Somogyi Néplap, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-02 / 52. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szombat, 1968. március l> A konzultatív találkozó csütörtöki ülése (Folytatás az 1. oldalról) Az előkészítésbe be kell vonni azokat a pártokat is, amelyek nincsenek jelen a mostani konzultatív találkozón. A konzultatív találkozó pénteken folytatta munkáját. Február 28-án nézeteltérés támadt a Szíriái Kommunista Párt és a Román Kommunista Párt küldöttségei között. Ezt követően a Szíriái Kommunista Párt küldöttsége egyetértett azzal, hogy töröljék a jegyzőkönyvből a Román Kommunista Párt küldöttsége által kifogásolt részeket. A Román Kommunista Párt küldöttsége elégedettségét fejezte ki efölött. A konzultatív találkozó a Román Kommunista Párt küldöttségének helyeslésével az incidenst lezártnak tekintette, és tovább folytatta munkáját Mindazonáltal február 29- én a Román Kommunista Párt küldöttsége pártja központi bizottságának instrukciója alapján újra megkérdőjelezte az egyhangúlag helyeselt megoldást, amelyet ő maga is elfogadott. Azt követelte, hogy a konzultatív találkozó marasztalja el a Szíriái Kommunista Párt küldöttségét és jelezte, hogy elhagyja az ülést, ha az nem veti magát alá ennek a követelésnek. A mélységesen demokratikus légkörben és az elvtársi megértés szellemében lezajlott hosszú vita, valamint több küldöttség arra irányuló erőfeszítései ellenére, hogy mindenki által elfogadható megoldást találjanak, a Román Kommunista Párt küldöttsége továbbra is ragaszkodott követeléséhez. A konzultatív találkozó hűséges kívánt maradni az általa meghatározott irányvonalhoz, amely azt tűzi ki célul, hogy megtegyen minden erőfeszítést a nemzetközi kommunista mozgalom egységének megerősítéséért. A találkozónak nem célja, hogy bármely testvérpártot elítéljen. Ekkor a Finn Kommunista Párt küldöttsége a következőjavaslatot terjesztette elő: »Javasoljuk, a reggeli ülés jegyzőkönyve utaljon rá, a konzultatív találkozó részvevői megelégedésüket fejezték ki, hogy rendeződött a Szíriái Kommunista Párt és a Román Kommunista Párt közötti nézeteltérés, és el vannak szánva arra, hogy szabad, baráti és elvtársi légkörben elérjék a találkozó elé kitűzött célokat. A jegyzőkönyv állapítsa meg azt is, hogy minden egyes párt maga felel saját felszólalásáért«. Ezt a javaslatot a konzultatív találkozó kedvezően fogadta. A Román Kommunista Párt küldöttsége mindezt nem vette figyelembe, és magára vállalta a felelősséget, hogy elhagyja az ülést. A konzultatív találkozó sajnálkozva vette tudomásul ezt a döntést, s folytatja munkáját, hogy elérje célját, a kommunista és munkásoártok nemzetközi tanácskozásának előkészítését. a nemzetközi kommunista mozgalom egysége, az imperializmus ellen és a békéért folytatott harc érdekében. A Kanadai Kommunista Párt főtitkárának sajtókonferenciája Pénteken William Kashtan, a Kanadai Kommunista Párt főtitkára találkozott a Magyar Sajtó Házában a magyar és a külföldi újságírókkal. Nemzetközi sajtókonferenciáján nyomatékosan aláhúzta: sajnálatos a román delegáció távozása, de nem hozott érdembeli változást a konzultatív találkozó munkájában. A részvevők előre meghatározott módon folytatják tanácskozásukat. Kifejtette: a Román Kommunista Párt küldöttsége lényegében egy részletkérdésben támadt nézeteltérés miatt utazott el Budapestről. Mint ismeretes, a szíriai delegáció nyilatkozatát találták sérelmesnek, s bár ezt később módosították, és a jegyzőkönyvből is törölték, a román delegáció nem érte be ennyivel. Valószínűleg otthoni utasításra később újabb követelésekkel lépett föl. Az ellen tiltakoztak, hogy megsértették a korábban elfogadott alapelvet, amely szerint a találkozón egyetlen pártot sem bélyegeznek meg, ugyanakkor ők miaguk akarták határozóiban elítéltetni a szíriai pártot. Pénteken már újra jó mederben folytatódott a tanácsSzovjet küldöttség utazott Szófiába Pénteken szovjet párt- és kormányküldöttség utazott Szófiába Gennagyij Voro- novnak, az SZKP Politikai Bizottsága tagjának, az OSZSZSZK Minisztertanácsa elnökének vezetésével. A küldöttség részt vesz Bulgária török iga alól való felszabadulása 90. évfordulójának ünnepségein. (MTI) kozás — hangsúlyozta —, a küldöttségek nyíltan és őszintén fejtik ki véleményüket, amely ezután is eltérhet bizonyos kérdésekben. A találkozónak azonban éppen az a célja, hogy egységes álláspontot alakítsanak ki. Továbbra is szigorúan ragaszkodnak ahhoz, hogy a konferencia ne bélyegezze meg egyik pártot sem, ez azonban nem jelenti, hogy nem hangozhat el bírálat a legteljesebb demokratizmus jegyében. Egyetlen párt delegátusát sem szabad korlátozni véleményének kifejtésében, de minden párt felelősséggel tartozik a konferencia egészének munkájáért. William Kashtan kifejezte meggyőződését, hogy az idén megtartják a kómmúnista és munkáspártok világértekezlé- tét. Teljes az egyetértés: minden párt maga dönti el, hogy részt akar-e venni a világérteljes tarttekezleten. Ebben is mértékben tiszteletben ják és tiszteletben kívánják tartani a demokratizmus elveit — mondta a Kanadai Kommunista Párt főtitkára, majd megerősítette: a budapesti konzultatív találkozón egyöntetű álláspont kialakításán munkálkodnak. Az akcióegység megteremtése a cél, mert azt kívánja meg a jelenlegi világhelyzet, az imperializmus elleni küzdelem. Végül megemlí tétté: ha a jelenlegi ütemben zajlik a tanácskozás, megítélése szerint a jövő hét közepe táján befejezi munkáját a budapesti konzultatív találkozó Ez azonban nem jelent korlátozást, előbb is, később is véget érhet az értekezlet. Nincs ok sietségre, s a delegációk* egyetlen szempontot tartanak szem előtt, hogy jól előkészítsék a kommunista és munkáspártok világértekezle- tét (MTI) Szóbeli jegyzék U Thanthoz A Szovjetunió, Lengyelország és Csehszlovákia állandó ENSZ-képviselete U Thanthoz intézett szóbeli jegyzékben elítélte a nyugati hatalmaknak azt a kísérletét, amely a Német Demokratikus Köztársaság, mint szuverén állam státusának meghamisítására irányul. Az Egyesült Államok. Nagy-Britannia és Franciaország ENSZ-képvise- lői ugyanis február 1-én levelet tettek közzé, amelyben úgy nyilatkoztak, mintha Nyugat-Németországnak joga lenne nemzetközi kérdésekben is egyedül képviselnie az egész német népet. A három szocialista ország ENSZ-képviseletének szóbeli jegyzéke hangsúlyozza, hogy mind több ország ismeri el az NDK-t. mint szuverén államot. (MTI) Carapki n Kiesingernél Kiesinger kancellár péntek délelőttre váratlanul magához kérette Carapkint, a Szovjetunió bonni nagykövetét. Mint Ahlers, a kormány helyettes szóvivője közölte, a kancellár válaszolt a nagykövetnek Nyugat-Berlin kérdésében legutóbb tett előterjesztésére. Carapkin akkor kifogásolta hogy a kormány és a Bundestag gyakori jelenléte Nyu- gat-Barlinben ellentétben áll a, város négyhatalmi státuszával. Ahlers szerint Kiesinger visszautasította a »szovjet vádakat« és közölte, hogy az NSZK kormánya is Nyugat- Berlin négyhatalmi státuszának fenntartása mellett van. Kérdésekre válaszolva a szóvivő kifejezetten kijelentette, hogy Kiesinger kizárólag a nyugat-berlini kérdés miatt kívánt a szovjet nagykövettel tárgyalni. Az erőszakról való lemondás kérdésében még nem készült el a végleges nyugatnémet válasz a Szovjetunió legutóbbi emlékiratára. A kancellár egyébként a iövő kedden ismét Nyugat- Berlinbe utazik, hogy részt vegyen a CDU-frakció ülésén. (MTI) Értesítjük kedves vendégeinket, hogy március 3-in, vasárnap Kaposvár, Április 4. u. 1. sz. alatti üzletünket és a megye területén levő FODRÁSZÜZLETEINKET közgyűlés miatt zárva tartjuk FODRÁSZ KTSZ Állandó rettegésben élnek a Kite Sanh-i támaszpont katonái Az AFP jelentése szerint csütörtökön a partizánok által körülzárt Khe Sanh-i támaszpont területére 195 rakéta- és ágyúlövedék csapódott. A partizánok a támaszpont katonáit állandó rettegésben tartják. A katonák még éjjel is csak félve merészkednek ki földbe vájt állásaikból. Egy amerikai tiszt így panaszkodott: »A partizánok azt tesznek, amit akarnak. Ök azok, akik parancsolnak, és mi legföljebb . válaszolhatunk, mert a kezdeményezést ők tartják a kezükben«. Ugyancsak az AFP szerint a partizánok csütörtökön rajtaüttöttek a tengerészgyalogosok egyik járőr csoportján. A harminc főnyi csoport tagjai közül huszonöt katona a helyszínen életét vesztette. A dél-vietnami hazafias erők egyébként a Khe Sanh-i ostrom megkezdése óta két C—130-as óriás repülőgépet és tizenhét helikoptert lőttek le. Az önkéntes tűzhalált választotta csütörtökön este egy 23 éves buddhista szerzetes a saigoni Phap Hói pagodáiban. Elszenesedett holtteste mellett egy üzenetet találtak, amely hangoztatja, hogy a vietnami béke érdekében áldozta föl életét. 1963 júniusa óta ez a 28. eset, hogy buddhista szerzetesek önkéntes tűzhalállal tiltakoznak az Egyesült Államok vietnami agressziója és a Dél-Vietnamban folyó buddhistaüldözés ellen. (MTI) Losomczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte II. Hasszán királyt Marold» nemzeti ünnepe alkalmából. Fock Jenő, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke pénteken a fővárosi Tanácsnál tett látogatást. A finn parlamentben hivatalos ünnepségen a következő hat évre beiktatták Kekko- nent a Finn Köztársaság elnöki tisztségébe. Mahmud Riad, az EAK külügyminisztere, aki csütörtökön 24 órás látogatásra Madridba érkezett, Nasszer személyes üzenetét adta át Franco tábornoknak. Nasszer hír szerint megköszönte Spanyolországnak a közel-keleti konfliktus kapcsán tanúsított »baráti magatartását«. Gunnar Jarring, az ENSZ Közel-Keletre kiküldött kü- lönmegbízottja, aki szerdán visszaérkezett New Yorkba, csütörtökön elsőnek U Thant főtitkárral találkozott. A főtitkárral folytatott eszmecseréről semmiféle nyilatkozatot sem adtak ki. Amerikai hajók és repülőgépek keresik a nyolcmotoros, B—52-es óriás bombázót, amely nyolcfőnyi személyzetével, állítólag bambák nélkül, csütörtökön tűnt el a Mexikóiöböl fölött. Eddig nem tudták felkutatni a repülőerőd roncsait. Fö’d alatti nukleáris robbantást végeztek csütörtökön az Egyesült Államok nevadai atomkísérleti telepén. A robbanószerkezet az úgynevezett »kis« kategóriába tartozott. Ez volt az idei ötödik bejelentett atomkísérlet Névadóban. A washingtoni szovjet nagykövetség tiltakozása A Szovjetunió washingtoni nagykövetsége csütörtökön a legnyomatékosabban sürgette, hogy az amerikai hatóságok tegyenek hatékony intézkedéseket a nagykövetség megvédésére, a személyzet és a nagykövetség tulajdonát fenyegető provokációkkal szemben. A szovjet nagykövetség azzal kapcsolatban juttatta el előterjesztését az amerikai külügyminisztériumhoz, hogy február 28-án ismeretlen tettesek öt gyújtórakétát lőttek ki a nagykövetség épületére. Az éjszaka folyamán ismeretlen személy megkísérelt behatolni a nagykövetség épületébe. A szovjet nagykövetség dokumentuma megállapítja, hogy a rakéták könnyen tűzvészt okozhattak volna. Az amerikai hatóságok még a bűncselekmény elkövetőinek kilétét sem állapították meg. A nagykövetség felhívja a külügyminisztérium figyelmét arra, hogy a nagykövetség védelmére hozott intézkedések minden jel szerint elégségesek. (MTI) nem Johnson beiktatta Cliffordot Johnson elnök pénteken ünnepélyesen iktatta be hivatalába Clark Clifford hadügyminisztert. Clifford a hét év után távozó McNamarától veszi át a Pentagon vezetését. Clifford személyében Johnson elnök egyik legközvetlenebb munkatársát és bizalmas tanácsadóját nevezte ki a Pentagon élére. Az új hadügyminiszter korábban Truman, majd Kennedy eínök tanácsadójaként tevékenykedett, és hosszabb időn át vezetője volt az elnök mellett működő, a hírszerzéssel foglalkozó tanácsadó testületnek. Kezdeményező szerepet töltött be Johnson vietnami háborús politikájának kidolgozásában. Bár hivatalbalépése előtt nem nyilatkozott katonai elképzeléseiről, az új hadügyminiszter vezető kommentátorok véleménye szerint az eddiginél nagyobb lehetőségeket biztosít a Pentagon tábornokainak, és határozott intézkedéseket kíván tenni a háborús erőfeszítések fokozására. (MTI) Széna-szalma és ügyében egész évben a termelők és fogyasztók rendelkezésére állunk az egész megye területén. Felvásárolunk I. o. pillangós- és rétiszénát, valamint egészséges búza- és rozsszalmát minden mennyiségben, magas ájon. Fogyasztási szövetkezet, Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 5. Tel.: 13-090 és 11-262. (6757) Diákzavargások Rómában A római egyetemet, amelyet a rendőrség és a csendőrség csütörtökön a reformot követelő diáktüntetések miatt lezárt, pénteken délelőtt több ezer haragos diák rohanta meg. Az egyetemisták kövekkel dobálták a rendőrséget, és botokkal felfegyverkezve rohantak a carabinierikre. Rohamük már-már áttörte a rendőrség csatárláncait, amikor gépkocsikon fegyveres erősítéseket irányítottak a helyszínre. Rengeteg ablak tört be, s a lázadó diákok felfordították és meggyújtották a rendőrök néhány autóját. Szemtanúk szerint volt rendőr, akit a diákok lefegyvereztek. A belváros forgalma közben csaknem teljesen megbénult. A három órán át tartó, valóságos utcai harcban a rendőrség eleinte könnygázgránátokkal próbálta szétkergetni a tömeget, később a levegőbe lőtt. Az AFP hírügynökség jelentése szerint 200 rendőr és diák sebesült meg és több mint 100 egyetemistát letartóztattak. A rendőrség csütörtökön azt követően kergette ki a diákokat az egyetemi épületből, hogy az oktatási feltételek megjavítását és egyéb reformokat követelő diákok közül sokan már heteken át ülősztrájkot tartottak. A mozgalmat a »Diákhatalom« nevű egyetemista szervezet kezdeményezte. Itália más vidékeiről is diákmegmozdulásokat jelenítettek. (MTI) Lübke tisztázni igyekszik magát A nyugatnémet elnök semmire sem emlékszik Lübke nyugatnémet köztársasági elnök péntek este a televízióban és a rádióban nyilatkozatot tett azokkal a vádakkal kapcsolatban, hogy koncentrációs táborok építésében vett részt a hitlerizmus idején. Lübke azzal kezdte, hogy bírósági eljárást azért nem indított, mert vádlói , szeretnének egy több évig tartó eljárást folyamatba tenni. Lübke hivatkozott arra, hogy a hitlerizmus idején két ízben is letartóztatták, igaz, hogy mindkét esetben szabadon is bocsátották. A konkrét vádakkal kapcsolatban hangoztatta, hogy a háborúban mindenkit, aki nem volt katona, munkára köteleztek, ő a berlini Schlempp építészeti irodában dolgozott, amely tervezéssel foglalkozott. Eközben munkások elhelyezésére szolgáló épületeket is kellett tervezni, az, hogy ezekben az épületekben miféle munkaerő nyert elhelyezést, nem a Schlempp-iroda dolga volt. »Azt állítják — folytatta Lübke —, hogy terveket írtam alá fogolybarakkok építéséről. Csaknem egy negyed évszázad elmúltával természetesen nem emlékezhetek minden iratra, amelyet aláírtam. Barakkokról szóló tervek aláírása nem tartozott feladataimhoz. Nem emlékszem rá, hogy valaha is aláírtam ilyen terveket«. Az NSZK kormánya is nyilatkozatot tett közzé. Ebben üdvözli, hogy a köztársasági elnök »nyilvánosan visszautasította« az ellene emelt vádakat »A köztársasági elnök a weimari köztársaság és a nemzeti szocialista uralom idején kifogástalan magatartást tanúsított és üldözésnek volt kitéve« — hangoztatja a kormánynyilatkozat. A Szabad Demokrata Párt viszont a kormánnyal szemben más álláspontot foglal el ebben a kérdésben. Nyilatkozatában az FDP rámutat: »A köztársasági elnök az NSZK-t képviseli kül- és belföldön. Ebből kifolyólag az elnöknek jogi védelemért kell folyamodnia, amennyiben úgy érzi, hogy felfogása szerint hamis tényállás alapján nyilvánosan megrágalmazták. (MTI) Sezlonokat, ágybetéteket egyedi méretben és kivitelben készít, valamint az általunk gyártott szobagarnitúrákra — azokból egyedi darabokra is —^megrendeléseket fölvesz (188154) a Kaposvári Asztalosipari Ktsz