Somogyi Néplap, 1967. szeptember (24. évfolyam, 207-232. szám)
1967-09-19 / 222. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, 1967. szeptember 19. NB 111... NB 111... Továbbra is biztosan vezet a Siófoki Bányász Nehéz helyzetbe került a Marcali Latinka SE Hajráznak a labdarúgó NB III-as bajnokság csapatai. A somogyi szurkolók figyelme elsősorban a délnyugati NB III felé irányul, ahol a Siófoki Bányász együttese négypontos előnnyel vezet a bajnoki táblázat élén. A héten e csoport vezető csapatai sorra győztek. Igaz, hogy a PBTC — mint airról már beszámoltunk — csak verejtékes küzdelem után nyert éppen a K. Vasas ellenében. E mezőny harmadik somogyi csapata, a Lábod bal- szerencsés mérkőzésen hazai pályán csak egy pontot szerzett. A Nyugati csoportban csonka forduló volt. Technikai okok miatt a szövetség hozzájárult, hogy a Katona J. SE— Szombathelyi SE, valamint az Andráshidai MEDOSZ—NVTE mérkőzéseket későbbi időpontban bonyolítsák le. E csoport két somogyi együttese összesen egy pontot gyűjtött ebben a fordulóban. A Marcali VM Lovásziból tért haza döntetlennel. Az M. Latinka SE hazai pályán szenvedett vereséget a Sárvár csapatától. Ezzel a Latinka leszakadt. A zöld asztalnál elvett három pont következtében bizony ez a marcali együttes sereghajtó, s lassan reménye sem lesz arra, hogy elkerülje a kiesést DÉLNYUGATI CSOPORT Siófok— Dunaújvárosi Építők 3:2 (2:2) Siófok.. 1200 néző. V.: öze. Siófok: Iszak — Babán, Fehér, Farkas — Kresz, Schádl — Erdei, Németh, Herényi, Pelyva, Kárpáti. Edző: Papp Gyula. Dunaújváros: Horváth — Für II., Németh, Kósa — Fundák, Móri — Für I., Zsinka, Tar, Bódis, Kocsis. Edző: Lennert Ferenc. ^.5£ár a 2. percben vezetést szereztek a vendégek. Zsinka erős lövését Iszak kiejtette, s a befutó Für I. gólba vágta a labdát, 0:1. A továbbiakban is eléggé idegesen és sok hibával játszott a siófoki csapat. A 28. percben a vendégek újabb golt értek el. Most Tar talált a siófoki kapuba, 0:2. Érdekes, hogy a második gól után lehiggadt a Bányász, s Erdei hamarosan szépíteni tudott, 1:2. A 44. percben Schádl 25 méterről hatalmas lövést eresztett meg, a labda a léc éléről a gólvonalon túlra vágódott, s a befutó Erdei már csak beljebb segítette azt, 2:2. Szünet után siófoki rohamokkal folytatódott a játék, ezek során Pelyva egy ízben a kapufát találta el. Aztán Farkas megsérült és tíz- percnyi ápolás után mint szükség- balszélső tért vissza. Már-már ügy látszott, hogy marad a döntetlen, amikor öt perccel a befejezés előtt a sérült Farkashoz került a labda, a statisztáló játékost senki sem őrizte, így nyugodtan lőhetett a hálóba, 3:2. Érdekes, izgalmakban bővelkedő mérkőzés szemtanúi lehettek a siófoki szurkolók. A Bányász csapatát dicséri, hogy 0:2-ről meg tudta fordítani a meccset elsősorban azért, mert félóra elteltével nagyon feljavultak a csapat fedezetjátékosai. A Bányász rászolgált a győzelemre. A vendégcsapat jó benyomást keltett, de elég szerencsés gólokat ért el. Jók: Fehér, Farkas, Erdei, Kresz, Schádl, ill. Németh, Für I., Tar. Lábod—P. Volán 0:0 Lábod, 300 néző. V.: Gabi. Lábod: Mohácsi — Hadi, Fili- szár, Ilosfai — Nagy, Mihóka — Fülöp, Borzac, Csór, Takács, Posta. Edző: Selmeczi István. Pécs: Kollár — Seres, Selymes, Zádori — Bartolovics, Péterfai — Kardos, Lubasity, Kozári, Somos, Balogh. Edző: Szabó László. Mindjárt az 5. percben Takács sérülése zavarta meg a lábodi sorokat. Kiderült, hogy a játékosnak izomrost-szakadása van, így rövid próbálkozás után végleg el- hogyta a játékteret. A tíz főre olvadt lábodi csapat is fölényt harcolt ki. Helyzeteik is adódtak, Fü- I löp és Posta azonban jó helyzetből nem talált a kapuba. Szünet után a vendégek huszáros rohamai következtek, majd feljött a MEDOSZ. Borzas két ízben is gólhelyzetbe került, de a befejezés nem sikerült a csatárnak. A 35. percben Bartolovics megszerezhette volna csapatának a győzelmet, a pécsi fiú azonban három lépésről nem talált az üres kapuba. Sorsdöntőnek bizonyult Takács sérülése. A Lábodi MEDOSZ átszervezett csapata elég nehezen talált magára, főleg vonatkozik ez a megállapítás a kapu előtti térre, ahol igen nagy hibaszázalékkal játszottak a lábodi fiúk. Az eredmény a pécsi együttesre nézve hízelgő. A javuló játékot mutató Lábod lényegesen jobb volt. Jók: Filiszár, Ilosfai, Borzas, Csór, ill. Kollár, Zádori, Bartolovics. * * * További eredmények a Délnyugati csoportban Baja—Szekszárdi Vasas 5:0, Pécsi Helyiipar—Pécsi Kinizsi 2:1, Szekszárdi Dózsa—PEAC 2:0, Mohács—Fadd 6:0, Bonyhád—Pécsi Helyőrségi SK 2:3. NYUGATI CSOPORT Sárvár — M. Latinka SE 2:1 (0:1) Marcali, 200 néző. V.: Balezer. Sárvár: Finta — Szöllősi, Vörös, Kovács — Habeller, Palkovics — Németh H., Léderer, Horváth, Bíró, Németh I. Edző: Szíjártó Antal. Marcali: Tiffán — Radomecz- ki, Fekete, Beneoz — Csapó, Nád — Szigeti, Gundra, Farkas, Csiszár, Tóth. Edző: Borsfái Géza. A nagy esőzések ellenére is viszonylag jó talajú pályán került sor a mérkőzésre, amelyen az első félóra hazai fölény jegyében telt el. A 30. percben Tóth—Farkas összjáték után a középcsatár vezetést szerzett a Latinka csapatának, 0:1. Szünet után sem változott a kép, inkább a marcali együttes támadott, eredménytelenül. A hajrában váratlan fordulat következett, a 25. percben ugyanis Németh I. kiegyenlített, 1 :l. A 39. percben Horváth újabb gólt szerzett a sárvári csapatnak, s ezzel a vendégek hazavitték a két pontot, 2:1. Hiába támadott a játékidő nagyobbik szakaszában a Marcali Latinka SE, csatársora sorra kihagyta a helyzeteket, a vendégek viszont mindkét helyzetükből gólt szereztek. Ezzel a vereséggel a Latinka igen nehéz helyzetbe került. Marcali VM— Lovászi 1:1 (1:0) Lovászi, 300 néző. V.: Szabó. A Vörös Meteor csapata az alábbi összeállításban szerepelt: Bogdán — Bódis, Rigó, Hosszú — Molnár, Kosi — Bene, Lőrincz, Szabó II., Lázár, Kisborsó. Edző: Abonyi Károly. Változatos mezőnyjáték után a Vörös Meteor vette át a játék irányítását. A marcali fölény a 42. percben érett góllá. Ekkor Lőrincz csapta be a hazai védőket, és lőtt a hálóba, 1:0. Szünet után a bányászcsapat volt a többet kezdeményező, ennek ellenére a 30. percben Lázár fejesét már csak a kapufa tudta hárítani. A következő percben viszont a lovásziak kiegyenlítettek, 1:1. Végül is igazságos döntetlennel ért véget a találkozó, annak ellenére, hogy a sáros, mély talajú pályán a Meteor több helyzetet teremtett. A hazai támadások viszont, különösen szünet után veszélyesebbek voltak. * * * További eredmények a Nyugati csoportban Nagykanizsai Dózsa—Szombathelyi Spartacus 1:0, Körmend—Nagy- kanizsai Sáska 1:1, Kőszeg—Keszthely 6:2, Szombathelyi Dózsa—Tapolca 2:1. A Szovjetunió atlétái nyerték az Európa Kupát A nők után a férficsapatok következtek soron. A kétnapos atlétikai viadalon Kijevben drámai küzdelemben a szovjet együttes nyerte az Európa Kupát. A Szovjetunió válogatottja egy ponttal e'.őzte meg a 80 pontos NDK-t és az ugyancsak 80 pontos NSZK csapatát. Magyarország atlétavá- logatotijá 53 pontot gyűjtött és ez- »ai a hatodik helyen végzett. Mit fizet a TOTÓ? A totó 13+1 találatos szelvénye: xlllxl2xlxx21 +1. Teli- találatos szelvény ezen a héten nem volt. A plusz 1-es mérkőzés tréfálta meg a totózókat. 13 találatot hat fogadó ért el, szelvényenként! nyereményük 73 144 Ft. A 12 találatos szelvények egyenként 1380 Ft-ot, a 11 találato- sok 122 Ft-ot, a 10 találatosok 28 Ft-ot kapnak. Valamennyi nyereményösszeg a nyereményilleték levonása után értendő. (MTI) Döntetlenül végződött az örök rangadó A várakozásnak megfelelően a 23. bajnoki forduló kiemelkedő mérkőzése volt a Ferencváros— Vasas örök rangadó. A tét csupán annyi volt, hogy a Ferencváros nagy ellenfelével szemben is meg tudja-e őrizni veretlenségét? Nos, a zcld-fehérek továbbra is veretlenek. A rangadók rangadója izgalmakban bővelkedő küzdelmes mérkőzést hozott. A ferencvárosi jó játékot Albert gólja is kifejezésre juttatta. A kapott egy gólra kettővel válaszolt a Vasas. Ezt követően azonban nagyon rákapcsolt a Fradi, s hamarosan ki is egyenlített. A látottak alapján végeredményben igazságos döntetlent hozott a nagy érdeklődéssel kísért találkozó. A forduló többi mérkőzésén sem hiányzott az izgalom. Jó jósnak bizonyultunk, amikor elmondtuk, hogy az egriek legyőzhetik a Szegedet. Így is történt. Ezzel az egri csapat előtt megcsillant a remény. A mérkőzés érdekességéhez tartozik, hogy Egerben a jobbhátvéd rúgta a győztes gólt. Dunaújvárosban a kiszámíthatatlan csapatok összecsapásán a Dunaújváros bizonyult jobbnak. A Honvéd ezzel a vereségével bizony a kiesési zónába került. A tatabányai bányászrangadón a várakozásnak megfelelően a hazai csapat bizonyult jobbnak. Igaz, a tarjániak nem adták meg köny- nyen magukat. Hosszú időn keresztül vezetett is a Salgótarján, a végén azonban a tatabányaiak viszonylag könnyen bebiztosították győzelmüket. A forduló egyetlen meglepetése Győrben született. A Győri Vasas ETO csapatának várt könnyű győzelme elmaradt. Sőt majdnem még nagyobb meglepetés született. Két perccel a befejezés előtt ugyanis még a szombathelyiek vezettek. Ekkor sikerült a győrieknek egyenlíteniük. Ferencváros—Vasas 2:2 (1:1) Népstadion, 45 000 néző. Abadjian. G.: Albert, Varga, Korsós, Puskás. Eger—Szeged 1:0 (0:0) Eger, 6000 néző. V.: Zsolt, Kárpáti. V.: Hl. G.: Dunaújváros—Bp. Honvéd 2:1 (0:0) Dunaújváros, 5000 néző. V.: Aranyosi. G.: Mártha, Kiss, ill. Komo- ra. Tatabánya—Salgótarján 2 :l (0 :l) Tatabánya, 5000 néző. V.: Bir- csák. G.: Kovács I., Szabó, ill. Bánkúti. Győr—Szombathely 2:2 (0:0) Győr, 6000 néző. V.: Hegyes. G.: Szabó S., Gyarmati, ill. Merczel, Somogyi. EZ TÖRTÉNT AZ NB I B-BEN Valójában hat csapat verseng még mindig a labdarúgó NB I B- ben azért, hogy jövőre a legjobbak között szerepelhessen. Hétről hétre óriási a küzdelem. Ebben a fordulóban az éllovasok közül több is pontot vesztett. Eredménj’ek: BVSC—Autóbusz 1:0. Ganz-MÁVAG—Egyetértés 1:1. Székesfehérvár—Budafok 3:0. Várpalota—Ózd 2:1. Nyíregyháza—Szállítók 2:0. Pécsi Bányász—Debrecen 2:2. Dorog—Kecskemét 2:2. Biztosan vezet a Győri l0:0-ra kikapott a K. Kinizsi Dózsa Az NB II-es bajnokság Nyugati csoportjában a 21. játékhét az élcsoportban nem hozott változást. A mindinkább bajnok jelölt Győri Dózsa szilárdan őrzi 5 pontos elő- előnyét. Ezen a héten a győriek idegenben nyertek meglepő biztosan. A kaposvári csapatok közül a Táncsics hazai pályán javuló játékkal győzte le a kiesés ellen kétségbeesetten küzdő Dombóvárt. Ez a mérkőzés igazolta a papírformát. Nem így a másik kaposvári együttesé. A Kinizsi veresége Szombathelyen várható volt. Ki hitte volna azonban, hogy a cukorgyár! együttes két számjegyű vereséggel tér haza Szombathelyről. A 10:0-ra sem a hazaiak, sem a kaposváriak nem találnak egyelőre magyarázatot. A súlyos vereség nyomán a Kinizsi lejjebb csúszott a bajnoki táblázaton. Ebben az osztályban is igen ádáz a kiesés elkerüléséért folyó harc. A 11. helyezett P. Ércbányász még kieshet. De még veszély fenyegeti a 9. és 10. helyen álló csapatokat is. K. Táncsics SE—Dombóvár 2:0 (1:0) Kaposvár, 1200 néző. V.: Hámori. K. Táncsics: Borok — Szántó, Taliósi, Hernádi — Bata, Lengyel — Kovács, Kaszás II., Arany, Makiári, Kaszás I. Edző: Faragó Lajos. Dombóvár: Dobos — Bertók, Egyed, Potó — Sonkoly, Kalmár — Márton, Tapaszti, Varga, Szőcs, Garamvári. Edző: Albrecht József. Két veszélyes kaposvári támadás és négy gyors szöglet vezette be a mérkőzést. A 13. percben formás támadás végén Kovács késett le a labdáról. A vendégek kétségbeesetten védekeztek, olyannyira elkeseredetten, hogy a dombóvári középhátvéd, Egyed a 25. percben a 16-oson belül kézzel húzta le a labdát. A 11-esnek Kovács állt neki, bal sarokba küldött éles lövését Dobos azonban szögletre védte. A 29. percben azonban Kovács kijavította hibáját. A szélső a 16-os magasságából mintegy 25 méterről ravasz, ejtett lövést küldött kapura, a labda a íövid sarkot záró Dobos fölött a másik oldalon felső sarokba hullt, 1:0. Ezután is a Táncsics rohamozott. A vendégek csak a 40. percben jöttek fel, ekkor Tapaszti ravasz labdáját Borok csak üggyel-bajjal tudta hárítani. Szünet után váratlanul dombóvári percek következtek. Nem sokáig. Negyedóra múltán már a kaposváriak rendeztek tűzijátékot a dombóvári kapu előtt. Makiári lövése a kapusba vágódott, aztán a tömörülésben valaki ismét megcélozta a hálót, de a gólvonalról mentettek a védők. Nyomasztóvá vált a Táncsics fölénye. A 19. percben Makiári labdája a kapufáról perdült az alapvonalon kívülre. A vendégek alig-alig jutottak szóhoz, enhék ellenére Varga középcsatár veszélyes lövést küldött Borok kapujára. A másik oldalon Kaszás II., majd Arany nem talált a kapuba. A 28. percben Varga és Szántó összecsapása borzolta fel az idegeket. A kaposvári hátvéd ugyanis hosszas ápolásra szorult. Támadott a Táncsics, de a befejezés csak nem akart sikerülni. A 33. percben azonban mégiscsak gól esett. Kovács szaladt el a szélen, az első beadás elakadt a védőkben, másodszorra azonban Kovács Aranyhoz ívelt, aki fejjel küldte a labdát a hálóba, 2:0. Az utolsó percekben már- esett valamit az iram, de ebben a játékszakaszban is a Táncsics irányított. Az egész napos esőzés után a Kinizsi salakos pályáján került sor a találkozóra. A játékosok elég nehezen találták fel magukat a jó talajú, de szokatlan salakon. Az első félidőbeli túl kemény labda nemegyszer meg is tréfálta mind a hazai, mind a vendégcsapat játékosait. A fokozatosan játékba lendülő Táncsics nagy fölényt harcolt ki, jóformán egy pillanatra sem engedte ki kezéből a kezdeményezést. A látottak alapján akár nagyobb arányú is lehetett volna a győzelem, ha a Táncsics támadóbb szellemben játszik, és ha Aranyék akár csak ötven százalékban kihasználták volna a kínálkozó helyzeteket. Egyénileg a Táncsics csapatából Szántó, Taliósi, Bata és Lengyel játéka emelkedett ki. A vendégeknél Dobos, Egyed és Sonkoly nyújtott átlagon felülit. adni. Igaz ugyan, hogy Horváth és Laczkovics ez alkalommal hiányzott a csapaptból, de az is igaz, hogy az őket helyettesítő Szabó I. és Simon semmivel sem játszott gyengébben, mint a most kimaradt két labdarúgó. A súlyos vereség nyomán nem marad más, mint alaposan górcső alá kell vennünk az együttes szereplését. Személy szerinti nagy változások nem következhetnek, egyszerűen azért, mert a Kinizsinek nincs más csapata. EZ persze nem jelenti azt, hogy nem vonjuk le a 0:10 tanulságait. Én a nehéz helyzet ellenére is remélem, hogy a szombat- helyi kisiklás, amely «számarányában egyedülálló a K. Kinizsi történetében, nem hagy mély nyomot sem a szurkolókban, sem pedig a játékosokban. Bízom abban, hogy a csapattal sikerül kikeverednünk a jelenlegi hullámvölgyből . — mondta Szigeti edző. ★ * * A tréner tehát nem talál magyarázatot. Így kívülről nem találhatnak azok az ezrek sem, akik szívügyüknek tekintik a cukorgyári csapat szereplését. Mindenesetre a 0:10 már olyan figyelmeztetés, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Reméljük, hogy az edző optimizmusa nem csupán szólam, és hogy a Kinizsi szakvezetői megtalálják a módját annak, hogy a népszerű kaposvári csapat igazi tudásának megfelelően szerepeljen az idei bajnokságban. * * * További eredmények a Nyugati csoportban Pécsi Ércbányász—MÁV DAC 1:0, Máza-szászvári Bányász—PVSK 0:0, Zalaegerszegi Dózsa—Soproni Textiles 6:3, Győri Dózsa—Nagykanizsai Bányász 3:0, Pápai Textiles- Zalaegerszegi TE 3:1, Fűzfő- Veszprémi Vegyész 2:0. BAJNOKI TÁBLÁZATOK 1. FTC 23 20 364:15 43 2. Ü. Dózsa 23 15 4 4 66:23 34 3. Vasas 23 13 5 5 52:26 31 4. Győri ETO 23 11 8 4 54:28 30 5. Diósgyőr 23 9 6 8 40:38 24 6. Tatabánya 23 7 8 8 31:29 22 7. Csepel 23 5 11 7 24 :34 21 8. Pécsi Dózsa 22 7 6 9 23:28 20 9. Dunaújváros 23 7 6 10 26:41 20 10. Szeged 23 7 6 10 25:43 20 11. Bp. Honvéd 23 7 5 11 37:42 19 12. MIK 23 5 8 10 28:31 18 13. Salgótarján 23 7 4 12 28:44 18 14. Komló 22 7 4 11 28:47 18 15. Szombathely 23 6 3 14 29:53 15 16. Eger 23 4 5 14 25:53 13 NB I B 1. Egyetértés 24 12 8 4 38:22 32 2. Oroszlány 24 12 7 5-16:24 31 3. Sz.-fehérvár 24 13 5 6 36:25 31 4. BVSC 24 11 8 5 33:17 30 4. Szállítók 24 12 4 8 37 :23 28 6. P. Bányász 24 11 6 7 32:22 23 7. Bp. Előre 24 10 6 8 26:26 26 8. MAVAG 24 9 7 8 30:25 25 9. Miskolc 24 10 5 9 25:28 25 10. Nyíregyháza 24 10 4 10 29:30 24 11. Dorog • 24 8 6 10 28:30 22 12. Várpalota 24 7 8 9 25:34 22 13. Bp. Spart. 24 9 3 12 27:28 21 14. Kecskemét 24 7 7 10 24:28 21 15. Özd 24 4 11 9 21:37 19 16. Budafok 24 3 11 10 16:35 17 17. Autóbusz 24 5 5 14 19:35 15 18. Debrecen 24 5 5 14 22:45 15 NB H Nyugati csoport 1. Gy. Dózsa 21 13 5 3 33:12 31 2. K. Táncsics 21 12 2 7 41:30 26 3. Sz. Cipőgyár 21 11 3 7 46:23 25 4. ZTE 21 11 3 7 42:30 25 5. Veszprém 21 8 8 5 35:35 24 6. PVSK 21 9 4 8 38:31 22 7. K. Kinizsi 21 9 4 8 28:36 22 8. Pápa 21 9 3 9 31:33 21 9. Gy. MÁV DAC 21 7 6 8 33:31 20 10. Nagykanizsa 21 7 6 8 32:38 20 11. P. Ércbányász 21 6 6 9 26:31 18 12. Z. Dózsa 21 7 4 10 27:38 18 13. M.-Szászvár 21 6 5 10 24:30 17 14. Fűzfő 21 6 5 10 23 :36 17 15. Dombóvár 21 7 2 12 25:33 16 16. Sopron 21 6 2 13 25:42 14 NB III Délnyugati csoport 1. Siófok 21 13 6 2 34:16 32 2. Baja 21 147 49 :26 28 3. PBTC 4. Sz. Dózsa 5. Lábod 6. Dunaújváros 7. Pécsi Volán 8. K. Vasas 9. PEAC 10. P. Helyőrség 11. Mohács 12. Bonyhád 13. Fadd 14. P. Kinizsi 15. P. Helyiipar 16. Sz. Vasas 21 10 7 4 36:20 27 21 10 6 5 36:27 26 21 10 3 8 31:20 23 21 9 5 7 37:26 23 7 18.18 22 8 28:25 21 6 30:27 21 9 26:32 19 9 21:26 18 6 5 10 37:40 17 6 4 11 25:40 16 5 6 10 27:45 16 6 4 11 17:42 16 3 5 13 23:45 11 8 5 7 5 NB Hl Nyugati csoport 1. NVTE 20 12 1 7 37:18 25 2. Sz. Dózsa 21 11 3 7 43:34 25 3. Kőszeg 21 10 5 6 41:35 25 4. SZSE 20 9 6 5 36:20 24 5. N. Dózsa 21 9 6 6 30:29 24 6. Marcali VM 21 7 9 5 39:33 23 7. Sárvár 21 8 7 6 31:28 23 8. Körmend 21 9 5 7 31:35 23 9. Keszthely 21 10 2 9 3i:32 22 10. Sz. Spart. 21 8 5 8 37 :22 21 11. Lovászi 21 9 2 10 25:37 20 12. N. Sáska 21 7 5 9 46:40 19 13. Tapolca 21 8 3 10 40:40 19 14. Andráshida 20 4 6 10 17:33 14 15. Katona J. SE 20 5 3 12 21:37 13 16. M. Latinka SE 21 5 2 14 18:42 12 Megyei bajnokság 1. K. Dózsa 21 17 2 2 61:13 36 2. Kapoly 21 12 4 5 56:34 28 3. Taszár 21 13 1 7 48:37 27 4. Nagyatád 21 11 3 7 45:34 25 5. N. Somogyi 21 9 7 5 40:31 25 6. Zamárdi 21 11 2 8 50:42 24 7. K. V. Lobogó 21 11 1 9 51:30 23 8. Lengyeltóti 21 10 3 8 42:40 23 9. Barcs 21 9 5 7 36:36 23 10. Balatonboglár 21 8 4 9 25:30 20 11. Csurgó 21 7 3 11 34:39 17 12. K. Vasutas 21 6 4 11 23:35 16 13. K. Építők 21 6 2 13 28:45 14 14. Tab 21 6 1 14 41:58 13 15. Babócsa 21 3 5 13 28:65 11 16. S.-tarnóca 21 3 5 13 21:60 11 Szombathelyi Cipó—K. Kinizsi 10:0 (4:0) Szombathely, 1000 néző. V.: Nyeste. Szombathely: Mursits — Győr- fi, Horváth, Geicsnek — Virágli, Navratil — Nagy, Bíró, Gaál, Tóth, Iszak. Edző: Velekei Ferenc. Kinizsi : Antal — Balogh, Báli, Németh — Szabó I., Csaba — Kiss, Nagy, Balázs, Göncz, Simon. Edző: Szigeti János. Rögtön a hazai csapat lendült bele. Az 5. percben csak a szombathelyi csatárok ügyetlenségén múlt, hogy két ízben is be nem vették Antal hálóját. Fél órán át a Kinizsi megúszta gól nélkül, ekkor azonban megindult a gólözön. Szigeti: Három perc alatt három gólt kapott a cukorgyári csapat, amely a második félidőben a hazaiak négygólos előnye után feladta a küzdelmet. A cipőgyári együttes akár nagyobb arányban is győzhetett volna. G.: Gaál (5), Bíró (2), Nagy (2), Iszak. Jók: Mursits, Győrfi. Navratil, Gaál, Tóth. A kaposvári csapatból csak Balogh játékát lehet dicsérni. Eddig a szűkszavú tudósítás. A Kinizsi nagyarányú vereségével kapcsolatban megkérdeztük Szigeti Jánost, a csapat edzőjét, hogyan látta ő a történteket. Megye/ bajnokság Tovább nőit a K. Dózsa előnye „Hat-hét játékosunk mondott csődöt!‘ — Jól tudtuk, hogy a szombat- helyi mérkőzésünkön a hazai csapat esélyes és a cipőgyári együttes még bajnoki álmokat szövöget. Hazai mérkőzésein rendre igen jól is játszik ez a gárda. No meg a Szombathelyt fűtötte a kaposvári vereségért való visszavágás vágya is. Mi ennek megfelelően készültünk a találkozóra. A szerdai hétközi edzés nem sok jóval biztatott. Korábban Pécsen a PVSK ellen tapasztalhattuk, hogy egy váratlanul bekapott gól olyan zűrzavart okoz védelmünkben, hogy rendszerint hibát hibára halmoz. Nos, ami a pécsi második félidőben vagy a szerdai Pécsi Dózsa elleni mérkőzésen történt, megismétlődött Szombathelyen is. Védelmünk átjáróház volt. Azok az emberek, akik korábban rendszerint gerincét alkották a védelmi falnak, most sovra csődöt mondtak. Az következett be, hogy hat-hét játékosunkra — köztük kulcsemberekre — egyszerűen nem lehetett ráismerni. Előfordult, hogy egy perc alatt két gólt kaptunk. Az ezt követő letargia következménye lett, hogy számolatlanul potyogtak a gólok. A katasztrofális vereségre egyszerűen nem tudok magyarázatot pontot vesztett a Kapoly és Nagyatádi Konzerv csapata, ezzel a kaposvári lila-fehérek tovább tövelték előnyüket. Kilenc fordulóval a befejezés előtt a Dózsa már nyolc ponttal vezet. Figyelmet érdemlő, hogy a kiesőjelöltek közül a Babócsa és a Somogytarnóca is pontot szerzett. Ez utóbbi csapat idegenben. BABÓCSA—NAGYATÁDI KONZERV 1:1 (1:1). Babócsa, 100 néző. V.: Boda. Változatos mérkőzés volt, mindkét csapat sok helyzetet teremtett. A hazaiak jó játékkal szerezték meg az egyik pontot. G.: Kakuszi, ill. Nezdei. Jók: Vangyija, András, Ilerner, ill. Nezdei, Bazsó. Kovács Tibor LENGYELTÓTI—K. ÉPÍTŐK 4:0 (3:0). Lengyeltóti, 300 néző. V.: Varjas. A hazai csapat már az első húsz percben bebiztosította győzelmét. Szünet után a kaposvári csapat kapusát, Hornyákot kiállították. Ezt a lehetőséget azonban nem használták ki kellőképp a lengyeltóti csatárok. G.: Milkovics (2), Csordás, Császár. Jók: Sándor, Somogyi, Papp, ül. Horváth, Csabi II., Zakó mm er. Kovács Ferenc BARCS—K. VASUTAS 1:1 (1:0). Kaposvár, 50 néz:. V.: Tóth Gy. Sportszerűtlenségekkel tarkított mérkőzésen igazságos pontosztozkodás történt. A Vasutasnak több helyzete volt, különösen amikor a vendégcsapat kilenc főre olvadt. A barcsi Berdát és Martont, valamint a kaposvári Harsányit a játékvezető sportszerűtlenségért kiállította. G.: Gyergvák, ill. Tátrái. Jók: Lang, Gyergyák, ill. Törzsök, Vendl. Végvári Dénes N. SOMOGYI B. SE—ZAMARDI 2:2 (1:2). Na.gyatád, 300 néző. V.: Szebrák. A mély talajon kezdetben a vendégek találták fel jobban magukat, a mindvégig lelkesen küzdő nagyatádiak csak öt perccel a befejezés előtt tudtak egyenlíteni. G.: Szabó, Karádi, ül. Zsigmond, Szilágyi (öngól). Varga Tibor TASZAR—CSURGÓ 3:1 (2:0). Csurgó, 150 néző. V.: Pesti. Veresége ellenére sem játszott rosszul a hazai csapat. Az döntött, hogy a vendégek kevesebb helyzetükből több gólt rúgtak. G.: Ha- racsi, Fülöp, Grubel, ül. Hottó (11- esből). Jók: Segesdi, Novak., Máté, ül. Mihaldinecz, Hottó. Halmai Emil KAPOLY—SOMOGYTARNÓCA 0:0. Kapoly, 200 néző. V.: Tóth I. Jó védelmek, gyenge csatársorok. A vendégek határtalanul lelkes játékukká* rászolgáltak az egyik bajnoki pontra. Jók: Fenyvesi, Szilágyi, Bendula, ill. az egész somogytarnócai csapat. Kocsis György K. DÖZSA—TAB 5:1 (3:0). Kaposvár, 100 néző. A nagyarányú győzelem ellenére sem volt teljesen megnyugtató a belügyiek játéka. G.: Veverán (2), Halvax (2). Nagyréti (11-esből), ill. Puha. K. V. LOBOGÓ—BALATON- BOGLAR 2:0 (2:0). Kaposvár, 100 néző. Az első félidőben Finota és Schrenk góljaival elhúzott a haza! csapat. Szünet után nagyon feljavultak a balatonbogláriak. Az eredmény azonban már nem változott. j