Somogyi Néplap, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-04 / 29. szám
Vasárnap, 1968. február 4. 3 \ SOMOGYI NÉPLAP ANONYMUSOK- ÉS A FÉLELEM Tegyünk többet Somogvért! FELHÍVÁS Kaposvár város lahosságáhosl Egy évvel ezelőtt felhívást tettünk közzé, hogy mozgósítsuk, munkára hívjuk a város lakosságát az 1967-es esztendő legnagyobb és legfontosabb felad .tának elvégzésére, az egészséges és megfelelő mennyiségű ivóvíz biztosítására. E munka alapvető feltételeit a megyei pártértekezlet és az országos főhatóságok teremtették meg. Városunk lakossága a felhívásban foglaltakat saját érdekében magáévá tette, s több mint 230 000 óra társadalmi munkára tett felajánlást és 200 ezer Ft-ot meghaladó ösz- szeget fizetett be. Üzemi, vállalati, intézményi, hivatali párt- szervezeteink titkárai, igazgatók, tömegszervezeti és népfrontvezetők álltak a nagy kezdeményezés élére. Közülük legtöbben személyesen mutatlak példát abban a nagy víz- múépítési és városfejlesztési társadalmi munkában, melyet szinte egy emberként vállalt és valósított meg a város lakossága. A múlt évben végzett társadalmi mnka eredménye bizonyítja: közös gondjainkat, problémáinkat úgy tudjuk legjobban és leggyorsabban megoldani, ha a központi erőfeszítés és anyagi támogatás párosul a város lakosságának összefogásával, áldozatvállalásával és cselekvőkészségével. Ennek fölismerése és az ebben a szellemben végzett munka hozta meg azt az eredményt, hogy a tavalyi 9000 m' helyett ma naponta kb. 17 000 m3 egészséges ivóvíz áll a város lakosságának rendelkezésére. Az összefogásnak szép bizonyítéka az is, hogy az 1964. évihez képest tavaly kétszeresére emelkedett az 1 főre jutó társadalmi munka értéke Kaposváron. Az 1968-as év tervei ismét fontos feladatokat jelölnek ki a város lakossága számára. Megindultak Kaposvár földgázzal való ellátásának munkálatai. E program anyagi alapját ismét központi forrásokból teremtették meg megyénk vezetői. Ezzel a város lakosságának életkörülményeit akarjuk tovább javítani. Hogy a földgáz bevezetésének munkálatait meggyorsíthassuk, olcsóbbá tehessük a tervezettnél nagyobb területen végezhessük el, ismét a város lakosságához fordulunk. Kérjük, hogy erre a célra 36 000 óra társadalmi munkát ajánljanak fel. Az egyéb városfejlesztési feladatok megvalósításához: a zöldterületek felújításához, a sporttelepek kiépítéséhez, a termálfürdő környékének rendbe tételéhez, a járdák korszerűsítéséhez, az ivóvízhálózat több mint 4 km-es bővítéséhez további 150 000 óra társadalmi munkát kérünk a város lakosságától. Arra kérjük pártszervezeteinket, az üzemek, a vállalatok, az intézmények, hivatalok dolgozóit és vezetőit, a szak- szervezeti bizottságokat, a KISZ-szervezetek fiataljait, a Hazafias Népfront-bizottságokat, a város egész lakosságát, hogy a múlt évihez hasonlóan az idén is minden erejével segítse elő e nemes célok elérését. Kaposvár, 1968. február 4. Az MSZMP Városi Bizottsága, A Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága, A Hazafias Népfront Városi Bizottsága. Ne csak írott jei legyen... Már korábban is többször szó esett különféle fórumokon arról, hogy a gazdásági irányítás új rendszerében a gazdaságosabb termelés motorja lesz a munkaerő kötöttségeinek feloldása. A nagyobb önállóság és felelősség révén minden vállalat kialakítja a hasznos létszámát. Ezt azonban csak nagy körültekintéssel, emberséggel, az egyes emberek igazságos megítélésével valósíthatják meg. S hogy az óvatosságra való intés szükséges volt, bizonyítja Tolnai Lászlón^ bolti eladó ügye is. Az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat terv- és létszámcsökkentés címén felmondott rtvki. noha szakszervezeti tisztségviselő, s a Munka Törvénykönyve szerint rá is vonatkozik a .felmondási tilalom. 4 műit év februárjában újra megválasztották a társadalmi bíróság tagjának a szakszervezeti küldöttértekezleten. Ezt a megbízatást azóta sem vonták meg tőle, éppen ezért csak a KPVDSZ megyebizottságának egyetértésével szüntethették volnat meg a munkaviszonyát, mert a társadalmi bíróságok tagjait ugyanolyan munkajogi védelem illeti meg, mint a szak- szervezet választott tisztség- viselőit. A kiskereskedelmi vállalat munkaügyi döntőbizottsága méltányolta az elbocsátott Tolnainé helyzetét, s visszaállította a munkaviszonyát. Amiért figyelmeztető ez &: elbocsátás: elgondolkoztató hogy a tó,rsadalmi tulajdon ellen vétők ellen a társadalmi bíróság választott tagjaként küzdő eladót találják fölösleges munkaerőnek a létszámcsökkentéskor. Elsősorban a vállalat szalcszerve- zeti bizottságának lett volna kötelessége figyelmeztetni a gazdasági vezetőket a felmondási tilalomra. A munkaügyi döntőbizottság ülése közben és után sokat beszélgettem a vállalat jogtanácsosával. Elolvasta az új Munka Törvénykönyve tizenhatodik paragrafusát, méltányolta is, csak éppen azt nem tudta, hogy kik a szak- szervezet választott tisztségviselői. Gondolom, hogy máshol is védelemre szorulnak egy-egy átszervezéskor vagy létszámcsökkentéskor a közösségért fáradozó szaltszer- vezeti tisztségviselők. Legyen hát kéznél ezeknek a társadalmi munkásoknak a pontos névsora, hogy ne utólag, hanem az elbocsátást megelőzően hivatkozhassanak a tizenhatodik paragrafusra. A gazdasági mechanizmus reformjának megvalósításában minden vállalatnál kiemelkedő szerepük van a szak- szervezeti tisztségviselőknek és aktivistáknak, ne felejtsék cl ezt akkor sem, amikor az új viszonyok a létszám csökkentését követelik meg. Ne csak írott jog legyen, hanem f igyelmes gyakorlat a szakszervezeti tisztségviselők védelme. Lajos Géza Közép- és felsőfokú baroRififenyésztési leciiisifasökat keresünk, j tor kerékpár-vezetői jogosítvánnyal. Jelige: »Perspektíva 1012« Budapest, Felszabadulás té- | ri hirdetőbe. (1012) N em egyszerűen a névtelen levélírókra gondolok, amikor az anonyrnusok »természetrajzát« próbálom boncolgatni. Az ismeretlenség védő pajzsába, homályába burkolózni kétes értékű ugyan, de belátom: többféle indítéka le- S ahogy az okok kutatása nélkül aligha képes bárki is választ adni e jelenségekre, ugyanígy felelőtlenség volna egyértelműen elítélni a j ászán - dékú névteleneket is. Sokat gondolkoztam azon, hogy mit jelent személytelennek maradni? Azt hiszem, kényelmet, biztonságot, felelőtlenséget, bizonyos következmények elhárítását és általában — félelmet. Ez utóbbi talán gyűjtőfogalomként is kezelhető. Névtelen maradok tehát, mert félek. S hogy kitől, mitől és miért? — ezek a kérdések izgalmak inkább, mint az anonyrnusok puszta léte, ezekre próbálok — szerény eszközökkel — választ keresni. Mert a jelenseg általános vagy nem, elterjedt szokás csupán vágj' önmagunkból fakadó életfelfo- Sás — valamiféle oka van, s mindenképpen társadalmi göndöre okoz, bonyolulttá teszi közéletünket, gátolja a véleménynyilvánítást, rontja a levegőt ... Egy talpraesett kis gimnazista lány — akit később személyesen is megismertem — ezt írta nekem levele végén, oseppet sem válogatva a szavakban: »Szemétnek érzem ugyan magam, de a következményektől tartva nem írom meg a nevemet«. Azt hiszem, kissé durva kifejezésével önmaga és egy jelenség kritikusává vált, amire érdemes fölfigyelni. Kell-e félnünk ebben a társadalomban, kinek és miből kell félnie? A kérdést azért teszem föl, mert az okokat kutatva először a nagy közösség, a társadalmi követelmények, törvények, erkölcsi kategóriák vizsgálata volna a célszerű. Kinek kell félnie? Ellenségeinknek feltétlenül, akik vannak még, nem szervezetben, de vannak, s a gondolatot, a cselekvőkészséget mételyezik. Különböző külső és belső hatásokra »ellenség« van a fejünkben is néha, ideológiai káosz, tisztázatlanság, zűrzavar és bizonytalanság. De akik ilyenfajta »ellenséget« hordoznak önmagukban, azoknak már nem kell félniük. Nem, mert bebizonyított tény, hogy nézetek ellen és nem emberek ellen harcolunk, meggyőzríi és társsá fogadni akarunk, s nem fejeket venni, embereket lehetetlenné tenni tisztázatlan gondolataikért. A társadalom óriási többsége egyet akar: szocializmust Ki többet, ki kevesebbet, ki képességeinek teljét adja hozzá, ki — talán tudati okokból — kevesebbet. Aki becsületes, aki egyenes úton jár — annak nincs oka semmiféle félelemre. Kár volna most hivatkozni a múltra, a személyi kultusz időszakára — ezt'is emlegették nekem néhányat —, tíz-egynéhány év után már nemcsak hihetjük, hanem meg is győződhettünk arról, hogy olyanfajta félelemre nincs oka senkinek. Törvényeink, erkölcsi normáink emberségesek, a gazdasági-társadalmi alap határozza meg őkét. Nem félni kell tőlük, csak megtartani azokat mind- annyiunk érdekében. Mi az hát, amitől az anonymusoknak félniük kell? V alaki nagyon szellemesen azt mondta nekem: nincs az embereknél visszapillantó tükör. Mert ha volna, akkor láthatná, hogy ki mikor és miért »billenti meg« hátulról, szinte észrevétlenül — de hatásosan, Es be kell látnom, ebben nagyon sok igazság van ... A futballipályán előre akar tömi a csatár, gólra (ha úgy tetszik: prémiumra) éhes, s az ellenfél védőjátékosa »betart« neki. Csakhogy ez a »betartás« nyilvánvalóbb, mint a pályán kívüli; talán óriási bukfenc a következménye s ezt észreveszi és — nem mindig, de általában lefújja a bíró. Mindennapi életünkben nem nyíltan, hanem a színfalak mögött, a játéktéren kívül gáncsoskodnak az emberek, s ezt a szabálytalanságot csak akkor vesszük észre, amikor már- »törött lábbal« fekszünk a kórházi ángyon ... Azt hiszem, ilyen dolgokban keresendő a félelem oka. Nem a társadalom alapjaiban, kialakult szokásaiban, törvényeiben, a közfelfogásban, hanem emberi hibák sorozatában, amelyek ellen nehezebb a küzdelem, mini a törvénytelenségek ellen. Törtetés, féltékenység, irigység és oktalan vádaskodás, rágalom és bosszúvágy — az egyén még korántsem szocialista töltésű tudatvilágának jellemzői ezek. Kinek és mitől kell félnie a mi társadalmunkban? Egymástól, az individualista gondolkodásmód forrásából táplálkozó kisszerű és alantos emberi hibáktól. Nem vitatom, hogy sokszor ezeknek társadalmi következményed is vannak, de az eredő, a kiindulópont nem a mi társadalmunk. Á rra az ananymusra, aki fölveszi a telefont, s egy rikácsoló »csirkefogóval« próbálja kifejezni valakiről a véleményét, (és akaratlanul müveletlenségét) — arra nem érdemes szót vesztegetni. Arra sem, aki rosszindulatú rágalmakkal halmozza el embertársát; hisz n§m mer felelősséget vállalni állításaiért, ezért marad névtelen. De gondoljunk a fülbesúgókra, akiktől félni kell, meghallgatóikra, akiktől óvakodni kell, az önös érdekből áskálódókra, a mó- regkeverőkre és lekezelőkre, a féltékenyekre és hajbókolökra, a tülekedőkre és rágalmazókra, akiknek szent meggyőződésük, hogy mások bemocskolásával, öldalvágásnkkal és intrikával érhetik csak el céljukat, nem pedig gondolkodással, becsülettel, tettel és szerénységgel. Miattuk kell félni, ha félni kell, az ilyen jellembeli torzulások miatt kell szót emelni, ha a félelem gyökerét akarjuk kiirtani hétköznapjainkból. Sok, nagyon sok anonymu- sunk van, aki nem kívülállóként, hanem nagyonis belülről, segítő szándékkal mond véleményt, bírálatot, észrevételezi vadhajtásainkat, s javasolja a jobbat, az előbbre- vivőt. Nem felelőtlenségből, hanem környezetének, embertársainak rosszindulatától tartva vonul az ismeretlenség homályába, s oka van rá. Igazmondásért, a valóság föltárásáért azonnal nem, de más oldalról gyakran éri méltánytalanság az embereket. Úgyszólván mindenkibe bele lehet valahogy kötni, s akiknek — ez vezetőkre, veze tettekre egyaránt vonatkozik — valami »van a füle mögött«, vagyis szóvá tett már egy s más dolgot, őt könnyebben éri retorzió, mint a csendes szemlélő- dőket. S az ilyenfajta esetek híre nemcsak üzemen belül, Iranern szélesebb körben is terjed, fékez, visszahúzódásra, hallgatásra késztet. Ugyanígy az a gyakorlat is, amikor demokratizmusra hivatkozván meghallgatják ugyan a dolgozók véleményét (talán többször is), de észrevételeik nyomán semmi sem történik. Kt nem veszti el ambícióját, ki nem hagy fel jószándékú jelzéseivel, ha nem látja értelmét, ha nem figyelünk rá, s javaslata, bírálata pusztába kiáltó szó csupán? Nem jó ez így. E gyre szélesedő demokratizmus jellemzi a mi közéletünket. Az ország lakóinak véleménye, nyílt állásfoglalása nélkülözhetetlen. Mi volna hát a módja, hogy utat nyissunk a becsületes, jószándékú emberek szabad véleménynyilvánításának? Az, hogy nagyobb intenzitással,' összefogva irtsuk ki életünkből a félelmet tápláló vonásokat. Utáljuk meg a fülbésúgást, a rágalmakat, a hátsó »erők« tevékenységét, a hiúságot és a magabiztos tévedhetetlenséget, amely egyes helyeken még torokba fojtja a szót. Ne engedjünk teret a rosszindulatú retorziónak, ne hagyjuk, hogy egy embert a szóbeszéd, a különféle sugdolózás alapján ítéljenek meg, hanem munkájából, össztevékenységéből, s hogy mindenki tisztessége, képessége és odaadása révén juthasson előre, nem pedig mások hátára tornászva magát. Apró emberi hibák ellen kell küzdenünk hát — hosszan és kitartóan. Önmagunkban keli legyűrni e néha »kényszerítőnek« vélt tradíciókat. Merthogy megszűnik az anonymu- sok világa, s az őket tápláló — társadalmi vonatkozásban oktalan — félelem, ez bizonyos. De hogy mikor, az nem tervektől és elképzelésektől, hanem mindannyiunk erőfeszítésétől függ. Jávori Béla APA ÉS FIAI Jenő, a pedagógus. Mindhárman munkásőrök, a nagyatádi Tóth Lajos mun- kásőrszázad tagjai... Az apa, Mohári Vendel, »öreg« frontharcos. Nem is látszik rajta, hogy mennyi megpróbáltatáson ment keresztül életének öt évtizedén. — A felszabadulás után hamarosan pártmunkás lettem. 1956 előtt a marcali járási pártbizottságon dolgoztam. Az ellenforradalom után azonnal jelentkeztem a karhatalomba, majd a munkásőrségbe. (Munkásőr-igazolvá- nyában ez áll: tagságánc.k kelte 1957. március 13.) Djabb pártmegbizatásom gazdasági területre szólított, s ezért iratkoztam be a mező- gazdasági technikum levelező tagozatára, amelyet 1960-ban sikerrel végeztem el. Azóta voltam egyéves pártiskolán Budapesten, most a gépjavító állomáson dolgozom. — Hogyan lett mind a két fiából munkásőr? A kérdésre a felesége válaszol: — Az ellenforradalom alatt, amikor a férjemet letartóztatták, a családot is bántalmaztak, a gyerekeket megdobálták. A fiúk ekkor határozták el: ha eljön az ideje, ök is fegyve-t fognak, hogy ne fordulhasson elő többet olyan, mint 19o6 októberében. Az idősebbik fiú, Jenő az érettségi után Kutason mint képesítés nélküli nevelő tanított. Közben pedig elvégezte a pedagógiai főiskola orosz —magyar szakát — 1961-ben, alig húszévesen lettem munkásör. Nagyon örültem, amikor közölték velem, hogy felvételi kérésemet elfogadták. Édesapám munkásőrf elszerelése mellé oda került az enyém is. A kisebbik fiú, a 24 éves István már a »Kiváló műn- kásőr-x-jelvény tulajdonosa. — Hogyan szerezte? • — Gépszerelőként vonultam be katonai szolgálatra. A hadseregben fontos szakmai beosztást kaptam, kiváló katona lettem. Amikor leszereltem kértem felvételemet a munkásőrségbe, mert úgy gondoltam, hogy nekem is édesapám és a bátyám mellett a helyem. István, a gépszerelő. A januári századgyűlésen a kiváló jelvényt tűzték a mellére. Akárcsak édesapja, 6 is a gépjavító állomáson dolgozik. Apa és fiai. Egyszerű, de nagyszerű emberek, a párt, a munkáshatalom igaz, hű katonái. D. S. Mohári Vendel, az apa. Elismerés a népi ellenőröknek (Tudósítónktól.) A Tabi Járási Tanács legutóbbi ülésén értékelte a Járási Népi Ellenőrzési Bizottság múlt évi tevékenységét, az ellenőrzések hatékonyságát Pénzár Ferenc, a járási NEB elnöke többek között elmondta, hogy a bizottság a múlt j évben hat országos és hét me- j gyei vizsgálatban, illetve utó- vizsgálatiban vett részt, ezenkívül saját kezdeményezésén nyolc vizsgálatot tartott. A vizsgálatokban a NEB nyoh i társadalmi tagja mellett 1161 népi ellenőr és negyvenhét szakember, társadalmi vezető és aktíva vett részt A hatékonyságról szólva megemlítette, hogy a bábonymegyeri termelőszövetkezet négy vezetője ellen feljelentést tettek, mivel azotk gondatlanul kezelték a társadalmi tulajdont, és elmulasztották a kötelező ellenőif st. Az ülésen a népi ellenőrök dozatos munkájáért a járási ,nács elismerését fejezte ki. löszön etet mondott a járási pártibizottság is. i
