Somogyi Néplap, 1968. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-03 / 232. szám

»OMOGYI NÉPLAP 2 Csütörtök, 1968. október 3. Qt hullámban támadtak a B—52-esek A dél-vietnami hadszínté­ren a Da Nang körzetében le­zajlott harcoktól eltekintve csak szórványos összecsapások voltak a keddi nap folyamán és szerdán hajnalban. Saigon és a demilitarizált övezet között fél úton, Da Nangtól mintegy 90 kilomé­terre a 198. amerikai könnyű­gyalogos dandár katonáin ütöttek rajta kedden a sza­badságharcosok. Az ameri­kaiakat visszavonulásra kény­szerítették. A partizánok két csapatszállító helikoptert le­lőttek. Az AP jelentése sze­rint az erdős dombvidéken még szerdán hajnalban is harcoltak. ötödik napja ostromolja a szabadságharcosok egyik egysége az amerikai kü­lönleges erők, a zöldsap­kások Thuong Duc-i tábo­rát. Az amerikai hadvezetőség a teljesen bekerített védőket helikopterrel odaszállított ten­gerészgyalogsággal erősítette meg. A szabadságharcosak 37 milliméteres légelhárító gép­ágyúból lőtték a helikoptere­ket, és mint az AFP jelenti, többet eltaláltak. Tüzérségi támadást indítot­tak a szabadságharcosok a deltavidék egyik' falva ellen, s ugyanebben az övezetben kisebb összecsapás volt a dél­vietnami kormánycsapatok egy alakulata és a szabadsághar­cosok között. B—52-es nehézbombázók szerdán hajnalban öt hullám­ban támadták Dél-Vietmam északi részében a szabadság- harcosok feltételezett állásait. A VÜK légelhárítása ked­den két behatoló amerikai gé­pet semmisített meg, s ezzel 3193-ra emelkedett a VDK légiterében lelőtt amerikai repülőgépek száma. összesített jelentés szerint a légelhárítás szeptember folya­mán összesen hatvan ame­rikai gépet semmisített meg. (MTI) Az USA válaszolt a szovjet kormánynyilatkozatra McCloskey az amerikai kül­ügyminisztérium szóvivője be­jelentette. hogy az Egyesült Ál­lamok válaszolt a szovjet kor­mánynyilatkozatra, amely há­rom héttel ezelőtt azt javasol­ta, hogy a két nagyhatalom működjék együtt a közel-keleti béke megteremtésében. Az amerikai kormány vála­szát Nicholas Katzenbach kül­ügyminiszter-helyettes nyújtot­ta át Anatoli) Dobrinyin szov­jet nagykövetnek. További megbeszélések várhatók e tárgyban a hét folyamán Dean Rusk és az ENSZ-közgyűlésre New Yorkba érkezett Gromiko szovjet külügyminiszter között. A szovjet javaslat első felté­tele az izraeli haderő vissza­vonása a megszállt arab terü­letekről . A békét az arab—iz­raeli határon állomásozó ENSZ-csapatok biztosítanák. (MTI) Olimpiaellenes hangulat a mexikói diákok gyűlésén Mexikó városban a diákok ünnepi gyűlést tartottak a visz- szakapott egyetemi negyedben, ahonnan hétfőn kivonták a ka­tonaságot. A felszólaló vezetők hangoztatták, hogy a kormány elten folytatni kell a harcot még akkor is, ha ez az olimpiai já­tékokat veszélyeztetné. A.z egyik szónok a 4000 főnyi tömeg éljenzése közben jelen­tette lei, hogy az olimpiai játé­kokat csak a külföldiek és a privilegizált mexikóiak számá­ra rendezték, és megzavarásuk Mexikó javát szolgálná. Hír- ügynökségi jelentések meg­jegyzik, ez volt az első alka­lom, hogy a diákok mozgalmá­ban olimpiaellenes hangulat mutatkozott. A diákok országos sztrájk- bizottsága bejelentette, hogy szerda estére gyűlést hívtak össze, ahonnan tiltakozó felvo­nulást indítanak a katonák ál­tal még mindig megszállva tar­tott műszaki főiskola elé. A mexikói főváros utcáin kedden rophatok jelentek meg, amelyekben egy titokzatos »felszabadí­tás! mozgalom« nagysza­bású katonai művelettel fenyegeti a kormányt, amelyet azzal vádol, hogy rendszeresein megsérti az alkot­mányt és elfojtotta a diákok mozgalmát. LIMA f etr.atido Belaunde perui el­lök 'elfogadta a négy hónapja beiktatott Hercelles-kormány lemondását, amelyet az APFRA párt vezetője és. parla­menti képviselője, Villanueva ídézst t elő bíráló felszólalásá­val. A kormánynak főleg azt vetették a szemére, hogy ked­vezményeket biztosított egy amerikai olajvállalatnak. in nevet Humphrey1 Elnökválasztási abrak az USA-ba-n. (Zsoldos Sándor rajza) Botrányba fulladt a neonáci NPD bonni gyűlése A neonáci NPD kedd esetre összehívott gyűlését a bonni Beethoven-teremben alig egy­órás próbálkozás után a rend­őrség feloszlatta. Ezen idő alatt Adolf von Thadden, a párt elnöke hasztalan igye­kezett megtartani beszédét, amelyet a szavalókórusok »Le a nácikkal«, »Sieg-heil«, »ná­ci disznók« kiáltásokkal sza­kították félbe. Időnként a gyű­lés ellen tiltakozók és a ren­dezők között tettlegességre is sor került. A náciellenss fia­talok könnygázbambákat do­báltak a hallgatóság közé, amelynek nagy része mene­külve távozott a teremből. Amikor az incidensek ad­dig fokozódtak, hogy a terem' néhány üvegajtaja, összetört és a fiatalok kívülről erőszak­kal. .akarták, a lezárt ajtókat kinyitni, a rendőrség bevo­nult a terembe és a gyűlést feloszlatta. Adolf von Thadden később úgy nyilatkozott, hogy ezen­túl nem kísérletezik tömeg­gyűlésekkel, hanem írásbeli propagandát szándékszik foly­tatni. (MTI) Johnson utasítást adott a Taft—Hartley-törvény alkalmazására elnök | sztrájk nyolcvan napra Johnson amerikai kedden este elrendelte a Taft —Hartley-törvény alkalmazá­sát a sztrájkba lépett mintegy .75 000 dokkmunkás . ellep. Mi­után kedden az elnök által kinevezett háromtagú vizsgáló bizottság megállapította, hogy a kollektív szerződés lejárta után kibontakozott bérvita megoldása jelenleg igein nagy akadályba ütközik, az elnök utasította Ramsay Clark igaz­ságügy-minisztert, hogy a tör­vény értelmében kérjen bíró­sági végzést a dokkmunkás tör­Provokáció az NKP bonni irodája ellen Mint a nyugatnémet rend­őri hatóságok szerdán közöl­ték, az elmúlt éjszaka »isme­retlen személyek« tüzeltek a napokban újonnan alakított Német Kommunista Párt bon­ni irodájára, összesen nyolc lövést adtak le az iroda ab­lakaira. (MTI) Illegális röplapok az ostravai területen Vízszintes (Horizontal} gattert veszünk kompletten, üzemképes állapotban Az ajánlatokat ármeg­jelöléssel: Böhönyei Ál­lami Gazdaság, Böhö- nye címre kérjük. (70557) Az ostravai területen röp­lapok jelentek meg, amelye­ket egy illegális szerv, »a CSKP területi akcióbizobtsá- ga« bocsátott ki. A röplapok elavult és dogmatikus néze­teket hangoztatnak és hami­san értékelik a január utáni fejlődést. Amint azt a Rudé Právo megjegyzi, a röplapokon töb­bek között — mindenféle bi­zonyíték nélkül — az olvas­ható, hogy a csehszlovák nép­gazdaságban végbement vál­tozások a »munkanélküliek nagy seregének« létrehozását bp>lf)7ták' " A'röplapok a »CSKP Fiy­dek—Mystek-i területi ak­cióbizottságának felhívása« címmel jelentek meg. A CSKP területi bizottsá­ga elhatárolta magát ettől a föld alatti »akcióbizottságtól« és kijelentette, hogy az ilyen tevékenység pártszakadáshöz vezethet. A CSKP területi bizottsága rámutat, hogy az egység je­lenleg életbevágóan fontos érdeke mind a cseh, mind a szlovák népnek és pártjaik­nak. Ám ez az egység nem képzelhető el sem a jobbol­dali elemekkel, sem a balol­dali szélsőségesekkel való szövetségben. (MTI) ténő felfüggesztése érdekében. Sylvester Ryan bíró ezek után elrendelte, hogy az- ILA szak­szervezeti központ, amely a sztrájkot elrendelte, adjon utasítást tagjainak a munka felvételére. A nyolcvan napos halasztás módot nyújt újabb tárgyalások folytatására. A Johsnon által kinevezett vizsgáló bizottság ülésén Ja­mes Gleason, a dokkmunká­sok szakszervezetének elnöke lefejtette, hogy a konténeres szállítás bevezetése következ­tében az ILA-hoz tartozó mintegy százezer dokkmun­kás közül tíz év alatt 70 000 elvesztheti munkáját. (MTI) A mozilátogatók régi is­merőse, a hetven éven felüli veterán komikus, Jimmy Durante valami nagyon mu latságosat mondhatott Hu­bert Horatio Humphrey-nak. Hiszen látjuk a képen: HHH milyen jóízűen kacag! Any- nyi bizonyos, hogy az öreg Jimmy nem az elnökválasz tási esélyekről beszélt. Mert abban az ügyben, a közvéle­mény-kutató .intézetek egy­behangzó jelentése szerim Humphrey-nak még bágyad! mosolyra sincs oka. Megle­het, Du, ante arra vonatko­zóan adott tippet a demok­raták jelöltjének, hogy mi­ként lehetne a legjobban borsot tűrni Nixon orra alá. De az is lehet, hogy :— ép­pen az egyelőre kedvezőtlen kilátások miatt — Humph­rey állandó »udvari nevet- tetöjének« szerződtette az öreg filmkomikust. Utóvég­re nevetve — még veszíteni is kellemesebb ... Csak Lübka alkat?... A Blick című zürichi nagy példányszámú napilap főszerkesz­tője t hat hónapra kitiltották a parlamentből, mert megírta, hogy a legutóbbi vita alatt két képvis lo elaludt. A zürichi Neue Pres­se, a Blick legnagyobb konkurrense szerdai számában fényképet közölt, amey azt ábrázolta, hogy Lüblie nyugatnémet elnök el­aludt a nyugatnémet hadsereg gyakorlatainak megszemlélése közben. A lap a képhez azt irta, Nyugat-Németországban — Svájc­cal ellentétben — még az állam ;ö is büntetlenül alhat a nyilvá­nosság előtt. Váratlan fordulat Hamis dilemma A Trud, a szovjet szakszer­vezetek lapja szerdai számá­ban élesen bírálja Salomaat, a finn építőmunkások szak- szervezetének elnökét, amiért megnyilatkozásaiban hamis dilemmát felállítva azt hir­deti: a finn szakszervezetek vagy az öt szövetséges ország szakszervezeti központjaival őrzik- meg kapcsolataikat, s ez esetben felmerül a cseh­szlovák . szakszervezetekkel való szakítás veszélye, vagy pedig a csehszlovák szakszer­vezetekkel marad meg a kap­csolat, ekkor azonban az »ötök« szakszervezeteivel fennálló kapcsolatoknak kell megszűnniük. A szovjet szakszervezetek lapja hangsúlyozza, hogy a finn szakszervezetek egyál­talán nem állnak ilyen dilem­ma előtt, s felhívja a figyel­met arra, hogy Csehszlovákia, Bulgária, Magyarország, Len­gyelország, az NDK és a Szov­jetunió szakszervezeti képvi­selői röviddel ezelőtt lezaj­lott budapesti tanácskozásu­kon közösen foglaltak állást amellett, hogy a moszkvai megállapodás reális alapot nyújt a csehszlovákiai hely­zet normalizálására, és a csehszlovák munkásosztály, a dolgozók legfontosabb felada­ta e megállapodás gyakorlati végrehajtása. A Trud elítéli Salomaanak azt a töreíkvését, hogy az öt szövetséges szocialista ország Csehszlovákiának nyújtott testvéri segítségét megkísérli »megszállásnak« beállítani a finn szakszervezeti tagság előtt. Furcsán fest — mutat rá a szovjet szakszervezeti lap —, amikor egy munkás- mozgrjimá személyiség egy nó­tát fúj a reakciós propagan­dával. (M.T1) ha Ü4* SS «Isiink a biafrai c*»agiai«k A Guardian szerint francia légihídon jön a hadianyag Miután Gowon nigériai köz- társasági elnök a függetlenség kikiáltásának 8. évfordulója al­kalmából a polgárháború vár­ható közeli befejezéséről be­szélt, bizonyos jelekből ítélve a hadszíntéren váratlan fordulat következett be. Kedden ugyan­is Umuahiában, a biafraiak ideiglenes fővárosában egy ka­tonai szóvivő bejelentette, hogy csapataik több fronton ellentá­madásba mentek át. Harcok folynak Owerri városában, amelynek bevételét csak a kö­zelmúltban jelentette a köz­ponti kormány. A biafraiak most megkí­sérlik, hogy a központi kormány csapatait kives­sék a városban elfoglalt állásaikból és Aba irányá­ban visszavonulásra kény­szerítsék. A biafrai csapatok lassú elő­nyomulásban vannak Yuyo fe­lé, miután visszafoglalták Iko- tekpene városát. A biafrai szó­vivő szerint a nigériai csapatok jelentős veszteségeket szenved­tek. Katonai szakértők szerint, amennyiben a biafrai szóvivő közlései megfelelnek a valóság­nak, pillanatnyilag elhárult a veszély a biafraiak ideiglenes fővárosa, Umuahia felől. A biafraiak mostani katonai sikereinek okára látszik fényt deríteni az angol Guardian keddi, címoldalon közölt jelen­tése, amely »megbízható nyu­gat-afrikai forrásokra hivat­kozva közölte, hogy De Gaulle franeia elnök immár tettekre váltotta Biafrát támogató korábbi megnyilatkozásait, és Franciaország a múlt hét szerdáján légihidat létesített Biafrában. A legnagyobb titok­ban megszervezett akció során naponta legalább 30 tonnányi fegyvert és lőszert juttatnak Gabonán keresztül repülőgé­pekkel a biafraiakhoz. Eddig már több zászlóalj fölf egy vérzésé re elegendő automata fegyvert kaptak a biafrai csapatok Fran­ciaországból. A Guardian szerint a kor- mánycsapatok több parancsno­ka azt jelentette Lagosba, hogy néhány nap óta a csapataikkal szemben álló biafraiak tűzereje jelentős mértékben megnöve­kedett. Az AFP szerdán délután francia illetékes körök nyilat­kozatát idézte, amely szerint minden alapot nélkülöznek azok a híresztelések, hoey Franciaország fegyver"kát szál­lít Biafrának. Francia részről ugyanakkor leszögezték, hogy a párizsi kormány minden tőle telhetőt megtesz gyógyszerek­nek és élelemnek a biafrai la­kossághoz történő eljuttatásá­ra,. (MTI) Szalagfűrész, körfűrész és Stihl motorfűrész mellé Bérezés erdőgazdasági normák szerint. Jelent­kezni lehet: Böhönyei Állami Gazdaság, Bö­hönye. (70558)

Next

/
Oldalképek
Tartalom