Somogyi Néplap, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-19 / 195. szám
*7 VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK Ára: 1 forint | ÉLJEN AUGUSZTUS 20-A, I 7 & | ALKOTMÁNYUNK ! AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXV. évfolyam, 195. szám 1968. augusztus 19., hétfő ÜNNEPE! MEGNYÍLT a HOTEL BAGLAS #',5SV INTIZIT ,* llj szálloda és özem Marcaliban A Marcali környék-én húzódó szőlőhegyről kapta a nevét a járási székhely tegnap felavatott új szállodája, a Hotel Baglas. A csaknem hatmillió fariratos költséggel épült szállodát a SZÖVOSZ Tervező Vállalatának mérnökei álmodták pauszra és a Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat készítette el. A Marcali és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet kezelésében működő vendéglátóipari egység, tizenkilenc szobájában egyszerre hatvan vendéget tud fogadni. Éttermében pedig háromszá- fogadásra. gának tagja, a SZÖVOSZ elnöke meg Bogó László, a MÉSZÖV elnöke is. A vendégeket Király Ferenc, a járási pártbizottság első titkára és dr. Ress Zoltán, a járási tanács vb-elnöke köszöntötte. . Szirmai Jenő megnyitójában arról beszélt, hogy az elmúlt tíz évben vendéglátóiparát, kereskedelmét tekintve is sokat fejlődött Marcali. De ez alatt az idő alatt megalapozta iparát is. Az új szálloda még nagyobb lehetőséget ad majd a járás növekvő forgalmában is a kulturált vendégzan ülhetnek egyszerre az asztalhoz. A tegnapi átadási ünnepségen részt vett Szirmai Jenő, az MSZMP Központi BizottsáFelmerült itt a kérdés — mondotta Szirmai elvtárs —, hogy miért csak egy emeletes? Én azt mondom: fontos, hogy van. s ha majd a marcaliak már úgy érzik, hogy kicsi, akkor építsenek rá még egy emeletet. Az alkotmány ünnepe alkalmából a szálloda után új üzemet is avattak a járási székhelyen. A budapesti Horizont Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet bőrdíszmű üzeme már száztíz asszonynak ad munkát. Bedolgozó létszáma még- ennél is nagyobb: négyszáz asszony áll szerződéses viszonyban a szövetkezettel. Az üzemben táskák, használati cikkek készülnék műbőrből. A tegnapi avató ünnepségen egész kis kollekciót tudtak bemutatni a vendégeknek, hiszen az üzem már korábban megkezdte a termelést. Koppányvölgyi nap Törökkoppányban Esős időben kezdődött tegnap délelőtt a fCoppányvölgyi nap ünnepségsorozata Törökkoppányban, s az időjárás némi módosítást kényszerített a nagy gonddal összeállított programra. Amit azonban az eső sem zavarhatott meg, az a hagyományos, immár hatodszor megrendezett Koppányvölgyi nap kiemelkedő eseménye volt: dr. Soós Gábor, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter helyettese somogyi és Tolna megyei - koppányvölgyi — termelőszövetkezeti vezetőkkel tanácskozott időszerű mezőgazdasági kérdésekről. A megbeszélésen ott volt Sási János, a megyei tanács vb-elnökhe- lyettese; Varga Károly, a Hazafias Népfront megyei titkára; Gadanecz György, a Tabi Járási Pártbizottság első titkára; Gáti István, a Tabi Járási Tanács vb-elnöke és Pfeiffer Elemér, a Középsomogyi Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének titkára is. A kötetlen beszélgetés során Soós elvtárs a gazdaság- irányítás reformjának mező- gazdasági vonatkozásairól, az eddigi országos tapasztalatokról tájékoztatta a közös gazdaságok elnökeit. Elmondta egyebek között, hogy az önállóság növekedése a termelőszövetkezetekben nem csorbította a munkák tervszerű menetét, a termelési tervek és arányok jobban igazodnak a gazdaságok helyi adottságaihoz, mint korábban. Ugyanakkor a gyakorlat’ azt U bizonyítja, hogy helyenként nem nyúlnak elég bátran a helyes termelési szerkezet kialakításához. A Koppány-patak völgyében szinte minden szövetkezetben egyformán nagy az erózió veszélye, a veszély elleni védekezés egyik módja pedig a helyes talajművelés. Ez az évente ismétlődő összejövetel jó alkalom arra, hogy kicseréljék véleményüket, ta- ■ pasztalataikat a hasonló körülmények között gazdálkodó szövetkezetek, ezzel is előbbre léphetnek a gazdálkodási eredmények növelésében. A szövetkezeti vezetők közül Kromek Pál karádi, Schäfer Jakab somogydöröcs- kei és néhány Tolna megyei tsz-elnök a termeltetők, szolgáltatók és a közös gazdaságok közötti kapcsolat fogyatékosságairól beszélt. Tájékoztatták a miniszterhelyettest arról, milyen talajjavítási— védelmi munkákat végeztek eddig, ám a folytatáshoz több támogatást, nagyobb anyagi segítséget kérnek, különben a kedvezményesebb vízrendezési munkálatokra futja csak az erejükből. Délután a törökkoppányi kultúrteremben nagygyűlésen találkozott a falu • és a környék lakóival dr. Soós Gábor miniszterhelyettes. A padsorokat zsúfolásig megtöltő hallgatóságnak szövetkezeti és általános mezőgazdasági kérdésekről tartott eőadást. Ezt, megelőzően és a gyűlés utón a mostoha időjárás ellenére szép kulturális jwogramoi láthatott a számos érdeklődő: a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet katonai alakulatok egyikének zenekara, egy magyar katonazenekar, valamint a siófoki Balaton Táncegyüttes és a karádi népi együttes szórakoztatta a hatodik Koppányvölgyi nap közönségét. Alkotmányunk híven szolgálja a nép hatalmának ügyét LOSONCZI PÁL BESZÉDE NAGYKŐRÖSÖN Vasárnap a 600 éves Nagykőrös zászlódíszbe öltözött főterén gyűltek össze a város lakói, az üzemek dolgozói, a környező tanyavilág parasztsága, hogy megünnepeljék az alkotmány napját. A nagygyűlés elnökségében helyet foglalt Losoncéi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Cservenka Fe- rencné, a Pest megyei Pártbizottság első titkára, Bugár Jánosné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkár-helyettese, dr. Mondok Pál, a Fest megyei Tanács V. B. elnöke, S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára, Szűcs Zoltán, a városi tanács vb- elnöke, Takác's Jenő, a városi pártbizottság első titkára, tömegszervezeti, üzemi vezet ők, a közös gazdaságok, valamint a Csepel Autógyár dolgozóinak képviselői. A Himnusz elhangzása után Horváth Lehel, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnöke megnyitotta a nagygyűlést, majd Losonczi Pál mondott beszédet. Gazdagodik, épül az ország, javul a lakosság élete Tisztelt ünnepi gyűlés! Kedves elvtársak! Barátaim! Ezekben a» napokban népünk országszerte augusztus 20—át ünnepli. Ehhez a naphoz történelmünk fontos eseményei fűződnek. Augusztus 20-án emlékezünk István király ezer év előtti államalapítására. Ezen a napon iktattuk törvénybe szocialista társadalmi rendünk alaptörvényét, népköztársaságunk alkotmányát. Köszöntjük és megszegjük az új kenyeret, amelyben — a földek dolgozóinak szorgalmas munkája mellett — egész társadalmunk összefogása testesül meg. És itt, Nagykőrösön kapcsolódik még mind» ehhez a város fennállásának 600. évfordulója — kezdte beszédét az Elnöki Tanács elnöke, majd hangoztatta: A hazánk felszabadulását követő évék osztályharcaiban kivívott győzelmek eredményeként, 19 évvel ezelőtt az országgyűlés ünnepélyesen törvényerőre emelte a nép alkotmányát. Visszavonhatatlanul kinyilvánította: hazánkban minden hatalom a dolgozó népé. Rögzítette a történelmi eredményeket, amelyeket a munkások, parasztok és értelmiségiek néhány esztendővel a felszabadulás után, kemény politikai harcokban és áldozatos munkával kivívtak. Ha visszatekintünk az azóta eltelt időre, tiszta szívvel elmondhatjuk: alkotmányunk híven szolgálta a nép hatalmának ügyét. Az eltelt közel két évtizedben programadó célkitűzései sorra megvalósultak. E történelmileg rövid idő alatt nagy utat tettünk meg szeretett hazánkban a szocialista társadalmi rendszer építésében. Korszerű nagyipart teremtettünk. A mezőgazdaságot szocialista alapokra helyeztük. Az egész népgazdaságban uralkodóvá lettek a szocialista termelési viszonyok. Egyszer s mindenkorra megszűnt a társadalmi létbizonytalanság. Közkinccsé váltak a tudomány és a kultúra eredményei. Korszerűsödött és szélesedett a közoktatás, magas színvonalra emeltük az egészségügyi és szociális ellátást. Ä dolgozók jóléte évről évre emelkedett. Tisztelt nagygyűlés! Elv- társak! Országunk belső helyzete szilárd. Törvényes rend van, nyugbdt építőmunka folyik. Népünk — pártja vezetésével — magabiztosan halad nagy célja, a szocializmus teljes felépítése felé. Napjaink feszültségektől terhes Világában ez tovább növeli sikereink értékét, s tekintélyünket a nemzetközi életben. Alkotómunkánk nyomán harmadik ötéves tervünk teljesítésében, kiforrott gazdaságpolitikai célkitűzéseink megvalósításában eredményeket értünk el. Az új gazdaságirányítási rendszer helyességét bizonyítják, mostani gazdasági fejlődésün k főbb tendenciái: népgazdaságunk különböző ágazatai arányosabban, nagyobb zökkenők nélkül fejlődnek. A termelés fokozottan igazodik a szükségletekhez és az áruforgalom is mind kiegyensúlyozottabb. A szocializmus alapvető célkitűzéseinek megfelelően gazdagodik, épül az ország, jobbá válik a lakosság élete. A munkás-paraszt szövetség a hatalom rendíthetetlen alappillére Üzemavatás Somogyudvarhelyen Májusban kezdte meg közép betonáru üzemének építését Somogyudvarhelyen a Somogy njegyei Vegyesipari Vállalat, rekord idő alatt, három és fél hónap elteltével át is adta rendeltetésének az új létesítményt. A próbaüzemelés után megkezdődött a termelés: a betoncsöveket, oszlopokat, járdalapokat és betonelemeket gyártó üzem ötven embernek ad munkát. A két műszakos termelésre a jövő év elején térnek át, és 1969-ben már 9 millió forint értékű betonáru készítését tervezik. A további fejlesztés lehetővé teszi, hogy 1970- ben már kétszáz embernek! biztosítsanak munkát, termelési tervüket pedig 18—20 millió forintra emeljék. Tegnap ünnepélyes külsőségek között került sor az üzem átadására, ahol a megyei párt- bizottság, a megyei tanács illetékesei, valamint a csurgói járás vezetői is reszt vettek. Az üzemavatón Kisdeák József, a Somogy megyei Vegyesipari Vállalat igazgatója kö- szöntöitte az ünnepség részvevőit. Ezután Fűzi István igazgatóhelyettes üzemavató beszédében ismertette, milyen lehetőségeket hordoz magában az a kavioskészlet, amivel a környék rendelkezik, majd kitért arra is, hogy a jövőben az igényeknek megfelelően ráállnák a magasabb műszaki színvonalat igénylő betpnáruk előállítására is. Ezt követően Bertalan József, a Csurgói Járási Pártbizottság első titkára köszönte meg a somogyudvarhelyi üzem létrehozását. Hangsúlyozta annak a segítségnek a jelentőségét, amivel a járás iparfejlesztési tervének előbbreviteléhez hozzájárultak, egyben enyhítették a környék foglalkoztatási gondjait. Az avatóünnepség részvevői I oürvk ezután megtekintették az taapnékeit észvevői j r>i: az üzem I sz fisz Az egykor elnyomott és kizsákmányolt munkásosztály uralkodó osztállyá emelkedett. Hivatásának megfelelően — a dolgozó parasztsággal szövetségben — vezetője lett társadalmunknak. Az elmúlt két évtizedben eslajátí- totta a történelmi felelősséggel járó országkormányzás tudományát. A számában megnövekedett, egységében összeforrott munkásosztály vezető ereje, teremtő munkája pedig nélkülözhetetlen pillére volt és marad az ország gyarapodásának. E nélkül és az általa véghezvitt szocialista iparosítás nélkül nem lehetne gyorsan fejlődő népgazdaságunk, korszerű mezőgazdaságunk, közlekedésünk és megalapozott jólétünk. Ipari munkásságunk erőfeszítései előrelendítik az egész ország termelését. Bizonyítéka ennek az is, hogy az ipar termelése — akár a napi átlagot, akár az egy foglalkoztatottra jutó termelést vesz- szük figyelembe — ez év első felében magasabb volt az előző évi azonos időszakénál. Kimagaslóan fejlődik a gép- és vegyipar. A munkásosztály termelési tevékenysége alapvető biztosítéka az új gazdasági irányítási ‘ rendszerben a piaci .helyzet stabilitásának, a kiskereskedelmi forgalom gyors növekedésének és a gazdaságunk számára oly fontos export kedvezőbb alakulásának. Az erőssé kováesolódott munkás—paraszt szövetségnek, a nemzeti egység erősödésének tulaidonítha+íuk. hogy sikeresen megvalósul a Magyar Szocialista Munkáspárt politikája. Az elmúlt 23 év bebizonyította. hogy a munkás— paraszt szövetség a hatalom rendíthetetlen alapmiiére és — a nemzet kibontakozó pgv- ségével eeviitt — esész néiavét felemelkedését szolgália. Történelmi szükségszerűség és mindenkori faiadat számunkra olyan politika megvalósítása, amely a két alapvető dolgozó osztály, a munkásosztály és a parasztság érdekeinek helyes összhangját biztosítja. Pártunk kilencedik kongresszusának határozata alapján ennek a követelménynek tettünk eleget, amikor folytattuk mezőgazdaságunk korszerűsítését, a belterjes fejlesztés t. Az új mechanizmus szellemében arra törekszünk, hogy szocialista mezőgazdasági üzemeink valóban önállóan gazdálkodjanak, a törvényes feltételek között szabadon alakítsák kapcsolataikat a gazdasági életben. Az elmúlt néhány év tapasztalatai alapján megerősödött parasztságunk meggyőződése, hogy helyes utat választott, amikor felelősséggel vállalta a szocialista szövetkezeti nagyüzemek tartós megalapozását és építését — mondotta Loson- czi Pál, majd hangsúlyozta: Kedvezően befolyásolták, segítették a mezőgazdaság fejlődését azok a központi intézkedések is, amelyeknek feltételei éppen a nagyüzem alapján értek meg. Ezekben az Intézkedésekben kifejezésre jut a mezőgazdasági dolgozók áldozatkész és eredményes munkájának elismerése, megbecsülése, a munkás—paraszt szövetség belső tartalma és gazdaságunk szilárdsága. Az Elnöki Tanács elnöke ezután arról beszélt, hogy az idén is született néhány olyan intézkedés, amelyek a rendkívüli időjárás okozta nehézségek enyhítését szolgáljak. Bízunk benne, hogy az állam gondoskodása — párosulva a mezőgazdasági dolgozók szorgalmával és lankadatlan munkakészségével — minimálisra csökkenti a természet kedvezőtlen befolyását mondta, majd így folytatta: (Folytatás a 2. oldalon)