Somogyi Néplap, 1967. november (24. évfolyam, 259-284. szám)
1967-11-06 / 264. szám
A N É V Á N Á L Ott álltam, a Nivánál: folyt a hab, folyt, Lélegzett a lágy viz, a tiszta, tág, Türemlett és síkamlott és morajlott, Kék ég és víz, két oldalt paloták, Emiit a Téli Palota. Mi vont úgy, Hogy egyre néztem: mily gyönyör s iszony! Ezt és mi szemben állt, amott a parton — Komor fal és közén magas torony. Magas torony, véres arany hegyével A napban, mint szuronyvég, csillogott, Mintha egy roppant rém döf ölne égre, Hogy éhdühére tápot nem kapott; Nem: zsákmánytól üres a kőgyomor már S kísértet csak, min ég az esti rőt, Az esti rőt s döbbent szem sugára: — Az szemben ott a Péter-Pál erőd! AUtam a nagy víznél, míg folyt a hab, ment, Kék délelőtt, béke, ég, kék idő, S szemben a kettő: Gála-, ünnep-, emlék- Jaj túl — még szinte hallva —, rémítő! Fényes napok pompája itt, hamis, vak, S dőzs, mely a bús nappalba vert lobot: Es hogy ne szűnjön a zene, a tánc itt, Arról, túl, az erőd gondoskodott. Ott nyúltak a kőszirtbe vágva, láttam, A vermek, hová zsarnok dühe vitt Robottól roggyant nyögő nyomorultat S azt-nézni-nem-bírt bátrat, hazafit. Ott voltak az írók, s kiknek a kény fájt, S gyűlt a rab, gyűlt, s a felleg terhe nőtt, Gonoszságtól duzzasztva — és kitömi Készítve már az ítéletidőt. Gyűlt a gonoszság! Jártam ott a mélyben, Irtózva száz rab s rémnapok nyomán: Volt ki fejét a szirtbe zúzva vált meg, Más tébolyba bújt üres, ostobán. Szólt a sortűz, kötél.szisszent, s a jaj szállt, Fehérlő arccal járt a Rettenet: De nem ölhette a magot, mit annyi Véres tett s hív szó, kelni, elvetett, Mert nem tanult a telt gőz és butult agy, Melynek, míg villám nem sújt, kedve tart; Hívén: szent törvény, hogy örökké nyögjön Arany- s vér-izzadón, a vert, csikart; S ahogy lobbant a jel a népben, éjben, Intő hű szók: csak fegyvert szánt nekik, Míg öröm-zaja közt fúlt a nesz ott lenn Az aknán: mely még várt, csak percekig. Ott álltam a Névánál, folyt a hab, folyt, Türemlett, morgott, el- s visszacsapott; Néztem némán: piros, izgalmas éjek Nyomát kerestem, s a roppant napot, Mert megmozdult a mély! Kitört az orkán, Tűz-sújtva nyíltak a kazamaták Földrengés, égdörej közt: mely után már Nem lehet többé, mint volt, a világ. Nem lehet többé! súgtam ott a víznek, És még néhány szót mondott a szám; Verje a sors meg, ki még igazat, jót, Néphez hűt láncba fűz, e nap után! S gúny legyen, vad emlék: mint eme kettő A .zord erőd s a nagy palota ott,1 S jöjjön a nap, mely boldog szabadot lát immár csak, s többé nem gonoszt s rabot. Jöjjön a nap: a szellem, szép igazság Napja: s mi volt annyi hős álma rég, Rend, hol úr, szerte, á néphozta törvény — S egy célra néző új emberiség: A közös Jóra, Ember, erre törjünk, így int a Nap, melynek emléke tölt — Kik munkáljuk, szépítjük és emeljük, Mind: fogjuk kézbe. A miénk a Föld. LENIN HAZATÉR* r > érkezett el a vár- ~en va várt pillanat »Amikor Bemből megérkezett a levél — írja Krupszkaja —, amely szerint Platten tárgyalásai sikeresen véget értek, csak alá kell írni a jegyzőkönyvet, s máris indulhatunk Oroszországba, Iljics felpattant; „Az első vonattal utazunk.” Két óra volt hátra az indulásig. Két óra alatt fel kellett számolnunk az egész „gazdaságunkat”, elszámolni a szállásadónővel, visszavinni a könyveket a könyvtárba, összecsomagolni stb. „Utazz egyedül, én majd holnap utánad megyek”. Iljics hajthatatlan volt; „Nem, együtt megyünk”. Két óra alatt mindennel végeztünk; becsomagoltuk a könyveket, megsemmisítettük a leveleket, kiválogattuk a legszükségesebb ruhákat, likvidáltuk min- , den ügyünket Az első vonattal Bembe utaztunkA német határállomásom már várta őket a vasúti kocsi. Három ajtaja le volt plombáivá, csak a negyediken közlekedhetett a csoportot kísérő két katonatiszt A folyosón krétával vonalat húztak; ez volt a határ a német és az orosz felségterület között A vonalat csak Robert, az egyik emigráns asszony négyéves kisfia lépte át A német szociáldemokraták többször is megpróbáltak kapcsolatot teremteni az utazókkal, de Lenin hajthatatlan volt: nem áll szóba azokkal, akik a háborút támogatják. A kormány megtartotta a feltételeket; Hallóban a trónörökös külön vonatának két órát kellett várnia, mert az orosz forradalmárok szerelvényét eléje engedték Lenin, ahogy közeledtek Oroszországhoz, egyre idegesebb lett. Stockholmban Radek elvitte egy áruházba, mert egyetlen cipőjének lyukas volt a talpa. Fehérneműt és kabátot is akart venni, de Lenin nem engedte; esze ágában sincs konfekció üzletet nyitni Petrográdom. Ismét Krupszkaja: ».Feldíszített finn bérkocsin utaztunk át Svédországból Finnországba. Itt már minden olyan ismerős, otthonos volt: rozoga harmadosztályú kocsik, orosz katonák. Nagyon jó volt. Robert hamarosan egy idősebb katona ölében csücsült, átölelte a nyakát, valamit csacsogott franciául, és húsvéti túrós kalácsot evett, q.mely- lyel a katona megkínálta. A mieink ott szorongtak az ablaknál. Az állomások peronjain katonák tolongtak. Uszijevics kihajolt az ablakon. — Éljen a világforradalom! — kiáltotta. A katonák értetlenül bámultak rá. Többször elment mellettünk egy sápadt arcú főhadnagy, és amikor lljiccsel átmentünk a szomszédos, üres vagonba, a főhadnagy leült Iljics mellé, és szóba elegyedett vele. A főhadnagy »honvédő* volt. Iljics a • Részlet Gyurkó László Lenin, október című könyvéből. Lenin nem tartózkodott Oroszországban az 1917-es februári polgári forradalom kirobbanása idején. Már a háború előtt emigrációban élt: laié-ben — akkor az Osztrák—Magyar Monarchiához tartozó — Krakkó közelében, később a semleges Svájcban telepedett le. Itt érte a forradalom híre, és innen utazott haza — az Oroszországgal hadban álló Németországon át, majd Svédországon keresztül. A közölt könyv- részlet az utazás napjait, és a hazatérés óráit eleveníti föl. Március maga álláspontját védelmezte — szintén borzasztóan sápadt volt. Közben lassanként szivárogtak be a vagonba a katonák. Nemsokára megtelt az egész kocsi. A katonák felálltak a padokra, hogy jobban hallják és lássák azt, aki olyan érthetően beszél a rablóháború ellen,* Á tii-ilic Q ón 11 *** tájban /április J-aXI, érkeztek meg Petrográdra. Húsvét hétfő volt, az újságok nem jelentek meg Lenin nővérei is csak az utolsó nap kapták meg a táviratot, hogy érkezik. A Finnlandi pályaudvar körül mégis annyi ember tolongott, hogy a villamosok alig tudtak közlekedni. Igaz, sokan azt se tudták, ki érkezik; a pályaudvar ebben az időben látványosság, nyilvános szórakozóhely volt De akik tudták, azok kökül is kevesen ismerték Lenint Csaknem húsz évet ólt külföldön, írásai nagyobbrészt álnéven jelenitek meg, 1905-ben nem szerepelt a nyilvánosság előtt. A tömeg nem Lenint várta, az embert, akit nem is ismert, hanem az eszményt, melyet a neve megtestesített Hisz Petrográdban ekkor annyit már mindenki tudott, hogy Lenin: a forradalom. A név viselőjének még ezután kellett vizsgáznia előttük, méltó-e arra, hogy a vezetőjük legyen, de maga a név sok ezer embert csalt ki a Svédországból érkező vonathoz. A pályaudvar nappali fényben úszott, a műszaki alakulatok fényszórói megvilágították a várakozó tömeget, a csapatokat, a vörös zászlóerdőt, a páncélautókat A peronon a kronstadti tengerészek álltak díszőrséget, a katonazenekar a Marseillaise-t játszotta, amikor a vonat begördült az állomásra Lenin zavartan állt az éljenző tömegben; amikor a díszszázad parancsnoka vigyázaállásba meredve jelentést tett neki, meglepetésében ő is a sapkájához emelte a jobbját Bal kezében virágcsokrot szorongatott, amit Kollootaj nyomott a kezébe; láthatólag nem tudott mit csinálni véle. Nem várt ilyen fogadtatást, még a vonaton is azon töprengett, letartóztatják-e őket Mi járhatott a fejében: a bátyja, az anyja, az elvtársai, akik elhullottak mellőle a harminc év alatt; a börtön, a száműzetés, az emigráció keserves csatározásai, a magány még keservesebb évei, amikor meg úgy látszott, hogy minden reménytelen? Vagy csak a jövő? Amikor a tengerészek parancsnoka üdvözölte, s kifejezte a reményét, hogy belép az Ideiglenes Kormányba, fölkapta a fejét. Néhány mondattal válaszolt, a végén fölemelte a hangját: »Éljen a szocialista világforradalom!* Ezt vágta oda az egykori cári váróteremben Csheidzének, a petro- grádi szovjet elnökének is, aki köszöntötte és együttműködésre szólítottá fel. Ezt kiáltotta a kis páncélautóról is, melyre fólka- paszkodott, mert a gépkocsija nem tudott elindulni a tömegben. Az emberek lépésben követték, kétoldalt munkások és katonák álltak, az ablakok tele voltak nézőkkel, holott már jóval elmúlt éjfél. A szuronyok csillogtak asSk fényében, a menet minduntalan megtorpant, hallani akarták Lenint Mire a Ksesdnszka- ja palotához, a bolsevikok főhadiszállásához értek, már rekedt voft. Hazaérkezett Szász Endre: DIA D É M rBVVr/A Ari* \ ///'\ B /// StiBQEK —-jwTy\ \\A\
