Somogyi Néplap, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-07 / 158. szám
Vasárnap, 1968. július 7. 7 SOMOGYI NÉPLAP BÁBA MIHÁLY: JÁTSZÓTÁRSAK «4 mmf mái* mm kidül Teri kinézett az utcába. Gyuroék házáig egy lelket sem látott. A járdára guggoló ház elfogta előle a kilátást. Az ái-ok széléig kellett mennie, hogy tovább lásson. Kedvetlenül fordult vissza az udvarra. A gyerekek az ablak előtti homokhegyen hancúroztaik. Máskor rájuk kiáltott volna, hogy ne túrják szét, mint a malacok, játszanak tisztességesen. A gyerekek persze nem értették, hogyan lehet tisztességesen játszani, ezért anyjuk kiáltása után egy pdlanatra leijedtek a homokdombról, aztán óvatosan visszalopakodtak a csúcsra. Teri elment mellettük, nem Is vette észre, hogy az este összelapátolt homokdomb már régen nem domb. Bement a lakásba, dolgozni akart, mosogatni meg főzni. Ezt is elkezdte, azt is, de abbahagyta. Az urát várta, leste, hogy jön-e már a piacról. Reggel korán elment a Hajnal elnökéhez. És mintha nyoma veszett volna. Hetek óta nem hagyta békén az urát, hogy beszéljen az elnökkel, mert ha felveszik a Hajnalba traktorosnak, akkor nem kell hetenként, kén- hetenként a városba vonatoznia, neki meg nem kell rettegni, hogy mi van az urával, hol és kire költi el a keresetét, amiből ő kéthetenként csak három-, négyszáz forintot lát. Igaz, eleinte, amikor az ura kéthetenként pontosan hazajött, nyodcszáz, kilencszáz forintot tett le az asztalra, a gyerekeknek is hozott egy-egy zacskó cukrot. Aztán fogyott a pénz, hónapról hónapra kevesebb összeget kotort elő zsebéből, és gyakran tántorogva nyitotta be az ajtót. — A vonaton ittunk egy üveg sört a cimborákkal — magyarázta gesztikulálva. Ivócimbora mindig akad gondolta Teri, különösen akkor, ha fizet. Sok a potyaleső, kevesen fizetik vissza a kört... Bár csak megegyezne az elnökkel! Itt a kevesebb is több lenne. Neki is nyu- godtabb lenne az élete. Nehezen bírja az egyedüllétet. Az az asszony, akinek az ura otthon van, nem is tudja, milyen pokol az ő élete, meg a többi »-vonatos« feleségéé. Hétszámra csak várnak. Egyedül kell lefeküdni a hideg ágyba, ahol hajnalig forgolódnak és nem tudnak fölmelegedni. Olyan a testük, mint a tűzről levett ételé, lassan kihűl. Azt pedig megérzi a férfiember azonnal. Az ebéd már Totyogott a lábasban. A lábas alá karikát tett, hogy lassítsa a főzést, a tűzre sem dobott. Ismét kiment az udvarra, aztán előbb a kerítésen át lesett az utcára, de a lombjait bontó fáktól nem sokat látott, ezért újra a járdáról lesett végig az utcán. Valahol, messze az utca könyökénél megpillantott egv ide-oda lépegető alakot. Nem dülöngélt, mint a részeg, de egyenesen se tudott járni. Teri egy pillanatra megdöbbent. — Biztosan mérgében ivott. Na, uramisten, lesz itt haddelhadd. Beszaladt az udvarra. — Jön apátok — kiáltott a gyerekekre. — Azonnal lapátoljátok össze a homokot, mert ha így meglátja, megtáncoltat benneteket A gyerekek lapát után kaptak, de kézzel is csúcsosra kaparták a dombot, amire apjuk kissé félrecsapott kalapban belépett a kapun. — Na, mit csináltok, lurkók, he — szólt rájuk. — Miért nem játszatok? Arra való az a homok, azért hozattam. — Nem baj, ha széttárjuk? — rebbent az egyik gyerek szájáról a kérdés. — A kapuig lehet de az utcára nem, mert... — fenyegette meg őket nevetve. — Á, csak itt bukfencezünk benne. — Hát csak bukfencezzetek! Teri a kályha mellett várta. Reszketett a gyomra, hiába szorította rá a kezét — Kész az ebéd, lelkem? _ köszönt rá az uira. — N incs?. Nahát, itt is szépen várják az embert. — Ne bolondozz már, rögtön kész. Nem látod, hogy rotyog? — Akikor én még elsétálok addig a kocsmáig. Majd kot- kodáosolsz egy nagyot az udvaron, ha kész, én meghallom, visszakukorékolok, hogy szedheted ki a tányérba. — Ne tégy már csúfságot. Üljél le — sürgött-forgott Teri, mert azt már régen ’ megtanulta, hogy részeggel nem érdemes ellenkezni. Még az urával sem, ha pity ókás. Hozta a tányért, kanalat, tette az asztalra, közben leste az urát, hogy szól-e már, megmondja-e, hogy mit végzett. Amikor már nem bírta tovább a várakozást, csak megkérdezte. — Egy szavad sincs? — Elmondtam. — De azt nem, hogy mit végeztél? — Igaz is. Mindent elrendeztünk. — Felvett? — Fel. S aztán bementünk egy áldomásra. Egy kör ide, egy kör oda, aztán még egy, mert belemelegedtünk a beszélgetésbe. Tudod, hogy van az ilyenkor. — Akkor többet már nem utazol? — csodálkozott összekulcsolt kezekkel Teri. Az ura hátraszegte a fejét. — Mért Utaznék?Az én vonatom már nem indul — legyintett. Lezökkent a székre, kezébe vette a kanalait, forgatta. — De ha jó az ebéd, egy pohár bor, hej, de lecsúszna utána! — Elszalajtom a gyereket azonnal — kifordult a szobából a gyerekeknek kiabálva: — Sanyikám. gyertek csak, szaladjatok el a boltba, hozzatok egy üveg bort. Teri örömében most egy hordóval is hozatott volna, ha úgy kívánja az ura. Már hogyne hozatott volna, ha többé nem kell lesni a vonat érkezését... Hamisítás jószívűségből A művészettörténetet figyelve megállapíthatjuk, hogy a remekművek barátait már időszámításunk előtt is rászedték. Íme, keit példa a jószívű hamisításira. Apelles, aki i. e. a IV. században az efeszoszi Diána templom számára Nagy Sándor portréját készítette el, úgy támogatta Protegenész festő, hogy a saját nevét írta rá a fiatal művész számos képére, mert az így nagyobb árat kaphatott értük. Hasonlóképpen jótékonykodott Pheidosz, az attikai iskola nagy mestere, az olymposzi Zeusz alkotója. Kedvenc tanítványának, Agara kritosznak szobrait is szignálta, hogy a fiatal szobrász könnyebben eladhassa műveit AGÁRDI GÁBOR A most befejeződött színháza évadban havonta ötvenkét előadásban lépett színpadra. Ez legalább kétszerese az átlagos színészi teljesítménynek. Agárdy Gábor ugyanis nem egy hanem két színháznak tagja. A Nemzeti Színház előadásai után átrobog a Mi kroszkóp színpadára, ahol színésztársai- val együtt egészen más világot kell megteremtenie. Rt ugyanis a Bánk bán szatirikus átdolgozásában, mikroszkóp változatában játssza Petur bán szerepét. Humoros szerepeket megformálni — mondja Agárdy Gábor —, a megfelelő hangvételt eltalálni, rendkívül nehéz feladat. Természetesen a Nemzeti Színház klasszikus darabjai is nagy igényt tá(Szebettédy Géza felvételei masztanak a színésszel szemben. Mindent összevetve nagyon . kifárasztott ez az évad. El is határoztam, hogy semmi munkát nem vállalok nyárra, de a sors és a közönség másként ítélt felőlem. Váratlanul felhívtak telefonon és közölték, hogy a KISZ közvélemény-kutatást hirdetett az Egri csillagok című film szerepeinek kiosztására, és hu- szonkilencezer szavazattal engem »-hoztak be« elsőként, hogy eljátsszam Sárközi cigányt. — Bizonyára jólesett ez a népszerűség? — Az ilyesminek mindenki örül. De meg kell mondanom, nem csupán a siker foka teszi emlékezetessé a szerepeimet. Játszottam rveldáuJ a Dundc Maro je című népi komédiában, amely megbukott nekem mégis egyik legkedvesebb alakításom. A siker fontos része, de mégis csak egy része ennek a pályának, az igazi életelem maga a színház, a játék. Játszom, mióta csak megvagyok — teszi hozzá egy kicsit elgondolkodva. — Szegeden lakott a családunk, s én nem lehettem több hat-nyolc évesnél, amikor betoppant egy szomszéd, a szegedi színház tagja, mondván, hogy gyermekszínészt keresnek. .így kezdődött, s a szegedi színháznál töltött évek után immár nem gyermek, hanem ifjú színészként több mint egy évtizeden át vándor társulatokkal jártam az országot. Általában három hónapot töltöttünk egy városban. Kisebb helységekben még annyit sem, s játszottunk klasszikust, modernet, prózát, operettet, mindent. Nincs olyan vidéke Magyar- országnak, ahol meg ne fordultam volna. — Nem találta különösnek, hogy még filmartkéton is inkább színpadi szerepeit emlegették? — Nem, talán azért, mert magamnak is sokkal nagyobb élményt nyújt a színház. Sokat filmeztem, de csak_ egy maradt igazán feledhetetlen emlék: a Szegénylegények. A színház őszinte szeretető csendül ki minden szavából. Értőként beszél egy berlini díszlettervről (ő maga is fest, maga készíti például maszktanulmányait) Peter Weiss Vizsgálatának hamburgi és amerikai előadásairól, a Hochbut Helytartója körüli vitáikról. Lánya, Agárdy Ilona is színésznő lett. — Olyan pálya ez, ahol tehetség híján esetleg nagyon boldogtalan lehet az ember. Nekem mindig örömet adott a játék, és ennél is többet, igazi boldogságot az idén elnyert kitüntetés: a Magyar Népköztársaság érdemes művészének címe. T. J. Csukás István-. SANZON Most azt hiszem: boldog vagyok, és az leszek, míg élek. Nap süt, a fény alá merült utcán ülnek a vének. I Szívükbe süppedve puhán a régi utcák, fények, ahol mostan is ülnek ők, s amit én már nem érték. S amit majd ők nem értenek: ha vén szívemben élnek, örök Nap süt az elmerült utcán, hol üldögélek. (Bara István felvétele) Humor-kapásból Válás Barátom feldúltan rohan el mellettem az utcán. Megszólítom. — Mi van veled? — Válók, öregem! — mondja. — Mi történt? — Tegnapelőtt bejelentettem a feleségemnek, hogy sok a munkám, későn jövök haza. 0 erre azt mondta: »Jó, akkor elmegyek a barátnőmmel az Eldo- rádó nevű moziba.* — Ebben nincs semmi különös — mondóm. — Hallgass végig! Korábban sikerült végeznem, és elsétáltam az asszony elé ... — Férfivel volt? — Nem! Tatarozzák az Eldorádó mozit. Tollhegy Magabiztos Kolléga először családi körben olvassa fel cikkeit. Természetesen sikert arat övéi között, és biztatást kap: csak így tovább! A szerkesztő azonban visszaadja Magabiztos Kolléga kéziratát: — öregem, ez pocsék! — De hiszen aranyhegyit tollái írtam — mondja Magabiztos kevéssé magabiztosan. — Na és — így a szerkesztő. — Lehet aranyhegyű tollal kopott, bádoghangú szavakat írni, de kopott bádogtollál aranycsen- gésűeket!? Magabiztos Kolléga elhajítja aranyhegyű Parkerjét, és olcsó diáktollál irt kéziratot tesz a szerkesztő asztalára, s várja az eredményt. A szerkesztő megjegyzik — Jobban jártál volna, ha a Parkért a Bizományiban eladod, mert ezt az írást is legföljebb ott tudod értékesíteni. De vigyázz, igen szigorú a becsüs! V. <3*.
