Somogyi Néplap, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-21 / 17. szám
Vasárnap, 1968. január 21. 5 SOMOGYINÉPtAP Fél éjszaka az URH-Warszamáb AZ ERŐSZAKOS EX VŐLEGÉNY — TOJÁS, PAKA MEG A TÖBBIEK - A KETTÉSZAKADT SZÁZFORINTOS Kanizsai alhadnagy elvtárs üdvözli a szolgálatot teljesítő önkéntes rendőröket. A szonda nem jelez alkoholfogyasztást. A Bajcsy-Zsilinszky utcában is önkéntes rendőrökkel találkozunk, azt ellenőrzik, hogy a tulajdonosok lezárták-e személygépkocsijukat A vasútállomásról most indulnak ki az utolsó személyvonatok, sok az utas, de rendbontóval nem találkoztunk. Az Ipar Vendéglőben egy részeg kettéhasadt százasát lobogtatja, kesereg, hogy nem szolgálják ki, s ráadásul még a pénze is tönkrement. A vezető elmondja, hogy nem bánná, ha ez a vendéglátó üzlet nem éjfélkor, hanem már korábban zárna. Ugyanis miután a külvárosi vendéglők mind előbb zárnak, onnan is ideáramlik a kétes értékű törzsközönség. Ezért aztán különösen kritikus a tíz óra és az éjfél közötti időszak. A napból már csak percek vannak hátra, amikor kiszállunk a kocsiból. Kanizsai István rendőr-alhadnagy, a járőr vezetője elmondja, hogy általában nyugodtak az éjszakák, jobbára a hétvégeken és a fizetésnapokon akad sok rendbontás. Elköszönünk. Az URH-War- szawa tovább cirkál az utcákon, vigyáz, hogy nyugodtan pihenhessenek a kaposváriak. Pintér Dezső Fotó: Cservenka Ferenc Egyik este a Kapos Étteremben vacsoráztunk. Már a kávénál tartottunk, amikor az üvegajtó mögött egymást lökdöső, dülöngélő férfiak jelentek meg. Pillanatok alatt karéjba fogták őket á kiváncsi vendégek, de az senkinek sem jutott eszébe, hogy szétválassza a két részeget. Egymás után csattanttak el a pofonok, ám amikorra még komolyabbra fordult volna a dolog, már ott voltak az URH-Warszawán szolgálatot teljesítő rendőrök. A vendég, aki két perc múlva érkezett a Kapósba, már semmit sem vett észre az iménti jelenetből. Vajon a közbiztonság szempontjából hogyan telik egy este, illetve éjszaka Kaposváron? A fotóriporterrel este nyolc órakor beültünk egy URH-s személygépkocsiba, aztán irány: a város. Kanizsai utca 43. Nemrég bejelentést tett egy lakó, hogy volt vőlegénye éjszakánként állandóan zaklatja, fenyegeti. S. Gyula kigombolt sofőrbundában, félrecsúszott sapkával a fején jön a gyalogjárón. Az igazoltatás után megkérdezik, miért nem viselkedik emberhez méltóan volt menyasszonyával s annak családjával. — Én, kérem, nagyon szerettem, de még most is szeretem őt. De elhagyott, csak játszott az érzelmeimmel... A zaklatást erősen tagadja, ellentmondásokba keveredik, végül is beismeri, hogy rendszeresen látogatja a környezp italboltokat, s bizony a volt menyasszonyát is rettegésben tartotta. A helyszínen aláírja a nyilatkozatot, amelyben lemond a további fenyegetőzésről. , A Kanizsai utca végén találkozunk a városi tanács FB 40-86 rendszámú tehergépkocsijával. A menetlevél kiállításával egy kis baj van. Szo- moT Bálintot, a gépkocsi vezetőjét figyelmeztetik, hogy többet ilyen ne forduljon elő. Máskülönben minden rendben, a szonda sem jelez alkoholfogyasztás t. Hibát követett el Orbán Kálmán, a GC 00-24-es rendszámú autóbusz vezetője, amikor égve felejtette a tolatást jelző lámpát. Ahogy később kiderült, a biztosítékkal is probléma volt. — Valóban most vettem észre, hogy rossz a biztosítékom, azonnal tnegyek a telepre, a 22 órás járatnál, meglátják, már semmi hibát nem találnak. Fél tíz. Az Ifjúság Presszóban tetőre hág a hangulat, ahogy szétnézünk, bizony jócskán akadnak, akiknek már rég otthon lenne a helyük. Ráadásul még szeszes italt is fogyasztanak, holott a szabályzat ezt a tizennyolc éven aluliaknak megtiltja. A rendőrök sok régi »isme- ősükkel« találkoznak. Itt van Tojás, Paka meg még jó egy- 7>ár hozzájuk hasonló rutinos •endboptó. E. F. már áll is fel, ahogy meglátja a rendőröket — Igaz, hogy bemondták, menjünk haza, de még maradtam egy kicsit. De hát már ezért is felelősségre vonják az embert?! Most még aránylag szerényen válaszolgat. Nem tartja okvetlenül szükségesnek, hogy viselkedéséért ismét (ki tudja hányadszor) felelősségre vonják munkahelyén, az 503. sz. Helyiipari Iskolában. Olyan tizenöt éves fiatalra is találunk, aki itt várakozik a tizenegy órás vonat indulására — egy-két üveg sör mellett. Jóllehet az igazoltatást a jelenlevő önkéntes rendőrök már megkezdték, de vannak, akik még ennek láttán sem távoznak. Így aztán akad munkája Honti Zsigmond, Nagy József és Kovács Miklós önkéntes rendőröknek, akik egész a zárásig ittmaradtak. ocooo<x>3ocooocoooooooooooooooocoooooooooocoooooooocoooooooococo^ | - Meg kell tud- |/.j nunk, hogy ki van ____I itt, aki az órára vadászik. Az is lehet, hogy a fiú cinkosa. — Nekem van egy feltevésem. Vedd sorra azokat, akik a szobában voltak, amikor Galamb megmondta, hogy hova megy őrségre. Én nyomban átláttam, hogy a mosókonyhában nyugodtan megtámadhatom, és aztán elbújhatok, míg ő jelentkezik az őrparancsnoknál. Ugyanez másnak is az eszébe juthatott körülöttünk. Ki volt a szobában? Te, Adrogopollusz, a gróf úr, Troppauer, Filotte, Jaz- mirovics, a hülye Kréta, Lindman és én. Pencroft élénken felelt: — Talán megtudhatjuk, hogy ki ment ki ezek közül ... — Tudok jobbat. A robbanáskor szétvetett a légnyomás egy nagy hordó mi- niumot, és a festék kifolyt. Az én cipőm is tele volt vörös ragaccsal. Azt remélem, hogy az ismeretlen, aki rám lőtt, nem vette észre cipőjén a vörös, festéknyomokat, és erről felismerjük ... — Ezt az embert kell elsősorban elintézni... Néhány légionista jött a kerti útról, csoszogva, dör- mögve. Elhallgattak. Mire az egyik ka topa meggyújtotta lent a villanyt, Pencroft, az amerikai, már hanyatt fekve aludt úgy, hogy lábai messze lógtak a lépcsőn, szája szélén egy habfoszlány rezgeti, és hortyo- gott. Hildebrandt nyitott zubbonyban ült, derékszíja a nyakáról lógott le, sapkája az orra hegyét fedte, és félig elnyelt szavakkal magyarázott valamit egy igen tisztelt »pénztáros kisasszonynak«, miközb en olyanokat csuklóit, hogy szinte bukfencet vetett. A hazaérkező katonák maguk sem voltak sokkal józanabbak, kivéve az altisztet, aki megvetően köpött egyet a két alak láttán. Legutolsónak jött Troppauer, sapkája helyett babérkoszorúval a fején, és karját messze kinyújtva hirdette a szörnyű vészt, amel. a költő személyében holnaptól kezdve minden lázadó arabot fenyeget. Épp otl ment el mellettük, és ormótlan, vastag lábszáraival kis híján rálépett Hildeb- randtra, azután bedülöngélt a hálóterembe. ... Két bakancsát feltűnő vastagon vörös mi niumfesték borította... Sorakozó! A trombita elhal, a század az udvaron áll, és a kapitány néhány búcsúmondat után »Indulás !«-t vezényel. Azután »Jobbra át!«, majd elindul lován a tiszt, magasba villan a kardja, a zenekar rázendít egy indulóra, és a peloton harsány dallal kikanyarodik az utcára ... Közben már régen megjött a parancs, amelynek alapján »Latouret őrmester leváltja a menetbe beosztott Larnac altisztet, és útközben mint állandó járőr- parancsnok teljesít szolgálatot. Pályafutásának szégyenfoltja, altiszti tekintélyének letörője ez a vigyorgó su- hanc, ez a gyalázatos színlelő, akit ő meg fog tanítani ... Pillanatnyilag azonban a >vigyorgó suhanc« a vörös kereszttel díszített ponyvás -zekér árnyékos belsejében ludt makk egészségesen, de ninden előnyével a beteg- Uományba helyezett kato- ának. Szívből sajnálta ezt a szegény Latouret-t. öreg, negcsontosodott katona, de lem rossz fiú. így menetel a század. Este lesz, azután ismét reggel. Csak mennek... A kocsi előrészén át látszott a sivatagban menetelő század hosszú emberkígyója. Végtelen sárga halmok között, iszonyú melegben, sehol egy foltnyi árnyék, csak a vakító Szahara krém színű porfelülete és lágy vonalú hullám ... Hullám, ameddig a szem ellát, mindenütt sárga hullám. Az orvos az egymás mellé halmozott kininzsákokon egy pokrócot terített végig, és aludt. Most talán meg lehetne nézni a tárcát... Nem ... Amíg nem tudja, mi van benne, addig nagyon kell vigyázni. Tessék... Egy katonát hoznak, rángatózik ... Habzik a szája, véres foszlányok rezegnek minden hörgés után ... Lefektetik. Az orvos álmosan ugrik fel. Hideg tömlőt a fejére... De úgyis vége!... Valószínűleg tüdőembólia... Egy ér megpattant... Arcát, kezét szürke por lepi. — Vége — motyogja a köpcös orvos, és sörtés, rövid nyakát töröli egy kendővel ... Délután négyre elérik az első oázist. Hosszú fütty. Az ezredorvos sanda szemekkel nézi a kocsiban a makkegészséges katonát. — Kérem, főorvos úr — jelentkezett' váratlanul —, szeretnék beállni a sorba, de parancsban van, hogy így utazzam. Nem adhatnám át -a helyemet egy gyengébbnek? A vállsebem már igazán nem akadályoz. — Majd intézkedem — felelt nyájasan a főorvos. — Derék elhatározás ... Azt hiszem, a hadnagy úr vállalja majd a felelősséget azért, hogy felcserélje a helyét egy invalidussal... A hadnagy napiparancsba vette, hogy a teljesen felgyógyult 40-es közlegény helyét a kórházszekéren egy gyengélkedő vegye át, és a 40-es közlegényt szolgálattételre menetelő szakaszához vezényelték... I Végre ... Galamb elindult, egyedül a ritkás pálmatörzsek között, hogy valamelyik nyugalmas helyen megnézze a tárcát. A pálmakoronákon majmok visongtak, és megszámlálhatatlan kabóca zür- rögött mindenfelé. — Megállj, bajtárs! — kiáltotta utána valaki. A gróf úr volt. Csak nem lesz megint valami akadály? — Mi az, méltóságos úr? — Ne csúfolj. Tőled nem vártam el. Ez, ez... a többiekhez mélt* — Egész komolyan mondom, hogy ez nem csúfnév. Olyan előkelő vagy, öregem, hogy magam is azt hiszem, valami főúri családból származhatsz. — Hát a származásom ... — A hosszúkás finom arc elkomorodott. — Szeretnék valamit mondani neked ... Te más vagy, mint a többiek... A költőt is megérted, talán én is őszinte lehetek ... Galamb kedve ellenére mondta: — Csak tessék... légy oly közlékeny, és mondj el mindent... bár most... — Én lengyel vagyok, Lukewitzből származom .. . Tizenöt éves koromban feltaláltán) egy gépet... — Nézd ... Rajtad látni, hogy nemes vér folyik az ereidben.. Valid be, hogy megölted azt a nőt... vagy ismerd be őszintén, hogy elkártyáztad az ezred zsold- ját, mint gárdatiszt, szóval mondd el a hangosfilmedet, s feküdjünk le. A gróf úf sóhajtott. Bánatosan megcsóválta a fejét, és felállt. — Nem. Mégsem mondom el... Neked ... sem ... Ne haragudj... — Igazán nem sértettél meg — felelte Galamb alig leplezett örömmel, és Spo- liansky egy nagy sóhajjal elballagott a tábor irányába ... Az egyik lábát kissé húzta maga után ... Bice' vagy mi? ... Eh, nem fontos! (Folytatjuk)
