Somogyi Néplap, 1967. november (24. évfolyam, 259-284. szám)
1967-11-03 / 261. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Péntek, 1967. november S. Felavatták a Kremlben a Lenin-emlékművet A moszkvai Kremlben csütörtökön délután a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójával kapcsolatban ünnepélyes eseményre került sor: felavatták a Lenin-emlékművet Az emlékmű leleplezési ünnepségén ott volt Leonéid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, Nyikolaj Podgor- nij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, valamint az SZKP és a szovjet kormány más vezetői. Az ünnepélyes szoboravatással kapcsolatos nagygyűlésen részt vettek a szocialista országok Moszkvában tartózkodó küldöttségei, így a Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség, valamint TELEX hh'eU Adam Rapacki lengyel külügyminiszter csütörtökön kétnapos hivatalos látogatásra Belgiumba érkezett. A brüsszeli repülőtéren Pierre Harmel belga külügyminiszter fogadta. Humphrey amerikai alel- nök látogatása miatt csütörtökön újabb tüntetésekre került sor Malaysiában. Penang városában a rendőrség könnygázbombákkal oszlatta szét a tüntetőket. Az athéni hivatalos lap csütörtöki számában megjelent királyi rendelet — amely egy augusztusi törvényt szentesít — politikai teljhatalommal ruházza fel Georgiosz Papadopulosz ezredest, a görög katonai rezsim fejét. A két hónapja gyengélkedő VJ. Pál pápát — mint orvosai közölték — néhány napon belül megoperálják. A műtét szombatra vagy vasárnapra várható. Az angol alsóházban tíz munkáspárti képviselő közös indítványt nyújtott be, amely sürgeti, hogy Nagy-Britannia vonja vissza a Közös Piachoz beadott felvételi kérelmét A japán kormány értesítette a tokiói amerikai nagy- követséget, hogy a jövőben atom meghajtású hadihajók is használhatják a japán kikötőket. Antiszemita feliratok és horogkeresztek jelentek meg több párizsi izraelita felekezeti intézmény falán az elmúlt napokban. Az eddigi vizsgálatok eredménye szerint a feliratok az Occident nevű szélsőjobboldali ifjúsági szervezet tagjaitól származnak. A szerdán megnyílt torinói nemzetközi autószalon legnagyobb újdonsága az elektromos meghajtású autók megjelenése. Három olasz cég állított ki ilyen autókat. VÁLLALATOK, SZÖVETKEZETEK! Vá I híjuk körszámlapos, billenő és már rendszerű mérlegek javítását, garanciával ÚJ MÁRCIUS TSZ, GÖRCSÖNY Telefon: 13 a kapitalista országok kommu- lt nista és munkáspártjainak delegációi, továbbá az afrikai és arab államoknak az ünnepre Moszkvába érkezett képviselői. Leninnek a szürke gránit talapzaton ülő, három és fél méteres bronzalakját a Moszkva folyó magasan fekvő partján, a Kreml Ivanovszkij terén helyezték el. Az emlékmű Benjámin Pincsuk leningrádi szobrászművész és Szergej Szpe- ranszkij építész alkotása. A mű Lenint mint a nagy tudóst, a lángeszű teoretikust és ugyanakkor az egyszerű embert ábrázolja. A Kreml Lenin-emlékművét Leanyid Brezsnyev leplezte le. Ezután a sok ezer fős tömeg előtt az SZKP KB főtitkára beszédet mondott, amelyben hangsúlyozta: Lenin önmagában egyesítette Marx és Engels forradalmi felfedezéseinek minden gazdagságát. Továbbfejlesztette eszméiket, s kidolgozta a forradalom és az új társadalom építésének alapelveit Elméjének bátorsága új h őri zom tokát nyitott az emberiség előtt Lenin — mondotta Brezsnyev — nem csupán gondolkozó volt. Lenint eltéphetet- len szálak fűzték a néphez, mindenekelőtt a munkásosztályhoz. Megteremtette a bolsevik pártot, amely irányításával az ország vezető politikai erejévé lett Leonyid Brezsnyev kiemelte, hogy Lenin a forradalom nagy teoretikusa volt, a gyakorlatban vezette és vitte győzelemre a világtörténelem legnagyobb forradalmát. Ma már a világ minden haladó embere látja, hogy a marxizmus—leni- nizmus eszméi világtörténelmi győzelmet arattak. Létrejött a Szovjetunió, a béke bástyája ás reménysége, a szocializmus és a kommunizmus zászlóvivője. A marxista—leninista eszmék győzelme megtestesül a többi szocialista ország népeinek tetteiben, a nemzetközi kommunista mozgalom vívmányaiban. A marxizmus—leninizmus eszméi október eszméi — hangoztatta Brezsnyev —, megvilágítják az egész földkerekség dolgozóinak a felszabaduláshoz vezető útját. Lenin eszméi hatalmas áradatként terjednek szerte a világon — hangsúlyozta Leonyid Brezsnyev, aki Lenin eszmédnek és a kommunizmusnak éltetésével fejezte be nagy hatású beszédét. A szoboravató gyűlésen felszólalt Konsztantyin Osztro- vityanov akadémikus, aki 1914 óta tagja a pártnak. Az Októberi Forradalom 50. évfordulójának előestéjén Moszkvában még két Lenin- emlékművet avattak fel. (MTI) (141951) Éhségsztrájkba kezdtek a madridi letartóztatottak A Human! té megbízható de csaknem háromszázan még madridi forrásokra hivatkozva közli, hogy a letartóztatott munkásaktivisták nagy része hatvanórás éhségsztrájkba kezdett, hogy ezzel tiltakozzon jogtalan, ős bírói ítélet nélküli fogva tartása ellen. A napokban a hatóságok húsz személyt szabadon bocsátottak' mindig a börtönben vannak azok közül, akiket az október 27-i tüntetések miatt tartóztattak le. A letartóztatottak közül 27 személyt, közöttük há- om katalán papot rövidesen katonai bíróság - elé állítanak. ,MTI) Husszein az Egyesült Államokban Husszein jordániai király csütörtökön az Egyesült Államokba érkezett. Az uralkodó tárgyalásokat folytat az Egyesült Nemzetek Szervezetében és előadásokat tart amerikai egyetemeken. Husszein a jövő hét elején találkozik Johnson elnökkel, hogy a közel-keleti helyzetről tárgyaljon vele. Politikai megfigyelők véleménye szerint a jordániai királlyal folytatandó tárgyalásokon Washington ajánlani fogja az izraeli feltételek részleges elfogadását annak fejében, hogy felajánlja közreműködését a válság végleges megoldásában. Sajtóértesülések szerint »Washington mind határozottabban támogat egyes izraeli követeléseket« az arab állásponttal szemben. Husszein és Wilson brit miniszterelnök csütörtökön 35 perces megbeszélést tartott az angol miniszterelnök hivatalában. Nyugati hírügynökségek értesülése szerint a közel-keleti helyzet rendezésének lehetőségeit vitatták meg, az AFP szerint valószínűleg foglalkoztak a jordániai repülőgépvásárlások kérdésével is. (MTI) A Pentagon vietnami tervei Az amerikai kormány vál- háborúban, egyes lapok azon’ ban úgy értesültek, hogy a Pentagon megkezdte a vietnami katonai stratégia átdolgozását. A nagyszabású manőverek helyett fokozottan át akarnak térni a helyi »partizánvadász« akciókra. Amerikai részről nem titkolják azt sem, hogy az új stratégiai elképzelések szerves része a VDK elleni tömegméretű légi háború. A vezérkari főnökök egyesített bizottsága most készíti el Johnson elnök számára részletes helyzetelemzését és az új irányelveket. tozatlanul elutasítja, hogy bármiféle kezdeményező lépást tegyen a vietnami béke helyreállítására. Az amerikai külügyminisztérium szerdán visz- szautasította a VDK elleni légi háború és különösen Hanoi bombázásának megszüntetésére irányuló követelést, majd Johnson elnök is leszögezte sgy rögtönzött sajtókonferencián, hogy az Egyesült Államok »az egyedüli helyes politikát« folytatja Vietnamban. Johnson nem volt hajlandó nyilatkozni arról, mit tervez a A szabadságharcosok elfoglalták Dai Locot Amerikai katonai Jelentések beismerik, hogy csütörtökön hajnalban szabadságharcos egységek heves harcok után bevonultak Dai Loc városkába. 580 kilométerre északkeletre Saigontól. A katonai szóvivő hangsúlyozta, hogy a felszabadító hadsereg egységei először elfoglalták a városka felé véze- tő egyik hidat, majd két oldalról vonultak be Dai Locba. Innen azután aknavetőkkel lőtték a kormánycsap&tok közelben lévő főhadiszállását, és ugyanakkor támadást intéztek egy amerikai tengerészgyalogos állás, valamint egy másik, a kormánycsapatok által védett magaslat ellen. Az amerikai katonai szóvivő az emberveszteségekről nem nyilatkozott. Ratifikálták a magyar—szovjet egyezményt A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége ratifikálta a Szovjetunió és Magyarország között kötött barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezményt. Nyikolaj Podgornij, az elnökség elnöke hangsúlyozta, hogy a szerződést a két országnak a szocializmus és a kommunizmus építésében elért óriási eredményei, valamint a nemzetközi helyzet változásai alapján dolgozták ki. A szerződés — mutatott rá — a Szovjetunió és Magyarország baráti, testvéri kapcsolatainak fejlődésében új szakaszt, újabb fontos korszakot nyit meg. A szerződést — mint ismeretes — 1967. szeptember 7-érj a Leonyid Brezsnyev vezette szovjet párt- és kormányküldöttség budapesti látogatása alkalmával írták-alá. A ratifikálásról szóló hírt a csütörtöki szovjet lapok közölték. (MTI) A Szovjetunió gazdasági és műszaki kapcsolatai a fejlődő országokkal A Szovjetunió műszaki és gazdasági együttműködése a szocialista országokkal közismert, jelentőségét ezeknek az országoknak gazdasági fejlődése szempontjából nehezen lehetne elvitatni. Kevésbé ismert azonban a Szovjetunió és a fejlődő országok között kialakult ilyen irányú kapcsolatok fejlődése, holott ez igen széles körű és igen fontos a neokoloniaiizmus elleni harcuk szempontjából. A Szovjetunió több mint 20 gazdaságilag gyengén fejlett országban 500 ipari üzem és más egészségügyi, tudományos, kulturális létesítmény építésére kötött Portugál- Angolából zsoldosok hatoltak be Kongóba Portugál-Angola területéről idegen nemzetiségű zsoldosok lépték át a kongói határt és járműveket zsákmányolva Kolwezi bányaváros felé nyomulnak előre. Bomoko kongói külügyminiszter csütörtöki rádiónyilatkozatában kijelentette, ha a töredékes hírek az újabb agresszióról megfelelErősödik a CIA tevékenysége Jugoszláviában A belgrádi Borba cikksorozatban hívja fel a figyelmet arra, hogy az utóbbi időben erőteljesen fokozódik az amerikai CIA és más külföldi hírszerző szolgálatok tevékenysége Jugoszláviában, és általában Jugoszlávia ellen. A CIA egyaránt felhasználja hivatásos kémeit, utazó ügynökeit, a Jugoszláviában dolgozó amerikai állampolgárokat, a NATO tájékoztató szerveit, más országok hírszerző szolgálatait, a jugoszláv emigráns központokat és a második világháború után külföldre menekült hazaárulókat. A CIA-t egészében és részletedben egyaránt érdeklik a jugoszláv események. Az amerikai hírszerző szolgálat az utóbbi időszakban például különös érdeklődést mutat a vallási — kérdések — így a szerb és a macedón ortodox egyház különválása — iránt. A CIA ügynökei olyan helyeket tanulmányoznak, amelyek egy esetleges háborúban alkalmasak lehetnek ejtőernyős akciókra. Különösen 1965 óta a CIA erőteljesen érdeklődik Jugoszlávia és a kelet-európai országok kapcsolatai iránt. Az ügynökök kapcsolatokat igyekeznek kiépíteni különböző hivatalos szervek képviselőivel, és diplomatákat használnak fel például a jugoszláv hadsereg egységeinek felderítésére. A külföldi titkos szolgálatok stratégiai gyűrűt akarnak kiépíteni Jugoszláviában, amelyet felhasználhatnak valamilyen rendkívüli helyzetben egy esetleges háborúban — írja a jugoszláv lap. (MTI) nek a valóságnak, kormánya újabb panaszt tesz a Biztonsági Tanácsnál. Bomtooko nyilatkozata szerint a külföldi csapategységek szerdán Bilolo város térségében léptek kongói területre. Kiszenge városban 16 teherautót raboltak eL Ezeken eljutottak Kiszadzsi város vasútállomására, ahonnan Lu- bumbashiba, a volt Elisábeth- ville-be vezet a vonal. Az idegen katonaság itt egy egész vasúti szerelvényt kerített birtokába, amellyel — Bomboko legutóbbi értesülései szerint — Kolwezi felé vették útjukat. Bomboko elmondotta, hogy a banda feltartóztatására a hadsereg megtette a szükséges intézkedéseket. Az UPI hírügynökség kin 5- hasai tudósítója szerint elkép- zelhétő, hogy a fehér zsoldosok, akik eddig Angolában húzták meg maguKat, a szorongatott helyzetben levő bukawui társaik felmentését vették tervbe. Mobutu kongói köztársaságelnök az AFP-hírügynöksá udósítójával késóbb szemé lyesen közölte, hogy csütörtö kön Angolából behatolt kongói területre a zsoldosok második menetoszlopa is. Az újabb betörés a kora délutáni órákban, szántén Dilolo térségében történt (MTI) egyezményt, melyet már részben át is adott, vagy pedig a közeljövőben kíván átadni. Ezek között 30 vas- és színesfém megmunkáló üzem, tucatnyi villamos erőmű, olaj feldolgozó és vegyi üzem is szerepel. A beruházások finanszírozására a Szovjetunió több mint 3 milliárd rubel hitelt nyújtott. A Szovjetunió ál- - tálában olyan objektumok építéséhez adott segítséget, amelyek elsőrendű szerepet játszanak az illető ország nemzetgazdaságának megteremtésében. Ilyen jelentős alkotás az asz- szuáni gát Egyiptomban, vagy a bhilai fémmű (évi kapacitása 2,5 millió tonna acél), gépgyárak Indiában, villamos erőművek és autóutak Afganisztánban, tengeri kikötő Jemenben, a Bagdad— Basra vasútvonal Irakban, élelmiszeripari üzemek Szomáliban és Szudánban. Az EAK-ban épülő fémmű évi 1 millió tonna acélt, az algériai 300—350 000 tonna hengerelt árut termel majd. A CIA ajánlata Debray-nek Ha „együttműködik“, nem lesz bántódása... Regis Bebray francia baloldali újságíró, akinek pere több mint egy hónappal ezelőtt kezdődött meg a bolíviai Cami- riban, kedden először kapta meg a szólás jogát. Debray vallomása zárt ajtók mögött hangzott el, de magnószalagon rögzített egyes részeit szerda este a katonai hatóságok lejátszották az újságírók előtt. A vallomás vezérmotívums az volt, hogy vállalja a bolí viai gerillák tevékenységével kapcsolatos erkölcsi és politikai felelősséget, de visszautasítja a »közönséges bűncselekmény« vádját. A pernek az volt a célja — jelentette ki Debray —, hogy rajta kérész tül politikailag üljenek törvényt a gerillák felett. A vizsgálati fogság idej alatt Debray-t — mint valló másából kitűnik — az amerikai kémszolgálat, a CIA ügynökei is kihallgatták. Közölték vele, hogy ha hajlandó lesz »együttműködni«, nem bántódása. Debray hangsúlyozta, vállalja az erkölcsi és politikai felelősséget azért, mert megkérte Che Guevarát: fogadja be harcosai közé. Ha a perre az adott okot, hogy bolíviai katonák haltak meg a partizán rajtaütések következtében, akkor foglalkozni kellene az ón- fányák katonai megszállásakor történt halálesetekkel is. A katonákat is felelősségre kellene vonrii a bányászok között végrehajtott tömegmészárlás miatt. A bolíviai hatóságok »a bolíviai belügyekbe való beavatkozás« vádjával kiutasították az országból Ralph Schoen- mannt, Bertrand Russel angol rilozófus amerikai származású nagántitkárát, aki a Russel- 'éle békealapítvány megfigye- lőjeként vett részt a camlri perben. (MTI)