Somogyi Néplap, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-13 / 189. szám

SOMOGYI N É P ti AY 2 Kedd, 1968. augusztus 13. ÚJABB HALÁL LOS ANGELESBEN McGovern Kennedy híveire számít A demokrata párti versenypályán hárman startolnak Az UPI politikai megfigye­lőkre hivatkozva arról ír, hogy az Egyesült Államok el­nökválasztási kampányában a demokrata párti versenypá­lyán három induló startol. Ezek közül kétségtelenül a legesélyesebb Humphrey alel- nök, aki vasárnap elhangzott televíziós interjújában biza­kodóan nyilatkozott saját esé­lyeiről. Mint mondotta, leg­alább 1500 delegátus szavaza­tára számít biztosan, ami jó­val több, mint a győzelemhez szükséges delegátusi szavaza­tok száma. McGovern ugyancsak a te­levízióban beszélt, ezúttal a VDK amerikai bombázásának kérdéséről. A szenátor, aki a meggyilkolt Robert Kennedy híveinek támogatására szá­mít, a vietnami problémát ál­lította kampányának közép­pontjába. Hangoztatta, hogy Észak-Vietnam bombázása »súlyos hiba-» volt az ameri­kai kormányzat részéről, az akciók beszüntetése fetétlenül szükséges a háború befejezé­séhez. A demokraták harmadik versenyzője McCarthy szená­tor a kaliforniai Saeramentó- ban egybegyűlt demokrata párti delegátusok előtt kifej­tette, hogy a párt 1952 óta nem rendelkezik a megfelelő »vitalitással és politikai, kez­deményezőkészséggel-“. Java­solta, hogy az eddigi négy év helyett két évenkint tartsa­nak konvenciókat, mindig megtalálják a megfelelő po­litikai irányvonalat. Los Angelesben hétfőre virradó éjszaka lövöldözés volt a néger negyedben. A tűzipárbajban, amelyet polgá­ri személyek és a megerősí­tett rendőri egységek vívtak, egy ember életét vesztette és több mint 30-an megsebe­sültek. A város négerlakta kerüle­tében vasárnap este karnevál volt és ennek zűrzavarában dördültek el az első lövések. Két héttel az amerikai de­mokrata párt elnökjelölő kon­venciója előtt Humphrey, McCarthy és McGovern után valószínűleg újabb »elnökje­lölt« is jelentkezik majd: Les­ter Maddox, a hírhedt fajgyű­lölő georgiai kormányzó, aki annak idején revolverrel és baltával zavarta ki vendéglő­jéből a négereket, közölte: foglalkozik a jelöltség gondo­latával, hogy »megmentse amerikát a szocializmustól«. Ugyanakkor növekszik annak a valószínűsége, hogy a libe­rálisok nyomására a konven­ción nem fogadják el a Mis­sissippi küldöttség manáátu­George S. McGovern dél-dakotai szenátor augusztus 10-én sajtóértekezleten bejelentette, hogy ő is megpályázza a demokrata párti elnökjelöltséget. (Rádiótelefotó — mát, a küldöttséget kizárólag a párt fehér hívei közül állí­tották össze. Helyettük az úgynevezett »igazi demokra­ták« csoportja vehet részt a konrgesszuson. A csoport fekete és fehér politikusokból áll, vezetője Medgar Evers testvére. A Los Angeles néger negye­dében, Wattsban, hétfőre vir­radó éjjel kirobbant zavargá­soknak három néger halottja és 50 sebesültje van, közülük hat rendőr. A tüntetők kövekkel és üres üvegekkel dobálták meg a rendőröket, akik egy néger asszonyt le akartak tartóztat­ni, a helyszínre érkező erősí­tést pedig szórványos puskatűz fogadta. A rendőrség hajtóva­dászatot indított a lövöldözők után. Több épület kigyulladt. Az 1965. évi Watts-i augusztu­si zavargások óta itt ilyen mé­retű incidens nem is fordult elő. Kisebb-nagyobb faji MTI Külföldi Képszolgálat) tűzések a napokban az Egye­sült Államok mintegy féltucat más városában is voltak. (MTI) Séta közben Dubcek, a CSKP első tit­kára Cernik miniszterelnök­kel vasárnap virradóra Prága utcáin sétált — jelentette a csehszlovák hírügynökség. A két sétálót járókelők állítot­ták meg, akik közvetlen han­gú beszélgetést folytattak a két államférfival. Dubcek en­nek során óva intett minden olyasféle illúziótól, hogy a Nyugat gazdaságilag szeretné támogatni Csehszlovákiát. Csehszlovákia ugyanis szocia­lista rendszerben él. Cernik miniszterelnök a be­szélgetés során utalt arra, hogy egyes nyugati államok diszkriminációs gazdasági po­litikát folytatnák Csehszlová­kia ellen. Példának említet­te, hogy a nácik által a há­ború során Csehszlovákiából ellopott 18 tonna aranyat még mir dig zároltan tartja az Egyesült Államok, hang sú­lyozta. hogy Franciaország és Anglia már hajlik az arany visszaadására, de a csehszlo­vák kérést az Egyesült Álla­mok visszautasította. (MTI) Lemondott a bíró Lemondott a rhodesiai leg­felső bíróság egyik bírája. John Dendy Young azután je­lentette be döntését, hogy a rhodesiai legfelső bíróság el­utasította az angol királyi államtanács illetékességét a rhodesiai ügyekben, megerő­sítette 32 afrikai ügyében a közelmúltban hozott halálos ■'téletet. Johnson kórházban van Johnson amerikai elnök hét­főn kórházi kivizsgálásnak veti alá miagát. Az elnök bél- bántalmakban szenved. (MTI) A titkár megvan, de hiányzik az elnök Vasárnap éjszaka sértetle­nül előkerült az öt nappal ez­előtt elrabolt dr. Ulyses Pe­reira Reverbel, Pacheco uruguay-i elnök egyik közeli munkatársa. Az uruguay-i ál­lam telefon-igazgatóság igaz­gatóját a »kína-barátnak« mondott Tupamaros titkos szervezet tagjai rabolták el. Uruguay történelmének leg­nagyobb hajtóvadászatát indí­tották a hatóságok az eltűnt tisztviselő felkutatására. A teljesen kimerült, de ezt leszámítva ép és egészséges Pereirát az egyik montevideói utcán parkoló autóban talál­ták meg egy ismeretlen tele­fonálótól szerzett adatok nyo- mán. A telefonhívásra erős rendőri különítmény sietett a helyszínre és a gyógyszerek­kel elfcábított Pereirát a rend­őrség főhadiszállására szállí­tották. LÉGGÖMBKALAND A nigériai-biafrai megbeszélés zárt ajtói möfött lityik Az etiopiai császár elnökle­tével, Diallo Tellinek, az AESZ főtitkárának jelenlét­ben tartották meg hétfőn d !’ - után Addis Abebában a nigé­riai—biafrai megbeszélése harmadik ülését. A zárt ajtók mögött lezajlott ülésen a kon­fliktus rendezésének problémá­jával foglalkoztak. Három és negyedórás tárgyalás után a biafrai küldöttség elhagyta a tanácskozótermet, a nigériai küldöttség HaiU Szelasszié császár és az etióp kormány tagjai még egy ideig ott ma­radtak. A tárgyalásokat ma folytat­ják. Nigériai helyzetjelentés A nigériai kormány vasár­nap óta kétmillió röpcédul szóratott le repülőgépekről biafrai területre és a szomszé­dos övezetekre, felszólítva a biafrai . menekülteket, hogy térjenek vissza otthonaikba és a kormánycsapatok által fel­szabadított területekre. A röp cédulák szerint a központi kormány szavatolja azok biz­tonságát, akik jelentkeznek a szövetségi csapatoknál és biz­tosítja ellátásukat. A Nemzetközi Vöröskereszt Bizottság közölte, hogy a múlt héten nigériai kormány csapa­tok tüzeltek egy repülőgépé- e. amely segélyszállítmánnyal úton volt Biafrába. A gép kényeden volt visszafordulni támaszpontjára. Az eset miatt tiltakoztak a lagosi kormány­nál. Stuttgarti jelentés szerint a nigériai kormánycsapatok hét­tőn tüzeltek két repülőgépre, amelyek egy evangélikus és egv katolikus jótékonysági szervezet szállítmányát vit­ték volna Biafrába. A Nemzetközi Vöröskereszt Bizottság szóvivője szerint a nigériai központi kormány visszautasította azt a kérést, hogy a kormánycsapatok ne tüzeljenek a Biafra felé tartó repülőgépekre. Az ügyben a tárgyalások tovább folynak. (MTI) ŐSZIBARACK AZ ÚTTESTEN Interpelláció a miniszterhez Franciaországban folytatód­nak az eladási nehézségek miatt elégedetlen gyümölcs- termelő parasztok tiltakozó tüntetései. Vasárnap Grand Meoye legfontosabb országút­jain szórták az úttestre tilta­kozásuk jeléül több tonna el­adhatatlan őszibarackot és körtét. A tüntető parasztok röpiratokat is osztogattak, amelyek arról panaszkodnak, hogy termésüket potom áron vásárolják fel a kereskedők és drágán értékesítik a piaco­kon. Így is a nyakukon ma­radt a termés fele. René Lamps kommunista képviselő a földművelésügyi miniszter­hez intézett interpellációjában konkrét intézkedéseket köve­telt a gyümölcstermelők meg­segítésére. (MTI) össze­Befejeződött az egészségügyi gyakorlat A Magyar Néphadsereg ki­képzési programjának megfe­lelően 1968 augusztus elején megtartott egészségügyi gya­korlat — amelyet a Honvédel­mi Minisztérium az Egészség- ügyi Minisztériummal együtt működésben szervezett — be­fejeződött. A gyakorlat igazolta a részt vevő katonai és polgári szer­vek magas fokú szakmai fel- készültségét és jelentősen hoz­zájárult a gyakorló szervek együttműködésének fejleszté­séhez. A gyakorlatot megtekintet­ték a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság, a Lengyel Népköz- társaság, a Mongol Népköz- társaság, a Német Demokra­tikus Köztársaság, a Szovjet­unió és a Román Szocialista Köztársaság katonai és pol­gári egészségügyi szerveinek meghívott képviselői. (MTI) PALY AZATI HIRDETMÉNY A Somogy megyei Tanács Kaposvári Kórháza pályázatot hir­det fiatal, lehetőleg kaposvári lakosú érettségizett lányok részére munka i anasra Az állások szeptember 1-én kerülnek betöltésre. Jelentkezhetnek mindazok, akik a fenti feltételeknek megfelel­nek és az egészségügyi pályára hivatást éreznek. A tanfolyam ideje 3 év. melynek elvégzése után gyermekápolónői szakké­pesítést szereznek. Jelentkezés) határidő: 1968. augusztus 15. (10381) A Hétköznapi fasizmus Nyugat-Németországban Kért torontói fiatalember ezzel a léggömbbel indult el Halifaxból, hogy Kanadából Európába repüljön. íme az ünnepélyes felszállás, amelyet alig 60 mérfölddel később a kevésbé ünnepélyes leszállás és egy alapos tengeri fürdő követett. Vasárnap éjjel egy halászhajó mentette ki őket * tengerből. A »hajótörés« okáról nem érkezett jelentés. A nyugatnémet televízió a napokban bemutatta Mihail Romm »Hétköznapi fasizmus« című dokumentumfiljét. Az ország haladó közvéleménye érdeklődéssel és megelégedés­sel fogadta a filmet. A neofa­siszták azonban nagy zenebo­nát csaptak. A neonáci Nem­zeti Demokrata Fárt lapja, a Deutsche Nachrichten tiltako­zott a film bemutatása ellen. Mint a Frankfurter Rund­schau közli, a film műsorra tűzéséért bírósági eljárást in­dítottak Klaus Bismarck, a nyugatnémet televízió egyik vezetője ellen. A Die Tat című frankfurti antifasiszta lap üdvözli a film bemutatását. Egyúttal rá­mutat arra, hogy a televízió- adás rendezői célzatos kom­mentárt iktattak a film elé és kihagyták a filmből azt a részt, amely a Hitler által finanszírozott monopóliumok (Krupp, Thiessen, Flick) ha­talmának nyugat-németorszá­gi feléledéséről, valamint a revansista bajtársi szövetsé­gek tevékenységéről szól. (MTI) r. Agglegény sorsra ítélt fiúk Komor jövő vár az osztrák húszéves fiatalemberek egy részére. Míg ugyanis a ko­rábbi években határozott nő­felesleg mutatkozott, 'zlcn- leg a 20—29 éves fiatalem­berek közül 19 ezernek nem jut feleség. Ezt állapította meg az egyik legújabb sta- tisztilca. E statisztika s'érint jelenleg Ausztriában körül­belül 646 ezer huszonéves fiatalember él. Ezzel szem­ben mindössze 527 ezer 20— 29 éves osztrák fiatal nő van. A legkedvezőtlenebbek a 25—29 éves fiatalemberek kilátásai arra, hogy hozzájuk illő partnernőt találjanak. N e dobja szemétbe / a mákgubót! A háztáji kertek és a termelőszövetkezetek kisebb termését kilós tételekben is megvásá­rolja a HERBARIA megbízásából a helyi FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET. A mákgubó ára mázsánként 300 Ft (2953)

Next

/
Oldalképek
Tartalom