkövet Jarring megbízatásán ak megmentésére. Gromiko visszatért Moszkvába Gromiko szovjet külügyminiszter az EÍÍSZ-közgyűlés 23. ülésszakán részt vevő szovjet küldöttség vezetője, kedden Moszkvába utazott. Elutazása előtt a Kennedy repülőtéren Gromiko kijelentette: »Mindent elkövettünk, hogy elősegítsük a vietnami, a közel-keleti és az európai kérdés pozitív megoldását«. Kifejezte reményét, hogy ezeket az erőfeszítéseket a többi ENSZ-küldöttség és tagállam is támogatni fogja. Más országok New Yorkban tartózkodó külügyminisztereivel folytatott megbeszéléseit igen érdekesnek nevezte. Megalakultak az NKP tartományi bizottságai Mint az újjáalakított Nemet Kommunista Párt országos bizottsága közölte, az NSZK-nak mind a tíz tartományában megalakultak a párt tartományi bizottságai, összesen 339 taggal. Tíz nap alatt 71 nagyobb városban létesültek körzeti bizottságok, további 67 körzeti bizottság október 15-ig alakul meg. Figyelemre méltó, hogy tagfelvételre elsősorban fiatal munkások és alkalmazottak jelentkeznek. Észak-Rajna— Westfáliában a tagság átlagos életkora 37 év. Több nagyüzemben, így például az ÁEG-ben és az Opel autógyárban üzemi pártbizottságokat hoztak létre. (MTI) Koszigin látogatása Finnországban ürho Kekkanen finn köz- társasági elnök meghívására október 7-től 9-ig Finnországban, Hanko és Helsinki körzetében tartózkodott nem hivatalos látogatáson A. Ai. Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke. A szovjet miniszterelnök és Kekkanen között őszinte és baráti megbeszélésekre került sor, amelyek során kifejtették nézeteiket az időszerű nemzetközi kérdésekről és a szovjet—finn kapcsolatok továbbfejlesztésének problémáiról. A két államférfi megerősítette a szovjet és a finn kormány eltökéltségét, hogy külpolitikájukban továbbra is szem előtt tartják a - béke megőrzésének, az európai és általános biztonság megszilárdításának, a népek közötti békés együttműködés fejlesztésének szempontjait. Megelégedéssel állapítottak meg, hogy a Szovjetunió és Finnország közötti sokoldalú kapcsolatok sikeresen ■ fejlődnek és kedvező eredményeket hoznak a finn és a szovjet nép számára. Leszögezték, hogy a szovjet—finn viszony fejlesztésének szilárd alapja az 1948. évi barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés volt és marad. A sokéves tapasztalat is bizonyítja : az együttműködés mindkét ország népeinek létérdeke. Kaszigin és Kekkonen meggyőződésüket fejezték ki, hogy a Szovjetunió és Finnország kormányainak irányvonala továbbra is a két ország közötti baráíság és gyümölcsöző együttműködés sokoldalú fejlesztése. ( A szovjet minisztertanács elnöke és a finn elnök leszögezte, hogy ezt a célt szolgálta a most lezajlott találkozó és a feleket érdeklő- kérdésekről folytatót véleménycsere is. (MTI) A bolgár nemzetgyűlés határozata Bulgária külpolitikájának szilárd és megingathatatlan alapja a szocialista országokkal és mindenekelőtt a Szovjetunióval való szövetség, barátság, kölcsönös segély- nyújtás és egység — állapítja meg a bolgár nemzetgyűlés kedd este elfogadott határozata. Az okmány kifejezésre juttatja a nemzetgyűlés képviselőinek elégedettségét az idén szeptemberben Moszkvában megtartott magas szintű szovjet—bolgár tárgyalásokon született megállapodással. tározat — feltétlenül szükség van a Varsói Szerződés további erősítésére, hiszen ez a szervezet a szocializmus megbízható védőpajzsa az imperializmus agresszív politikájával szemben. A nemzetgyűlés egyhangúlag helyeselte azt a segítséget, amelyet Bulgária a Szovjetunióval, Lengyelországgal, az NDK-val és Magyarországgal karöltve nyújtott és nyújt továbbra is a testvéri Csehszlovákiának. A bolgár nemzetgyűlés ülesA jelenlegi nemzetközi szaka kedden befejezte mun- helyzetben — szögezi le a ha- | káját. (MTI) Clifford Európába utazott Clifford amerikai hadügyminiszter szerdán Washingtonból Európába utazott. A miniszter részt vesz a NATO úgynevezett nukleáris védelmi bizottságának ülésén, majd látogatást tesz Nyugat-Ber- 1 inben. Indulása eleit a hadügyminiszter | újságíróknak utalt arrg, h°gy »bizonyos lehetőségeket« lát .az európai feszültség csökkenésére. , Kocsis Lászlónak, a Hazafias Népfront megyei elnökének megnyitója után az elnökség meghallgatta a nagyatádi járási népfrontvezetők beszámolóját ás azt a kiegészítésekkel együtt ejfogadta. A gazdaságpolitikai tevékenység a megye mezőgazda- sági jellegét tekintve elsősorban erre a területre összpontosult és ennek keretében szervezték meg a mezőgazda- sági és gazdaságpolitikai bizottságot is. A Hazafias Népfrontnak, mint a legszélesebb politikai mozgalomnak feladata az új gazdaságirányítási rendszer megismertetése és a társadalmilag káros jelenségek feltárása. Az a cél, hogy a gazdaságpolitikai agitációs munka során felbukkanó javaslatokat, észrevételeket, bírálatokat a népfront vezetősége vitassa meg és továbbítsa a felsőbb szervek felé. Az új gazdaságirányítási rendszer lényegének és módszerének alaposabb megismertetését szolgálták azok az előadások is, amelyeket az elmúlt időszak alatt szervezett a népfront. Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Soós Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, Bognár József akadémikus, László János kandidátus tartott előadásokat a megyében, s ezeket nagy érdeklődés és nem egy helyen élénk szakmai vita követett. Az új gazdasági mechanizmus bevezetése nem mindenhol volt zökkenőmentes. Jóllehet az elért eredmények vizsgálatára még csak féléves statisztikák, kimutatások állnak rendelkezésre — tehát túlzott következtetéseket még nem lehet levonni —, de ez a rövid idő is elegendő arra, hogy megállapítsuk: néhány területen eltértek egymástól a _ társadalmi és a vállalati érdekek, megszakadt az összhang a két tényező között — a fogyasztók rovására. Ismeretes, hogy a gazdaság- irányítás új rendszere sokkal differenciáltabb. körültekintőbb vezetést kíván minden A Vörös Csillag Traktorgyár gépbemutatója A Vörös Csillag Traktorgyár a megyei' szervekkel, a területi tsz-szövetségekkel és a helyi termelőszövetkezettel közösen gépbemutatót rendezett tegnap a hetesi Egyesült Erő Termelőszövetkezetben. Mintegy kétszáz termelőszövetkezeti vezető nézte meg a nagyszabású gyakorlati bemutatót és hallgatta végig a szakmai előadást, s többen teszt vettek az előadást követő vitában is. A rendezvény részvevőt Varga Sándor hetesd tsz-elnök üdvözölte, majd Kersák Jenő, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának termelésfejlesztési csoportvezetője nyitotta meg a bemutató előtti tanácskozást. Elmondotta, hogy a meghívottak tanúi annak a fejlődésnek, amely napjainkban a mezőgazdaságban tapasztalható; hogy a technika legújabb vívmányai, így a korszerűbb gépek is egyre fontosabb szerepet kapnak. Ugyanakkor az igények újabb és újabb kívánalmaikat állítanak a gyárak elé. A gazdaságokban jelenleg dolgozó sokféle típusú erőgép javítása növeli a szerelők gondját, nehezíti a megfelelő alkatrészellátást Hazai traktorgyárunk vezetőinek és termékeinek ez a találkozása a felhasználókkal az új gazdaságirányítás, a piackutatás szellemében történik, s bizonyosan hasznára válik mindkét félnek. Andor Endre, a gyár kereskedelmi igazgatóhelyettese is így summázta a bemutató célját. Mintegy 370 különböző teljesítményű Dutra traktor dolgozik ez idő szerint Somogybán, ezekről bőséges tapasztalatokat szereztek az üzemeltetők, és természetesen olyan észrevételeik is vannak, amelyek figyelembevételével még tökéletesebbé teheti a gyár a Dutra család tagjait. A most forgalomban levő 28. 55 és 90 lóerős gépek — a tapasztalatok szerint — megfelelnek a hazai . igényeknek. Ezeket a traktorokat azonban csak akkor használhatják ki igazán, ha a legalkalmasabb munkagépek, kel — vetőgépekkel, ekékkel, műtrágyaszórókkal és más fontos munkaeszközzel — szerelik fel őket. És nagyon fontos,- hogy a traktorokhoz jól megszervezzék a pótalkatrész-ellátást A gyakorlati bemutatón Dutra traktorokkal üzemeltetett, különböző talajmunkákat és betakarítást végző munkagépeket láthattak a vendégek. A csőtörő, a szártépő, az altalajlazító csakúgy, mint a felvonultatott sok más gép — egy részük megvásárol ható, illetőleg megrendelhető a Somogy megyei AGROKER-nel is — nagv tét- \ szést aratott. A látottakat ki- \ egészítette a bemutató utáni \ filmvetítés, amellyel egy-egy termékét mutatta be a gyár. A gazdaságok vezetői bizonyosan örömmel hallották; hogy ha egyes, a Duitrákhoz való alkatrészeket a forgalmazó szerveknél nem tudnak beszerezni, a gyárhoz fordulhatnak, s teljesítik kérésüket. Mivel sok függ a traktorostól is, a gyár vállalja megfelelő gépkezelők képzését a Dutra traktorokra: oktatást szerveznek ama gazdaságok gépkezelői részére, amelyek kizárólag a Vörös Csillag Traktorgyár gépeivel kívánják technikai bázisukat kiépíteni. Megyénként szervizállomások létrehozását is tervezi a gyár. A vitában részt vevő agrouó- ínusok, műhelyvezetők közér- i i rvrrnhlémá kát mondtak el. Kisbóli Tibor hetesi főagronó- mus egyebek között arra ösztönözte a gyár vezetőit, hogy hazai gépgyárakkal kooperálva igyekezzenek minél előbb és minél több, ezekkel a traktorokkal üzemeltethető talajművelő és szállító eszközöket adni a gazdaságoknak. Győré Imre, a kadarkúti Szabadság Tsz gépcsoportvezetője a Dutra traktorokról eddig szerzett jó tapasztalatokat ismertette. Mások azt javasolták, hogy a gyár tapasztalatszerzésre adjon ki a gazdaságoknak kísérleti gépeket; a külföldön és hazánkban is jól vizsgázott traktorokat anyagi segítségnyújtással tegyék könnyebben megvásárolhatóvá. A tanulságos bemutató Kersák Jenő zárszavával ért vé**■ H. F.