Somogyi Néplap, 1967. október (24. évfolyam, 233-258. szám)
1967-10-01 / 233. szám
Yasámap, 19*7. október í. 5 SOMOGYI NÍPtAP Tizennégy családi ház A KEMENCÉSEK JUBILEUMI AJÁNDÉKA Elutazott a jugoszláv párt m ii n k á» Iá il i döi tség* Nyolc évvel ezelőtt alakult meg a brigád a kemence mellett. S azóta olyan még nem fordult elő, hogy a kemence ne teljesítette voina a tervét — mondja Forró András, a Kaposmérői Téglagyár kommunista vezetője. Szavait mintegy igazolja a falon levő két zászló. Tavaly nyerte el őket a gyár. Az egyiket, mint a kotngresszusi munka verseny legjobbja, a másikat a vállalat legjobb üzemeként. Pedig valamikor ez a gyár volt a legrosszabb, menekültek innen az emberek. Most másról híres Ka- posmérő. Az idén ugyancsak ők kezdeményezték a jubileumi munkaversenyt A keman- cebrigád háromszor nyerte el a szocialista címet. Példájukon lelkesedtek föl a nyerstágla- gyártók, s alakították meg a szocialista címért küzdő brigádot. Az idén nagy fába vágta a gyár a fejszéjét, a szocialista üzem címért küzd. Rokonszenves, kopaszodó munkás a brigádvezető. Kada- ravek Ferencnek hívják. Az apja, sőt a nagyapja is téglás volt A családban összesen négy téglás található. Ennek a keménykötésű embernek a szorgalmát hat kitüntetés bizonyítja. A brigád vállalásáról ezt mondja: — Megfogadtuk, hogy ötszázhúszezer téglával többet adunk, csökkentjük a selejtet. — Sikerült? Erre Forró András válaszol: — Túlszárnyalták csaknem kétszázezerrel. Az motoszkál a fejemben, hogy mennyi hétszázezer tégla, mát lehet belőle építeni. Megkérdezem a brigádvezetőtől. — Tizennégy családi házat ... Ha a most divatos nagy épületben számolok. — Hát ezt nem is mondod nekem, Kálmikám?! Köszöntőm az ifjú párt! Éljen! Éreztem, hogy mennyire színpadias voltam. elfordultam az ablak felé. Egymás vállára hajoltak, és megcsókolták egymást. Mint kútnál a korsó, megteltek boldogsággal. Arra jött az utasellátó, és kávét kínált. Kálrni vett csak egyedül, a feleségének. Ketten ittak egyet. Édes kis műanyag pohárból, a kávé árában az is benne volt, nem kellett visszaadni. Éltették az utazótáskájukba, egy emlékként a nászútról. A lány fésűért kutatott. — Benn van a zakómban —, mondta Kálmi. Valamelyik belsőben. Az elsőből egy fehér csokornyakkendőt vett elő a lány, a másodikban meg is találta a fésűt. — Hát akkor ez egy jó véletlen volt, mondtam a lánynak, és elismerően bólintottam Kálmi felé is. — Te csak ülsz otthon, vársz . ., és egvszercsak eli- béd toppan egy lány, egy tündér, és már nem, nem tudsz tovább ülni otthon, mint régen, és csak késő estétől ke'l várnod kora hajnalig ... És most már mindig a tiéd. A lánynak ezt mondtam: — Hitt volna a véletlenben? — Csak abban hittem. Csak a véletlenben, ha maga így mondja ezt.. Ezért is mentem el a barátnőm helyett abba a faluba. — És te, Kálmi? — Minden évben jön valaki a faluba. Most nekem is megjött... — Mit csinálsz tulajdonképpen? — Pénzügyi előadó vagyok a tanácsnál, de úgv is mondhatnám, hogy pénzügyi ellenőr. Ahogy tetszik. — Csak adtam volna egy hetet legalább, fordult felém a lány, képzelje, kétnapos nászút... Hát nem szívtelenek? ... Holnap már tanítanom kell. Hjaj!... A vonat lassított, nyílt vágányon lehettünk, mert sehol se látszottak az állomás fényei. Továbbhúztunk, és hamarosan meg is álltunk. — Fonyód, láttam meg elsőnek a kék fénybetűket. — Készülnünk kell, állt fel Kálmi, és leemelte súlyos kofferüket, nyújtózkodott egyet, a lény megint megfésülködött. — És te, kérdezte Kálmi. — Megvagyok... Olyan kedvembe voltam, hogy szívesen beszéltem volna magamról, de most már csak magukkal voltak elfoglalva, öltözködni kezdtek. Kipakoltak a folyosóra, az egyik bőröndöt segítettem vinni, az állomáson először Kálmi szállt le, a lányt is lesegítettem. A hóna alá nyúltam, jó langyosság öntötte el a tenyeremet Ezután a harmadik állomáson én is leszálltam. A szemerkélő esőben egyedül vágtam neki az útnak, be a faluba. Itt volt dolgom. Alig gyalogoltam egy kilométert, amikor a hátam mögött eg- ló nyerített föl. Megijedtem. Hátrafordultam és megálltam, hogy elmenjen mellettem a kocsi. — Nem száll föl? — kérdezte a kocsis, kihajolva esőkabátja alóli — Ha elvisz ... Nehezen kászolódtam föl, alig találtam meg az ülést a sok pokróctól és holmitól. Lovas kocsin is régen ültem már... — Maga lesz az új tanító? — szólalt meg jótevőm. — Nem, nem... — Mert várunk ám egyet. Azt mondták, egy fiatal férfi lesz. Azt hittem maga. — Miből gondolta? A falu határáig csak az esőt hallgattam meg a kocsikerekek zörejét a köves úton. Közben arra gondoltam, ( mi lenne, ha én lennék az azj -"vonvárt fiatal ta’-'' Mert hiszen éppenséggel lehetnék is. És melyik ház ablakában gyulladna ki a vendégváró — (vendégmarasz-j taló!) villany? Horányl Barna Érdeklődéssel szemléli a Jugoszláv pártmunkásküldöttség a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtárban látható szlavóniai képzőművészeti kiállítást, jljékoztatta az oktató-nevelő (•munkáról, majd a küldöttség ^megtekintette a tantermeket és a szertárakat. Ugyancsak a délelőtti órákban érkezett meg a küldöttség a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtárba: itt egy szlavóniai képzőművészeti kiállítást néztek meg. A kaposvári program a termálfürdő meglátogatásával és városnéző sétával fejeződött be. A bjelovári pártmunkés- fküldöttséget a késő délutáni órákban a letenyei határállomáson Kocsis László és iKlenovics Imre, a megyei {pártbizottság osztályvezetői búcsúztatták. A Kutas! Állami Gazdaság kiskorpád! üzemegységének almaválo- gatója előtt. A fegyveres erők hetének nagyatádi eseményei (Tudósítónktól.) Gazdag programot állítottak össze Nagyatádon a fegyveres erők hetére. Csütörtökön este ünnepi nagygyűlést rendeztek a Fegyveres Erők Klubjában, ahol Hamvas János, a járási tanács vb-elnök- helyettese mondott beszédet, amelyet műkedvelő művészeti csoportok műsora követett. Utána a helyőrség parancsnoka fogadást adott a tiszti állománynak, a járás és a község vezetőinek. F én teken délután a KISZ járási bizottsága az MHS járási elnökségével közösen sportversenyeket rendezett a nagyatádi fiatalok részére. Este munkás- paraszt-katona találkozó volt a FEK-ben. Ma a honvédelmi úttörőzászlóalj hadijátékot rendez a községi sportpályán. A járás több községében, ifjúsági klubjában tartanak megemlékezés', honvédelmi témájú filmvetítést és kiállítást a fegyveres erők hete alkalmából. „Kőorvosságok“ Rómában a Marcus Aurelis- oszlop már-már összeomlott, amikor egy híres »kőorvos«, bizonyos Carmine Benedini, a beteg márványba »injekciókkal- valami olyan anyagot juttatott, amelytől az »meggyógyult«. Titkát sajnos magával vitte a sírba. Ügy bitszik, hogy a modern vegyipar lehetőséget nyújt a szakembereknek a kőbetegségek elleni védekzésre. Erro engednek következtetni a szilikonokkal végzett sikeres kísérletek, melyekkel minimálisra csökkenthető a kövek legnagyobb ellenségének, a víznek a pórusokba való behatolása (víztaszítást . A szilikonos permetezéstől mit sem változik a kőfaj jellege, tulajdonsága. — Te, húszat is lehet abból — szól közbe a gyárvezető. Várják a téglát az építő vállalatok, a szövetkezetek, a családiház-építők. S a kemence ontja a pirosra égett téglát. A gyárban a vasárnap is olyan, akár a kedd vagy a csütörtök. Nemcsak a munka miatt. — Akkor sem csökken a teljesítmény — dicséri a brigádot Forró András. Pedig nem könnyű a meleget lehelő kamrákban. A nyáron hatvanfókos hőségben izzadtak a kemencések. A hatvankét éves égetőmester, a sokat tapasztalt Riskó György erről így beszél: — Amikor elgyötörte őket a meleg, mindig biztattam őket: »Emberek, ki kell tartami.« Megmutatja a kemence gyomrát. Az prgonasíphoz hasonló acélcsövön pillantok be a pokolba. — Ezerszáz fok — jegyzi meg, s visszateszi a csőre a kupakot. — Április elején gyújtottuk be a kemencét, s február végéig nem alszik ki a tűz. Itt nincs se búcsú, se pünkösd, folyton tüzelni kell, hiszen tőlünk függ a tégla minősége. Amióta meddőszenet keverünk az agyagba, sokkal könnyebben kiég a tégla. Szép szál ember Riskó György, deres a halántéka. Én nem bírom a forróságot, ő otthonosan mozog a csövek között, s pontos menetrend szerint fűtőanyagot önt be a kis lapátjával a csövekbe. — Azt ne felejtse ki, ha ír erről a brigádról, hogy a ke- mencéseket nem kell zavarni... Nem hiszem, hogy van még egy ilyen brigád a vállalatnál. Hagyomány a téglásoknál, hogy apáról fiúra száll a mesterség. Balogh Imre tizenkét éves kora óta dolgozik téglagyárban. Égetőmester volt az apja, tőle örökölte a szakmát. Ö meg a három fiának adta tovább, s most együtt dolgozik a négy Balogh a kemencénél. Az öreg húsz éve párttag. Példáját két fia már követte: Imre és Sanyi. A csokoládé- barma Imre kéményseprőnek ment, de aztán inkább a kemencét választotta. — Jobb itt? — kérdem tőle, amikor kitolja a téglával teli kárét. — Ebbe születtünk bele ... — Kemény és piszkos munka ez, nem? — Szokás dolga. Ki mit szeret csinálni. — Szereti ezt a munkát. Sokáig keresi a szavakat. \ztán csak ennyit mond: — Megvan a szépsége ... Kék svájcisapka, sötét klottnadrág, gumi talpú pacs- ker és tenyérvédő. Ez a kemencemunkások egyenruhája. S a bőrükön is ott a munkájuk jegye: a téglapor. Sokáig faggattam őket, hogy mit jelent a brigád. Ilyen válaszokat kaptam: — Összeköti az embereket. — Senkit sem kell serkenteni a munkára. — Több és jobb téglát adunk a megyének. A kommunista brigádvezető- től még azt is megkérdem, hogy mi a brigád erénye. — A munka ... Törzstagokból áll, tíz, sőt ennél több éve dolgoznak az iparban. Egy-két fiatalabb ember kivételével mind kiváló dolgozók. Ha mindenki behozná a kitüntetéseit, biztosan megtelne velük egy asztal... Azt már az öreg Baloglhtól kérdem, hogy mi a titka a jó eredményüknek. — Jól és szervezetten kell dolgozni. Nálunk pedig nincsenek vándormadarak... Nagyon jó a kollektíva. Egy vágya van a brigádnak, hogy a jubileumi munkaversenyben újra megszerezzék a szocialista címet. Most már negyedszer. — Akkor megkapnánk a bronzplakettet — mondja a brigádvezető. Lajos Géza Befejeződött a bjelovári pártmunkásküldöttség Somogy megyei látogatása: vendégeink pénteken délután hazaindultak Jugoszláviába. A Dusán Ducsity vezette küldöttség gazdag programot bonyolított le: megyénk életének sok érdekes mozzanatával ismerkedtek meg, így a többi között meglátogatták a barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezetet, a Nagyatádi Konzervgyárat, a somogysár- di méntelepet, s megtekintettek néhány kaposvári üzemet is. A hivatalos látogatás utolsó mozzanataként a jugoszláv küldöttség Kaposvárral ismerkedett. Pénteken délelőtt fölkeresték a Berzsenyi Dániel Általános Iskolát. Az iskola előcsarnokában kedves epizód zajlott le: a delegációt megszólította egy idős kaposvári asszony, Vass Józsefné, s szerb—horvát nyelven érdeklődött tőlük Bjelovárról. Mint kiderült, bjelovári születésű, de már 1912-ben elköltözött a városból, s hosz- szú ideje Magyarországon él. Most megtudta, hogy szülőhazájából érkeztek vendégek, s úgy gondolta, nem mulasztja el az alkalmat egy kis eszmecserére. Az iskolában vendégeinket Magyar Sándor igazgató táA kaposvári séta rgy kedves epizódja: a Berzsenyi Iskola úttörői vörös nyakkendővel köszöntik a jugoszláv vendégeket.
