Somogyi Néplap, 1967. november (24. évfolyam, 259-284. szám)

1967-11-19 / 275. szám

▼asámap, 1961. november 19.

7

SOMOGYI NÉPLAP

SETH WADE:

MA ÉJJEL HALLOTTAM AZ ELNÖKÖT

Ma éjjel hallottam az Elnököt, szabadságról szavalt náthától berekedve,

népekről, melyek a nádkunyhókban a villanyvilágítást sürgetik; az elaggott istenek számára valamiféle új áldozatot emlegetett, merthogy a szabadságot s a villanyvilágítást nem nélkülözhetik az emberek.

Lehetséges, hogy mindez nélkülözhetetlen,

s ki más tudná, mint ő, hogy így van-e. -I

Én ugyanúgy fázom most valamitől,

de lehetséges, hogy majd a döglött katonáknak

az ember végül is mindent megmagyarázhat, és így beszél:

Ó, sajnos, nem terjedtek ki mindenre a gondolataim!

Szóval most, hogy e sorokat körmölöm, azt gondolom az Elnökről, aki talán velem együtt álmatlan éjjelente,

(ha csak saját szövegeit és tetteit el nem unta) üldögélve s töprengve egy túlságosan világos szobában, azt gondolom, hogy a hideg a fejemben nyüzsgő agyrémekből árad egyre.

(Ladányi Mihály fordítása)

Seth W&de, az Egyesült Államokban élő fiatal költő.

K Barta Lajot:

A história azért következett be, mert a mi szeretett egykorrsánk és brigadéro- sunk, nevezetes Kökény Miska, jobban szerette a pénzt, mint a feleségét (Pedig a feleségéi is szerette.) öt forintért felugrott a satupadra, megtáncoltatta a seprűt tíz forintért egy kapásra megivott három liter vizet Volt, aki esküvel állította: a mi szeretett egy- kománk egyszer száz forintért kiszaladt a világból, s mert ott kint az angyalok is ígértek pénzt, ha visszajön, hát visszajött, és így lehetséges, hogy most ismét közöttünk van. Nekünk nagyon tetszett hogy ilyen pénzszerető brigadérosunk van, kihajtotta nekünk is a pénzt; ha a bérelszámoló véletlenül lefelé kerekített egy összeget, vagy tíz fillérrel kevesebbet fizetett volt ott olyan cirkusz, amihez mérten a városligeti kalamajka gyerekjáték — és addig nem nyugodott, amíg akarata szerint a bérlapon az összeg meg nem változott. De egyszer megharagudtunk rá. Már túlzásba vitte. Reszelővei nekiment a normásnak, és majdnem leütötte a fülét. A kövér Szepi mondta is: »Meglásd,

Miska, egyszer még megjárod!-« És meg is járta. De nem a normással, hanem a Dódéval.

0

Amikor a történet kezdődött, tavasz volt és reggel. Sütött a nap, még nem dudálták, a műhelyben voltunk, a satupadokon ültünk, lógattuk a lábunkat, és arról beszélgettünk, hogy sok a meló, kellene egy jó anyagmozgató. És akkor telefonhoz hívták Miskát. Lecsúszott a satupadról, ment, fogta a kagylót. Mi köréje álltunk, figyeltük, ml van. Miska pár pillanat múlva ordítani kezdett. Erősen rázta a kagylót a szája előtt, az ábrázata veres volt, mint a minium a gépen, és ordított: »Mit? Hogy ide?! Ebbe a brigádba?! Nem! Százszor is nem! Hát mit gondol maga, Róbert bácsi vagyok én, vagy mi a fene?!« Amikor lecsapta a kagylót, villogott a szeme, és kiabált: »A művezető telefonált, cigányt küld segítőnek. Hát mit gondol? Ez nem zenészegylet, egye meg a fene!« És akkor azt mondtam: »Képzeld csak, majd feláílunk az' esztergára, és megkérdezzük a normástól, »nacs- cságos úr, mit húzzunk?« Gondolkodik, ahogy szokott, aztán azt mondja: »Na

fiúit, tudjátok-e, hogy Nékem olyan asszony kell? De gyorsan ám, mert nem lesz meg a pénz.« Visítottunk a nevetéstől, Miska vicsorgott, én meg, hogy még nagyobb legyen a hecc, az elektromos főkapcsolóról leemeltem a figyelmeztető táblát, és Miska hátára akasztottam. Ott billegett a tábla, és rajta a felirat: »Vigyázat! Életveszélyes! 380 Volt!*

2

Másnap már dolgoztunk, mentek a gépek, amikor nyikorogva nyílt a műhelyajtó, és félénken egy alacsony feketeség bújt be. Tudtuk, mi lesz, Miska felé intettünk. Miska előrébb lépett, idegesen fújta a füstöt A feketeség megállt előtte, és köszönt, a kezében kalap.

»Hát magát küldték?« -— kérdezte Miska. »Engem« —

(Folytatás a 9. oldalon)

Kilencven éve született

ADY ENDRE

K

ilencvenedik születésnapját ünnepeljük Ady Endrének, s immár alig több mint egy esztendő van hátra halála fél évszázados évfordulójáig. A magyar irodalomban aligha volt még költő, aki olyan tudatosan tört a lírai teljességére és köteteiben olyan eleven erővel valósította meg ezt a teljességszámjékot. Hunn, új legenda című ars poeticáját gyakran idézzük, de ritkán valóságos és egész értelme szerint. Csak a l’art pour Tart polémia ez a költemény, vagy valamiféle arisztokratikus művészgőg programverse? Van benne e polémiából is valami, s sta- gadhatatlan az individuális költői büszkeség versben megnyilvánuló jelenléte. De több és konkrétabb ez áz ars poetica, mint ahogy teljesebb és nagyobb igényű Ady lírai életművének a valóságos életet poetizáló egész teljesítménye is. Mire is jó a hunn ki-, rály, az Attila temetésének mondáját hasznosító jelképes csattanó?

Ady érezte,

tudta, átélte, hogy az egyetemességet nem a nemzeti ellen, de csak a nemzetiben lehet fölismerni, megvalósítani és elérni. Jellegzetes magyarság motívumaiban éppen annak a drámai küzdelemnek lehetünk részesei, amelyet a történelem alaku- ló-változó sodrában a költő nemzete felnőtté érleléséért, az egyetemes emberihez fölmagasodó öntudatáért folytatott.

Én voltam űr, a Vers

Hulltommal hullni: ez

Ha a Nagyúr sírja i

A Nagyúrrá magasított én s a szolgává degradált vers ellentéte nem csupán az öncélú művészet elutasítása, s nem is a művészi arisztokratizmus formulája, hanem tudatos szembesítése a lírai egésznek és a lírai résznek. A poéta életének és az egyszeri ihletnek. A teljes életműnek és az egyetlen versnek kiélezett értékrendje. Aki »mindennek jött«, annak sohasem egy-egy vers csiszolt- sága a legfontosabb. A Min- den-t nem néhány vers, de ciklusok és kötetek egésze, sorozata közelítheti csak. A mai — Mindenséget ostromló — költői vállalkozások igényeit tuljdonítanánk Adynak, a mai poéta vallomását aktualizálnánk, aki »kozmosz- szívű«-nek nevezte a század- eleji költőt? Semmi erőltetésre, utólagos korszerűsítésre nincs szükség. Maga Ady tudatosan megfogalmazta ezt már, a Hunn, új legenda előtt prózában is. Akkor, amikor 1909-es önéletrajzában négy

csak cifra szolga,

a szolga dolga, zolgákat követel.

új hangú kötete törekvéseit és tapasztalatait összegezte: »Mindent el akartam mondani, ami ma élő magyar emberben támadhat, s ami ma élő embert hajt, mint szíj a gépkereket«. Adynál a »mindent elmondás« költői igénye a mérték, amelyhez alkotó tevékenysége minden részleges mozzanatát méri.

A

dy Endre lírai szintézise végletes élmények állandóan kiélezett és szinte drámaian dialektikus szembesítéseiből születnek. Az egyetemes emberi történelem, s érzés- és gondolatvilág, a nemzeti sors, s a hazai érzések és gondolatok ütköztetéseiből vagy azonosításaiból épült a tízkötetes költői életmű. Milyen magával ragadó például Ady csaknem egyforma otthonossága: szorongással a

Duna, nosztalgiával a Szajna, figyelő fantáziával a Né- va partján. S milyen fölemelő ugyanaz a lelkesült ujjonM

indehhez csupán egyetlen — születésnapjához is illő — példát: miként is vált meghatározó költői motívummá lírájában szülőföldje, a szilágysági Ér- mellék és Érmindszent. Nemcsak olyankor, amikor élesen kirajzolódik a szülőföld képe, hanem olyankor is, amikor csak távoli indítékként villan meg verseiben pártriá- ja mindennapi és mégis különös világa. A történelem szárnycsapásait érzi meg és érezteti Ady az otthoni élet apró eseményeiben. A kivándorlók és megtépett hazatérők nehéz sorsában, az elszaporodó szektákban, az öreg Kunné »közönséges« tragédiájában, magyar és román parasztok nyári nekigyűrkő- zéseiben s téli »rettegésedben«. A természet világa mindig az emberi lét terepe Ady lírai képeiben. S ha olykor nincs is jelen személyesen az ember a tájban, a költői kép, az értelmét alakító jelentés a természeti elemeket akkor is telíti népivel, nemzetivel,

KODÁLY ZOLTÁN-EMLÉKÉRMÉK ARANYBÓL ÉS EZÜSTBŐL

Nemrégiben elhunyt világhírű zeneszerzőnk, Kodály Zoltán születésének 85. évfordulójára — pénzügyminiszteri rendelet alapján —• 590 és 1000 forintos arany-, továbbá 25, 50, 100 forintos ezüst jubileumi emlékérmet bocsátanak ki.

Aranyból ezer darab 500 forintos és ötszáz 1000 forintos címletet vernek. Súlyuk tekintélyes: az 1000 forintos ötven milliméteres átmérőjű érme, 84,101 grammot nyom, az 500 forintos, negyven milliméter átmérőjű emlékérem pedig pontosan a felét.

A 25 forintos ezüstérméből

tizenötezer, az 50 forintos címletű emlékpénzből szintén tizenötezer darab készül, a 100 forintos ezüst Kodály- emlékéremből pedig tízezer darabot vernek.

Az emlékérme tervezésére az idei nyáron pályázatot hirdettek. Az Iparművészeti Tanács és az Állami Pénzverde képviselőiből alakult zsűri a beküldött munkák közül Kiss Nagy András szobrászművész érmetervét fogadta el. Valamennyi címlet azonos: az érmék első lapján Kodály Zoltán jellegzetes arcképe látható, körülötte Kodály Zoltán 1882— 1967 felirattal. A hátlapon »Magyar Népköztársaság« köriratban egy páva áll — a zeneköltő egyik legismertebb művére, a Felszállott a pávára utal —, alatta a címlet értekét jelző szám — tehát 1000, 500. 100, 50, 25 —, ez alatt »Forint« felirat is a gyártás éve; 1967.

Arany ezerforintos: több

mint 8 dekát nyom.

Az érméket már készítik az Állami

Pénzverdében: a napokban forgalomba kerülnek.

(Bozsán Endre SHvételei.}

gés, amellyel a Csák Máté földje ellen sorakozók, a Riviérára lelátogató hegy-baj- társak, s a Nikoláj pályaudvarra csóvát dobó orosz baka mozdulatait kíséri. Vagy a halál is milyen monoton következetességgel settenkedik be a költő életébe, de mennyiféle helyen és alakban: nyárvégi lehullt levelek »züm-zümjében« a párizsi Szent Mihály útján, sírkertet mérve a mindszenti temetőben, s a történelmi végzettel farkasszemet nézve Jean Jaurés, Kincs Gyula vagy Zuboly életére emlékezőn. De lehetetlen észre nem venni, hogy a Páris, az én Bako- nyom képében és gondolatában Ady élményei mennyire hasonlatosak világtörténelmi jelentőségű európai kortársai énzéseivel, gondjaival. Hiszen más, nehezebb sorsú »szegénylegények« is bujdokoltak ekkor Európa »Bakonyai«- ban: Lenin éppen Párizsban is, vagy Capri szigetére húzódva Gorkij.

Kora egyetemes, világtörténelmi kilátópontjára emelkedve szemlélte és érzékelte Ady Endre az életet s a hazai társadalmat Egyetemességének tudatosítása azonban nem a nemzeti poéta megtagadását jelenti, hanem éppen igazi rangja, értéke szerinti elismerését mindannak, ami benne magyar, nemzeti. Mert

emberivel. Mert benépesül a táj: munkába gömyedőkkel és megalázottan töprengők- kel, pócsi búcsúsokkal és keserűségükben lázadókkaL Benépesül a táj jelennel és múlttal, darabos parasztokkal és kapáló »asszonycsa- pat«-okkal, öntudatlan vonulókkal és tudatos sereglők- kel. Tuhutum vezette régi magyarokkal, s Dózsa szavára mozduló jobbágyok hadaival, mocsarak, erdők közt megbű- jú szegénylegények bánatával és nekikeseredett kurucok lobogásával. így nő Ady költészetben Érmindszent, miként az egész ország, egyetemes pontjává a világnak.

V

ilágtörténelmi sodrásban ér és alakít Ady fantáziája: nemcsak Érmindszent vált immár kitörölhetetlen pontjává a világnak, hanem Budapest »fu- tós utcái« is a nemzeti létnek. A Hadak útja nem csupán egyetlen költemény Ady többi verse közt, de történelmi fordulat is: a »hazátlan bitangok«-nak titulált proletárokat állítja a költő egy ősi monda jelképesítő erejével a magyar társadalom és a nemzeti lét központ- jába. S ezzel még egyetemesebb távlatokba tágítja a hazai valóságot: az a hadak útja azóta a történelemben a szocializmus országútjává vált. Nem kisebb és nem kevésbé merész forradalmi tett ez az 1900-as évek e'ején, mint amilyen Az anya Gorkijának alkotói cselekedete volt.

Koczkás Sándos