Somogyi Néplap, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-14 / 164. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1968. július ft, Növényvédelmi tájékoztató Ajánlates este permetezni a Siurgsiiyatábiákat A Somogy megyei Növényvédő Állomás tájékoztatása szerint a száraz, meleg időjárás miatt több kártevő különösen elszaporodott. Így például a mezei pocok az egész megyében, de főleg a pillangós táblákon terjedt el. A védekezést Arvalinnal ajánlatos folyamatosan végezni, ügyelni kell azonban a vadmérgezések elkerülésére. Borsózsizsekkel — a megyei fölmérés szerint — minden vizsgált tábla 30—35 százaléka fertőzött. Ezért a nagyobb károk megelőzése végett a csép- léstől számított tizennégy napon belül a gázos fertőtlenítést el kell végezni. A földibolha a szárazság miatt most a lassan fejlődő kukoricatáblákban okoz tetemes károkat. Ezt a kukorica levelein látható vékony, kanyargós rágások bizonyítják. Hungária DL és L típusú, valamint Wofatox szerekkel ajánlatos ellene védekezni. A gyümölcsfa-takácsatkák elszaporodásának is kedvez a meleg, száraz idő. A fák lombozata az atkák kártétele nyomán vörösesszürke lesz, és a gyümölcs idő előtt lehullik. Védekezésére a Pol-Akaritox, Teidon V 18. Tinox, Bi-58 szerek alkalmasak. A burgonyabogár második nemzedékének rajzásából származó lárvák már megjelentek a földeken. Az eddig használt védekezőszerekre sok a panasz. A hatástalanság leggyakoribb oka, hogy a termelők szereket erős napsütésben szórják ki, emiatt azok nagyrésze elbomlik. Ezért a nagyobb hatékonyság érdekében ajánlatos az esti órákban való permetezés. Jó, ha tudják a termelők, hogy megjelent A Magyar Népköztársaságban engedélyezett növényvédő szerek jegyzéke 196S című kiadvány, amelynek nemcsak a gazdasági vezetők, hanem a szakmunkások, raktárosok is hasznát vehetik. BARÁZDÁK Gyors lábú futólovak patkója csattog a kövezeten, úgy iűnik, sürgős a hintós fogat útja. Gépkocsik suhannak el mellette, azokhoz képest mintha állna. Megtört arcú, idős ember a hajtó. Szeme alá hosszú barázdákat vésett az idő, arcát barnára cserzette a nap. Ha a városba küldik, egy kicsit gyorsabban hajtja a lovakat. Nem szereti a nagy forgalmat, az autókra meg egyenesen haragszik, mert rádudálnak, egyik-másik úgy megy el mellette, hogy attól fél, eléri a kocsitengelyt. De hát hogyan mondja meg nekik, hogy sehol se voltak még azokkal a bádog masinákkal a század elején, s nemigen volt fürgébb fogat annál, amelyiken ő ült a bakon. Egyvalami mégis megmaradt azokból az időkből. A hintát ugyanúgy megnézik az emberek az utcán, mini régen. Csakhogy ma azért, mert egyre kevesebb van belőlük. A többit az autók leszorították az útról. Amikor Varga István kimaradt az elemi iskolából, még nagy szó volt, ha valaki hintóba ülhetett, akárcsak hajtőként is. Parádéskocsis lett, mert szerette a szép lovakat, a határt, s azt sohasem tudta megunni. — Legtöbbször az agronó- mussal vannak úton, mondják róla a kaposvári Latinka Tsz- ben. — Ahol a motor, a gépkocsi már nem megy el, Pista bácsi még elbiztatgatja a két futólovat. A dűlőket úgy ismeri, mint a tenyerét. Ha valahol a mezőn várni kell, beáll a rendbe, segít valakinek. Máskor elnézelődik a dűlő végében, a mezsgyétől, mezsgyéig futó barázdák közt. Reggel hatkor kel, s gyakran este hét-nyolc óráig munkában van. Ha elfárad is, akkor sem beszél róla. Még otthon sem. Megalakulás óta tagja a tsz- nek, de öt akkor sem hallották panaszkodni, amikor egy-egy év nem sikerült a szövetkezetnek. — Pedig érdekli a gazdálkodás, véleményét nem is hallgatja el mondják róla. — Minden érdekli mindenről tudni akar. Megkérdezi a szakembereket is, ha valamilyen új módszer bevezetésére készülnek. Pista bácsi utasai elől szeretnek ülni a bakon, a hajtó mellett. Azért is, mert így a hosszú út nem olyan unalmas, meg aztán ki emlékszik ma már a régi parádéskocsisokon kívül arra, hogy a hintán melyik számított valamikor a legelőkelőbb helynek. Amikor legutóbb az utasa voltam, engem is maga mellé invitált az első ülésre. Ahogy kiértünk a városból és elkanyarodtunk a szövetkezet új majorja felé, az autók elmaradtak, az idős ember meglazította a szárat. A lovak kényelmesebb tempóra váltottak. Ránéztem, s mintha nem ültek volna olyan mélyen azok a barázdák a szeme gödrében. Főként, ha a lovakról beszélt. Csak akkor láttam újra mélyülni az egymásba futó ráncokat, amikor hátra fordult, s még egyszer az autók után nézett. Nagy József Noteszlap A kösimliesséffrüB Alig akad a napnak olyan órája, amelyben ne vijjogna fel a tűzoltó autó szirénája. Lángban álló házhoz, gabona- tűzhöz iparkodnak az emberek aggódó pillantásaitól kísérve. Gyakran nem érhetnek ki idejében, a kései tájékoztatás miatt vagy mert másutt keletkezett tűz oltása köti le őket. De a tűz megfékezése nemcsak az állami és önkéntes tűzoltók feladata, mindannyiunk kötelessége segítséget nyújtani, megfékezni a tüzet, menteni a kenyérnek vagy takarmánynak való gabonát. Péter György szentbalázsi KlSZ-titkár hazafelé igyekezett motorján, amikor a taszári vasútállomás melletti gabonatáblában egy mind jobban terjedő tüzet vett észre. A tüzet a mozdonyszikra okozta. Utasával, Csu- torás Pál úttörővel és az oda siető vasúti dolgozókkal tüstént a tűz oltásához láttak és megakadályozták, hogy nagyobb kár keletkezzen. Ám, miközben önmagukat sem kímélve fáradoztak, két motoros, egy Skoda és egy Moszkvics személygépkocsi haladt el mellettük. Lassítottak, kíváncsian nézték a tűzzel birkózó embereket, segíteni azonban nem voltak hajlandók. Ezt a közönyt nem lehet, nem szabad szó nélkül hagyni. Szerencsére, kevés az ilyen közömbös ember. Az, aki tudja, mennyi munka, vesződ- ség és verejték van a kaszára érett gabonában, az nem tud elmenni segítségnyújtás nélkül az ilyen tüzek mellett. Szép példáját mutattta ennek a 76 éves Novák Fülöp- né pamuki lakos, aki éppen a közelben tartózkodott, amikor a kigyulladt nádas egy hatalmas gabonatáblát veszélyeztetett Erejétől telően oltotta a lángokat. Igyekezett menteni a kenyérnek valót, ök, a lelkiismeretesek vannak többségben, s ezt tudni jó érzés. Sz. L. EZ A HÁLA? A fegyelmi A napokban négy ipari tanulót állítottak fegyelmi elé a M oson - magyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár kaposvári üzemében. A négy fiatalt azzal vádolták, hogy eltulajdonították a tanműhelyből a szerszámok egy részét. Az eset meghökkentette mind a szakmunkásképző intézet, mind a gyár vezetőit, sőt a tanműhely jó érzésű fiataljait is. Felháborodásuk jogos volt. Hisz a négy tanuló ahelyett, hogy jó munkájával, helytállásával meghálálta volna azt a mint egy kétmillió forintot, amelyet az állam és a vállalat az emelt szintű oktatás feltételeinek megteremtésére (tanműhely, gépek stb.) biztosított, megkárosították a közös vagyont, szégyent hozott az osztályra, a nevelőkre. % Amint hallottam, az a gondolat is fölmerült: a társadalmi tulajdon megkárosítása miatt kitiltják az üzemből a négy tanulót. Mégsem ikerült rá sor. A fegyelmi bizottság nem akarta szinte egész életükre lehetetlenné tenni a vétkeseket Lehetőséget adott nekik arra, hogy megváltozzanak. Ügy határozott, hogy mindegyikük tanulóidejét három hónappal meghosszabbítja. Enyhítésül kimondták, lehetővé A hatás teszik a harmadik év végén, hogy eltöröljék azoknak a büntetését, akik példamutatóan viselkednek. Arra a kérdésre keresve választ, hogy kiben milyen hatást váltott ki a fegyelmi, a következőt állapíthattam meg: a fiatalok megbánták tettüket, és szilárd elhatározásuk, hogy a javulás útjára lépnek. A balatonfenyvesi P. Lajosnak és a tardpusz- tai F. Istvánnak a szülei is alaposan elgondolkoztak a történteken, s mélyen megrendültek. Kevésbé lehetett ezt tapasztalni azonban J. Gábor szüleinél, ök ahelyett, hogy elítélnék gyermekük cselekedetét, és példásan megbün tetnék, még mindig mentegetni próbálják fiuk tettét. Talán nem is gondolnak rá, hogy ezzel rossz irányba befolyásolják. Nekik is tudomásul kellene venni, hogy a fegyelmi bizottság helyesen járt el, és nevelő szándék vezérelte a büntetés kiszabásakor. A szülőktől méltán elvárja, hogy támogassák törekvésében. Nyilván ezért is kérte többek között tőlük: írják meg azt, ha gyermekük nem viselkedik jól. Így idejekorán megtehetik a szükséges intézkedéseket. Csakis az üzem, az iskola, a szülők szoros kapcsolata, együttműködése érhet el kedvező fordulatot az említett fiataloknál. Sz. N. AUTOMAT, ÓJ Tetszetős, üdítőital-árusító automatát helyezett üzembe a kaposvári állomáson az Utasellátó, A gép ára is tetszetős, az ügyes, háromféle szörpöt kínáló adagológép 40 000 forintba került. Már az első napokban nagy sikert aratott. Mindazok, akik nem kívántak a meleg étterembe beülni, itt oltották szomjukat a megfelelő nyílásba bedobott kétforintos segédletével. Igaz, ez nem ment nagyon könnyen. Sokan hiába nyomkodták a gombokat, hol a pénz ragadt benn, hol pedig a pohár, s az ital csurgóit a földre, miközben a bedobott pénz szomjas gazdája bánatosan nézte a sikertelen próbálkozást Gyakran kellett igénybe venni a szerelő segítségét, így nagy nehezen hozzájuthatott az italhoz, akinek nem ment a vonata, és volt ideje várokozni. De most már vagy két hete ott áll az állomáson az a fránya automata, s ha néha-néha akad is egy bátor vállalkozó, azt is a közelben fagylaltot árusítók kiállítása akadályozza meg szándékának végrehajtásában: — Ne dobja be, mert rossz...! Aztán megmagyarázzák, hogy a külföldi géphez nem jó a magyar papírpohár, s éppen ilyen bajok vannak vele akkor is, ha az itthoninál jobb minőségű poharat tesznek bele, mert a gép konstrukciója sem mondható sikeresnek. Hiszi, nem hiszi a szomjas ember, ez talán mindegy. De ha nem is mondják, bizonyára már sokan gondoltak arra: minek kellett akkor az olcsónak éppen nem mondható automatát megvásárolni, olyan sok talán a kidobni való pénzünk...?! (S zalai) Rudolf Schirmbaum az • utolsó kocsiba szállt, Megfordult benne a gondolat, ha menekülnie kell, és kiveti magát a robogó szerelvényből, nem kerülhet a kerekek alá. A hajnali járaton sokan igyekeztek a munkahelyükre, Schirmbaum behúzódott a kocsi peronjának sarkába. Amikor a kalauz jött, kétforintost nyújtott neki. Semmit sem szólt, a kalauz egy átszállójegyet tépett le, és egy forint harmincat a tenyerébe számolt. Schirmbaum zsebre tette a pénzt, és unottan elfordult. Pisztolycsővel nézett szembe. — Most lelőlek, báci. A volt SS-legény hátán lefutott a félelem első verejték- cseppje. Megérkezett Budapartre ... Azokban az órákban, amikor Gömöry doktor az apró- hirdetés megfejtésével bajlódott Wocheck professzor már az egyik üdülőhelyen pihente ki kalandos utazásának fáradalmait. Hilde — mint mindig — most is mellette volt és minden igyekezete arra IráiuzuU, boajf az idős tudós gondjaiból minél többet átvállaljon magára. Mindenekelőtt kis kézi könyvtárat szervezett a Magyarországon gyártásra kerülő műtrágyaféléket ismertető művekből. Később néhány tucat kémcsövet, pipettát, egyszerűbb vegyi anyagokat szerzett be, gondolta, még az ezekkel való játszadozás is könnyít főnöke lelkiállapotán. Ám ezeken a délelőttökön váratlanul két férfi kereste a tudóst. — Szigony őrnagy vagyok — mutatkozott be az egyik — a magyar elhárítás tisztviselőiéként kellett megkeresnem önt, doktor úr. — Miért? Talán azt hiszi, meghibbantam és kémkedni jöttem magukhoz? — Erről szó sincs, és ha ettől akár egy pillanatig is félnünk kellett volna, biztos lehet abban, professzor úr, hogy kormányom nem gondoskodna ilyen vendégszeretettel önről. — Hilde! — kiáltott a professzor —, ezeket az urak rád gyanakszanak. Szigony őrnagy csendesen — Ügy látszik, bal lábbal méltóztaitott fölébredni. Sajnos sokkal komolyabb ügyben kell , zavarnunk professzor úrékat. — Hát akkor rajta — hallgatom. _ Elhoztam a hazája lapjaiban megjelent legújabb híreket. Ezek azt állítják, hogy ön meghibbant, nem ura többé akaratának, állapota oly súlyos, hogy bekövetkező halálával — a mi embertelen bánásmódunk következtében — bármely pillanatban számolni lehet. Vegtisatelte- tés, hogy ön éppen nálunk keresett menedéket. Döntésének azonban súlyos politikai vonatkozásai is vannak. Amíg ön jó egészségnek örvend, addig semmiféle politikai retorziót közös ellenségeink nem tudnak Magyarország ellen alkalmazni. Abban a pillanatban azonban, ha önnek valami baja támadna, a rágalmak fergertegét zúdítanák ránk ezek a körök. — Hallja, Hilde? — most mindjárt kiderül, hogy meg akarnak engem ölni. Mit szól, milyen karriert futottam be? ■— Valóban* furcsán hangzik, amit' mondok, de azt a veszteséget, amelyet az ön döntése az említett köröknek okozott, osalc egyféle módon lehet jóváírni. Az ön halálhírével. Képzelje el, hogyan védhetnénk ki a reánk zúduló rágalmakat, ha történetesen azt állítják, hogy az ön birtokában levő titkokat akartuk megszerezni, zsaroláshoz folyamodtunk, ön nem engedet, tehát lelőttük. — De hisz ez hazugság! — És az, hogy ön — megbocsásson a kifejezésért — meghibbant, az igaz? Miért gondolja, hogy ha a tulajdon honpolgárukat így eláztatják, akkor velünk szemben gentlemanként viselkednek majd? — Azt akarja tanácsolni, hogy számoljak be kutatásaimról? Mondjam el felfedezéseimet? — Téved, professzor úr, mi nem foglalkozunk ipari kémkedéssel sem. Amit ön tud, az az ön kincse, amit ön titokban tart, az az ön magánügye. Ami reánk tartozik, az Wocheck professzor és asz- szisztense életbiztonsága. Csak ezért jöttem. — Kérem, nekem soha nem volt dolgom kém-elhárítással. Ez az ügv kezd nagyon nem tetszeni. Ügy döntöttem, visz- szatárek hazámba. Szigony őrnagy felállott, és hallgatag társa is követte a példáját. — Ezt, professzor úr nem tudjuk megakadályozni, ön idegen állam,polgár, ma is érvényes útiokmányokkal rendelkezik, eltávozhat. Bízom benne, hogy odakint nem azt állítja majd, hogy megvontuk öntől a politikai menedékjogot Mint egy nagy szürke galamb, úgy szállt a két tiszt közé Hilde Kraus. Kezeit a két férfi vállára tette, és szelíd erőszakkal nyomta vissza őket a fotelba. — De uraim — mondta —, csak nem képzelik, hogy a főnököm komolyan beszél? Ismernie kell a gondolkodás- módját. — Látják? — mondta a professzor —, már Hilde is gyermeknek tart. De igaza van. Kíváncsi voltam arra, hogyan reagálnak. Nem megyeik én sehova, és várom a «■feltételeiket-«. — Professzor úr, bizonyosra vesszük, hogy valamilyen módon a jövőben ügynököket dobnak át a határon, és mi meg akarjuk védeni önt minden atrocitástól. — Munkát adjanak a főnökömnek, mert megöli a tétlenség — mondta Hilde. — Két lehetőséget kínálnánk. Ezekben a hónapokban folyik azoknak a dolgozatoknak az elbírálása, amelyeket ifjú tudósjelöltjeink valamilyen tudományos fokozat elérése céljából készítettek. Ha gondolja, Budapestre utazhat, és bekapcsolódhat e dolgozatok elbírálásába. A másik variáció: Berend. Itt egy műtrágyagyár létesült. Igen korszerű üzem. Ha Magyarország térképére vetünk egy pillantást, akkor láthatjuk, hogy ez a gyártelep egy szikes, terméketlen terület közepén helyezkedik el. A telepen olyan vegyszerekkel kísérleteznek, amelyekkel felkelthető a meddő talaj termőképessége. Ha gondolja, professzor úr, a kutatási osztály egyik részlegét ön irányíthatná. Persze ... mi szerényebb eszközökkel dolgozunk, mint az I. G. Farben. De ott teljes biztonságot tudunk garantálni, és más módon is elő tudjuk segíteni zavartalan működését. — Ez a Berend egész szimpatikus, nem, Hilde? — Hát a tollrágásnál jobb. — Meg kell mondanom, hogy ugyanakkor Budapesten is feltűnik majd egy Wocheck professzor. Az ön «testvére1'. — És persze az enyéim is — mondta Hilde. — Nagyon romantikusan hangzott ez az egész. — Erre ugyan nem gondoltunk, de azt hiszem, valóban szükségünk lesz Hilde asz- szony... — Kisasszony! — emelte Wocheck professzor égnek az ujját. — ... Bocsánat kisasszony, személycseréjéről is. A pesti «professzor« és «asszisztense« néhányszor feltűnik majd az egyetem környékén, a diákok kiszimatolják, hogy ott dolgozik, és amit egy egyetemista tud, minden eszpresszóban arról beszélnek. — S az én nevemben önök bírálják el azokat a dolgozatokat?! — Kérem szépen ... sok mindenre vállalkoznánk, de kémiai szakdolgozatok elbírálására aligha. Magas képzettségű és hivatásos vegyészek végeznék ezt a munkát, a szakvéleményekre pedig egy indifferens nevet írnánk. A professzor gondolataiba mélyedt. Aztán széttárta a karját... (Folytatjuk.)
