Somogyi Néplap, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-07 / 5. szám
Vasárnap, 1968. január T. 7 SOMOGYI NÉPLAP Közönség, mechanizmus, színház A színházban is ez a leggyakoribb kérdés- Milyen műsorpolitikát, milyen közönségkontaktust igényel az új gazdasági mechanizmus teremtette helyzet, egyáltalán, hogyan kell lefordítani ezeket az elveket a színházkultúra mindennapos gyakorlatára? S bár gz alapelvek már világosak, mégis jó néhány félreértés él a köztudatban. Ez bizonyára abból származik, hogy némelyek eleve adottnak, váitoztathatatlan- nak veszik a közönségigényt. Bizonyos ízlésbeli korlátok, műveltségi szintek, érdeklődési körök adottak, és ezzel meg is határozzák a publikum kívánságait Ez a szemléletmód azonban nem veszi figyelembe a sajátos színházi tapasztalatot: a legnagyobb sikerek sohasem abból születtek, amit — az állítólag eleve adott — igények alapján el lehetett várni, hanem legtöbbször egy új igény létrehívásából adódtak. Hogy a közönség mit kíván, mit szeretne látni a színpadon — az a színház ügyes kínálatán is múlik. A publikum nemegyszer éppen a színpadon fedezi fed, mit is szeretne látni, miben is fogalmazható meg igénye — akkor tehát, mikor olyasmivel találkozik, amire addig nem is gondolt, de ami közéleti érdeklődésében, otthoni gondjaiban öntudatlanul bár, de már régóta ott motoszkált A közönségigény tehát nemcsak a publikum felől áramlik a színpad felé, hanem a színpad is sugalmazza, hogy mit akarjon a publikum. Ez a törekvés figyelhető meg a veszprémi színház arculatában: nemcsak azon fáradozik, hogy otthont adjon az új magyar drámáknak — ami egyébként egyik alapvető feladata a színházkultúrának —, hanem arra is képes, hogy minden évadban közönségsikerré is avasson olyan műveket, melyeknek a színházi előítéletek — az -eleve adott« közönségigény alapján, nem sok jót jósolnak. Ilyen siker lett két éve Madách Mózese (mely éppen a veszprémiek kezdeményezése révén került fel aztán a pesti Nemzeti Színházba) vagy Gáspár Margit Ha elmondod, letagadom című szatirikus víg játéka. A közönségigény tehát nem eleve adott, állandó -keret«, melyből nem lehet kilépni, s mely -diktatúrájával elnyomja- a színházat: a színház nézőterén alakul. A művészeti vezetésnek élnie kell ezzel a lehetőséggel — a jövőben taktikusabban, ha úgy tetszik, -ravaszabban-, mint eddig, mert nem mondhat le a közízlés, a publikum érdeklődési irányának formálásáról, ha izgalmasat, érdekeset akar teremteni. Az új helyzet követeli a színháztól, hogy elevenebben reagáljon a közönség érdeklődési irányának — esetleg: anyagi lehetőségeinek —alakulására, hogy az élettel ösz- szefüggő kérdésekbe tudjon belekapaszkodni, és 3y módon magával ragadni publikumát. tehát a közönség esztétikai nevelését is jelenti. Csak az igényformálás taktikája változik, s így teremti meg a közönséggel való újabb, elevenebb kapcsolat formáit. Ezért nem lehet egye tértem azzal a felfogással, amely a műsortervek átszabásán kezd gondolkodni, és csupán a kereskedelmi lehetőségek kihasználásában keres megoldást (Erre is van példa, ha egyelőre még csak jelzésszerűen ist Az elmúlt 15 év műsorpo- titikájábajj jobbadán az egységes nézőtérrel számoltunk: föltételeztük, hogy a publikum nagyjából azonos érdeklődési körrel, ízléssel, igényekkel jön a színházba, ezért ehhez az egységes igényhez szabtuk a műsort is. Az utóbbi években aztán kiderült, hogy a műveltségi viszonyok, az ízlésformálás tempója megváltoztatta ezt a képet: a közönség differenciálódott, a -mindenevő« időszak lezárult Kialakult a klasszikus darabok törzsközönsége, ettől nem elkülönülve, ám mégis önállósulva formálódni kezdett a modem művek iránt érdeklődők tábora, inint ahogy más publikumréteg látogatja a könnyebb szerkezetű vígjátékokat is. E differenciálódással most még jobban kell számolnunk — és — egyúttal meg kell próbálnunk egészséges arányokat kialakítani ebben a folyamatban. Pesten, a Madách Színház és a Thália Színház stúdió színpadot hozott létre, hogy ott mutassa be azokat a műveiket, melyek szű- kebb közönségréteget érdekelnek, hogy ezzel tehermentesítse a nagy színházat, és egészséges kereteket teremtsen egy bizonyos kö- zönsógigény kielégítésének. Tartalmilag más jellegű törekvés vezette a pécsi Nemzeti Színházat, mikor létrehozta a Gyermekszínpadot, ahol nemcsak gyermekműsort, hanem mai magyar művek kísérleti produkcióit is színre tudják állítani. (Hasonló jellegű kamarastúdió szerveződött Debrecenben is). A technikai keretek azonban nem mindenütt valósíthatók meg, s a differenciálódás szinti ázgyakor lati kérdése nem is zárul le a technikai lehetőségekkel. A műsoron belül is érezteti hatását A több műfajú — tehát elsősorban vidéki —, színházakban eddig is természetes követelmény veit — különösen egyetemi városokban — Debrecenben, Miskolcon, Pécsen, Szegeden — a szélesebb skálájú választék kínálata. Fontos, hogy ez a differenciálódás ne csak egyirányú legyen, hogy a színház kezdeményező módon tudja befolyásolni ennek az ízlésbeli és gondolati tagolódásnak az irányát. Másszóval: ne engedjünk az előítéleteknek, mely ebben a jelenségben is a komercializálódás- tól való rettegésnek, vagy éppen a klasszikus értékek halmozásának ad hangot. Arra kellene törekedni, hogy egészséges áramlás történjék a friss, szellemes, korszerű rendezésben előadott operettmusical kategóriájából a modern, gondolatilag izgalmas, művészileg súlyos művek irányában. Az egyik kategória ne zárja ki a másikat hanem ellenkezőleg: nyisson utat Vagyis: differenciáljuk a közönségigényt, húzzuk szét az értékek skáláját — adott esetben menjünk közelebb az egyszerűbb nézőtéri kívánságokhoz is —, de azzal a világos céllal, hogy ez az ízléskorlátok oldását szolgálja, hogy segítségével fogékonyságot teremtsünk a valóságos művészi értékek számára. A színikritikus gondjait és elképzeléseit érintettük csupán, abból kiindulva, amit néhány színház erőfeszítéséből már megfigyelhettünk. Gondoljunk a békéscsabai színház következetes műsorpolitikájára és rendezési elveire vagy a debreceni Csokonai Színház széles választékot kínáló programjára. Biz utóbbi színházban Pirandello, Miller, Jacoby, Taar Ferenc és Racine egymás mellett szerepel, látszólag a különböző nézőtéri igényt kiszolgálandó. Mégis olyan színi lehetőségek ezek, melyek egy meghatározott gondolati irányba sodorják a nézőt: az egyik mű a másikra hívja föl a figyelmet Nemcsak üzletileg számol jól, hanem művészileg is. Persze ez csak egyetlen megoldási lehetőség. E programinak kimunkálásának sok kísértet, esetleg kudarc is az ára, de most már nem csupán az új mechanizmus elvei sarkallnak eme a feladatra, hanem kulturális forradalmunk továbbvitelének ugyancsak elodázhatatlan kötelességei is. Almási Miklós Mit hoz az új esztendő? A nézőtérhez való közellépés Széles választékú programot Benedek B. István: HÓHIDEG ESTÉN Különöseit voltok a hazugságot. Gyakran mesélt olyan történeteket, melyek nem voltak igazak. Csakhogy, amit tegnap hazugságként mondotL el, másnap már megtette, így tulajdonképpen nem volt olyan hazug. Most ott ült a meleg szobában, s az ablakon át nézte az utcát. Eseti a hó. Fölvette kabátját, és elindult. Ahogy kilépett a kapun, megcsapta a tél; cipője alatt ropogott a hó. Természetesen a Duna felé indult. Kalapját szemébe húzta, amikor a hídra -rt. Hirtelen mozdulattal lépett u korláthoz. Igen, beállt a jég. A két part között valami furcsa csík húzódott, az egymásra torlódott jégtáblákon megtört a hídlámpák fénye. Körülnézett, van-e valaki a közelben. Egészen üres volt a híd. Megnyugodva nézett vissza a folyóra: ez is csak két játékost kíván. Akár a szerelem ■ ■ ■ Ügy ismerte meg a lányt, hogy együtt utaztak egy villamoson, mely átment a h dán Nem szóltak egymáshoz, a híd végén leszálltak s elindultak. — ugyanabba az irányba. A jég a partnál meg se roppant. El kell indulni! »Te lány, ne kiabálj ott mögöttem! Ha félsz, maradj a biztos parton!« Megy b-afelé, nincs egyedül, vele lián a halálfélelem. Milyen lehel a jég ' l-’t? Reccs'’.n és t hall. Nem is reccsen sí. °rk valamiféle hangolja érzéssel veszi tudomásul, hogy követi öt a lány. Várni azonban nem lehet, a folyó felett jár harminc méterre a rar.Vl, amikor visszafordul. Lassan jár eleinte, de aztán szalad, és a partot elérve őszintén bevallja magának: nem is bánja már a biztonságot Miért csak önmagához őszinte? Hát nincs is ott semmiféle lány. Ö sincs ott, mert fenn áll a híd közepén, s fütyörészve indul tovább, a korlátot kisérve. A hegy alján öreg néni és bácsi lépkedett előtte. Egymásba karoltak. — És 1916-ban? — kérdezte a bécsi A néni a kezére csapott — Ne huncutkodj! — mondta — Pedig kezdte a bácsi, és érződött a hangján, hogy most valami fontosat akart mondani, de a néni hátrapillantott. Csend lett ismét-Az biztos, hogy kell egy társ az embernek« — morfondírozott kedvenc gondolatán. — Dehát milyen is legyen az a társ? -Társ-társ, eszter- társ .. ■« Azon vette észre magát, hogy énekel. Fontos a társnak mindig vő- nek lennie? Az egyik barátjával gyakran sétált esténként ezen az úton. Egy szót sem szóltak egymáshoz- -Nagyon kellemes társ volt,« — ismerte el. A másik oldalon, a régi vendégfogadó előtt hangos társaság vitatkozott. Részeges, lényegtelen szavaik elhaltak a villamos csörömpölésében.-A villamos sem lenne rossz társvak. Mindig ugyanazon az útvonalon jár, könnyű megtalálni.« Együtt dolgozott egy emberrel. Villamos Bélának hívták. Rossz társnak bizonyult. Rosszul állt a kezében a kalapács, panaszkodott is az üllő, mikor verte a vasat. Ennek azonban vége. Villamos is mást csinál, ő is. Átgázolt egy hóbuckán. Futni kezdett egészen az Alagútig. Pár éve minden új lányt elhozott ide, és gyalog végigmentek a - csőben«. A hangók ott felerősödnek, összekeverednek és visszhangzanak. Buda felöl most egy autóbusz jön. A zúgás erősödik, már elérne hozzá, de akkor a másik irányból befut egy motoros: a lüktető puffogás és a buszmoraj a fülén át a húsába hatol. Egy kivételével minden lány unatkozott vele. Ezzel csodalatosán boldog volt, bár később kiderült, a lány ideges természetű és fél. Ezért kapaszkodott belé. Azóta nem visz nőket az Alagútba. Amikor ismét megcsapta a fény, elérkezett megint a Dunához, s végigment a hídon. Egy alakot látott maga előtt. Ahogy egyre közelebb ért hozzá, úgy érezte, - ö lesz az igazi társ«. -Megvagy!« kapaszkodott, belé ... A felesége hangjára riadt fel: — Miért ütögeted az új asztalt. Tönkremegy a politúr. Tegyél a tűzre, mert kihűl a szoba. Amíg a szeneslapátot kereste, az a barátja jutott eszébe, akinek olyan különösek, a hazugságai. '-Sebaj!« — dobta a lapát szenet a kályhába. A lángok vörös fénybe vonták az arcát. — Sebaj! — isme- ) telte, és kinézett az ablakon. — Lesznek mén ezen a télen jegtiszta, hó- hideg esték. O MAGYAR HANGSZEREK — RÉGI HANGSZEREK A magyar népzene sajátos hangszere a díszes tambura és furulyák a múlt századból. A debreceni Dóri Múzeum gyűjteményéből. Kiveszőfélben van már a duda használata Déi-Dunántű- Ion. Sárközön is. A csurgói Jankovics Imre aki 1953 óta a “Népművészet mestere«, magakéSzitefte dudán játszik lakodalmakon, mulatságokon régi szép magyar énekeket, pásztordalokat. Nos, nem egészen hangszer, de nagyot rikolt a tülök.
