Somogyi Néplap, 1968. június (25. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-02 / 128. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Vasárnap, 1968. június *. FRANCIAORSZAG Fokozatosan megindul az élet A nyugati hírügynökségek jelentése szerint Franciaor­szágban fokozatosan újra meg­indul az élet. Mind több be­jelentés hangzik el arról, hogy kedden, vagyis a pün­kösdi ünnepek után a dolgo­zók felveszik a munkát szá­mos kulcsfontosságú szektor­ban. A lakosság egy részére nagy hatást tett, hogy a zavar he­tei után pénteken meggyor­sultak a tárgyalások, megja­vult a benzineílátás. A tár­gyalások eredményeként vár­ható, hogy vasárnap reggel újra megindul Párizsban és Franciaországban a közleke­dés. Az izgalmak után Fran­ciaország nyugodt pünkösdi víkendre térhet — mondják. A közvélemény egy része haj­lamos arra. hogy ezt a válto­zást De Gaulle erélyes fellé­pésének tudja be. Csekély változásnak minő­sítette lie Gaulle tábornok az új Pompidou-kormány szom­baton délelőtt tartott első ülésén a francia kormány át­alakítását, amelynek során kilenc új miniszter került a kormányba, tizenkettőn tár­cát változtattak és a minisz­terelnökkel együtt mindössze nyolcán őrizték meg korábbi megbízatásukat. Értékelését az elnök azzal indokolta, hogy »csak a személyek változtak, a kormány természete nem«. Az új kormány első ülése a június 23-ra kitűzött vá­lasztások technikai lebonyo­lításával is foglalkozott. Ren­deletet fogadott el, amely az idő rövidségére tekintettel három hétről két hétre csök­kenti a választási propagan­dakampányt Az UNEF, a Francia Or­szágos Diákszövetség szombat délután öt órára utcai tünte­tést hirdetett a Montparnasse pályaudvar környékére — je­lenti az AF. — A CGT fel­szólította híveit, ne vegyenek részt a tüntetésen, amely »a jelenlegi helyzetben nem csu­pán fölösleges, de egyben a provokációk nyilvánvaló ve­szélyével jár«. A hírügynökségi jelentések beszámolnak arról, hogy pén­teken Franciaország számos vidéki városában került sor tüntetésekre, melyeken nagy baloldali tömegek vonultak fel vörös és nemzetiszínű zászlókkal. Több helyen a gaulleisták rendeztek gyűlést. Incidensekre nem került sor, Erős francia katonai erőket irányítottak Párizs körzetébe. A képen: A francia fegyveres erők 2. számú harckocsizó egysé­ge áthalad a Párizs mellett lek vő Nogent-sur-Seinen.-OSJ •->.!' '-C ­7 Lübke talán már a nyáron lemond A CDU szőkébb elnöksége — mint az unió szóvivője kö­zölte — június 20-án Lübke elnök utódlásának kérdésével és »az ezzel összefüggő prob; lémákkal foglalkozik • majd. Egy nappal később ugyanez lesz a témája a CDU orszá­gos elnökségi ülésének. Az ülések után a CDU várhatóan bejelenti, hogy kát kíván Lübke utódjának. Politikai megfigyelők e be­jelentésekből arra következ­tetnek, hogy a köztársasági elnök esetleg már a nyáron lemond. Eddigi információk szerint Lübke visszavonulása jövő év áprilisára volt vár­ható. (MTI) Revansistcr találkozók A nyugat-németországi Stuttgart és Köln újra a re- vansista szervezetek nagysza­bású találkozóinak színhelye lett. Stuttgartban a szudéta- német szervezet találkozóját nyitották meg, amelyre az NSZK különböző területeiről mintegy 250 000 ember érke­zett. A hivatalos Bonn-nak a revansista szervezetek céljai­val vállalt szolidaritását il­lusztrálja az a tény, hogy a találkozón részt vesz Goppel bajorországi és Filbinger ba­den—württembergi tartomá­nyi miniszterelnök. Kölnben a pomerániai né­metek szövetségének a talál­kozója kezdődött szombaton több mint hetvenezer részve­vővel. (MTI) KÖZÖLJÜK KEDVES FÜRDŐ VENDÉGEINKKEL, hogy a garanciális javítások miatt a termálfürdő közös medencéje június hó 4-től június hó 30-ig egynemű fürdőként üzemel Ezért páros napokon csak férfiak, páratlan napokon csak nők látogathatják a termál medencefürdőjét. A kádfürdő és a fedett uszoda üzemeltetésében nincs vál­tozás. Somogy megyei Víz- és Csatornamű Vállalat (9542) Állami hirdetés az NSZK-ban A nyugatnémet kormány szombaton minden fontosabb újságban két teljes oldalát kitevő hirdetést tett közzé ez­zel a címmel: »Senki sem akar szükségállapotot«. A hirdetés hatalmas betűkkel bizonygatja, hogy a szükség- állapotról szóló törvények »a demokratikus rendet védik« és »az NSZK belső és külső szabadságát óvják«. Mintegy száz szociáldemok­rata képviselő is igazolni igyekszik magát. A szakszer­vezeti központhoz intézett nyílt levélben azok a szak- szervezeti tagsággal bíróSPD- képviselők, akik igennel sza­vaztak a parlamentben, »-ma­gyarázzák« álláspontjukat, amely ellentétben áll a szak- szervezetek felfogásával. A hirdetés és a nyílt levél újabb bizonyítéka, hogy sem a kormány, sem az SPD nem érzi magát túl kényelmesen a szükségállapot-törvények elfo­gadása után, s számít a to­vábbi ellenállásra. (MTI) Ceausescu hazautazott Jugoszláviából Brioni 'szigetén szombat délelőtt befejeződtek a - ju­goszláv—román tárgyalások. Tito és Ceausescu a hét ele­jén Belgrádban kezdte meg tanácskozásait, a tárgyalások pénteken Brioni szigetén foly­tatódtak. A tárgyalásokról közös köz­leményt adnak ki. A román párt- és állami küldöttség — amely hétfőn érkezett Jugoszláviába — szombaton délután repülőgé­pen visszatért Bukarestbe. VDK—USA Egy szombati Reuter-kom­mentar szerint a hanoi küldöt­tek ragaszkodása ahhoz, hogy mind az Észak, mind a Dél nevében beszélhetnek, az ame­rikai tárgyaló felekkel való konfliktus egy újabb tényező­je. Harriman ugyanis a pén­teki ülésen kijelentette, a dél­vietnamiak elutasították azt az álláspontot, hogy Hanoi az 5 nevükben is beszélhet. Az amerikai küldött kijelentésére Xuan Thuy élesen reagált, és hangsúlyozta, hogy az 1954. évi genfi megállapodások értelmé­ben Észak-Vietnam képviseli és védelmezi a vietnami nép törvényes érdekeit. Diplomá­ciai körök véleménye szerint ez a kérdés bizonyára a nézet- eltérések állandó forrása lesz az elkövetkezendő tárgyalások során. A PRAVDA egy NATO-hadgyakorlatról A Pravda szombati számá­ban Jurij Kuznyecov kom­mentárt fűz az Észak-Norvé- giában és a környező vizeken június 2-től 22-ig sorra kerü­lő »Polaris express« elneve­zésű NATO-hadgyakorlathoz. Megállapítja, hogy a hadgya­korlat céljai közé tartozik egy úgynevezett »légi híd« felté­telednek a kidolgozása. E »lé­gi hídon« át nagy létszámú külföldi csapatot juttatnának Norvégia területére fegyve­rekkel és haditechnikai fel- saereléssel. — Ismét egy újabb NATO­üadgyakorlat a Szovjetunió határainak közvetlen közelé­ben — mutat rá Kuznyecov. — Az utóbbi időkben az ilyen hadgyakorlatok igen megszaporodtak. Ez egyálta­lán nem véletlen. Az ilyen, nyilván provokációs célzatú katonai demonstrációk egye­nesen következnek a NATO vezetőségének a nemzetközi feszültség további fokozására irányuló vonalából. Jellemző, hogy egyre gyakrabban vesz­nek részt ezeken a hadgya­korlatokon Nyugat-Németor- szág fegyveres erői is. Diáktüntetés Rómában Rendkívül heves volt a pén­tek esti római diáktüntetés, amelyen baloldali és anar­chista diákok vettek részt. A rendőrség megrohamozta a De Gaulle ellen tüntető fia­talokat; az utcai összecsapá­sok nyomán számos diákot őrizetbe vettek, és nyolcat közülük letartóztattak. A diá­kok gépkocsikat gyújtottak fel, kövekkel dobálták a rendőröket. Az AP és a Reu­ter szerint Rómában amiatt aggódnak, hogy a franciaor­szági nyugtalanság átterjed­het Olaszországra is. (MTI) Biafra harcolni fog A pénteken meghiúsult tűz- szüneti tárgyalásokon részt vett biafrai küldöttség szom­baton hajnalban repülőgépen az Ugandái fővárosból eluta­zott Londonba. A küldöttség onnan folytatja útját Biafrá- ba. Elutazása előtt a biafrai küldöttség vezetője sajtóérte­kezleten közölte, hogy a la- gosi kormány »hajthatatlan- sága« kényszerítette Biafrát a tárgyalások félbeszakítására. A jelen helyzetben. Biafra számára nincs más választás, mint folytatni a fegyveres harcot (MTI) Oldrich Centik felszólalása a CSKP KB ülésén Pénteken, a CSKP KB ülé­sének harmadik napján a fel­szólalások a késő esti órákig tartottak. Josef Smrkovsky, a nemzet- gyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy az egész ország és a párt nyomasztó és nyugtalanító politikai letargiából ébredt fel. Olyan aktivitás indult meg, amelyre senki sem mert gondolni. Most sürgősen meg kell valósítani azokat a fel­adatokat, amelyek »a gyár a munkásaké és az alkalma­zottaké«, valamint »a város és a falu az állampolgároké« jelszavakból erednek. Zdenek Mlynar, a kb tit­kárságának tagja ismertette a Rudé Právo ankétjánajj. azo­kat az adatait, amelyek sze­rint a párton kívülieknek 90, a párttagoknak pedig 87 szá­zaléka egyetért az új politi­kai rendszer modelljével. A sajtó bírálata a tanács­kozás harmadik napján is folytatódott. Ahogy a Rudé Právo ankétjén kitűnt, a megkérdezettek 40 százaléka, cseh területeken pedig 50 szá­zaléka megállapította, hogy a sajtóban sokat beszelnek a múlt hibáiról és keveset ar­ról, hogy mit kell a továb­biakban tenni. A kb ülésén M. Jakes, a kb ellenőrző és revíziós bizottsá­gának elnöke beszámolt a XII. és a XIII. pártkongresz- szus között hozott több száz NYÁROM _ gift FIZETÉS ES | hfcnraj ÖBBET NYERHET# A jOntus» jClius Es augusztus HAVI ELŐFIZETÉSES tOTTÖSZEUffi« WTOCEM eLMEUfHZETT BEUfB6»A>- | ZOK BEKÜLDŐI KÖZÖTT KÜLÖN AJÁNDÉKSORSOLÁS TRABANT szwAsgEpkocsi VIDEOTON pártbüntetés törléséről, vala­mint 29 állambiztonsági nyo­mozó edlen hozott intézkedé­sekről. Az ellenőrző bizottság ja­vaslatára a kb politikailag rehabilitálta és visszavette a párttagok sorába Zdenek Hejzlart. az ifjúsági szövetség volt elnökét. Ugyancsak yisz- szavettek a pártba másik nyolc kizárt tagot is. A CSKP KB péntek késő esti ülésén felszólalt Oldrich Cernik miniszterelnök is. Ki­jelentette: »A személyi hata­lom rendszere olyan hirtelen összeomlott a januári plénum után, hogy még nem lehet olyan erő, amely azt azonnal új rendszerrel helyettesítené«. A történelem ilyen példát nem ismer. Hasonló esetek­ben sokkal erősebb megráz­kódtatásokra kerül sor. Cseh­szlovákiában az új vezetés megfontolt eljárása ilyen je­lenségektől megkímélte az or­szágot. Cernik hangsúlyozta, a csehszlovák kommunisták arra a meggyőződésre jutot­tak. hogy nem létezik a szo­cializmus fejlődésének más módja, mint a demokratikus szocializmus. Cernik kifejtet­te: a társadalom demokrati­zálása szocialista feltételek között végbemenő tömegmoz­galom. A kizsákmányolástól felszabadult tömegek — a le­járatott személyi hatalomtól megszabadulva — igen gyak­ran ösztönszerŰOTi lépnek a politikai színtérre, hogy ak­tívan részt vegyenek a szo­cialista fejlődés biztosította szabadságjogaik létrehozásá- sában. Ilyen körülmények kö­zött a párton belüli öntuda­tos fegyelem az a konszolidá­ciós elem, amire most na­gyon nagy szükség van — mondotta Cernik miniszterel­nök. * A Rudé Právo szombati számában megmagyarázza, hogy mit jelent az a döntés, amelyet a Csehszlovák Kom­munista Párt szervezeti sza­bályzata értelmében hoztak arra vonatkozólag, hogy az 50-es évek törvénytelenségei­nek kivizsgálásával kapcsolat­ban felfüggesztik Antonín Novotny és hat más párt­funkcionárius párttagságát. — A párttagság felfüggesz­téséről szóló döntést olyan esetekben szokták meghozni — irja a lap —, amikor nincs elegendő bizonyosság arra nézve, hogy az illető párttag mennyire szegte meg a párt szervezeti szabályzatát, de személyisége a közvélemény szemében komolyan veszé­lyezteti a pártot. Az intézke­dés célja, hogy az illető párt­tag a vizsgálat során ne hasz­nálhassa fel párttagságát a párt tekintélye és a pártba vetett bizalom megingatására. (MTI) TSZ-EK, ÁLLAMI GAZDASAGOK, VÁLLALATOK, FIGYELEM! Felújított szerkezeti egység ek, adagolók, dinamók, önindítók, akkumlátorok, hengerfejek, hidraulikaszerelvények KAPHATÓK a Kaposvári Gépjavító Vállalatnál, Kaposvár, Juvai út 7. Telefon: 13-436/8. Tsz-ek részére 50 o 10_os árengedmény Felújítható SZ—100 jároláncot, valamint görgőket a leg­magasabb napi áron vásárolunk. (9456)

Next

/
Oldalképek
Tartalom