Somogyi Néplap, 1968. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-03 / 232. szám
Csütörtök, 1968, október 3. 3 SOMOGYI NÉPLAP «s pártvizftőiéfek űjjéwálaszfása Gordeskümk Barossa a téli ellátásról Két év munkáját teszik mérlegre a megye pártszervezetei ezekben a hetekben. Számot adnak arról, hogy a IX. kongresszus határozatait hogyan hajtják végre, a gazdaságirányítás új rendszerének bevezetését hogyan készítették elő, mit tettek a Tegyünk többet Somogyért! mozgalomért, s az eddig eltelt Hallgattak a kilenc hónapban hogyan dolgoztak az új mechanizmus szellemében. Pártéletünk kiemelkedő eseménye a vezetőségek új jav á> osztása. Lapunk munkatársai az első taggyűléseken vettek részt kedden a tabi és a nagyatádi járásban, s erről számolnak be írásaikban. kommunistákra Szavaznak a fona'gyári kommunisták. A Pamutío- nó-ipari Vállalat Újpesti Cérnagyárának Nagyatádi Telepén az általános iskola úttörői és az üzem KISZ- fiataljai köszöntötték az 1-es számú alapszervezet vezetőségválasztásra ösz- szegyűlt kommunistáit. Tóth István, a taggyűlés elnöke üdvözölte a párttagokat, a járási párt-vb képviselőit. Ezután Magyar Tibor- né, az alap- szervezet tít- • kára számolt be a legutóbbi két évről. Elmondta többek között, hogy a beszámolási időszakban mintegy ezer tonnával nőtt a termelés az üzemben, 1966-ban és 67-ben 100, 1968 első háromnegyed évében pedig 100,5 százalékra teljesítették tervüket. Hangsúlyozta, hogy a terv teljesítése nagyon fontos, hiszen a gyár termékeinek egyharmad része exportra kerül. Itt említette meg, hogy ez szükségessé tette a minőség javítását és a választék bővítését. Mindkettőről az elégedettség hangján szólhatott. Például 1965-ben a termékek 0,45, 1967-ben pedig csak 0,03 százalékát kifogásolták az átvevők. A jó eredmények lehetővé tették, hogy az üzemben eleget tegyenek a IX. pártkongresszus munkaidő-csökkentés- ről szóló határozatának: bevezessék a 44 órás munkahetet. A siker okait elemezve rámutatott arra, hogy a műszaki fejlesztés mellett a kommunisták helytállása, példa- mutatása, szervező ereje jelentősen előmozdította a feladatok elvégzését. Jellemző, hogy 1966 67-ben a Szakma kiváló dolgozója kitüntetést kapott 191 dolgozó közül 42 párttag volt. Az egyes alapszervezetek kommunistái megtalálták az emberek szívéhez vezető utat, a munkások hallgattak a párttagokra. A pártcsoportok mozgósították az embereket feladatuk végrehajtására. Mivel a vezetőség gondos ellenőrzés alá vette a párt- alapszervezet egész tevékenységét, a beszámolóban a hiányosságok is terítékre kerültek. A legfőbb hibaként néhány párttagnak a taggyűlésről való rendszer^ távolmaradását, a pártoktatás gyengéit, valamint a pártcsoportok munkájának néhány fogyatékosságát említette. Ezeknek a kijavítását tűzte legfőbb feladatul is egyben az új vezetőség elé. A taggyűlésen többen szót kértek.. A Vöröskereszt és a KISZ-szervezet tagjainak nevében köszönték meg a párt- szervezet segítségét; a hála hangján emlékeztek meg a kommunistáknak a 44 órás munkahét bevezetéséért tett erőfeszítéséről, sürgették a notórius hiányzók fegyelmi felelősségre vonását. A felszólalásokra adott válasz után megkezdődött a választás. A tagság egyhangúlag adta szavazatát a titkárra és a négy vezetőségi tagra. Az 1-es alapszervezet titkára ismét Magyar Tiborné lett. A vezetőség tagjai; Szendrődi Istvánná, Bosnyák Péter, Káplár Imréné és Kovács Imrévé. Szegedi Nándor Százszázalékos Sokan munkából, szolgálatból érkeztek a nágocsi községi pártalapszervezet kommunistái közül a vezetőségválasztó taggyűlésre. Miközben hallgatom a fiatal pártttitkár — Tar Jenóné pedagógus —■ beszámolóját, amely tükrözi a pártvezetőség és a pártszervezet valamennyi kommunistájának kétévi munkáját, s kicsendül belőle a falujukért érzett felelősség, az arcokat figyelem. — A pártépítéssel nem lehetünk elégedettek. Két esztendő alatt csak három párttaggal erősítettük sorainkat, ezt a munkát folyamatossá, rendszeressé kell tenni. Többet kell segítenünk a tömegszervezeteknek, elsősorban a KISZ-nek és a nőtanácsnak, s arra kell törekedni, hogy azt a tekintélyt, amelyet a párt- szervezet, a kommunisták kivívtak maguknak, a jövőben is megtartsuk. Az arcok azt tükrözik, hogy a beszámoló a közös eredményeket és a közös feladatokat tartalmazza. Ezt igazolták a hozzászólók is, akik a párt- építés, a tömegszervezeti munka segítségét s a pártszervezet tagságának elméleti képzését tartották a legfontosabb feladatnak. Feláll a jelölő bizottság elnöke, s a titkár személyére tesz javaslatot. Ismét Tar Je- nőné neve hangzik el, immár harmadik alkalommal a nágocsi pártszervezet életében. A taggyűlés előtti beszélgetés jut eszembe. Tantó itt kezdte tizennégy évvel ezelőtt pedagógusi pályáját, s nem szíveeea érkezett Nágocsra. De megszerette a falut, az embereket, majd fölvették párttagnak, négy évvel ezelőtt pedig titkárnak is megválasztották. Nagy felelősséggel végzett munkájával érdemelte ki, hogy ismét őt javasolták, s a tagság százszázalékos bizalmat szavazott neki. De nemcsak a titkár, hanem az egész vezetőség kiérdemelte ezt. Müller Béla, Melischek István, Dömötör János, Czigány Lászlóné a jelöléskor és a szavazáskor is százszázalékos bizalmat kaptak a tagságtól. — Ez a bizalom a pártvezetőségtől a jövőben még jobb munkát kíván, a tagságtól pedig azt, hogy ebben segítse, támogassa a vezetőséget — tolmácsolta a megyei pártbizottság üdvözletét Papp János, a megyei KISZ-bizottság titkára. A pártvezetőség nevében Müller Béla mondott köszönetét az előlegezett bizalomért. Jó volt tapasztalni a huszonkét tagú pártszervezet megfontolt döntését, s azt, hogy a kommunisták soraiban hét különböző korú, foglalkozású asszony is helyet foglalt. Felelősségérzetüket szépen tükrözte az ágyban fekvő Nieder Lajos, — a pártszervezet legöregebb kommunistájának — üzenete, aki arra kérte a tagságot, hogy kommunista feleségét engedjék helyette is szavazni, mert 5 is részt kíván vállalni ebből a fontos, a pártszervezet és a falu éleiében jelentős munkából. Szalai László Példát m a kommunistá A Lábodi Állami Gazdaság nyolc pártszervezete közül a nagykorpádé kerületben választották meg először az új vezetőséget. A harminckilenc tagú alapszervezet a virágokkal feldíszített ebédlőben ült össze. Eljött a taggyűlésre Szakos Ferenc, a Nagyatádi Járási Pártbizottság főelőadója és Pan- kász Ferenc, az állami gazdaság igazgatója is. Szabó István párttitkár alaposan és mélyrehatóan elemez- ! i* * sag, tettek ä kommunistáik azért, hogy egyre eredményesebben gazdálkodik a kerület, hogyan juttatják érvényre az új mechanizmus szellemét bent az irodában és kint a földeken. Teljesen gépesítették a munkát, nagyobb hozamú búza- és kukoricafajtákat szereztek be, a talajmunkákat pedig kiválóan elvégezték — ennek eredményét mázsákban mérhették le. A gépműhely a párttag Mercncsics Vendel vezeti. Az ő felelősség- munkájának köszönhető, hogy nem kellett igénybe venni idegen gépeket, gyorsan s a költségkereten belül maradva megjavították a traktorokat. Társa, a kommunista Hardi Imre motoron vitte a 30—40 kilós alkatrészeket, ha sürgős volt a javítás. S a többiek: Si- monka Ferenc, a két Varga István, Csordás János, Piöcza József traktorosok példamutató és lelkiismeretes munkája is benne van, hogy ez a kerület még nem volt veszteséges. Takács József traktoros szorgalmazta a jó munkamódszerek átvételét, figyelemmel kísérte, hogy ne fizessen kötbért a gazdaság vagcnállásért. Két párttag és öt KISZ-es aratott éjjel-nappal a kombájnokkal. S a kerület idejekorán végzett az aratással. A kerületben négy szocialista brigád dolgozik. A KMP jubileumára most újabb vállalásokat tettek. A példa- mutatás a pártépítésre is kihatott: két év alatt tíz új taggal gyarapodott a pártszervezet. A hozzászólók közül Takács József. Kovács Géza. Szabó János, Pálfi Sándxrr azt szorgalmazta, hogy teljesen gépesítsék a .szállítást, minél előbb adják át rendeltetésének az új istállót, s a brigádvezetők is törjék a fejüket az egyszerűbb és olcsóbb munkamódszereken. Pamikász Ferenc igazgató megállapította, hogy ez a pártszervezet a legcélratörőbb a gazdaságban, a legjobban ez segíti a gazdasági vezetést. A termelés ellenőrzésében, és irányításában, az emberek nevelésében a tömegszervezetekkel karöltve kiválóan tevékenykedik. A pártvezetőség színvonalas és korszerű munkáját nemcsak szóban ismerte el a tagság, hanem a szavazataival is. Egyetlen ellenszavazat nélkül választották meg újra titkárnak Szabó Istvánt, a dohányos szocialista brigád vezetőjét, aki egyébként 1952 óta tevékenykedik párttitkárként a járásban: s a pártvezetőség tagjainak Bondor Józsefet, Földi Józsefet, Szabó Antalt és Takács Józsefet. Herbai János, a taggyűlés elnöke méltán kívánta azt az újra megválasztott pártvezető- ségmek, hogy a megkezdett úton haladjon tovább. Lajos Géza A jelölő bizottság munkájának bírálata Korán esteledik, de úgy látszik, Karádan a hót órai kezdés is korainak bizonyult, még fél óra múlva is egymásnak adták a pártszékház kilincsét az emberek. A Búkazalász Tsz 55 párttagja közül negyvenkilencen jöttek el a vezetőségválasztó taggyűlésre, sokan a gépek, a jószág mellől, a mezőről érkeztek. A szokásos formaságokon hamar túlestek, s így Kromek Pál. a taggyűlés elnöke átadhatta a szót Árvái József párttitkárnak. A beszámoló kerek és alapos volt, hű képet rajzolt a szövetkeret kommunistáinak kótesz- tendős munkájáról. Dicsért és bírált, elemezte a fogyatékosságok okait, joggal állapíthatta meg e munka ismeretében a járási pártbizottság munkatársa, Mihályi András: ez a párt- szervezet ténylegesen gazdája, politikai irányítója a termelő- szövetkezetnek őket, nem beszeltek velük, pedig az eltelt egy hónap alatt lett volna erre idő. Bata János, a jelölő bizottság elnöke (lehet, hogy csak fogalmazási hiba volt) a saját maga nevében terjesztette elő a személyi javaslatokat. Pedig neki a tagság véleményére kellett volna hivatkoznia, azt kellett volna előterjeszteni. Hogy a taggyűlésnek ez a része is rendben lezajlott, az nem kevésbé köszönhető a járási pártbizottság jelenlevő képviselőinek — Gadanecz György első titkárnak, Mihályi András munkatársnak —, akik megfontolt, okos tanácsaikkal biztosították, hogy a pártdemokrácia ne szenvedjen csorbát. A párttagság végül is a jelölő bizottság által javasolt személyeket válaszolta meg, vagyis a régiek ismét bizalmat kaptak, s 'két új taggal is bővült a pártvezetőség. Varga József (Tudósítónktól.) A fogyasztási szövetkezetnek kell biztosítania a Barcs lakóinak téli ellátásához szükséges .zöldségfélét, gyümölcsöt és burgonyát. E célból termelőszövetkezetekkel, állami gazdaságokkal és háztáji gazdaságokkal kötöttek szerződést Burgonyából háromszáz mázsát tárolnak pincében és prizmában. Javában folyik a télre való elraktározása annak a négyszáz mázsa almának, amely a csokonyavisontai termelőszövetkezet és a Lábodi Állami Gazdaság gyümölcsösében termett. Három vagon vöröshagymát, hetven mázsa sárgarépát 100 mázsa káposztát és 30 mázsa egyéb zöldségfélét helyeztek el eddig a tárolóhelyeken. ELADTÁK A TŐKÉRŐL A BORT A Termelőszövetkezetek Áruértékesítő Irodája a Budapesti Őszi Vásáron figyelemre méltó kezdeményezéssel lépett fel: a termelőszövetkezeti pincegazdaságok idei bortermését »lábon« kínálta eladásra a vendéglátóiparnak. Azóta a köröshegyi, a nyársapáti, a móri, a kéthelyi, a csávolyi, a babarci és a duna- földvári termelőszövetkezeti pincészetek mintegy 40 000 hektoliternyi bortermését egy tételben él is adták a vidéki és a budapesti vendéglátóipari vállalatoknak. A megállapodás értelmében a vásárlók még a tőkén, szőlő formájában megnézték leendő borukat, s joguk, lehetőségük van menetközben az érés folyamatának, a bar kezelésének, tárolásának stb. ellenőrzésére. De hát ez így persze túl általános. Mi van mögötte? A járásiak is elmondták, hogy a Búzakalász kommunistái igen derék emberek, helytállnak a munkában, a szövetkezet építésében. És ez nagy szó. Fölnézhetnek rájuk a pártemkívü- liek, hallgathatnak szavukra. Nem egy tsz-íejlesztési program a pártszervezettől indult Id. S íme, az idei majdnem katasztrofális időjárás ellenére ez a szövetkezet 15 mázsás holdanként! búzatermést ért el, ennél jobb eredményt csak egy tsz mondhat magáénak a járásban. Nincs taka.rmányhiá- nyuk, pedig máskor, jobb években volt. Tavaly ősszel a kommunista traktorosok mozgalmat indítottak, hogy ne maradjon felszán- tatlamul a télre egyetlen talpalatnyi föld sem. Nem is maradt. Dolgoztak munkaidő után, de még ünnepnapokon is. Lelkesedésük átragadt párton kívüli társaikra is. Eredményeikkel hódítanak is. Hogy egyebet ne mondjak, a két évvel ezelőtti vezetőség- választás óta tizennéggyel nőtt a párttagok száma, ami külön megkapó: az 55 párttag közül 47 fizikai dolgozó. Közben eszmeileg is erősödtek, többen vé- gieztek különféle pártiskolát, persze tanulhattak volna többen is — mint ahogy ez a vitában is elhangzott. Igen, a vita._ Sajnos ebben nem produkálták úgy magukat a párttagok, mint a munkában. Persze felelősségérzetből, vitázó kedvből — ahogy ez a jelölésnél kiderült — nem volt hiány. Árvái Józsefet ellenvetés nélkül, teljes egyöntetűséggel jelölték és választottak meg ismét titkárnak. A vezetőségi tagok megválasztása azonban már nem ment ilyen »simán«. Nem a jelöltek ellen volt kifogás, hanem a jelölő bizottság munkájával voltak elégedetlenek a párttagok. Egymás után szólaltak fel, h ogy asm is kérdezték meg „••• ahol telim és cselekedni kel!6é Termelőszövetkezetekben dolgozó fiatalok tanácskozása Tegnap a kaposvári Kilián Győrgy Ifjúsági Házban a kaposvári járási KISZ-bizottság tanácskozást tartott a járás termelőszövetkezeteiben dolgozó fiataloknak. Elmélyült, időnként szenvedélyesen vitázó tanácskozás volt ez, bizonyítva, hogy falun dolgozó fiataljaink — szakemberek és nem szakemberek — őszinte akarattal kívánják szolgálni a mezőgazdasági nagyüzem gyorsabb ütemű fejlődését. Békés Lajosnak, a járási KISZ-bizottság első titkárának köszöntő szavai után dr. Szeré- nyi János, a Kaposvári Járási Pártbizottság titkára mondott gondolatat ébresztő vitaindítót. — Mindennapi munkánkban — hangoztatta — egyre inkább érezzük annak a szükségét, hogy a fiatal nemzedéknek mind nagyobb szerepet biztosítsunk. Azt kívánjuk, hogy életüník minden területén nagy kedvvel alkossanak, dolgozzanak a fiatalok. Külön foglalkozott dr. Szerény! János azokkal a problémákkal, amelyekkel az újért, a jobbért harcoló fiatalok szemben találják magukat. Bár a társadalom tettrekészségre ösztönzi a fiatalokat, ennek ellenére nem egy törekvés a meg nem értés, a maradiság gátjába ütközik. Különös jelentősége van a kezdeményezésnek a mezőgazdaságban, ahol napjainkban forradalmi átalakulás megy végbe. A vitában igen sokan mondták el véleményüket, tapasztalataikat. Sokoldalúan foglal- i koztak a falusi fiatalság helyzetével, ám a vitában a központi helyet a fiatal szakemberek gondjai foglalták el. — Mi felelősek vagyunk a fejlődésért —. mondta többek között Vörös Ferenc, a so- mogyjádi termelőszövetkezet gépészmérnöke, éppen ezért ne ijedjünk meg, ha olykor elkép- zelésetok falakba ütköznek. Mi nem félreállítani akarjuk az idősebbeket, elődeinket, mellettük képünk helyet és velük együtt kívánunk dolgozni az újért, a jobbért. A meghívón ez a mondat állt.: »Legyünk ott mindenütt, ahol tenni és cselekedni kell!« Ezt a tanácskozást, ezt a vitát valóban ez az őszinte szándék vezette. Ezért is nagy kár, hogy nem vett részt személyesen is több falusi vezető a megbeszélésen, hogy a szép számú meghívottból mindössze néhányan képviseltették magukat. Pedig az itt elhangzott gondok legalább annyira tartoznak a falu irányítóira, miatt az ott élő, ott dolgozó fiatalokra. A jól sikerült összejövetel kedves pillanata volt, amikor a tanácskozás végén Tóth János, a megyei KISZ-bizottság titkára átadta a megyei if júkombáj- nos-verseny első két helyezettjének a jutalmat. Az első helyezett, a hetesi Bekkert János versenyzászlót és kétezer forint pénzjutalmat, a második helyezett Kovács János oklevelet kapott és jutalomból novemberben a Szovjetunióba utazik a Komszomol megalakulásának 50. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségre. X. M.